Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-04 / 234. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1961. október 4. Jelentések a ssíriai helyseiről flz ENSZ-kSzgyűiés hétfő esti ülése I (Folytatás az 1. oldalról.) A nyilatkozat aláírói között szerepelnek négy szíriai nacio­nalista polgári párt vezetői, köztük olyan politikusok, mint Szabri Aszalt, akinek kormá­nya annak idején felkérte Nasszert a két ország egyesíté­sére. Nasszer elnök volt hívei közé tartozik az aláírók közül Szalah Bittar volt szíriai kül­ügyminiszter, valamint Ak- ram Hurani, az EAK volt al- elnöke. A nyilatkozat szerint mindenki aláírta az okmányt, aki annak idején előkészítette az Egyiptommal való uniót, ki­véve j azokat, akik meghaltak, vagy külföldön vannak. Az aláírók között nem sze­repel a Szíriai Kommunis­ta Párt képviselője — — emeli ki az AP. Kuzberi miniszterelnök hét­főn este megtartott sajtóérte­kezletén újabb részleteket mon­dott el kormányának létrejöt­téről és politikai céljairól. Azt mondotta, hogy személy szerint csupán a rádióból értesült a hadsereg akciójáról. Közölte, hogy kormányát csupán át­menetinek tekinti; feladata az lesz, hogy négy hónapon belül előkészítse az általános válasz­tásokat. Az ország külpolitikájáról és a kairói kormányhoz való vi­szonyáról szólva a miniszter- elnök hangsúlyozta, hogy Szí­ria nem tartozik sem Kelethez, sem Nyugathoz, hanem a töm- bönkívüliség politikáját foly­tatja, és baráti kapcsolatot akar létesíteni minden olyan országgal, amely kezét nyújtja Szíriának. »Egyiptom szá­munkra egy az arab országok közül-« — jelentette ki Kuzbe­ri. Közölte: több államosított vállala­tot visszaadnak tulajdono­saiknak. A földreform tovább folyik. »Ha azonban kiderül, hogy a volt tulajdonosok ellen önké­nyes intézkedéseket hoztak, jobb megoldást kell kidolgozni vagy a kormány, vagy a jöven­dő parlament útján.« A forradalom alatt csupán egy ember vesztette életét Da­maszkusziban — közölte Kuz­beri —, és két ember sebesült meg Amer marsall testőrgár­dájának tagjai . közül, akik szembeszálltak a forradalmi mozgalommal. Kuzberi az új­ságírók kérdésére válaszolva kijelentette, hogy Szarradzsot, az EAK volt alelnökét azért tartóztatták le, hogy »megvéd­jék azoktól a veszélyektől, me­lyek őt magát fenyegették, il­letve amelyeket Szarradzs okozhatott volna«. Kuzberi ki­jelentette, hogy a forradalom előtt 3000 ember volt törvény­telen letartóztatásban — ezek nagy részét szabadon bocsátot­ták. A hadsereg akciója óta csupán néhány egyiptomit tar­tóztattak le »felforgató tevé­kenység miatt« — mondotta a miniszterelnök. Washingtonban és Lon­donban — hírügynökségi jelentések szerint — óva­tosan fogadják az új szí­riai kormány megalakulá­sát. Az AP jelentése szerint Wa­shingtonban a »lassan járj« politika mellett szállnak síkra több okból is. »Először is nem tudják, milyen lesz az új kor­mány, pontosabban: hogyan fogja kezelni az amerikai és más külföldi érdekeltségeket, kik az igazi vezetők, és elég szilárd lesz-e ahhoz, hogy fenn­maradjon. Másodszor az Egye­sült Államok jó viszonyt akar fenntartani az EAK elnökével, Nasszerral, aki Közép-Keleten még mindig jelentős tényező, és belpolitikailag fellépett a kommunizmus ellen; harmad- sorban pedig Washingtonban úgy vélik, hogy egyetlen nagyhatalom sem avatkozhat be a Közép- Keleten anélkül, hogy nemzetközi vihart ne ka­varjon fel«. Lényegében hasonló a hiva­talos körökben hangoztatott ál­láspont Londonban is. Eszerint az angol kormány az óvatos várakozás álláspontjára he­lyezkedik az új szíriai rend­szerrel szemben. Illetékes kö­rökben hangsúlyozzák, hogy ha Szíria diplomáciai elismerését kéri, a kérést figyelmesen és »mindenképpen huzamosan« fogják tanulmányozni. * * * Damaszkusz (MTI). Zahred- din tábornok, a szíriai hadse­reg új főparancsnoka hétfőn késő este sajtóértekezletet tar­tott. A tábornok főleg azzal foglalkozott, melyek voltak a magasrangú szíriai katonatisz­tek elégedetlenségének okai, s miért szánta el magát a had­sereg a szeptember 28-i akció­ra. Hangoztatta, hogy az első (szíriai) hadseregben »az egyiptomi tisztek a szíriaiak ellen dolgoztak«. Közölte, hogy »titkos lehallgató berendezést fedeztek föl a hadsereg főhadi­szállásán«. Zahreddin tábornok kitért arra, hogy míg a szíriai tartományban a költségvetés 54 százalékát fordították kato­nai célokra, addig a déli, egyiptomi tartományban csu­pán 17 százalékát. Zahreddin főparancsnok árulással vádolta Amer tábornokot. Maurice Thorez beszéde az FKP plénumán Párizs (MTI). A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága a múlt héten tartot­ta plénumát. Felszólalt Mau­rice Thorez, az FKP főtitkára is. Beszédében, amelyet most hoztak nyilvánosságra, a né­met kérdéssel és a francia bel­politikai helyzettel foglalko­szervezését, a fasiszta összees­küvés meghiúsítását, az algé­riai béke megvalósítását, az európai béke megszilárdítását a német kérdés békés rendezé­se útján, az általános és tel­jes leszerelést. A tábornok szerint akkor von­ták vissza a központi kormány és a szíriai főhadiszállás kö­zötti megegyezésről szóló köz­leményt, amikor megfejtették Nasszer Amer marsallhoz in­tézett üzenetét. Ebben Nasszer felszólította a Damaszkuszban tárgyaló EAK-hadügyminisz- tert, nyerjen időt, amíg végre­hajtják a Kairóban elhatáro­zott intézkedéseket. A sajtóértekezlet után be­mutattak az újságíróknak egy rádiókészüléket, amelynek se­gítségével — mint mondották — lehallgatták a szíriai tisz­tek rádióüzeneteit. A szíriai hadsereg egyik vezérkari tiszt­je azt is hozzáfűzte, hogy az egyiptomi tiszteknél miniatűr lehallgatókészülékek voltak a szíriaiak beszélgetéseinek rög­zítésére. A damaszkuszi rádió kedden bejelentette, hogy' a kijárási ti­lalom idejét négy órára korlá­tozták — éjféltől hajnali né­gyig —, mert az országban helyreállt a rend. A rádió cá­folta azt a hírt, hogy Sisakli, volt szíriai diktátor visszatért volna az országba. * * * Ammani jelentés szerint Husszein, Jordánia királya parancsot adott csapatai­nak, térjenek vissza lakta­nyáikba. A szíriai események kirobba­násakor ugyanis a jordániai fegyveres erőket riadókészült­ségbe helyezték. * * * New York (MTI). Az ENSZ- közgyűlés hétfőn délután, ma­gyar idő szerint este folytatta munkáját. Az általános politi­kai vita keretében felszólalt Balaguer, a Dominikai Köz­társaság elnöke, Sarper török külügyminiszter és Dávid, Csehszlovákia külügyminiszte­re. Balaguer ismertette a diktá­tor Trujillo meggyilkolása után országában kialakult belpoliti­kai helyzetet, ámít úgy próbált feltüntetni, mintha a Domini­kai Köztársaságban már nem lenne politikai elnyomatás. Sarper török külügyminisz­ter — mint Reuter-tudósítás közli — őszintén sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy az Egyesült Arab Köztársaság megszakította diplomáciai kap­csolatait Törökországgal. TASZSZ-jélentés szerint az ülésen nagy beszédet mondott Vaclav David csehszlovák kül­ügyminiszter. Beszédének nagy részét azoknak a feladatoknak szentelte, amelyek az ENSZ tagállamaira hárulnak a má­sodik világháború maradvá­nyainak felszámolása és a bé­ke megszilárdítása szempontjá­ból. Kiemelte a német béke- szerződés mielőbbi megkötésé­nek parancsoló szükségességét, David tényeket sorolt fel a nyugatnémet mili tarizmus fej­lődéséről és a revansista han­gulat kialakulásáról Nyugat- Németországban, amely mind­inkább az agresszív NATO' tömb ütőerejévé válik. A kom­munistaellenes magatartástól elvakult revans;sták fel sze­retnék számolni a szocialista államokat, hogy ismét rabigá­ba kényszerítsék az országok népeit, s a Német Demokrati­kus Közrtársabág bekebelezésé­re és az európai, határok meg­változtatására törekszenek. Ezek a tervek azonban — hangsúlyozta David — a leg­teljesebb kudarcra vannak kárhoztatva. David a továb­biakban ismertette Csehszlová­kia eltökélt szándékát, hogy a többi szocialista országgal együtt aláírja a békeszerző­dést a Német Demokratikus Köztársasággal és ezen az ala­pon megoldják a nyugat-ber!i- ni kérdést. Rámutatott, hogy a béke és a népek közötti köl­csönös megértés szempontjából igen hasznos lenne mindkét német állam széleskörű nem­zetközi de jure elismerése és az ENSZ tagállamai közé való felvétele. A csehszlovák külügyminisz­ter felhívta a közgyűlést, hogy járuljon hozzá az általános és teljes leszerelés rendkívül fon­tos kérdésének megoldásához, s leleplezte az említett kérdés­sel kapcsolatos nyugati mester­kedéseket. Elítélte az Egyesült Államoknak a Kínai Népköz­társaság törvényes ENSZ'bell jogai helyreállítása ellen ki­fejtett mesterkedése't és azt a reményét fejezte ki, hogy a tagállamok többsége a jelen ülésszakon elutasítják a világ­szervezet tekintélyét aláaknázó machinációkat. David kiemel­te annak fontosságát is, hogy mielőbb felvegyék az ENSZ tagállamai sorába a Mongol Népköztársaságot. Követelte ez ENSZ szerveinek, köztük az ENSZ titkárságának átszerve­zését. szemelőtt tartva a vilá­gon kialakult három államcso- portot, a szc-’jallsta országikat, a semleges államokat, valamint a nyugati tömb országait. Be­fejezésül azt a reményét fejez­te ki, hogy a jelen ülésszak előmozdítja majd a nemzetközi feszültség eloszlását és a tartós béke, valamint a nemzetközi együttműködés szilárd alapjai­nak megteremtését. Az ülést ezután berekesztet- tpk. A közgyűlés kedden dél­előtt, magyar idő szerint 19,30 órakor folytatja munkáját. Az általános vita keretében Ka­nada és Szaud Arábia képvise­lője jelentkezett felszólalásra. A délutáni, magyar idő sze­rint esti ülés szónoki listáján Albánia és Paraguay küldött­sége szerepel. UFI-jelentés szerint az ENS2- közgyűlés költségvetési bizott­sága hétfőn munkához látott, hogy megoldja a világszervezet kiadásainak fedezését. A bi­zottság napirendjén húsz kér­Birjuzov marsall cikke a szovjet légvédelmi fegyvernemről Beiruti hírek szerint a liba­noni kormány jelenleg nem is­meri el a szíriai arab köztár­saságot. Erről a kérdésről tár­gyalást folytatott Sehab köz- társasági elnök és- Szacb Szá­lam miniszterelnök. Beirutban szórványos tün­tetésekre került sor az Egyesült Arab Köztársa­ság mellett. Az AFP kairói jelentése sze­rint a közép-keleti hírügynök­ség közli az afrikai népek Kai­róban állomásozó képviselői­nek nyilatkozatát. A nyilatko­zat — amelyet Kenya, Ugan­da, Ruanda-Urundi, Zanzibár, Dél-Afrika, Becsuanaföld, Moszkva (TASSZ). Megvan minden szükséges eszközünk az Egyesült Államok stratégiai légihadereje elleni harchoz — írja Birjuzov marsall a Szov- jetszkaja Rosszija keddi szá­mában. Légvédelmi csapataink ren­delkeznek mindennel, ami szükséges ahhoz, hogy meg- semmisitsék az ellenséget, még mielőtt támadást kísérel meg a szovjet városok és fal­vak ellen. Vannak hatalmas erejű légvédelmi rakétáink, a hang sebességénél gyorsabb vadászgépeink, amelyek a leg­korszerűbb fegyverekkel ren­delkeznek, vannak elsőrendű rádiólokációs berendezéseink. A légvédelmi csapatok kato­nái valamennyien ugyanolyan kiképzésben részesültek, mint Voronov alezredes alakulatá­nak katonái, tiszthelyettesei és tisztjei, akik tavaly május 1-én már az első rakétával le­lőtték az U-2 mintájú ameri­kai kémrepülőgépet. (MTI) Észak- és Dél-Rhodesia népei­nek képviselői írtak alá — elítéli a »szíriai szeparatis­ta mozgalmat«, és támogatja »az Egyesült Arab Köztársaság politikáját«. Henri megszökött Párizs (ADN). Henri Alleg haladó újságíró, akit a francia hadbíróság állameltenes tevé­A Times a Kelet—Nyugat közötti tárgyalások lehetőségéről London (MTI). A Times diplomáciai levelezője írja: Az uralkodó hangulat: op­timizmus. A remények alapja a Gnomikóval folytatott meg­beszélések hangja, amely nyugodt és tárgyilagos, ezzel jelezve, hogy az oroszok tár­gyalás útján akarnak meg­egyezést elérni. Az érdeklő­dés központja most részben Bonnba tolódik át. London­ban remélik — folytatja a Ti­mes —, hogy lehetséges lesz Nyugat-Németországban elfo­gadtatni, ha nem is magának a keletnémet kormánynak el­ismerését, de legalább annak a ténynek a tudomásulvételét, hogy Németország egyesítése a közeljövőben nem megvaló­sítható cél. i Ennélfogva kívánatos az érintkezés Kelet- és Nyugat- Németország között. Alleg börtönéből kenység vádjával tízévi bör­tönre ítélt, hétfőn megszökött a rannes-i börtönből. Alleg a betiltott Algériai Kommunista Párt egyik veze­tő személyisége. Mint az Alger Republicain főszerkesztője és kiadója működött Algírban 1957-ben történt letartóztatá­sáig. A fogságban írta meg »A vallatás« című könyvét, ame­lyet 1959-ben a legmagasabb olasz irodalmi díjjal és nem­zetközi újságíró-díjjal tüntet­tek ki. Könyvében a világ elé tárja, miként kínozták meg hó­napokig tartó vizsgálati fogsá­ga alatt. Allédét 1958-ban ítél­ték el és szállították át a fran­ciaországi börtönbe. (MTI) Ghana dés szerepelt, köztük az ENSZ kongói és közel-keleti költsé­geinek rendezése. * * * New York, (MTI). Kedden délelőtt — magyar idő szerint 16.00 órakor — ismét összeült az ENSZ-közgyűlés, hogy foly­tassa az általános politikai vi­tát. Az ülésein elsőnek Howard. Green kanadai külügyminisz­ter szólalt fel. A nyugateberfini kérdésről szólva a kanadai külügymi­niszter hangsúlyozta, hogy vé­leménye szerint elsősorban a négy nagyhatalom kötelessége megoldani a problémát, hozzá­fűzte azonban, az ENSZ a ber­lini kérdésben sem mondhat le kötelezettségeiről. Green foglalkozott Ham­marskjöld utódlásának kérdé­sével és sürgette, hogy a köz­gyűlés mielőbb válassza me.g az új ideiglenes főtitkárt. Kénytelen volt ugyanakkor el­ismerni, hogy az ENSZ főbb szerveinek jelenlegi összetéte­le nem felei meg a tagságban bekövetkezett jelentős változá­soknak és indítványozta, mind a Biztonsági Tanács, mind pe­dig más ENSZ-intézmények ki­bővítését. Beszéde továbbá részében a kanadai külügyminiszter támo­gatta Kennedy elnök leszerelé­si javaslatait és sürgette, hogy mielőbb folytassák a kelet—' nyugati leszerelési tárgyaláso­kat. Ezután Sukeiri, Szaud-Ará­bia képviselője szólalt fel. Az ülés még tart. Malinovszkij, Konyev, Golikov marsall is felszólalt a Németországban állomásozó szovjet csapatok pártértekezletén a Voila-erömü kérdésében Ghánában állami terv és ellenőrző bizottság kezdi meg működését zott. Belpolitikai kérdésekről szól­va a főtitkár kijelentette, De Gaulle három éves elnöki mű­ködése után sok francia álla­pítja meg, hogy a kormány nem oldott meg egyetlen, prob­lémát sem, sőt a legtöbbet el­mélyítette. Thorez elítélte azokat, akik a kommunisták és a CGT ki­zárásával akarnak »demokra­tikus« rendszert létrehozni a mostani helyett. Csak a mun­kásosztály és valamennyi de­mokrata cselekvési egysége változtathatja meg a jelenlegi helyzetet — hangsúlyozta. El­sősorban a kommunistáknak és a szocialistáknak kell meg­egyezniük. A főtitkár ismertette azokat az alapelveket, amelyekre a demokrácia visszaállításáért és megújításáért vívott harcnak épülnie kell. Kijelentette, hogy a kommunista párt kész együttműködni minden olyan személlyel, párttal és politikai csoportosulással, aki vagy amely célul tűzi ki az állam­apparátus demokratikus át­Moszkva (MTI). A Kraszna- ja Zvezda közli, hogy befeje­ződött a Németországban ál­lomásozó szovjet hadseregcso­port pártértekezlete, amely­nek munkájában részt vett Rogyin Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere, Ivan Konyev marsall, a szovjet hadseregcsoport fő- parancsnoka, Filipp Golikov marsall, a szovjet hadsereg és flotta politikai főigazgatóságá­nak vezetője, valamint Mihail Pervuhin berlini szovjet nagy­követ, az SZKP Központi Bi­zottsága Elnökségének pót­tagja. Az értekezlet megvá­lasztotta a 22. kongresszus küldötteit, jóváhagyta a párt­program és a szervezeti sza­bályzat tervezetét. Malinovszkij marsall beszé­dében hangoztatta, hogy a Né­metországban állomásozó had­seregcsoport különösen bo­nyolult és feszült légkörben teljesíti megtisztelő feladatát: előretolt állásokban védi a szocialistá országok létérde­keit. A szovjet honvédelmi mi­niszter megállapította, hogy a német kérdés korunk egyik legégetőbb problémája. Sokak­ban felmerült a nemzetközi helyzet enyhülésének lehetősé­ge — folytatta —, erre a kér­désre azonban nem könnyű a válasz, ez az Egyesült Álla­mok uralkodó köreinek állás­pontjától, attól függ, vajon fe­lül kerekedik-e a józan ész az esztelenség fölött. Mi továbbra is minden erőnkkel védelmez­ni fogjuk a békét. Emellett azonban nem szabad megfe­ledkeznünk az imperialisták haramia természetéről, fokoz­nunk kell az éberséget és ké­szen kell állnunk igaz ügyüijk fegyveres védelmére. Konyev marsall utalt' rá, hogy az imperialisták, akik iz­zásig hevítették a nemzetközi helyzetet, Európa szívében új háborús tűzfészket szitának. A nyugati hatalmak vezető körei nyíltan veszedelmes provoká­cióra uszítják a revansvágyó bonni militaristákat. Ebben a helyzetben a kommunista párt és a szovjet kormány minden szükséges intézkedést meg­tesz, hogy fokozza az ország védelmi készségét, megszilár­dítsa a fegyveres erőket Golikov marsall a hadsereg­ben folyó politikai nevelő­munkáról beszélt Több fel­szólaló hangoztatta, hogy az utóbbi időben, különösen a nemzetközi feszültség kiélező­désével kapcsolatban a német- országi szovjet hadseregcso­port sok katonája kérte fel­vételét a pártba. Washington (MTI). Nkrumah, a Ghánái Köztársaság elnöke levelében felkérte Kennedy amerikai elnököt, október 13- ig nyilatkozzék, szándékában áll-e az Egyesült Államoknak segítséget nyújtani Ghánának a tervezett Volta-erőmű építé­séhez — mondotta a Reuter jelentése szerint Ghana was­hingtoni nagykövetségének szóvivője. A szóvivő meg­jegyezte, Nkrumah azért kér választ levelére október 13-ig, mert a ghanai kormánynak október 17-ig áll módjában vagy megerősíteni, vagy fe4- bontani az építési vállalko­zókkal kötött előzetes szerző­déseket. Az Egyesült Államok hall­gató taktikával válaszolt azok­ra a ghanai javaslatokra, hogy a washingtoni kormány ígéretének eleget téve, hozza meg döntését a Volta-erőmű építéséhez nyújtandó kölcsön ügyében. Az amerikai kor­mány elutasító válaszában ar­ra hivatkozott hogy még ta­nulmányoznia kell az erőmű létesítésének már több éve ki­dolgozott tervét. Accra. A ghanai kormány hétfőn bejelentette, hogy álla­mi tervbizottságot és állami ellenőrző bizottságot létesített. Mindkét bizottságban az elnö­ki tisztet Nkrumah miniszter­elnök tölti be. A két bizottságra hárul az a feladat, hogy biztosítsa a jö­vőben a kormány minden fel­adatkörében a helyes terve­zést, összehangolást és ellen­őrzést. Nkrumah ghanai miniszter- elnök hétfőn délután fogadta Duncan Sandyst) a brit nem­zetközösségi ügyek miniszterét — akivel két órán át tanács­kozott. Jól értesült körök sze­rint a megbeszélés kedden folytatódik. •

Next

/
Thumbnails
Contents