Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-02 / 51. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1962. március S. Rózsaszínű bárányfelhők Megyénk KISZ-ifjúsága ké­szül a kulturális szemle be­mutatóira. Munkás- és pa­rasztfiatalok és diákok ezrei, művészeti csoportok és szólis­ták százai várják izgalommal a bemutató napját. Egyik leg­jobb együttesünk, a Somogy megyei Rendőr főkapitányság kultúrcsopqrtja azonban nem vesz részt a Latinka Sándor Kulturális Szemlén. Pedig sok föllépést vállal­nak, gyakran szerepelnek mos­tanában is: Pécsen, Lobodon, Taszáron; Kaposváron már több alkalommal is tartottak előadást ebben az évben. Győrbe és egy külföldi ven­dégszereplésre készülnek. Lel­kes, tevékeny és rutinos együt­tesnek ismerjük a BM-együt- test. Vajon mi okozza, hogy az év legjelentősebb, legátfo­góbb kulturális eseményétől távöl akarnak maradni, ho­lott több művészeti ágban is beneveztek erre. Az együttes vezetői több okát említették távölmaradá- su lónak. Elmondották, hogy sok problémával küszködnek. (De melyik csoport nem küzd ilyenekkel?) Nincs megfelelő új táncuk (?!), amellyel a tánecsoport kiállhatna: a színjátszóknak nincs megfele­lő új darabjuk, illetve ami van, azt nem tartják megfele­lőnek; méttánytalarmák érzik a zsűri tavalyi döntését, és ez elvette a tagok kedvét; sok a föllépésekből adódó elfoglalt­ságuk stb. Nos, ezt az utóbbit senki sem vonhatja kétségbe. Ezért csak elismerés illeti a BM­együttest. No de épp ez aka­dályozta volna meg a szemlé­re való felkészülést? Vagy a töboi felsorolt ok? Aligha hi­hetjük. Nézegetem a csoport neve­zési lapját. A színjátszók Breinich Lázadók című egy- felvonásosát tanulták; a tánc­csoport, a két szavaló és az énekes szálista »felkészülése folyamatban van, műsorszá­maikat későbbi időpontban közöljük« — írták annak ide­jén jelentkezési lapjukra. A felkészülés azonban elma­radt. S ami talán még ennél is sajnálatosabb: valami fur­csa szemlélet van kialakuló­ban az együttes vezetői kö­zött. Valami olyasmi, hogy ”•szerepelünk mi éppen eleget egész évben, menjenek a szemlére azok a csoportok, amelyek csak erre készül­nek ...« A felkészülés elmulasztása és az efféle nézetek a kultu­rális szemle eszmei céljainak meg nem értéséről, lebecsülé­séről tanúskodnak. Sok elismerést kapott a BM-együttes az utóbbi, idő­ben. Jogosan, megérdemelten. Hibáikról azonban vajmi ke­vés szó esett. Ök sem igényel­ték, s művelődési szerveink sem tartották szükségesnek a bírálatot. Ez pedig nem tesz jót, s elzárva a fejlődés, a mindig szebbre, jobbra törek­vés útját, idők során az önelé­gültség csalfa, rózsaszínű bá­rányfelhőivel övezi körül ezt a jobb sorsra érdemes művé­szeti együttest. Waffinger Endre J Miskolcon rendezik az 3. országos kamarazenei fesztivált Az. S. o»'.szagos kamarazenei fesztivált az idén Miskolcon rendezik április 7-én és 8-án. A zenei vetélkedés elődöntői, amelyeken 48 zeneiskola nö­vendékei vesznek részt, már országszerte megkezdődtek. E jelentős zenei eseményen a zeneiskolák: 7—15 éves korú legtehetségesebb növendékei mutatkoznak be, és a kama­razene-irodalom legszebb mű­veiből adnak elő. Az ifjúsági hangversenyeken a hagyomá­nyos hangszerek mellett mind többször csendülnek majd fel a fúvós és fafüvós hangszerek is. (MTI) Egy délelőtt az új rendelőben Reggel 7 órakor fogadja el ső páciensét az új rendelőbe dr. Sarlós Vilmos, a magva: atádiak körzeti orvosa. Hu- szonketten vannak a várószo­bában. Zirnány, Patalom, So­modor, Rácegres és Somodor- puszta is ehhez a körzethez tartozik. Az első betegnek, egy asz- szomynak sírógörcsei vannak. Mint mondja, alig tár beszél­ni. mindene remeg. Alapos vizsgálat után szakrendelésre küldi az orvos Kaposvárra. Amíg Sarlós doktor felesége a beutalót írja, az orvos el­mondja, hogy nemrég készült él az új orvosi rendelő és az orvoslakás is, melyet a régi, dúcokkal megtámasztott ro­mos épület helyett kaptak. Igen sokat kellett futkosnia, míg a járási és a megyei ta­nácson belátták: szükség van az új rendelőre. — De az állami hitelhez és a községfejlesztési alaphoz más is kellett: társadalmi munka. Ebből szinte minden egészséges ember kivette ré­szét. A zimányiak, a somodo­rnak homokot hordtak, a pa- talcimiak, a rácegresiek a földmunkában segítettek, a magyaratádiak nagy mennyi­ségű földet fuvaroztak. Igen sokat dolgoztak az épületen a Tátompusztai Állami Gazda­ság emberei közül is — mond­ja dr. Sarlós Vilmos. Ezután két asszonynak fo­gat húz. Mindegyik kiköti, ne­hogy injekcióval vegye ki. Ami­kor a rossz fogak kint van­nak, az egyik így szol: — Ha tudtam volna, hogy csak ennyi az egész, nem vá­rok négy napok Majd egy szívizombetegség- ben szenvedő ember állít be a rendelőbe. •— Köszönöm a könyvet, doktor úr, igen jó volt — Az asztalon fekszik Dumas-tól A három testőr. Az orvos kutat az asztalban levő könyvek között, és a Nyomorultakat odaadja Orbán Józsefnek. — A munkaképtelen betegeknek könyvet kölcsönöz a férjem — szól közbe felesége, mikorlát­ja csodálkozásomat De nincs idő a beszélgetésre, mert jön­nek a betegek. Van köztük szemgyulladásos és áldifiériás Egy amerikai bíró hallatlan eljárása Az amerikai reakció foly­tatja vad rendőrségi terrorját az Egyesült Államok Kom­munista Pártjának tagjai el­len. Szerdán az egyik wa­shingtoni bíró azt a hallatlan, a bírósági gyakorlatban isme­retiem döntést hozta, hogy mindaddig börtönben kell tar­tam Philip Bart 59 éves I nyomdai munkást, amíg nem válaszol a kommunista párt­ra vonatkozóan föltett negy­ven kérdésre. Bartot nemrégiben beidéz­ték az Amerikai Kommunista Párt tevékenységét »vizsgáló« washingtoni bíróság elé. (MTI) gyerek, etilmérgezéses trakto­ros, gilisztás kisgyerek. Már 41 beteget megvizsgált, ami­kor egy négyéves tüdőgyulla­dásos kisfiút hoznak. Az asztafíiókban öt zacskó cukor van. A gyerek választ­hat közülük. Amíg a cuk­roszacskók között válogat, az orvos szinte észrevétlenül szúrja be a tűt a kis beteg testébe. A másik szobában Törő Má­ria védőnő a csecsemőket ké­szíti fel a kötelező csecsemő- vizsgálatra. Ezen a napon 12 kismama kap tanácsot, négy Jíis emberpalánta pedig vita­mininjekciót. Aztán jöhetnek a terhes asszonyok. Mire mind a hetet megvizsgálta, már rég elharangozták a delet — Délután lázas beteghez kell mennem Zimányba és Pusztasomodonba. A kocsi egy órára értem jön. Pél öt felé hazaérkezőn. Ügy látszik, ma csöndes napom lesz — nevet búcsúzóul Sarlós Vilmos doktor. V. la. SUK€W adósnak ígérkezik... János eljegyzését tartotta, de erről senkit sem értesí­tett, még vidéken élő szüleit sem hívta meg. Utólag írt csupán egy mentegetőző le­velet élénken ecsetelve vá­lasztottjának rendkívülisé­geit. Leveléből ítélve nagyon optimistán látja jövőjét »■Boldog házasságnak ígérke­zik ez — mondjta a levél —, s ennek első lépésére meg­hívtam volna kedves szüléi­mét is, de mivel a legutóbbi alkalommal azt mondták, hogy több eljegyzésemre nem jönnek el, mert nem akarnak szégyenben maradni miat­tam, nem mertem meghívót küldeni.« Rejtvény A keresztrejtvényekben elrejtett idézeteket címeket stb. a szorgalmas rejtvény- fejtóknek kell kitalálniuk. Ez szórakozást is jelent, meg az ember agya is csiszolódik. Múlt heti rejtvényünk meg­fejtőinek nehéz dolguk volt. Sokat töprenghettek. míg egyik-másik kérdést megfej­tették. No — gondolta egyik meg­fejtőnk —, ha nekem ennyi gondot okoztak, én sem ma­radok adós! És hibátlan megfejtésére csupán nevé­nek kezdőbetűit irta — cím nélkül. Mi azonban ügyetle­nebbek voltunk: nem tudtuk megfejteni a »rejtvényt«, s emiatt H. I. talán éppen egy jutalomkönyvtől esett el. Újjá épül az elpusztult Agadir I960, február 28-áxi, néhány perccel éjfél előtt a marokkói Agadir városát hatalmas föld­rengés sújtotta: a 45 ezer lako­sú város összeomlott, és mind­össze M ezren maradtak élet­ben. ÉLET- ÉS MUNKAKÖ­RÜLMÉNYEIKET vizsgálom, kimutatások tömkelegében la- í-»ragatok. Nos, nem félek be­vallani: szomorú látvány. Mennyit dolgoznak, és meny­nyit keresnek, miből jut ruhá­ra, cipőre és néha fodrászra is, elvégre többségük nagylány már. Munkaadójuk a bogiári gaz­daság, ott dolgoaiak a földe­ken, télen a hatalmas csarno­kokban napi nyolc, nyáron tíz órát Lányaink korántsem elé­gedettek, »árulkodtak erről« — ahogy Tériké néni mondja. A gazdaságban is bogozgattam helyzetüket, együttéraek velük. Keveset keresnek. A bérelszámolók ezzel fogad­tak: ha nincs teljesítmény, nem lehet kereset sem. Igazuk van. De miért nincs teljesít­mény ... ? Nehezen bér, de er­re is választ kaptam. A gazdaság elsőrendű célja a termelés és a szakmunkás­gárda kialakítása. Olyan meg­állapítás ez, mely napnál vi­lágosabb, érthető és természe­tes. A lányok többségét leszer­ződ tették kertésztanulónak, évente nyolc hónapot dolgoz­nak, három hónapig iskolába járnak. Vizsga után szakmun­kások lesznek, elhelyezi őket a gazdaság, ha akarják. De ke­vesen akarják. Miért? Úgy ér­zem, nem vagy nem elég ért­hetően magyarázták meg a lá­nyoknak, hogy miért érdemes tanulniuk. Nem tudják. Csak olyan példát látnak maguk előtt, hogy valaki már szak­munkás lett, ugyanazt csinál­ja, amit ók, s ugyanannyit ke­res. — Miért tanuljak három évig, van értelme? — kérdez­ték tőlem. Lakatos élvtárs nagyon ért­hetően jelezte, hogy hogyan lesz egyre élesebb a határ a szakmunkás és a tanuló vagy a teljesítményben dolgozó mun­kás között. Később metszést és más, hozzáértést igénylő mun­kát már csak vizsgázott embe­rek végezhetnek, s ez akkor majd több fizetéssel is jár. A lányok nem tudják, nem ér­o tík... És többségük nem sze­reti ezt a munkát. Beszélge­tünk, vitatkozunk; a vita he­vében kiderül, hogy baj van az otthonban a munkára való neveléssel is. A nevelőik nin­csenek ott a munkahelyeken, nem buzdítják, nem lelkesítik a gyerekeket. A lányoknak most nyílik értelmük, most alakul ki elképzelésük az életről, a munkáról. Sokan közülük mást választanának, csak azért van­nak itt, mert ide helyezték őket, itt van a leányotthon. El­kívánkoznak. — Más, ipari szakmát is ta­nulhatnánk — mondja az egyik kislány bánatosan. Én úgy sze­retnék gyárban dolgozni! Há­rom év alatt az iparban is fel­szabadulhatnék, s ha nagykorú leszek, ott is tudnám hasznosí­tani a szakmámat, ahol a nagymamám, a hozzátartozóim élnek, mégis közelebb lennék hozzájuk, oda vágyódom... Ugyan ki szeretteti meg ve­lük a szőlészeti munkát, ki tö­rődik ezzel, kinek szívügye, hogy jó munkásokká váljanak? MOST IS ZÚG BENNEM e mondat: »Ha nincs teljesít­mény, nem lehet kereset sem.« Csak azért nincs teljesítmény, mert rosszak, dologtalanok a lányok, lusták vagy hanyagok? Alig hihetem. A teljesítőképes­ség emberenként változó, igaz, de hol a brigád- vagy munka­csapatvezető, aki irányit? Ö nem felelős azért, ha valaki nem használja ki munkaidejét? És hányszor előfordul, hogy egyszerűen nincs munka e lá­nyok számára..» Azt mondják a bérelszámo­lók, hogy a múlt évben 450— 500 forint volt a nem tanuló és lagkeresete. Nezem az otthon kimutatását: szeptemberben 330, decemberben 326, de au­gusztusban csak 266 forint volt az összes lány havi átlaga. A tanulók 150, a nem tanulók 300 forint térítési díjat fizetnek havonta étkezésért és lakásért. Sokszor tehát élelmüket sem keresik meg, s ilyenkor »tar­tozásukat« segíti kiegyenlíteni az állam. De gondoljuk eh mi­ből ruházkodnak? Láttam ru­határukat. Szakadó esőben jár­tam ott, lucskosan, sárosán ér­tek haza, és másnap ugyanazt a melegítőt húzták magukra vizesen, áaottan. Dideregtek benne, cipőjükből kitaposták a vizet, s hajadonfőn indultak el, mert egyetlen kendőjük is át­ázott. A térítési díj kifizetése után megmaradt pénzük 40 százalé­kát takarékba kell tenniük, kö­telező, s ezzel elvileg egyetér­tek. Csakhogy az elvet eltor­zítják az otthonban. Mert csak akkor nyúlhat a kislány a pén­zéhez, ha jó volt, nem feleselt, s Tériké néni engedélyezi. Te­hát nem a szükséglet szabja meg; hogy mikor vásárolhat magának. íme a példa: árle­szállítás volt, úgy szerették volna néhány an meglátogatni az üzleteket, s olcsó holmit vá­sárolni. Nem szabad, Tériké né­ni nem engedte... S ha en­gedd, ugyan mire jut a havi ötven-hatvan forintból??? Gondjaik vannak, be kell látnom, alapos okuk az elkese­redésre. És mit látnak a jövő­ből, mit várnak tőle? Mert 18 éves korukban becsukódik mö­göttük a leányotthon kapuja. Kérdezem a járás gyámügyi előadóját, hogyan gondoskod­nak akkor elhelyezésükről ? A válasz túlságosan egyszerű. — Megszűnik az állami gondo­zásuk, nagykorúak már, ma­guk formálják saját sorsukat. Elhelyezkednek hát, ahova ép­pen kedvük tartja. ÉS A VALÓSÁGBAN mi­lyen példák állnak lányaink előtt? Nemegyszer a távozó kezébe nyomták a táskát gyér kis holmijával, néhány forin­tot, s szélnek eresztették, mint­ha egyszeriben megszűnne minden felelősségünk! És ilyen­kor kezdődtek az új tragédiák. A tapasztalatlanság és pénzte­lenség, a kilátásitalanság so­dorta a lejtőre nem egy kislá­nyunkat, s hónapok múltán le­rongyolódva, betegen és lelki­leg összetörtén kopogott az otthon ajtaján egyetlen éjjeli menedékhelyért... Nem, nem azt kérem számon, hogy ezeknek a gyerekeknek, akik oly sok keserűséget és csa­lódást, kiábrándító emlékeket kaptak az élettől, miért nem hosszabbítják meg állami gon­dozásukat, nem! De úgy érzem, emberi kötelességünk, huma­nizmusunk diktálta követel­mény, hogy legalább elindít­suk őket az élet útján, gondos­kodjunk megfelelő elhelyezé­sükről, átadjuk őket egy üzem, egy gyár embert formáló kö­zösségének. Nem túlzott követelmény ez. Évente talán tíz kislány hagy­ja el az otthont, a megyében is tudnánk gondoskodni elhelye­zésükről! Kitűnő fonónők, kon­zervgyári, cukorgyári munká­sok, ápolónők és varrónők le­hetnének ök, csak intézménye­sen, kívánságaik figyelembevé­telével kellene dönteni sorsuk­ról. Mi akadálya van ennek, ha csak egy kicsit is élni tudjuk gondolatban az ő életüket, ha nem ülünk fel zagyva hírverés­nek, mely gátat vetne jóakara­tunknak, ha hiszünk benne, hogy társadalmiunknak éppoly értékes tagjai ők, mint bárki más. Sokszor csak egy telefon­ba kerülne, mert munkásokra szükség van! Elképzelhető, hogy a megyei tanács illetéke­se hatáskörét túllépve egy esz­tendőben egyszer fölemelné szavát a lányok érdekében. S ha ezt tudnák, ha ez az utolsó kézfogás előre biztathatná őket, nem félnének a nagykorúságtól, nem aggódnának azért, hogy el kell hagyniuk az otthont, nem félnének a jövőtől, az élet­től, ami most már örömet, bol­dogságot kell hogy tartogas­son számukra... ELBÚCSÚZTAM TŐLÜK — ezernyi tapasztalattal. Csak­hogy ez kevés. A légkörnek, az otthon levegőjének kell meg­változnia gyökerestül, szét kel! foszlatni minden olyan nevelé­si módszert, mely ellenkezik el­veinkkel. s melyekből igen sok­kal kerültem közvetlen közel­ségbe. Meg kell változtatnunk lányaink munkakörülményeit, gondolni kell arra, hogy ők nem azonosíthatók más ipari tanulókkal, az ö ruházkodásu­kat, apró örömeiket nem biz­tosítja három éven át a szülői kassza. S olyan lehetőségeket kell biztosítanunk, melyeknek láttán bátran, emelt fővel s a múltat feledve készülhetnek az új életútra... Az egyik kislány nyelvet ta­nulna, a másik ápolónőnek ké­szül, a harmadik szeretné el­végezni a nyolc általánost, s egyikük nagy sóhajtás köze­pette, csillogó szemmel azt mondta nekem: — Bácsi, kérem, én olyan bol­dog lennék... Engedelmet érte, hogy föl­hatalmazás nélkül tettem, de a mi társadalmunk nevében megígértem ezt a boldogságot. És bízom benne ... Jávori Béla £&>jxä0£iäm Kereset és a jövő 340 a tanuló* lányok havi át­Két évvel a katasztrófa után t a marokkói kormány megkezd- * te az új Agadir megépítésére * irányuló nagyszabású program * megvalósítását. A várost a leg- J korszerűbb városrendezési ter- J vek alapján vagy bárom kilo- J méterre a földrengés közép- « pontjától délre építik fel újra, p s az összes épületek különleges, # földrengésnek ellenálló építé- # szeti megoldásokkal készülnek. * A túlélőket a marokkói kor- - mány átmenetileg előregyártóit J elemekből épült ideiglenes la- J kasokban helyezte el. Az új városnak hat kerülete lesz, fölépítése több évet vés igénybe, és becslések szerint millió fontsterlingbe fog kér ni. Az újjáépítési költségek mét a kormány fedezi nagy­részt az úgynevezett Agadír au bevételeiből. A katasztrófa után a világ minden részéből több mint egy­millió fontsterling ajándék ér­kezett Marokkóba. Ezt az ősz- s szeget a hatóságok egy külön •* folyószámlán tartják, és kórhá- 1 zat, ambulanciákat és bölcsődé­ket fognak építeni belőle. * * * Távirányítóit vadászkutyák, Észak-Bajorországban a { téü vadászatokon »távirányí- < tó« berendezéssel látják el a [ vadászkutyákat A »láthatat- * lan póráz« egy igen könnyű « súlyú, antennával fölszerelt J rádiókészülék, amelyet a ku- t tya nyakörvére szerelnek. J Ennek segítségével nagyobb t távolságra is eljutnak a ‘ állathoz gazdájának utas' sai. Egy elektromos bérén de zés szükség esetén enyhe , áramlökéseket ad a kutyá- ' nak, és ezzel megakadályoz- \ za, hogy túl messzire elcsa- * lángoljon a vadászoktól. *■ SomogyiNénlon Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: K1SDEÁK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-ti« Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-10. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda« ipari Vállalat kaposvári üzemében« Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor.) Terjeszti: a Magyar Posta EW» fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra U Ft*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents