Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-03 / 153. szám

Kedd, 1962. július 3. 5 SOMOGYI NÉPLAP Ótőm, A boldogsághoz néha nem ma ... Ma újra járok. Igaz, kell más, csak egy csöpp hogy nehezen, de megyek, szeretet. Ez tette boldoggá a Most a fiam elé igyekszem az minap egyik ismerősömet is Botra támaszkodva lassú lép­tekkel jött mellettem. Gyak­óvodába. Tudja, milyen ér­zés ez? Nem lehet azt meg­fogalmazni. Néhány nappal ran meg kellett állnia, mert ezelőtt jöttem először egye­a törött gerinc nehezen gyó­gyul. Nem akartam éreztet­dül az utcára. Most vagyok kint harmadszor. A felesé­ni vele, hogy sajnálom, még- gemnek azt mondtam, csak is kicsúszott a számon: — Ugye, nehéz így? így? lemegyek az udvarra, de már hetek óta készülök rá, hogy nevetésre sza- elmegyek a fiam elé. Még a lad a szája, és csillog a sze- kórházban voltam, amikor me. Ügy nevet, mintha so- beíratták az óvodába. Most hasem lett volna beteg. — megyek el eléje először. A Így már nem nehéz. Ügy volt kis Jancsi nem is tudja. Ott nehéz, az ágyban mozdulat- akarok állni a kapunál és rá- lanul, több mint egy gipszben. évig nevetni Állunk az óvoda, előtt. Az — Mikor történt a baleset? órámat nézem. Mindjárt jön­— Mikor? Már majdnem nek a gyerekek. Az apa lám­palázas ... Kihúzza magát, arca belepirul. Mindjárt jön két éve Szinte vele szenvedtem lépéseket, mert szenvedés a kisfia. És jön. Ügy szalad mennie. És öröm, mert... — Amikor leestem az áll­ki az ajtón, mint az eleven gyik. Nevetve, életvidámon ványról, azt hittem, hogy Amikor megpillantja az ap- mindennek vége ... Hogy ... iát, megáll, közel jön, és Elakad a szava ... Erős etn- csak ennyit mond: bér volt, Szabó János, áll­ványozó ács. Fent dolgozott Apa!... Aztán a kitáruló karokba a magasban, megszédült és fúrja magát, és úgy kapasz­kodik apjába, mintha soha­sem akarná elengedni... N. S ____________________________^ l ezuhant. Gerincét és egy bordáját törte. — Azt hittem, soha többé nem lesz belőlem ember, és Egy brigádot újra megszerveztek — Hogy is volt az első bri­gáddal ? — Erről imikább Pista bácsi tudna beszélni, ő ismeri a kö­rülményeket — mondja a gép­javító üzemvezetője, Major János. Aztán Nagy Pista bácsi veszi át a 'beszélgetés irányítá­sát. ö volt az üzemben első­nek megalakult szocialista cí­mért küzdő brigád vezetője. A dolgozók akkori próbálkozása nem sikerült. Énről beszél most, s mindjárt kiderül a ku­darc oka. Azon bukott meg a brigád, hogy Pista bácsi nem ért rá politikai oktatásokat tartani, s mert azt mondták, hogy enélkül nincs igazi bri­gád, hát feloszlottak. Fersze nem volt helyes ezért abbahagyni a küzdelmet, s nem is ment ki a dolgozók fejéből a szocialista brigád gondolata. így aztán amikor megérkezett az új üzemvezető, csupán meg kellett indítani azt a kis kerekecskét, amelyen a gondolat pihent, s máris ment minden a maga útján. Június elején újra megalakult a brigád, a versenyt azonban csak július elsején kezdték Kifizetődő mellékfoglalkozás a gyógynövénygyűjtés (Tudósítónktól.) A vasútállomással szemben van a kaposvári földművesszö- vétkezet gyógynövény-átvevő­helye. Ahogy az udvarban le­vő raktár felé megyünk, hárs­favirág illatát érezzük. Ta­vasztól őszig nagy Itt a forga­lom. — Tavasszal a fagyöngy gyűjtésével kezdődik a szezon, aztán a kapottnyakfű-levelet, a galagonya-, a kökény- és bod­zavirágot hozzák — mondja Gréczi Istvánná, az átvevőhely vezetője. Nagy mennyiséget vettek át a vadgesztenye virág­jából is. Sok gyűjtő szedi még most is a gyöngyviráglevelet és a májfűlevelet. Balogh Antalné kaposvári asszony nemrégen huszonöt kiló gyöngyvirágleve- let hozott. Gelencsér Mária, a kaposvá­ri Bartók Béla Iskola nyolcadi­ké» tanulója kopog az ajtón. Kezében egy nagy festékesdo- bozt szorongat. Benne benzin­nel lelocsolt kőrisbogarak szá­zai. 12 forintot kap kilójáért. Dévényi Ferenc nyugdíjas az egyik legszorgalmasabb gyógy­növénygyűjtő a városban. Ed­dig csaknem 700 forint értékű galagonyavirágot, gyöngyvirág- levelet és hársfavirágot adott át. Kalányos Jakabné, Balogh Antalné és Kompák Józsefné hetente többször is hoz egy-egy véka mecseki- és meténgfüvet vagy csipetpapsajt-levelet. Ba­logh Antalné 4—5 óra alatt 35 —40 forintot keres a gyógynö­vénygyűjtéssel. Rofrits Zoltán kaposvári rokkant szinte na­ponta hoz békarokkát és egyéb gyógynövényt. Molnár József­né a Keleti temetőben levő hársfák virágait szedte össze. 3 nap alatt 150 forintot kere­sett. Az átvevőhely 24 mázsa kő- hársvirág és 90Ó kg ezüsthárs- virág felvásárlását tervezi az idén. Bodzavirágból eddig 120 kilóval többet vettek át a ter­vezettnél. Gyógyszeriparunk­nak sok gyógynövényre van szüksége. Érdemes gyűjteni azért is, mert szép pénzt fizet­nek érte. A vágóautomata szerelése és a szájnyíláskészítés eddig csak Nagy Pista bácsi tudománya volt. Mivel nyugdíj­ba készül, átadja ismereteit a fiataloknak. Tavasztól őszig virágzó akác Érdekes feladatot tűzött ma­ga elé Süveges György nyugal­mazott útmester, váci méhész. Az amatőr botanikus tíz esz­tendeje foglalkozik azzal, hogy tavasztól őszig virágzó akácot nemesítsen. Háza körül az ol­tással nemesített akácok már második éve szinte egész nyáron át virágzanak. A méhészeti ku­tatók megvizsgálták a virágok nektártartalmát, és megálla­pították, hogy a nyári virágok­nak nincs ugyanolyan ijektár- tartalmuk, mint a tavasziak­nak, ám ahhoz elegendő nek­tárt termelnek, hogy a méhek fölkeressék, és mézeljenek be­lőle. Emellett díszfaként is jól föl lehet használni az egész nyáron át virágzó akácokat; (MTI) rtPßO'MMETFfEK Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasár- és ünnepnap 2,- Ft. Az első szó két szónak számit. Legkisebb hltdetés 10 - Ft. Hirdet iseket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-18. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon Is be­mondhatják Hirdetéseiket. Piros Danuvla sürgősen eladó. Cím: Proics, Pa műk. __________(U0) F onyódon műemlék présház mel­lett 754 n-öl közműves telek 26 termő gyümölcsfával megosztva is eladó. Érdeklődni: Fő u._10. (2473) —Étedé "ölésiem egy szoba-konyhá- kamras házrész Kaposvár, Április 4. ‘utcában. Cserével beköltözhető. Érdeklődni: Kisfaludy u. 62., Tóth. (715) CJonnan generálozott. 500-as ol- alkocsts llarley-DavidHOn eladó, agy kis motorért megegyezés szé­nit elcserélhető. Kaposvár, Hegy­Ija u. 24. alatt. _____________(42068) F onyódon Balatonra néző gyü- íölcsöx vlllatelkek eladók. Erdek- idnt: Bacsinszkyné, Fonyód, Szt. .ászló u. 9. (42055) Házrész eladó. Három szoba, egy onyha azonnal elfoglalható. Ka- osvár, Vöröshadsereg útja 71. sz. tett. (42074) Obermann, törzskönyvezett.. 20 lapos, barna, hím eladó. Hon­fi, Kaposvár, Rippl-Rónal u. 1/a. (42084) Jó állapotban levő szürke tan­kos, kétüléses Csepel motorkerék­pár eladó. Horváth József, Zl- mány, Kossuth Lajos u. 4*. (42078) Eladó beköltözhető kétszobás, összkomfortos OTP-ház. Kaposvár, Maros u. 7. (42080) Eladó új kárpitozott garnitúra, 7 darabból áll. Ugyanott új sezlon is kapható. Székesfehérvár, Kősze­gi kárpitos, Piac tér 41. vaakeres- kedés mellett. (3743) Jó állapotban levő mély gyermek- kocsi és jégszekrény eladó. Érdek­lődni délután 5 órától: dr. Tóth István, Kaposvár, Ady Endre u. 7., I. emelet. (42092) Eladó Kadarkúton Szent István u. 23-as számú kétszoba-konyhás ház 600 n-öl telekkel. (42090) Sublót, iróasztalos, antik szek­rény, fotelok, karosszék, ebédlő­asztal, eladók. Alkalmi vétel. Ka­posvár, Marx Károly u. 10., Hal­mos. (42094) A Tab és Vidéke Körzeti Földmű- vasRzövelkezet tabl műszaki vagy vasboltjábn boltvezetőt keres. Fi­zetés kollektiv szertnt. Jelentkezni személyesen vagy Írásban lehet a tabl fmsz lg. elnökénél. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. (2470) Gépkocslszerelöt legalább 3 éves szakmai gyakorlattal azonnal fel­veszünk. Autószerviz, Siófok. |‘i. anm Nagyatádi Gépállomás erőgépek javításában jártas brigádvezetőket keres. Lakást biztosítani nem tu­dunk. Jelentkezés a gépállomá­son. (2464) önálló bádogos kisiparost vagy ebben a szakmában jártas szak­munkást keres azonnali belépésre szövetkezeti tagnak Is Építőipari Ktsz, Barcs, Nagyhld u. 1. ___(2820) A z t. M. 44. sz. All. Építőipari Vállalat (Bp„ V., Kossuth L. tér 13—15.) budapesti munkahelyekre azonnali belépésre fölvesz kubiko­sokat vegyes munkára. Tanácsiga­zolás és munkaruha szükséges. Munkásszállást biztosítunk. (2826) A Talajjavító Vállalat budapesti építésvezetősége azonnali belépés­re keres mélyépítés kivitelezésében gyakorlott technikusokat változó munkahelyre. írásbeli vagy sze­mélyes jelentkezés az alábbi el­men: Budapest. V., Alkotmány u. 10., építésvezetőség. (4796) 125-ös üzembiztos-Csepelemet el­cserélném K—55-ősért megegyezés­sel. Esküdt, Kaposvár, Szigetvári U. 124. (42043) Építkezés befejezéséliez 20 000 Ft kölcsönért szoba-konyha,kamrás la­kást adok. 42089-es számon a hir­detőben. _______ (42089) Á belvárosban albérleti szobát keres fiatal, gyermektelen házas­pár július 28-tól. Fűzi Istvánná, Tótüjfalu, u. p. Lakácsa, Somogy megye. (42093) H/VZASSÄG 49 éves magas, csinos dolgozó nő férjhez menne intelligens ember­hez. Leveleket 708-as számra a ki­adóba kérek. (708) Tíznaponként brigádnaplóba jegyzik a történteket. Elér­kezett a 10. nap. Szigeti Péter, Nagy István, Horváth János és Major János arról tanácskozik, hogy mit je­gyezzenek föl a sok eseményből. felelősségérzet Emellett haj valakinek szüksége van vala-1 melyik szerszámra, nem kéül előbb a lakatkulcs után futkos-1 nia. Ez csupán a kezdetét jelen-1 tette a változásnak. Hamaro-l san néhány cserép virág ke-| rült a műhelyek ablakaiba. [ »Tegyük csinossá a munkahe­lyet!« Miután kimeszelték az üzemrészeket, maguk a dolgo­zók láttak hozzá kitakarításuk­hoz. Gondosan, aprólékosan végezték el ezt a munkát akár odahaza. Bérfizetéskor pedig elmarad-1 tak a borítékok. Egy kis asz­talkát helyezitek a terembe, rajta az egész műhely fizetése. KiJki kiszámolta a magáét. Aztán egy összeget a közös kasszába tettek. Az első alka­lommal 6 forint 54 fillér is maradt az asztalon. Mindenkit megkérdeztek. — Jól számolta ki a pénzt?! — I gen... A maradék is a közösbe ván-| dorolt. Apróságokat vásároltak I a félretett pénzből, ha valakd-l nek kell, kölcsönt is kaphat. [ Ebből mennek majd közösen szórakozni, kirándulni. Csa­ládtagjaikat is elviszik, hadd ismerjék meg egymást. Törté­nelmi nevezetességű helyeket látogatnak meg, de tapaszta­latcserékre is elmennek. A tanulásról sem feledkezik I meg a brigád. Matesícs László| már harmadéves gépésztech­nikus hallgató, Simon János I meg Major János az előkészí-| .tőbe jár. A felnőttek fiatalo-j volt. Vizsgáztak a dolgozók, kát oktatnak. A két ipari tá­rnáig. De azért addig is nagy­szerűen dolgoztak. Ha valahol, hát itt igen nagy szükség van a pontos, jó munkára. Ugya­nis itt javítják a Somogy me­gyei Téglagyári Egyesülés va­lamennyi gépét. Ha csak egy órára leáünának az egyesülés gyárainak gépei, 80—85 000 da­rab téglára rúgna a veszteség. Miattuk azonban ilyen veszély nem fenyeget Június a próbák hónapja »Ez egy roncs volt« mondják a brigád tagjai. A terve­zett javításon felül szinte új szállítószalagot készítenek a már hasznavehetetlenné vált masinából. Munkafegyelemből, összefogás­ból. emberségből és becsületes­ségből. Azzal kezdődött a pró­ba, hogy eltűntek a lakatok a szerszámosládáiéról meg a szer- számosszefcrényekről. »Ki elől kell elzárnunk őket?« kérdez­ték, s mert nem találtak rá fe­leletet, nem is tették föl töb­bé a lakatokat. Mindjárt na­gyabb lett a bizalom meg a nuló iskolai előmenetelét meg| otthoni viselkedését is ellenőr-j zi a brigád. Az újra megszervezett bri­gád sikeres próbát tett. Derűs-1 nek látják a következő hóna-J pokat a dolgozók, de tudják! azt is, hogy dereka® munkára | lesz szükség a felajánlások te’-j jesítéséhez. R. F.Í IFllLNf Marilyn és a meztelen igazság Amint a Daily Mirror meg- I írta, a hollywoodi filmtőké­sek világrengető dilemmába kerültek. A dilemma értei- | mi szerzője Marilyn Monroe filmsztár. Arról van szó, | hogy a világhírű filmszínész nő az utóbbi hat hónapban | három ízben került kórház­ba, és ráadásul immár har­minchat éves. Mindeme ap- I róságok alapján a jólelkü I hollywoodi filmtőkések föl- j tették a kérdést önmaguk­nak: Nincs-e itt az ideje, hogy a fantasztikusan nagy Marilyn Monroe-gázsit le­szállítsák? Olyan kérdés ez, amelyben benne van a fele­let is. Marilyn legalábbis igen jól megértette, hogy miről van szó. Ellenhúzás­ként anyaszült meztelenül fürdőket vett, és különböző pozitúrákban lefényképez­ted magát a szakértő Wil­liam Real Weodfield pornog­ráfőrrel. A fölöttébb muta­tós képeket aztán sorozat­ban közzétette a Daily Mir- rorban. Azt kívánta ezzel bizonyítani, hogy a beteg­ségéről és a testi rokkant­ságáról szóló híresztelések még koraiak. A hatás óriá­si. A meztelen Marilyn-ké- pek nyomán a közvélemény most azt szuggerálja a holly­woodi filmtőkéseknek, hogy »Marilyn még mindig képes megváltani belépőjegyét a hollywoodi paradicsomba«. Az amerikai film urainak pedig — úgy látszik — tudo­másul kell venniük ezt. Marilyn egyelőre nem ke rttl ad acta, mert még min­dig jó az — aktja. ... a. Hamarosan megkez­dődnek az első szovjet— olasz koprodukciós film fölvételei a Szovjetunió­ban. A MOSZFILM és a Galateia filmvállalat »Keletre mentünk« című közös alkotásának iro­dalmi forgatókönyvét Ennio de Conclni, Giu­seppe de Santis és Sz. Sz. Szmimoo írja. A film cselekménye a má­sodik világháború ide­jén játszódik. Claude Chabrol fiatal fran­cia filmrendező elhatározta, hogy filmet készít a tizen­két nőt meggyilkoló hírhedt LandruróL Az áldozatokat olyan hírességek alakit) ák, mint Michele Morgan, Da­nielle Darrieux, Giulletta Masina, Michele Kneft. Ne­hezebb dolga volt a rende­zőnek, amikor a tömeggyil­kos filmbéli megszemélyesí­tőjét kellett kiválasztani. Landru kistermetű, kopasz | emberke volt. Átható és ro­mantikus szemével érthetet­lenül nagy v vonzerőt gya­korolt a nőkre. A rendező végül is a lengyel szárma­zású Charles Dennerre bíz­ta a szerepet, mert aroklfe- jezése nagyfából megfelel a tömeggyilkosénak. Az idén ötödször ran- ] dezték meg Velencében a képzőművészeti filmek nemzetközi filmfeszti­válját. Tizenkét nemzet mutatta be alkotásait. Van Goghról, Velas- quez-ről, Delacroix-ról és még több híres művész­ről szóló filmeket látha­tott a fesztivál közön­sége. ... Az olasz filmszakem- berek az amerikai »Nürnbergi per« című filmnek ítélték oda a »Donatello Dávidja« dí­jat. A legjobb külföldi színésznőnek Audrey Hepbumt, a legjobb kül­földi színésznek Antony Perkínst és Spencer Tracyt találta a bizott­ság. Az olasz színészek közül Raf Valloné ka­pott kitüntetést a »Pil­lantás a hídról« című an­gol filmben nyújtott ala­kításáért. Donatello vi­lághírű Dávid szobrának kicsinyített mását a szi­cíliai Taorminában meg­rendezendő ünnepségen adják át az amerikai film alkotóinak és a szí­nészeknek. Ü H

Next

/
Thumbnails
Contents