Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-25 / 172. szám
SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1962. július 25. Kecskére káposztát... Egy Párizsban megtartott nemzetközi konferencia során hozta nyilvánosságra az UNESCO, hogy Afrika lakóinak 70 százaléka nem éri el az évi 100 dolláros keresetet, és mindössze a lakosság 25 százaléka éri el az évi 150—200 dollárt. E konferencia során került nyilvánosságra az a tény is, hogy Afrika lakosságának 89— 90 százaléka írástudatlan. A gazdasági elmaradottságon, a kizsákmányolás alapjain nyugvó szellemi nyomor juttatja eszembe az egy évvel ezelőtt, 1961. július 14-én kiadott pápai enciklikát, a Mater et magistra-t. XXXII. János, a Vatikán ez idő szerinti feje ebben az en- ciklikájában az emberiséget foglalkoztató problémákhoz igyekszik hozzászólni. Hozzászólásában mindvégig hű maradt természetesen az egyház korábban, XIII. Leó és XI. Pius által megfogalmazott reakciós alaptételeihez. A Mater et magistra (Anya és tanító) elnevezésű enciklika is hevesen védelmébe veszi a tulajdonjogot, mint »örökérvényű, természet adta jogot-«. Lényegében tehát nincs ebben az encikli- kában semmi új dolog. Az egy évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott pápai enciklika ugyanazt hangsúlyozza — legfeljebb más megfogalmazásban, mint amit XIII. Leó Rerum nova- rum-SL Az meg nem is meglepő már, hogy a Mater et magistra nem vette át a XL Pius által kiadott Quadragesima anno kommunista-gyalázó hangnemét. Egyszóval, nincs ebben a legutóbbi pápai encikliká- ban semmi új, ami arra válla- na, hogy a Vatikán történelmi horizontja megkívánja immár közelíteni az objektív valóságot Hogy számolni is akar ezentúl ezzel a valósággal. Erre vonatkozóan csupán egy jelzés szerepel a szent ügyiratban. Ennek, már nem tudom hányadik bekezdésében XXIII. János pápa kitér ugyanis az elmaradott országok helyzetére. Elismeri (amit az UNESCO bevezetőként említett tájékoztatója is kimond), hogy a gyarmati népek gazdasági, kulturális helyzete siralmas. Majd arra szólítja fel a gazdag, nagy népeket, hogy a segítségadás felebaráti kötelességük. De van egy jelentős szépséghibája az enciklika idevonatkozó részének. Az egyház feje elfelejtette regisztrálni, hogy mi volt a katolikus egyház szerepe a gyarmati népek elnyomásában. Az enciklika figyelmen kívül hagyta azt a sokak előtt világos történelmi tényt, hogy az egyház nem kis mértékben játszotta a gyarmattartók kezére a gyarmatokat. így a kolonia- lizmus okozta nyomorúság legalább annyira tapad az egyház lelkére, mint a gyarmattartókéra. Ebből a »feledékenység- ből« adódik aztán, hogy a pápa most a segítés parancsával a monopóliumok felé fordul. Rájuk bízza (kecskére káposztát!) elsősorban az elmaradt népek támogatását, »testvéri segítését«. Nem csoda tehát, ha az angol Observer amerikai tudósítója annak idején így kommentálta a pápai enciklikát, különösen annak a felszabadult gyarmatokra vonatkozó részét: ...»a pápa ki sem bocsáthatott volna Kennedy elnök szükségleteinek megfelelőbb encik- Ukát/« Kell ehhez kommentár? L. I. Csú&záu.! Julius Caesar, a hajdani római császár sokat megélt, sokat látott. Jött, látott, győzött, s a végén tőrdöfésektől csúfított teste bevonult az istenek galériájába. Halála után írtak róla regényt, drámát, humoreszket, glosszát, tanulmányt, értekezést, indulót, nótát. Reklámanyagnak azonban csak most lépett elő a londoni Times című lap jóvoltából. Egy plakátkiállításra hirdettek pályázatot, s a legjobbak közé bekerült a Caesart ábrázoló is. A derűs arcú császár, fején az elmaradhatatlan babérkoszorúval olvas — természetesen egy Times-t. A lepedő nagyságú újságba csomagolt római férfiú feje felett a szöveg: »Minden művelt ember Times-t olvas.