Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-05 / 129. szám
Ki K. VTLÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ______ & A RA: 50 FILLER XIX. ÉVFOLYAM 129. SZÁM KEDD, 1962. JÚNIUS 5. MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Egy fegyelmi margójára (3. o.) A vasárnap sportja (4. o.) „Egyék meg, amit főztek . .* (5. o.) A bíró (6. o.) Meri számunk tartalmából: Megkezdték a kukorica második kapálását megyénk termelőszövetkezeteiben Tizenkétezer holdon lekaszálták a lucernát A múlt hét végi esős időjárás megyerszerte leállította a növényápolást Tegnap terme- lőszövefckezeteinfcben fokozott lendülettel folytatták ezt a fontos munkát. A cukorrépa sarabolása után elég gyors ütemben folyik az egyelés. 7400 holdon, az összterület 83 százalékán végezitek ezzel a feladattal. Ez a munka befejezéséhez közeledik a kaposvári és a csurgói járásban. A tabs járásban viszont az egyelésnek csak a felét végezhették el. A vetésterület több, mint kétharmadán, 23 400 holdon megtörtént a burgonya első kapálása. A marcali járás gazdaságai és a kaposvári Latinka Tsz már túl vannak ezen a munkán. Közel állnak a burgonya kapálásénak befejezéséhez a fonyócK járásiban, s már javában folyik a töltögetés is. A vetésterület 59 százalékán, 1300 holdon töltötték be eddig a burgonyát A megyében ösz- saesen 7700 holdon végezték el ezt a tennivalót A legfontosabb teendő most a kukorica mielőbbi gyommentesítése, mivel az időjárás kedvez a gyamok fejlődésének. (BllesA cun áo &dálÁL A kaposvári Béke óvodában ezen a vasárnapon feldíszített termek fogadták az apróságokat. Az ünneplőbe öltözött kisfiák és kislányok hetek óta készültek erre a napra. A kiscsoportosok és a középső csoportosok a »nagyokat* búcsúztatták. Megható és mosolyt fakasztó jelenetek követték egymást az udvaron felállított színpadon. Először a kiscsoportosok szerepeltek. Sej- pítve »előadott« szavalatokon, mesejátékokon derült és csodálkozott a közönség. Igen, a közönség, ugyanis csaknem kétszáz felnőtt nézte végig a műsort. Ezután a középsősök következtek. Ök már merészebbek voltak, de közöttük is akadt néhány bátortalan. A közönség nem zúgolódott. Tapsot kapott az is, aki úgy sírta el a vers elejét vagy végét. Az egész óvoda a nézőtéren szorongott, amikor az üvegajtón egymás kezét fogva kiléptek a búcsúzó »nagyok«, Csengő hangon énekelték az óvodások búcsúdalát: »Búcsúzunk az óvodától, játékától, virágától, a kezünkben könyv és táska, megyünk, megyünk iskolába.« Műsoruk sok szülő szeméből kicsalta a könnyet. Teri, Rózsi, Ica és a másik Rózsi óvó nénit hatalmas virágcsokrokkal halmozták el a búcsúzók. Közösen vizsgáztak ezen a napon. A négy lelkes óvónő 34 csillogó szemű kislányt és kisfiút tanított négy éven át a szépre és a jóra. Kitűnően vizsgáztak valamennyien. Ezért fontos, hogy ahol sorol a kukorica, ott házassák meg a sorközöket, mert ezzel egyhar- madára csökkentik a munkaerőigényt, és elejét veszik az erőteljesebb gazosodásna'k. A megyében 55 500 holdon végezték el az első kapálást. Az első helyen a siófoki járás áll 2900 hold megkapálásával, hasonlóan jó ütemben végzik a szövetkezetek a munkát a csurgói és a fonyódi járásban. Néhány helyen már hozzáfogtak a kukorica második kapálásához is. Ä fonyódi járásban 680, a só- foki járásban 500, a barcsi járásban pedig 315 holdon végeztek ezzel a munkával. Befejezés előtt áH a napraforgó kapálása. A tabá, a fonyódi és a marcali jár® kivételével mindenütt eleget tettek ennek a feladatnak. A másik sürgőé munka a gondos takarmány-betakarítás, hogy az egyébként is gyenge termésből ne legyen még külön veszteség. 12 000 holdon, az összterület 87 százalékán kaszálták le termelőszövetkezeteink a lucernát, és 5000 hold termését takarították be. A betakarítás után fontos íejtná- gyáznd a lucernaföldet, hogy a második növedék gyorsabban fejlődjön. Ugyancsak most kell gondoskodni arról, hogy a tei- szántott pillangósok helyén minél élőbb földbe kerüljön a silókukorica vagy az egyéb takarmánynövény. Minden nap, minden óra számít most a növényápolásnál, a szénabetakarításnál, ezért szükséges, hogy szervezetten, gondosan végezzék el ezeket a tennivalókat. Erhard beszéde a CDU kongresszusán Dortmund (MTI). A CDU kongresszuséin hétfőn délelőtt Erhard gazdaságügyi miniszter tartott referátumot. Míg Adenauer az előző napon leplezetlenül a francia álláspontot támogatta Angliának a Közös Piachoz való csatlakozása ügyében, Erhard hétfőn feltűnően hangsúlyozta, hogy minden módon elő kell segíteni az angol csatlakozást Erhard továbbá nyomatékosan hangsúlyozta az Egyesült Államokkal való szoros együttműködés fontosságát. »Ez nem a politikai taktika kérdése — mondotta —, az értelem és a belátás egyaránt megköveteli, hogy saját hozzájárulásunkkal is felbontha- tatlanná tegyük az Egyesült Államokkal való szövetséget«. A nyugatnémet gazdasági helyzettel foglalkozó fejtegetéseiben Erhard védelmezte azt a két hónappal ezelőtt mondott rádióbeszédét, amely oly nagy port vert fel az országban. Mint ismeretes, Erhard Javítják a rendre vágó aratógépeket a Karádl Gépállomáson. Tsz-asszonyok találkozója Fonyódon A Fonyódi Járási Pártbizott ság, a járási tanács és a járás: nőtanács vasárnap termelőszövetkezeti asszonytalálkozót rendezett Fonyódon. A vendégek üdvözlése után dr. Bagó Gyula, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke értékelte az asszonyok múlt évi munkáját, s méltatta szerepüket a termelőszövetkezetek megerősödésében. Az asszonyok azok — hangsúlyozta Bagó elvtárs —, akikre mindenkor számítani lehet. Az ő kezükben van a kapa, s ők teszik a legtöbbet a nagyobb jövedelemért. Szorgalmuk annál is inkább megbecsülést érdemel, mivel rájuk hárul a ház körüli teendők zöme is. Sajnos, a fonyódi járásiban alig akad közülük valaki, aki vezető pozíciót tölt be. Pedig a járás szövetkezeti tagságának 43 százaléka nő. A községi tanácstagoknak mindössze 8, a járási tanácstagoknak pedig 13 százaléka kerül ki közülük. A termelőszövetkezetek vezetőségében 8, az ellenőrző bizottságokban csak egy asszony van. Jó lenne, ha jobban megbíznának bennük, és érdemeik szerint becsülnék őket, meghallgatnák okos tanácsaikat. A kertészetekben és a ba- rom.üfarmokon sok kiemelkedő eredményt értek el. A találkozón külön is megdicsérték Söffer Imréné háesi. Lázár Lő- rincné somogyvári és Gyartis F erencné buzsáki tsz-tagot. Mátyás Anna ordacsehi ba- romfigondozót azért állították példakent az asszonyok elé. mert a csirkéket 8 hetes ko- ukban 85 cLekás átlagsúlyban idta át. Fontos, hogy a termelésben élenjáró nők a termelőszövetkezet vezetőségében is hallassák hangjukat. Oda kell hatniuk, hogy tsz-ük nagyobb területen termeljen köztes babot, hiszen ez jelentős jövedelmet biztosít. Hívják fel a vezetők figyelmét a munkavédelmi rendszabályok megtartására, mert ezzel sok balesetet előzhetnek meg. Most az a