Somogyi Néplap, 1961. december (18. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-03 / 285. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1961. december S. irodalmi napok szombati rendezvényei Szombaton délelőtt fél tizenegykor az irodalmi nap >k alkalmából városunkban tartózkodó írók és költők a Magyar Írók Szövetsége nevében koszorút helyeztek el a szovjet hősi emlékműnél. Ezután közös ebéden vettek részt. Este fél hétkor az SZiMT székház zsúfblásig megtelt nagytermében irodalmi, est keretében találkoztak városunk dolgozóival. Áz estet Szőke Pál, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára nyitotta meg, majd Földeák János költő beszélt a kaposvári irodalmi napok jelentőségéről, és mai irodalmi életűnk kérdéseiről. Rövid beszédében a többi között hangsúlyozta íróinknak a mai élet valóságában való tájékozottságuk fontos szerepét. A továbbiakban íróvendégeink müveikből mutattak be néhányat. László Ibolya, Mátyás l'e- renc, Ta.káts Gyula, Jobbágy Károly és Sípos Gyula verseikből adtak elő; Földeák János egy karcolatét, Molnár Géza, a Chat-Noir című elbeszélését olvasta fel, Tabi László pedig a népszerű Pardon egy percre rovatából egy karcolatot, majd egy humoreszket mutatott be. A közönség kitörő tapssal és nagy lelkesedéssé! fogadta az előadott müveket Ezzel a tegnap esti rendezvénnyel az 1961. évi kaposvári irodalmi napok befejeződtek. Szövet, amelyet nem szőnék Leningrádhan kidói gozták a szövés nélküli, szintetikus szövet- gyártás technológiáját. Ez az első szakasza a ragasztással készülő polimer ruhák megvalósításának. Az öltönyökéi és ruhákat közvetlenül különleges ragasztókkal egyesített rostokból fogjak megformálni. Az új módszer fölöslegessé te* szí a fonó- és szövő be rendezést, a varrógépet és a cérnát, 2500 literes víztartállyal fölszerelt tűzoltóautót kaptak a csurgói önkéntes tűzoltók. A kocsi motorfecskendőie percenként 800 liter vizet sugároz. Az új autót már sikerrel használták egy porrog- szentkirályi tűz oltásánál. & IDŐT KELL SZAKÍTANI RA... Szűk, zsúfolt az 503-as Helyiipari Iskola. 1050 fiatal jár ide, hogy a szakmájához szükséges elméleti tudást elsajátíthassa. Tanárok, szakelőadók, az iskola vezetői igen sokat fáradoznak azért, hogy munkájuk a nehéz körülmények ellenére minél eredményesebb legyen. A negyedévi beszámolók azonban azt mutatják, hogy néhány vállalatnál baj van az ipari tanulók oktatásával, fölkészítésével, a fiatalok szorgalmával. A Finommechanikai Vállalattól Keresztes Kálmán első éves gépkocsiszerelő- és Herczeg István ugyancsak első éves géplakatos-tanuló, az Építőipari Vállalattól, Csápó Gyula, Márton, Jenő, Farkas J ános vizvezetékszerelö-tanu - lók kaptak rossz osztályzatot. A TRANSZVILL harmadéves tanulói közül Sánta Sándor, Kálrnán Lajos, Hajcsár József, Szokolai József sem büszkélkedhet jó eredményekkel. Majd valamennyien a legfontosabb tárgyakból kaptak rovat, illetve intőt. A légtobb vállalatnál1 tanulófelelős, oktató irányítja az ipari tanulók szakmai fejlődését. Farkas Mária, a Cukorgyár tanulófelelőse igen lelkiismeretes munkát végez. Állandó látogatója az iparitanuló-iskolá- nak, följegyzi, a tanulók eredményeit, azokat szülői értekezleten a gyár vezetőinek jelenlétében ismerteti, s egyúttal megbeszélik a feladatokat is; Csakhogy nem minden vállalatnál van ez így! Sőt néhány helyen a tanulófelelösök, oktatók nem is alkalmasak feladatuk ellátására, mert ahhoz nem elég képzettek. Mégsém látogatják az iskola nyílt óráit, noha ott sokat tanulhatnának. Helyes lenne, ha a vállalatok