Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-14 / 243. szám
r SOMOGYI NÉPLAP Szombat, 1961. október IC SPORT Újból előtérbe került a labdarúgás Az ökölvívó csapatbajnokság és a kézilabda NB II. hajrája, az atléták idényzárása, az asz- taliteniszezők rajtja az elmúlt héten kicsit háttérbe szorította a legnépszerűbb sportágat. Persze ennek az is oka, hogy a múlt vasárnap nem volt bajnoki forduló. A második szövetségi nap után kezdődik meg tulajdonképpen az őszi bajnokság második szakasza. Általában félidőnél tartanak a labdarúgók, s a most következő néhány hétben lehet még javítani, rontani is. A K. Kinizsi javítani akar A csapat vezetői azt hajtogatják, hogy két balszerencsés vereség volt az Ady Endre utcai, de a Szombathelytől elszenvedett vereség is. Azt képzelték a Kinizsi labdarúgó szakosztályának irányítói, hogy a pihenőidő alatt kicsit ösz- szeszedi majd magát a csapat. Sajnos a sérülések és egyéb zavaró körülmények keresztülhúzták Zá- dori edző számításait. Laczkovics bevonult, Horváth Zoltán csak most a hét második felében állt edzésbe, mert beteg volt. Szigeti a Komlói Bányász elleni mérkőzésen vállsérülést szenvedett, s még tegnap sem volt teljesen rendben. Szilinek az inával van ismét baja. Gond, gond, gond jellemzi ma a Kinizsi házatáját, pedig igen fontos mérkőzés előtt áll a csapat. Papíron a mosonmagyaróváriakat itthon le kellene győzni. De ez nem lesz könnyű, mert a rajtnál ugyan gyengélkedett az óvári védelem, (amely korábban a csapat fő erőssége volt), most a végén azonban ismét belelendült a magyaróváriak hátsó alakzata. Mindezek ellenére győzelmet várnak a Kinizsitől Kaposvárott nemcsak a sportkör vezetői, de a Kinizsi népes szurkoló- tábora is. Pénteken egyébként kijelölték a keretet, amely számításba jön a vasárnapi mérkőzésen. Minthogy a keret elég szűk, valószínű a következő csapatra lehet számítani: őri — Tóth, Szili, Gergely — Szigeti (Acs), Márkus — Horváth, Szentgróti, Jezeri, Herbei, Lieber. Somogyi rangadó a délnyugati NB Ill-ban Az NB III. soron következő fordulójában somogyi rangadóra kerül sor. A KMTE Siófokra rándul, ahol az olajbányászokkal mérkőzik. A KMTE hétközi edzőmérkőzése nem a legjobban sikerült. A tartalékos csapat vereséget szenvedett Balaton- bogláron. Magyar bevonulása is gondot okoz Biczó edzőnek, nem rendeződött Zsoldos ügye sem. Lényeges változás mégsem lesz a csapatösszeállításban. Magyart valószínűleg Mártink» helyettesíti majd. SIŐFOKON Kálmán Ferenc sportköri elnök azt mondotta, hogy sportszerű mérkőzést vár a találkozótól, annak ellenére, hogy a legutolsó KMTE— Siófok barátságos összecsapás nem valami baráti légkörben zajlott le. A sportköri elnök arról adott számot, hogy csapatuk, sajnos, hullámvölgybe került, ezért vesztettek Ercsiben is. Most a széleken lesz változás, s ha Radnái edző talál szélsőket, akkor belül Fehér és Tóth esetleg a jó KMTE-véd elem ellenében is összehozza majd a győzelemhez szükséges gólokat. A K. DÓZSA szombaton Kaposvárott mérkőzik, ellenfele a Pécsi Vasas csapata. A lila-fehéreknél nagy a fogadkozás. Záborszky edző némileg átalakította csapatát. Meglepetés, hogy kimarad Molnár III., aki egészségileg sincs teljesen rendben, de erőnlétileg is elég gyengén áll. A várható összeállítás a következő: Molnár II. — Szerecz, Illés. Hartmann — Bódis, Csima — Veverán II., Molnár IV., Veverán I., Kecskéméi!, Nagy réti. Távolabbi labdarúgó tervek Böhönyért SPORTMŰSOR SZOMBAT Teke: összevont megyei bajnokság: KMTE—K. Fáklya, Kaposvár, Epítők-pálya, 15 ó. A K. Spartacus Dombóváron, a K. Vasas Pécsett mérkőzik. A K. Építők NB IT-es csapata pedig Székesfehérvárott a kiesés ellen küzr- dő Székesfehérvári Építők ellen veszi föl a küzdelmet. Labdarúgás: K. Dózsa—P. Vasas, Kaposvár, Dózsa-edzőpálya, 15 ó (Varga). VASÁRNAP Asztalitenisz: NB n.s KMTE—Tolna, Kaposvár, Postáskultúrterem, 9.30 ó. Kézilabda: NB n.: K. Honvéd—Csömör, Kaposvár, Dózsa-kézilabdapálya, 11.30 ó. Labdarúgás: NB n.: K. Kinizsi—Mosonmagyaróvár, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó (Pál- di). NB Hl.*. Sié" >ki MÁV Olajbányász SK— KMTE, Siófok, 15 ó (Boda). Megyei I. osztály: K. V. Lobogó—M. Honvéd (Görög). Lábod—Taszár (Temesi), Za- márdi—K. H. Vasutas (Csizi), Fonyód—K. Kinizsi II. (Szüvási), Ba- bócsa—K. Honvéd (Baranyából), Marcali—Nagyatád (Horváth L. II.), Balatonlelle—K. Építők (Fejér megyéből), Somogyszob—Csurgó (Kovács Gy.), Barcs—Tab (Németh). Aki figyelemmel kíséri a marcali járási labdarúgó-bajnokság lefolyását, láthatja, hogy a járás legjobb labdarúgó-csapatainak versenyében nem is egy, de két böhönyei csapat is szerepel. — Hogy lehet ez? — tettük fel a kérdést Kisgyura Károlynak, a Marcali JTST elnökének. — Sajnos elég kevés csapat jelentkezett a bajnokságra. A böhö- nyeiek viszont a távolabbi célok elérése érdekében indítani szerették volna második csapatukat is. A szövetség végül is hozzájárult Böhönye II. indulásához — mondotta Kisgyura Károly. Tehát a két böhönyei csapat indítása a járási bajnokságban nem véletlen. Böhönyén a közelmúltban átszervezték a sportkör vezetőségét. Papp Gyula lett a sportkör elnöke, s az agilis sportköri vezető a sportkör többi irányítójával együtt új alapokra helyezte a falu sportéletét. A labdarúgókkal kezdték. Számba vették, hogy Mógner János edzőnek kik állnak az új bajnoki idény megkezdése előtt rendelkezésére. Számszerűen sok játékost tart nyilván az edző. — Maga a sok labdarúgó azonban még nem minden — így tartották a böhö- nyeiek, akik körülnéztek, hogy a régi »nagy csapat« eléggé szétszóródott játékosai közül nem hever-e néhány parlagon. Bizony akadt ilyen nem is egy. Ezért aztán a sport irányítói sorra fölkeresték a régi játékosokat, s előálltak azzal a szándékukkal, hogy az idén úgy akarnak járási bajnokságot nyerni, hogy a csapat esetleg még előbbre lépjen. Mit szaporítsuk a szót, Varga Imre, Fülöp máris a csapat rendelkezésére áll. S zalai is újra kezdte. A tapasztaltabb, idősebb játékosok és a lelkes fiatalok most már egész jó együttest alkotnak. Legutóbb például a Bogdán — Szálai, Répási, Bán — Madarász, Fülöp — Papp, Vörös, Tóth, Grujber, Horváth B. összeállítású csapat kitűnően játszott. — Ha ebbe a csa pátba beszáll Varga is, akkor aligha akadunk a járásban legyőzőre — ez Tóth középcsatárnak a véleménye. Nem kétséges, sok jó labdarúgó »termett« már a faluban. Megfelelő szakirányítás mellett elképzelhető, hogy a távolabbi tervek, a megyei I. osztályba való jutás nem is lesz elérhetetlen álom. Persze Böhönye labdarúgóinak még sok-sok akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy ezek az álmok valóra váljanak. K. S. EREDMÉNYEK Kézilabda Megyei bajnoikság: Taszár—ITSK 25:14, Kinizsi—Fonyód 25:19, Balatonbog- lár—K. Előre 26:9. Kaposvár vál.—Nagykanizsa városok közötti válogatott mérkőzést 26:13 (12:6) arányban a kaposvári csapat nyerte. Asztalitenisz Kaposvár vál.—Nagykanizsa vál. 14:14. Röblabda Városi bajnokság: Táncsics—Helyiipar 3:0, Dózsa I.—Építők 3:1, Petőfi— Helyiipar 3:0, Vasas—Ruhaüzem 3:0, Vörös Lobogó— Honvéd 3:1, Építők—Vörös Lobogó 3:2, Tanítóképző—Vörös Lobogó 3:2 (női), Leánygimnázium—Helyiipar 3:2 (női). Labdarúgás: zott mérkőzésén megérdemelten nyert a honvéd csapat. G: Uber- herr, Faludi, ill. Puha I. Puha H-t a 60. percben kiállították. Sakk: Somogy—Tolna 9,5:4,5. A Dél* jában biztosan nyert a somogyi csapat. Győzött: H. Kovács, Horváth L., László, Horváth M., Rab, Marton, Budai, Benkő. Döntetlent ért el: Jóba, Varga és Borovszki. HÍREK A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 41. játékhétre 4 130 543 lottószelvény érkezett be, s így egy-egy nyeröosztólyra 1548953 forint jut. A Szárny községben megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 12, 21, 77, 84, 85. — A gépi könyvelésre való áttérést megkezdték az ország nagyobb állami gazdaságai. A Balatonnagybereki Állami Gazdaságban OPTIMATIC típusú könyvelőgépet próbálnak ki. — 1 millió 293 ezer forintot fordított a Somogy megyei Ép- tőipari Vállalat az első háromnegyed évben munkásszállásainak fenntartására és kezelésére. Ebből 158 ezer forintot térítettek meg a dolgozók. , — A Szovjetunió kohászati üzemei óránként 7430 tonna acélt olvasztanak meg. Ez az acélmennyiség elegendő 4200 lánctalpas traktor gyártásához. — Jégkori rétegből egy maróműt csontjai kerültek elő a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövetkezet homokbányái ábóL — A NYUGDÍJASOK SZAKSZERVEZETE alakuló ülését tartja vasárnap délelőtt 10 órakor az SZMT-székházban. Itt választják meg a szak- szervezet vezetőségét. — A Kilián György Ifjúsági Ház vezetősége október 15-én, vasárnap nagyszabású szüreti bált és szüreti felvonulást rendez. A felvonulás 15 órakor kezdődik. Gyülekezés a 48-as Ifjúsági utca és a Sztálin út sarkán. A műsoros bál 17 órakor kezdődik az Ifjúsági Házban. (59311) — Országos állat- és kirakodóvásár lesz október 16-án Nágocson. (3908) — A barcsi FJK irányító és ellenőrző munkáját értékelte a MÉSZÖV igazgatósága. Felhívták az FJK és az fmsz-ek vezetőinek figyelmét, hogy a felvásárlás — elsősorban a burgonyafelvásárlás — terén javítsák meg munkájukat. — 128,5 százalékra teljesítette harmadik negyedéves tervét a Somogy megyei Húsipari Vállalat. A negyedév alatt 38 millió 476 ezer forint értékű árut készítettek. — Szakmaközi bizottság alakult Gyékényesen. A szervezet vezetősége a napokban készíti el az 1961—62. évi munkatervét. A szakmaközi bizottság munkájába mintegy 200 dolgozót igyekeznek bevonni. — Átlagosan 430 holdas táblákat alakítanak ki a Lábodi Állami Gazdaságban. Két év múlva egy-egy ilyen nagy ösz- szefüggő területen csak egyféle növényt termesztenek. — Ebben az évben 130 ezer rézkarcot és 70 ezer iparművészeti cikket adott el a Képcsarnok Vállalat kaposvári ki- rendeltsége. — 1100 traktorral rendelkeznek jelenleg a Peking környéki népi kommunák gép- és traktorállomásai. A gépek 60 százalékát kínai üzemek gyártották. Nyolc évvel ezelőtt ezen a vidéken összesen 13 traktor dolgozott. — Orvosi hír. Dr. Hosszú László ideggyógyász rendelését naponta 2—3-ig Széchényi tér 7/b alatt I. emeleten tartja. (2110) Olvasóinkhoz Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy minden héten értékes könyveket sorsolunk ki a vasárnapi keresztrejtvényt helyesen megfejtők között. A megfejtéseket mindig péntek délig kell beküldeni. Címünk: Somogyi Néplap szerkesztősége, Kaposvár, Sztálin utca 14. Állami gazdasagok, termelőszövetkezetek. FIGYELEM! Takarmányozás Ál céljára >»■■■ «illik iBNIHB «BBaaftftajánlunk fehérjében gazdag ■■■■■■1 ■■■■■fi baromfi-feldolgozási mellékter■■■■■■■ 1IHM« mékeket (begy, bél és vér) ■■■■■■BB ■■■■■■■« finn B R INGYEN, telepünkön átvéve. ■■■■■■»B ■■■■nur ■■■■■■■ Felvilágosítást és tanácsot ad '■■■■■ír !■■■■' a vállalat termelési is:r V osztályvezetője. BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT, Kaposvár, Vöröshadsereg u. 67. Telefon: 15-28. (3946) műueiŐDés ü ü szut? íj hozás Bür ■ ■ ■ -J VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ KATONAZENE (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ KÖVIRÁG (korhatár nélkül). Előadás kezdete 4, 6, 8 órakor. NAGYATÁDI MŰVELŐDÉSI HÁZ AZ ÉNEKES CSAVARGÓ. Előadások kezdete fél 6 és fél 8 órakor. RIPPL-RÓNAI MÚZEUM Vörös Géza festőművész kiállítása. Nyitva 15—19 óráig. megyei könyvtár Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÜSÄGI könyvtár Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. VASÄRNAP VÖRÖS CSILLAG I FILMSZÍNHÁZ KATONAZENE (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt fél 10-től fél lúg folytatólagos híradóműsor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ KÖVIRÁG (korhatár nélkül). Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt fél 11 órakor matiné: SZÁMÍTHATSZ RÁM. IdőjárásjeJentés Várható időjárás szombaton estig: kevesebb felhő, eső nélkül. Mérsékelt északkeleti széL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. Távolabbi kilátások: vasárnap szép őszi idő. Értesítjük vevőinket, hogy mezőgazdasági gép, gépalkatrész, szerára és vasszak mában 1961. november 1—10-ig évvégi LELTÁR MIATT az áru- kiadás szünetel Kérjük megrendeléseiket ennek figyelembevételével hozzánk eljuttatni, hogy az árat még leltár előtt kiszállíthassuk. AGROKER, KAPOSVÁR, November 7.u 84. (3940) Nagy kirakodás október 21—22-én HAGYOMÁNYOS Ő S Z, I VÁ SÁR Kaposvárott október 16—22-ig Őszi-téli ruházati és divatáru különlegességek, vas- műszaki és villamossági cikkek uug;, választékban Tekintse meg a legújabb leértékelt árukészletet! Lacikonyha * Kacsapecsenye * Borkóstoló * Esztrádműsor * Divatbemutató * Utazási kedvezmény 59350 I