Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-24 / 46. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1962. február 24. S P o T Rajt a labdarúgó J\ß Ill-ban Egy évvel ezelőtt nagyobb ér­deklődés nyilvánult meg a dél­nyugati NB ÜL rajtja iránt, mint most. Igaz, akkor a bajnokság el­ső és harmadik helyén somogyi csapatok álltak, s az volt' a kér­dés, hogy a Kinizsi vagy a KMTE tudja-e kiharcolni az NB II-be ju­tás jogát jelentő bajnoki c Az 1961—62. évi labdarúgó-bajnok­ságban a délnyugati NB III ban merőben más szerep jutott a so­mogyi csapatoknak. A bajnoki táblázat 11., 14. és 15. helyét fog­lalják el együtteseink. Most tehát az a kérdés, hogy a három közül hány csapat tud megmenekülni a kieséstől. Igen, most ez a kérdés, s erre feleletet a K. Dózsa, Siófok és a Kaposvári MTE legénysége adh~t. No meg a vezetők is, hisz a lab­darúgó-bajnoki táblázatok ered­ménylistája a sportolók és sport­vezetők közös munkájának ered­ményét tükrözi. Valóban olyan gyenge volna a somogyi labdarúgás, mint aho­gyan az NB III. bajnoki táblázat mutatja? Ha nem dicsekedhetünk is megyénk labdarúgósport;; ával, azért többre tartj ült képesnek a somogyi futballistákat — az NB IlI-ban szereplőket is —, mint amit őszi szereplésük során elértek. Igaz ugyan, hogy nem réz~ás . a Dózsa és Siófok helyzete, de egy huszáros hajrával akár r -' d a három csapat búcsút mondhat a sereghajtók táborának. Ehhez per­sze az szükséges, hogy a KMTE- ben összhang legyen az idősebb évjáratú labdarúgók és az olyan fiatal játékosok között, mint pél­dául a Kovács fiúk. A Dózsánál át kell vészelni az első három hazai mérkőzést, aztán remélhetően csa­tasorba állhat Molnár II. is, s ha a Dózsa úgy küzd majd a bah~ki mérkőzéseken, mint ahogy az elő­készületi mérkőzések némelyivén láttuk, akkor helyzete nem re­ménytelen. Siófok? Ki tagadja, hogy a me­gyei székhely csapatain kív^l egyedül a Siófoki MÁV Olajbá­nyász rendelkezik olyan adottsá­gokkal, amely elég lehet ahhoz, hogy a csapat helytálljon az NB III. nehéz csatáiban. Az őszi idényben- a kezdet kezdetén fel is mutatta ezeket az erényeket a Siófoki MÁV Olajbányász SK. Az­tán kiütközött a tapasz tál athirny, s a jól rajtoló együttes máról hol­napra a sereghajtók között t~lá'ta magát. Bizony nem lesz könnyű dolguk a tavaszi idényben a sió­fokiaknak még akkor sem, ha csapatuk ma erősebbnek látszik, mint az őszi együttes volt. Mindez persze találga+ás. Vasár­nap már egy-két kérdésre felele­tet kaphatunk. A jól vagy rosz- . szül sikerült rajt ilven vasy olyan j irányban változást idézhet elő. Ha j ma nem kísérik is olyan sokan fi- | gyelemmel a délnyugati NB III. ' küzdelmeit — s itt a somogyi csa­patok szereplését —, mint egy esztendővel ezelőtt, a m^mva H ezrek mégis abban bírnak, hogy a KMTE, Siófok és a K. Dőz*a ki­köszörüli majd az őszi csorbát. Végvári és Balaskó volt a legeredményesebb somogyi motoros Egy esztendő munkáját értékel­ték a mlnip a Magyar Honvédel­mi Sportszövetség Somogy megyei motoros klubjának ülésén. Szent- gróti Béla, a klub vezetője beszá­molt a múlt év eredményeiről, hi­báiról. Megállapította, hogy a so­mogyi motorosok az 1961. évi ver­senyeken is becsülettel álltak helyt, s továbbra is megőrizték elsőségü­ket a délnyugati kerületben. — Pedig nem is a legjobban si­kerüli az esztendő. A balszerencse sorozata játszott közre abban, hogy az országos bajnokságban legjobb helyezést elért somogyi motoros, Balaskó László tavaly nem tudta megszerezni a területi bajnoki cí­met. Két versenyen is motorhibá­val küszködött a fiatal motoros, s így meg kellett elégednie a te­rületi első hellyel. Balaskó mel­lett Végvári bizonyult a múlt év legeredményesebb versenyzőjének. Végvári igen szép sorozatot ért el. A területi bajnokságban övé a bajnoki cím a 250-es és 350-es gép­osztályban a gyorsaságiak közt, to­vábbá 6 a 350-es túrabajnok is. A somogyi motoros kollektíva jó munkáját dicséri, hogy mind a cross, mind a gyorsasági, mind a túra pontversenyben első lett So­mogy délnyugaton — mondotta Szentgróti Béla. A motoros klub vezetőjének be­számolója után ünnepélyesen ki­osztották a bajnoki érmeket, okle­veleket. Végvárin és Balaskón kí­vül Beleznai, Mátyás, Csek, Lő- rincz, Haász, Veik kapott érmet. Oklevelet kapott két fiatal somo­gyi motoros, Somod! Imre és Hor­váth József. A motorosok évzáró ünnepélye egyébként évnyitó is volt, ugyanis ezen a tanácskozáson megbeszél­ték az idei esztendő felad'"ttérvét is. A kaposvári motoros klub tag­jai máris készülnek az új verse­nyekre, s megkezdték a cross-ed­zéseket. Végvári Imre, aki három géposztályban lett 1961-ben területi bajnok. FELHÍVÁS! A Kaposvár és Vidéke Kör* "fi Földmdves- sxövetkexet Igazgatósága FELHÍVJA a szövetkezet tagjait, hogy vásárlási könyveiket a visszatérítés kiszámítása céljából mutassák be a lakásukhoz legközelebb eső szövetkezeti bolt vezetőjének 1962. március 15-ig bezáró’ag A fenti határidő után bemutatott vásárlási összegeit után a szövetkezet vlssxatérttést már nem fixet. IGAZGATÓSÁG (2565) HllREK A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 8. hétre 4 555 911 darab lottószelvény érkezett be, így egy-egy nyerőosztályra 1 mil­lió 708 ezer 466 forint 62 fil­lér jut. A székesfehérvári Városi Színházban megtartott sorsoláson a következő nyerő­számokat húzták ki: 14, 35, 37, 58, 87. A tárgynyeremény-sorsolá- son a 7. heti lottószelvények vesznek részt. (MTI) Teremallélika5 verseny lesz Kaposváron Elkezdik a kaposvári atléták is. A városi atlétikai szövetség va­sárnap délelőtt 9 órakor teremver­senyt rendez, ez egyúttal Kilián pontszerző verseny is lesz. A 9 órakor kezdődő verseny színhelye a Táncsics Gimnázium. ■ ■ - % SPORTMŰSOR SZOMBAT Labdarúgás: Barátságos mérkőzés: Nagyatádi MTE—K. Kinizsi, Kaposvár, Kinizsi edzőpálya, 14 ó. (x)-Kézilabda: Megyei terembajnokság, Kapos­vár, Tanítóképző, 18 ó. Mérkőzé­sek: Tasrár—D. Spartacus, K. Hon­véd n.—Táncsics, K. Kinizsi—X. Honvéd L VASARNAP Asztalitenisz: ne n. Kaposvári MTE—Szombathelyi Cipő, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Alt. Isk., 9.30 ó. Labdarúgás: NB HL K. Dózsa—Ercsi Kinizsi, Kapos­vár, Kinizsi-pálya, 14.15 ó (Süme­gi). Székesfehérvár—Siófok, Székesfe­hérvár, 15 6 (Kulcsárj. . P. Vasas—KMTE, Pécs, 10.30 6 (Schmierer). Röplabda: Megyei teremröplabda-bajnok- ság, Kaposvár, Tanítóképző, 8 ó. Női mérkőzések: Siófoki Háziipar —Tanítóképző, Siófoki Háziipar— Ruhaüzem, Megyei női válogatott —Megyei női ifi válogatott. Férfi mérkőzések: K. Dózsa n.—K. V. Lobogó, K. Vasas—K. Építők, K. Dózsa I.—Lendület, K. Petőfi—K. Dózsa U„ K. Építők—K. V. Lo­bogó. Kézilabda: Megyei terembajnokság, Kapos­vár, Tanítóképző, 14 ó. Mérkőzé­sek: KMTE—Fonyód (női). Tanító­képző—K. V. Lobogó (női), Nagy­atád—Dombóvári VSE, Csurgó- Cukoripar, K. Előre—K. Vasas, Ru­ha üzem—Marcali Honvéd. — NAGYMAMÁK DÉL. UTANJAT rendez a fonyódi nőtanács február 25-én, vasár­nap délután 3 órakor a járási tanács nagytermében. Az ün­nepségen az első osztályos és óvodás gyermel-ek műsorral és ajándékokkal kedveskednek a nagymamáknak. — 14 millió 422 ezer forin­tos forgalmat bonyolított le a múlt évben a MÉK harminc­öt zöldségboltja. összesen mintegy 700 vagon árut érté­kesítettek. — VILLAMOSÍTJÁK SZÖ- CSÉNYPUSZTÁT. A községi tanács 50 ezer forinttal járul hozzá a munkákhoz. — A Vihar és napsütés cí­mű színdarabot a közelmúlt­ban mutatta be a községi mű­velődési házban a kisasszondi KISZ-szervezet színjátszó cso­portja. Március 8-án ezzel a darabbal vesznek részt Nagy­bajomban a körzeti kulturális szemlén. ' — Kérem azokat a személyeket — valamint a kisgyermeket vivő kerékpárost —, akik szemtanúi voltak 1961. szeptember 16-án, szombaton háromnegyed 1 órakor a Szigetvári utcai motorkerékpár- teherautó összeütközésének, közöl­jék címüket a baleset sérültjével, ifj. Pánger Józseffel, Kaposvár, Kefeüzem. (9461) | — TEGNAP TARTOTTAK I MEG a zárszámadó közgyűlést Somogy szentp álon és Boron- kán. Ezzel a marcali járás minden szövetkezetében befe­jeződött a zárszámadás. A premizálással együtt járási szinten átlag 25,01 forintot ér egy munkaegység. A legjob­ban osztó szövetkezet, a ne- mesdédi Petőfi Tsz 31,73 fo­rintot, prémiummal egy iiItt j 32,50 forintot fizetett egysé- ■ génként. — Ünnepélyes ra jgyülést tartanak ma délután 5 órakor a kaposvári Május 1. utcai is­kola úttörői. Ez alkalommal nyitják meg a nemzetközi pio­nírmozgalommal kapcsolatos kiállításukat is. — A LÁNYTAN ÁCS SZER­VEZÉSÉBEN 15 KISZ-es lány végezte el a balatonboglári kéthetes baromfitenyésztői tan­folyamat a fonyódi járásból. A lányok községük termelőszö­vetkezetében vállalták a ba­romfiak gondozását. — A Dél-dunántúli Áramszolgál­tató Vállalat üzemvezetősé;e érte­síti a lakosságot, hogy a belváros területén az alább felsorolt utca­szakaszokon áramszünet lesz. F. hó 26-án 8 órától 16 óráig a Baj­csy-Zsilinszky utcában a Lenin ut­cától a Dimitrov utcáig, továbbá az Engels utcában a Május 1. utcától a Bajcsy-ZsUinszky utcáig. (9460) — Az influenzajárvány elleni vé­dekezés szükségessé teszt, hogy a kaposvári megyei kórházban a be­teglátogatást átmenetileg korlátoz­zuk. Ezúton közli a kórház a me­gye lakosságával, hogy február hó 25-én (vasárnap), 28-án (szerdán) és március hó 4-én (vasárnap) a rend­szeres látogatási napokon a látoga­tás szünetel! A fenti napokon sen­ki sem látogathatja a kórházban fekvő betegeket. Ugyancsak tilos a más napokon történő rendkívüli látogatás is. (2567) — Értesítjük a város fiatalságát, hogy folyó hó 24-én 19 órakor a Kilián György Ifjúsági Hátban műsoros farsangi bált rendezünk. A bál ideje alatt vidám farsangi műsor, jelmezverseny és tombola­sorsolás lesz. Mindenkit szeretet­tel vár a rendezőség. (12201) 3r6-ra emelkedett az északnyugat-németországi árvízkatasztrófa halálos áldozatainak száma « Hóviharok Amerikában Hivatalosan jelentették, hogy pénteken az északnyugat­németországi árvízkatasztrófa halálos áldozatainak száma háromszáztizenhatra emelke­dett. Ebből 265 hamburgi. Az Egyesült Államok több vidékén heves hóvihar tombol. A New York-i nemzetközi lé­gi kikötőből csütörtökön 300 repülőgép a vihar miatt nem szállhatott fel. Az ország észa­ki részén országutakat torla­szoltak el a hófúvások. Monta­EUe'í kanáazokat keres április 1-i fő vétel­re a Lábodi Állami Gaz­daság snmogvtarnócai ke- rü'ete írásbeli jelentkezést Somogytarnóca címre ké­rünk. Útiköltséget csak személyes meghívás esetén térítünk. (2558) Nikkelezést és íémcsiszolást vállal a VASIPARI KTSZ Kaposvár, Berzsenyi n. 31. sz. alatti ayermekkoesi ké­szítő és -javító részlege. «V ■ RffW issik IBBZiat lilft. >k ■■k ■ HBK maik BEaaasBk ! ÉPÍT TETŐK, FIGYELEM! Ha biztosítani akarja az építkezéshez szükséges anyagokat, keresse föl a Balatonszentgyörgy és Vidéke Körzeti Föld mű veaszövetkezet tüzelő- és építőanyag-telepét. Nagy választékban állnak rendelkezésre : tetőcserép, tetőpala, gömbrudak, fenyő fűrészáru, ajtók, ablakok, cement, mész. (2-68) III. BHs. Üli:. !!!!|s-.. jijij:;. ::::::::::: :££;i:ii:i na állam több helységében be­zárták az iskolákat. Az ítélet­időnek .több halálos áldozata is van. A napok óta tartó ha­vazás következtében Dakota állam egyes vidékeit egyméte­res hótakaró borítja. (MTI) műveiŐDés ü Ü SZORRROZáS Sri CSilli' GERGELY SZÍNHÁZ: 6 órakor: SVEJK A MÁSO­DIK VILÁGHÁBORÚBAN. Adatul: VÁLJUNK EL. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ AFRIKAI KÉPESKÖNYV. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Február 26-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ MINDENKI GYERMEKEI. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Február 25-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ 3 és 7 órakor: NEVETŐ TOLL. (A Munkás Stúdió iro­dalmi színpadának vidám mű­sora.) VASARNAP VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ AFRIKAI KÉPESKÖNYV. Korhatár nélkül. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (Február 26-ig.) Délelőtt fél 10-től fa 1-ig folytatólagos híradóműsor: 62/2. sz. világhíradó, Mostoha történet, 62/3. sz. világhíradó, Lenin atcmjégtörő hajó meg­rohamozza a jéghegyeket SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ MINDENKI GYERMEKEI. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (Február 25-ig.) Délelőtt fa 11 órakor ma­tiné: LÉGY JÖ MINDHALÁ­LIG. LAT1NKA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ FELTÁMADÁS. Szélesvász­nú nyugatnémet film. Előadások kezdete fa 4, fél 6 és fél 8 órakor. Délelőtt 11 órakor: TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŰVEL. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, esős idő, több­felé kisebb havazással. Élénk, he’yenké t erős északi szén Néhány helyen hófúvás. Vár- haló legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 mínusz 3 fok kö­zött. (MTI) — Segédanyag az SZKP üj programjának tanulmányozá­sához. A Szovjetunió gazdasá­gi fejlődése számokban címmel a Kossuth Könyvkiadónál megjelent Kenessey Zoltán könyve, amelyben a szerző a tények és adatok felsorakozta­tásával ismerteti a kommuniz­mus felé haladó szovjet gaz­daság múltját, jelenét és jövő­jét. Tömören összefoglalja a kommunizmus anyagi-techni­kai bázisának megteremtésé­ről szóló tudnivalókat. A Balatonboglári Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága ívja azokat a telektulajdonosokat, ^ akiknek Balatonbogláron vagy a hozzátartozó Szabadság üdülőtelepen beépítetlen telkük van, a telek helyrajzi szá­mát és lakcímüket folyó évi április 1-ig közöljék, ellenkező esetben mint elhagyod telekre a kisajátítási eljárást megindítjuk az üdülőhely rendezése céljából. _____________ (2566) Értesítjük kedves vás ~lóinkat, hogy a 143. sz. (volt Szivárvány) ruházati bolt átalakítása alhtt a svermekcipő-áru'ítás a Kossuth tér 5. sz. (Noszlopy G utcai oldalon) alatt történik. (843)

Next

/
Thumbnails
Contents