vezetői néha-néha szakítanának időt, s nemcsak beszámoltatnák a tanulófelelősöket, hanem maguk is ellátogatnának az iparitanuló-iskolába beszélgetni a tanárokkal, megkérdezni. miben segíthetnének. Pintér Kálrnán iskolaigazgató szerint azonban az utóbbi években csak Hoffmann Sándot, áz AKÖV és Szakonyi Gyula, az Áramszolgáltató Vállalat véze- tőjé szakított yiőt érré, afniAVUm vVVWWVWVWVVWVWWVVWWWVWWWáVVWVVWWVVWVWVWát A Toplitz-tó^ \x kor nem látták megfelelőnek tanulóik elméleti felkészültségét.. Más vállalatok igazgatói is kövéthetnék ezt a példát. Ha részt vennénék az iskola egy- egy nyíl t óráján, kettős célt érnének el: egyrészt meggyőződhetnének tanulóik felkészültségéről, másrészt jobb, felelősségteljesebb munkára ösztönöznék őket. Erre különösen a harmadéveseknél lenne igen nagy szükség. Ha «ezt tennék, akkor bizonyára ném fordulna élő olyan eset, mint ami Nyári Józseffel, a Csurgói Faipari Vállalat harmadéves lakatostanulójával történt. Negyedévkor intőt, rovót kapott, most pedig —; félve a vizsgától — arra gondol, hogy otthagyja a szakmát. Tudjuk, hogy sók dolga van vállalataink vezetőinek, igazgatóinak. De gondoljanak arra, hogy a virágzó szocialista ipar elképzelhetetlen kiválóan képzett, általános műveltséggel is rendelkező szakmunkások nélkül. Néni csupán az iparitanulóiskola féladata, hogy jó szakmunkásokat neveljen. Ez elsősorban a vállalatok, üzemek kötelessége. Igazgatóink tehát he sajnálják azt a fáradságot és időt, amit az ipari tanulók nevélésére, képzésére fordítanak. Se. L. (28) — Mit tegyünk? Az egyik* gépet elronthatnánk. — Elsietett lenné. Nézd. huh- denütt dupla őrség. A közvet-1 len szabotázst későbbre kell hagynunk. Üzenetet kell innen kijuttatnunk. — Innen? Azt hiszem, köny- nVebb egy betonfalón áthatol-£ ■ ni... — Kell! Talán ez a légtöbb, árúit most tehetünk. Figyelmeztetni a világot a nácik új machinációjára. Válahól ezért a tökéletes épületen is kell len-* Megyénkben a palackos gazt nie egy gyenge pontnak. . AZt Jés a szénsavat mindeddig a kell kitapogatnunk. ✓Gáz- és Szénsavértekesító Vál— Fent a dúcbán, a kis há-5ttalat kaposvári telepén lehetett zam tetején galambokat rte-jj3682®1®2113- Minisztertanácsi Hadviselés a műveletiemig ellen ubában az ellenforradalmárok megöltek egy tizenhat ^ éves ifjút, mert az az Escambray-hegyekben írni-ol- vas/ni tanított egy idős parasztcsaládot. A gyilkosok nemcsak a még szinte gyermek önkéntes tanítót akasztották fel, hanem a tudásszomjas tanítványokat is .. . Eddig az újsághír, amely szűkszavúságában döbbenetesebb a részletező leírásnál. Arról tudósít, hogy a tudásnak vannak ma is mártírjai, hősei, és ha ezeknek a mártíroknak, hő* söknek a nevét nem jegyzik Is be külön oldalra az emberiség kultúrtörténelmébe, mi, a kortársak és az utódok csak tiszteleghetünk azok emléke előtt, akiket a sötétség pusztított el. Miért éppen azokat tizedelik meg a Kubában garázdálkodó ellenforradalmá.rok, akik a Józ-sef Attila megfogalmazta gyönyörű képességért, a forradalom rendjéért akarnak mind többet tudni és tenni? Erre egy példával válaszolnék. Nemrég Francóval interjút csinált egy nagy amerikai riportlap újságírója. A neves publicista nem akármire volt kíváncsi; olyan kérdéseket feszegetett, hogy indokolt-e Spanyolországban ma is a rettegett hírű, véres diktatúra: hogyan ét az ország lakossága, milyen anyagi és kulturális körülmények között, és így tovább. Válaszában Franco államelnök olyan cinizmusról tett bizonyságot, ami a maga nemében nemcsak felháborító, hanem egyedülálló is. Kijelentette, hogy sokkal nehezebb egy művelt nép vezetése, mint egy olyané, amely el van zárva a tudás forrásától Ahova a tudás beteszi a lábát, ott a széles néptömegek képességet éreznek arra, hogy szavukat hallassák országos dolgokban. Spanyolországban nem forog fenn ilyen veszély ... JJ át igen: a tudatlan néptömegek igában tartása kevesebb gondot ad a még olyan véres kezű diktátornak is, mint az olyan népé, amely gondolkodik, tenni akar, és nem paríroz páriává alacsonyodva az őt elnyomó hatalomnak. Franco Spanyolovszágában vannak a . világ legelhanyagoltabb közoktatási viszonyai. S ezért kénytelen a diktátor, ha fanyalogva is, de elismerően szólni a Szovjetunió és a népi demokráciák közoktatásáról. Fejtegetve azt is, hogy ilt nehezebb vezetni a népet. Arra viszont mar nem futotta államelnöki éleslátásából, hogy itt, ezekben az országokban maga a nép vezet. . . Shakespeare egyik hőse. Cassius* jut eszembe, s az, amit. némrég egy népművelőknek tartott tanácskozáson hallottam fejtegetni. »Aki ma nálunk nem művelődik, nem olvas — hangzott a sokoldalúan igazolható bölcsesség —, az gyanús ember.-« Valóban' És milyen messziró] indultunk, hogy igazként, előrelendítő motorként hasson napjainkban ez a bölcsesség. A mi korunkban már az a gyanús, aki nem akar több lenni, nem akar többet adni, többet tenni nemcsak önmaga és nemzete, hanem az emberiség egészének boldogulásáért. Mit mortd Shakespeare hőséről a tudástól rettegő és mindig alattomosan támadó gyanú? Íme ezt: »E Cassius ott sovány, éhes szemű, sokat tűnődik, s ilyen ember veszélyes. Szünetlen olvas, nagy figyelmező, átlát az emberék tettein/« A mi társadalmunkban nem bűn a tűnőd- '- szünet- len tartó olvasás, az önművelés! Nem ti ségszerü megtanulnunk átlátni minden emberi l így jutunk mind előbbre. Úgy vélem,. nem kell külön magyarázni, hogy milyen szándékokból táplálkozó erők oltották ki ott Kubában, az Escambray-hegyekben a tizenhat évc-s néptanító forradalmár és a betűvetést tanuló öreg parasztok életét, \ forradalmak kivíváséban győztes kubai nép ellenségeit, az ellenforradalmárokat az amerikai nagv monopóliumok es az egyházi reakció pénzelik. Jól tudják ezek a zsoldosokat fogadó -gazdák«, bogy a tudás hatalom és tégy Ver a riép kezében. Hatalom és fegyver a forradalom kivívásához, és ugyanolyan jól szolgáló, hatásos fegyver a forradalom vívmányainak megőrzéséhez és továbbfejlesztéséhez. .Jól ludták azok. akik kitépték a ceruzát az öreg parasztok kezéből, hogy a szellem napvilága nem tűr magán béklyókat. Nem tűri főleg a kizsákmányolás, az elnyomás rabbilincseit! László Ibolya szűkít. mert *) Shakespeare: Julius Caesar. Krebs . csakrtém aránként, — Ez tűrtek a műve? — és afrtikór a barakkban vagy félmutatta az egyik mintát, előtte a munka siirgés-forgá- Száljanov társára mutatott, sában összetalálkoztak Bér- Az állt némán, nem szólt sem- hardsennel, felfordított te- mit. nyerted jélezte, hogy feladatat Kruger elvesztette önural- ném tudja teljesíteni. Közben mát, először hallották ordita- kimért egyhangúsággal ácsol- ni: ták a deszkatetőt a gépek fc- — Szabotőr! Azt hiszed, te vettem. — Leo ajkaira bizart lé, míg az értékes műszerek és francia disznó, hogy be tudsz mosólyt varázsolt a visszaem- nyomdaalkalmatossagok kieső- csapni? A mi eszünkön akartál tekezés. — Kisfiú koromban aj magolását jórészt maguk, a túljárni? Vigyétek! legjobb galambászok közé szá-jfflatast öFOH. a szensavelnémetek végezték — nyilván a legutolsó szó, a karajban mítottam, azután elhanyagol-J-atast a Szensavtermelo szabotázstól féltek. köré csoportosuló SS-ek közül tam repiilöpostásaimát, de*VaUalat biztosítja. És elkészültek az első teli- szóit a szélső négynek, megra- négy mindig hű maradt hoz-J sók. A finisben az utolsó két gadták a még mindig néma zám. Ha az ézüstszárny is itt* órában maga Kruger százados francia fiút, és hurcolták ki- lértne velem, repülne már haza J sétált, kimerten a barakkban, fe;é, Gerard ellenkezett, de^az üzenet. * azután hidegvérét vesztve un- mozdulataiból hiányzott az erő, szólta, hajtotta a két grafi- nem ment, vitték. Többét sohaJanuár 1-ével megszűnik a Gáz- és Szénsavértékesítő Vállalat ^határozat értelmében a vallatta t 1962. január 1-ével meg- jszúnik, s ettől kezdve a gázDecember 15-én megszűnnek a budapesti, a kaposvári, és a kapuvári szénsav-értékesítő telepék, s a jogutód vállalat a budapesti, a mihály.i és a rép- celaki telepein bonyolítja le a forgalmat. A Somogy megyéi igényeket a répcelaki telep elégíti majd ki. Megyénk vállalatai a december 12-e után feladandó palackjaikat már a répcelaki telepre címezik. A Gáz- és Szénsavértékesitő Vállalat a változásról s az ezzel kapcsolatos teendőkről levélben értesíti fogyasztóit. A gázpalackokat az ÁFOR kezelésében az addigi módon és a jelenlegi telepen cserélik a jövőben is. — Expressziévé] egyszerűbb ^ tenné. Wlntson Churchill úr-* nák, Nágy-Britannia miniszterEste Krebs csak ennyit mon- elnökének. Lőndom. Downing street ló. Sürgős ajánlott. — Talán nem is hinne a levélnék ... ' * » * kust, és amire azt mondták, sem hallottak róla, kész, valósággal kikapkodta a vésetekét kezükből. Az őrség dott a norvégnek: tisztelgése középette rúgta ki — Szégyellem, magam, a deszkaajtót és odaátról no- — igen, úgy látszik, némtorzúgás jelezte, hogy autóba mi voltunk okosak. Az, szállt. amit egyszerűen tenni kellett, — Most szólok neki sut- másoknak is eszébe jutott, togta Krebs a melléje sodro- Meg kell őriznünk emlékét. dcrtt Berhardsennek. Harcos volt. Meg kell tudnod ___^.......... _ „ — Késő. Elkéstünk. Talán először is a vezetéknevét. Mél- kötetesnek számító próbányo--Jr várjunk ki alkalmasabb pilla- tx:> arra, hogy Franciaország matok. Kruger megtapogatta a na tot, veszélyes lenne most hősei között sorolják fel. bankókat. Elővett két valódit magyarázkodni — hangzott az — Mennyire igaz, hogy job- — konkurrense, az Angol elharapott válasz. ban meg kell ismernünk baj- Bank nyomtatta’ ókét —, s Dolgoztak még az esti órák- társainkat. Itt élünk együtt, mim a kártyás, aki egymásra ban is, amikor az ismerőssé összezárva, közös sorsra kár- tett lapjait csúsztatja lassan, vált motorzúgás zaja erősödött, hoztatva. Akarva,, nem akarva hogy szemébe tűnjék értékük, majd hirtelen lehalkult. Kru- ugyanabban a cipőben tapo- vonalról vonalra, karcról karc- ger törtetett be a kapun, és a suni^ de gyakran mi magunk ra hasonlította a bankókat. ... Elkészültek! öt héten át bukdácsoltak gyengén sikerült kísérletek között, amíg végre kirepültek a gépek alól a tö19-es barakk lakóit azonndl fel- is hajlamosak vagyunk a csiWegner árgus szemmel sorakoztatták. A százados Ge- kos rabruha mögött elfeledkez- gyei te a mozdulatokat, de biz- rardot és Szil.ianovot intette ^ az emberekről.' tos volt dolgában; ki magához. ^ _ Kesergéssel nem sokra — Nos, főnök? Szabályszerűen jelentkeztek, de az önmarcango- _ Első látásra megfelelnek de Kruger erélyesen félbeSza- ]äs sem jó tanácsadó. Hozzá ^ látottá mondokajukat; kell látnunk a cselekvéshez. (Folytatjuk.) Í5 800 - 1500 Ft-ig kaphatók az állami áruházakban és szakboltokban Ü Ifc.