« Sic transit gloria mundi, vagyis így múlik el a világ dicsősége. A jó Caesar is elmondhatja, hogy Non omnis moriar, vagyis, nem halok meg egészen. Ha máshol nem, hát egy plakáton csak tovább él az emlékezés. Az ötlet előtt — le a babérkoszorút! A bolt is árusít szódavizet Jutában A télen tagértekezleten vitatták meg Jutában a földművesszövetkezet munkáját. Többen szóvá tették például, hogy szódavizet csak az italbolt árusít. Ezt Kaposvárról hozzák, s a vegyesbolt azért nem kaphat belőle, mert egy fillért sem keresne rajta. Minden üveg szódát ugyanis 84 fillér előállítási és 26 fillér szállítási költség terhel. Ennek ellenére erélyesen követelték a jutaiak e probléma megoldását. A tagértekezlet megfelelően kötelezte Neubauer József igazgatósági elnököt arra, hogy még a nyár előtt intézkedjék az említett ügyben. Mi történt azóta, van-e szódavíz a jutái boltban? — erre kerestünk választ a napokban. Nagy Gyula, a bolt vezetője elmondta, hogy hetenként 260— 270 üveg szódavizet ad el. Mivel nagyobb tételről van szó, azért megfelelő áron kapják, s nem fizetnek rá. A tél óta pontosan 10 fillérrel csökkent az üvegenként! szállítási költség. Az fmsz most csere céljára megrendelt 500 üveget, hogy a bolt még több szódavizet hozhasson forgalomba. Névadó ünnepség Rácegresen A ben feldíszített kultúrteremkíváncsi emberek gyülekeznek.' Az úttörők virágcsokrokat szorongatnak a kezükben, elfoglalják helyüket a párt, a KISZ, a nőtanács, a tsz képviselői is. Megkezdődik az első rácegresi névadó ünnepség. Andik Jánosné anya- könyvvezető szavai után bölTatarozzák a kaposvári Rendelőintézet épületét. Az 1 millió 761 újítást a jövő év márciusában fejezik be. ezer forintos felcsődalt énekelnek az úttörők, majd szavalat és újra beszéd következik. Harkány Sándor párttitkár kíván boldogságot a kis Anikónak, Vincze Józsefeknek, a szülőknek és a névadóknak. Ezután újra úttörők szavalnak, és átadják kis ajándékukat, a kisdobos nyakken-: dőt. Elégedetten hagyja el min-', denki e kedves kis ünnepséget, amelyet minden bizonnyal még sok ilyen követ a jövőben. Fonyódon Szombaton délután 5 órakor: az ünneplőbe öltözött fonyódi tanácsházán az úttörők kamarakórusának közreműködésével igen bensőséges és kedves ünnepség volt. Vida János tanár és Garai Imre FJK-dolgozó kislányainak névadó ünnepséget rendezett a járási tanács és a köz-', ségi pártszervezet, valamint a művelődésügyi osztály és az FJK. Szomorú István vb-titkár köszöntötte a szülőket, a névadószülőket és a vendégeket, majd nevet adott a gyermekeknek. A szülők fogadalomtétele után beszédében a többi között ezeket mondta: — Neveljenek gyermekeikből is — sa-: ját életük mintájára — becsű-: letes, a szocialista hazát és népet szerető polgárokat. Utána a rendező szervek részéről Rigó Lajos, Németh Ernő és Cseri Ferenc mondott köszöntőt, majd a jókívánságok mellett átadták ajándékaikat. Mit ni i ed(r fai nén/T onzerv bontásával baj- lódunk a kis falusi italboltban. Dél van. Kint perzsel a forróság, vakító fe-> hérre szikkasztja a széles utca homokját. Bent, a szesz- szagú helyiségben sötét van, és aránylag üdítő hűvös. Rajtam és két társamon Tú- vül csak a csapos van a kocsmában: a pultra dőlve újságot olvas. Nyílik az ajtó. Alacsony parasztasszony lép be, utána tizennyolc éves forma lány. Kezükben kapa. Hangosan köszönnek, szerszámukat a falnak támasztják és letelepednek a szomszéd asztalnál. Nehézkes mozdulatukon látszik, hogy a földekről jönnek. — Megszomjaztak? szólok át hozzájuk. — Jobban inkább megéheztünk — vágja rá kicsit mérges hangon az asszony. — De azért egy hideg fröcs- csöt csak isznak az ebédre? ■— Legfeljebb málnát. A bortól melegünk lesz. A szatyor aljából zsírfoltos papírcsomagot húz elő, kiteríti a tartalmát, bicskát kattint. — Az isten verte volna meg ezt az életet — faliad ki, mintha csak kint megkezdett szidást folytatna. — Hogy már nem tud elpusztulni az ember. A lány nem szól. Maga elé nézve rágja a szalonnát. Miska bácsi, az egyik társam azonban nem állja meg szó nélkül. — Mi baja az élettel, mama? Ilyen fiatal korban nem illik panaszkodni, ha egy kicsit megfájdul a dereka a kapálásban! — Nem fáj nekem semmim az égvilágon. Bírom én a kapát. Csak hagynának. — A legnagyobb dologidőben minden munkáskézre szükség van, nem egy helyen még így is kevés, és akkor itt van egy asszony, akit nem hagynak kapáim. Nem értjük. —- Nafene. Es Iá nem hagyja? — Az a mafla ember. A hites uram. TT ezd érdekes lenni, A ^ csapos is felfigyel. Összehajtja az újságot. — Ejnye, ejnye. Hát maguknál nem az asszony az úr a háznál? Mert a kollegámék- nál úgy van ■— és szemével csippentve felém int Miska bácsi. Az asszony nem válaszol azonnal, mintha szalonnarágás közben azon gondolkodna, illik-e, érdemes-e elmondani legszemélyesebb ügyét idegen emberek előtt. Ügy sem tudnak segíteni rajta. Aztán mégis megszólal: — Az a szerencsétlen ember féltékeny rám. Azért nem akar engedni. — Befelé mo- solygunk. Évődni készülünk a nénivel. De egy befejező mondata belénk fagyasztja a tréfára álló szót: —Pedig vak szegény. Mintha nem jól hallanánk, egy darabig nem is válaszolunk. Mit is lehetne erre mondani? Inkább kérdések kívánkoznának. De nincs szükség rá, az asszony tovább mondja, talán azért is, hogy könnyítsen magán: — Tizenhét éve kínlódom vele, de sosem panaszkodtam a sorsomra. Ezt mérte rám az isten, viselem. Amúgy nem rossz ember. Sokszor zsörtölődött, az igaz, még egyéni korunkban is, szegény. Nem is csodálom, ideges volt, csak gondoljunk bele, milyen érzés lehet világtalannak lenni. De kezet nem emelt rám, sem azelőtt, sem azután, hogy negyvennégyben kint a fronton megvakult. Megvoltunk csendesen. Aztán jött % téeszcsé. Nem nagyon értette, mi is ez, csak nem akart elengedni dolgozni. Hát, amikor azt vette észre, hogy hazaérve kicsit vidámabb vagyok, mint azelőtt. Ne értsenek félre, megmondom őszintén, bár nem tudom, mifélék az urak i— nem örültem a szövetkezetnek, az első években a kereset is vékonyka voltt de brigádban dolgoztunki Egyik is mond valamit, a másik is, elbolondoztunk, és csak azt vettük észre, hogy elment a nap, alig fáradtunk el, mégis jócskán haladtunk. Vígkedé- lyű asszony voltam én fiatal koromban, meg tudják mondani a faluban, csak amióta az urammal történt ez az istencsapás, nemigen mehettem sehova, mindig otthon kellett lennem, ha nem voltam a mezőn. Mert megkérdezte ám: most hova mész, mit csinálsz, hány rend a kapálni való, ennek alapján aztán mindig tudta, mikor kell hazaérnem. Nem is tudom hogyan, hiszen az órát nem látta, biztos elgondolta, hogy na, most kiér a mezőre, most beáll a rendbe, és kísérte minden mozdulatomat. Beszámította talán még a vizivást is vagy a percnyi szusszanást. Mióta brigádban dolgozunk, türelmesebb lett. Nem tudta kiszámítani, mikor érek haza, és ha gyengébb ebédet evett, korábban érezte az estét. Próbáltam felvidítani. Egyszer még valami bolond viccet is meséltem neki, amit az asszonyoktól hallottam munka közben. Nem nagyon tetszett neki, mert nem nevetett, inkább azt mondta: ilyen marhaságokon jár az eszetek, azért nem érdemes kimenni, meg, hogy a falu népének igen tetszhet a közös, mert van kedvük állandóan vicceket mesélni. T\ e a nagy baj mégiscsak ^ a tegnapi majális után tört ki nálunk, amit a tszcs rendezett. Eszembe sem jutott volna elmenni, higgyék el, kiöregedtem én már az ilyesmiből, de ezek az asszonyok rábeszéltek, a brigádtagok, hogy együtt voltunk a álunkéban, menjünk el mind, telepedjünk le egy asztal mellé. Meg aztán ez a lány is, a keresztlányom, kért, hogy menjek el vele, mert az anyja elutazott Pestre az apja után, és nincs, aki elvigye a bálba. Mondják meg, mit tehettem? Csak el kellett menni. De mit mondjak az embernek? Mondd azt — tanácsolták az asszonyok —, hogy téeszcsé közgyűlés lesz vasárnap délután, ott kell lenned. Így is tettem. De le akart beszélni, hogy minek neked mindenféle gyűlésre el- járogatni, azt intézzék a férfiak, micsoda új szakás ez. Aztán hirtelen kitaláltam, hogy jutalékosztásról lesz szó. Látják? Hazudtam. Megbántam már, de most már mindegy. Talán még megbocsátja az isten. — És az ember? — koty- tyantja közbe a csapos. — Hát.. i Iszen éppen ez a baj. Az uram kint üldögélt az udvaron, és meghallotta a muzsikaszót a kultúrotthon felől. Aztán — ahogy ma megtudtam — éppen arra ment Kopté Mátyás, beköszönt. Az öregem meg kiszólt: — Jól mulat a feleségem a bálban? Az meg — nem tudván az egészről — visszakiabátt: — De jól ám, alaposan megforgatták, hállod-e! 1\J yolc órakor már otthon 1 ’ voltam. Amikor beléptem, az asztal mellett ült, kezében a konyhakés. Én meg csak megálltam. Mondom, mit akarsz azzal a késsel? Erre rámemeli és kiabálni kezd: — Takarodj a házamból és be ne lépj többet, te vén cafka. — Így mondta. — Te apja — mondom neki csendesen. Elment az eszed? De csak ordított, hogy menjek, amerre látok, 5 meg majd elviteti magát az intézetbe. Hát így volt. Én meg nem vitatkoztam többet, nehogy hárt tegyen magában meg bennem is. Elmentem a keresztlányomhoz aludni, onnan meg kapálni. Most itt eszem ezt a száraz ételt, kemény szalonnát, alig tudom elrágni, mert annak a szegény szerencsétlennek, hatvankét éves létére a szeme után az eszét is elvette az isten. Már az ember hinni sem tud a mindenhatóban. Kortyint néhányat az eléje tett málnaszörpből, megtörli a fanyelű bicskáját, mint aki pontot tett elbeszélése végére, és többet nem is akar szólni. De nem hagytuk annyiban: — Aztán meddig akar így élni? — Én? Semeddig. A fesz kés fene az! Már üzentem az öregemnek, hogy térjen észhez, ne mákacskodjé k, nem megyek én el többé a bálba, dehogy megyek, csak nyugodjék meg, felejtse el az egészet. Most küldtem be a Kurkó ángyomat hozzá. Arra lakik, ment ebédre, mondom, nézzen be, próbáljon beszélni a fejével. Majd délután többet tudok. Fürgén szedelőz- ködnek. Kifizetik a bét málnát, aztán gyorsan, mintha attól tartanának, hogy tovább kérdezősködünk — elköszönnek. A csapos megvárja, míg becsukják maguk mögött az ajtót, aztán széles mozdulatokkal magyarázza: — Hogy táncolt a Rozi néni! Azt látták volna! Azt mondják, fiatal korában a legjobb táncos volt a faluban. Mindenki őt nézte. Szóltak is neki: Rozi néni, mit mond az ember, ha megtudja? Mindegy az, hallják, de most legalább a hátralevő életemre kitáncolom magam! Somogyi Károly Pápaszemes versenylovak Chicagói lóversenyszakértők megállapították, hogy a turípályákon rövidesen általánossá válik majd a szemüveges lovak futtatása. Chicagóban két kancát szereltek fel szemüveggel és igen jó eredményeket értek el vele. Dr. Irving Peisel szemorvos, aki megvizsgálta a két kancát és »felírta« számukra a megfelelő szemüveget, elmondotta, hogy nagyon sok ló messze! átó. Ezen a hiányosságon segít a kagyló formájú lencse, amelyet rászerelnek a lószerszámra. Egy másik előnye az újításnak, hogy éjszakai futtatásoknál kiküszöböli & zavaró tükröződést. * * » Abszolút aggszűzek Az idős amerikai aggszűzek már régebben szövetséget alakítottak, amelynek alapszabályai előírják, hogy a legszigorúbban tilos akár legfelületesebb kapcsolatba is kerülniük férfiakkal. A furcsa szövetség nemrég New Yorkban saját temetkezési vállalatot létesített, női hullaszállítókkal, hogy még haláluk után is elkerüljenek bármiféle érintkezést a férfiakkalL Csúcsforgalomban tilos a csók! Az amerikai Musketon város rendőrfőnöke nemrég figyelmeztető felhívást intézett a város lakosságához; a közlekedésben torlódást okoz, hogy a nők autón hivatalukba kísérik férjüket, majd hosszas csókkal vesznek búcsút életük párjától. »Dicséretre méltó hogy a feleségek reggelenként munkahelyükre kísérik férjüket. A leghatározottabban megtiltom azonban a volán melletti csókolózást — hangzik a rendőrfőnök felhívása —, mert a hosszas és intenzív búcsúcsókok sok baleset okozói és az utcai torlódást is fokozzák. A jövőben ezt semmiesetre sem tűrhetjük!« » • * Egy színház keresi az alapkövét A prágai Nemzeti Színháznak »eltűnt« az alapköve. Kiderült, hogy az a kő, melyről eddig úgy vélték, hogy az alapítási okmányokat tartalmazza — üres. Márpedig a színház 1868. évi alapkőletételénél ezeket az okmányokat az egyik kőben helyezték el. A kutatások most különféle műszerek segítségével folynak mindaddig, amíg »megtalálják:« a prágai Nemzeti Színház alapkövét. SűmmiiMialm Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WJRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11* Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: A SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: » Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítő kné’ Előfizetési díi cítv * >. n rt Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka S. u. 6.