legfontosabb feladatuk, hogy a kapálásnál az előírt tőszámokat meghagyják, gondos növényápolással biztosítsák a gazdagabb termést, a nagyobb jövedelmet. Dr. Bagó Gyula beszámolója után 27 könyvet osztottak ki ajándékképpen az asszonyok között, majd kétórás műsorral szórakoztatta őket a helyi kul- túrgárda. Ezután ebédet adtak a vendégek tiszteletére. Délután hajókiránduláson vettek részt az asszonyok. ebben a beszédében élesen támadta a szakszervezeteket, és »mértéktartást« követeit a dolgozóktól. Kongresszusi referátumában Erhard ezzel kapcsolatban hangoztatta: »Meg kell mondani a keserű valóságot: a nyugatnémet ipar versenyképessége az utóbbi időben gyors ütemben rosszabbodott, mégpedig az európai gazdasági közösségen belül is«. »Ez a kérdés egyeneserwors- döntő jelentőségű — folytatta. — Nem tennék eleget miniszteri kötelességemnek, ha nem mondanám ki nyíltan azokat az. aggodalmakat, amelyeket táplálok«. Erhard ezután statisztikai adatokra hivatkozva azt bizonygatta, hogy a termelékenység emelkedése az utóbbi időben »nagyon szerény volt«;, s ugyanakkor magán a nyugatnémet piacon is élesedett a külfölddél való verseny. A készáruk behozatala 1962 első négy hónapjában 20—28 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakával szemben, a kereskedelmi mérleg alakulása pedig az év első harmadában 1,1 milliárdos csökkenést mutat a tavalyihoz viszonyítva. »E tények figyelmen kívül hagyása struccpolitika lenne« — hangoztatta Erhard, majd azzal támadta a szakszervezeteket és a szociáldemokrata pártot, hogy »narkózisba akarjak: hódítani« a német népet e »fenyegető« veszedelemmel szemben«. Erhard szavaiból világosan kitűnik, hogy a CDU-vezetőség a gazdaságpolitikában továbbra is élesen szembehelyezkedik a dolgozók béremelési követeléseivel, s ezt Erhard mytttam azzal indokolta meg, hogy nem szabad csökkenteni a vállalkozók nyereKádár János elvtárs vezetésével küldöttség utazott Moszkvába Kádár János elvtársnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének vezetésével Moszkvába utazott a június 6-án kezdődő KGST-tanácskozason részt vevő magyar küldöttség. A küldöttség tagjai: Apró Antal elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, Párái Imre éLvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. A küldöttséggel együtt utazott V. I. Usztyinov elv- táns, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (MTI) Hazaérkezett Kalinyinból a Somogy megyei párt- és tanácsi küldöttség Számiba ton este visszaérkezett Kaposvárra az a párt- és tanácsi küldöttség, mely Kali- nyin város pártbizottságának és a városi szovjet végrehajtó bizottságának meghüvására egy hétig a kalinyiniak vendégszeretetét élvezte. Dr. László István, a megyei tanács vb-élnöke, a küldöttség vezetője a következőket mondotta a látogatásról: — Találkozásaink a kalinyi- ni emberekkel mindenütt a szovjet—magyar barátság legőszintébb légkörében zajlottak le. Kalinyinon kívül két járási székhelyen, Visnyi-Volo- csonban és Kanakovában jártunk. Meglátogattunk két nagy textálgyárat, egy porcelángyárát, egy nagy üdülőtelepet a Volga mentén; jártunk az építkezéseken, a megyei és a városi pártbizottságokon és szovjetekben. Nagygyűlésen találkoztunk az üzemek munkásaival. A kalinyiniak forró testvéri üdvözletét hoztuk el Somogy megye dolgozóinak* különösen a kapcsolatot szorosan tartó textilművek munkásainak és a tanítóképző növendékeinek. El kell azt is mondanom, hogy a kalinyini pártbizottság és szovjet küldöttsége még ebben a hónapiban viszonozza látogatásunkat — fejezte he nyilatkozatát dr; László István. Gyémánt- és aranydiplomát kapott húsz somogyi pedagógus Vasárnap délelőtt a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben bensőséges ünnepségen emlékeztek meg a pedagógusnap- ról, s ez alkalommal gyéHolnap nyitják meg a munkásmozgalmi kiállítást az SZMT-székházban Több, mint tíz éve nem volt vidéken olyan kiállítás, amely a magyar munkásmozgalom történetét teljesen bemutatta volna. A Legújabbkori Történeti Múzeum munkatársai most összeállították a magyar munkásmozgalom történetét a kiegyezéstől napjainkig. A negyvennégy hatalmas tablóból álló vándorkiállítást e héten Kaposvár dolgozói is láthatják. A kiállított képek, dokumentumok, régi cikkek, levelek másolatai hű képet adnak a magyar munkások öntudatra ébredéséről. Az első tabukon a kiegyezés után létrejövő önsegélyező és önképző egyesületek munkájáról, az Általános Munkásegylet . 1871-és megmozdulásairól, a Magyar- országi Szocifüd-'r-' ’ óta Párt zad végi május elsejékről, az aratósztrájkokról, az 1905-ös orosz forradalom hatásáról, a sztrájkmozgalmak és tömeg- tüntetések erősödéséről, az 1912. május 23-i »vérvörös csü- törtök«-ről, az első világháború idején fokozódó megmozdulásokról, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására elkezdődő őszirózsás forradalomról láthatók érdekes képek és anyagok. A további táblák a Tanácsköztársaság dicső 133 napját elevenítik föl. Az ellen forradalmi rendszer sötét éveit meggyőző képekben mutatják meg a múzeum munkatársai. A munkások parasztok nyomoráról, az egyre sűrűbbin kitörő sztrájkokról, tüntetésekről, a háborúba sodródó országról, a fasizmus piltea harcoló kommunistákról és haladó szellemű hazafiakról beszélnek a tablók. A kiállítás utolsó része a felszabadulás utáni évek eredményeiről, munkájáról ad számot A Magyar Munkásmozgalom Története című kiállítást holnap nyitják meg az SZMT- székházban. Az érdekes anyagot a kiállítás rendezői kiegészítették a somogyi munkás- mozgalom emlékeivel. Az ünnepélyes megnyitónak gazdag a programja. Holnap délután öt órától a honvédzenekar térzenét ad a Latinka- szobor mögötti téren. A műsoros megnyitó és a kiállítás megtekintése után veteránok és fiatalok találkozója lesz a szakszervezetek székházában. Az érdekes kiállítás június 6-tál jUMa tart múlva. mánt-, illetve aranydiplomäkat adtak át a megye idős pedagógusainak. Rózsa András* az intézet igazgatóhelyettese köszöntötte az öreg kollégákat; Elmondotta, hogy immár hagyományossá vált a tanítói oklevelüket 60, illetve 50 éve megszerzett pedagógusok kitüntetése. Ezután Hajdú Tibor, a tani« tóképző igazgatója átadta az okleveleket az idős pedagógusodénak. Gyémántdiplomát kapott Koronczy Nándor kapós» vári és Winkler József zákánya tanító, aranydiplomát Arató István és Arató Istvánná kaposvári, Bors József kölésdi, Erőss Pál és Erőss Pálné ba- latonmáriafürdői, Hőke Erzsébet és Hőke Irén csurgói, Kántor István siófoki, Kecskés Emőné kaposvári, Kiss Ernő Lajos balatomszárszói, Rieger Mihály kaposvári, Seregélyes György fonyódi, Szabó Lajos böhönyei, Százúj Jenő pécsi, Trutzer Lajosné kaposvári, Vörös István tapsonyi, Végit (Weil) János kölesdi és Zonda Imre szuloki pedagógus. Az ünnepség befejeztével a kitüntetettek megtekintették a tani te képző helyiségeit, beszélgetek a hallgatókkal, majd