Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-01 / 232. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, lSffiL <W><| l „JH&uze. nan az este.. *> —- Elvtársak, hozzászóláso­mat azzal fejezem be, amit már sokszor elmondtam, de úgy érzem, nem elégszer: ne­künk, vezetőknek keil első­sorban példát mutatnunk a •munkában, egyéni életünkben, bebizonyítani, miként lehet a lehető legtakarékosabban ter­melni, szolidan tölteni el sza­bad időnket. Ügy gondolom, hogy as itt megjelent osztály- vezetők ezt eddig is szem. előtt tartották irányító munkájuk­ban, és ezután is példát mutat­nak dolgozóiki előtt. Ehhez kí­vánok az elvtársaknak stb. stb. A jelenlevők szótlanul me­redtek maguk elé. Többször hallották már e buzdító szava­kat a központban is, valamint olvashatták a körlevelekben, és tudták, hogy a Nagyfőnökkel —■ így nevezték magúk között, hangsúlyozottan nagy N-nd —, ilyen ügyekben nem lehet tré­fálkozni. Tudott dolog volt, hogy a leghatározottabban el­ítélte a reprezentáció minden formáját, és ha bármilyen va- csorás-boros összejövetelre hív­ták kiszállásai alkalmával, min­dig rengeteg munkájára hivat­kozott és a hivatalos rész befe­jezése után rendszerint azonnal kocsiba ült. Ha mégis sikerült asztalhoz ültetni — utoljára például az üzemegység új mel­lékhelyiségeinek felavatásakor s—, bizony elég kínos volt, ami­kor érdeklődni kezdett: — Meg kell hagyni, jó ez a birkapör- költ, de azért majd a revizo­rokat elküldöm: hadd vtzsgíl- gassák, melyik rovatról biztosí- tottáSk a költségeket. Jól ismerte a Nagyfőnőlc e tulajdonságait az üzemegység­vezető is, hisz nemegyszer is­méié Ite már meg szavait külön­böző értekezleteken. Most még­is megborsozott egy kissé. Kint már készült a fölséges, borral föleresztett sertéspörkölt ősin­kével keverve, itt meg újra a takarékossági kampányt kell hallgatnia. Mindegy, kockázat ■nélkül nincs siker ■— nyugtat­ta önmagát, miközben lopva igazgatója arcvonásaiból pró­bált következtetni annak han­gulatára, de azt is szerette volr na kipuhatolni, nem siette va­lahová sürgősen a Nagy főnök. Megkezdődtek a hozzászólá­sok, de az üzemegységvezető, bár ő vezette az értekezletet, alig tudott figyelni. Igaz, sem­mi újat nem mondtak, vala­mennyien hangoztatták a taka­rékosság roppant fontosságát, és előterjesztették, milyen ter­veket dolgoztak ki az egészség- ügyi papírok felhasználásának csökkentésére. Eh, csak szószá­tyárkodás, de a lényeget, az üzemegységek összevonását egyik sem meri megpendíteni. Hiszen nemcsak őt, az c—tály- vezetők egy részét is érinti a tervezett intézkedés. Pedig már olyan szépen berendezkedett a szolgálati lakásban, és az iro­dájában is megvan minden, ami a munka kényelmét bizto­sítja. Késő délutánban hajlott az idő, amikor véget ért az ér­tekezlet. Felállnak, az igazgató kartárs sietve kezel, indulni akar. — Rá tetszik érni még. Mesz- sze van az este — marasztal­ják. — De nekem nyolc órakor fontos értekezleten kell részt vennem. — Hol van az még? Addig talán kikocsi.-iánk megtekinte­ni az új raktárhelyet. Mvnd'osz- sze fél óra az egész. — De egy perccel sem több! Helyes? Gépkocsikba ülnék, és kifelé hajtanak a városból. — Nem is tudtam, hogy erre lesz az új raktáruk — jegyzi meg a Nagyfőnök, amikor egy dülöútra térnek le. »— Csöppnyi a kerülő, de a térünk be Pali bácsihoz. Kör- nyékszerte híres pörköltet tud készíteni, amelynek megízlelé­sét nem szabad elmulasztani. A házból három féhérköté- nyes lány kerül elő — segéd­munkások az üzemegységnél — meg Pali bácsi a tűzhely mel­lől. Poharat osztanák, zöldes- sárgán csillan a bor, a vendég egészségére kívánják. Aztán a táj szépségében gyö- nyörködnek\ amíg az asztalt megterítik; csodálatos pano-á- ma iárul eléjük, távolban a Ba­laton tükre szikrázik. Az igaz­gató kedve egészen földerül. Élcelődik, tréfálkozik, dicséri a finom levegőt, a bor zamatét, később a csípősen fölséges ízű pörköltet, majd a, vacsora elfo­gyasztása után, poharazgatás közben odafordul a vendéglátó üzemegységvezetőhöz, akivel közben a pertut is megitta. — Valóban, szép ez a vidék, nem is gondoltam, egészséges, Pesti János: A beton úton van. most is. Ö kívánta mégis, lépked- hogy sétálni gyalog induljanak, nek, -mögöttük az esti fényben Csakhogy nem erre. Mert a úszó város. A lány kigombolja fiúk... Pityu... De ennek egy a kabátját, úgy szorítja maga szer úgyis a végére kell járni! köré. A férfi elengedi a vállát, Ez az út azonban... Erthete+- hogy a kis gallért is feltűrhesr- len, miért, folytan az első ki­rándulásukat juttatja eszébe: Esztergom — Dobogókő... Ebéd a turdstahá^ban. — Béla bácsinak... igazán nem kellemetlen? — sütötte le akkor félénken a szemét. — De igen... Hogy maga bá- csiz. Szervusz, bogár! — és megcsípte az arcát. Sokáig csak a férfi tegezte. A bácsizásról azonban ő is leszokott. És a.. i szilveszteri muri éjszakáján nyelvére állt „ ., , . , a tegeződés is. Szigorúan négy­- Hova?! - fordul szembe a szemközt Béla ,|y Wvánta.-— Fázol? — csodálkozik eny­he szemrehányással, és ujjai­val meghúzza a nadrágja élét — Hiszen itt a nyár! — de a bal kezét ő is zsebre dugja. Jármű szemben, éles reflek­torkéve. Oldalt kapják a fejü­ket — Hová? — áll meg a lány a rájuk boruló sötétben. Még a meszelt kerékvető köveiket se látják. / férfi. — dezbed!.; Valamikor nem kér­W., ..... E tetsz György: TRAKTOR J AVlTÓK pompás kilátás, a táj lenyűgö­ző szépsége megéri azt a kis késedelmet *— vigasztalják, és igyekeznek szóval tartani, amíg csak egy pince elé nem kanya­rodnak, a gépkocsik. Az igazgató gyanakodva néz körül, ahogy kiszállnák, többen félszegen mosolyognák, néhá­ny an elsietnek a közeléből, fél­ve a vihar kitörésétől. A pince felől ugyanis ínycsiklandó pörkölt illata árad. — Szóval tőrbe csafítth — néz körül a vendég kemény szi­gorúságot erőltetve magára, de ajkai körül némi mosoly tmj- kál< *—* He tessék üyen kifejezést használni, csak egy pillanatra tiszta levegő, csendes hely, kö­zel a Balaton. No meg jó bor is terem. Tudod mit? Felaján­lották ugyan, hogy menjek jól a központba az összevonás után — hallottad biztosan, hogy ná­lunk is terveznek< ilyesmit —, de én a mai nap hatására úgy döntöttem, hogy ezen a tájon telepszem le. Ha nincs ellene kifogásod, eljövök hozzátok üzemegységvezetőnek. Rendben van? Te pedig átveszed ismét a beruházási osztály vezetését A madarak egykedvűen foly­tatták éneküket m fákon. Egyéb hozzászólás pillanatnyilag nem. hangzott éli *— sk — — Ne haragudj! — bújik Éva közelebb. — Olyan különös a hangod. Nekem, tudod, fontos megbeszélésem lenne a klub­ban. Vasárnap ugróm először!.» — mélyülnek ed arca gödröcs- két Ejtőernyős. Két lány a válla­lattól. A másik már érmet is szerzett Ezer méteres célug- rássál. Nem fog lemaradni ő sem. Megmutatjuk a férfiak­nak! — ez a mániájuk. Olgá­nak motorja is van. Ráadásul menyasszony. De gépkocsiveze­tésből Éva vizsgázott jelesre. — Nem értelek — rándul meg a férfi karja. Zavartan igazgat­Nem elsősorban a felesége miatt, de hát mit szólnának a kollégák?.. j Bódult, álomittas, rohanó he­tek. A lány dehogy tudta titkolni örömét. Végig se gondolt álmai teljesül tele Hallgatva és mozdulatlanul ült hát, amikor a személyzeti osztályra hívatták. Hogy a mér­nök elvtárs családos, az erntoe-. rek meg suttogni kezdtek... Halálig se felejti, ahogy a szájuk egymásra csapott a búcsúestén. Zavaros, fojtó sö­tétség a pályaudvaron, éles hi­deg futott a vonat után. •— Viszontlátásra! Viszoníiá... — suttogta még Sárbogárd után is félig elfúló hangon. Pécsre került. Ugyanolyan vállalathoz, ha­sonló munkakörbe. Fiatalok, barátok közé. Gépiesen dolgozott, s alig mozdult ki a szobájából, amíg Olgával meg nem ismerkedett. — Csacsikám, pont te hiányoz­tad közülünk! — ugrált körülöt­te lelkendezve. — Fogadtam a fiúkkal'— Pityu cuki pofa! —, hogy egy héten belül beszerve­zek még egy hajadon! Tudod, a bátrak sportjába. Azonnal készülj, ejtőernyős leszed! Hagyta magát vezetni. Azt kérte csupán, hogy meg ne tudják a szülei. Anyja, szegény, nem élné túl. Apja meg bizto­san elvemé. Elég, hogy Pestről lekerül! Béláról meg semmi bír. Illetve a lapokban olvasta, hogy újítókkal külföldre uta­zót! És mintha 5 is beadott volna valami találmány! S néhány héttel később itt látta az üzemben!... Be fogják vezetni az újítása! De öróia mit se sejtbe! Már el is felejt­hette. összeszámít a torka. Mint amikor kinyomozta, hogy a fér­fi a Nádorban szállt meg. Mon­dott valamit a portán, és úgy nyolc körül bekopogott hozzá. Mert úgy megrohanták az em­lékek. i. Ki az?'. — visszíhangzott a ja a kabátjá! Hangjában le- folytottság lappang. Uralkodni ~ Z-VZOZT* pro^l^gám- Persze, nem fokoson a csodálkozó han ezért mondom, hiszen... De va­— Bogár.. 3 bogárka is­{Folytatás az S. oldalról.) nehezedett, úgy nyomta a he­lyére. De nem! Valami szo­borszerű megmerevedettség volt ebben a tartásban, s meg­merevedett mozdulat volt, az öreg kőműves szobra, amint élőretekin.! Megfogtuk, merev volt, óva­tosan átöleltük, s a cseresz­nyefa alá vittük, ahol a leg­gyöngébb, selymes szálú volt a fű, oda lefektettük. Közben valaki kerékpárra ugrott, hogy a mentőkért telefonáljon. Azt hiszem, Ónozó lehetet! S ta­lán valaki mondta is: szólja­tok a mentőknek! Talán én? Pista is szólt: vigyétek a ke­rékpárom! Nem emlékszem, ki mit mondott. Pista ráhajolt, a szívét hallgatta: — Még él! — szól! — Még éd! — erre a •»még él«-re emlékszem ponto­san. Aztán a feje alá támasz­totta a menye összehajtogatott ujjasát. Ruháit megoldtuk, lé- legzeni nem látszott. De a szí­nia vert A szíve, amely annyi­felé vitte, annyi vágyat hor­dott, olyan erőt adott karjai­nak, és szüntelen vágtatott ál­mai, terve megvalósítása felé, a szíve most itt, a felmagasodó falak mellett vert még. Las­san, kihagyva, alig hallhatóan és hadkulóan a szíve egyre do­bogott. Megérkezett a mentőautó. Kiszállt az orvos. Utat enged­tünk hátoldalra állva, s ezen az emberösvényen sietett az or­vos az öreg kőműveshez. Egy pillanatra megnézte figyelmes, éber tekintettel, hallgatóját szíve fölé helyezte és lehajolt. Talán egy percig lehetett így, talán annyi ideig sem, vagy lehet, hogy jóval tovább tar­tott. Aztán felállt az orvos, és azt mondta: a klinikai halál be­áll« Hirtelen mély, üres csöndet teremtett ez a tárgyilagos és távoli mondat. Aztán az orvos sokkal emberibb hangon kér­dezte: — Hogy értei Megszólaltunk. Egyszerre • Fenn maradni azonban nem [hoz! több« is. Talán mindenki. Az- $ JELTíZ- volt hajlandó. tán figyelve hallgattunk eá, :nek ,tova r wn, Csali a Mecsekire sétáltak föl t. _ .. . . , , . tresne az utat. Csendben, nail­hallgatásunkkal is szánté be- jgatva. szél kuszálja a hajukat saélvte, hogy mondja ed a fia. |Éva egy kicsit szorosabban si- — Munka közben? — kér- |mul. De később — megfededkez" dezte újra az orvost — Ott a |ve — az együttlépést is elhibáz- falnál, és állva? j33­* Csacska, Akkor is. Az ő szája be nem állt egy pillanatra sem. De amit igazán mondania kellett volna, félénken elkerülte. — Bogár, hogy telnek nap­jaid? — csengtek a fülében — Ögy, úgy - bólogattunk. f Csacska, amodozó gyér- M szavai' — Ahogy dolgozott? fmek volt, Pesten feledkezett a Hogy_;; 6 beszélhessen. — Ahogy dolgozott. í főnökébe. Béla sokáig eszre sem Nyugtalanító csend, süket, sB­— Szép halál Vdt I vette. Legalábbis úgy tett. Pe­— Szép élet volt Megate :dig tetszett nei® a lány rajon- 'A kilátónál a megfordult ^ > *gása. Talam mert fokozta az re, fákra. A távoli toronyóra elütötte az éjfél! — Maradj! — szólt rekedten, s lendült a keze, mikor a lány menni készült. — Olyan fur­csám érzem magam... Hajnalig maradtak. Ülve, mozdulatlan. Átnyirkosodott a ruhájuk. És az első busszal le­ereszkedtek a Széchenyi térre. Aznap többször nem találkoz­tak. Szombaton távirat Budap Sri ről ■ A jövő héten leugrom hoz­zád... iS 111(1 itt Vatl. Neki meg klubestje volna. Velük... . Igen becsülik. Pontosságáért, szor­galmáért. Pityu, a szakosztály- vezető külön megdicsérte. Hogy valóban bátornak bizonyult. Fedig csak úgy ed volt fásul­va. És most... vasárnap az az ugrás. Egy kicsit melege lesz! — Talán haragszol?!... — les oldaliról a férfira Hirtelen ki­pirult arcán mosoly bujkál, szeme eleven, lobogó láng. — Dehogy, csak.» — torpan meg a férfi, és nem ereszti öl a válla! — Ha most magammal vihetnétek! — szalad át valimi az erein. Szelíd erőszakkal von­szolja a lány. Mintha félne megállni. És a szél viszi utá­nuk az erdők "illatát. Autó ereszkedik a domboí* dalon. Rákanyarodnak, egy ösvény­re. Már a férfi vezet. A lány fordulna vissza, de olyan ke­mény az izmos karok szorítá­sa... Erősödik a széL Mintha vala­ki mozogna a hajlásban. — Guggoljunk le! — suttog­ja a lány, de nem engedi, hogy Béla az ölébe húzza. Percekig szótlanul néznek egymásra. A férfi töri meg a csendet: — Eljönnél velem? — kérde­zi, és ujjaival maga felé for­dítja a lány arcát. — Hová gondolod? — hang­zik nagyon szelíden, s annyi tisztaság cseng a mélyről jövő szavakban, hogy a férfi keze lehullik a derekáról. De ahogy a kivillanó lábszárra pillant, tnegtántorodik a mámortól, és a szájának esik. — Bogár... mindenem — li­hegi, a lány azonban kibújik az ölelésből. — Elválok és leköl­tözöm — kap utána áhhevülteo, — Ugye, szeretsz!!?.;. Utolsó szavait visszhangozza az erdő. De Éva hallga! Csak abba a bogárfekete golyóban parázslik valami fény, ahogy szembenéznek. Arcuk, mintha most látnák egymást először. — Te szeretsz? — nyúl a fér­fi kezéhez, és kibuggyan a könnye. — Mert akkor... él tudsz engedni! Én..; azt hi­szem. .. másba szerettem mér. Pityu talán még nem is sejti. Mindegy... Mégis szeretném, ha most egyedül mehetnék ha- za! A simára borotvált arc edfe- héredik. szúrás hasít a homlo­kába. Tétova mozdulat, egy pillanatra lehunyja a szemét ist De a lány kézfogása olyan ha­tározott, hogy meg se próbál utánalépni. szól combjához feszítette a szoknyáját. Torka megcsuklott, Meg!®!», amit akart. | önbizalmát. Csaknem húsz év — És úgy halt meg, ahogy {van közöttük.:. amikor felelt: éü I — Nekem is.. .• vidékre kell — Vagyok. Semmi. Tulajdon­Megengedték, hogy mentőn ~ léPte ref[g;<:! képpen..: Es a fiúk olyan jó vievük e! hazáié. Nvueodt ?a so^at bámult ajtó küszöbét, pofák a klubban!! Pityu — csú- vigyuK el házáig. Nyugodt, tIa nem volinék kellemet- ™jiälTL maid hirter szinte derűs arccal feküdt a tjén...-váltott színt az area, hozzátette: ^- Nem igL hordágyon. Sötétkék, fakuló- Tágra nyílt szemmel nézett ám. hogy csak az érdekli őket... nadrágján néhány mész- és tr® a férfi- Aztán szelesen mo- Hát Olga! Remek lány — csil­malterfolt fehérlett, keze tisz- |so]lant fel a szeme, és arcán tán­_____iá z._a_ 44__vt___ i Elviszem, kis bogár, hogy- oot jártak az apró gödröcskék. n e, szívesen! Nadrágja élére Alit a férfi leeresztett karral, tapintott, és le akarta ültetni, a nyakkendőt, a zakóját igaz- De ő lángoló arccal rohant ki- gáttá. Hogy ez a lány... már felé. Már legszívesebben gya- nfern a ^ Kerüli a szemét, log ment volna. vonaglik a kicsi álla. Az a... Béla nem a szolgálati kocsi- csókoinivaló. val állt elő, hanem a sajá! hal- Átható hűvösség kerülgette ványzöld Wartburgjával. Ázató őket, harmat rakódott a gy<^ ta volt, érdes, de tiszta. Ügy dolgozott, úgy bánt anyagaival, hogy azok szennyet nem hagy­tak kezén. Csak kérget, érdes egyszerűséget és tisztaságot. És munkája! rég hordott tervét; a házat befejezzük. ŰJ KÖNYV ülés Béla Kenyér című noveiláskötete az fró elbeszéléseit gyűjti egybe.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents