Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-26 / 96. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1962. április 26. Véget ért a mezei futóbajnokság Kezdődhet az atlétikai pályaidény Nem baj, hogy korábban elhalasztották a megyei mezed futóbajnokság rajtját. Ilyen kellemes, szép napsütéses időben, no és ilyen ideális terepen még sosem rendeztek megyei mezei futóbajnokságot Somogybán, mint az idén. Általában népesek voltak a mezőnyök. Kivéve a női felnőtt számot, ahol mindössze egy versenyző indult Nem értjük, hova lettek a tanítóképzős lányok. Éppúgy, mint azt sem, hogy a K. Honvéd atlétái miért maradtak távol a megyei mezei döntőtől, örvendetes viszont, hogy a vidékiek évről évre mind többen próbálkoznak. Dicséret illeti elsősorban Barcsot és Csurgót. Persze Kaposvár atlétái — akik a felkészülés tekintetében is előbbre állnak, mint a falusi sportkörök versenyzői — ezen a mezei bajnokságán is uralták a mezőnyt. A minden tekintetben jól sikerült megyei mezei futóbaj- nokság legszebb versenyét a női ifjúsági versenyzők vívták. Kereső Rózsa (K. Dózsa) és Ballér Margit (Barcs) fej fej melletti harca sokáig emlékezetes marad azoknak, akik szemlélői voltak e versenynek. Ez alkalommal Kereső győzött minimális különbséggel. Bizonyos azonban, hogy a két tehetséges futónő későbbi találkozása jó néhány új csúcseredményt hoz majd. Csaknem hasonló végküzdelem alakult ki a serdülő fiúknál, (ahol a megyei bajnokságban kevesebb volt az indulók száma, mint a kaposvári városi bajnokságban). Itt Dobosi és Ács csatázott az elsőségért, s Dobosi csak mellszélességgel tudta megelőzni ellenfelét. Reméljük, hogy a pályaversenyeken e két tehetséges fiú is sok szép eredménnyel örvendezteti meg az atlétika híveit. Tetszett a nézőknek és a szakvezetőknek Pamuki és Vető imponáló fölényes futása és győzelme. Pamuki extra klasszis. A női ifjúsági versenyzők mezőnye nem sokkal a tájt után. Ezt bizonyította be az idei mezein is. Korábban a kaposvári mezei futóbajnokságon a férfi ifjúsági számban Gábor István, a Táncsics Gimnázium diákfiatalja győzött. Gábor köztudomásúan nem atléta, hanem kerékpár-versenyző. Azt hittük, hogy múltkori beugrása és sikere amolyan véletlen. Most újból maga mögött hagyta az ifjúságiak mezőnyét, pedig éppen csak odaért kerékpárjával a rajthoz. A kitűnő, tehetséges kerékpárosból jó atléta is válna. Neki kell eldöntenie, hogy melyik sportág mellett tör végképp lándzsát. A Somogy megyei Atlétikai Szövetség sikeresen rendezte meg, bonyolította le az idei megyei mezed futóbajnokságot, arrtely a cseri réten sokkal látványosabb, mint a korábbi versenyek színhelyén, a Buzsáki- dűlőben. A kaposvári és megyei mezed futóbajnokság jó hírverése volt a somogyi atlétikának. Részletes eredmények• Serdülő lányok, táv kb. 890 m (8 induló): 1. Vető Erzsébet (K. Dózsa) 1:36.4. 2. Komáromi Erzsébet (K. Dózsa) 1:37.8. Csapatban: X. K. Dózsa 6 pont. Ifjúsági nők, táv kb. 800 m <7 induló): 1. Kercsó Rózsa (K. Dózsa) 1:53.2. 2. Ballér Margit (Barcs) 1:54.8. 3. Walter Rózsa (K. Dózsa) 2:06.0. Csapatban: 1. K. Dózsa 8 pont. Felnőtt nők, táv kb. 800 m (1 Induló): 1. Baráth Eva (K. Petőfi) 2:15.2. Serdülő fiúk, táv kb. 1000 m (19 induló): 1. Dobosi Gyula (K. Dózsa) 3:19.6. 