Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-21 / 67. szám

Szerda. 1962. március 21.

3

SOMOGYI Ntn«P

Qczguvoikáróm. wz

EMLÉKEZÉS

az első tavaszi napon új, boldogságot és reményt keltő tavasz köszöntött a háborít, az imperialista gyilok és a tőkés elnyomás, kizsákmányolás ellen küzdő Magyarország dolgozó népére. A börtönnel, üt- leggel, megfélemlítéssel szembenéző fiatal kommunista párt fáklyát gyújtott, és a proletárdiktatúra megteremtésével kivezette a vérző, nélkülöző, forradalmi elszántságának teljében levő népet a nyomorból, és egy új, szabad élet építésének nagyszerű programját dolgozta ki. A magyarság elnyomott milliói: a sápadt arcú munkás, as agyongyötört szegény paraszt., a háborútól megundorodó katonák eldobták láncaikat, hogy cserébe egy új világot nyerjenek. A töretlen akarat, a nép javáért, fölemelkedéséért való munkálkodás százharminchárom napja — ez a Magyar Tanácsköztársaság története. Igazi alkotmányt és temérdek jogot, munkát és kenyeret (ha nem is jóllakásra elegendőt) kapott a munkás; a gazda jogát a gyárhoz, az országhoz, amely nem börtöne többé, hanem hazája. S mit kapott a jogon, a szabadságon kívül a paraszti nép, a föld nélküli 'proletárok milliós serege? Mindent, magát az életet. Övé lett a föld haszna,

nemcsak a robotja, nyakára nem telepedhetett többé henyélő földesurak, kulákok hatalma.

S a dohos falú, sivár, magukból száz meg száz betegséget lehelő munkáslakások gyermeklakói, a kis penész- virágok előtt is megnyíltak a parkok, a strandok, a grófi kastélyok — ahova azelőtt lábukat sem tehették be, most otthonukká lett. S a balatoni üdülőkben. 1919. március 21-e után hangzott fel először mun- kásgyerekek boldog Jcacajv.

Új világot nyert a. nép, ám a 133 viharos nap mindegyikén ádáz dühvei és haraggal fenték fogukat az új hatalomra a külső ellenséggel szövetkező belső árulók. Küzdött ellenük a fegyveres nép, ám erőink gyengesége, tapasztalatlanságunk és egy erős barát segítsége híján akkor elbukott a nép ügye. Mártírjaink százainak, ezreinek vére siratta a dicső napokat.

A 133 napot, az első prole- tárhatalmat, a hősök nevét, érdemeit nem feledteti sem idő, sem más. A kommunisták vezetésével győzelemre juttatott második proletárdiktatúra harcosai mindig igaz szívvel és büszkeséggel gondolnak 1919-re, dicső múltunkra.

TÓTH

Nehezen indul a beszélgetés Tóth Lajos elvtárssal. Édesapjáról, az 1919-ben mártírhalált halt forradalmárról mond el fátyolos hangon apró történeteket. Már e kis epizódok is hű képet adnak arról, hogy milyen egyszerű ember és milyen nagyszerű munkásvezér volt Tóth Lajos, a Tanácsköztársaság somogyi mártírjainak egyike.

* * *

— Édesapám 1878-bún Jakon született. 22 éves korában kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Nyomdász volt, és előbb a szakma szakszervezeti mozgalmának, majd a pártmozgalomnak lett a harcosa — mondja Tóth elvtárs.

— Soha nem felejtem el — folytatja — a következő epizódot: 1914-ben apámmal egy este a Korona Étterem előtt a pesti újságokat vártuk, s a rikkancs torkaszakadtából kiabálta, hogy kitört a háború! A köréje csoportosult emberek éltették a háborút. Ekkor édesapám közéjük sietett, és emelt hangon a háború ellen beszélt, felvilágosította őket, hogy a háború csak arra jó, hogy a tőkések zsebe dagadjon, a munkásságra csak nyomort hoz.

De nem sokáig folytathatta a beszédet, mert csendőrök fogták körül, és elhurcolták a börtönbe.

Csak úgy került M onnan egy hét múlva, hogy a nyomda, ahol dolgozott, hadiüzem lett, és apám munkájára szükség volt. De továbbra is rendőri felügyelet alatt tartották.

Apám igen sokat tanult. Marx műveit, a párt- és a szakszervezeti kiadványokat tanulmányozta a késő éjszakai órákig. Nem volt ritka, hogy éjjel két órakor is a Népszavát olvasgatta a kis Kanizsai utcai szoba-konyhás lakásban.

• * •

1914 elején skarlát és diftéria pusztít Kaposváron. Tóthék fiát is megtámadja a betegség, kórházba viszik. Édesanyja meg akarja látogatni, az ablakon keresztül beszélni szeretne vele. Az orvosok szinte úgy kergetik el őt is meg a többi munkásasszonyt is. Viszont a katonatisztek feleségének ők maguk viszik az ablakhoz beteg gyermekeiket. Mikor erről Tóth Lajos értesül, igen kemény hangú cikket ír a So- mogyvármegyében »Mi a különbség a proligyerekek és a tisztek gyerekei között« címmel. Nem tudta elnézni az igazságtalanságot.

« « •

Dúl a háború, rosszabbodik a közellátás. Mikor Tóth elvtárs látja, hogy a kereskedők egyre jobban gazdagodnak, hogy visszatartják a cukrot,

_________

__________________________y

V

adonatúj épület — tatarozás után beköltözhető

Efey kicsit meglepődtem, amikor a babócsai olajbányászoktól azt a telefonmeghívást kaptam, hogy nézzem meg nemrég épült, átvett, de még lakatlan munikásszállásukat. »Gyönyörködjem« benne, meg mielőtt tatarozását elkezdenék ...

Nem értettem'. Akkor sem, amikor a babócsai országúiról megpillantottam az új épületet. Messziről igazán tetszetős. Ennél szebbet elképzelni sem lehet munkásszállásnak.

Csak amikor szobáról szobára jártam az épületet, akkor döbbentem meg. A földszint néhány szobájának fala átnedvesedve, a társalgóban a fal felé lejtős teraszról befolyik a víz, a könyvtár beázik. Hát még az emelet! Közvetlenül a íépcsőféljárat mellett a mennyezet átázva, a meszelés, a vakolás leválva. így van ez a folyosókon és a szobákban is. Az egyikben például a parkettát föl kellett feszíteni, annyira felduzzadt a beömlő víztől. Néhány helyiség mennyezetét vastagon fedi a penész. Némelyik ablakot becsukni, illetve kinyitni nem lehet. A derítő főcsatornája közvetlenül az épület bejárata előtt ér véget, pedig csupán 100 méterre van innen az elvezető árok.

Mi lesz majd itt a tavaszi esőzések idején? Beázik, tönkremegy az egész épület, s elönti a szennyvíz is.

Államunk 3 millió forintot áldozott azéirt, hogy 52 «Olajbányásznak barátságos, kellemes otthont teremtsenek. Most meg, hogy elkészült, arra kell várni, mikor látnak hozzá a tatarozásához. Mi ennek az oka? Miért, hogy a babócsai olajbányászok szállásán, a kaposvári szövetkezeti lakásoknál, az Április 4. közben épített új háznál tucatjával adódik a panasz az építők munkájára? Nem tudnak talán hiba nélkül dolgozni, kifogástalan munkát végezni? De hiszen ott a Latinka-ház, az SZMT székhaza és még nagyon sok épület, amit a megrendelők legnagyobb megelégedésére szinte hiba nélkül készítettek él!

Néhány évvel ezelőtt gyakran hangoztatott jelszó volt: »A munka nálunk becsület és dicsőség dolga!« Nagyon jó lenne, ha építőipari munkásaink most is gondolnának erre.

Sss. L.

ONODl GYÖRGY;

Nyári víkend az Alpokban

A CIA ALAPVETŐ FELADATA az volna, hogy az ügynököktől, diplomatáktól és egyéb forrásokból származó értesüléseket összegyűjtse és értékelje, de Allan Dulles irányításával a Központi Hírszerző Hivatal egyre inkább a nagy monopóliumok érdekeit szolgáló államcsínyek szerzőjévé vált. Alig egypár hónappal azután, hogy Dullest a CIA vezetőjévé nevezték kii, már közreműködött Moszadik iráni miniszterelnök megbuktatásában.

Az egész úgy kezdődött, hogy Dulles 1953. augusztus 10-én összecsomagolt, és Európába repült azzal az ürügygyei, hogy feleségével a svájci Alpokban üdül. Elutazása egybeesett azzal az időszakkal, amikor Iránban végsőkig éleződött a viszony a Nyugattal szimnatizáló sah és miniszter- elnöke között. Az angoVüenes beállítottságáról ismert Moszadik ugyanis alighogy hatalomra jutott, államosította az Angol—Iráni Olajipari Részvénytársaságot. A racionalizálás természetesen igen érzékenyen érintette az angol tőkés köröket, ezért elhatározták. hogy bojkottálják az iráni olajat. Moszadik — látva a bekövetkezendő pénzügyi csődöt — Eisenhowerhoz fordult nagy összegű amerikai segélyért. Az elnök egy hónapig kitért a válasz elől, majd kategorikusan nemet mondott, és a kölcsön helyett a DuÚes testvérek befolyására különös politikai játékba kezdett.

E POLITIKAI KALAND NYITÁNYAKÉNT röpült Dulles Svájcba, ahol egyébként L. Henderson, az Egyesült Államok iráni nagykövete is éppen rövid »pihenőjét« tartotta. Ugyanabban az időtlen, ugyanabban a szállóban lakott Asrafi hercegnő, a sah nővére is, aki hevesen ellenezte testvérének határozatlan föllépését Moszadikkal kapcsolatban. És hogy teljes legyen a társaság — »régi barátainak meglátogatására« — H. Normann Schwartzkopf brigádtábomok is befutott, aki már hosszabb ideje Iránban tartózkodott a rendőrség újjászervezésének tanácsadójaként. Schwartzkopf egyébként él- utazása előtt látogatást tett a satunál, és több ízben bizalmas beszélgetést folytatott Za- hedi tábornokkal, az országos rendőrségnél levő egykori kollégájával.

A »véletlen« találkozó után az események gyorsan követték egymást. Augusztus 13-án a sah rendeleti úton leváltotta Moszadikot, és helyére Za- hedi tábornokot nevezte ki. De Moszadik nem volt hajlandó leköszönni, katonaságot összpontosított rezidenciája körül, és a sah elleni fölkelésre hívta fél az ország népét.

Schwartzkopfék is munkához láttak. Mintegy húszmillió dollár állt rendelkezésükre, ennyi pénzzel rengeteg embert lehet »meggyőzni - Nem is dolgoztak eredménytelenül.

Augusztus 19-én a sah pártján áSó egységek bekerítették

LAJOS ELVTÁRSRA

lisztet, sót, petróleumot és dohányt a holnapi nagyobb haszon reményében, megszületik benne a gondolat: szövetkezeti bolt kell, ahol nincs spekuláció. S a gondolat tetté válik. Társaival együtt megalakítja a Somogy megyei Munkások Fogyasztási Szövetkezetét. Az első somogyi szövetkezetei.

* S 3

Már a direktórium egyik vezetője. Óriási a felelőssége. Mindenben joga van intézkedni. De a hús kevés — s ezel- len nem tud semmit tenni. Negyed kiló húst adnak a hentesek egy-egy családnak. A velünk szemben levő Hegyi hentes — emlékezik vissza Tóth elvtárs — egyik nap átjön a lakásunkra, és azt kérdi anyámtól: »Mennyi húst tegyek el maguknak, Tóthné?« Apám ezt meghallja, s így szól anyámhoz:

— Te, édes fiam, ha nem állsz oda a sorba, és ha el mersz több húst hozni, mint amennyit a többi dolgozó kap, én nem állok jót magamért.

Nem is hozott többet anyám. Tudta, hogy apám mennyire nem szereti a kivételezést.

* * »

Mint apáról is csak a legjobbat tudja mondani róla Tóth Lajos. »Nem fordult elő, hogy egy-egy budapesti útjáról egyszer is üres kézzel tért volna haza. Mindig hozott valami kis ajándékot. Nusinak, Jolánnak egy-egy rongybabát, nekem meg rongylabdát; akkoriban nem volt nagy választék a játékokban. Mégis értékes volt, mert apánk hozta.«

* * *

— Egyszer Sómogy megye határát kellett lerajzolnom házi feladatként — eleveníti föl egy másik emléket Tóth Lajos. — Indigóval lekopíroztam a térképről — így könnyebb volt. Apám rögtön észrevette a csalást, s kitépte a lapot. Lerajzoltatta velem a hosszúsági és szélességi fokot, s úgy rajzoltatta le a megye határát. Olyan jól sikerült, hogy a tanító nem akarta elhinni, hogy magam csináltam.

* * *

Fegyverrel is harcolt. Amikor a Honvéd-laktanyában levő pártszervezetet fegyveres ellenforradalmárok támadták meg, apám is fegyvert fogott. Amikor Igáiból ellenforradalmi hírek érkeztek, apám is lóra pattant, s a Latinka-század- dal együtt sietett a helyszínre leverni az ellenforradalmi lázadást.

Sajnos, a harc elbukott, a túlerő legyőzte a Tanácsköztársaságot. Tóth Lajos is száz meg száz társával együtt a börtönbe került. Apjával való utolsó találkozására így emlékszik Tóth Lajos:

— Amíg engedték, én hordtam be az ebédet a börtönbe Latinka Sándornak, Farkas Jánosnak és apámnak. A börtöa kapujában a fogházőmek ad« tam át az ételt. Később ezt megtiltották. Ezért Szalma István feleségével Révy ügyészhez fordultunk engedélyért. Mikor meglátott engem mezítlábasán, rám ordított, erre úgy megijedtem, hogy a törvényszék épületében fölfelé futottam ijedtemben. Közbecs megpillantottam a kémény« seprőlétrát, azon át kimásztam a tetőre, onnan pedig leereszkedtem a hófogóra. Innen nézegettem le a fogház udvarára. Egyszer csak látom, hogy Győrffi Antal elvtárs támogatja ki az apámat, és egy fa» rakás mellé ülteti. Sikerült felhívni magamra a figyelmet. Apám fölnézett, s először megfenyegetett, majd kezével egy kört írt le, és evőmozdulatokat tett szájával. Ebből tudtam meg, hogy kenyeret és cigarettát kér. Hazafutottam,, édesanyám a kenyeret elvitte egy Tóth nevű fogházőrhöz a Dűlő utcába. Ö azonban nem. vállalta becsempészését, mert ilyen miatt már megverték y fehér tisztek. De azt tanácsolta, hogy bújjak el este a törvényszék udvarán a bokrok közé, és este tíz órakor egy kis lapos csomagot dugjak be a fogház kocsibejáratának résén. Este ott vacogtam, bújtam a bokrok között, és végre tíz órakor bedugtam a csomagot. Éreztem, hogy valaki húzza

VASVÁRI ISTVÁN:

A VÖRÖS KATONA

1919 márciusára emlékezve

Húzta hátamat a zsák, hány mérföldet lépett lábain^ mellettem társak, cimborák, osztályosok az ifjúságban.

A régi-régi március nyújtózik, mint fák a napban, szívem dobog — a föld lobog porban, virágban, virradatban.

Micsoda virágos menet, mégis mennyi torz gyalázat; egy összedőlt világ felett látom a régvolt katonákat, bajtársakat, kik nincsenek, por-testük Vothyniába lerakták elnyugvó szelek — lelkűk suhogó búzatábla.

Evek suhantál! itt vagyok; új tavaszban újra érzem másképpen virrad; tavaszok villognak ifjak fegyverében.

Nem úri — proletár parancs: szívet, lábat egy ütemre!

Katonák lépnek; virradat derül fel fázó, vén szivemre.

Mondom velük az ütemet,

úgy vigyázok — el ne vétsem, mint tengeren feltépett habok -4 frissek a tavaszi szélben... Micsoda zajló virradat, szédülök benne, íze kábít; látom a végtelen hadat — sorsunk éneklő katonáit!

V.____________________________________________

befelé. Tóth bácsi, az emberséges fogházőr volt.

De kimenni már nem tudtam, ott -fagyoskodtam át az éjszakát. Amikor reggel az ajtókat kinyitották, újra felmásztam a tetőre, s láttam, hogy a, politikai foglyok sétálnak, de apámat úgy támogatják az elv- társak. Rajta is, Latinka Sándoron is verés nyomai látszottak. Orra feldagadva, szája kifordulva, szeme alatt véres aláfutások.

Ekkor láttam utoljára apámat — mondja Tóth élvtárs, s nem bírja visszatartani előtörő könnyeit.

...

A pokol szakadt a kis es®» Iádra ezután. Házkutatás egész nap, egész éjjel, még a gombokat is elviszik. Bérelt lakásban laknak. A tulajdonossal együtt használnak egy fürdőkádat. Xristofek százados, mikor ezt meglátja egy házicuta» táskor, így kiált fel:

— Micsoda?! Kommunistáknak fürdőkád? Leszerelni!

a fővárost. Ugyanekkor a Teherán központjába vezető utcákon tarka menet vonult fel — akrobaták, zsonglőrök, bűvészek és izmaikat mutogató súlyemelők. Ahogy a bámészkodók hada növekedett, a cirkuszosok sahpárti szavakat kezdtek kiabálni. Előbb csak agy-két ember vette át a jelszavakat, aztán egyre többen éltették g sahot, s végül az összecsődült tömeg már Moszadik ellen kezdett tüntetni.

Időköziben a sah csapatai támadásba mentek át. Hosszú, elkeseredett küzdelem indult. Éjszaka aztán Moszadik katonáit — amerikai taktika szerint harcolva — teljesen bekerítették, s ezek — miután nem tudták magukat tovább tartani — letették a fegyvert. Az exmimiszterelnököt ekkor letartóztatták.

A világlapok, természetesen arról írtak, hogy Moszadikot maguk az irániak döntötték meg, de hozzátették mindjárt azt is. hogy a Központi Hírszerző Hivatal Iránban próbálta ki első ízben új módszerét: a »rab« országokban létrehozandó szabadságharcos Légiók felállítását.

DE HA MÁR AZ EGYKORI IRÁNI ESEMÉNYEKRŐL BESZÉLÜNK, nem érdektelen elmondani azt sem, hogy ennek a régimódi, pénzzel és ügyes propagandával végrehajtott államcsínynek a hátterében ott vannak Allan Dulles személyi és üzleti kapcsolatai is. Ariról van szó ugyanis, hogy Iránban egy 1872-ben kapott koncesszió értelmében hosszú időn át az angol Reuter báró kaparintotta kezébe az olajból származó hatalmas jövedelmet Reuter az 1900-as évek elején más cégekkel — így a többi között a »J. Henry Schroeder and Company« német nemzetközi bankházzal együtt megalapította a Perzsa Iparbankot. Ez finanszírozta részijén az Angol—Iráni Olajipari Részvény- társaságot is. Viszont a New York-i »Sullivan and Cromwell« ügyvédi iroda — innét nyergeit át Dulles a CIA-hoz — a Schiroeder bankház amerikai ügyeit intézte. Nem nehéz tehát nyomon követni a szálakat. Schroederék egykori jogtanácsosukat, aki közben az USA kémfőnökévé avanzsált, megkérhették egy apró szívességre: iráni érdekeik támogatására. Dulles nem is tagadta meg kérésüket...

A következő részben a CIA- nak a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban elkövetett akcióiról számolunk be.

! Végül egy levelet mutat Tóth elvtárs. Nemrég bukkant rá S édesanyjának iratai között. Édesapja írta a fogházból 1919. szeptember 3-án. Ez az utolsó írásos emlék Tóth Lajosról, városunk egyik mártírjáról, így szól a levél:

Fogház, 1919. szept. 3. »Kedves Anyus!

Értesitlek, hogy most mér egy kicsit jobban érzem magam. Már fent járok. Naponta kint lehetek az udvaron. írjál* hogy vagytok, mit csináltok. Van-e miből élnetek, vagy kapod-e a fizetésemet? Ha tudsz magadnak gabonát venni, csak vegyél. Szombaton, ha küldöd a tiszta ruhát, légy szíves, küldj egy kistükröt, egy doboz cipőkrémet, egy kiló kenyeret és a fekete kalapo- Imat. Bíróéknál vegyél a disz- ‘nónak egy kis árpát vagy ku- t koncát. A gyerekeket írasd be |az iskolába. Énfelőlem ne ag- igódjál, te tudod a legjobban, ♦ hogy önzetlenül dolgoztam, gazért el nem ítélhetnek. Heten- l ként írj egy-két lapot. Most mindannyiótokat csókol, Lajos. A levél ellenőrizve.«

(Falytatjuik)

F. I»