Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-03 / 181. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1961. augusztus & _S P O R T„ Indulásra késs a megyei labdarúgó-bajnokság Talán még egyetlen évben sem fordult a spcxrtközvéle- mény oly nagy figyelemmel a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztálya felé, mint az idén. Le­hetséges, hogy az új csapatok­nak a színen való megjelenése vagy a megnövekedett létszám fokozza az érdeklődést. Vagy az, hogy e mezőny legjobbja — miként a siófokiak az elmúlt bajnokságban — megválthatja jegyét a magasabb osztályba, az NB III-ba. Még meg sem kezdődött a megyei bajnokság, máris meg­indult a találgatás. Most, hogy a siófokiak kiváltak, káé lesz vajon a bajnoki cím? Akad­nak, akik az NB III-ból ki­esett K. Honvédra esküsznek: úgy mondják, hogy a Honvéd új edzője, Horváth Géza már nem egy csapatot juttatott ma­gasabb osztályba. Mások a bar­csiakat tippelik mondván, már tavaly is jó csapatot kovácsolt össze Szóvári edző, s bizonyos, hogy az idén bajnokságra tör­nek. Ismét mások Tab mellett kardoskodnak. Fritz János ta­nítványai évről évre a bajnoki táblázat második helyén vé­geznek, miért ne léphetne most előbbre a tabi csapat? Persze nem szabad kifelejteni Nagy­atád, Marcali és Csurgó együt­tesét sem, hogy a Kaposvári Vörös Lobogóról ne is beszél­jünk. Az újoncokról az a véle­mény, hogy lényegesen na­gyobb játékerőt képviselnek, mint a tavalyi feljutók. Babó- csa, az osztályozók déli cso­portjának győztese éppen a gyékényesi vasutasok ellen ara­tott tetszetős győzelmével bi­zonyította, hogy komolyan kell vele számolni. Lábod amolyan szürke csapat, de ütőképes együttesnek látszik. A Marcali Honvéd tavaly csak narancs­héjon csúszott el, s úgy tart­ják, hogy a Honvéd semmivel sem gyengébb, mint a Mar­cali MEDOSZ. A K. Téglagyár is összekovácsolódott Várvízi Károly edző keze alatt, s bi­zonyos, hogy jó néhány meg­lepetést okoz majd ez a lel­kes kaposvári együttes. A napokban a K. Téglagyár­ral kapcsolatban különböző hí­rek keltek szárnyra. Nem is alaptalanul. A Balatonboglári MEDOSZ ugyanis megóvta a K. Téglagyár—Balatonboglár 2:2 arányban végződött osztá­lyozó mérkőzést azon a címen, hogy Nagy József jogosulatla­nul szerepelt a K. Téglagyár csapatában. A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség Intéző Bizottsága megvizsgálta a bog­iáriak óvását, s kiderült hogy a téglagyáriak vezetői bizony nem éppen sportszerű úton- módon igazolták le Nagy Jó­zsefet a Nagyatádi Klimits HSE együtteséből. Bebizonyo­sodott, hogy Nagy 1960. novem­ber 6-án még a honvéd sport­körben játszott. Átigazolásánál azonban Surányi István és Pollák Ferenc valótlan adato­kat vezetett rá a kiadatási lap­ra. őket, valamint Nagy Gé­za és Garamvölgyi Ferenc ka­posvári sportvezetőket e csa­lárd eljárásuk miatt a SLASZ hat hónapra eltiltotta a tiszt­ségviseléstől. Nagy József ugyancsak hathavi eltiltást ka­pott, s 1962. január 26-ig nem léphet pályára. A bogiáriak óvása azonban mégsem volt jó, hiszen ismeretes az a szabály, hogy ha egy jogosulatlanul szereplő játékos öt mérkőzésen úgy játszik, hogy játéka ellen nem emelnek vétót, később már óvásnak helye nincs. (Per­sze a vétkes játékost, mint je­len esetben is, el lehet ma­rasztalni.) Eme kis intermezzo után megnyugodtak a kedélyek, s a most szombaton kezdődő me­gyei bajnokság rajtjára irá­nyul a figyelem. Mit hoz az első forduló? Mit a következő bajnoki küzdelem? Erre ma még nem lehet feleletet adni, de mostantól kezdve hétről hétre felelnek majd a megyei bajnokság legjobbjai. Remél­hetően jól vizsgáznak, s mind a 18-as megyei bajnoki me­zőny, mind sokezres szurkoló- tábora segít majd előrelendíte­ni a Somogy megyei labdarú­gás gépezetét. Fellendült az atlétikai élet Csurgón Csurgón hagyományai van­nak az atlétikának. Régebben olyan csurgói atléták neveivel is találkozhattunk, akik me­gyei csúcsokat vallhatták ma­gukénak. Az utóbbi két-há­rom esztendőben azonban vaj­mi keveset hallottunk Csurgó atlétikai életéről. Megtorpanás következett be, megállt a fej­lődés. Jórészt azért, mert a he­lyi gimnázium egyik testne­velő tanára — aki nagy atlé­tabarát volt — más iskolához került. Az egyedül maradt má­sik testnevelőnek nem jutott ideje arra, hogy az atlétikával behatóan foglalkozzék. Míg korábban a gimnázium jelentette az atlétikai élet bázisát, most a nemrég ala­kiállított labdarúgó-játékos a so­ron következő bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet csapatában, s a kiállított labdarúgó ügyét a fegyel­mi bizottság csak a kiállítást kö­vetó 9., illetve 10. napon tárgyal­hatja. Ez a fegyelmezés eredmé­nyesnek bizonyult, éppen ezért az MTST elnöksége elérkezettnek látta az időt, hogy ezt a büntető szakaszt törölje, s életbe léptesse a korábbi szabályt. Mi történik ezután a kiállítás esetében? — kérdezték többen. A labdarúgó­szabálykönyv 355. paragrafusa vá­laszol erre. Eszerint: 1. Bármely mérkőzésen kiállított labdarúgó játékjogát a kiáTítás ténye felfüggeszti az el3Ő fokú fe­gyelmi határozat meghozataláig. 2. Ha a sportegyesületnek a fe­gyelmi bizottság legközelebbi ülé­se előtt is van mérkőzése, úgy a fegyelmi bizottság a sportegyesü­let bejelentése alapján a labdarú­gó fegyelmi ügyét a mérkőzés előtt tárgyalja le, és hoz határo­zatot. A Szabálykönyv előírja, hogy az NB T-ben minden héten kedden, az NB II. és III. osztályban szer­dán kell a fegyelmi bizottságnak üléseznie. Az NB I. és NB II. baj- , nokságban kiállított játékos köte­les megjelenni a fegyelmi bizott­ság előtt. Az NB ül. osztályban a fegyelmi bizottság a helyi viszo­nyok és a közlekedési lehe'őségek figyelembevételével kötelezheti a labdarúgót a megjelenésre. A me­gyei, városi és járási bajnokság­ban szereplő sportegyesüle'ek ki­állított labdarúgóinak és képvise­lőinek a fegyelmi bizottság előtt való megjelenését a helyi labda­rúgó-szövetségek a helyi viszo­nyok figyelembevételével maguk szabályozzák. Mindent összegezve: a módosí­tott szabály azt jelenti, hogy a vasárnap kiállított játékos a leg­közelebbi kedden vagy szerdán a fegyelmi bizottság elé kerül, s ha e bizottság nem ró k1 külön bün­tetést, akkor a legközelebbi baj­noki mérkőzésen a kiállított lab­darúgó már szerepelhet. kult Spartacus Sportkör vette át ezt a szerepet. Már a tava­szi idényben látni lehetett, hogy jó gazdája lesz a Spar­tacus az atlétikai szakosztály­nak. Biztosították az anyagia­kat, s a csurgói atléták más városok, községek versenyein is részt vehettek. A korábban elárvult sportszerek és az at­létikai pálya hetenként két­szer: kedden és pénteken dél­utánonként ismét »üzemben vannak«. A középiskola park­ját, ahol az atlétikai pályát találjuk, sok fiatal és néhány idősebb tapasztalt atléta népe­síti be. Ez utóbbiak látják el az edzői tisztet is. Az atlétikai egyesületi baj­nokság III. osztályú verse­nyein — Nagykanizsán, Kapos­várott és Zalaegerszegen — már 10—15 csurgói atléta vett részt. E versenyek felszínre hoztak néhány tehetséget is. Az alig 17 éves Szöllősi Edí\ kitűnő magas- és távolugrónak ígérkezik. Réthelyi Miklós a rövidgáton már a megyei vá­logatottságot is kiérdemelte. Kellemes meglepetést szerez­tek a fiatal László testvérek: Ismeretes, hogy az 1961—62. bajnoki évben is a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség intézi a Délnyugati NB III. csoport ügyeit. A közelmúlt­ban ülésezett a BLSZ elnöksé­ge. s megállapította, hogy az 1960—61. évi bajnokság során az NB III-as intéző bizottság eredményes munkát végzett. Ugyanakkor a BLSZ fölmen­tette tisztségétől a múlt év­ben működő bizottság tagjait, s megválasztotta az új Intéző bizottságot. Tisztségviselői a következők lettek: Elnök: dr. Steinmetz Endre. Elnökhelyettes: Molnár Jó­zsef. Titkár: Khart Ferenc. Tagok: Darázsi József (JT), Dómján Károly (Somogy), Kovács István (Fejér), dr. Tucsni László (Tolna), Fazekas Bálint (Bács), Leipán István (Baranya). Az intéző bizottság minden hónap első hétfőjén Pécsett ülésezik'. A bizottság már meg is kezdte működését. Első hatá­rozata a Bajai Építők sport­körének felfüggesztése volt űz Albert és Ilona, akik ügyes dobóatlétáknak ígérkeznek. A balszerencsés Szulimán Éva 4,65-ös eredménye arra vall, hogy jó ugró lehet belőle. Az atlétika régebbi hívei: Kiss Lajos, Gál István, Ris- sawffy Henrik, Nagy Gyula, Lakosi Gizella és a többiek szintén ott vannak a sorban. E kis csoport tagjai elhatároz­ták, hogy az őszre megépítik a 110-es futópályát, s dobó- és ugróhelyeket is készítenek tár­sadalmi munkában. Tóth Ist­ván, a helybeli téglagyár veze­tője négy teherautó ringport ajánlott fel a lelkes pályaépít­kezőknek. A bővülő pálya ter­veit az egyik atléta készíti el szintén társadalmi munkában. Nem volt nyári szünet az at­létikai szakosztálynál, mint ko­rábban az iskolai év szüneté­ben. Egész nyáron folyt a ké­szülődés, s a kora ősszel Csur­gón pályaavató versenyt akar­nák rendezni. Augusztus ele­jén egy járási tehetségkutató atlétikai versenyt iktatott programjába a Hübay Sándor szakosztályvezető irányításával lelkesen dolgozó csurgói atlé­tikai szakosztály. Ok: a bajai csapat nem volt hajlandó befizetni a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség­nek az állítólagos vesztegetés­sel kapcsolatosan hozzákerült 12 ezer forintot. További in­tézkedésig a B. Építők még ba­rátságos mérkőzést sem játsz­hat. Intézkedett a bizottság az NB III-as mérkőzések kezdési idejéről is. Eszerint az NB III. mérkőzés színhelyére érkező első menetrend szerinti vonat érkezésétől számított fél óra múltán lehet a mérkőzéseket kitűzni. Szombatra előre hoz­hatják mérkőzéseiket a csapa­tok külön engedély nélkül, ha ebben a két fél megegyezik. A mérkőzés elhalasztásának he­lye nincs. Kiírja az idén is a bizottság az NB III. sportszerűségi ver­senyét. Mint ismeretes, tavaly a Kaposvári Dózsa csapata nyerte meg ezt a versenyt. Pécsett tervezték az NB III-mal kapcsolatos ifjúsági bajnokság felállítását is. A ter­vet azonban el kellett vetni, mert a Magyar Labdarúgó Szö­vetség elnöksége e bajnokság j felállításához nem járult hoz- j zá. Mit jelent a labdarúgó-szabálykönyv módosítása ? A közelmúltban hírül adtuk, hogy az MTST elnöksége megvál­toztatta a labdarúgó-szabálykönyv 355. és 356. paragrafusát. 1958-ban látott napvilágot ez a két parag­rafus, amely kimondta, hogy egy Megválaszt»!!^ e Délnyugati labdarúgó E III. ói ntézöbizottságát-HÍREK­— SPORTFELSZERELÉST VÁSÁROLT a községi sport­körnek a gigei tanács. 5620 fo­rintot fordítottak községfej- lesztésből erre a célra. — 166 tájelőadást tartott eddig a C-iiky Gergely Színház. Ebben az évadban összesen 190 tájelőadást rendez. Eddig egy évben sem volt ilyen nagy a tájelőadások száma. — ÚJ SZÉKHAZAT ÉPtT az Állami Biztosító Siófokon. A kitűzési munkákat már meg­kezdték. — 50 forintra bírságolta a városi tanács szabálysértési előadója Fenyvesi László, Ka­posvár, Május 1. utca 64. szám alatti lakost, mert nem fizette be határidőre az alkalmazottja után járó SZTK-dijat. — ŰJ TOZOLTÖSZER- TÁRT épít 50 ezer forintos költséggel a jákói tanács. A község lakói a régi szertárt társadalmi munkában bontják le, és szállítják el az építkezés helyére. — 100 ezer bőröndcímkét és automatricát árusit a Somogy' megyei Idegenforgalmi Hiva­tal. Júliusban 25 ezer, Fonyód­ról és a campingekről készített leporellót adtak ki a pavilo­noknak. Nyolc erőmű — egy ember ^^űvelődés «Szórakozás VÖRÖS CSILLAG A VAK MUZSIKUS (korha­tár nélkül). Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÜSÄG VÖRÖS KOCSMA (14 éven alul nem ajánlott). Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI SPESSARTI FOGADÓ (14 éven alul nem ajánlott). Előadás kezdete 8 órakor. RIPPL-RÓNAI MUZEUM Vaszary-emlékkiállítás. Nyit­va: 3—7-ig. MEGYEI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 9—19 ig, olvasótermi szolgálat 13—19-ig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtökön estig: felhőátvonulások, több helyen záporeső, zivatar, mér­sékelt, a zivatarok idején meg­élénkülő nyugati szél. A nap­pali felmelegedés a nyugati megyékben kissé mérséklődik, keleten még erős marad. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet keleten 26—30, nyu­gaton 22—25 fok között. Bukarestben lépett fel a Magyar Néphadsereg Művészeti Együttese — A nyári mezőgazdasági munkákról, száhtóverseny rendezés -ől tárgyaltak a bar­csi járás mezőgazdasági szak­emberei a járási takács keddi értekezletén. — ÖSÁLLAT CSONTJAIRA BUKKANTAK a Kaposszerda- helyi Téglagyár dolgozói. A 16 méter mélyről előkerült le­letet Budapestre szállítják. — Társadalmi munkában segítettek aratni és betakaríta­ni a földművesszövetkezet, a ktsz és a kórház KlSZ-szerve- zetének tagjai a marcali Vörös Csillag Termelőszövetkezet­nek. A fiatalok négy vasárnap dolgoztak a földeken. — 50 1GAL1 ÚTTÖRŐ vesz részt az idén sátortáborozáson. A pajtások augusztusban két hetet töltenek a Balaton part­ján nevelőik felügyeletével. — Az MHS megyei elnöksé­gének keddi ülésén az országos elnökség intéző bizottságának az agitációs és propaganda- munkáról szóló irányelveit tárgyalták meg. — KERTHELYISÉGET lé­tesítettek társadalmi munká­val a művelődési otthon udva­rán a gyékényesi kiszesek. A községi tanács építöbrigádja tánchelyet is épített a kerthe­lyiségben. — Több mint 1200-an tekin­tették meg eddig a Rippl-Ró- nai Múzeum Vaszary-emlékki­állítását. — Befejezték a íonyódi strand bővítését. Több mint félmillió forintos költséggel új büfét, táncparkettet és 30 ka­bint építettek. — A EPM A. tóközlekedési Tan- intézet nem hivatásos (úrveze'ői) személygépkocsi-vezetői tanfeba- mot indít Moszkvics személygép­kocsival, 6 hetes időtartammal. (3808) Ismét elhalasztották az amerikai űrállomás tellövését Cape Canaveral (MTI). Mű­szaki okok miatt ismét kényte­lenek voltak meghatározatlan időre elhalasztani a Ranger I. elnevezésű amerikai űrállomás fellövését. Az űrállomást az Atlasz űrkutatási program ke­retében 960 000 kilométer ma­gasságba akarják feljuttatni. Vélemények szerint a kísér­let végrehajtására a legjobb esetben csak két hét múlva ke­rülhet sor. 6—10 méteres szállító szalagok, 3 köbméteres permetező tartály, 3 és 5 tonnás fogasrúdemelö (hévér) beszerezhetők AGROKÁR-nál (volt MEZŐSZÖV V.) Kaposvár, November 7. utca 84. (3809) Kirgiziában a nyolc ví ziere- műből álló frunzei energetiltai rendszert átállították távirá­nyításra. Ma már az ügyeletes mérnök a köztársaság főváro­sában elhelyezett központi munkairányító állomásról 8 erőmű munkáját irányítja. A Magyar Néphadsereg Rév mániában tartózkodó Művésze­ti Együttese kedden este föl­lépett Bukarestben a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának színházában. A magyar művé­szek előadása nagy sikert ara­tott Szabadtéri színpad Színház A A Csiky Gergely vendégjátéka. Balatonlelle: BEKOPOG SZERELEM. Aug. 3-án. Balatonboglár: MAJD A PAPA. Aug. 4-én. Balatonszabadi: AMERIKA HANGJA. Aug. 4-én. Siófok: CIGÁNYSZERF­LEM. Aug. 5-én. Jegyek a szabadtéri színpad pénztáránál előre válthatók. Filmszínházak műsora AUGUSZTUS 3-AN: balatonboglab A Noszty fiú esete Tóth Marival. BALATONFOLDVAB Fedett kertmozi: Búcsú. BALATONSZABSZO Lányok tavasza. BALATONFENYVES Ember a Holdon. BALATONLELLE Kertmozi: Az utolsó össztűz. BALATONSZEMES A macska kinyújtja karmait. FONYÖD Kertmozi: Dr. Faustot elvitte a* ördög. SIÓFOK Május 1. Filmszínház: Zápor. Kertmozi: Szeptemberi szerelem, ZAMARDI Búcsú. AUGUSZTUS 4-EN: BALATONBOGLÁB A Noszty fiú esete Tóth Marival. BALATONFOLDVAB Fedett kertmozi: Kölyök. BALATONSZABSZO Lányok tavasza. \ BALATONLELLE Parkmozi: Tisztes úriház. Kertmozi: Utolsó össztűz. BALATONSZEMES A macska kinyújtja karmait. FONTOD Kertmozi: Dr. Faustot elvitte «a ördög. SIÖFOK Május: 1. Filmszínház: Zápor. Kertmozi: Szeptemberi szerelem. ZAMARDI: BÚCSÚ. Kirándulásra,túrára D* SZŰRD I NI n Kis helyei foglal el, könnyű, nem romlik, tápláló, és nem hizlal. Bő választék várja az üzletekben. Különlegesség: Pierre Fillppe (Marokko) fino­mított olíva olajban 14,— Ft. Ambre (Marokko) arany szí­nű olíva olajban 14,— Ft. Montenegro (Jugoszlávia) ap­ró füstölt hal finom olajban 12,— Ft. (6053) f

Next

/
Thumbnails
Contents