2. Acs Bajos (Táncsics) 3:19.6. 3. Uzsók Ernő (Táncsics) 3:24.2. Csapatban: 1. Táncsics 11 pont. 2. ITSK A-csapat 19 pont. 3. ITSK B-csapat 32 pont. Férfi ifjúságiak, táv kb. 2000 m (12 induló): 1. Gábor István (Táncsics) 7:12.2. 2. Basa László (Barcs) 7:15.2. 3. Lóki György (Táncsics) 7:24.8. Csapatban: 1. Táncsics 8 pont. 2. rrSK 25 pont. 3. Csurgó 36 pont. Férfi felnőtt, táv kb. 3000 m (7 Induló); 1. Pamuki József (K. Dózsa) 8:45.2. 2. Závecz Imre (Barcs) 9:24.4. 3. Decsi Gyula (K. Dózsa) 9:43.2. Csapatban: 1. K Dózsa 9 pont. 2. Csurgó 17 pont. Az atlétikai pályabamoksóg nyitánya május 6-án Barcson lesz. A járási labdarúgóbbajnohsá^ohhól jelentjük Marcali járás Ugyancsak meg kellett e héten izzadniuk a listavezető bö- hönyeieknek Vésén. Ilyen Szoros mérkőzést még nem is vívott az idei bajnokságban a boKönvei csapat. Meglepetésszámba ment, hogy Mesztegnyő és Pusztakovácsi idegenben jó képességű ellenfelek ellen pontot tudott szerezni. Vése—Bőhönvé I. 1:2. Somogyszentpál—Csákány 4:2. Kéthely—Pusztakovácsi 1:1. Böhönye II.—Mesztegnyő 2:2. Kis gyúr a Károly KAPOSVÁRI JÁRÁS A vezető csapatok pontvesztése, a táblázat alsó felében tanyázó csapatok pontszerzése jellemezte a húsvéti fordulót. Kadarkút újabb veresége folytán Mernye — bár szintén pontot vesztett — átvette a vezetést. A memyeiek további sorsolása kedvező, s ma már ők számítanak a járás első számú baj nokesély esének. SOMOGYSARD—MERNYE 1:1 (1:0) Somogysárd, 300 néző. V: Várad!, Somogysárd: Kosiczki — Kiss, Er- nyes, Trixler — Szúnyog, Maly II. — Szencz, Vancsura, Balogh, Pe- lőcz, Horváth. Edző: Maly Gyula. Mernye: Solymosi — Bór. Horváth, Krammer — Várnagy, 'Szűcs — Ko- cza, Jankó, Juhász III., Juhász II., Juhász I. Edző: Németh Ferenc. Jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen eredmény született. Az első félidőben a hazai csapat, szünet után a vendégek együttese játszott jobban. G: Balogh, ill. Juhász III. Jók- Szúnyog, Balogh, 1U. Krammer, Juhász Ili. Nagybajom—Kaposfüred 4:0. Őrei—Nagyberki 3:0. Mezőcsokonya—Juta 2:1. Gölle—Kadarkút 2:0. A bajnokság élmezőnyének állása: 10 pontja van Nagybajomnak, Mezőcsokonyának, Göllének és Or- clnak, 9 póntos Juta, 5 pontos Ka- posfüred. Kutas! Gyula NAGYATÁDI JÁRÁS A bajnokság első és második helyezettje találkozott egymással. Elszenvedte első vereségét a bajnokságban eddig pontveszteség nélkül álló Kli- mdts HSE. A Nagyatádi MTE tartalék csapatával szemben maradtak alul a honvédek. Ez a vereség azt jelenti, hogy a tavasszal kitűnő formában levő háromfaiak egy pontnyira megközelítették az éllovast. Igaz, hogy a Klimits egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A forduló meglepetése, hogy a bolhási csapat Segesden győzni tudott. Nagykorpád—Felsőbogát 1:2. NMTE n.—Klimiis 3:0. N. Honvéd—Tarany 3:2L Háromfa—Kutas 3:0. Ségesd—Bolhás 3:4. 1. Klimits HSE 10 9 - 1 41:7 18 2. Háromfa 11 0 1 2 29:10 17 3. Felsőbogát 11 7 4 6 23:14 14 Bokor Antal 1. Mernye 2. Kadarkút 3. Nagyberki 4. Somogysárd I. Ecseny 13 9 2 2 40:13 20 13 8 3 2 47:13 19 13 9 1 3 19 12 6 4 2 22:13 16 12 4 4 4 21.T8 12 A K. Kinizsi vette át a vezetést az ifi labdarúgóknál Ügy fest, ez már törvényszerű. Az utóbbi esztendőkben mindig gyengén rajtolt az ifjúsági bajnokságban a K. Kinizsi csapata, aztán a megye kétségkívül legerősebb ifi együttese évről évre huszáros hajrát vág ki, s megnyeri a bajnokságot. Az idei gyengébb rajt után sokan már eltemették a kaposvári csapatot, s előbb a K. Dózsában, aztán a siófokiakban, meg a sokáig élen álló nagyatádiakban látták az Idei év bajnokát. A K. Kinizsi azonban az idén is fokozatosan dolgozta le hátrányát. Igaz, hogy ebben segítségére volt a K. Dózsa is, amely jelentősen visszaesett, no meg a nagyatádi együttes, amely legutóbb pontot vesztett, most pedig Babócsán vereséget szenvedett. E héten újra a K„ Kinizsi ificsapata vette át a vezetést a megyei ifjúsági bajnokságban. Igaz, hogy a vesztett pontokat tekintve Siófok még jobban áll. Kérdés azonban, hogy legutóbb, amikor a siófokiak nem utaztak el vidéki ellenfelükhöz, lejátszhat- ják-e a mérkőzést, vagy elvesztették a két bajnoki pontot. Bizonyos, hogy érdekes lesz a K. Kinizsi, Nagvatád es Siófok verseovfuiása az idei megyei ifjúsági labdarúgóbajnoki címért, örvendetes, hogy a kaposváriaknak két vidéki ellenfelük is van ebben a nemes vetélkedésben. A forduló eredményei: Barcs—Sió fok 1:4. Somogyszob—Tab 4:1. Marcali—K. Építők 2:1. Babócsa—Nagvatád 2:1. Fonyód—KMTE 1:1. Zamárdi—K. Kinizsi 2:13. Láboö—K. H. Vasutas 2:2. K. V. Lobogó—K. Dózsa 2:2. A megyei ifibajr.okság állása: 1. K. Kinizsi 25 19 2 4 85:23 40 2. Nagyatád 25 16 7 2 63:19 39 3. Siófok 23 16 5 2 63:30 37 4. K. Dózsa 23 15 3 5 74:36 33 5. KMTE 24 10 9 5 39:36 29 fi. Marcali 24 12 4 8 38:32 28 7. Babócsa 24 12 4 8 47:57 28 8. Barcs 25 11 5 9 47:42 27 9. K. H. Vasutas 25 12 2 U 60:47 26 10. Csurgó 23 10 2 11 32:39 22 11. Somogyszob 24 6 5 11 44:45 21 12. Fonyód 24 3 5 11 29:40 21 13. Tab 23 3 3 12 35:57 19 14. K. V. Lobogó 25 4 8 13 41:47 16 15. Balatonlelle 24 5 6 13 21:50 l* 16. Lábod 24 i 4 16 28:60 12 17. Zamárdi 24 5 2 17 32:83 12 18. K. Építők 25 3 2 20 21:69 8 HÍREK Egymillió-hétszázezer tojást tartósítanak Tabon A napokban fejeződött be a Baromfifeldolgozó Vállalat tabi tojástartósító üzemében a betonkádakmak tojással való megtöltése. Évről évre minden tavasszal 1 700 000 friss tojást tartósítanak: itt meszes vízben. A tartósítás előtt gondosan átválogatott tojásokat őszig tartják a kádakban, majd újabb válogatás és lám- pázás után hozzák forgalomba őket. — 300 000 FORINTOS FORGALMAT bonyolított le az ünnepek előtt a barcsi földművesszövetkezet bútorboltja. A vásárlók többsége termelőszövetkezeti tag volt. Kétezer hold erdőt telepítenek az idén megyénk erdőgazdasagai Megyeszerte befejezéséhez közeledik az erdőtelepítés. A 120 000 holdnyi erdő az idén csaknem kétezer holddal gyarapodik. Az elültetett csemeték fele fenyő, másik fele pedig lombos fa. — 70 000 PECSENYECSIR- KE fölnevelését vállalta az Alsóbogán Állami Gazdaság baromfitenyésztő ifjúsági munkacsapata. A 11 tagú brigád benevezett az országos versenybe is. (Tudósítónktól.) A Hazafias Népfront rendezésében bolgár—magyar barátsági estet tartottak hétfőn BárcSon, a járási művelődési házban. Az ünnepségen részt vett Ljuben Pavlov, a bolgár nagykövetség tanácsosa, a követség több munkatársa és a kíséretükben levő Halász János, a népfront megyei titkára. A bolgár vendégek útközben megkoszorúzták a bolgár hősök babócsai emlékművét. Barcson ellátogattak a fűrészüzembe. Szabó János igazgató és Ács Józséf főmérnök kalauzolásával megtekintették a korszerűsített üzemet, elbeszélgettek a dolgozókkal. Este a művelődési házban rendezett ünnepségen mintegy 500 főnyi közönség gyűlt egybe. Vértes György járási könyvtárvezető üdvözlő szavai után Ljuben Pavlov emelkedett szólásra. Ismertette a A Móricz Zágmond- sorozat első kötete a könyvhéten A Magyar Helikon Könyvkiadó az ünnepi könyvhéten indítja meg Móricz Zsigmond regényeinek és elbeszéléseinek 12 kötetes sorozatát. Egy egy kötet öt-hét regényt tartalmaz, és így Móricz írói korszakainak termékei önálló egységként kerülnek majd az olvasók kezébe. A sorolt bibliapapíron készül, s a 12 kötet összesen mintegy 10 000 oldalon lát napvilágot. Április 22-én Süte Károly vörsi lakos ittas állapotban vezette motorkerékpárját, és Batthyánypusztánál nekihaj-) tott egy villanyoszlopnak. Aj mentők kórházba szállították] a súlyos sérültet azonban már nem tudták megmenteni afc életnek. Ugyancsak ittas állapotban motorozott vasárnap Szabadás János somogyjádi lakos. So- mogybabod és Somogytúr között elütötte Szakáll Attila budapesti lakost. Szakáll súlyos sérüléseket szenvedett. Szabados ellen a rendőrség bűnvádi eljárást indított. Bűnvádi eljárás indult Horváth László böhönyei lakos ellen is, mert április 23-án — Sorra látogatják a Latinka Sándor kulturális szemle megyei döntőjébe került együtteseket és csoportokat a Népművelési Tanácsadó munkatársai. Szakmai tanácsokkal és has2nos javaslatokkal segítik a megyei szemlére való felkészülést. Jubileumi évkönyv A tanév végére jelenik meg a Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Technikum jubileumi évkönyve. A mintegy százoldalas ünnepi kiadványban szerepel az iskola több mint kétezer tanulójának neve, emellett fórumot kaptak a pedagógusok is: Somogy múltjáról készült tudományos írásaikat közli az évkönyv. — EGYÜTTES ÜLÉST TART a Csurgói Járási Tanács és a Hazafias Népfront járási bizottsága április 28- án. A tanácskozáson a Hazafias Népfront és a tanácsok kapcsolatát beszélik meg. — »Amerika útja-“ és Kennedy politikája címmel Mód Aladár professzor tart előadást május 11-én délután 3 órai kezdettel a Kaposvári TIT-klutoban. bolgár népnek a szocializmus építésében elért eredményeit, tolmácsolta a bolgár dolgozó] testvéri üdvözletét. Az ünnepség után a barcsi fmsz és ktsz irodalmi színpada »Dunának, Oltnak egy a hangja« címmel színvonalas műsort adott. Hriszto Botev, Nikola Vapcarov bolgár költők versei mellett magyar költők — Petőfi, Kosztolányi, Radnóti — verseiből adtak elő. A műsorban Pável Máté!' bolgár költő verselt is megszólaltatták, aki 1956 májusában egy küldöttség tagjaként Barcsom járt, s a művelődési ház vendégkönyvébe a következő kis verset rögtönözte: Szivemnek kedves a magyar íöld. Akár a miénk: oly üde zöld ... Puskával járt itt a bolgár katona, s e magyar földért a vérét hullatta. A műsor után levetítették a vendégek által hozott Bolgár tájak és A vendéglátó Fekete-tenger című dokumen- tumfilmeket Száztíz halott, kétszáz sebesült a irancia országutak húsvéti balesetmérege Párizs (MTI). Franciaországban a húsvéti ünnepek alatt szomorú rekordot ért el az országúti balesetek száma: 110 halálos és 200-nál több sebesült áldozata volt az autó- és motorkeSiófokon motorjával szabálytalanul előzött, és nekiütközött az iregszemcsei autóbusznak. A túlzott alkoholfogyasztás még egy halállal végződő balesetet okozott húsvétkor. Este háromnegyed 10-korSo- mogyváron Terkovics Pál osz- topáni lakos ittasan motorozott, és nekiment a kerékpárját ugyancsak ittasan toló Fogl Imre somogyvámosi lakosnak. A baleset következtében Terkovics pótutasa, Ferka Pál kaposvári lakos meghalt. FogLt súlyos sérülésekkel a kaposvári kórházba szállították. Terkovicsot a rendőrség őrizetbe vette, múiinLŐDés ü Ül SZúRflMGZÓS «iS------------------------ü------------------ ;■ C SIKY GERGELY SZÍNHÁZ 7 órakor: AZ ÜGYNÖK HALÁLA. Dérvné-bérlet. Csurgó- CIRKUSZHERCEG- Nö. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ MINDENKI ÁRTATLAN? Korhatár nélkül. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Május 2-ig.) SZABAD IFJÚSÁG filmszínház ÚJ BARÁZDÁT SZÁNT AZ EKE. II. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Április 28-ig.) Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: Az évszakhoz képiest meleg idő. Több órás napsütés. Néhány helyein eső, zivatar. Mérsékelt északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—26 fok között. (MTI) Halló, 01-es! Tegnap délután Berzencé- ről a termelőszövetkezet felhívta szerkesztőségünket, hogy egy apróhirdetés felől érdeklődjön. Meg akartuk kímélni a berzenceieket újabb költségtől, ezért másik telefonunkon megkértük a kaposvári postát: kapcsolja át Kiadó Vállalatunk 15-16-os telefonjára Ber- zenoét. Ígérte a 01-es, hogy megteszi. De nem tette meg. Újra kértük, újra megígérte, de most sem kapcsolt át. Közben a ber- zencei posta is kérte ugyanezt. Mi harmadszor is megismételtük kérésünket. Mindhiába. Olyan tíz percnyi idő elteltével javasoltuk a berzenceiekaiek: tegyék le a hallgatót, aztán hívják a Kaposvár 15—16- os számot. Érdeklődésünkre a kaposvári posta illetékese később elmondta: a berzenceiek kérték a többletköltség visz- szatérítését; az átkapcsolás nem a 01-es feladata; megkezdett beszélgetés esetén egyik számról a másikra átkapcsolni nem lehet. Mindezt közölhette volna előzetesen a kérésünket háromszor meghallgató 01-es is! K. J. Vadon termő gyógynövényért egymillió torint (Tudósítónktól.) Megyénkben 21 földművesszövefr* kezeti gyógynövényfelvásárló dolgozik. Együttes tervük szerint az idén kereken egymillió forint értékű vadon termő gyógynövény* kell átvenniük. Ezekben a napokban megkezdték a kankalingyökér, a nyárfarügyek, a vérehulló fecskefű felvásárlását. Számításaik szerint megnövekszik a forgalom, a hársfavirág, a kamilla, a bodzavirág, a galagonyavirág, a kálmos- gyökér, a kakukkfű és az ezerjófű átvételének időszakában. Körutazások, kirándulások a baiáti országok legszebb tájaira! ES Utazás autóbusszal, vonattal, repülőgéppel vagy hajóval. ES Rövid és hosszú időtartamú utazások minden igénynek megfelelően. ES Részletes felvilágosítás és jelentkezés valamennyi IBUSZ UTAZÁSI IRODÁBAN. (2700) Bolgár—magyar barátsági est Barcson rékpáros baleseteknek. Két halálos kimenetelű baleset történt az ünnepek alatt