Somogyi Néplap, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-22 / 275. szám

Szerda, 1961. november 32. 3 SOMOGYI NfiPLAB Drága tanulópénz A baäatanledlei Balaitonigyón­gye Tsz gazdái tűzlbe tennék a kezüket Mátyás László elnö­kért. Nincs abban semmi túl­zás, hogy a becsületesség ele­ven megtestesítőjének tartj ák. A jó gazda gondosságával ke­zelte vagyonát egyéni paraszt korában, s mint tsz-elnök a szövetkezeti tagság iránt ér­zett mélységes felelősséggel óv­ja, vigyázza a közös vagyont. Most mégis kártérítést fizet. Hogyan kerülhetett sor erre? A balatoni borhéten a leilei Balatongyöngye Tsz is részt vett. A bor mérését a szövet­kezet vezetősége — az elnök javaslatára — szőlészeti csa­patvezetőkre bízta. Már az el­ső napon oly nagy volt a to­longás sátruknál, hogy a há­rom ember nem győzte a blok­kokat meginni, a pénzt beszed­ni és a vevőket folyamatosan kiszolgálni. Berdán László, Fe­hér József és Kovács Aladár együttes kérésére Mátyás Lász­lómé, az elnök felesége vállalta, hogy segít nekik a forgalom le­bonyolításában. A napi bevé­telt Berdántól rendszeresen az elnök vette át, és továbbította azt a szövetkezet pénztárosá­nak. Minderről természetesen szabályos nyugtákat veszítet­tek. A borárusítás befeieztéve! Mátyás elvtárs az utolsó fil­lérig elszámolt az átvett ősz- szeggel, lieleértve azt a zacskó- nyi váltópénzt is, amely az iro­dában többnek bizonyult, mint amennyinek a borsa torban ta­lálomra véllek. Becsületes köz­reműködésének éppen ez a perdöntő bizonyítéka. S kárté­rítést mégis tizeit. Az történt ugyanis, hogy a borkimérők a végelszámolás­kor mintegy öt és fél ezer fo­rintról nem tudtak számot ad­ni Békési Vendel főkönyvelő­nek. Olyan összegről van sző, amelyet a borsátorbar. a blok­kok tanúsága szerint beszedtek ugyan, de azt sem az elnök­nek, sem a tsz pénztárosának nem adták át. Ugyanezt állapította rríeg a Fonyódi Járási Tanács Mező- gazdasági Osztályának revizo­ra is. Hova tűnt a különbözet? Ez az ügynek a legfogasabb kérdése. Választ reá nem ta­láltak. A szövetkezetét tehát kár érte. A tsz-elnök volt az, aki anélkül, hogy bárkit is gyanú­sított volna, elsőként kezdemé­nyezte a hiány megtérítését. Az érdekelteik hol hajlandósá­got mutattak, hol mereven el­zárkóztak a kártérítési köte­lezvény aláírásától. Mátyás elvtárs már-már azon volt, hogy a hiányzó pénzt megfize­ti saját zsebéből, csakhogy a közös gazdaság kára megtérül­jön. Végül is több tanácskozás után megszületett a megegye­zés: fizet a három borkimérő, az elnök és a főkönyvelő is. Békési Vendel főkönyvelőt azért nem mentesítették az ügy anyagi következményeinek viselése alól, mert ellenőrizni ellenőrizte ugyan néhányszor a boreladást, de tételesen egyszer sem számoltatta el az illetéke­seket a több hétre nyújtott bor- héten. Pedig ez kötelessége lett volna. Sőt: elsősorban ne­ki kötelessége, hogy a bizony­lati rendszert meghonosítsa, a bizonylati fegyelmet megtar­tassa a szövetkezetben. A forintban kifejezett anyagi kár így megtérül. Az ügyet a szövetkezet vezetősége a maga részéről lezártnak tekinti. Az elnök, a főkönyvelő drága tan­díjat fizetett, ám megtanulhat­ták: mindent, mindent papírra kell vetni, az értékkezelőket folyamatosan, rendszeresen kell ellenőrizni — ez a rend, így lehet elejét venni a hason­ló bajoknak. Ide tartozik, megemlítünk hát egy másik dolgot is. Má­tyás elvtárs iskolán volt, ami­kor — az óv elején — pincéjé­be betették a tsz pálinkáját — minden írásbeli igazolás nél­kül. A vezetőség tudtával az elnök — ugyancsak bizonyla­tok nélkül — adott a pálinká­ból a fuvarosoknak, az aratók­nak stb. Följegyezte a decili­tereket is, és így pontosan szá­mot adott most a vezetőségnek a pálinkának úgyszólván min­den cseppjéről. Rendben van most már ez a dolog is. De tegye a szívére a kezét, Má­tyás elvtárs: mi szükség van arra, hogy tengernyi más ten­nivalója mellett a borbevétel továbbítását is, a pálinka el- mérését is magára vállalja? Jót akart és jót tett ezzel szö­vetkezetének, ám fölösleges el­foglaltságot vett a nyakába. Ne terhelje túl magát ilyen dolgokkal, bízza a pénzt a pénztárosra, a pálinkát a rak­tárosra, a pincemesterre vagy valaki másra. Megvan az el­nöknek a maga mindennapos gond.ia-baja, és található, van a szövetkezetben — egy egész faluban — felelős, megbízható ember minden részfeladatra. Ügy véljük, ez a legnagyobb tanulság, amit Mátyás elvtárs a borügytoől meg a pálinka­ügyből levonhat. K. J. A legdrágább ajándék SZÓLADI PILLANATKÉPEK — Éppen ideje, hogy hozzá­fogtak, nagyon elkel már ez a járda — fordul a brigád ve­zetőjéhez Kajtár Józsefné, aki­nek a háza előtt tegnap kezdte meg a munkát a szóládi ta­nács tíztagú építőbrigádja. — Csak jó idő lenne, akkor december végére ebben az ut­cában befejezhetnénk a mun­kát. Haj tár ék szomszédságában Nagy Jánosné lapáttal buzgól- kodik: az árkot tölti fel, hogy zavartalanul dolgozhassanak majd előttük is. — Szívesen segítünk, hogy mielőbb kész legyen — mond­ja —, hiszen az ember ki sem léphet az utcára a sártenger- tőL Bizony az öszödi utca elég siralmas képet mutat. Az út közepén, a térdig érő sárban sem állat, sem gép nemigen boldogul. Le kellene kövezni az utcát. Persze ehhez pénzre, nagyon sok pénzre lenne szük­ség. De addig is, ameddig az előkerül, az embereknek jóté­temény lesz, hogy a járdán száraz lábbelivel járhatnak. A községfejlesztési alapból az idén 200 ezer forintot szán erre a tanács. Szó Iádon 19« óta van vil­lany, most fejezik be a külte­lek villamosítását. Két éve tsz-irodát építettek a község lakói; társadalmi mun­kában részt vettek a művelő­dési otthon építésében. Létesí­tettek tűzoltószertárat, átalakí­tották az orvosi rendelőt. * * * Este fél hét. A művelődési ház mozihelyisége zsúfolásig megtelt: ismeretterjesztő elő­adásra jöttek össze a falu lakói. Idős emberek, fejken­dős nénikék, fiatalok hallgat­ják a helyi orvos szavait, aki a fertőzőbetegségekről tart előadást. Az előadás befejez­tével valaki bekapcsolja a televíziót, és jóllehet a te­remben ma nem fűtöttek be, mégis szinte mindenki a helyén marad. Az idősebbek előrehajolva, mohó érdeklő­déssel figyelik a képernyőn a bemondót, amint bejelenti: — Kedves nézőink, most Homoki Nagy István Cimbo­ráik című filmjét közvetít­jük... A mosdósi nagy kastély kis lakóihoz nemcsak karácsony estjén jut el a fenyőfa. Ök hosszú hónapokig itt élnek, eb­ben a fenyők övezte szép épü­letiben. A gyantaillatú fenyők dércsípte ágain játékosan tán­col a reggeli napsugár. A fá­kon bronzbarrna tobozregiment a disz, s szorgos harkályok csőrének ritmikus kopogása a csengetyúszó. A gyermekeket elbűvöli a gyönyörű parkőrök­ké ünnepi hangulatot keltő va­rázsa, és mindig eszükbe jut­tatja az ajándékot, mély után gyermeki lelkűk olyan igen áhítoz. Ó, de mennyire áhítoz!.. . Nincsenek különös kívánsá­gaik, egyikük sem akar hinta­lovat, alvóbabát vagy bnum- mogó mackót. Este, midőn ágyacskájukban meglepi őket az álomtündér, egy az utolsó gondolatuk, s ébredéskor min­denkinek ugyanaz a kívánsá­ga: meggyógyulni, mielőbb meggyógyulni .;. Csakhogy ez nem olyan egy­szerű! Sok időbe telik, amíg a doktor bácsik, akik éppúgy ko­pogtatják mellkasukat, mint odakümn harkály doktor a be­teg fákat, azt mondják: »Egészséges vagy, mehetsz ha­za!« A mosdósi tüdőszanafórium kis betegei nem szakadtak el az egészségesek társadalmától. Ebben- a régi kastélyban a sze­rető gondoskodás, a kicsik fél­tése, az anyagi áldozat és er­kölcsi felelősségérzet bizonyít­ja, mennyire igaz, hogy legdrá­gább kincsünk a gyermek. El­sősorban nem a milliókra gon­dolok, amit a kicsik gyógyítá­sára ad az állam, hanem a »-kí­vülállókra«, akiík tehetnének úgy is, hogy van ilyen és kész. De nem, szó sincs közömbös­ségről! S azt hiszem, hogy az A legkisebbek az óvoda termeiben mindent megtalálnak, ami az önfeledt játékhoz szükséges. meghatódik az ember, amint Krasznai Magdolna óvónő az édesanya szeretetét magyaráz­za Varga Lacikának. Hát mi más tudna ilyen légkört teremteni a betegség e szomorú hajlékában, ha nem a közösség vidámíitó szeretete? A közösség... orvosok, ta­nárok, óvónők és ápolók vég­zik itt munkájukat nagy-nagy szeretettel. A hivatástudaton kívül más is köti őket. Egyese­ket a betegség, másokat a há­la ; Páífy Gabriella orvos nemes hivatásán túl egy ki­csit nagymama is. 67 éves ko­ra ellenére itt, a gyógyulásra váró csöppségek között találta meg mindazt, amit sokan egy életen át keresnek: a ragaszko­dó emberi szeretetet. Vida Irén és Szűcs Jenemé ápolók fáradhatatlanul, önökké intézményes gondoskodás mel- ve<. lett a közösség szeretete az a gyóevító erő, amely nem fecs­kendő útján kerül a beteg szer­vezetbe, hanem a jó illatú fák ózonéval együtt szívja magá­ba a gyermek. Meg kell nézni a gróf egy­kor rideg kastélyát. Csak a szerető gondoskodás varázsol­hatta ily otthonossá; érdemes meglesni a nővéreket, akik het oly szeretettel ápolják a kicsi- ^ nyékét, hogy az már nem is orvosoíí_ ^ foglalkozás, hanem az anyaság győztek A önkéntes vállalása; meg kell kóstolni a szakács főztjét, aki minden tudományát beleadja a munkába; be kell lopakodni a legkisebbek' közé, s könnyekig zik munkáju­kat. ;. Tíz évvel ezelőtt mindket­ten betegként kerültek a sza­natóriumiba. Szűcs Jenóné — az akkor sápadt arcú, copfos kis­lány — lé megírja a magáét is. «-Meg« gyógyultam! Mehetek hazai Jöjjenek értem!« Akik marad, nak, azoknak fáj egy kicsit. ,t Nemcsak az, hogy maradni kell, hanem az is, hogy esetleg a legjobb baráttól vagy barát« nőtől kell búcsút venni. De hát így van ez már. A gyó­gyultak távoznak, s betegeik jönnek a helyükbe. Szerencsére mind keveseb­ben. A veszedelmes népbeteg, sóg, az egykor magyar beteg, ségnek nevezett gümőkór el­len társadalmunk szívás har» cot vív szerte az országban* Itt, a mosdósi kastélyban is,- 'X “ -»> ' s mm Íwí|1 A Toplitz-tó------------1 (18) —- Bernhard Kruger dos — nyomta meg a nevet Schellenberg. — És mit tud ez a Kruge­red’ — A személyi lapját majd átküldőm. 1937 óta dolgozik idegződött kötelékünkben, az útlevelesek- nél. ő bonyolította le a mexi­kói ügyet. — Emlékszem rá, az jó mun­ka volt. — Szakértelem és meggyőző­dés, ebből a házasságból szü­lethetnének fontjaink. a — egy pillanatig várt, majd kimondta — szentélybe..: A százados felkapta fejét, zébe venné, vagy talán állkap- zöld öt csai közé szorítaná. szobájáig. — Köszönöm a bizalmat, és kérek negyvennyolc órát. Ak­kor előterjeszteném a terveket — mondta különösebb hang­súly nélkül Kruger, arcizma se rándult. — Egyszóval holnapután — zárta le Kaltenbrunner a be­szélgetést. S amikor Kruger el­hagyta a szobát, a megszólalt. várta ScheUenberg! copfos kislány a szanatóriumban fejezte be a nyolcadik osz­tályt. A vizsga napján kérvényt adott át az isko­la főorvosának. »Ápolónő aka­— Nos, százados? — hang-írok lenni, hogy zott a faggatásnak is beillői visszaadhassam kérdés a külföldi osztály veze- £ mindazt, tőjétől. Kruger kivette aktatáskájá­ból a pedánsan összehajtott; feljegyzést, átnyújtotta, az­után megszólalt: — Tervem lényege, hogy a Mészáros munkát ne műkedvelő módon folytassuk. Tehát külön telep, amit kaptam. Én is ;segiteni akarok.« Ui, áru-dó- Uarai ZsuzsiibanaR pihennie Reil. Elalvás előtt . „ ,7V7 ^ még játszik a babával, és hallgatja Magdi nővér no. Het eve se- meséjét. — mondta elgondolkodva Kal­ten brunner, miután más sze­mély, jobb név nem jutott eszébe. Csengetett, és odave­tette a belépő Kurtnak: — Kruger századost kérem. — Bernhard Kruger száza­dost, az útlevélcsoporttól — egészítette ki készségesen Schellen berg. Kaltenbrunner még egy po­harat vett elő, először whis­kyt akart tölteni, de azután meggondolta, és a Raina-vidé­leiből telítette. A belépő Kru­ger jelentését, aki katonásan, — Ez az ember tetszik ne- külön őrség, megfelelő gépek kém. Keveset beszél, és es elő- és papíranyag, pontosan felso­hiszen maguk közt nevezték nyére válik. Kíváncsi leszek a roltam mire van szükségünk, szentélynek a főnök dolgozó- tervére, vedd majd át tőle. ^ __ Egyedül ez biztosítaná, hogy szobáját. De visszahökkent be- S a távozásra készülődő ne^ fecsegjenek széltébem-hosz- fegyelmezettségébe Schellenbergnek már a búcsú szatoan a történtekről.^ a másodpercnyi kisiklás után. után hozzáfűzte: Az alapelgondolás Jó, de — Az Obersturmbauführer — Figyeltesd le mindeneset- miért kell ehhez külön telep, úr javaslatára egy különlege- re. A legcsekélyebb gyanús amikor éppen elég táborunk sen fontos és természetesen jelre időben közibelépni. van? Schellen berg felpat­bizalmas feladatról szeretnék :. ■ Vasárnap reggel, ami- tant helyéről, szokása szerint önnel tárgyalni. Tessék, fog- kor Hilde Kruger felriadt, fér- megint vé&gjarta kétszer-há­je' már borotválkozott a für- romszor a szobát, aztán mint előszobában. Bernhard Kruger aid megtalálta a hiányzó lánc- sohasem használt ébresztőórát, szemet nyugalmát félredobva 2 — Ilyen korán elmész a sza- szinte harsogta; V bad vasárnapodon? — kérdez- — Igen, ez a megoldás kul- J te az asszony enyhe méltatlan- esa. A koncentrációs tábor-/ laljon helyet — Kaltenbrunner, mondotta mindhár­— Megnézem ezt a Krugert man leültek az asztal köré. — A Führer személyes parancsát tolmácsolom — folytatta, és a Führer szónál Kruger fel­pattant, kezét előre lendítette, azután visszaült helyére. Kaltenbrunner röviden vá­kodással. — Hiszen ma van a havi szabadnapod? — A birodalomnak szüksége zolta a font-ügy lényegét, tor- va”.,a, v^s^^ap,0OH?1 ténetét, részvétteli hangon szólt Lange professzor tragi­kus haláláról. Amikor pontot tett közlendői végére, Schel­lenberg megkérdezte: — Magát nevezik, ugye, szá­zados, buldoggnak az osztá­lyon? — Igen — válaszolta kurtán, keményen vigyázzba vágta ismét kicsit meglepve Kruger, masát, egy legyintéssel félbe- _ Buldoggnak nevezik — szakította, s kezébe nyomta az fűzte hozzá most már Kalten- italt. Koccintottak. brunner felé fordulva magya­__Százados — kezdte a Mé- rázati:éppen Schellenberg —, s zaros —. bizonyára csodálko- mert ha valamit fogai közé zik. és nem tndia okát annak, kap. nem etvredi el. Azt szerel­miért hívatták ilyen hirtelen nénk, ha ezt az ügyet is ke­Hilde jobbnak látta a hall­gatást. és a kurta narancsra szorgalmasan kefélte férje díszegyenruháját Azután asz- szonyos kíváncsisága mégis­csak áttörte a tartózkodás fa­lát. és kibuggyant belőle a kérdés: — Hová iffvekszel? — Államérdek. — Két nao óta még a fióko­dat is zárod. — Bízd rám, amit teszek. Kruffer magasvasú ton indult el a város közoontiába. Agván átvillant a gondolat: nemsoká­ra kocsi áll maid utcáinkban. Amikor megérkezett a Házba, ban ott az emberanyag, amely szükség esetén örökké néma marad. — Auschwitz? — kérdezte^ Kruger. J — Nem. F/rre a célra kisebb J üzem megfelelőbb lenne. 2 — Dachau? ^ — Túl zajos. — Buchenwald? — Veszélyes hely, valami il­legális szervezet dolgozik ott. Különben is itt kellene lennie a közelben. Megvan! Sachsen-Jpedag^jus,^ hausen kap egy különlegeset^w. részleget. Holnap kimegy te­Mihályka Erzsi, Huj bért Mária és Nagy Magdolna a legutóbbi verseny győztesei. Mind a hárman 10 kilót híztak. Ez a torta a jutalom... Igít, de úgy érzi, hogy még mindig adós... Lehet-e nagyobb öröme egy annál, mint janiikor kis tanítványa megta- repszemlére. és sürgőseny^nul írna? Az öröm itt megsok- megteszi jelentését. Mire van Sszorozódik. Már akkor ünnep még szükségé? Jván, amikor egyik vagy másik — Folytatjuk lókú^yerak a főorvos levele mél­ából a legzsengébb bebegpalán­tákat gondozzák. Ott, a fáktól ölelt kastélyba» harkály doktor kopácsolását hallgatva várják ők a legdrá­gább ajándékot, amit az ember kaphat: a gyógyulást, az egész, séget... Németh Sáodag

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents