Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-15 / 244. szám
SOMOGYI NÉPLAP 7őa ját)an (űtt krumpli ÉS MÁS VIDÁM TÖRTÉNETEK A szeptemberi napsugár amint besüt a,tanítóképző ablakán, még a nyár emlékeit idézi. Érdekes ilyenkor a hangulat az iskolákban. Mennyire más, mint — mondjuk — félévkor vagy a tanév végén! Hiszen alig két hónappal ezelőtt, a tikkasztóan meleg nyár derekán még á fölvételi vizsgák izgalmától izzott a levegő. Komoly arcú tanárok beszélgettek a fölvételre jelentkezőkkel. Még a'legkomolyabb sorsfordulóknak is megvan a maguk humora. Baráti hangú beszélgetésben számoltak be a tanítójelöltek ideológiai és politikai tájékozottságukról. Az egyiktől megkérdezték, hal- lott-e valamit a Santa Mariáról. Erre az gondolkodás nélkül rávágta: . • — Igen, ismerem a dallamát. Persze, ez az eset kirívó, és éppen azért derültséget keltett De most nem is annyira a mi hallgatóinkról^ líanem inkább a gyakorló iskoláról szeretnék írni. Milyen csöpp emberkék járnak oda! Különösen az első osztályba. Milyen nehéz őket rászoktatni a némileg is fegyelmezett, rendszeres, órarendszerű iskolai életre! Belépünk az egyik első osztályba. Néhány gyerek nehezen törik be a hámba. Vonatkozik ez különösen az egykékre. Az ő családi fészküket nagyon puhára rakták a papák és mamák, s ez meglátszik rajtuk. De ha az ilyen gyerekek nehezebben adják is be derekukat az iskola uniformizáló rendjének, az is igaz, hogy ők fordulnak a legnagyobb bizalommal a tanító felé. Olyanok, mint a szárazra vetett halak, néha féktelenül ficánkolnak, néha pedig esdeklő pillantással lesnek, várnak minden feléjük irányuló jó szót. A tanító néni a gyerekek legközelebbi családi környezetéről, a család tagjairól beszélget. . — Gyerekek, kinek van otthon testvérkéje, egy, kettő vagy több? Az álljon fel! Az utolsó padban feláll a többiekkel együtt egy kissé nyurga, nyugtalan gyerek. Külön padban ül, mert ahogy mondani szokták, nem fér a bőrébe. Meglepődünk, mert tudjuk róla, hogy egyke. — Tamáskám, te miért álltái fel? — kérdi tőle a tanító néni. — Hiszen neked nincs testvérkéd. A gyereknek először valami konok elszántság ül ki az arcára. A mellét is kinyomja, mint aki szembe akar szállni az egész világgal. Aztán ráveti nagy kék szemét a tanító nénire, és esdeklő bizalommal mondja, mintha mondjuk kerékpárt kéme ajándékba: — De tanító néni, én nagyon szeretnék egy kis testvérkét! Még a gyerekek is nevetnek, mert amilyen apróságok, azért meg lehet figyelni, hogy ezek között is van, aki már érettebb gondolkodású. A hal’oatok gyakorló tanításain is adódik nem egy említésre méltó eset! Az egyik hallgatónő tanít az osztályban. Igen szorgalmas, nagyszerűen felkészült, csak úgy fújja az órát. De látszik rajta, hogy belülről remeg az egész teste. Beszélget a tanulókkal a tisztálkodásról, a mosakodásról, a fürdésről. Gyors tempót diktálva mondják el az összes szalonképes testrészeket, amiket meg szoktunk mosni. A kis tanító néni izgalmában elveti a sulykot. Talán‘arra gondol, hogy mi lesz az óra következő tanítási egysége. Nekem úgy tetszik, hogy már minden ‘ lehetséges testrészt elöránci- gáltak a gyerekek. De a kérdés konokul és mereven ismét csak f elcsattan: — Mit mosunk meg még, gyerekek? Milyen testrészünket? Amit még nem mondtatok ... Az élénk osztályban hirtelen csend támadt. Az egyik figyelmetlen tanuló jelentkezik, és felsorolja a kezet, lábat, a mellet, a hátat, amikről már szó volt. Gyorsan suhan a pillanat. Most már komolyan izgulok ezért a kedves tanítványomért. Nem veszi észre a hibát, makacsul .megismétli a kérdést még egyszer. Nem lehet lemérni a rövid pillanat tartamát, amíg a veszélyes helyzet jelen van. Azt sem lehet tudni, melyik gyerek érti, mire megy most a játék. És akkor két fiúhallgató összamo- solyog. (Mert a hallgatók egy csoportja is jelen van a tanításon, körben ülnek az osztályterem szélén.) — Ó, ezek a fiúk — gondolom magamban —, még zavarba hozzák ezt a leányt a tanítás kellős közepén! De nincs is időm aggódni, mert a kis tanító néni észbe kap, maga is elmosolyodik: — Gyerekek, hiszen már mind elmondtuk, az összes testrészeket. Csak azt akartam látni, hogy ki mennyire figyelt ide. Az intézet folyosóin megint hosszú, elnyújtott csöngetés visszhangzik. Mi, akik itt dolgozunk, sokszor alig is halljuk meg. Pedig ha elmaradna, ha nem csendülne fel szabályosan a megszokott időpontokban, akikor valami hiányozna az életünkből. Már egy másik osztályban ülök, és hallgatom a tanítási Van ott egy figyelemre méltó gyerek. Lajosnak hívják. Az apja katona. Ügy látszik, sokat foglalkozik fiacskájával, mert annak minden mozdulata katonás. Ahányszor feláll felelni, vagy felszólítja a tanító néni, mindig kiugrik a pádból, vigyázz-állásba vágja magát, és úgy felel. Egy kissé hadar, alig észrevehetően selypít. Haja makrancos, rendkívül dús. Rettentő nagy benne az igyekezet De amikor olvas, bizony akkor nem dől úgy belőle a szó. Az olvasást még gyakorolnod kell — mondja neki a tanító néni. Olyan is akad, amikor a kisgyerek sírásra álló szájjal mondja, hogy: -Apukám hűtlen lett hozzánk, otthagyott bennünket, és mást vett el feleségűi.« De ez ritkaságszámba megy. Az ilyen gyerek akkor keseredik el, amikor a többiek eldicsekednek vele, hogy hol dolgozik az édesapjuk, mikor jön haza a munkából, és mi minden ajándékot vesz neki. Egy cserfes kislány hirtelen feláll. Mosolygós, kövérkés arcú, életvidám. Csak úgy zeng az osztály a hangjától, amikor komolykodva szinte bejelenti, hogy apukája autót vett, és ő egész nyáron autózni fog, és már vasárnap is elmennek Pestre, megnézik az Állatkertet 1 Az űrhajózás és a Hold 'Az űrkutatás eddigi eredményei meglepő gyorsasággal, a vártnál sokszorosan hamarább születtek meg. Az első mesterséges hold felbocsátása és az ember első űrutazása között mindössze három és fél év telt el. Ha a fejlődés üteme továbbra is ekkora lesz, akkor nem lehet nagyon messze az az idő, amikor az Ember megkezdheti idegen égitestek meghódítását. A Holdra lépő ember a földiektől nagyon eltérő viszonyokkal fog találkozni. Nem fog találni sem számbavehető levegőt, sem vizet. A Holdnak van ugyan csekély légköre, de ez olyan ritka, hogy csak érzékeny műszerekkel lehet kimutatni. A légkör és a víz csaknem teljes hiánya miatt élet sem lehetséges a Holdon. Egyes tudósok véleménye szerint ugyan akadhatnak olyan zugok, ahol az élethez szükséges levegő és víz megrekedhetett, és így kezdetleges élet elképzelhető, de erre semmi bizonyíték nincs. A holdbéli tájék kihalt, sivár. Síkságok, és hatalmas hegységek váltogatják egymást, főleg sok gyűrű alakú hegység van, amelyeket vagy vulkáni tevékenység, vagy becsapódó óriásmeteorok hoztak létre, A hegyek bizarr külsejűek, hajlataik sokkal élesebbek, mint a földi hegyekéi, mert nincs eső és szél, mely olyan szelíddé gyalulja őket, mint a Földön. Tengerek, folyók nincsenek, a »tenge- rek«-nek nevezett és a Földről szabad szemmel sötétebb foltoknak látszó vidékek hatalmas síkságok. A Hold egész felszínét porréteg borítja. Ezt a nagy hömérsékletváltozások hozták létre a talaj elmállasztása révén. A Holdon ugyanis nappal plusz 130 C fok fölé, éjjel pedig mínusz 150 C fok alá is száll a hőmérséklet. Ez a nagy höingadozás érthetővé válik, ha figyelembe vesstük, hogy a nappalok és az éjszakák átlagosan nem 12 óráig tartanak, hanem több, mint két hétig. Gyakorlatilag nincs levegőréteg, mely tárolná a hőt és csökkentené a hőingadozásokat. A mindig felhőtlen égbolt a Holdon nem olyan szép kék, mint a Földön, hanem koromfekete. Az égitestek kissé fényesebbek, mint a Földről nézve, és fényük fehérebb, sőt kékesebb. A csillagok sohasem pislognak, nyugodt, pontszerű fényük nappal is ugyanúgy látható a fekete égbolton, vdnt éjjel, még a Nap közvetlen közelében is. Űj égitestként jelenik meg az égen a Föld, olyan, mint a Földről nézve a Hold, csakhogy majdnem négyszer akkora átmérőjével sokszorosan több fényt sugároz a holdbéli tájra, ’ mint a Hold a Földre. A Föld a Holdról szemlélve ugyanolyan fényváltozásokat mutat, mint tőlünk nézve a Hold, tehát ugyanúgy van első negyed, utolsó negyed, sőt »újföld« és »föld- tölte« is. Az embert tehát nagyon mostoha körülmények fogják fogadni a Holdon. A szükséges műszereken, használati eszközökön és élelmen kívül levegőt is kell magával vinnie, azonkívül biztosítani kell a Földön megszokott légnyomást. Ezt csak légmentesen zárt kabinban vagy űrruhában lehet biztosítani. Az ilyen védőberendezés nélkül a Hold felszínére lépő ember a légnyomás hiánya miatt azonnal elpusztulna. De védekezni kell bizonyos vastagságú páncélzattal a világűrből jövő káros sugárzások, és a rendkívül nagy sebességgel érkező meteorok ellen is. A Földön mindezek ellen védelmet nyújt a vastag légkör, de a Hold felületén ilyen védelem nincs. Természetesen hőszabályozó berendezésről is gondoskodni kell majd, mert az emberi szervezet nem bírná ki a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokat. Szerencsés körülmény viszont, hogy a Hold jóval kisebb lévén a Földnél, felületén sokkal kisebb a nehézségi erő, csupán egyha- toda a földi nehézkedésnek, tehát például egy 60 kg-os ember a Holdon csak 10 kg-ot nyomna, és egy átlagos erejű ember több mázsás tárgyat is könnyűszerrel fel tud emelni és tovább tud vinni. Így tehát a jövő holdutasa az életét biztosító egész védőberendezést izomerejével fogja tudni mozgatni a Holdon. Valószínű, hogy Holdunk a távolabbi jövőben is nagy szerepet fog játszani a világűr nagyobb távolságra lévő részeinek meghódításában. A kisebb nehézségi erő miatt ugyanis mintegy három és félszer kisebb kezdősebességgel lehet útnak indítani az űrrakétákat, mint a Földről, és így előreláthatólag a jövő óriási űrhajóit és felszerelésüket több részletben fogják átszállítani a Holdra, és onnan fogják összeszerelve elindítani őket a világűr távolabbi vidékei, távoli égitestek felé. A Hold tehát afféle űrbéli átszállóhely, űrállomás szerepét fogja betölteni. Dr. Máté Albert, a TIT tagja. Molnár József: PARTON Az ilyen nagy horderejű bejelentések után. egy-kót pillanatig csend üli meg az osztályt Autó, állatkert — a gyerekek vágyainak netovábbja. De a tanító néni nem hagyja őket sokáig eimélázni, óvatosan tereli tovább a beszélgetést az évszakokra — Melyik évszakot szeretitek jobban, a telet vagy a nyarat? Többen a nyár mellett vallanak szint A tanító néni tovább ösztönzi őket, hogy indokoljak meg, miért szeretik jobban a nyarat, mint a telet Egy kisfiú jelentkezik: — Mert édesanyámnak nem kell fűteni. — És miért jó az neked, ha édesanyád nem fűt? — hangzik a további gondolkodtató kérdés. — Mert akkor nem költödík el a pénze — mondja természetes egyszerűséggel a kisfiú. De így, ezzel a finoman na- gyos szóval, hogy »költődik«. A tanító néni megelégszik a felelettel, nem firtatja tovább a dolgot az osztály előtt, mert tudja, hogy a kisfiú apja — bár elég jól keres — nem sokat törődik a családjával. Múlnak a napok, és azon veszem észre magam, hogy ismét egy másik osztályban ülök. Kevesen gondolnak rá, hogy ezek a gyerekek még beszélni sem tudnak értelmes, emberi módon, amikor ide kerülnek. A lepkéről és a légyről beszélget velük a tanító néni. Az egyik gyerek azt mondja, hogy a lepke -kártékos- rovar. Érdekesen egyéni, de hibás szóképzést csinált a -játékos« szó mintájára. Makacs gyerek, nehezen akarja megérteni, hogy a lepke nem »kártékos«, hanem kártékony. Egy másik gyerek, egy minden lében kanál, tudálékos kislány azt mondja, hogy az üveg légyfogó alján van egy Ids -rézsűt«, és azon mennek be a legyek a légyfogó alá. De egy pillanatig sem ragaszkodik a hibás szóhasználathoz Egyből belátja, hogy a -rézsűt« szó valami egészen mást jelent. A gyerekek, ha lendületbe jönnek, igen élénken reagálnak a tanító kérdéseire. De szívesen eltérnek a tárgytól, és előszeretettel mesélnek a magúit kis egyéni életének nevezetességeiről. A tanító néni azt kérdezi: — Mire száll még rá a légy? Már sok mindent elmondtak, és akkor felugrik egy élénk szemű kisfiú. Látszik rajta, hogy alig várta ezt a pillanatot Tisztán csendül föl a hangja: — Nekünk van egy kis rókánk, és arra is rászáll. Mutatja, hogy milyen kicsi a róka, és szeretne még beszélni róla. De hát az óra anyaga a légy és nem a róka. A tanító néni türelmesen megvárja, amíg előadja a mondókáját, aztán csodálkozik, hogy a légy még a rókára is rászáll. A kisfiút ez nem elégíti ki. Még egyszer mutatja, hogy milyen kicsi a róka. És amikor a tanító néni megint a légyről beszél, a gyerek még mindig áll, szeretne legalább a körülötte ülő gyerekeknek beszólni a rókájáról. A tanító néni észreveszi tétovázását Nyilván arra gondol, hogy mennyi minden elvégzendő anyagot tervezett erre az óráiba. Csak annyit mond: — A kis rókáról majd mesélsz nekünk máskor, jó? A kisfiú elmélázva ül le. Nehezen tudja követni az óra menetét. Mosolyog magában, a pádra mereszti szemét. Gondolatban a kis rókájával játszik, megsimogatja, és hajtja róla a legyeket.. Vannak ilyen epizódok is az órákon. De a nevelők mégiscsak kezükben tartják a gyerekek fejlődését. Valósággal kézen fogva vezetik őket, hogy megismerjék az életet, a társadalmat. A gyermeki természet hajlamos is rá, hogy készségekkel gazdagodjék. Olyan készségekkel, amelyek a szükséglet szerint szinte automatikusan jelentkeznek náluk. Az egyik nagyobbacska fiúval történt aki már a jól fésült kis fiatalember benyomását keltette bennünk, hogy a tanító néni a csengetés után, mindjárt a tanítási óra elején beküldte az egyik osztályba. Nagy bajban voltak, mert egy úttörőjátékot kellett volna éppen gyakorolniuk, és akkor vették észre, hogy elromlott a síp, ami ahhoz szükséges. A kisfiút kioktatták, hogy nagyon illedelmesen kopogjon, mielőtt belép az osztályba. A tanító néni még utána is kiáltott: »Aztán el ne felejtsél kopogni!« Azt is elmondták neki, hogyan kell meghajolnia, a tanár bácsitól á sípot elkérni, és így tovább. Minden úgy is történt. Egy kis melléfogás csak akkor jelentkezett, amikor a kisfiú ki akart menni az osztályból. Mielőtt kiment volna, az ajtó előtt megállt, s a jól idomított! készségével meghajtotta magát, hangosan kopogott, és a fülét az ajtóhoz téve várt egy pillanatig. Természetesen kívülről, a folyosóról nem válaszolt senki a kopogásra. Csak akkor perdült ki az ajtón fülig vö- rösödve, amikor az osztályban felharsant a nagy hahota. Ugyanabban az osztályban, ahol az élénk szemű kisfiú a rókájáról beszélt, Móra Ferenc »Mindennapi kenyerünk« című írását olvassák. Az író leírja ebben családja szegénységét, hogy milyen nehezen éltek. Arról is szó van, hogy gyakran ettek hajában főtt krumplit vagy ünneplés nevén bundás gombócot kenyér helyett, mert az nem mindig jutott nekik. Az egyik jól táplált, de azért egy csöppet sem bántóan kövér, igen kedves arcú fiú jelentkezik és megkérdezi: — Tanító néni, mi az a bajában főtt krumpli? — Ki tudja, gyerekek,' mi az a hajában főtt krumpli? — teszi föl a kérdést a tanító néni. A gyerekek találgatják. Az egyik szőke, amolyan komolykodó, koraérettnek látszó kislány elég gyorsan megmagyarázza, mi lehet. De a gyerekeknek nincsenek élményeik errőL — Nem szoktál te a nagymamádhoz menni falura? — kérdi a tanító néni a kérdező kisfiútól. — A nagymamám meghalt — hangzik a felelet. — Mikor? — Még a nyáron. A tanító néni csak annyit fűz hozzá, hogy szegény nagymama, aztán már nem faggat, ja tovább a gyereket, mert tudja róla, hogy nagyszülei gazdasági cselédek voltak negyvenöt előtt az egyik közeli tanyán. A szülei meg bent laknak most a városban, szépen felküzdöttük magukat, a csillagot is lehoznák az égről ennek az egy szem gyereküknek. A nevelő számára elérkezett a nagy pillanat. Beszélhet Móra vallomásáról, a mi életünkről, és arról, hogy itt-ott megeszik még ma is a hajában főtt krumplit vajjal vagy zsírral csemegének. A gyerekek meg tátott szájjal hallgatják szavait, mint az érdekfeszító meséket az elsüllyedt világokról— Dr. Bellyel László Ne takarmányozzuk fel a TÖKMAGOT! 0 A Terményforgalmi Vállalat raktárai olajgyári minőségért 450 Ft, étkezési minőségért 550 Ft mázsánkénti árat fizetnek. T ermelőszö vetkezetek! T sz-tagok! A tökmag értékesítése több jövedelmet bistosít. (59*02)
