Somogyi Néplap, 1961. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

Ssombat, 1961. szeptember 16. s SOMOGYI WßWaAl* Szebb, emberibb élet Jolánfapusztcm Jolántapuszta, ez az Inke ha­tárában meghúzódó kis tele­pülés, amely valamikor báró Inkei István birtoka volt, ma a Böhönyei Állami Gazdaság egyik üzemegysége. Főleg do- hányt és burgonyát termelnek itt. Említésre méltó a 204 da­rabból álló hizómarha-állomá- nyúk is. Mindössze tizenkét- család la­kik a pusztáin- Elsősorban altét foglalkoztatja a gazdaság, de járnak ide időszaki dolgozók a környékről is, például Inká­ról. Dolgos fiatalok A két istálló és a kovácsmü- hely körül szorgoskodó embe­reket látunk. Az istállók ál­tal közrefogott tágas udvaron vontató berreg. A pótkocsira egymással versengve két 18— 20 év körüli fiú ralija fel az istállótrágyát. — Sanyi, siess egy kicsit, nem érünk rá! — biztatja tár­sát a magasabbik. — Délután még Magasdra is el kell men­ni abrakért a vontatóval. ök ketten testvérek: Bognár Sándor és. József. Itt dolgozik apjuk is, takarmányos. Van egy leánytestvérük, most nyol­cadikos, szeretne tovább ta­nulná. A két fiú állandóan a vontató mellett dolgozik. — Mennyit keresnek? — Ezerkétszáz-ezerhárom- száz forintot — feleli Sándor —, Józsi a nyáron a kétezret is megkereste. — Mit csinálnak a pénzzel? Most Jóska siet a válasszal. — Egy részét szüléinknek ad­juk, a többiből ruházkodunk és szórakozunk. — Milyen lehetőségeik van­nak a szórakozásra? — Vasárnaponként kerékpár­ral bemegyünk a faluba tele­víziót vagy mozit nézni — vá­laszol Jóska; — Én inkább a futballt ked­velem, játszom a községi csa­patban is — így Sándor. — Készen vagytok már? — kérdezi hátrafordulva az ülés­ről Bíró József traktoros. — Mehetünk — kiáltja egyi­kük, míg a vontató lassan ki­kanyarodik az udvarból. Megnőttek az igények A régi cselédlakások levet- kezték a múlt nyomait, s kí­Vérszögek* vül-belül átalakítva emberi körülményeket biztosítanak a lakóiénak. Garat Jánoséinál az egész család otthon van. Éppen ebé­delnek. A konyhában rend, tisztaság, új bútorok. Egy áll­ványon telepes rádió, az aszta­lon a Szabad Föld legfrisebb száma. Garai János a feleségével és két kislányával lakik itt. A kisebbik, Magdi három és fél éves, a tavasszal megy óvodá­ba. Erzsi negyedikbe jár. A házigazda állatgondozó a gaz­daságban. 1950 óta dolgoznak az állami gazdaságban, azelőtt pár holdon egyénileg gazdál­kodtak. Amikor arról érdeklő­döm, hogyan élnek, a házigaz­da szívesen világosít fel: — Beosztjuk a pénzt, hogy mindenre jusson. Ahogy mon­dani szokás: szegényesen, de megélünk. Azért mondom, hogy szegényesen, mert bár igaz, hogy mai életünket ösz- sze sem lehet hasonlítani a múltbelivel, de van-e olyan ember, aki tökéletesen elége­dett, és ne törekedne arra, hogy még jobban éljen? — El­tűnődve folytatja: — Nagyon megnőttek ám itt is az igé­nyek! Emlékszem, az én időm­ben mi, kis cselédgyerekek még klott gatyában, mezítláb jártunk iskolába, templomba. — Fölemeli hangját: — Ma pedig? Azt hiszi, a kislányom elmenne az iskolába vagy akár a faluba mezítláb? Soha! — Van itt iskola? — Nincs, Inkére járnak be a gyerekek — kapcsolódik be a beszélgetésbe G araimé. — Én is bejárok esténként a faluba bevásárolni, tejet meg édessé­get hozok a kislánynak. Az eleven, dundi csöppség most sem hagyja békén anyu­káját, szoknyájába csimpasz­kodik, úgy néz fel rá: —Anyu, ugye, hozol nekem estére cso­kit? — Hozok, kislányom — bó­lint mosolyogva az anyja, s megsimogaítja a kerek kis ar­cot. A kertésztanuló Nyikordul a kisajtó, az egyik udvarból tizenöt év körüli kislány siet kifelé. Kezében kosár. — Hova igyekszik? — kér­dezzük. — Ide a kukoricamorzsolók- hoz megyek — mutat a górék felé, ahonnan a morzsolót haj­tó motor dohogása hallatszik. — Ott segítek. — És mit segít? — A csutkát hordom éL — Idevalósi? — Igen. Édesanyámmal és öcsémmel hárman lakunk együtt. Öcsém most ötödikes. Anyám a gazdaságiban dolgozik mint állandó munkás. — És maga? — Kertésztanuló vagyok. Te­rebezdpusztáról ide helyeztek gyakorlatra. — És mikor tanul? — Nappal nemigen. Főleg esténként, de előbb megfőzöm a vacsorát, mire anya megjön a munkából. Aztán segítek ta­nulni öcsémnek, utána magam is hozzáfogok — mondja. Tóth Marika kosárral a kezében el­ballag a gyümölcstől roskado­zó almafák alatt... Kerék Imre AZ AGITÁCIÓS MUNKA NÉHÁNY TAPASZTALATA Amikor a Nagyatádi Fonal­gyár párt- és tömegszervezeü vezetőivel az üzemi agitációs munkáról beszélgettünk, úgy nyilatkoztak, hogy az van is, nincs is az üzemiben. E válasz alaposabb vizsgálódásra adott okot. Az üzem dolgozói szép ered­ményeket értek eü. a termelés­ben. Tervüket rendszeresen tel­jesítik. A munkafegyelem, a kollektív szellem mély gyöke­ret vert az emberekben. S mindez vajon miből adódik? Ösztönösségból? Vakf egy elem­ből? Valamiféle drákói üzem- vezetésT szigorból? Vagy talán abból az elvből, hogy ha élni akarunk, hát dolgozni kell? Nem. Az öntudatot a munkás nem az anyatejjel szívja magá­ba, hanem a párt oltja belé felvilágosító, nevelőmunkájá­val: az agvtádóval. Így van ez a Nagyatádi Fo­nalgyárban is. Pedig Raffaisz elvtárs, a pártvezetőség egyik tagja úgy véli, hogy a gyár munkásgárdája talán nem is Vetik a bíbort az eddel Egyetértés Tsz-ben. A 15 holdas táblán bárom vetőgép, borona és két henger dolgozik. két Nagy gondosságot kívánnak a külföldi búzafajták Megyénk állami gazdaságai két évvel ezelőtt termeltek elő­ször külföldi búzafajfát. Akkor 350 holdról takarítottak be San Postare, Froduttore és Autonómia olasz búzákat. Ta­valy ősszel a külföldi búzákkal elvetett terület csaknem tíz­szeresére, 3000 holdra nőtt, s az említetteken kívül Bezosz- tája és Szkoroszpelka szovjet búzát is termesztettek. Már az első évben bebizo­nyosodott, hogy ezek a búza­fajták a hazaiaknál 4—5 má­zsával többet adnak holdan­ként, ha megteremtik hozzá a föltételeket Mik ezek a fölté­telek? Elsősorban a kellő mélységű szántás. Az állami gazdaságokban szakítottak a 18—20 cm-es szántással, s a külföldi búzák alá mindenütt 25—30 cm mélységű talajmű­velést végeztek. Ügyeltek arra is, hogy olyan elővetemények után következzenek ezek a bú­zák, melyeknek karai becaka- rítása lehetővé teszi a talaj kellő beéredését. Többnyire borsó, vöröshere, len, kender, zabosbükköny, lucerna után vetették a külföldi fajtákat. Ezeknél a búzáknál fokozot­tabb jelentősége van a megfe­lelő mennyiségű vetőmagnak. A legjobb, ha egy holdba 3 millió 400— 3 millió 500 ezer mag kerül. Az olasz búzák gyengébb tél-állóképességét úgy ellensúlyozták, hogy a szo­kásosnál mélyebbre vetették a magot, s a vetést október 15— 20-ig befejezték. Igen fontos, hogy a külföldi búzák megfele­lő mennyiségű műtrágyát kap­janak. 250 kg szuperfoszfátot és 100 kg pétisót igényel a külföldi fajták holdja. Jó ered­ményt ott értek el, ahol ősz­től tavaszig legalább kétszer fej trágyáztak. Egyetlen föltétel elhanyagolása terméscsökke­nést akozhat. A tapasztalatok szerint a szovjet búzák termelőképessé­ge semmivel se marad el az olasz fajták mögött A 3000 holdból 960-on termelt ilyet az alsóbogáti, a bárdibükki, a böhönyei, a kutasd és a lábodi gazdaság S jóllehet későn és nem olyan jó előveteményű ta­lajba került ez a búza, mégis a holdankénti termésátlag 15— 20 mázsa között mozgott. Mi­nőségük se marad el a magyar fajták mögött, hiszen átlagban valamennyinek 80 kg fölött volt a hektolitersúlya. Az állami gazdaságok az ősz­szel jelentősen megemelik a külföldi fajták vetésterületét: 5800 holdon, az összes kalászos terület 64 százalékán termelik a két olasz és a két szovjet íaj_ tát. A vetést szeptember 20-a körül elkezdik. a mindennapi agitáció nyomán dolgozik öntudatosan, hanem munkaszeretetből, szorgalom­ból. Ezt az állítását arra ala­pozza, hogy bár a pártszerve­zet nem végez rendszeres agi- tációt, csak esetenként, mégis a termelőmunka általában min­dig jól megy az üzemiben. Itt elérkeztünk a dolog lé­nyegéhez: baj van az agitációs ■munka fogalmának meghatáro­zásával. A fonal gyári elvtársak csak azt tartják agitációmak,- amikar kisgvűléseket, csopor­tos beszélgetéseket, sajtóvitá­kat rendeznek, kollektív rádió­hallgatást szerveznek, vagy ki­mennek az üzemrészekbe a dol­gozóikhoz egy-egy előre megha­tározott céllal, például lemara­dás esetén a terv teljesítésiére való buzdítással stb. Abban igaza van Raffaisz elvtársnak, hogy ez valóban nem mindennapi jelenség az üzemben. S ha csak ezeket vennénk figyelembe a párt­szervezet agitációs munkájá­nak vizsgálatakor, akkor va­lóban úgy festene a dolog, hogy az üzemiben van is, nincs is agitáció. De vajon hova so­rolják a fonalgyári elvtársak azt, amikor a párttagok nem előre meghatározott szándékkal beszélgetnek az üzem dolgozói­val egy bizonyos témáról? Pél­dául általánosságokban a kül- és belpolitikai helyzetről, egyes emberek magatartásáról; vagy éppen vitát kerekítenek a mos­dóban vagy az ebédlőben a német kérdésről, és azt marxis­ta megvilágításban magyaráz­zák; Nem más ez, mim agitáció! És ezt a pártszervezet igen jól végzi. Kisdeák Erzsébet pártve­zetőségi tag szerint az ő üzem­részükben szinte napirenden vannak az egészséges politikai viták. A bérmálás előtt pél­dául órák hosszat beszélgettek vallási kérdésekről —» és nem is eredménytelenül. Az, hogy az üzemben jól dol­gozó szocialista brigádok van­nak, hogy egymás után alakul­nak a KISZ takarékossági bri­gádok, és hogy ma már egy kg áru megfestése 6,48 forint he­lyett 5,07 forintba kerül, töb­bek közt azt is bizonyítja, hogy az üzemben jó az agitációs munka. Az agitációmak száz- és száz­féle formája van. Akkor agi­tálunk igazán jói, ha az adott esetben a legjobb formát s.lkal- mazzwk akár az üzemben, az irodában, akár családlátogatás alkalmával vagy úton-útfélen. Wirth Lajos » A szovjet tudósok a műanyagok szerkezetéhez közel álló bizonyos anyagoknak a vérhez való hozza- adásával olyan »vérszögeket" állí­tottak elő, amelyek négyzetcenti­méterenként 500 kilogrammos nyo­mást Is kibírnak, vagyis szilárdab­bak az emberi test jö néhány csontjánál. A sebészek e »vérszö­geket« a csonttörések gyógyításá­nál használják feL jr F * de a férfi valahová a messzibe y tekint. A másikra gondol, an­nak szól a mosolya is. A nő megérzi ezt, egyszerre eszébe jut a vöröshajú, akit a férfinál látott, s váratlanul szomorú lesz. Ilona asztalára borulva sír. Lajos ügyetlen mozdulattal ha­jol föléje, tétovázó keze az: asszony haját simogatja. Da- annyit doS­— Biankám, drágám, nem szabad... Ne sírjon. Talán jobb is így... Én veled mara­dok. Mindig... örökké... Á fulladt sírás csöndesül. — Te... olyan jó vagy. Iga-5 zán olyan jó... £ r TÚRI ANDRÁS: (38) — Az utolsó utasítások — mosolyog a főmérnök. — Hol­nap reggel már túl leszek a ha­táron. S megy fel az igazgatóhoz Hollán íróasztala mögött ül, pillantása furcsán zavart. A EG A GjyAR — Mit követett el? Mi a vád tárcsáz. A vonal másik végén ellene? hallja a jólismert hangot: Sárosa csöndesen nézi a zak- — Halló, itt Csiszár! Halló, látott, dúlt arcot, fátyolos sze- ki az? meket. Végre megszólal,- A vád? hatalom történt: megbízásából felgyújtotta a bőrkanapén s a fotöjben két gyárat. Az asszony hátratántorodik. — Jóságos isten! Az nem lehet! — Asszonyom, elképzelheti, hogy ilyet csak akkor mondok, Jöjjön azonnal! Azonnal! — Jövök, máris! Rohanok! Lent az osztályon épp ak­kor fordul Aranka Keresztesi­hez: — Itt van ez a Hevesi. Egye­férfi ül. — Az elvtársak önnél kí­vánnak beszélni. Hevesi úr. Sárosa főhadnagy feléje lép. — Kérem, jöjjön velünk. ____________________________ A főmérnök beleegyezően ha már bizonyosak vagyunk a sek élete csupa szerencse. Bez­bólint, majd váratlanul feine- dologban. Kérem, nyugodjék zeg^maga sohasem jutott el vet. Különös, szomorú nevetés meg. külföldre. ez. Fáradt nevetés. Uona ott marad. A borzalom ~ Nem baj, én nem is na­— Mehetünk. át_ meg átjárja. Hosszú ideig W«» A titkárság ajtajában Heve- mozdulni sem tud. Mégiscsak a sínével ütköznek össze. A fő- férje. S ha nem is szereti már, mérnök ellép mellette, mintha hozzá sohasem volt rossz, nem látná. Az asszony dermed- A könnyek elöntik a szemét, ten áll, nézi a távozó csopor- függönyön át látja a folyosót, tat. Éles, nyilalló fájdalom vág a tárgyakat. Lassan megindul, a szívébe. A főhadnagy után befordul a szobájába. Különös a88 szalad, megragadja a karját. szerencse folytán senki sincs — Hová viszik a férjemet? ott. Leroskad a székébe, arca — Be kell jönnie velünk a előtt a telefon, önkéntelen Sapitányságra. mozdulattal nyúl a kagylóért, XIV. A vallomás — Üljön le. Hevesi fáradtan leereszke-^ dik a kínált helyre. Őszülő ha­— És maga. Pedig ha valaki ja rendetlen, szinte csapzott, a mAéfefin^sóly^gSa “■ halántéka fölött Tíz évet öre-£ — Az én vagyaim sokkal §®dett egyetlen óra alatt. £ szerényebbek. Rendes, nyugodt Hangját alig hallani, amikor j otthon, békesség, egy ki kert megszólal ____ - Kaphatnék egy cigaret-; — Egyedül? — Oh, az egyedüllétet is meg _ lehet gyűlölni. Aranka reménykedve néz rá, (Folytatjuk.) SÓ VAGY MÉSZ? — öt kiló sót, Józsi bátyám! — Tízet ide is! — Mar?.d-e még, merthogy együtt élek az anyósommal, ne­kem tizenöt kell! — Nyugalom, emberek, nyu­galom, jut mindenkinek ... Ilyen hangzavart hallottam az egyik falu szövetkezeti boltjá­ban, amikor betértem egy do­boz cigarettáért. Figyeltem egy ideig a nyüzsgést, s minthogy kivétel nélkül mindenki sót vásárolt, nem állhattam meg szó nélkül: — Disznóölés van errefelé, vagy mostanában kedvelték meg a sósstanglit meg a sós- perecet? Egy fejkendős, öreg nénike tülekedett mellettem, szíves szóval válaszolt: — Tudja, édes gyerekem, há­ború lesz, méghozzá atomos háború ... — Ne mondja! Aztán ki mondta ezt magának? — Hát a Lizi a harmadik szomszédból, az csak tudja .. . hallotta a sógorasszonya bá- csikájától, az pedig nagy em­ber ... •— De hát minek a só? — Maga még nem hallotta, édes gyerekem? Szent úristen, mi lesz magával . . . Hát ide­hallgasson. Azt mondják, a só megvédi az embert az atomtól. — Meg-e? Aztán hogyan? — Ejnye, még ezt se tudja? A teknőt tele kell rakni vízzel, besózni, aztán, fia beleül az ember gyereke, elkerüli az a sugárnyavalya... — És ha közben összedől a ház? — Lit ja, édes gyerekem, az meglehet... De ki az úristen bírja annyi sóval, hogy még a tetőt is meghintse meg a fa­lakat ... ? Most már belementem a já­tékba. Nagy komolyan magya­ráztam az öregasszonynak, a többiek tátott szájjal hallgat­ták. És e néhány perc alatt a boltos is megtörölhette homlo­kát. — Én valami másról hallot­tam ám, mama! — Ne mondja, édes gyere­kem! Aztán miről? — Tudja, olvasok tudományos könyveket meg efféléket. Az­tán azok a tudósok kitalálták, hogy nem ám a só, egy fenét, a mész védi meg az embert az atomtól. — Ne mondja... a mész...? —< Az bizony, hihetetlenül meg lehet vele gyorsítani az emberi mozgást. Tudja, mama, ha egy csipetnyit bedug az ember az alsó felébe, biz isten mondom, gyorsabban tud sza­ladni, mint ahogy az a lökhaj- tásos repülőgép röpül. . . így aztán eliszkolhát az ember az atom meg a háború elől.. . — Igazán mondja, édes gye­rekem? — No, hallja! De csak oltat­lan mésszel megy ám! Monv dóm, egy csipetnyi elég, de hv.sz kilóval kétszer körül le­het szaladni a Földet. A mama még bizonytalanko­dott, körülnézett az üzletben, aztán odaszőlt az eladónak: —< Hallod-e, Jóska! Meszet árulsz-e? — Nem én, Rozi néném, azt csak a TÜZÉP-nél kaphat. Az asszony gyötrődött. Egy pillanat alatt átláttam a hely­zetet, s hogy megmentsem a boltos becsületét, tovább va­riáltam a lehetőségekről — Vissza ne adja ám a sót, édes néném, a világért se. De vegyen hozzá meszet is. Mert azt a teknős históriát én is hal­lottam. Csakhogy mielőtt be­száll a sós vízbe, az oltatlan meszet is be kell dugni... — És akkor mi lesz, édes gyerekem? — Ne féljen semmitől, Rozi néném, majd meglátja .., G. A.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents