Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-21 / 249. szám

Szombat, 1961. október 21. s SOMOGYI NÉPLAP J&wjppdMiJzájqL jzgyxtteJt (2) MÉLYSÉGI A WROCLAV FELÖL érke­ző utazó fenséges látványban részesül Katowice feüé halad­va. Sok-sok kilométerein át gyárkémények, bányaépületek, hatalmas ipari létesítmények mutatják, hogy Felső-Sziléziá­ban járunk, a lengyel ipar egyik fellegvárában. Katowice a központja en­nek a hatalmas ipari telepü­lésnek. A város határában a gyárkémények sokasága mel­lett az ember figyelmét első­sorban a hatalmas stadion, a messze környékre eliátszó Flanetárium épületgömbje és az azt körülvevő szép, rende­zett liget, valamint a katowi- ceiek Vidám Parkja ragadja meg. Mindezt a munkások épí­tették társadalmi munkában. Csaknem a város közepén emelkedik magasba a »Kopal- nia Wujek (magyarul Sógorbá­nya) két aknája s nem messze tőle az igazgatóság épülete. Wladyslaw Golda igazgató és Bogumil Polaczak főmérnök tájékoztatott a bányáról. 60 éve folyik e helyen a kiváló minőségű, több mint 7 ezer kalówiaértékű feketeszén ter­melése. ítO—tói 70, 540, valamint 613 méter mélységben, három emeleten dolgoznak a bányá­szok. A bánya napi termelése jelenleg 6400 tonna, ez* az öt­éves terv végére napi 8000 tonnára növelik. E számok elérhetősége nem kétséges. A termelés fokozásá­hoz a lengyel kormány minden segítséget megad. A bánya gé­pesítése magas színvonalon állj. A Lengyelországban tar­tózkodó magyar bányászkül­döttség tagjai mondták: — Ezekben a bányákban orom dolgozni. Ezt a mondást igazolta a ka- towícei Sógoa-bányaban a 613 méteres mélységben történő termelés is. A vágatokból, ahol gépekkel folyik a bányá­szat, futószalagok hordják a szenet a csillékbe, s azokat villanymozdcxnyok szállítják a liftaknához. A futószalagok több mint 17 kilométeres h»z- szúságban hálózzák oe a bá­nya területét, így az emberi erővel történő szállítást telje­sen megszüntették. AZ EMBEREK MUNKÁJÁT a technika különböző eszközei­vel igyekszik segíteni a bánya vezetősége. Bogumil Polaczek főmérnök vezetésévei egy olyan elektronikus diszpécser- szolgálatot alkottak, amellyel állandóan ellenőrizhetik a gé­pek működését, és ha zavart észlelnek, azonnal intézko-Jlnit- nek. Lent a bánya mélyében a gyakorlatban is megfigyelhet­tük az elektronikus J szpécser szolgálat munkáját: általa va­lóban szervezettebbé, ponto­sabbá és termelékenyebbé vált a munka. A bányászok munkalendüle­tét bizonyítja az is, hogy napi 80 kiló szénnel megemelt ter­vanta. Ez meglátszik a bánya járműmegőrzőjénél is, ahol sok autót és igen sok motorkeré«- párt láthatunk. Kérdésemre ta­lálóan jegyezte meg a bánya igazgatója, Goüda elvtárs: — Nem tudom, hány embernek van autója az 5000 dolgozó kö­zül, azt viszont tudom, hogy igen sokan fordulnak hozzánk ezzel a kéréssel: segítsünk ne­kik garázshelyet szerezni. Nagy vonásokban talán így lehet összefoglalni a felső-szi­léziai iparvidék egyik régi ta­nyájának helyzetét. A »Wu­jek- bánya már több mint 60 ;T\ ■ vrra A katowioei Planetárium. vüket a duplájára teljesítik. S ez sokat jelent számukra. A terv túlteljesítéséért ugyanis nagy összegeket kapnak visz- sza szociális és kulturális cél­ra, s a tervteljesítés az alapja a >*13. havi fizetésnek ’s«, va­gyis a nyereségrészese lésnek, amely nem egy esetben más­fél hónapi fizetésnél is több. Ebben az évben, a bánya 90 lakást építtetett és több mint másfél millió zlotyt fordítot­tak csatorna-, vízvezeték-épí­tésre azon a területen, ahol a következő lakások épülnek. A bányának saját üdülője .an Zakopanéban. Ezt az üdülőt 1963-ig további 100 heüyol bő­vítik, s évente több mint 2’<J0 bányász töltheti el itt szabad­ságát A bányászok keresete a ter­meléssel együtt emelkedik. A frontmesterek 4400, a vájárok 3400—3600 zlotyt keresnek ha­esztendeje termeli a kiváló fe­keteszenet, amelyet igen sok országba exportálnak, köztük hazánkba is. Az öreg bányá­nak fzonban fiatal munkásai vannak. A bányászok zöme fia­tal, akik itt találták meg jövő­jüket a bányában, s ők tették a lengyel nép támogatásával modernné, biztonságossá a bá­nyaművelést, termelékenyebbé a munkát. Az eddigi fölméré­sek szerint mintegy 60 eszten­deig folyhat itt még a szénfej­tés, amelynek volumenét év­ről évre fokozzák. A BÄNYA technikai fejlő­dése, a bánjászok munkalen- dülerte ebben a katowioei bá­nyában is megmutatta, hogy a szocializmust építő Lengyelor­szág sikeresen halad előre a dolgozók jobb életének növe­lése útján, és erről semmilyen revansista, imperialista mes­terkedő nem tudja letérítem. Kerkay László Mindennap a közösért fáradozik HALKAN NYIKORDUL a kiskapu. Munkába indul Mez- riczky István növénytermelési brigádvezető. Port vernek föl lépései, s közben arra gondol, hogy de jó lenne, de kellene már egy kis eső ... A gépállomási brigádszállá- son már mozgolódnak; mire odaér, teljesen kivilágosodik. Ütnak indult, elkezdődött egy nap ... Csendes jóreggelttal köszön, ugyanilyen halkan be­széli meg, amiért jött. Van még néhány hold napraforgó, azt kell betakarítani. Gépeket irá­nyít ide. Mikor visszaindul, már ébred Bodrog. Csöndesnek, nyugodtnak ígér­kezik a nap, hiszen »háztáji hét-« van. Megbeszélték az Aranykalász tagjaival, hogy mielőtt megkezdődne a nagy kukoricatörés, mindenki taka­rítsa be háztáji terményét, hogy akkor emiatt ne hiányoz­zon senki. No meg a háztáji kukorica helyébe őszi gabona kerül majd, s fontos, hogy mi­nél élőbb felszabaduljon ez a terület.'.. Az irodában idegeneket ta­lál. A Beruházási Iroda két munkatársával tanakodik Im­re Károly főkönyvelő. Az elnök nincs itthon, pedig a látogatók azért jöttek, hogy kitűzzék két, jövőre készülő épület helyét. Igen, de hová? Mezriczky se­gítségét kérik. Pityu — mert mindenki csak így szólítja — bekapcsolódik a vitába, taná­csot, javaslatot ad. Nem ide­gen neki az állattenyésztés: lel­kes érdeklődés, a tények pon­tos ismerete tükröződik sza­vaiból. — FIGYELEM EZT IS — mondja később a majorban, míg mérnek, dolgoznak a töb­biek —, tudok időt szakítani arra, hogy hetenként legamob egyszer ellátogassak ide, s tá­jékozódjam a helyzetről. Ez is a mienk, és sok áll rajtunk is, hogy milyen takarmányt adunk. Mutatja az istállót, a tej há­zat, a jó kondíciójú, szép álla­tokat. — A múlt hónapban például igen jó volt a hízómarhák ta- karmánj’értékcsítése. Naponta másfél-rkét kilót gyarapodtak. Port ver a szekér. Kiszik­kadt, száraz, de szépen me; munkált földek terülnek el kö-[ rüüöttünk. — Itt nagy hozamú búza ran, amott rozs. Már nem sok vet- nivaló van hátra a búzából sem. Ötödikek vagyunk a ka­posvári járásban... Zörög a szekér, száraz föld­rögöket ver föl a lovak patája. —• Mekkora? Nagy az én te­rületem, 1100 hold szántó. A négy brigádból kettő lett... Nagyot fújva állnak meg a lovak. Háromnegyed részben már fej nélkül meredeznek a napraforgószárak. Pedig csak öt asszony vágja. Igen, azt gondolta, kevesen iesznek, vá­ratlanul jött ez a munka; most mindenki a háztájit igyekszik rendbe tenni. — Nem marasztalhatjuk él az embereket. Ha eavszer ki­mondtuk, hogy »háztáji hét-“ lesz, akkor így kell lenni. Nem szabad becsapni tagjainkat... AMOTT TRAKTOR SZÁNT. Egy ló legelget, mellette a kan­árt karjára akasztva egy férfi füzetbe jegyezget. Jó ismerős, de már nem ide tartozik. Itt, a napraforgóföld mellett a ha­tár, azon túl már a mezőcso- konyaiak földje terül el. Bri­gádvezető ő is éppen úgy, mint Pityu. Kezet fognak — nem először találkoznak itt kinn. — Te, már akartam tőled kérdezni; nálatok hogy van a bérszámfejtés? — A munkacsapat-vezetők beadják a könyveké4, és a köz­pontban, az irodán csinálják. — Nálunk is így megy. És nem volt semmi probléma ’ — Hát megesett, de mindig kijavítjuk..; Egy kis tapasztalatcsere a ha­tárvonalon — így is lehet ta­nulni egymástól. Visszafelé poroszkálnak a lo­vak, egy ember áll az út mel­lett. — Te, Fátyukám, kellene má­ra nekem egy fogat, kiszedjük) a krumplinkat, és nem szeret­ném éjjelre kint hagyni. — Meglesz, Pista bátyám. Es­tefelé a fogatokat úgyis a háztáji termények behordására állítjuk. A NAP DELELÖRE FOR. ÓUL, aztán lassan délutánra. Az Aranykalász tagjai a ház­tájiban szorgoskodnak, de a bri­gádvezető napja ma is a kö­zösé. Csendesebb, nyugodtabb nap ez, mint a többi, de pihen­ni azért ma sem lehet. Dél­után újra a napraforgóföldnél van — de már egy másik da­rabnál —, s aggódik, hogy a kevés ember el tudja-e látni a munkát. Nincs ok az aggoda­lomra. Alkonyatkor megindul­nak a fogatok, hordják a ház­táji kukoricát. És mint hajnal­ban, most ismét sötét van, mi­kor a brigádvezető megnyitja a kiskaput. A többi tag már pihenni tér, náluk még sokáig világos van. A fiatal, szorgal­mas Mezriczky István könyvei fölé hajol, tanul. A mezőgaz­dasági technikum második év­folyamát végzi. Ügy érzi, el­engedhetetlen föltétele ez an­nak, hogy jól elláthassa mun­káját, előbbre segítse közössé­gét... EGY NAP VOLT EZ, csön­desebb, mint a többi. A nyár­ból ősz lett, szalad az idő, de őt minden, nap a közösért való fáradozásban találja ... Vörös Márta Miért nem kap lakást Orsós Mária? ÍZ- óra reggel van. Anti az O asztalnál ül, nemrég kelhetett föl a pokróccal leta­kart ágyról. Egy pontra bá­mul, mintha attól várna segít­séget, hogy megszólalhasson. Nagy lélegzetet vesz, nekife­szül, de nem, most nem jön ki hang a torkán. Némán körbe­jár, a feje ide-oda billen. Oda­lép a rozzant éjjeliszekrényhez, és iratokat keres benne. Az asztalra teszi születési anyakönyvi kivonatát. Olva­som benne a kerek hivatalos betűket. Brodf Antal, született 1930-ban. Aztán leül, s szótla­nul néz a semmibe. Szeretném belekiáltani a fülébe, hogy ne iratokat hozzon, ne üljön, ha­nem beszéljen. Beszéljen, és értse, amit mondok, ne, ne mu­togasson, mert ez rettenetes látvány. De ha ezt tenném, se sokat érnék vele. Anti akkor is ilyen — már nem is az élők­re jellemző — végtelen nagy nyugalommal ülne az asztalnál, mintha csak azt várná, hogy valaki idehozza a kávéját, megsimogassa a fejét, s azt mondja: — Jól van, édes fiam, szeretlek!... — »...Tehát 1945 tavaszán jöttek haza ikertestvérével a náci koncentrációs táborból? — kérdem tőle szinte kiabál­va. Hosszasan töpreng a vála­szon, aztán nyögve megszólal: — I. .'.-igen,.. akkor. Szov­jet katonák hoztak haza vo­nat ... Nem, nem is vonattal, a... autóval meg gyalog. Mert a sínek fel voltak, izé, rob­bantva ... Elcsuklik a hangja, gondola­tai kimerülnek, mint at elhasz­nált elem, s a dermedt csönd­ben egy számot mutat a kar­ján: »17 452.« Lágerszám. Aztán felugrik, és minden átmenet nélkül toppant: —... Volt ety, ety, ilyen pil- lentőszerkezet, arra állították a gyerekeket. Eltűntek valaho­va. Minket nem... Velünk kí­sérleteztek. .. V' gyesítem a tört szava- ^ kát azzal, amit Ko­vács Jenöné, a két árván ma­radt Brodt ikertestvér gyámja nyi járata nem találja egy­mást. Most is birkózik rajtuk a fény meg az árnyék. Kicsi a fény, s nagy az árnyék. A lá­gerben közszemlére hordott hullák ezrei, a búcsú nélkül kivégzett anya, a csalárd süly- lyesztő, a borzalmas injekciós tűk, a répaleves, a gáz és a fe­kete krematóriumfüst — mind­mind árnyék, amely belevéső­V. mondott történetükről. 1944-ben vitték el őket. Apjuk munka­szolgálatosként veszett oda. Anyjukat meg nem bírták el­választani a németek legkisebb gyermekétől, így együtt vitték vele a krematóriumba. A két 14 éves testvért azért nem öl­ték meg, mert ikrek. Ugyanis az ikreken végezték el azokat a kísérleteket, amelyeket a »ka- tonagyártás« érdekében dr. Mengele irányításával a náci hóhérok végeztek. Arra már nem volt idejük, hogy a kísér­letek koronatanúit, szenvedő alanyait, Antit és Jóskát is elnyelje a krematórium csönd­je... — ... Injekciós tűvel szúr­tak! — szakítja meg gondola­taimat Anti, és szemében sö­tét felhő kerekedik. Várom, hogy folytassa, hogy a kísér­letekben tönkrement idegei új­ra feltöltődjenek élettel, és tudjon beszélni. Gondolatai azonban nem kapcsolódnak össze. Agytekervényeinek ezer­dött az idegekbe, ránehezedik az agyra. Kinyitom táskámat. Anti félrehúzódik, s bizalmatlanul nézi, hogy kutatok benne. Lá­tom, hogy összeszorítja fogát s megrázkódik. Előző nap hal­lottam, hogy nemrég tályog keletkezett a lábán. Amikor az .orvos műszerért nyúlt táskáid­ba, hogy felvágja, Anti őr jön- geni kezdett, s nekirohant a nagyvilágnak. Hogyan kellene tudtára adni, hogy nem vagyok orvos, nem injekciós tűt, ha­nem csak ceruzát keresek. Vajon vissza lehet-e szerezni a fehér köpeny becsületét, ame­lyet dr. Mengele és cinkosai bemocskoltak? Azt hiszem, Anti előtt már soha. Ebben a szomorú és különös szobában úgy él az orvostudomány, az emberi ész, akarat legfénye­sebb vívmánya, mint a legsö­tétebb bánat. Itt az izzadtság­tól nedves pokrócok alatt éj­szakánként fel-riadók álmai­ban úgy jár az orvos, mint va­lami félelmetes, embertelen szörny... alalci beszól: — Alszol még, Anti? — A fiú felugrik, és szolgálatkészen kirohan az Ady Endre utcára, s nagy igye­kezettel felcsavarja az Óra- és Ékszerbolt redőnyét. Fejével int. hogy arra a vasbolt felé találom majd meg nemsokára testvérét, Jóskát, egy tricikli mellett fog állni. A forgatagban a másik test­vért. keresem. Egyszer csak fel­tűnik. Megtévesztésig hasonlít Antira. Viselkedésében is. Szófián s nehézkes. Valaki hozzá lép, és azt mondja neki, hogy egy asszonyka haza sze­retné vitetni vele a kályháját. Jóska bólint rá, s mire elindul­nak, már ott van mellette An­ti is. A tricikli tolásához nem kell sok, kettőjük nekifeszülé- séből futja egy ember erejéig. Elindulnak. Imbolygó léptek­kel járják az aszfaltot reggel­től estig. Vajon mit hoz nekik ez a mai nap? Mi vár az al­konyaikor rájuk a magános szobában? Reggel búcsú nélkül indultak el hazulról, nem volt kit megölelni. Abban a kis szobában, amelyben fölébred■ tek, nincs anya, nincs, és soha nem is lesz feleség. Ott nem tudnak arról, hogy van erő, amely távolságokat győz le gyárakat irányít, és csillagok­ba viszi az embert. Ott csak szörnyű emlékek vannak. T J tánuk nézek. Már messze járnak. Fejló­gatva tolják a triciklit, mint­ha valamit folyton keresnének. Valamit, amitől Antinak nó- tázni kerekedne kedve, és ész­revenné a szembejövő lányt. Valamit, amitől tervezni tud na, színházba indulhatna, va lamit, ami Auschwitzban ma­radt. .. Szegedi Nándor Tabán. a tartósítóüzem szomszédságában, egy ütött- kopott házban cigányok lak­nak. Tizenegyen húzódnak meg két helyiségben: a szűk konyhában és az alig nagyobb szobában. Itt él Orsós Mária is két gyermekével. — Nagyon szeretnék elmen­ni innen, mert ezt az életet nem bírom elviselni. Szüleim gyakran összevesznek, s ilyen­kor ki kell vinni a gyerekeket a szabad ég alá. Ott alszunk, pedig most már hidegek az éjszakák. 1957-ben Írattam először és adtam be lakáskér­vényt a községi tanácshoz. Aztán még kétszer ismételtem meg ezt. De lakást még nem kaptam. Ügy reméltem, hogy gyerekeimnek majd jobb sor­sa lesz, mint amilyen az enyém volt. Igaz, hogy a böl­csődébeír gondjukat viselik. De amikor este hazahozom őket, itthon egy percnyi nyu­galmuk sincs. Nem bánom, milyen munkát kell vállal­nom, akárhol szívesen dolgo­zom, csak egy kis szobát kap­hatnék, ahol hárman elfé­rünk — mondja. Elindulunk azon az ' úton, amelyet ő már néhányszor vé­gigjárt. Először a Tabi Köz­ségi Tanácshoz fordulunk. hadiszlai Emil vb-titkár már ismeri az ügyet, s így nyilat­kozik: — Csaknem hetven lakás­igénylőnk van. A legnagyobb jóindulattal sem áll módunk­ban lakást kiutalni Orsós Má­riának. S különben is: ugyan ki egyezne bele abba, hogy házába vagy szomszédjába ci­gányt tegyünk? Nem lehet ezekben megbízni. Most ígér­nek fűt.fát, holnap éjjel már fölverik álmukból az utca lakóit féktelen duhajkodásuk­kal, s aztán jönnek sorba a följelentések. És minket át­koz mindenki, amiért behoz­tuk a falúba a cigányokat. Nem lehet őket máról holnap­ra megnevelni. Különösen a rendszeres munkától tartóz­kodnak. De panaszkodni és könyörögni tudnak, azt jól megtanulták. És mit szól Bognár István vfc-elnökhelyettes? — Mindennap akad dolgunk cigányokkal. Most is folyamat­ban van egy följelentés kivizs­gálása. Igyekszünk segíteni őket, hogy mielőbb beilleszked­hessenek társadalmunkba. Építkezési lehetőséget biztosí­tunk nekik a faluban, vásárol­hatnak házhelyet. Lakást pilla­natnyilag nem adhatunk Or­sós Máriának. A Kossuth Ter­melőszövetkezet elnöke azt ígérte, hogy ha belépési nyilat­kozatot ír alá, és szorgalmasan dolgozik a közösben, akkor kaphat lakást. Javaslom, hogy próbálja meg ott. És megpróbáltuk ott is. Ügy látszik azonban, hogy az ígé­retet a tanácsnál rosszul értel­mezték, mert a tsz a szóban forgó épületben almát tárol, és szó sem lehet kiüritésérőL Esetleg csak március felé, ami­kor majd elszállítják az almát. De ilyen munkaerőre — mint mondották — nincs is szüksé­gük. Hiába bizonygatta Orsós Mária, hogy számíthatnak rá, rendesen fog dolgozni, szomo­rúan kellett tapasztalnia, hogy ismét zsákutcába jutott, kéré­sét senki sem hajlandó teljesí­teni. Az anya nem dolgozik ál­landóan sehol sem. Állami gazdaságba nem járhat, mert akkor gyermekeit nem hagy­hatja a bölcsődében. Sohasem tudhatja, hogy mikor betegszik meg egyik vagy .másik gyerme­ke. Az orvosi kezelést, a gyógyszert fizetnie kell, mert nincs bevonva a társadalom- biztosításba. Egyedüli megol­dás az lett volna, ha belép a termelőszövetkezetbe. • A réz­ben azonban nincs szükség rá* csak azért, mert cigány. Észre kellene venniük a ta­bi illetékeseknek, hogy egy család megbecsülést keres, ki akar emelkedni rossz életkö­rülményeiből, dolgozni szeret­ne, hogy emberibb életet élhes­sen. Támogatni kellene ezt a törekvést, mert csak így való­síthatjuk meg az egyenjogúsá­got. Ezt néhány helyi vezető elismeri ■— szavakban, nyilat­kozatokban. De a cigánykérdéa megoldásáról nemcsak beszélni kell, hanem tenni, cselekedni^ leszámolni az előítéletekkel éa intézkedni... EL P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents