Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-27 / 174. szám

SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1962. július 27. AKARTAK bilincset kaptak A váróteremben hangosabb Jett a lárma. Kivágódott az aj­tó, s az utasok rohantak a már éppen fékező vonathoz. A két katona ugyancsak für­ge volt. Szinte elsőnek ug­rottak fel. Lerakták szerelvényüket, és kényelmesen elhelyezkedtek. — No, Karesz, mondtam, mi jó helyre ülünk, ugye! — szó­lalt meg a pad szélén ülő ka­tona. — Jó, jó — torkolta le a másik —, majd később ki- derüL A pad túlsó végén egy jól öltözött fiatal nő ült. Ala­csony volt és molett, de sze­mében valami furcsa nyugta­lanság vibrált. Csak jóval ké­sőbb tudták meg, hogy mi az. A nő kihívóan visszanézett rájuk, aztán tüntetőén elfor­dult, \ — Afene!;:. tört ki a ka­tonából, és már száján volt a többi, amikor Villási őrveze­tő, a Karesz megszólalt: — Már megint zsebre vág­tad az öngyújtómat. Hány­szor mondtam már, hogy ve­gyél magadnak egyet Most pedig adj tüzet* A bőbeszédű katona, aki most a szerencsés letelepedés elismerését várta, a kiábrán­dító hangra csalódottan nyúlt a zsebébe. Ekkor történt valami .:: Gyufa lobbant Villási arca előtt. A katona automatiku­san tartotta oda cigarettáját. Már a harmadik szippantás­nál tartott, amikor rádöbbent: a tüzet a nő adta. Még társa is meghökkent egy kicsit, de alighogy felocsúdott, már le is csapott ráí — Hová utazik, szép leány?-i. A vonat rohant és rá­zott, de azért a kártya fe­küdt az aktatáskán; A ne­gyedik partiba már a nő is »•beszállt«; Közben néha »fölösleges' dolgokat kérdezgetett. Leg­alábbis így gondolták a kato­nák. Mert mi a csudának kell egy nőnek tudni azt, hogy mért vannak ők új ruhába, hogy az egységnél, ahol szol gálnak, sokan vannak-e vagy kevesen, hogy mit jelent az a »vfillámforma« a gallérjukon, meg hogy hogyan lőnek a gép­pisztollyal : 3 . Amikor Pestre ért a vonat, ügyesen elküldték a nőt, és utaztak tovább; Teltek a napok, és él is fe­ledkeztek az egészről. Villási őrvezető egyik délelőtt, úgy egy hónap múlva a fejhallga­tó membránját cserélte ki, amikor felkiáltottak hozzá a kocsiba, hogy egy nő keresi. Kicsit meglepődött, mert őt csak a felesége szokta keres­ni; — Te, Feri — van itt egy nő! — szólt barátjához, No­vak őrvezetőhöz — eredj, menj le hozzá, próbáld meg »le­beszélni« rólam. Tudod, az asszony miatt... Aztán ha nem sikerül, küldd el. De vi­gyázz, mert nagyon kíváncsi természetű. — Novak lement, aztán haragosan feljött ő is. A „vonatos no* Kilépett a kocsiból, de gyor­san vissza is ugrott. — A mindenét, ez a »vonatos nő«! Hogy került ez Ide? Hiszen én mindenféle rossz címet ad­tam meg neki..: Mégis meg­talált? .;. Aztán ahogy a kapuhoz ért, a nő végtelenül örült, hogy végre megtalálta, és azt kérte, szeretne vele közelebbről is megismerkedni. — Itt semmi esetre sem! — mondta az őrvezető. — A többit majd meggondolom.:. — Azzal otthagyta. Másnap este moziban volt amikor beszóltak neki. — Villási, keres a felesé­ged! — Ne tréfáljatok — ugrott fel. — Este kilenckor?;;. Csak nincs baj otthon?.-.. Lerohant a kapuhoz. Ami­kor meglátta a nőt, már majd­nem száján volt a káromko­dás. Aztán mégis kíváncsi volt rá, mit is akarhat tőle. Pár percig beszélgettek, aztán Villási fölment; Lala-felbukkan Másnap megint jött a nő. De már csak Novak ment le hozzá. Reggel találkozott No­vak Villásával. Novák ráka­csintott barátjára és bólintott. De egyikük sem tudta, mi lesz ennek a vége. Szombaton megint keresték Novákot. Ö csak a fejét csó­válta. Nem tetszett neki ez a dolog, ez a nagy ismerkedés. Meg, hogy a nő tegnap furcsa dolgokat kérdezett. Hogy mi­lyen kocsik meg rádiók van­nak náluk..; Hányán vannak egy kocsiban? ..; Hány fő egy szakasz? ... Ezért hagyta ott tegnap is, s most megint itt van. — Jó, hogy jön — fogadta örömmel a nő. »Ni csak, már hárman vannak« — vette ész­re Novák. — Egy nagy kérésünk len­ne. Nem is Judom, hogy mond­jam el. Lala, a barátom — mutatott egy fiúra —, mun­kásőr, és elvesztette a piszto­lyát. Már beszerezte az alkat­részeket, csalk nem tudja Ösz- szerakni. Kellene egy min­ta Mi addig odaadjuk a személyi igazolványunkat — tette hozzá gyorsan. — Sze­rezzen nekünk egy pisztolyt... Holnap visszahozzuk!.. -. Novák figyelmesen hallga­tott. De a végén majdnem föl­nevetett. »Hát azért kellettünk mi nektek? ..: Ezért kellett a közelebbi katonaismerős.;. Ez a nyiszlett jampec, ez munkésőr? :.. Ejnye, az anyá­tokat — mérgesedett föl —, hát ti azt hiszitek, hogy én hülye vagyok? Hogy engem ilyen könnyen át lehet ejte­ni? ..: Pisztoly kéne a Lalá­nak? .;; No, most okosan« — nyugtatta magát. Az utolsó „randevú* Novak végignézett rajtod;. A kezüket leste. Az első gyanús mozdulatra széket vágok hozzájuk! —ha­tározta el magát. Leült. Sört rendelt. Minden­kinek. S elmondta, hogy pisz­tolyt most nem tudott hozni, mert náluk bent »valami ké­szül«. Itták a sört. A lány dühö­sen sajnálkozott. Novák meg majdnem elfelejtette, hogy na következik. — Most hogy megyek el? Az a mamlasz Lala valatjiit szorongat az asztal alatt. Be­lerúgjak a kezébe? ... Nem..; Elindulok... és ha ezek há­tulról belém lőnek? ;.. No, egye fene, elindulok.:: Ez a Mara mintha észrevett volna valamit.;; Nagyon szikrázik a szeme! És rálépett Lala lábá­ra ..: Láttam;;. Tizenkét lépés Megígérte, hogy utánanéz a dolognak és rohant föl. — Karesz::. Karesz;:: — li­hegte, és berántotta Villásitaz egyik tanterembe. — Te, ezek­nek pisztoly kéül Villási érezte már, hogy a nő körül valami nincs rend­ben, de most ő is megdöbbent. Fegyvert? Ez komoly dolog! — tegyünk egy próbát* Lerohantak a kapuhoz. A nő — Mara — újra elmondta a mesét A két katona egymásra né­zett — Tár is kell hozzá? —kér­dezte óvatosan Novák; — Persze, persze! — vágták rá nyomban; Mér nem volt semmi kétség. Azzal mentek föl, hogy lét­számellenőrzés van, tíz perc múlva visszajönnek; Aztán rohantak, és jelentet­ték a parancsnoknak. S másnap az egyik étterem­ben lejátszódott az utolsó ran­devú. Novák az utasítás szerint megígérte előző este, hogy ki­viszi a pisztolyt az étterembe. Elfogódottan lépegetett az utcán. »Mindjárt odaérek. Még húsz méter;. s még ti­zenöt ;.. és ha már van ná­luk fegyver? És ha többen is vannak?.;5 Odaért a bejárathoz. Kö­rülnézett. A kapu alól és az utcáról biztató pillantásokkal találkozott. Belépett. A társaság már ott ült az egyik asztalnál. Hozzájuk lépett — Elhoztad?! — ugrottak föl be sem várva, hogy leül­jön» Fölállt. Még megígérte, hogy holnap még egyszer megpróbálja a dolgot aztán elbúcsúzott. Indult az ajtó felé — ti­zenkét lépés..: még nj'olc;;. Még öt! Nem mozdult senki .:; Nagy csörrenés.:; — Novak legyö­kerezik ;.. A pultnál a moso­gatóba esett egy pohár. »Még három!« Hatalmas reccsenés..: A pincér káromkodik. Belerúgott egy asztal lábába. »Még kettő!« Mara hangját hallotta, ahogy súg valamit a másik kettőnek. »Még egy!«.;; Érezte, hogy figyelik, de már nem tudta érzékelni, hogy honnan. Most! Felrántotta az ajtót és kiugrott. Hozzáléptek. — Ott vannak a hátsó asz­talnál — motyogta, és bele- karolt Villási őrvezetőbe. Eddig tart a történet. Novák Ferenc tartalékos tize­des és Villási Károly őrveze­tő kiválóra vizsgázott éber­ségből. Segítségükkel egy ka­tonai adatok birtokában levő bandát tettek ártalmatlanná. Vallási Károly őrvezető elvtárs híradó rajparancsnok. Szorgalmas, rendszerető em­ber, jó parancsnok. Újoncai­ból ugyanilyen éber katoná­kat neveL Novák elvtárs a napokban szerelt le, és telefonműszerész egy budapesti központban. Szerény, csöndes, jó szakmun­kás. A két katonát a honvédelmi miniszter elvtárs a »Haza Szolgálatáért Emlékérem bronzfokozatával tüntette ki, s példaképül állította őket a hadsereg személyi állománya elé.- Szakály Gábor Kétszáz mázsa zöldbabot szállított a MÉK-nek a ba- Iatomendrédi Zöldmező Tsz. A MÉK a zöldbabot az NDK-ba exportálta. HÁROM NYILATKOZAT EGY ÜZEMI KÖNYVTÁRRÓL Azt beszélik, hogy a TRANSZVILL könyvtára amo­lyan »mostohagyerek« a sport­kör, a zenekar, a színjátszó csoport mellett. Elhanyagolják, nem fejlesztik. Személyesen akartam meggyőződni a hely­zetről, ezért kerestem föl az illetékeseket. Semmiféle támogatást nem kapok... Sámoly Magda könyvtáros egy meglehetősen barátságiam lan terembe vezetett. Az aj­tóval szemközti falnál egy szekrény zsúfolva könyvekkel. Sivárság mindenütt — ez aj könyvtár és kultúrterem. — Körülbelül ezer kötetünk van — mondja Sámoly Magda. — Egy éve vezetem a könyvtá­rat. Amikor átvettem, 40 olva­sója volt, most 156 van. Dol­gozóink szeretik a könyveket, vigyáznak rájuk. Fél év alatt 950—960 könyvet kölcsönöztek. Sajnos, az üzem vezetői nem sokat törődtek velünk. Semmi­féle támogatást nem kapok. A futball-, a tekepálya fontosabb. Nem tudom megfelelően elhe­lyezni a könyveket. Volt ugyan egy fölösleges szekrény, de nem kaptam meg. Odaadták a sportkörnek, most egy-két szennyes holmi van benne. Az üzem a könyvtár részére újabb könyveket nem vásárol. A ta­valyi főkönyvelőt hiába kér­tem erre, a mostaninak meg szólni sem merek. A cserét is nagyon nehéz lebonyolítani. Nem kapok kocsit, hogy elhoz­hassam a könyveket. Kiköltöztetik a könyvtárat? — Nincs saját könyvtárunk — mondta Sugár elvtárs, az igazgató. — A forgalom fellen­dült, amióta a könyvtár a je­lenlegi könyvtáros kezében van. A lehetőséghez képest tá­mogatjuk munkáját. Talán egy kicsit elhanyagoltuk az utóbbi időben. Tavaly 800 forintot ad­tunk a szakszervezetnek könyv- vásárlásra. Elég kevés olvasó van, a művezetők, a vezető ál­lású emberek nem ebbe a könyvtárba járnak. Hogy a sportot inkább támogatjuk? Nem úgy van az. Talán azért gondolják ezt, mert a sporto­lókat mások is segítik. A szek­rény? Kérem, ez nem problé­ma, intézkedni fogok, lesz szekrény. Súlyosabb gondjaink vannak ennél. Az üzem bőví­tése végett valószínűleg kény­telenek leszünk a könyvtárat kiköltöztetni a kultúrteremből. Hogy hová? Hát ez a problé­ma ... ígéret szép szó. — Nagyszerűen megy a mun­ka, nincs itt semmi hiba — mondja Éri elvtárs, az szb- elnök. A munkások szeretik a könyveket, sokat olvasnak. Biztosan állíthatom, hogy az üzem dolgozóinak 65 százaléka rendszeresen olvas. Nincs sem­mi baj, támogatjuk a könyvtá­rat. Hogy ki akarják költöztet­ni? Hát persze, építeni fogunk egy új kultúrtermet. Szép könyvtárral, polcokkal. Az igazgató elvtárs nem így gon­dolta? Nem, kérem, abba nem fogok beleegyezni, hogy kiköl­töztessék a nagyvilágba.. Szeptemberben rendezünk könyvnapot. Meghívunk egy neves írót Is. Végül is mi az igazság? Hár­mán nyilatkoztak — háromfé­leképpen. Nem egyezhetne mind a három nyilatkozat? S. M. Exportra szállítják Balatonszárszóról a kajszibarackot (Tudósítónktól.) Néhány évvel ezelőtt nem lehe­tett rábírni a balatonszárszói kör­zet gyümölcstermelőit arra, hogy osztályozva, kézzel szedjék a gyü­mölcsöt, noha így több pénzt kap­tak volna érte. Ma már más a hely­zet. A gyümölcstermelők megér­tették, hogy ők járnak jól, ha ex­portra alkalmas csomagolásban szállítják a gyümölcsöt a felvásár- lóhelyekre. A körzetben a szövetkezet már három vagon kajszibarackot vásá­rolt fel, ebből kb. egy vagonnal szállítottak külföldre. A legtöbb és legszebb gyümölcsöt Mészárovics Ferenc és Gaál Rózsa balatpnszár- szói termelők adták át. Re n dőrkutya-verseny Kisbajom határában történt néhány évvel ezelőtt. Egy két­ségbeesett anya zokogott a falu utcáján. — Eltűnt a kislányom, segít­senek, emberek... Dologidő volt éppen, de gyor­san akadtak jószívű emberek. Több százan kutatták az er­dőt, a mezőt. Azonban hiába. Akkor az egyik embernek újabb ötlete támadt. — Értesítsük a rendőrséget, tatám tud segíteni. Egy motorkerékpáros fiatal­ember ment be az őrsre. El­mondta a történteket, és a rendőrök azonnal intézkedtek. Tíz perc sem telt el, és Kőhe­lyi József rendőr őrmester kéz­hez kapta a távmondatot: »-Kis­bajom határában eltűnt egy 4 éves kislány, az egész falu keresi eredménytelenül. Nyo­mozókutyára lenne szükség.« A városban bizonyára nem tűnt fel senkinek sem az a szá­guldó motorkerékpár, amely­nek oldalkocsijában foglalt he­lyet a két segítőtárs, a Szittya és a Kosztor. Kőhelyi őrmes­ter parancsot adott a kutyák­nak. Fél óra telt el csupán, és az édesanya keblére ölelhette gyermekét... A két kutya a Somogy me­gyei Rendőrfőkapitányságé. Kedden a Dózsa sportpályán rendezett versenyen Beda és Hard nevű társaikkal együtt indultak. Előbb a városban nyomfelkutatásban és nyomkö­vetésen mérték össze tudásu­kat és szimatukat. A sportte­lepen, az akadálypályán, a ha­talmas palánkon, a létrán és az égő karikán át folytatták a versenyt. Dali BalatonlellérőTe Egy balatonlellei pincér olvasónk azzal a kéréssel for­dult hozzánk, hogy közöljük beküldött kis dalszerű ver­sét. Sajnos, terjedelme miatt nem vállalkozhatunk a »dal­szerű kis vers« csonkítatlan publikálására, ízelítőül azon­ban szívesen idézünk belőle néhány sort. Miért ne? Ezen ne múljék ... Tessék: »Szól a nóta, le, le, le, Szép vagy Balatonlelle, Jaj, de szép vagy! A halászlé csuda jó, Ponty, az pont nekünk való A Zöldlugasban. Utána egy szép süllő, így mulat az üdüllő, A Zöldlugasban. A gitáros énekel Minden este énnekem A Zöldlugasban. Záróráig mulatunk, Borravalót is adunk A pincéreknek Meg a zenészeknek ...« (A Zöldlugasbam???...) Le, le, le, le, le, le, le, Szép vagy Balatonlelle, Jaj de szép vagy!« Áz ország legkeskenyebb épülete Sokan szeretjük és jól ismer­jük a letűnt korok történelmi hangulatát árasztó Sopront. Leghíresebb műemlékeit fejből is könnyen elszámláljuk, de még a legrövidebb felsorolást igénylő számvetésben is hibát ejtenénk, ha kihagynánk, hogy az ódon város mai Lenin kőr­útján áll az ország legkeske­nyebb épülete. Alig két méter, széles ez a földszintes épület, s annyira beékelődött a többi ház közé, hogy sétálás közben szinte észre sem vesszük, csak azon a műemlék-helyreállítási alaprajzon feltűnő, amelyet nemrégiben készítettek el a Városépítési Tervező Vállalat mérnökei. A régi vár beteme­tett védőárka felett épült ez a ház az 1800-as évek elején. Nagy kereskedelmi központ volt már akkor is az egykori várárok környéke, és azért olyan kes­keny az épület, mert tulajdo­nosa nem lakásnak, hanem a meggazdagodását segítő eszköz­nek, üzletháznak szánta. Ma is csupán kevés helyet foglaló bolt, órásüzlet tölti meg a házat »teljes szélességben«. A ma­gyar városépítkezésre inkább az a jellemző, hogy nagy telket foglalnak el az épületek. Ezért különlegesség a soproni példa. A sorrendben következő kes­keny házat, egy alig két és fél méteres homlokzatú épületet is néhány lépéssel arrébb, ugyan- ’ ebben a városban, ugyanezen az utcán találjuk. A műemlék- védelmi tervek alapján mindkét házra emeletet ékítenek, hogy egységes magasságú homlokza­tot alakítsanak ki a soproni Le­nin körút házsorán. Végre Egy igen közepes zene­szerzőnek az volt a szokása, hogy műveit mindig meg­küldte Ravelnek. Egyszer a partitúrát átnyújtva így szólt: — Mester, íme az utolsó művem. — Az utolsó? — kiáltott fel Ravel. — Akkor hát gratulálok! Nem szerettem volna anno.-; , - -—-----------nnn. a »tolvajnak« a helyébe lenni, akit a Szittya elfogott. A far­kaskutya hatalmas ugrással vetette magát a menekülő »tol­vajra«. — Még egy pillanat, és vége, elharapja a torkát — gondol­ták a nézők, de egy vezényszó, és a támadó Szittya máris őrré változott. A tárgykiválasztási és sze­mélykiválasztási gyakorlaton olyan szemmel méregették a »médiumokat«, hogy borsód­zott az ember háta. Minden kutya kitűnően végezte el a feladatokat. Még csak véletle­nül sem tévedtek. Jó lesz hát vigyázni azoknak, akik szere­tik a másét eltulajdonítani... N. S. Soinm/íNénim Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-1L Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉP­LAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem orzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra ti F£ Készült a Somogy megyei Nyomda» ipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. 6,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents