Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-24 / 199. szám

Csütörtök, 1961. augusztus 24. 5 SOMOGYI NÉPLAP Mikor kapjuk meg a pénzt? Augusztus 8-án le kellett vágni tehenünket. Az állator­vos megállapította, hogy húsa jó, ki lehet mérni. A helyi ta­nács átvette a teljes mennyi­séget, 227 kilogrammot. Azzal biztatott minket az állatorvos, hogy a húsért kapott pénzből vehetünk egy tehenet. Ám már egy hét eltelt, de még egy fil­lért sem kaptunk, jóllehet a húst már eladták. Azt szeret­nénk tudni, hogy mikor kap­juk meg az árát. Velovics Imre Miklósi. Hasznos együttműködés Telefonáltak a pogányszent- péteri Zöld Mező Tsz-nek, hogy megérkezett az épületfa, s minél előbb rakják ki a va­gonokból, különben magas fekbért kell fizetni. — Igen ám, de honnan szerzünk mun­kásokat? — tépelődött Mitnyek Ferenc állattenyésztési brigád­vezető. — Nincs más hátra, el­megyünk mi ketten! — mond­ta Koronc Marikának, a fiatal könyvelőnek. Persze ök vajmi keveset tehettek volna. De fel­ajánlotta segítségét Horváth József tanácselnök, Kodela Jó­zsef tanácstitkár, sőt a járás­tól kint levő Mései elvtárs is. Nem sokkal ezután megneszsel- te a hírt Kodela Ferenc nö­vénytermesztési brigádvezető meg Baksai János ács, és ők is az állomásra siettek. Késő es­tig dolgoztak, s megmentették a szövetkezetei a fekbérfize- téstől. Novak Ferenc levelező Pogányszentpéter. Kihasználatlan presszógép a kórház büféjében Bizony jólesik egy-egy feke­te az ügyelet hosszú órái alatt. A Kaposvári Kórház büféjében van egy presszógép, ám illatos kávét hiába várunk tőle — pa­naszkodnak a kórház dolgozói. Nincs kávédaráló, s így ott áll kihasználatlanul a presszógép, mi meg itt állunk kávéra vár­va — hiába. Vajon az illetéke­sek nem tudnának módot ta­lálni arra, hogy ismét működ­jön a kihasználatlan masina? OLVASÓINK Az illetékes válás Sok a gépkocsi, kicsi az autójavító gépko­ol írja k Levelekről — levelekül Az augusztus 10-i számunkban megje­lent »Nem lehetne ér­kezési sorrendben?-« című cikkre küldték a következő választ: Sajnos, egyszerre csak egy kocsit tu­dunk megmosni, s ez két műszakban össze­sen 25—30 kocsit je­lent. Mivel a délutáni műszakot a vállalatok nem akarják igénybe venni, megesik, hogy telepünk ilyenkor még 50 százaléknyira sincs kihasználva. Autójaví­tó részlegünknél mun­kakezdéskor az elsők mindig a mentők, utá­nuk következnek a ve­vőszolgálati új gépko­csik. A munkák sor­rendben így kapcso­lódnak: mosás, szer­viz, villamossági át­vizsgálás, próbák stb. Ezeket a munkálatokat nem hagyhatjuk a dél­utáni műszakra, mivel csak 4 óráig üzeme­lünk. Csupán a szerviz tart este 10-ig. Har­madsorban osztjuk be azokat a gépjavításo­kat, melyeken föltétle­nül mosást kell végez­ni. Ezután következ­nek a -sima« szerviz­re jelentkezett esik. A probléma megol­dása végett vállala­tunk felhívta a szolgá­latunkat igénybe ve­vők figyelmét a dél­utáni szervizre, de saj­nos csak igen kis lét­számmal jelentkeztek. Ismét kérjük a válla­latokat és a magáno­sokat, hogy gépkocsi­jaikkal a szerviz nap­ján egyéb programot ne tervezzenek. Derezsán Imre, az autójavító részleg vezetője. Esős időben kevés a taxi Időközben beutalták a gyógypedagógiára... Szabó István csokanyavisan- tai lakos levele augusztus 10-én jelent meg lapunkban. Amiatt panaszkodott, hogy gyermeke, noha az orvosok gyógypedagó­giára javasolták, nem kapta meg a beutalót. A levélre ez a válasz érkezett: A Gyermeklélektani Állo­más a panasztevő gyermeké­nek beutalását csak javasolta a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának. A gyermeket be is utalták a Somogyvári Gyógypedagógiai Intézetbe, mi­előtt a levél a Somogyi Nép­lapban megjelent. (Ezt a fel­világosítást Dóczy Imre előadó­tól kaptam.) A Gyermeklélektani Állo­más vezetője már többször hangoztatta, hogy az agyi sé­rült gyermekek elhelyezése és ellátása igen nagy probléma megyénkben. Gyógypedagógiai oktatásuk megoldható ugyan a járási székhelyeken működő gyógypedagógiai osztályokon, az innen távol lakóknak vagy a súlyosabb betegeknek inté­zetben való elhelyezése azon­ban nagyon nehéz. Az iskolás kort el nem ért gyenge elméjű gyermekek intézetbe utalásá­ra pedig egyáltalán nincs le­hetőség. Dr. Arató Miklós, a kórház igazgató-főorvosa. Nem volt enyhe ax ítélet! Július 12-én »-Egy baleset és tanulságai« címmel cikk je­lent meg lapunkban a Nagyba­jom—Kiskorpád közötti vasút­vonalon történt balesetről. A következő választ kaptuk: Valóban, a följelentést nem a MÁV Igazgatósága, hanem a Vasutasszakszervezet Ba­ranya megyei Bizottságának munkavédelmi felügyelője tet­te meg. ö is részt vett a bal­eset kivizsgálásában, s az ed­digi gyakorlat szerint jártunk el. A fegyelmi büntetést nem az igazgatóság, hanem a ka­posvári PFT-főnökség hozta, és Zsovár Imre előmunkás ese­tében nem volt enyhe, ugyanis A dohányos utas ne váltson első osztályú jegyet? A barcsi vonaton tályú szakasz volt, állandó a zsúfolt- az is nemdohányzó, ság, különösen a Pedig tudomásunk Kaposvárról 17.16 szerint egy szerel- órakor induló mo- vényen kell lennie torvonaton. Sok be- dohányzó és nemdo­járó dolgozó azért vált első _ osztályú jegyet, hogy a napi munka után ülve utazhasson lakóhe­lyére. Sajnos az utóbbi időben több­ször előfordult, hogy a vonaton csak egy első osz­hányzó szakasznak is. Augusztus 15-én és 18-án egész úton nem gyújthattunk rá. Egyszer indulása a vonat pedig mar előtt szól- szalaf1 32 vonaton. tunk a szolgálattevő azonban intézkedés helyett nem valami udvariasan vála­szolt. Nem vagyunk követelőzőéit, meg­értenénk, ha nem volna elég első osz­tályú pótkocsi, de van! Hiszen egyik napon egy szakasz, a következő nap háröm említett tiszt elvtársinak, ő Sovány Gyula, és még nyolc aláíró. hat hónapig) alacsonyabb mun­kakörbe osztották be, havi 200 Az augusztus 18-án megje­lent »Érdemes-e taxit rendel­ni? című levélre az alábbi vá­lasz érkezett: Vállatunk elegendő gépko­csival rendelkezik, esős idő­ben mégis kevés, mert ilyenkor az igénylők száma megsokszo­rozódik. A szabályzat előírja, hogy az utcán haladó szabad taxit a gépkocsivezető köteles bárkinek rendelkezésére bocsá­tani. Így esős időben taxijaink szünet nélkül úton vannak, s csak ritkán tudnak a telefon­nal ellátott állomáshoz eljut­ni. Emiatt megesik, hogy a forgalmi szolgálattevő csak késve tudja a megrendelt jár­műveket a kívánt helyre kül­deni. Kocsis Józsefné esetében is ez történt. Az ügyet kivizs­gáltam, a szolgálatot teljesítő dolgozót fegyelmileg felelős­ségre vontam, s utasítottam a szolgálat pontosabb és lelkiis­meretesebb ellátására. Hoffman Sándor, a 23. sz. AKÖV Igazgatója. Megjavítjuk a kutat! Farkas Irén levelével kap­csolatban közöljük, hogy a bé- latelepi állomáson levő kút megjavításáról Intézkedtünk. A MÁV Pécsi Igazgatósága. Vikár Gyula szentgáloskéri leve­lezőnk szövetkezetük, a Zöldmező Tsz gabonabetakarítási munkájá­ról számol be. Tavaly szptember 27-én, az idén augusztus 11-én vé­geztek a csépléssel. Miklósi Károly Szentáról írj«a Falujuk példája is igazolja, hogy a munkásosztály nagy anyagi ál­dozatot vállalt a szocialista mező- gazdaság fölépítésének segítésére (gépesítés, építkezés stb.). Az ál­lami támogatás egyik formája a* adópolitika. Annak idején a szén« tai egyéni gazdák évi 537 ezer fo­rintot fizettek adóba, ezzel szem­ben a község idei adóterve 87 ez es forint. * * * Németh András látrányi tanács­titkár az Alkotmány Tsz három brigádjának munkájáról tájékoz­tat. Megírja, hogy egész évben Sándor Gyula brigádja halad az élen. Válasz egy levélre »Hivatkozással a Somogyi Néplapban augusztus 17-én megjelent »Az Illetékes nem válaszol« című írásra, közöl- jük, hogy 1961. VII. 20-án a mosógép készen volt, s azt a megrendelő a rákövetkező nap elvitte. Ezért a mai újságcik­kükkel nem tudunk egyetérte­ni. Elnézést kérünk, hogy az akkori cikkre nem válaszol- tunky de a gép már kiszállítás alatt volt. Somogy megyei Finommechanikai Vállalat, Hansági, Pétervári.« Ügy érezzük, hogy a Finom- mechanikai Vállalat levelére vála­szolnunk kell. »A mai újságcik­kükkel nem tudunk egyetérteni« —! írják. Most tekintsünk el attól, hogy a bírálattal az érintettek áf-i tálában nem tudnak egyetérteni* és vonjuk kétségbe az elhangzott állítást. Vagyis miért ne érthet­nénk egyet, mikor a tényt, azt ti* hogy az illetékes nem válaszolt* maga a levél is elismeri az utol­só mondatban. Vagyis egyetért ve­le. A szerkesztőség azonban nem ért egyet a Finommechanikai Vál­lalat levelével. Nem ért egyet azért, mert Végh Tivadaménak* a kutas! nőtanács elnökének leve­le nem később, mint július 13-árt jelent meg. S csak egy hétre rá készült el a mosógép, akkor is föltehetően a közzétett levél hatá­sára. Állításunkat azzal támaszt­juk alá, hogy a május 30-án be­vitt mosógépről hiába érdeklődtek a kutasiak, mindig elutasító vá­laszt kaptak. A levél megjelené­se után aztán hamarosan elké­szült. (Erről szerettünk volna ml tudni, meg arról, hogy miért kés­tek a javítással.) Az illetékes nem válaszol »De miért fordulhat elő« — kérdezte már egy hónapja Mo­hai Jánosné nagyatádi olva­sónk —, hogy leveszik az aj­tót, az új ajtótokokat félig be­építik, aztán otthagynak min­dent. A lakás ajtó nélkül ma­rad. A levél szerint a Tatarozó Vállalat emberei tették mind­ezt, hogy miért, arra egy jú­lius 20-án megjelent írásbaji kiértünk választ tőlük. Kér­tünk, de hiába! Már augusztus 24-e van, de még egy sor sem jött az illetékesektől. Vajon van-e már ajtaja a panaszos­nak? S ha van is, miért hagy­ták ajtó nélkül Mohai János­áét, s miért hagyták válása nélkül a panaszt? forint keresetcsökkentéssel. ArfSXSíJíXXSíSSXXSÖŰiSíXSaaöíXXSSSa«^^ büntetéssel együtt jár az üze-J FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁBÓL mi jutalék felének elvonása: (kb. 5—600 forint), a negyed­évi jutalmazásokból való ki­zárás (kb. 100 forint) és a vizs­gálati 'költségek megtérítése. A másik két dolgozó írásbeli megrovása valóban enyhének; minősíthető. A büntetés- kisza­básakor azonban azt vették fi­gyelembe, hogy a baleset nem az ő mulasztásuk, hanem Zso­vár Imre utasításellenes eljá­rása miatt következett be. Ha a pályamesteri szakaszon a pályakocsi üzemképtelenné válik, s a munkát egy kocsi­val biztonságosan nem lehet elvégezni, akkor a szomszéd pályamesteri szakasztól kell kölcsönkérni kocsit. Azért, hogy elegendő jármű állt rendelkezésre, kizárólag a pá- lyamaster, Kiss István a fele­lős. Katona Dezső mérnököt a bíróságon tett felelőtlen kije­lentése és magatartása miatt a szolgálati főnökség vezetője felelősségre vonta, ezenkívül új biztonságtechnikai vizsga; letételére kötelezte. Ha a vizs­gán nem felel meg, beosztásá­ból leváltják. Dr. Szabó Tibor főtanácsos a MÁV Pécsi Igazgatósága vezetőjének helyettese. Vörös Csillag í Szeptemberi szerelem APRÓHIRDETÉSEK > DAS-VÉTEL A gyümölcslé üdít, hűsít, frissít! Friss gyümölcsből sajtolt vitamindús gyü­mölcslevek nagy választék­ban kaphatók a földműves­szövetkezeti boltokban és italboltokban. (3759) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak a jó barátoknak, ro­konoknak és ismerősöknek, akik drága férjem és édes­apánk, KAROLY JÓZSEF elhunyta alkalmából mély gyászunkban osztoztak. Károly család (2531) Skoda alkatrészek, új akkumu­látor eladó. Cím: Lukács Józsetf, Cserénfa. (1943) Eladó 350 köbcentis, elöl-hátul teleszkópos, oldalkocsis IZS motor- kerékpár. (Külön-külön is.) Kapos­vár, Géza u. 7/a. (40929) Vennék használt DKW személy- gépkocsit ráfizetéssel, 350 köbcen­tis IZS motorkerékpárt adok. Ajánlatokat Kaposvár, Géza u. 7/a címre. (40930) Kétszobás, konyhás, kertes csa­ládi ház mellékhelyiségekkel azon­nali beköltözhetőséggel eladó. Bő­vebbet: Kaposvár, Ady Endre u. 35., 8—17 óráig. (1948) Egy kétszobás, konyhás, speizos, előszobás új ház eladó. Azonnal beköltözhető. Kaposvár, Szegfű u. 6. (1947) Generálozott 125-ös szürke tan­kos Csepel motorkerékpár eladó. Hertelendy Zoltán, Csákány. (3846) Azonnal beköltözhető 3 szobá__ ház eladó. Marcali, Széchenyi u.a 24. Érdeklődni Csicskár Imrénél.# , (2521)# Tizenhét négyzetméter új par-^J ketfc és 2 köbméter betonkavics^ eladó. Kaposvár, Füredi utca 48.f _________________________________(1945)f Egy kisebb szőlőprés, férfikerékH pár eladó. Kaposvár, Pázmányt Péter u. 116. sz. (40924)5 Használt ajtók, ablakok, házáig cserép eladók. Kaposvár, Petőfi# u. 17. (40939)* Sürgősen eladó jó állapotban le-J vő három hangszórós Trivox rá-5 dió. Kaposvár, Kossuth u. 49. J (40944)2 ALLAS Kárpitosipari tanulókat fölvesz aj Somogy megyei Faipari Vállalat.^ Kaposvár, Katona József utca l.j (¥0928$ VEGYFS Tulajdonképpen egyszerű történet a Szeptemberi szere­lem. Egy fiatal em­ber jegyben jár egy lánnyal. Az esküvő előtt beleszeret a lány húgába. Ezt a történetet líraion rendezte meg Kurt Maetzig, a DEFA nemzeti díjas ren­dezője. Hans és Franka szerelmének történetét fiatal író, Herbert Otto írta. Hans ■ és Franka már az első találko­záskor megérezte, hogy a sors egymás­nak rendelte őket. Küzd bennük a kö­telességérzet, tit­kolják egymás és önmaguk előtt ezt a szerelmet. Egy szo­Szabad Ifjúság A szovjet fiatalok problémájával foglal­kozik a Holnap felnőtt leszek című film. Ge­na, a film főhőse tisz­ta, becsülete^, nemes érzésű fiú. Megható a kapcsolata özvegy édesanyjával, s külö­nösen szép és bájos a Tányához fűződő ba­rátsága. Félig gyerek, félig ifjú, de már sa­ját, szilárd nézetei vannak az életről, az emberek közötti kap­csolatokról, az emberi méltóságról. Ezért si­kerül neki szó nélkül is megszégyenítenie mesterét, Kakszim Pet- rovicsot, s arra kény­szeríteni, hogy elgon­dolkozzék helytelen életfelfogásán. Bútorozatlan albérleti szobát ke-j rés gyermektelen házaspár. Bér-! let megegyezéssel. Cím 409Z1. szá-ij mon a Magyar Hirdetőben. SXJÍXNSNV

Next

/
Thumbnails
Contents