Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-03 / 28. szám
& Bombái, 1962. február 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP ígéretekkel nem lehet üzemet fejleszteni A Kefeanyagkikészítő Vállalat évről évre jó hírnevet szerez magának kiváló minőségű termékeivel. S nemcsak itthon, külföldön is elismeréssel nyilatkoznak az üzem dolgozóinak munkájáról. Egy holland cég például már évek óta Kaposvárról szállítja a szőranyagot. Angol és nyugatnémet vállalatok próbameg- rendelést küldtek. Ha elégedettek lesznek c gyártmányok minőségével, az üzemnek már ebben az évben a tervezettnél több export - anyagot kell készítenie. Az üzem vezetői, dolgozói arra törekszeneik, hogy jó hírnevüket az újabb megrendelőknél is megalapozzák, s kifogástalan minőségű készítményeikkel állandó vevőknek tartsák meg őket. Ezt azonban nem elég csak akarni. Minden munkához, de különösen az exportmegrendelések teljesítéséhez megfelelő körülményekre van szükség. 1959-ben még csak 2,7, 1960-ban 9,3, 1961- foen pedig már 11,5 millió forint értékű szőranyagot szállított az üzem külföldre. Munkásainak létszáma 1959 óta 160-ról 240-re emelkedett. E fejlődéssel azonban nem tartott lépést az üzem korszerűsítése. Zsúfoltak a műhelyek, elavult a kazánház, l. festöde, kicsi a szárító, nincs elég megfelelő gép. Pedig az ARTEX — a külkereskedelmi megrendeléseket, szállításokat intéző cég — közlése szerint az év második felében a tervezetten felül 35 tonna, 1963-ban pedig az idei 50 tonna helyett 100 tonna expcrtszőrt várnak a kefeüzemtől. S vállalni kell ezt, mert népgazdaságunknak igen fontos az újabb és újabb exportigények kielégítése. Az anyagellátás jó. Ez azonban kevés! Olyan munkakörülményeket kell az üzemben teremteni, amelyek elősegítik az exportvállalás teljesítését. Az ARTEX megígérte, hogy ad 800 ezer forintot gépek beszerzésére vagy üzemrész építésére A megyei tanács pedig vállalta, hogy 1,4 millió forinttal hozzájárul az üzem fejlesztéséhez, ha az ARTEX hivatalosan igazolja a megnövekedő exportigényeket. Az ARTEX azonban erre nem hajlandó. Érthetetlen ez a huzavona! Az ARTEX már korábban is m°g:gérle, hogy fedezi egy sör- tetiszt’tó gép deviza- és forintértékét. Végül a tanácsnak és az üzemnek kellett ezt vállalnia. Ígéretekkel nem lehet üzemet fejleszteni! A megyei tanács nem dobhat ki az ablakon százezreket, ha az igények, illetve a megrendelések nem teszik ezt szükségessé. Viszont ha a megrendelők a mostaninál nagyobb mennyiségű szőrany-got kívánnak, akkor a kefeüzem fejlesztéséhez nem az év vegén, nem jövőre, hanem már most hozzá kell látni! A megyei tanács segíti az üzem fejlesztését. Egy sörtetisztító és két szárítógép beszerzésére 740 ezer forintot adott. Azonban még több új gépre, egy festődére, szárítóra, öltözőre, fürdőre, étkezdére is szükség van. , Ne csak ígérjen az ARTEX — segítsen is! Szalai Lásző MAI SZEGÉNYEK A „MŰVÉSZNŐ" A Kaposvári Textilművek kétezernél több dolgozója ke zött sokan büszkélkedhetne, kiváló jelvénnyel, oklevéllel. “A könnyűipar kiváló dolgozója« címmél és más kitüntetésekkel. Ez a fiatal lány, akit többen tréfásan, szeretetből »művésznődnek becéznek, különösen rászolgált arra, hogy nevét a legjobbakéval együtt emlegessék. 18 éves, 1959 szeptembere óta van az üzemben. Egy évig ipari tanulóként dolgozott, kitűnő eredménnyel sajátította el a szakmát. Azonnal gépre került, s ma is ott van. Akár Veres Zoltán üzemvezetőt, Kemény Lajos szakmányveze- tőt, akár Varga Ferenc művezetőt kérdezzük, mintha ösz- azebeszéltek volna, egyforma véleményt mondanak róla: — Sok olyan fomónő kellene, mint ő. Szorgalmas, igyekvő. Munkájának minősége kifogástalan. Gyorsan, ügyesen dolgozik. Mindegy, hogy melyik gépre helyezzük, mindenütt megállja helyét... Műszakjaiban az első három dolgozó között tartják számon. Átlagos óraibére — teljesítménye alapján — a múlt év második felében 7,13 forint volt, s havonta 1400—1500 forintot is megkeresett. — Miért becézik művésznőnek? — A nevem miatt. Ugyanis Tolnai Klárinak hívnak. Valamikor, még iskolás koro. libán azt terveztem, hogy színész leszek. Később tanítónő arotrtam lenni, végül ide jöttem az üzembe. — Nem bánta meg? — Nem! Nagyon szeretem a munkámat Csupán a beiárás — Osztopánban lakom — és az éjszakai műszak fárasztó. A bejárás azonban rövidesen megszűnik: férjhez megyek, s Kapuváron fogunk lakni. Brigádjáról érdeklődöm. — A Gagarin brigád néhány hónappal ezelőtt sokká! «óbban dolgozott, mint most. Előfordult, hogy egy órával a műszakkezdés előtt bejöttünk az üzembe társadalmi munkát végezni. A szórakozásban is együtt voltunk. Most is, ha délutánosok vagyunk, tizenöt perccel előbb kezdünk dolgozni, segítjük a gépeket beindítani. Mégsem olyan a brigád élete, mamit amilyen kezdetben volt... Tolnai Klári öt oldalon, két és fél gépen dolgozik, 960 orsót kezel. Van olyan műszak, amikor ezer elszakadt szálat kell összekötnie. Méltán fogadtak helyesléssel társai, amikor a közelmúltban megtartott termelési tanácskozáson »művésznő«-jüknek is kiváló jelvény adományozásét javasolták^ Sz. L. Sok mindenben igazat adok ] új ismerőseimnek, akikkel Kós Andrásokról beszélgettem, de azoknak már sehogy- sem tudok igazat adni, akik makacsul azt hajtogatják, hogy keveset foglalkozunk az emberekkel, hogy hajlamosak vagyunk az ál talánosíiga tásra, arra, hogy az embereket sokféleségük ellenére skatulyákba rakjuk egyszer s mindenkorra. Nem adok igazat pedig azért, mert ez ma már nem általános, nem ez a jellemzője az emberekkel való foglalkozásnak. Egyetértek azokkal, akikazt- bizonygatják, hogy Kós András — akit utaztamiban ismertem meg, mégpedig olyan állapotban, amikor az elfogyasztott kis és nagyfröccsök, féldecik álomtalan álmot nehezítenek a pillákra: amikor az ébrenlét állapotában is képtelen gondolkodni az ember — lehetne éppen korunk boldog embere is, de nem az, mert nem is akar az lenni. Az ital nem ereszti. Pedig két szép gyereke van. szemrevaló asz- szonykája; családi fészke is volna, ha az asztal, szék, ágy, tűzhely és ennivaló igényén túl élne benn® az a törekvés, hogy a kopár négy fal közé rakott bútorzatot úgy rendezze el, úgy szaporítsa, hogy a fészek otthon legyen. Kós András elaludt a vonaton... Ha valaki mosolyogna ezen a köznapi megállapításon, 'és nem erezné mögötte az íté- j let felsajdulását, azt nagyon i sajnálom. Mert nem először történt vele ilyesmi. Pályamunka* lévén heteiket van távol a családtól: a gyerekektől és az asszonytól; a szolgálat rendje szabja meg, hogy mikor jön haza megmelegedni a tűzhely melegénél; belélegezni az asszon ytalan munkásszá1lás levegője után az otthon tisztább levegőjét; frissen és tisztán • visszautazná a távoli munkahelyre. De 6 éppen ezt nem teszi. Nem most fordult vele először elő, hogy fölvéve a fizetését elindult haza, és nem érkezett haza, holott a menetrend szerinti vonat megjött, ő is lelépett róla. Csakhogy — »hála« a büfékocsik ez esetben káros létezésének — már a vonatról úgy lépett le, hogy belső zsebében laposabb volt a boríték. Az állomáson elébe bukkant két régi »haver«, és a lépések máris eltévesztették a hazafelé vezető utat, mert a cimborák léptéhez igazodva oda tartottak, ahol űrmértékkel mérik azt a jókedvet, harmóniát, derűt, amit az ember akkor szenet hazudni magának, ha érzi, hogy baj van az emberségével. A munkában elszennyezett ing gyűrött volt ÓNOD VÁRI MIKLÓS: $átrqa do s szié — Hiszen még be sem léptem ... — Hát akkor... kerülj beljebb. .. Érezd magad jól egy másik vendégtársad szobájában. Horváth egy pillanatra zavarba jött. Rose viselkedése meglepte, feltűnően hasonlított Helga kötekedésére. Hát mind ilyenek, mind egyformák ezek? Még a fotelban is úgy ült, kihívóan, magát kelletve, mint Helga ... máskor is elábrán- dozott már azon, hogy mi tetszik nekik rajta? Olykor a tükör elé állt, vizsgálgatta szemét, arcát, orrát, száját, haját, amelyben ősz szálak csillogtak. és szomorúan állapította meg: bizony a fiatalság már elmúlt fölötte... De hét akkor miért akaszkodnak any- nyira a nyakába? A pénzére vadásznak? BaleknaH nézik, aki hazatér majd a feladat elvégzése után, fölveszi a pénzt, m körű la kasztgat ja őket arannyal, gyémánttal ezüsttel. Ilyenkor fölnevetett. — Ha tudnátok, hogy most is egy arany nyaklánc van a zsebemben... — Ülj le végre! — mondta Rose —, vagy nem tetszik itt? Menjünk a társalgóiba? — Nem, nem! — tiltakozott Horváth. — Jobb lesz itt. — Tölts egy pohár pálinkát! Majdnem azt mondta: — Szakasztott úgy kezded, mint Helga.. „ Eleget tett a kérésnek. Ro- sehaz gurította a kis asztalkát, egyelőre a poharak között vá-. lógatott. Végül egy finom vonalú metszett serlegnél állapodott meg. — Nagyobbat nem találsz? Ma este jókedvem van. Igyunk üvegből. A magyarok szeretik a konyakot? — Én igen. — Fogj hát egy üveget te is! Csillogott a szemük. Az ital hatása jókedvre derítette mindkettőjüket . Közrejátszott ebben a vacsorához fogyasztott bor is. Rose bekapcsolta a rádiót — Keress zenét amíg átöltözöm. És ne leskelődj... Horváth a rádióhoz ült, csavargatta a gombot Magyar szavak ütötték meg fülét A Kossuth-adó műsorát szűrte ki: »Kedves hallgatóink, híreket mondunk.« Hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy a magyar rádió adását hallgatta. Eddig is módjában állt volna, de nem érdekelte. Mohón szívta magába a magyar szavakat: »A diósgyőri gyárakban or- szágraszóló termelési eredmények születtek... Az egész országban készülnek április 4 megünneplésére... Munkagyő- zelmekről adnak hírt bányászaink is ... A hegyeshalmi határállomásra újabb hazatérő dwszídene csoport érkezett. A Hazafias Népfront megvendégelte őket... <* Igazított a skálagombon; az éterből tüzes spanyol tánc zenéje szü rémiéit be. Rose jött vissza. Áttetsző, könnyű selyemruhában volt A hajába diadémot tűzött, a nyakán aranylánc ékeskedett. Vele együtt parfümillat suhant a szobába. — Hogy tetszem? A tükör előtt illegette magát, a a meglepett ember elé állt. Horváth szólni is alig tudott. Reset most nagyon szépnek találta Ránézett egy pillanatra, rajta felejtette tekintetét. — Elragadó vagy, Rose! — Valamikor így léptem fel a strip tease bárban. Sikerem volt. — Elképzelem„,. — Nagy sikerem volt — mondta elmélázva Rose, és Horváth mellé telepedett a kanapéra. — Kértelek, hogy mesélj nekem a magyar lányokról. — Mit mesélhetek? — Mindent, amit tudsz róluk. (Folytatjuk rajta, gyűrött volt ő maga is. Otthon mosdóvíz várta, tiszta ing, vacsora és a vacsora mellé egy kis bor. Ö reggel a gyorsvonatra mégis úgy szállt fel, hogy otthon sem volt. Zsebében néhány forint siratta a társakat, amik oda lettek az éjszaka folyamán. Mikor Kós András helyet foglalt a műbőr ülésen, meg beszédes hangulatban volt, szükségesnek tartotta elmondani az utazó társaknak, hogy »haverokkal« találkozott, ezért nem is volt otthon. Aztán hol jobbra, hol balra bókoló fejjél jelezte, hogy ebből elég is ennyi, aludni akar. Még azt kérte, hogy X állomáson ébresszük föl, mert neki ott le kell szállnia Később — félig már alva — végignyúlt az ülésen, hogy a lelkiismeretet elhaigattató bódult álom védelmében keressen menedéket. Akkor vágtam ablakot az ismeretlenség falába, kerestem meg a hétről hétre várakozó asszonyt, a gyerekeket, folyamodtam a képzelethez, hogy bőrükbe öltözködhessek, át- érezhessem azt a szegénységet, amit oktalanul kell szenvednie négy embernek. Két felnőttnek , és két gyereknek, akik, ha iskolába nem járnának, talán nem is tudnák, hogy napjainkban nem törvényszerű a szegénység. Nem törvényszerű, hogy az emberek lakótársul vegyék magukhoz a nélkülözést. Itt kanyarodnék vissza az elhangzott véleményekhez, ahhoz, hogy általánosan igaz ez az ítélet: aki dolgozik, becsületesen él, ahhoz nem kopognak be a régi világból ismert létgondok borússá tenni a legragyogóbb eget is. — Ez az ember egy hitvány alak! — Jó, jó, találkozik az ember cimborákkal, meg is iszik velük egy-egy fröccsöt, de hogy haza se menjen, amikor egy ugrásra lakik az állomástól?! — Tetszik tudni, az mór nem is csak anyagi szegénységre vall, hogy ezt az embert hiába várják haza. Inkább szellemi nyomorúság. De még ez sem fejezi kí pontosan, amit Kós Andrásról én gondolok. — Hátha az asszony körül van a baj, és ezért nem vágyódott haza! — Elindult! Tehát meg is akart érkezni! — Nem tudom, milyen munkatársai, vezetői lehetnek, hogy nem figyelmeztetik. Gyerekei vannak! — Az is sok baj forrása ám, ha a férfi távol dolgozik a családtól. — Nem jó dolog, az igaz. De hány és hány ezer ember van az országban, akit munkája elparancsol. Azért nem válnak otthontalanokká, akik miatt az otthoniak élete megkeseredik! — Az a baj, hogy keveset foglalkoznak az emberekkel! . Csak ennyit idézetként az elhangzott véleményekből. S álljunk meg a leghangsúlyo- zottabbnál, ami sok vitát váltott ki, s felszította a szenvedélyeket. S amiben sok igass is lehetett valamikor. De amit így leegyszerűsíteni több mint vétség a valóság ellen. Igen, emlékezhetünk olyan időkre, amikor egy ember alig volt, több kar toték adatnál. Erről az öregek tudnak sokat beszélni, akik a család gondjával a vállukon hétszámra, hónapszámra lesték a munka- alkalmakat. Aztán emlékezhetünk azokra az időkre is — hiszen történelmi viszonylatban nem nagy idő telt el a fel- szabadulás óta —, amikor az országépítés munkája kétszer, ha nem háromszor annyi kezet is foglalkoztatni tudott volna, mint amennyi kéz ekkor nekilendült fölépíteni mindent, amit rommá zúzott hajdani uraimik esztelen háborús kalandja. Mi akkor lettünk emberek, elmék, a dolgozó nép okos gyülekezete. És az is maradtunk. Innen, hogy az úgynevezett mai szegények — akik vannak — nem lehetnek az államrend vádlói, kisemmizettjei. Szemléletből, életfelfogásból adódó szegénység az övék. Egyszer régebben beszélgettem egy munkással, aki' ennek előtte valahány fizetési napon berúgott, s hazatérve kiverte az ágyból a családot. Egy ilyen fizetésnapi intermezzo alkalmával megfázott a felesége, aki a három gyerekkel kint aludt az üres tyúkólban. Nem feküdt le. megbetegedett, elvitte a tüdőgyul’a- dás. Az az ember nem vett a kezébe többé poharat, és amikor megkérdeztem, hogy ó, aki különben nem ivott, miért: ivott fizetési natxukon, ezt válaszolta: »Az apóm is így tett.« A meghivatlanul jött tragédia lefoszlatta róla a rossz örökséget. Későn. De ki hisz manapság ilyen fordulatokban? Ilyen iskolásízű tanmesének? Gyerekeink nem tudják meghatározni, hogy mi az éhség. Mi pedig nem tudtuk már, milyen lehet az, amikor gyerekeink testére ruha kellene, és mi nem tudjuk megvenni. Nem törődnénk az emberekkel? A józan ész egy villanása elég ahhoz, hogy semmivé foszoljan ez a föltevés, kivált, ha még bizonytalanul is hangzik. Csak körül kell nézni az országban! Ami van és amink van, azt mind emberek alkották, s nem az isten vagy micsoda gyönyörűségére, hanem az emberért, az ember bob. dogitására. Aki ebben a lázas, szép munkában szegény marad, az önhibájával indokoljon. Különben pedig.. > annyi az igaz a törődés hiányáról, hogy csakugyan megkérdezhetnénk a Kós András-féléket a munkatársak, vezetők és ismerősök, barátok, hogy miért teszi magát és családját boldogtalanná, nélkülözővé; miért nem becsüli meg az otthon tiszta levegőjét; az asszony készítette tiszta inget, a rá váró gyerekek örömét, azt, hogy nem leskelődik rá létbizonytalanság, mindene meg lehetne, ha nem úgy botorkálna ki hétvégeken az állomásra, hogy otthon sem volt... László Ibolya Felhívási|. Az Országos Takarékpénztár felhívja az építési kölcsönnel ez évben építeni szándékozók figyelmét, hogy az igényelt kölcsönösszeg biztosítása végett hitelkérelmüket mielőbb nyújtsák be az illetékes OTP-fióknál. | <2515) ♦ í
