Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-04 / 79. szám
TTLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEKI MRA: 60 nuei A 2 M S Z M P M EGY El BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE I TANÁCS LA PJ A XIX. ÉVFOLYAM 79. SZÁM SZERDA, 1962. ÁPRILIS 4. Éljen április 4-e, felszabadulásunk 17. évfordulója I Szabadságunk ünnepén írta: Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Somogy megye országgyűlési képviselője N agylányok, legónysorba lépő fiúk már a tizenhét évesek, akik népünk szabadságával egy időben születtek, abban az esztendőben, amelynek tavasza számunkra új történelmi korszak kezdetét jelentette, s megnyitotta hazánkban a népi demokratikus fejlődés útját. Azóta minden évben megünnepeljük szabadságunk születésnapját, április negyedikét. Hálás szívvel emlékezünk a szovjet nép fiaira, akik közül oly sokan véreztek és áldozták életüket a mi szabadságunkért is. A tizenhét évesek és mindazok, akik nem ismerték a nyomor, a munkanélküliség, a ^hárommillió koldus Magyarországát«, a minden haladó gondolatot és szándékot kegyetlenül üldöző úri Magyarországot, elképzelni is nehezen tudják azt az életet, amelyben millióknak megoldhatatlan gondot okozott a mindennapi kenyér előteremtése. S ha semmi mást, csak azt értük volna el a felszabadulás óta, hogy az efféle gondok ismeretlenek lettek, akkor is teljes joggal állíthatnánk: a népi demokrácia és a szocializmus építésének éveiben többet tett a hatalomra jutott nép, mint a régi uralkodó osztályok tettek évszázadok alatt. Emlékezünk, s helyes és szükséges is, hogy felidézzük a múltat szabadságunk ünnepén. De egyben végiggondoljuk eddigi munkánkat és további terveinket is. Ugyanolyan természetes ez, mint az, hogy születésnapi vagy házassági évfordulóján számot vet és tervezget az ember. S ahogyan a család boldogulásának, előrehaladásának nélkülözhetetlen feltétele az egyetértés, a lelkiismeretes összedolgozás a közös célokért, úgy vagyunk ezzel az országot, az egész népet illetően is. Április negyediki ünnepünket is akkor tesszük igazán méltóvá ahhoz, amit jelent, ha a szabadság, a békés élet, a sikerek jogos öröme nem feledteti velünk a ránk váró tennivalókat Gazdasági és kulturális helyzetünk, életszínvonalunk várható alakulásáról a múlt év őszén törvényerőre emelt második ötéves tervünk számai adnak képet A terv egyebek között előírja, hogy az ipar és a mezőgazdaság fejlesztése alapján 36 százalékkal kell növelni a nemzeti jövedelmet. A lakosság fogyasztási alapja legalább 22—23, az egy főre jutó reál- jövedelem pedig 16—17 százalékkal növekszik a tervidőszakban. A lakosság kulturális, egészségügyi és szociális ellátásának igen jelentős javításán kívül tervünk célul tűzi az élelmiszerbőség növelését. A tervidőszak végére húsból 45,2-ről 53,2 kilogrammra, tejből és tejtermékből (tejre átszámítva) 148,1-ről 200 literre, tojásból 156-ról 187 darabra, cukorból 26-ról 30,7 kilogrammra növekszik az egy főre előirányzott évi fogyasztás. A z idézett adatok csak egy töredékét mutatják meg annak a fejlődésnek, amit lehetőségeink reális fölismerése után, biztonságosan tervezhettünk. Azt azonban jól érzékeltetik, hogy, most és a legközelebbi években az egész népgazdaság és életszínvonalunk továbbfejlődésében milyen kiemelkedően fontos szerepet tölt be a mező- gazdaság. Minthogy pedig hazánk szántóterületének 80 százalékán termelőszövetkezetek gazdálkodnak, főképpen tőlük függ az élelmiszerellátás. De nem kisebb a termelőszövetkezetek szerepe és felelőssége abban sem, hogy 1965-ben exportunk értékének mintegy negyedét mezőgazdasági eredetű cikkek képezzék. Ahhoz, hogy a mezőgazdasági össztermelés az ötéves terv időszakában 22—23 százalékkal növekedjék a megelőző öt év átlagához képest, államunk sokoldalú anyagi támogatást nyújt. Az öt év alatt megvalósuló 180 milliárd forint értékű beruházás 17—19 százalékát a mező- gazdaság fejlesztésére fordítjuk. Ennek az idei évre jutó részéből állami segítséggel épülő új mezőgazdasági épületek 54,8 százaléka a termelőszövetkezetekben készül el. Az összes műtrágya 61,6 százalékát a közös gazdaságok használják fel. Mezőgazdasági gépparkunk országosan 22 százalékkal nő 1962-ben, de a termelőszövetkezeti saját gépállomány 35 százalékkal gyarapodik. Köztudomású, hogy a nem termelőszövetkezetekben megvalósuló állami beruházások nagyobb része is — például a gépállomások, a gépjavító üzemek, a keveréktakarmányt gyártó üzemek beruházásai — a nagyüzemi társas gazdaságok erősödését szolgálja. Ismeretes az is, hogy a messzemenő hiteltámogatás, a kedvezményes tenyészállat- juttatás, a szakemberekkel való segítés és sok más támogatási forma szintén számottevően hozzájárul a termelőszövetkezetek gazdálkodási színvonalának emeléséhez. A párt és a kormány anyagi, politikai és szakmai segítsége azonban — bármennyire nagy jelentőségű is — önmagában nem elegendő a közös gazdaságok kívánatos és lehetséges fejlődéséhez. Az előrehaladásnak, a tervek teljesítésének legfontosabb tényezője, hogy elsősorban maguk a termelőszövetkezeti vezetők és tagok lengenek meg minden tőlük telhetőt közös gazdaságuk felvirágoztatásáért. Csak fgy tudjuk kielégíteni a népgazdasági igényes két, de elsőrendű Jeltétele ez annak is, hogy a szövetkezeti családok anyagi és kulturális helyzetében, életszínvonalában bekövetkezzék a tervezett fejlődés. zocialista rendszerünk egyik alapvető sajátsága az, hogy összeegyezteti az ország közös és a dolgozó emberek személyes érdekeit. Agrárpolitikánk is egyaránt szolgálja a termelőszövetkezeti tagok, az egész nép boldogulását. Azon munkálkodunk, hogy a termelőszövetkezetekben többet teremjen a föld, nagyobb hasznot hozzanak az állatok, ezáltal több élelmiszer, mezőgazda- sági eredetű ipari nyersanyag álljon a népgazdaság rendelkezésére, s könnyebben, jobban éljenek a parasztemberek. Egyszerű világos összefüggések ezek, s munkánk értékét az szabja meg, hogy milyen eredménnyel dolgozunk ebben a szellemben. Április negyediké a szabadság ünnepe. A szabadságé, amely a falvak dolgozó népe előtt is megnyitotta a fölemelkedés útját. Ezen az úton jutottunk el odáig, hogy az ipar után a mezőgazdaságban is uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. S ezen az úton továbbhaladva érhetjük el, hogy sok árut és olcsón termelő szocialista mezőgazdasági nagyüzemmé váljék minden termelőszövetkezet. Olyan gazdasággá és emberi közösséggé, amelyben a tagok jó gazdák módján, egyetértésben élnek és dolgoznak. Gyakran esik szó arról, hogy milyen anyagi feltételei vannak a termelőszövetkezetek megerősödésének. Valóban, a korszerű mező- gazdasági nagyüzemek kialakításához sok gép, állati férőhely, műtrágya, egyéb eszköz és beruházás kell. Semmivel sem kisebb jelentőségű azonban az az erő, amit a szövetkezeti gazdák szorgalma, föld- és állatszeretete, hozzáértése képvisel. Ha ez az erő mindenütt akadálytalanul érvényesül, akkor még több helyen igazolódik be, hogy a lelkiismeretes, jókedvvel végzett munka, o gazd,álkodás jó vezetése és szervezése nagy beruházásokat pótol. A lehetőség minden termelőszövetkezetben megvan ahhoz, hogy a közösségnek ez az ereje egészségesen növekedjék. Az kell hozzá, hogy mindenkit munkája szerint ítéljenek meg; a teljesítményeket igazságosan, jobb eredményekre serkentően díjazzák; a tagok csorbítatlanul gyakorolhassák gazdajogaikat a szövetkezetben, s ne csupán rátermett és határozott, hanem emberséges is legyen a vezetés. Ilyen légkörben bontakozik ki az a tehetség is, amely a parasztemberek százezreiben megvan, de a parcellagazdálkodás körülményei között nem kaphatott teret, most viszont szabadon fejlődhet. Bőségesen lehetne tényeket, adatokat ismertetni arról, hogy hányán nőttek, edződtek kiváló elnökké, brigádvezetővé, milyen sokan képezték magukat elismert szakemberré a termelőszövetkezetben azok közül, akik régebben néhány hold szűk korlátái között vergődtek. A szövetkezeti közösség, de az egész nép javát is szolgáló ilyen fölemelkedésnek is tág tere van a szocialistává lett magyar mezőgazdaságban. Csak a parasztembereken áll, hogy milyen mértékben élnek a tanulásnak, a szakképzettség fokozásának számos lehetőségével, amit államunk, rendszerünk kínál nekik. Tizenhét éve, hogy a Szovjetunió felszabadította hazánkat és népünket. Azóta végbement fejlődésünk legutóbbi csaknem hat esztendejében a Magyar Szocialista Munkáspárt helyes politikai irányításával folytatja népünk a szocializmus építését. Pártunk helyes politikája tette lehetővé, hogy az ellenforradalom leverése után helyreállítottuk a pártéletben a lenini normákat, az állami életben a demokratizmust és a törvényességet. Ennek a helyes politikának és népünk alkotó kedvének, a szocializmus ügye iránti odaadásnak köszönhetjük, hogy nehézségeink ellenére biztatóan javulnak gazdasági eredményeink, s egészségesen fejlődik társadalmi életünk. Őszinte, korábban nem tapasztalt erősségű kapcsolat jött létre a párt és a tömegek, a vezetők és a vezetettek között. — vjuk és erősítsük tovább ezt a szocializmus alapján nyugvó népi, nemzeti egységet, amely magában foglal minden becsületes, a szocializmusért lelkiismeretesen dolgozó magyar embert. Ennek megfelelően teljesítsük azokat a feladatokat is, amelyek második ötéves tervünk megvalósításából a mezőgazdaságra, a termelőszövetkezetre várnak. Szabadságunk születésének tizenhetedik évfordulóján merítsünk ehhez újabb erőt eidigi eredményeinkből, s abból, hogy minden jó tervünket képesek leszünk megva’ósítani, ha ingadozás nélkül haladunk tovább biztos utunkon. cÁfUAiiiS 4 (Würtz Ádám rajzai Díszünnepség a Csiky Gergely Színházban hazánk leiszabadulásának 17. évferdulóján A Magyar Szocialista Munkáspárt megyei és városi bizottsága, a megyei és városi tanács vb tegnap este díszünnepséget rendezett a Csiky Gergely Színházban hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából. Az ünnepség részvevői között ott voltak az üzemek, vállalatok, intézmények kiváló dolgozói, a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviselői. Részt vettek az ülésen és az '‘elnökségben foglaltak helyet Hevesi János és Nagy Lajos, a megyei pártbizottság titkárai, dr. László István, a megyei tanács vb-elnöke, Illés Dezső, Kisdeák József, Németh Ferenc, Sólyom Gábor, Szőke Pál, Takács István, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjai, továbbá Császár József, a Latinka Tsz tagja, Decsi József, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Dezső József, a munlzásmozgálom régi harcosa, Dombóvári László, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Ferenczi Albert, a húsüzem dolgozója, Halász János, a Hazafias Népfront megyei titkára, Horváth Sán- domé, a nőtanács megyei titkára, dr. Kerek Sándor kórházi főorvos, Kiss Józsefné, az MSZBT megyei titkára, Márkus Lászióné, a ruhaüzem munkása, Máté Istvánná, a Baromfi- feldolgozó Vállalat párttitkára, Mikecz János, a városi tanács vb-elnöke, Oravecz Ferenc, a munkásőrség megyei parancsnoka, Papp Józsefné, a textilművek párttitkára, Somogyi János öntő, Somogyi Pál, a munkásmozgalom régi harcosa, Szabó József vezérőrnagy, Sze- recz László, a cukorgyár mérnöke, Szikszai László, a Kaposvári Járási Pártbizottság titkára, Takács János építőipari munkás, dr. Tallós Emil, a megyei bíróság elnöke, Tóth János, a KISZ megyei szervező titkára, Tóth Mihályné pedagógus és Völgyi Lajos, a mun* kásmozgalam régi harcosa. A díszünnepséget dr. László István, a megyei tanács vb- elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Németh Ferencnek, a városi pártbizottság titkárának, az ünnepi gyűlés szónokának. Németh Ferenc elvtárs ünnepi beszéde Beszéde elején Németh elvtárs méltatta 1945. április 4-e történelmi jelentőségét. A hála és az elismerés hangján szólt arról a szerepről, amelyet a Szovjetunió vállalt, hogy megmentse népünket a nemzeti pusztulás gyászos tragédiájától. — Örömmel elmondhatjuk — mondotta —, hogy a felszabadulás óta eltelt tizenhét év alatt dolgozó népünk áldozatos munkájával, a Szovjetunió és a baráti szocialista országok segítségével nagy utat tettünk meg. Megteremtettük az új, a szocialista Magyarország szilárd politikai, társadalmi és gazdasági alapjait. Majd így folytatta beszédét: — Tudjuk, hogy akadnak még olyan emberek, különösen a fiatalabb nemzedék soraiban, akik nem tudják kellően értékelni mai eredményeinket. Azt gondolják, hogy amit elértünk, az önmagától való. Nem látják, hogy a népi hatalocamegterem- tése nélkül egyáltalán nem tarthatnánk itt a fejlődésben. Ha nem is kellemes, de olykor szükséges emlékeznünk az ezernyi gonddal és nélkülözéssel teli időkre, mert ez sok embert hozzásegíthet ahhoz, hogy jobban meg tudja becsülni a mát, és nagyobb erővel tudjon küzdeni a boldogabb holnapért. A felszabadulás előtti időkre visszagondolva megelevenedik' előttünk a huszonöt esztendős Horthy - u ralom, amely a második világháborúba sodor- ta népünket Ez a nemzetellenes politika a magyar népnek csaknem egymillió halottjába és rokkantjába került A szovjet csapatok elől menekülő német és magyar fasiszta hordák kifosztották, felgyújtották városainkat falvainkat, felrobbantották hídjainkat, szétrombolták, vasúthálózatunkat, elhajtották állatainkat, elpusztították nemzeti vagyonúnknak mintegy 40 százalékát A háború Somogy megye 85 községében több mint 8100 épületet tett tönkre, vagy rongált meg súlyosan. Több mint 23 000-en életükkel fizettek megyénk lakói közül az uralkodó osztály bűnös politikájáért. Ezután a felszabadulás előtti gazdasági helyzetről szólott Németh elvtárs. Számokkal érzékeltette, hogyan fojtogatta megyénk lakosságát a nagyhdr- tokrendszÄ. 1209 földbirtokos és kulák 595 973 kát. hodd földet mondhatott magáénak, ugyanakkor 101 672 kis- és törpebirtokos mindössze 471 000 kát. hold földön tengette nyo-. morúságos életét. — Jó tudni — folytatta Németh elvtárs —, hegy mindez már a múlté, hogy tizenhét szabad esztendő választja el népünket attól a szörnyű világtól. A párt vezette munkásosztály szövetségben a dolgozó parasztsággal meghódította a hatalmat, és létrehozta a proletárdiktatúrát. Tizenhét év történelmileg nem nagy idő egy nemzet életében, de amióta a munkásosztály van hatalmon, az ország építésében elért eredményeink hazánk történelmében egyedülállóak. Viszonylag rövid idő alatt győzelemre vittük a szocialista iparosítást. Az egykor elmaradott agrárországból ipari országgá váltunk, új gyárakat és szocialista városokat építettünk. Ezek arszág-világ előtt kézzelfoghatóan bizonyítják a szocialista társadalmi rend életrevalóságát és népünk alkotó erejét. Ma már iparunk termelése több mint négyszerese a fel- szabadulás előttinek, s elmondhatjuk, hogy az egész ország az alkotás hevében él. A felszabadulás után jelentős lépést tettünk előre megyénkben is a szocialista iparosítás útján. Megépült a textilfonoda, a hűtőház, a ruhaüzem, a TRANSZ- VILI,, a Faipari Vállalat srtb. Ezenkívül létrehoztunk több nagy szocialista vállalatot, megteremtettük és kiépítettük a tanácsi helyi ipart és a szövetkezeti ipart. Iparosítási politikánk megvalósításához! rendkívül nagy segítséget kaptunk a Szovjetuniótól. Például korszerű szovjet gépekkel szerelték föl a textilművet, melyben túlnyomórészt szovjet gya(Folytatás a 2. oldalonj j