Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-23 / 45. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1961. február B> BECSÜLETES MEGTALÁLÓK Néhány nappal ezelőtt egy hirdetés jelent meg az újság­ban. Waller Jánosné kaposvári lakos adta fel. Egyszerű, min­dennapi történet. Valaki a Szabad Ifjúság Filmszínház előadásán elvesztette pénztár­cáját. Wallemé megtalálta, és kereste a tulajdonost. Meg is találta. Apróság, nem nagydo­log. Becsületes volt a megta­láló, ennyi az egész. Nálunk már sok ilyen ember van. A vasútállomáson tavaly 575 tételt vezettek be a talált tárgyak könyvébe. És hogy mi mindent találtak, az elképesztő.* Karórát, vekkert, szemüveget, cipőt, cigaretta- tárcát, öngyújtót, aktatáskát, nyakkendőt, csizmát stb. Bede hajós nyilvántartó összehasonlítja a tavalyi és az idei év azonos időszakát. Ta­valy ilyenkor 63 várta, az idén 72 elveszett tárgy várja gazdáját. — A vonatok beérkezése után szinte minden nap akad valami. Vagy a jegykezelők; vagy az utasok hozzák be az átmemesztőbe az elhagyott hol­mikat. Ott jegyzőkönyvet vesz­nek föl róluk, aztán átadják nekünk. Az emberek egy része szóra­kozott és feledékeny. Szeret­nek kényelmesen utazni. El­alszanak, é- kapkodnak, ami­kor le kell szállniuk. A leg­többen gondolni sem mernek arra, hogy megvan a táskájuk vagy a kabátjuk. Azt mond­ják, hogy ellopták. Pedig csak érdeklődniük kellene itt az állomáson vagy a rendőrségen. A legtöbb esetben azonnal megkapnának mindent. De ke­vesen érdeklődnek. A legtöbb tárgyat háromhó­napos őrzés után értékesíti a MÁV, Nemegyszer fordult már elő, hogy a nyilvános kiárusí­Wefsfetger Jó­zsef kézbesítő tíz éve dolgo­zik a csurgói postán. Jó mun­kájáért a múlt évben oklevelet kapott. \ 0 <» táson ismertek rá egyesek el-1 Az előadó újabb kimutató-} veszett tárgyaikra. A rendőrségen Az előadó vaskos könyvet tesz az asztalra, és adatokat akar mondani, de kopognak. Egy fejkendős néniké lép be az ajtóin. Bátortalannak és iz­gatottnak látszik. Remeg a hangja. — Kérem szépen, ne tessék haragudni, csak érdeklődni akarok. Ma délelőtt a TÜZÉP környékén elvesztettem a pénz­tárcámat, és azt mondták, ide jöjjek a 13-as szobába, talán megtalálta valaki ... A rendőrtiszt benyúl a fiók­jába, kivesz egy pénztárcát, és a néniké elé tartja. — Ez volt az? — Igen... — Mondja el, mi van ben­ne.-- Azt hiszem, harminc vagy negyven forint és egy rózsa­színű papír. A TÜZÉP-nél kaptam, erre adnák ki az anyagot. Ezért is szaladtam mindjárt ide. A rendőrtiszt mosolyog, és már nyújtaná is az erszényt, közben úgy látszik, meggon­dolta magát. — Az igazolványa itt van? A nénike ijedten nyúl a zse­bébe, de hiába. — Tetszik tudni, nem szok­tam mindig magamnál tarta­ni. Moózs Istvánná a nevem, és a Vöröshadsereg útján la­kom. Hazaszaladok, és mind­járt elhozom. Elköszön, de még egy pil­lanatra megáll. — Ezért, ugye, nem büntet­nek meg? A válasz megnyugtatta, s megkönnyebbülten távozott A nagy könyvben több ezer ilyen esetet tartanak nyilván. Az első bejegyzést 1948-ban írták be. 1960-ban 161, 1961- ben 157 talált tárgyat vettek nyilvántartásiba. 1951-ben mindössze a 76-os tételig ju­tottak eL tarka sokba lapoz, és közben meg- j jegyzi: ( — A napokban például egy rakott szoknyát adott be vala-) ki. Tavaly 1700 forintot hozott í be egy fiatalember, a tulajdo-J nos csak egy hét múlva je-i lentkezett Egy értékes fény-} képezőgépet hónapokig őriz­tünk. Tavaly mindössze nyolc tulajdonos jelentkezett ná-, lünk. így a háromhónapos őr-, zési idő után a talált tárgya­kat átadtuk a bizományi áru-, háznak. Sokan attól félnek, hogy megbüntetjük őket, pe­dig erről szó sincs, hiszen jo­gos tulajdonát bárki nyugod­tan átveheti. Az AKÖV-nél A házasemberek biztonságosabban közlekednek Az Egészségügyi Világszer ­vezet adatai szerint a há­zasemberek közlekednek a legbiztonságosabban az ut­cákon, s elváltak esnek a le—irakrabban balesetek ál­dozatául, míg az özvegyei: és agglegények, illetve haja donok baleseti aránya a ké' véglet között van. Az első veszélyes időszak 15 és 25 év között van, e második í .1 évvel kezdődik. • * * Nő a torzszülöttek száma Dr. H. Wiedermann, a kiéli egyetem professzorának köz­is őriznek néhány talált tár-f gyat. Esős időben szinte min-' den nap hagynak el ernyőt és' lése szerint 1958—59 óta sok­esőkabátot Ősszel és télen fő-f leg bakancsot és gumicsizmát* találnak a vállalat dolgozói.1 Tavasszal kezdődik és a nyár? végéig tart az aktatáska-, aj turistadoboz- és a szemüveg-f »szezon«. Nem igazodnak év-f szakhoz a ridikül-, a pénztár­ca-, az óra- és a tejes-karma-? tulajdonosok. Ezekből a tár­gyakból állandó kiállítást le-f hetne tartani. Az AKÖV-nél eddig 26 tu-J lajdonos jelentkezett elhagyott} holmi jóért • • • A becsületes megtalálókról ] általában kevés szó esik. Sokl feledékeny, szórakozott ember- 1 nek még az sem*jut eszébe,? hogy megkérdezze: kinek isj köszönheti pénzét, kerékpárját} vagy karóráját... Németh Sándor} kai több a torzszülött, mint azelőtt A professzor véle­ménye szerint ennek okát feltehetően valamely vegyi anyagban kell keresni, ame­lyet esetleg rovarirtó szerek, élelmiszerek, festékek, mosó­szerek készítésénél alkalmaz­nak, s a táplálékkal jut be az emberi szervezetbe. Az orvos lehetségesnek tartja, hogy esetleg valamely belé­legzett ipari gáz hat károsan az embióra. A kutatások megkezdődtek. A balesetek oka Egy 80 kilométeres sebes­séggel száguldó autó hirte­len lefékezésekor a veze S szívének súlya 300 grammról 5 kilóra, vérének súlya 5 ki­lóról 85 kilóra, agy inak súlya ~>edig 1,5* kilóról 25 kilóra növe' sz k. Ez rt sr k autóka­tasztrófának az az oka, hogy a nyomás hirtelen m gnöve- ked 'se köv tkeztében az agyi véredények megpattan­nak. Egy kis házassági statisztika Az UNESCO amerikai és európai kutatásai azt mu­tatják, hogy a nők 60 száza­léka nem találta meg a há­zasságban a várt boldogságot Az NSZK-ban még rosszabb az arány: 81 százalék. Érde­kes, hogy ugyanebben az or­szágban a férfiak 92 százalé­ka boldognak vasija házas­életét Amikor feleségük ér­zelmeiről érdeklődtek náluk, csaknem valamennyi férj ki­jelentette, hogy az ő felesége az elégedett 19 százalékhoz tartozik. 5 (1 • • * Megoldódott a havasi ember rejtélye <; Automata csecsemőetetőgép Raymond Loewy francia szárma­zású ismert amerikai divattervező bejelentette, hogy újabban auto­mata csecsemőeteto gépen dolgo­zik. Loewy elmondotta, hogy a csecsemőetető gép automatikusán bekapcsolódik, ha a csecsemő sír-i ni kezd, megmelegíti az ételt, meg— eteti a babát, és befejezésül alta- tódalial álomba, is ringatja. L Világszerte számos könyv és cikk fesze­geti a titokzatos »Yety«, a havasi ember talányát. Mindeddig nem si­került elfogni az ázsiai havasok titok­zatos lakóját, bár jellegzetes lábnyo­maira sok helyen rábukkantak. Tádzsikisztánból érkezett jelentés sze­rint Aszledinov he­gyi vadász a Pamír- hegységben, a tenger szintje fölött 3000 méter magasságban ismeretlen állatra lett figyelmes. Ga- rajev határőrrel együtt az állat kere­sésére indult a Pa­mir fennsíkjain. A havon jól kivehető, emberi kéz körvona­laira tott majmot terített le. Az állatot Dusan­béba, a köztársaság fővárosába szállítot­ták. Az első állatta­ni vizsgálat után a következő adatokat emlékeztető hozták nyilvánosság­nyomokat láttak. Az üldözők csak­hamar belátták, hogy a riadtan menekülő állatot nem tudják elfogni. A vadász ezért fegyverét hasz­nálta. A jól irányzott lövés furcsa alkatú, a Pamír-hegységben eddig soha nem Iá­ra: A »havasi ember« hím majom. Súlya kilenc kilogramm, törzsének hossza 64 centiméter, testét sűrű barnás-vörös szőrzet borítja. A tudósok folytat­ják a vizsgálatot. «*>. -*■». M6.-S Cf övdulq als&za! ária cipői szaporán koppannak az esőtői csillogó aszfalton. Ap­ró koppanások ezek, mint ami­kor a rosszul záródó csapból monoton ismétlődéssel hulla­nak a vízcseppek az alatta levő edénybe. Tűsarkú cipőben nem is lehet másképpen lépkedni, csak ilyen könnyű libegőssel, amely a kecses testtartás és a kétségbeesett egyensúlyozás művészi produkciójának ered­ménye. •— Nekem is jogom van e boldogsághoz — vitatkozik ön­magával. — Huszonnyolc éves vagyok, és szeretem az életet. Nem rajtam múlott, hogy ed­dig nem mentem férjhez. — De rajtad is múlott — tJÓ- laszolja belülről a másik Már­ta. — A szépség nem minden, és egyébként is igen relatív fo­galom. A férfiak azonban csak azokat a nőket veszik felesé­gül, akik az első likőrmámor hatására nem feltétlenül oson­nak fel a lakásukra. — Jó, elismerem, hogy néha könnyelmű voltam. De ezt a férfit igazán szerettem. — Amikor megtudtad, hogy terhes vagy, még könnyen se­gíthettél volna a dolgon. Most már késő. Fordulj vissza. Amit tenni szándékozói, gyilkosság, és a saját életedet is kockára teszed. Fordulj vissza! Fordulj vissza! Márta cipői tétován koppan- nak az esőtől fényes aszfalton. A tűsarkak meg-megbicsakla- nak egy-egy tócsa átlépésekor. ■— Biztosan felfröccsent a harisnyámra — koncentrál erőlködve, hogy gondolatait másfelé terelje, de ‘megnézni nincs ereje, mert a belső hang sürgetően ismétli: — Fordulj vissza! Túl vagy m félidőn. Az a kis magzat, amely benned mozgolódik, már nem egyszerű embrió, hanem kifejlődött élőlény. Kicsi do­bogó szive van meg keze és lába, szája, füle, orra, Tolóm fiú, de lehet, hogy lány. Él és mozog, és meg akar születni, mert a természet törvényei sze­rint meg kellene születnie. — Nem! Nem akarom, hogy megszülessen! — rikoltja be­felé Márta. jedten néz körül. Csak nem mondta ki han­gosan a szavakat? De az emberek közömbösen men­nek el mellette. Egy-két férfi gyakorlott pillantással méri végig: hosszú, szőke haj, szép arc, formás, törékeny alak. Meg is nézhetik. Persze azt nem vehetik észre, hogy a ha­ja festett, és a rúzzsal ügyesen átlépte az ajalevonalak hatá­rait. Megnyugodva tér vissza gondolataihoz. — Mással is előfordult már ilyesmi, mégsem dőlt össze a világ. — De nem ilyen előrehala­dott állapotban — ijesztgeti a belső hang. — És különben sem szégyen ma már lánynak gyermeket szülni. — De igen, nagy szégyen —> vitatkozik Márta. — Mit szol­nak a szüleim, a szomszédok, a kollégáim? — Nincs igazad. Leszámol­tunk már a társadalmi előítéle­tekkel. A szemforgatók meg csak hadd sápítozzanak, ki tö­rődik velük? — Nem, nem! — tiltakozik a lány kétségbeesetten. — Én még férjhez akarok menni. Miért is ne mehetnék férjhez? De egy gyerekkel.., Hogyan?... Ki fog így elvenni? — Aki majd megtalálja ná­lad élete boldogságát, az így is szeretni fog. — Ez is... a gyerek apja is azt mondta, hogy szeret, és mégis becsapott. — Hagytad magad becsapni, igaz. De oiyam jé nőit hinni neki. Ügy tudott becéz­ni, simogatni, ölelni. Hittem neki. Elmondta, hogy különvál- tan él a feleségétől. Abban re­ménykedtem, hogy majd en­gem... — Ostoba voltál vagy csak naiv? Esetleg mind a kettő. Nem az első férfi volt életed­ben, mégis?.,. — Igen, mégis... Csak ak­kor eszméltem föl, amikor egy délelőtt felhívott telefonon a hivatalomban, és azt mondta zavartan és bocsánatkérően, hogy ne haragudjak, de kibé­kült a feleségével. A gyerme­kük miatt kellett, és hogy kö­szöni ... Azt hiszem, egy pil­lanatra elszédültem, mert ar­ra ocsúdtam fel, hogy munka­társaim vízzel locsolják az ar­comat. Akkor már terhes vol­tam. — Mennyivel egyszerűbb lett volna minden, ha akkor te­szed meg azt, amire most ké­szülsz. — Nem hittem el, hogy sza­kítani tud velem. Meg akar­tam öt tartani. Sok álmatlan éjszakát gyötrődtem át, amíg arra az elhatározásra jutottam, hogy megtartom a gyermeket. Talán úgy sikerül visszaszerez­nem őt, ha megtudja, hogy gyermekünk lesz. — Bolond!... Bolond!... — Igen, az voltam. Bolond. Mert teltek a napok, hetek, hó­napok, és én csak vártam, egy­re vártam, hogy majd egyszer cseng a telefon, vagy a kapu­ban vár, és azt mondja... ária cipői fáradtan koppannak az esőtől csillogó aszfalton. Is­merős nő jön szembe.-r- Szervusz, Mártíkám! De csinos vagy ... Csak nem ran­devúról — De igen, randevúra — mosolyog gépiesen a lány. — Egy fiatal orvossal, tudod ... — teszi hozzá keserű öngúny- nyaL Mit mondott a másik? Nem is tudja. Csak azt veszi észre, hogy újra egyedül van. Olyan egyedül, olyan magányosan. Csak a gondolatait tudná el­hessegetni. Megpróbál a jövő­menő emberekre figyelni. Ge már megint megszólal a belső hang: — Ha okosabb vagy, előbb is rájöhettél volna, hogy ez a kapcsolat már akkor végleg megszakadt. — Tudom. Vak voltam, hiú és ostoba. De amikor erre rá­jöttem, már megmozdult ben­nem egy másik élet. Kettőnk­ből egy harmadik. És most fé­lek ... Félek!... — Még mindig nem késő. Fordulj vissza! Azt sem tudod, ki az, akihez mész. — De igen. Erzsi ajánlotta, ő ismeri. — Erzsi másik orvosi is ajánlott. — Az nyolcszázat kért. De amikor megvizsgált, nem vál­lalta. Azt mondta, túl veszé­lyes. Aztán még egynél pró­bálkoztam. Az először ezerket- töért elvállalta. De végül még­is visszalépett. Túl nagy a koc­kázat, azt mondta. — Azt is Erzsi ajánlotta? — Igen. Ő jó barátnőm. — Biztos vagy benne, hogy ilyen egy jó barátnő? — Biztos vagyok benne. Hi­szen pénzt is adott kölcsön, hogy a kétezret ki tudjam fi­zetni. — És ez a harmadik, a két­ezres, vajon orvos vagy sarla­tán? — Miért lenne sarlatán? — Mert fiatal vagy és egész­séges. Orvos, igazi orvos ilyen­re nem vállalkozik. — Na és, ha sarlatán? Mit bánom én! Csak legyek túl raj­ta. Aztán soha többé!... ár megint hangosan beszél? De nem. Sen­ki sem néz rá csodál­kozva. Itt-ott esernyők tűnnek fel az utcai lámpák fényében. Lassan szitál az eső. Ki törő­dik vele? A járda víztócsáiban visszatükröződnek a kirakatok ablakszemei. Kit érdekelnek a kirakatok? Csak ott, az az emeletes ház, az a fontos. Oda kell mennie. De hogyan? Olyan nehezek ezek a tűsarkú cipők. Még tizenöt-húsz lépés. Akár­hogyan, de oda kell érnie. Már megint ez a makacs belső hang: — És senki sem mondta, senki sem figyelmeztetett, hogy vigyázz, mert életveszélyes já­tékba kezdtél? Hogy nemcsak a gyerekről, hanem rólad, ma­gadról van szó elsősorban? ■— De igen, mondta valaki. Egy másik barátnőm. Illetve csak volt barátnőm. — Miért csak volt? — Mert elárulta magát, hogy mennyire nem vagyok fontos a számára. Egyre csak ijesztgetett, hogy ilyen meg olyan bajom lehet. Az életem sincs biztonságban. Szüljem meg a gyereket, mert a társa­dalmi és a természeti törvé­nyek is ezt követelik tőlem. Mikor a szégyenemre hivat­koztam, lehülyézett, és tele be­szélte a fejemet mindenféle os­tobasággal a becsületről, az élet szépségéről, a fejlett társadal­mi rendszerről meg a megvál­tozott szemléletről. És én még jó barátnőmnek tartottam ed­dig. — Biztos vagy az ítéleted­ben? Márta cipői lassan, nagyon lassan koppannak az esőtől csillogó aszfalton. Aztán a tű­sarkak megállnak egy magas épület kapuja előtt. A csönde­se* szitáló eső apró gyöngy­szemekkel szórja be a lány vál- lig érő, szőkére festett haját. Agyában még utoljára felka­varognak és lüktetve összega­balyodnak a gondolatok. Hogy is van hát? Tényleg annyira, szégyen egy huszonnyolc éves lánynak gyermeket szülni, hogy az egészségét, sőt az éle­tét is érdemes kockára tenni miatta? Orvos-e az, akinek a kapuja előtt áll vagy sarlatán? És ki az igazi barátnő? Az-e, aki még pénzt is szerez, hogy a szégyentől megmentse, vagy az, aki az ő fiatal életét félti? — Félek! — gondolja remeg­ve —, de meg kell tennem. — Fordulj vissza! — kiáltja sikoltt>a a belső hang. — Még nem késő! II a kapuban az eső­től csillogó aszfalton. Nyúl a kilincshez, de visszakapja a kezét. Megbor­zong. Nem tudja, hogy belső láztól-e vagy a hidegtől. Fölnéz a címtáblára, de csak homá­lyos betűket lát. Aztán, mint a győztes gladiátor legyőzött el­lenfele fölött, kiegyenesedik. Arcáról eltűnnek a belső küz­delem kusza vonásai. Már tud­ja, mit leéli tennie. Az a kis könnycsepp, amely a szeméből kigördül, olyan gyorsan hull alá az illatos ka­báthajtókára, hogy a távolról ide villanó lámpafény álig tud egy pillanatra megfürödni ben­ne. Balogh Gyubk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents