Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-21 / 249. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1961. október XL Az SZKP XXII. kongresszusának pénteki ülése ' (Folytatás az 1. oldalról.) | tudósok ke, s hangsúlyozta, hogy az élenjáró SZKP új programja a szovjet1 nek forrása. lelkesedésének, az tudomány fejlődéséA mandátum vizsgáló bizottság jelentése Vitalij Tyitov, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke beszámolójában kijelentette, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja mint kipróbált és megedzett élcsapat érkezett el XXII, kongresszusához. A párt sorai jelenleg 9 716 000 kommunistát számlálnak. A XX. kongresszus után a párttagok száma csaknem 2 500 000-rel, vagyis több mint egyharmad 'résszel emelkedett. Amint Tyitov közölte, azor- "szághan jelenleg több mint ,296 000 pártszervezet' működik. Az iparvállalatoknál, az építkezésnél, a hírközlésnél, a {szállításnál, több mint. 75 000 pártszervezet tevékenykedik. Csaknem mindén kolhozban ■van pártszervezet. Az SZKP XXII. kongresz- .szusára 4*108 küldöttet választottak meg szavazati joggal, 405 küldöttet pedig tanácsko- ,'áási 'joggal. . • A mandátumvizsgáló bizottság elnöke elmondta, hogy a Szovjetunió 65 nemzetiségének és népének képviselői vannak jelen a XXII. kongresszus küldöttei között. Vitalij Tyitov elmondta, hogy a kongresszusra 1391 ipari dolgozót, 748 mezőgazda- . sági dolgozót választottak meg. Amint Tyitov megjegyezte, a kongresszusra 226 tudóst választottak meg,' közöttük a Szovjet Tudományos Akadémia és iparági akadémiák akadémikusait és levelező tagjait, a tudományok 139 doktorát és kandidátusát. A szónok taps kíséretében jelentette be, hogy a világűr hőseit, a párt és a szovjet nép dicső fiait — Jurij Gagarint és German Tyitovot — küldötteknek választották meg az SZKP XXII. kongresszusára. A mandátumvizsgáló bizottság elnöke elmondta, hogy a küldöttek között van 42 régi bolsevik, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt léptek be az SZKF-be. A XXII. kongresszusra 1073 nőt választottak meg küldöttnek. A párt — jelentette ki Tyitov — a legjobbak legjobbjait küldte a kongresszusra. A küldöttek több mint 84 százalékát a Szovjetunió érdemrendjeivel és érdemérmeivel tüntették ki. A küldöttek közül 99 a Szovjetunió Hőse, 478 a Szocialista Munka Hőse, 203 pedig Le- nin-díjas és Sztálin-díjas. Aa SZKP XXII. kongresz- szusa — jelentette ki Tyitov — az egész világ elé tárja a szovjet nép hatalmas energiáját és azt a rendíthetetlen elhatározását, hogy teljesíti történelmi küldetését — fölépíti a kommunista, társadalmat A kongresszus egyhangúlag jóváhagyta a mandátumvizsgáló bizottság jelentését. Antonin Novotny t Csehszlovákia mai nemzedéke is a kommunizmusban fog élni Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt, kül- »«Jdöttségéh«3e:' vezetője ;felszóía- lásában hangsúlyozta: »Az SZKP új programja megszilárdította razon meggyőződésünkét, hogy már Csehszlovákia mai nemzedéke is a kommunizmusban fog élni, és erőt ad nekünk e feladat teljesítéséhez.« , A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára kijelentette, hogy az SZKP programja a szocializmusnak a kapitalizmussal vívott békés versenyében újabb, eddig még nem látott győzelmeket fog biztosítani. Az SZKP programjának a -nemzetközi fejleményekre gyakorolt hatása már ma is érezhető — jelentette ki, s hozzátette, hogy a program nagy hatást gyakorolt az imperializmus ellen, a békéért harcoló összes erőkre. ' E történelmi napokban újból felismerjük — mondotta—, milyen szerepet töltött és tölt be az SZKP XX. kongresszusa, amely az egész emberiség számára megmutatta a béke, és a haladás biztosításának széles útját. Novotny elítélte a jelenlegi albán vezetőknek a leninizmus ellen irányuló szakadár akcióit. A küldöttség vezetője átnyújtotta Nyikita Hruscsovnak azt az üdvözlő üzenetet, amelyet a Csehszlovák Kommunista Párt és az egész csehszlovák nép a kongresszushoz Intézett. csowal. »A párt ezen a kongresszuson egységesebb és össze- forrottabb, mint valaha« — hangsúlyozta Mikojan. Ezt követően elemezte az SZKP programtervezetének néhány tételét. Egyebek között rámutatott, hogy a kommunizmus anyagi és technikai bázisának létrehozása a párt álti- lános irányvonalának lényege, és ezt az irányvonalat következetesen végre fogják hajtani. Megjegyezte, hogy a lenini államelméletet továbbfejleszti az új program. »Az új programba a proletariátus diktatúrájának kérdése — jelentős gyarapítása a marxizmus-]eni- nizmús elméletének.« A Szovjetunióban a proletariátus diktatúrája megoldotta az összes eléje tűzött feladatokat. A proletárdiktatúra állama népi állammá vált. Apasztasz Mikojan beszédében elemezte a nemzeti felszabadító mozgalmakat és a neo- kolonializmust. Megjegyezte továbbá, hogy az Aliban Munkapárt vezetői letérnek az internacionalista álláspontról, és ezt nacionalista állásponttal váltják fel. Külpolitikai problémákat érintve Mikojan kijelentette, hogy »számunkra a legfőbb békés feltételeket biztosítani a kommunizmus felépítéséhez-«. Emlékeztetve a szovjet kormánynak a német békeszerződés megkötését célzó erőfeszítéseire, ezt mondta: »Nincs olyan erő, amely megakadályozhatna bennünket e létfontosságú békerendezés megvalósításában.« Szerencséje Európának —jelentette ki —, hogy Németországban olyan állam alakult, mint a Német Demokratikus Köztársaság, amely a béke és a barátság jobbját nyújtja az egész világnak. Mikojan felszólalásának utolsó szavait; »A történélem iránytűje a kommunizmus felé mutat« ta: ' viharos taps fogadA kommunizmus építőinek kongresszusa A Pravda október 20-i vezércikkéből Moszkva (TASZSZ). Az emberiség negyedik napja óriási és lankadatlan figyelemmel Moszkvát hallgatja. A világ népei hazánk fővárosa felé tekintenek. Az emberek minden országban, valamennyi kontinensen a legnagyobb érdeklődéssel kísérik a kommunista lársadalom megteremtésének nagy programját megvitató XXII. pártkongresszus munkáját — írja október 20-i vezércikkében a Pravda. Ebben a programban testesülnek meg a világ dolgozó embereinek legszebb vágyai és reményei. Az SZKP XXII. kongresszusát teljés joggal nevezhetjük a jelenkor — a marxizmus—leninizmus diadalmas győzelmeinek kora — kimagasló eseményének. N. Sz. Hruscsov elvtárs beszámolói világosan visszatükrözték mindazt, ami az emberiséget jelenleg foglalkoztatja, szenvedélyesen érdekli. A beszámolók mélyen szántó marxista—leninista elemzést adnak a jelenlegi nemzetközi helyzetről, összegezik a Szovjetunió és az egész szocialista tábor nagy győzelmeit, feltárják a tőkés országokban meglevő ellentmondások további kiéleződésének okait, jellemzik a proletariátus forradalmi harcának legyőzhetetlen növekedését, a gyarmati és a függő országok nemzeti felszabadító mozgalmának hatalmas fellendülését, megmutatják a társadalmi fejlődés törvényszerűségeit. E beszámolók rendkívüli teljességgel és világossággal határozzák meg a Szovjetunió külpolitikájának — a béke és a békés együttélés politikájának — általános irányvonalát. Ezekben a történelmi napokban^ érzéseink és gondolataink szeretettel és odaadással fordulnak az emberiség lángelméi: Marx, Engels és Lenin felé, akik megnyitották és Anasxtass Mikojan; Győzött a lenini újító szellem, győztek a lenini elvek A kongresszus küldöttei és a vendégek nagy figyelemmel .hallgatták Anasztasz Mikojan beszédét, amelyben részletesen elemezte Molotov és , a .többi frakciós pártellenes nézeteit. Mikojan rámutatott, hogy a pártéHeines csoport elkeseredetten , szembehelyezkedett a pártáiét . lenini szabályainak visszaállításával, ellenezte az iparigazgatás átszervezését, a szűzföldek művelésbe vételét. Elmondotta, hogyan akadályozták a frakciósok konzervatív és dogmatikus nézeteikből kiindulva a pártat és a népet az új intézkedések végrehajtásában. Az SZKF Központi Bizottságának 1957 júniusi plénuma ideológiailag és szervezetileg egyaránt szétzúzta a pártellenes csoportot. Győzött a lenini újító szellem, győztek a lenini elvek, a lenini irányvonal, győzött a lenini központi bizottság, élén Nyikita Eilender amerikai szenátor: egyetértek Hruscsowal Rosztov (TASZSZ). A. Elender amerikai demokrata párti szenátor, aki jelenleg körutazást tesz a Szovjetunióban, Doni-Rosztovból való elutazása előtt a TASZSZ tudósítójának kijelentette: »Egyetértek Nyikita Hruscsov véleményével, amely szerint a háború és béke kérdéseiben győzedelmeskednie kell az értelemnek, és az összes vitás kérdéséket békés úton kell megoldani. Meggyőződésem — hangoztatta a szenátor —, hogy országaink népeinek sikerül megtalálniuk a vitás nemzetközi kérdések ‘ rendezésének útját háború nélkül (MTI) Adenauer a belügyi tárca felajánlásával csábítja a Szabad Demokrata Pártot Bonn (MTI). Csütörtökön a késő éjszakai órákig tartottak Bonnban a koalíciós tárgyalások Adenauer, Strauss és a szabad demokrata párti vezetők között. Hírek szerint Adenauer továbbra sem. hajlandó annak elfogadására, hogy kancellárságát előre megállapított határidőhöz kössék, ellenben felajánlotta Mentiének, az FDP elnökének a belügyi tárcát, ha az FDP belép a vezeté- Hrus- se alatt álló koalícióba. Ebben az esetben Schröder, az eddigi belügyminiszter a pénzügyi tárcát venné át. A koalíciós tárgyalások pénteken este tovább folytatódtak. APRÓHIRDETÉSEK ÁRA hétköznap szavanként 1 Ft, vasár* és ünnepnap 2 Ft. Az első szó kettőnek számít. Legkisebb hirdetés 10 Ft. Soros hirdetés hétköznap 6, vasárnap 12 Ft. Szüntessék meg a terrorcselekményeket Dél-Yietnamban Hanoi (TASZSZ). A vietnami hírügynökség jelentése szerint Vng Van Khiem, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere az 1954. évi genfi értekezlet társelnökeihez jegyzéket juttatott el, amelyben utal a Dél-Vietnamban a terrorcselekmények miatt kialakult helyzet tarthatatlanságára. A jegyzék több példát említ arra, hogy a dél-vietnami bábkormány tüzérségi és légi támogatással végrehajtott hadgyakorlatai során a békés lakosok százait pusztították el. Az ártatlan emberek ezreit vetik börtönbe vagy koncentrációs táborba. A jegyzék rámutat, hogy a terror az egész dél-vietnami lakosság életét veszélyezteti. (MTI) megalapoztak az emberiség útját az új társadalomra való áttéréshez. Pártunk becsülettel teljesíti küldetését, mint a. társadalom forradalmi átalakításának vezetője. Nincs a világon még egy párt, amely fennállása alatt ilyen nagy győzelmeket aratott volna. A kommunizmus hazánkban az embermilliók élő, alkotó, gyakorlati ügye lett. Az SZKP Központi Bizottságának a XXII. pártkongresszus elé terjesztett beszámolója a legutóbbi hat év harcainak és munkájának lelkesítő eredményeiről számol be. Örömöt és magasztos büszkeséget ébresztenek minden szovjet emberben és külföldi barátainkban azok a számadatok, amelyek az SZKP Központi Bizottságának beszámolójában szerepelnek. A XX. pártkongresszus óta eltelt hat év alatt az ipari termelés csaknem 80 százalékkal emelkedett. Hazánk továbbra is jelentősen megelőzi az Egyesült Államokat a fejlődés ütemében, s a legutóbbi éveikben sok termelési ág abszolút növekedése területén is kezdi utolérni. Ma már hazánk adja a világ ipari termelésének csaknem egyötödét. Nagy sikereket arattunk a mezőgazdaságban, amelynek fejlesztésére pártunk ezekben az években különös figyelmet fordított. 41,8 millió hektár szűzföldet vettünk művelés alá. Az 1956—60-as esztendőkben évente átlagosan 42 százalékkal több szemesterményt termesztettünk, mint a megelőző években. Mindaz, amit a gazdasági építőmunka területén elértünk, a legközvetlenebb módon megmutatkozott a szovjet emberek életszínvonalának emelkedésében. Büszkék vagyunk rá, hogy a szovjet társadalom a világ legképzettebb társadalma lett, és a szovjet tudomány vezető pozíciókat foglalt el az ismeretek legfontosabb területein. A szovjet emberek diadalmas űrutazásai pedig mintegy a dicső győzelmek betetőzését, az épülő kommunizmus magasra emelt zászlaját jelentik. »Nagyszerű sikereinket mind a kül-, mind a belpolitika területén a párt lenini fő irányvonalának szilárd és következetes valóra váltása eredményeképpen vívtuk ki, s ez az irányvonal a XX. kongresszus történelmi határozataiban nyert mély visszatükrözésit. A Központi Bizottság szükségesnek tartja bejelenteni, hogy a XX. kongresszus politikai irányvonala teljes győzelmet aratott. Ez az élet által diktált, a lenini forradalmi alkotó munka szellemével telt irányzat egész szovjet népünk ügye lett. A párt mind jobban megszilárdította kapcsolatait a néppel, és a nép hatalmas energiájára támaszkodva, további növelte a Szovjetunió dicsőségét«. A kongresszus viharos tapssal fogadta a Központi Bizottság beszámolójának ezeket az ihletett szavait, s ezáltal kifejezésre juttatta, hogy az egész párt és az egész nép a legegységesebben helyesli az SZKP Központi Bizottságának szilárd lenini vonalát. A párt — miután erőteljesen elítélte a XX. kongresszuson a J. V. Sztálin körül kialakult s a marxizmus—leninizmus szellemétől idegen személyi kultuszt és az ezzel kapcsolatos hibákat és ferdeségeket — helyreállította a pártélet lenini normáit és a vezetés elveit, tág teret nyitott a nép alkotó erői előtt, kiterjesztette és megszilárdította kapcsolatait a tömegekkel, tovább növelte a harci készséget. A párt és központi bizottsága határozottan elsöpörte az útból Molotov, Ka- ganovics, Malenkov, Vorosilov, Bulganyin, Pervuhin, Szabu- rov és a hozzájuk csatlakozott Sepilov frakciós, pártellenes csoportját, amely le akarta téríteni a pártot és az országot a lenini útról. Az SZKP XXII. kongresszusa megmutatja a kommunista párt nagy egységét és össze- forrottságáí* i azt a tántoríthatatlan eltökéltséget, hogy végrehajtja a kommunizmus felépítésének nagy programját. Nyolcvan külföldi marxista— leninista párt küldöttsége van jelen a kongresszuson, s ez impozáns elismerése annak, hogy partunk becsülettel teljesíti nemzetközi kötelességét. A Kínai Kommunista Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a Francia Kommunista Párt vezetői felszólalásukban hangsúlyozták, hogy az SZKP XXII. kongresszusa és az ott elfogadott program milyen nagy jelentőségű a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. Jövőnk láthatóan és lelkesítőén kibontakozik a világ népeinek szeme előtt, amikor pártunk új programtervezetét, korunk ihletett kommunista kiáltványát olvassák. Az SZKP új programjának nagyszerűsége lenini vártunk nagyságáról, világos kollektív értelmének óriási elméleti erejéről beszél. Az új program tervezetének előkészítése szempontjából valóban történelmi jelentősége volt az SZKP XX. és XXI. kongresszusának, mivel mindkettő sok elvileg új dolgot vitt a párt és a szovjet társadalom élete legfontosabb kérdéseinek megoldásába, a világfejlődés folyamatainak elemzésébe. A szovjet embereknek szilárd a meggyőződésük, hogy a párt új programja, amelyet a XXII. kongresszus elfogad, ugyanolyan eredményesen megvalósul, mint a párt első és második programja. A párt által a legközelebbi 20 esztendőre megjelölt általános perspektíva a legmerészebb képzeletet is túlszárnyalja. Két évtized leforgása alatt létrejön a kommunizmus anyagi-technikai alapja. Csupán a következő összehasonlításokat kell megtennünk, hogy fogalmat alkothassunk a párt és a nép..e fő gazdasági feladatának grandiózus voltáról. Húsz esztendő alatt a társadalmi össztermék körülbelül ötszörösére, az ipari termelés legalább hatszorosára, a mezőgazdasági termelés pedig körülbelül 3,5- szeresére emelkedik. Ez egyenértékű azzal, mintha a mi áldott földünkön újabb 5 olyan ipán és ttöbb mint 2 olyan mezőgazdasági ország alakulna, mint amilyen a mai Szovjetunió. S mindez az emberért, az ember boldogságáért történik. A , kommunizimusért vívott harc folyamán korunk leghaladóbb eszméinek, a rnarxizmus- ■leninizmus eszméinek hatására formálódik az új ember, megvalósul az emberi személyiség sokoldalú, harmonikus fejlődése. A kommunizmus fölemeli az embert, korlátlan lehetőségeket tár fel előtte az élet és a szabad alkotó munka igazi szépségének megismerésére. Már a világ minden részéről érkező visszhangok arról tanúskodnak, hogy az SZKP XXII. kongresszusának munkája a jelenlcor egyik legfontosabb eseménye lett. Pártunk programja világtörténelmi jelentőségű dokumentummá vált, és óriási hatást gyakorol a világ politikai légkörére. Örömmel és büszkeséggel beszélnek erről a programról a szovjet emberek és a szocialista tábor országaiban éló népek, akik vállvetve haladnak velünk együtt a kommunizmus felé. A kommunizmus nagy igazsága eljut azokhoz a népekhez, amelyek levetették a gyarmatosítás igáját, reménnyel és bizakodással tölti el a tőkés országokban és még a gyarmatosítók járma alatt sínylődő országokban élő dolgozó emberek szívét. A kommunisták magasra emelték a világ fölé a haladás zászlaját, a humanizmus zászlaját. Ügy vonultak be az emberiség történelmébe, mint a világot átalakító és megújító, leghatalmasabb alkotó erő. A kommunizmus legyőzhetetlen. Egész bolygónkon diadalmaskodik — fejeződik be a Pravdf vezércikke. (MTI)