Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-14 / 163. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Szombat, 1962. július W. Népművészek a művelődési házban Csütörtökön a Latinka Művelődési Házban megrendezett műsoros esttel zárult a kaposvári Agyagiparosok Háziipari és Népi Iparművészeti Htsz-ének tízéves fennállása alkalmaiból rendezett ünnepségsorozat. Az előadás gerincét a vendégszereplő népművészek, a népművészet mestereinek műsorszámai alkották. Ez önmagában is jóval túlment a szórakoztatás igényén; eredeti, ízes, érintetlen népművészetet tót- fűnk és hallottunk. Első számként a szakszervezetek Somogy megyei Népi Együttesének kórusa népdalcsokrot énekelt, majd Behár Lakodalmasát adták elő Gadányi György vezénylésével. Az utóbbi szám előadása szebb, kidolgozottabb volt. Ezután Tóth Szőke József né kisbajom! mesemondó következett, A műfaj szokatlan így színpadon, mégis igen hatásos volt. Az első népmese terjedelmét tekintve azonban egy másik beállítása már sok és fölösleges volt Fülöv Ferencnek, a Népművészet Mesterének két szólótáncát forró siker koronázta. Megkapó volt, ahogyan ez a »nem mai gyerek«, őszhajú népművész táncolt. Rendkívül csiszolt technikája, ritamiskészsóge, és üde, friss mozgása főiskolát végzett fiatal táncművészeknek is becsületére válna. Hasonlóképpen fergeteges tapsot váltott ki a két galgáhévízi asszony: Zsíros Ferenené és Katona János né műsora. Mindketten 70 évesek, s a Népművészet Mestere cím birtokosai. Régi népdalokat és népi dallamra aktuális rigmusokat, szövegvariánsokat hallottunk tőlük. Különösen az ízes nyelvjárásban előadott szatirikus hangú strófáik, vérbő eredeti humoruk és rögtönző készségük aratott nagy sikert. Befejezésül egy somogyi táncokból összeállított táncképet láttunk. A főleg gyors ritmusú csárdásokból és nemzetiségi táncokból állq kompozíció előadása elnagyolt, csiszolatlan volt; ennek érnie kellett volna még a bemutatásig. A befejezés forgataga improvizációnak hatott. Zavaró volt, hogy a zongorakíséretet legtöbbször maguk a táncosok sem hallották. A kíséret harmonizálása is hevenyészett, nem komoly produkcióhoz méltó. (Például kávéházi hangulatú futam a csárdás dallamok között!) Lelkes, jó érzékkel rendelkező fiatalok táncolnak a népi együttesben. Nem szabad készületlenül pódiumra küldeni őket. A csütörtök esti előadással befejeződött a népművészeti hetek rendezvénysorozata. Kedves színfolt, ünnepi hangulatú eseménysorozat volt. W. E. Büfé vagy borozó? Délutánonként, s az esti sörös-boros üveggel a órákban sok embert vonz a ben itt iszogat, megadja erre Beloiannisz utcai sétány, csá- a választ. Elállják az utat a bit oda a harsak kellemes sétálók előtt, összehordják a illata, a jó levegő. De éppen környék padjait, letelepgsz- emnyi embert késztet mielőb- mek a sétány pázsitjára, bántó távozásra a Beloiannisz és goskodaak> énekelnek, mint- a Dimitrov utca sarkan mu- . . ködő Fasor büfé. ha nem 18 bufe’ hMlem utszeMár a neve is rossz. Sok- ® csárda volna, kai találóbb lenne, ha Fasor A környéken nincs vendégborozónak, Fasor csárdának lő, mert a Beloiannisz utca vagy valami hasonlónak hív- végén lévő Hársfa vendéglőt nak, bezárták. Ez sem jogosítja Mindössze kétféle üdítő ital föl a vendéglátó vállalatot arkapható itt: Hírős és Meggy- ra, hogy ezt a szép sétányt lé. Ajánlhat viszont a »büfé- utcai sörözővé, illetve borozóvezető« kellemesen hűtött vá változtassa. Szüntessék sört és bort is. Az utóbbiból meg mielőbb az utcai italo- félliterest, hétdecist, Ezerjót, zást, a sétányt adják vissza Asztali fehéret, stb. igazi rendeltetésének, a büBüfé vagy borozó? Az a fét pedig némi átalakítással huszonöt-harminc ember, aki jellegének megfelelően műdélután vagy az esti órákban k'idt essék. A KISZ ÖNKÉNTES IFJÚSÁGI ÉPÍTŐTÁBORAI 1962 nyarán július U és augusztus 25. között — kéthetes váltással — összesen 30 000 fiatal dolgozik a KISZ 29 önkéntes ifjúsági táborában. A táborok közül 14 a Dunám tálon, 5 a Duna—Tisza közén, 7 a Tiszántúlon és 3 Észak-Ma- gyarországon helyezkedik el. A táborok önkéntes munkásainak egyharmada leány, összesen 16 leány, 11 fiú és 2 vegyes tábor (Boly és Hódmezővásárhely) van. A leánytáborok lakói kukoricacímer ezés- nél, növényápolásnál, zöldség-, komló- és gyümölcsszedésnél nyújtanak segítséget, a fiútáborok lakói pedig erőmű-, lakás-, út- és csatornaépítkezéseken dolgoznak. (Terra) Népszerű sorozat indul az ÉDOSZ-ban Országszerte egyre népszerűbbek a Magyar Televízió által megindított Ki mit tud? játékok. Városunkban a Latinka Sándor Művelődési Ház és a Kilián György Ifjúsági Ház kezdeményezése után az ÉDOSZ Művelődési Otthona is Ki mit tud? címmel tehetségkutató versenyt indít a különböző művészeti ágakban járatos vagy irodalommal, zenével, tánccal foglalkozó fiatalok számára. A jelentkezőknek előzetes meghallgatáson kell megjelenniük, ahol elbírálják, színpadra léphetnek-e. Július 15-én, vasárnap délelőtt 10—12 óra között; 17-én és 19-én pedig 13 —20 óra között hallgatják meg a jelentkezőket az ÉDOSZ Művelődési Otthonban, A verseny július 28-án, szombaton este kezdődik és a jelentkezők számától függően körülbelül 3—5 héten át tart. A Ki mit tud? játékokat mintegy kétórás műsor keretében szombat esténként rendezik meg az ÉDOSZ Művelődési Otthonban. A versenyben részt vevők műsorszámait szakemberekből álló bizottság bírálja el, A döntőre a sorozat utolsó előadásán kerül sor. A helyezést elérőket díjazzák. A Ki mit tud? verseny első díja: kéthetes ingyenes beutaló az ország egyik üdülőjébe. Akik mindent tudnak Nemrég érdekes embercsoportot fedeztem föl. Hosszú ideig tanulmányoztam őket, minden dicsekvés nélkül mondhatom, sok eredménnyel. Abban különböznek a többi embertől, hogy mindent tudnak (néha többet is, mint kellene), s nagyon pontos értesüléseik vannak. Ha valamire kíváncsi az ember, őket kérdezi meg! Ki halt meg? Ki nősült? Ki lépett félre? — Pontos, logikus, szabatos választ adnak. Néha előre is tudnak bizonyos dolgokat . Nagyszerűen kiépített hírszerző szolgálatuk figyelmét semmi sem kerülheti el. Az óramű pontossággal működő gépezet élő alkatrészeinek száJKAsJbejidjet&ktíix a tsz-ben Elhatároztam, hogy de- tektívregényt írok a Hamegfogtad Neengeddel Tsz-ben történt titokzatos bűnesetről. Ilyen könyv még úgysem jelent meg. De attól tartok, nem is fog, mert a szőrszálhasogatók azt mondják majd: »E történet nem tipikus.« Ezért a vér- fagyasztó históriámat ezúton igyekszem mihamarabb közölni olvasóinkkal. íme: Hajnalodik. Döglött a tanyaőrző kutya. Körülötte gyanús nyomok. A környék lakói éjszaka sikoltozást hallottak, lehet, éppen akkor hordták el a tsz közös szénakazalját. (Hallatlan eset, óriási megdöbbenést vált ki a tsz közvéleményében, mert korábban éjjelenként mindig csak fél kazalnyi széna szokott eltűnni.) Az izgalom csak fokozódik, amikor jelentik a tsz elnökének, Kacagó Mártonnak, hogy ezen az éjjelen tűnt el még a közös ku- koricagóré is, kukoricástul. A tett helyszínére kiszállt Elnéző Elemér, a tsz ellenőrző bizottságának elnöke is, aki azt mondta Kacagónak: »Eléggé sajátos esettel állunk szemben. De vajon miért volt szüksége a tettesnek a kukoricagóréra is?! Kacagó erre legyint, Piti ügy, nem érdemes vele foglalkozni. Közben jelentik, hogy a közös tehenészetben valaki kicserélt hat tehenet, amely közül reggelre négy végelgyengülésben kilehelte marha-leikét. Erre Kacagó és Elnéző is csak jóindulatúan mosolyog. Még az tem rendíti meg őket, hogy többen jelentik: a kukoricaszemek és a szénaszálak egészen Bubor Vendel házáig vezetnek. Később arról is befut az értesülés, hogy a kukoricaszemek és a szalmaszálak tovább vezetnek Bubor házától a piacig: Sőt a piacon látták Bubort a saját ruhájában és a saját bajuszával egy kukoricagóré tengeri és egy kocsi széna mellett ücsörögni. De mire rászóltak volna, eladta a tengerit és á szénát, megnyiratkozott, levágatta a bajuszát, és új ruhát vásárolt magának. # Kacagó és Elnéző ezen még fölényesebben mosolygott, s Kacagó meg is jegyezte: »No és ha nem Bubor volt az illető? Hátha csak a testvére volt? Hátha nem is a testvére volt, s az álszakáll és álruha alatt Zsák Áron, a raktáros lapult meg, aki tavaly foltot ejtett a becsületén azzal, hogy a tsz bankettjéről elemeit egy doboz fogpiszká- lót? Nem szabad senkit ártatlanul bemocskolni!« kristálytiszta érvelés hatott. Az el sem kezdődött nyomozás máris kátyúba jutott. Az események azonban gyorsan peregnek tovább. Időközben ismeretlen tettes kilopta Kacagó Márton motorkerékpárgumijából a levegőt! Ekkor kezdett a dolog gyanúsA sá válni. Elnéző, vizsgálva a puha gumikát, megjegyezte: »Hátha mégis Bubor a tettes! Tavaly ő mondott valami olyasfélét egy közgyűlésen, hogy jóformán a levegőből él.« Ez már Kacagónak is szöget ütött a fejébe. Azt feleli: »Ezt meg kell beszélnünk a székházban.« Ekkor csap be a villám! Ellopták a székházat! Az eset most már hallatlan izgalomban tart mindenkit, mert a székházat a fennállása óta még senki sem lopta éL Ez a vakmerőség felingerelte Kacagót és Elnézőt is. Elnéző ekkor kiáltott fel először: »Zseniális lopással állunk szemben! Most már van értelme a nyomozásnak, mert kezd nagyszabásúvá lenni a bűneset.« A téglanyomok egészen Bubor Vendel házáig vezetnek. De Kacagó és Elnéző is igen óvatos. Hátha csapda az egész. Igaz ugyan, hogy a székház ott áll Bubor kertjében az újabban lopott közös szénával letakarva, de ez férlevezető nyom is lehet. Elnéző megnyugtatja a kedélyeket, s bejelenti: »Ide a bűnösnek vissza kell térni. A tett színhelyre visszahozza a vakmerőt a bűn!« Holdfény... titokzatosság ... Egyszer csak megjelenik Zsák Áron, a kerítés mellett a kisdolgát végzi Kacagó rávetné magát, de Elnéző visszarántja. Zsák nem lehet bűnös. Pár pillanat múlva megjelenik Bubor csákánynyal a kezében, és bontani kezdi az ellopott székházat. »Ördögi terv — suttogja sápadtan Kacagó —, el akarja tüntetni a bűnjelt!« Abban a pillanatban rávetik magukat Búborra, és a közgyűlés elé cipelik . * * * Szóval ez lenne az izgalmas történet szerény váza. De miként jött rá Kacagó Márton és Elnéző Elemér ilyen zseniálisan arra, hogy ki a tettes? És md lesz a bűnössel? Ennek megmagyarázására a készülő regényem utolsó oldalát szentelem, amelyben Elnéző tárja majd a közgyűlés elé, hogy Bubor e század legnagyobb bűnözője,, aki zseniálisan oldotta meg a bűntényeit. Egy hajszálon, pontosabban egy bajusz nélkül követte el, s így köny- nyű volt felismerni benne az igazi Bubort. Kacagó a fényes leleplezés után meghívást kapott, hogy tartson előadást a járáson ilyen címmel: »Hogyan védhetjük meg idejében a közös tulajdont?«. Óriási sikere volt. Űs mi lesz a bűnössel? Nem hamisítok a valóságon, de regényemben szakítok a szokvány detektív történetekkel. Az én tolvajom nem kerül sem a bíróság elé, sem a börtönbe. Ez rossz fényt vetne a Hamegfogtad Neengeddel Tsz-re. Éppen ezért Bubor Vendel, az elérzékenyüléstől zokogó közgyűlés előtt térdre ereszkedik az áldásra kinyújtott karú Elnéző Elemér elé, aki el- csukló hangon azt mondja a tolvajról az egész közgyűlésnek: — Nem büntetjük meg Bubor Mártont. Ami vele megtörtént — nézzünk önmagunkba — az bármelyikünkkel is megeshet ... Ugye megható? Griff Sándor mát nem is tudnám hirtelen', megmondani. Valamennyi kő...; Közülük mindegyik egy vagy', kéthetenként megjelenik »be-1 számolásra« az átvevőhelyen. I Gondosan álcázzák magukat,| senki sem gyanítaná szándé-\ kukat. 1 , — Csak egy mosás, rakás! lesz drágám — csicsergik, hogyI eltereljék a be nem avatottak' figyelmét, s később már a leg-j frisebb hírt suttogják a hajú-', kát bodorítónak: — Képzeld,', a Mimi férje... ! Minden fej minimum két hír.', De akadnak öt-hat »híres« fe-'< jek is. Ezek a »menők«. A műszak végeztével össze-', gezik a forgalmat és a híreket.', Megbeszélik, majd iktatják —1 s esetleg továbbítják. (Ez azon-'- ban nagyon ritka eset!) De mi lesz akkor, ha letűnik, ez a generáció? Napokig töprengtem izgatottan e kérdésen.' A múlt héten sikerült megnyugodnom. Előttem a fodrásznő egy nyolc-kilencéves kislány', haját vágta. A kicsi élvezettel mesélt, be nem állt a szája. —i S akkor a Pisti mamája megpofozta a Kati papáját —; fejezte be diadalmasan. Nem kell tehát kétségbeesni, lesz utánpótlás. _ S. M. Három és félszeres húsadagot fogyasztanak a hentesek A legújabb statisztikák tanúsága szerint az ország legjobb étvágyú emberei a hentesek, akik naponta átlagosan majdnem fél kiló húst fogyasztanak, három és félszer annyit, mint más szakmák dolgozói. Ételeik kétszer olyan zsírosak, mint az átlagpolgároké. Kalóriadús táplálkozásuk egészségügyi szerveink érdeklődését is felkeltette, s a napokban 130 húsipari dolgozót megvizsgáltak, hogy a hús- és zsírbő étrend hatásairól közelebbi tapasztalatokat gyűjtsenek. Nem okozott meglepetést, hogy a mérlegre lépő 130 hentes közül majdnem 80 jóval többet nyomott más, hasonló korú és termetű embernél, bőven akadt közöttük 90—95 kilós is. Az azonban már feltűnt, hogy a megvizsgált hentesek között jóval kevesebb a gyomorbeteg az országos átlagnál. Mégis kénytelenek voltak figyelmükbe ajánlani, hogy valamivel soványabban táplálkozzanak, mert közülük viszonylag soknak magas a vérnyomása. SBiíStgr Nagyszabású zenei archívum Bécsben A Bécsi Zenebarátok Társasága fennállásának 150. jubileumára nagyszabású zenei archívumot létesített. Az archívum, amely a maga nemében egyike a legjelentősebbeknek, 50 ezer. zened kéziratot tartalmaz, közte vagy 1200 oldalnyi Beethoven kezétől származó partitúrát: egy 96 oldalas vázlatkönyvet, az Eroica szimfónia kéziratát Beethoven sajátkezű korrektúráival, valamint vázlatokat a Fidélio- hoz, és a »Szeretlek« című dalt. Az archívumiban, ezenkívül számos Schubert parti- túrét is őriznek, többek között a d-moll Adagiét zongorára; e kézirat hitelességét Brahms igazolta. A zenei archívumiban nemcsak kéziratokat, hanem légi hangszereket is őriznek. Két és fél millió kilométer kormánya mellett Ljübov Ulanova az elsőnő a világon, aki sugárhajtású utasszállító gépet vezet. A szovjet polgári légi« flottánál eltöltött 22 esztendő alatt 2,5 millió kilométert repült. Száztíz férőhelyes IC—18 gépe a Riga— Kiev légi útvonalon közlekedik. Ljubov Ulanova 1940-ben végezte a repülőiskolát, és a polgári légiflottánál alkalmazták,j “ Televíziós mikroprojektor Szovjet rádiószakórtők televíziós mikroprojetetort szerkesztettek. Az adókamerát a mikroszkóp szemlencséjéhez illesztik, és a megfigyelés alatt álló Objektum képét a kamera segítségével több ellenőrző vevőkészülék képernyőjéhez továbbítják. Az egész rendszer, a mikroszkóp 1,350-szeres nagyítása közepette 32 000-szeres nagyítást biztosít A televíziós mikroprojektor lehetővé teszi, hogy a tudósok távolság nélkül figyelemmel kísérhessék a mikroszkóp alatt végbemenő hosszantartó folyamatokat. Az adókamera magasfokú érzékenysége és a kép további felerősítése révén a vizsgálat viszonylag gyenge megvilágításnál is végrehajtható. Ez az élő biológiai objektumok tanulmányozásakor különösen fontos. Favágó verseny Kanadában Kanadában egy favágó versenyen a győztes egy 83 éves indián öregasszony lett, aki nemcsak leggyorsabban fűrészelte fel a megadott famennyiséget, hanem ha« talmas rönköket is emelt a vállára és hordott el a teher vonatva. SomogyiKépiéi» Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megye* Tanács lapja. Főszerkesztő: WJRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-1. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj esv hónapra ti Ff Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6.