Somogyi Néplap, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-05 / 286. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd. 1961. december Sl Fidel Castro beszéde a Szocialista Forradalmi Egységpárt mega lak ításáról Havanna (TASZSZ). Fidel Castro miniszterelnök december 1-én este beszédet mondott e népi egyetemen. Beszédét — amelyet' a 'rádió' és' á televízió is közvetített — a Szocialista Forradalmi Egységpárt megalakítása kérdésének szentelte. Castro részletesen .foglalkozott a kubai forradalmi harc fő szakaszaival, jellemezte az ország alapvető forradalmi szervezeteit, tevékenységüket és fejlődésüket, indokolta, hogy miért kell egyesíteni őket és megte- . remtcoi az egységes marxista-leninista pártot, amely nélkül ném lehet szocializmust építeni. Kijelentette: az ideális kormány. csak g forradalmi párt kormánya lehet kollektív ve- zetésisel és ‘az egységes forradalmi, párt programja megfelel majd az .országban ténylegesen kialakplt feltételeknek. • Fidel Castro részletesen elemezte ,á kubai forradalmi hatalom létrejöttének folyama- ,tát, majd. önmagáról beszélt. Elmondta,' Hogy' ő,~ 'aki" a'' 'Kizsákmányoló .osztályból származik, miként vált forradalmárrá, többek közt megjegyezte, hogy már az egyetemen megismerkedett a kommunista, kiáltvánnyal, Marpc, Engels és Lenin műveivel. Így kezdődött a fejlődés — mondotta Castro. — Becsülettel beismerhetem — fűzte hozzá Castro —, hogy abból,- amit a forradalom idején tettünk, sok minden távolról sem volt a mi saját találmányunk. Minél több tapasztalatot gyűjtöttünk — folytatta Castro —, annál inkább megértettük Marx tanításainak igazságát. Minél inkább szembe találjuk magunkat a forradalmi valósággal és az osztályharccal és minél inkább látjuk a reális életben, a forradalmi küzdelemben az o^tglyharcot,, annál inkább meggyőződtünk Marx és Engels müveinek és a szocializmus valóban zseniális lenini magyarázatának teljes igazságáról. Fidel Castro ismertette a továbbiakban Marx és Engels 'életet és tevékenységét és V. I. 'Leninnek, mint teoretikusnak és mint vezetőnek történelmi jelentőségű érdemeit. Most végbemegy a marxizmus fejlődése — mondotta Castro, — N. Sz. Hruscsovnak a XXII. kongresszuson elmondott; beszámolói olyan igazi politikai tanulmányt alkotnak, amellyel , megkezdődik egy tel jésen 1 ú j feladat, a kommunizmus építésének megvalósítása., A kapitalizmus pusztulásának elkerülhetetlenségéről -szólva Castro kijelentette: figyelembe kell venni, hogy nincs középút a kapitalizmus és a szocializmus között. Aid harmadik álláspontot keres, hamis,' utópisztikus útra téved és az imperializmus cinkosává. válik. A. szocializmus építésének korszakába' léptünk. Valóra kell váltanunk a tudoHiszünk a marxiZmusibanj hiszünk abban, hogy a marxizmus a leghelyesebb, a legtudományosabb elmélet, az egyetlen valóban' forradalmi elmélet. Mélységes megelégedéssel és teljes meggyőződéssel kijelentem: én marxista—leninista vagyok és életem utolsó napjáig marxista—leninista leszek. Castro foglalkozott a továbbiakban a forradalmi erők egyesítésének útján támadt nehézségekkel, a proletárdiktatúra kérdésével, majd jellemezte a megalakítandó pártot, melynek — mint mondotta-— erős, fegyelmezett és szilárd politikai szervezetnek, a munkásosztály és a kubai forradalom élcsapatának kell lennie. Castro elmondotta, hogy hivatalosan még nem alakult meg a párt, de a kubai forradalmi erők egyesítésével már lerakták az alapját. A pártot az első kongresszusán alakítják majd meg. A pártnak olyan marxista—leninista programja lesz, amely megfelel éppen a kubai objektív feltételeknek. Ezzel egyetért a kubai nép: a munkásosztály, a parasztság, minden becsületes értelmiségi, az ifjúság, minden tisztességes kubai polgár. Castro befejezésül érintette a kollektív vezetés kérdését. — Őszintén hiszem — mondotta —, hogy mindazok között a politikai rendszerek között, amelyeket az ember létrehozott egész történelme során, a legjobb az olyan kormányrendszer, amely az állam irányításában a demokratikus alapokon megszervezett és kollektív vezetés alatt álló pártra támaszkodik. Ez azt jelenti, hogy a vezetés funkcióját a pártnak kell megvalósítania. Minthogy a párt nem egy ember eszet, hanem tíz- és százezrek értelmét, nem egy ember hősiességét, hanem mindenki hősiességét, nem egy ember, hanem százezrek harci szellemét és forradalmiságát testesíti meg. Ilyennek kell lennie a szoci.dista forradalmi egységpartnak! (MTI) Szovjet kormánynyilatkozat a nukleáris kísértetekkel kapcsolatban Moszkva (TASZSZ). A szovjet konmány kijelentette, hogy amennyiben a nyugati hatalmak többek között a föld alatt folytatni fogják nukleáris kísérleteiket, a Szovjetunió biztonságának biztosítása érdekében kénytelen lesz olyan nukleáris kísérleteket végezni, amilyeneket szükségesnek tart védelmi erejének megerősítése végett. A nyilatkozatban a szovjet kormány a genfi tárgyalások felújításával kapcsolatban megelégedéssel állapítja meg, hogy, .a. világ népei, megfelelően értékelték a nukleáris és termonukleáris kísérletek megszüntetésére vonatkozó új szovjet javaslatokat. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban azt a körülményt, hogy az Egyesült Államok kormánykörei olyan kijelentéseket tettek, Szocialista országok lapjai Kádár János beszédéről Berlin (MTI). Hétfői számában a Neues Deutschland megemlékezik- Kádár János csepeli beszédéről. A beszédből kiemeli Kádár Jánosnak azt a kijelentését:' á magyar' nép a Német Demokratikus Köztársaság mellett áll, mivel azokhoz az erőkhöz tartozik, amelyek mindig szembenálltak a fasizmussal és a militarizmus- sal. A lap ismerteti a beszédnek azt a részét is, amely elítélte Bonn hidegháborús politikáját. SZÓFIA A vasárnapi bolgár lapok »A XXII. kongresszus megerősítette . politikai irányvonalun- Jcat« címmel ismertetik Kádár János beszédét a csepeli dolhogy a jövőben is folytatri fogják a nukleáris kist ,-feket. Jelenleg nyíltan folyna.!" a soron levő robbantás előkészületei. Anglia és Franciaorszát kormánya a maga részéről ez ideig nem mutatott készséget olyan kötelezettség vállalatára, hegy nem folytat nukleáris kísérleteket. A Szovjetunió —• hangsúlyozza a nyilatkozat — őszintén törekszik a n;egegyr:- zésre a nyugati hatalmakkal. Hasztalan lenne azonban azt várni, hogy a másik fél nyugodtan szemléli, amint a nyugati hatalmaik kísérleteket végeznek a nukleáris fegyver tökéletesítésére és ilymódon igyekeznek katonai fölényt sze rezni az agresszív NATO számára. Szeretnénk hinni — hangzik a szovjet kormány nyilatkozata —, hogy a józan ész mégis felülkerekedik a nyugati hatalmak kormányköreiben és végülis arra az útra lépriek, amely a nukleáris kísérletekkel való veszélyes játék megszűnéséhez, e fegyverek örök időkre szőlő betiltásához vezet, minit ahogy azt a Szovjetunió javasolta. (MTI) Általános sztrájk a Dominikai Köztársaságban Kp t/ohany 8R* Brazília cukornád (f^kokoo (jfr kávé jjj cukorgyártás rumgyartés (8ril Ny.l.) ’Brit HQugat-lndia (fr)-fronen (Holl.) ‘/io/iand A Dominikai Köztársaságban a TrujiUo-család 3 évtizedes diktatúrájának megdöntését nemcsak az ország fővárosa nevének »Ciudad Trujillo—nak »Santo Domingo«-ra való visz- szaállítása jelzi, hanem egyúttal a forradalmi tömegmozgatom nagyarányú föllendülése is mutatja. A demokratikus szabadsági o- gok véd.efmezésére a 48 500 négyzetkilométernyi nagyságú köztársaság több városában tömegtüntetésekre és a 300 000 lakosú fővárosban utcai harcokra került sor. A november 30-án kitört általános sztrájk megbénította a főváros gazdasági életét. A dominikai reakciós bé'ső erők erkölcsi és esetleges katonai támogatásiára az Amerikai Egyesült Államok haditengeri flottájának több hajója a Dominikai Köztársaság felségvizein, vagy azok határán horgonyzott le. A négymillió lakosú Dominikai Köztársaság mezőgazdasági ország. E fő gazdasági ág fog* ialkozitatja a lakosság nyolctizedét. A mezőgazdaság legfontosabb növényei közé a cukornád, a kakaó, valamint a dohány tartozik. A kis köztársaság ipara e termékek feldolgozására korlátozódik. A legfontosabb cukorgyárak és szeszfeldolgozó üzemek a déH partvidék városaiban települtek. A kis ország gazdasági életét az amerikai, főleg USA-tőke uralja. Hírek Kontroliéi Az ENSZ volt kongói mejbízofjának leleplezései ILISABETHViLLE Vasárnap újabb incidensekre került sor az elisabethville-i repülőtéren. Katangai katonák tüzet nyitottak a repülőtéren leszálló ENSZ repülőgépekre. Ugyanakkor a város környékéről tüzérségi lövegek robbanása hallatszott. BRAZZAVILLE Csőmbe katangai diktátor repülőgépen elutazott Brazzaville-böl Párizsba. Elutazását megelőzően megbeszéléseket folytatott a kongói központi kormány képviselőivel. NEW YORK A New York Times közli O’Briennek, az ENSZ volt katangai képviselőjének nyilatkozatát. Mint ismeretes, O’Brien szombaton kijelentette, hogy kiválik az ENSZ kötelékéből. A vasárnap megjelent nyilatkozat érdekes reszmányos szocializmus tanítását, gőzök nagygyűlésén. Technikai intézkedések az NDK államhatárán Rusk nyilatkozata a berlini helyzetről »• Ünnepi est a moszkvai győzelem 20. évfordulója alkalmából ■ Moszkva (TASZSZ.) A szovjet hadsereg központi házában vasárnap ünnepi estet rendeztek abból az alkalomból, hogy 20 evvel ezelőtt semmisítették meg a német csapatokat Moszkva alatt. Az esten egyke- ri partizánok és népfelkelők, a Moszkva n'ifitti csaták résztvevői, a .szovjet főváros vállalatai és intézményeinek munkásai és alkalmazottai jelentek rrieg. Az ünnepi esten Leljusenko hadseregtábornok, a Szovjetunió kétszeres, hőse, a moszkvai csataban résztvett csapatok egykori parancsnoka mondott beszédei. Elmondotta, hogy a város kerüli védősáncok építésében több mint 500 000 moszkvai. lakos vett részt és a'város lakosai közül 160 000-en önként lépteik a népfelkelők soraiba. A csata napjaiban a rriostk- vai területen több mint 40 par- tizáncsapai tevékenykedett és e csapatok 17 000 ellenséges katonát és tisztet Semmisítettek meg. Leljusenko. h ad sereg tá bora o k emlékeztetett arra, hogy 1941. december C-tól 27-ig a szovjet csapatok a moszkvai csatában körülbelül 50 ellenséges hadosztályt semmisítettek meg. Az ellenség több mint 120 000 embert, körülbelül 13 000 ágyút, több mint 1000 aknavetőt, 1300 tankot és körülbelül 18 000 gépkocsit vesztett. (MTI.) Berlin (MTI). Vasárnap a késő délutáni órákban munkások és a népi rendőrség tagjai jelentek meg a berlini övezet- határnál és megkezdték a két szektort elválasztó fal egyes szakaszainak kijavítását, illetve megerősítését. Az' NDK belügyminisztériuma nyilatkozatot adott ki, amelyben közli, hogy olyan normális technikai intézkedésekről van szó, amelyek a biztonság fenntartás* érdekében szükségesek. »Reméljük, hogy ezek az intézkedések segítenek majd elkerülni a nyugat-berlini politikusok meggondolatlan cselekedetei által okozott esetleges kockázatokat. Az övezethatár biztosítása újabb bizonyítéka annak, hogy az NDK kormánya nem szándékozik beavatkozni Nyugat-Berlin leendő szabad város belső rendjébe.« Az NDK intézkedéseire Nyu- gat-Berlinben — elsősorban az átkelő helyek közelében — nyilvánvaló provokációs célzattal az amerikaiak és az angolok kisebb csapatösszevonásokkal, illetve katonai csoportosulásokkal válaszoltak. WASHINGTON Rusk amerikai külügyminiszter egy sajtóértekezleten kerdesekre válaszolva a többi között kifejtette azt a nézetét, hogy sok szempontból előnyös lenne, ha az Egyesült Nemzetek Szervezetének bizonyos részlegeit Nyugat-Berlinbe helyeznék át. Ugyanakkor kijelentette. hogy az ENSZ központjának áthelyezése már »nem lenne ilyen jó ötlet«. A kelet—nyugati tárgyalásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a nyugati külügyminiszterek decemberben Párizsban találkoznak és remélhető, hogy megfelelő kapcsolatot tudnak teremteni a Szovjetunióval annak kiderítésére, van-e »kielégítő alap a tárgyalásokra«. Arra a kérdésre, vajoh lesz-e csúcsértekezlet a berlini helyzet megvitatására, Rusk csupán annyit mondott, hogy »nem akar jósiátokba bocsátkozni, de minden lehetséges«. letekre dérit fényt az ENSZ, illetve a nyugati nagyhatalmak viszonyával kapcsolatban. O’Brien a többi között határozottan azt állítja, hogy rendszeresen megfélemlítették az ENSZ titkárságának tagjait és figyelmeztették őket, ne hajtsanak végre olyan intézkedéseket, amelyeket Anglia, illetve Franciaország ellenez. Az ENSZ volt megbízottja nyilatkozatában elmondja, hogy ha az említett országok — amelyek egyben a Biztonsági Tanács tagjai — szembeszegültek agy határozattal, azt a határozatot a gyakorlatban már nem lehetett megvalósítani. O’Brien személyét egyre több ás egyre erélyesebb támadás érte Anglia és. Franciaország, részéről és ez az állandó nyomás végül lemondásához vezetett. O’Brien hangsúlyozza, hogy nem ő az első ENSZ tisztviselő, aki hasonló bánásmódban részesül és valószínűleg nem is az utolsó. (MTI) Ellentétes hírek a francia algériai tárgyalásokról Párizs (MTI). A marokkód király Ben Bella és társai mellé rendelt követe megérkezett Párizsba. A követ ideje egy részét a D’Aunoy kastélyban fogja tölteni, ahová a közeli napokban szállítják át az algériai minisztereket. Az algériai ideiglenes . kormány sajtószolgálata, a Tuniszban megjelenő Algerie Pbesse Service legújabb közleményében ismét hangsúlyozza: a békéhez és az algériai nép függetlenségéhez vezető tárgyalásók lehetősége továbbra is fénnáll. A francia demokratikus és antikolonialista erők összefogásán múlik, meg tudják-e fékezni az algériai béke ellenségeit, akik jelen vannak a francia fegyveres erőkben és az államhatalomban. Az A1 Amal című tuniszi lap arról ír, hogy a francia és az algériai kormány képviselői között rövidesen megkezdődnek a tárgyalások Párizs közelében. A megbeszéléseken a lap szerint Ben Bella ék társai is részt vesznek közvetlenebb formában, mint Lugrinben. Eddig azonban sem francia, sem algériai résziül nem erősítették meg sem az előkészítő megbeszélésekről, sem a tárgyalások közeli megkezdéséről szóló híreket. Algériában a hét vége aránylag nyugodtabb volt; mint az elmúlt hét többi de így is több halálos to sebesült áldozata volt a merényleteknek. Algírban három muzulmánt öltek meg. Cor.stantine-ben, a csendőrök agyonlőttek egy bombamerénylőt. Az ultrák emiatt tüntetést és sztrájkot rendeztek. A közép-fíanciaOrszági Rióm városában hétfőn OAS-ellenes per kezdődött. Egy kilenctagú terrorbanda áll a bíróság előtt számos bombamerénylettel, gyilkossággal vádoltam Ez az első eset, hogy francia bíróság előtt vonják felelősségre az OAS terroristáit, akik csupán ez évben félezernél több bombamerényletet és számos gyilkosságot követtek el az anya* országban.