Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-16 / 166. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A BARCSI KENYÉRGYÁRBAN Ez év márciusa óta üzemel a Barcsi Kenyérgyár. Azóta örvendetesen megjavult a ke­nyér minősége. Ez részben a korszerű kemencéknek, rész­ben pedig a munka jó meg­szervezésének köszönhető. zső, Hamarics Imre, Hamarics József és Varga János már jól összedolgoznak. A feldolgozó asztalon Vünk Ernő és Szabó Dezső formálja a dagasztógép­ből kivett tésztát. Lemérik, ki­formálják, és máris teszik a Vünk Ernő és Szabó Dezső az előkészítőben a Jtésztát formálja. A vállalat másfél milliós költséggel korszerű, négy gőz­sütőterű, minden igényt kielé­gítő üzemet létesített. A leg­több munkafolyamatot gépesí­tették. S ami ugyancsak na­formába. Ha megtelik egy ko­csi, Szabó Dezső áttolja az elő­készítőből a kemence elé. Itt a vetők és a kisütök kezébe kerül a tészta. Hamarics Imre megvárja, amíg Hamarics Jö­180 forma tésztát visz egyszerre a vetőknek a kis kocsin Szabó Dezső. gyón fontos, korszerű raktá­rak, öltözők és szociális célo­kat szolgáló helyiségek is van­nak az üzemben. A nappali brigádnak öt tag­ja van: Vünk Ernő, Szabó De­zsef és Varga János végez a kiszedéssel, és máris rakja kettesével a kemencébe a for­mák tartalmát. 50 perc múlva már frissen sült kenyér illata tölti be az üzem levegőjét. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése a népgazdaság fejlődéséről, a lakosság anyagi és kulturális ellátottságáról 1961 első télévében 1961 első hat hónapjában — | delmi, egészségügyi és kultu- a második ötéves tervidőszak I rális helyzetének alakulását a első félévében — a népgazda- következő adatok jellemzik: ság fejlődését, a lakosság jőve- I Ipar 1961 első félévében — elő­zetes adatok szerint — az ál­lami ipari vállalatok napi át­lagos teljes termelése mintegy 13 százalékkal volt több, mint 1960 első felében. A tervnek megfelelően legnagyobb mér­tékben a gépipar és a vegyipar termelése nőtt. Az állami ipar első félévi teljes termelési ter­vét mintegy 4 százalékkal túl­teljesítette. Az egyes minisztériumok teljes termelési tervüket a fél­év folyamán a következőkép­pen teljesítették: Az 1961. első félévi termelés az 1961. el­ső félévi terv szá­zalékában: Kohó- és Gépipari Minisztérium iparvállalatai 104 Nehézipari Minisztérium iparvállalatai 104 Könnyűipari Minisztérium iparvállalatai 102 Élelmezésügyi Minisztérium iparvállalatai 105 Építésügyi Minisztérium építőanyagip. vállalatai 98 Közlekedés- és Postaügyi Min. iparvállalatai 103 Helyiipari vállalatok ' 102 Állami ipar összesen 104 Az egyes fontosabb iparcik-lse 1961 első felében a követ- kek termelése és tervteljesíté- | kezűképpen alakult: AZ 1961 ELSŐ FÉLÉVI TERMELÉS menny is égben ■Jl •oSg ca J oí •i-a terv iékában S zén 14 035 500 to — s — — r: 108 la •4) N VI 102 Kőolaj 697 400 to 122 100 Villamosenergia 3 996 500 mwó 108 99 Nyersvas 644 100 to 104 103 Acél 994 400 to 106 103 Melegen hengerelt acél 721 000 to 123 103 Dieselmozdony 58 db 119 88 Autóbusz 1 005 db 110 97 Tehergépkocsi 1 447 db 100 106 Arató-cséplő gép 1 260 db 118 90 Nitrogénműtrágya 148 500 to 113 101 Szuperfoszfát 161 400 to 130 110 Tégla 767 millió db 105 105 Cement 744 500 to 101 97 Pamutszövet 127 millió m2 108 105 Gyapjúszövet 15 millió m2 111 105 Cipő 12 millió pár 112 103 Rádió-vevőkészülék 117 300 db 111 87 Televízió-vevőkészülék 88 900 db 148 100 Hűtőszekrény 6 500 db 171 108 Vaj 7 300 to 88 84 Sör 1 894 000 hl 111 103 A félév folyamán számos ban megfelelő volt az ipari tér­iparvállalatot új üzemrészek­kel bővítettek. Megkezdte ter­melését a Szőnyi Kőolajipari Vállalat új kőolajfinomító üze­me, üzembe helyezték a Győri Szerszámgépgyár új, 36 000 légköbméteres szerelőcsarno­kát; az Özdi Kohászati Művek részlegesen végrehajtott re­konstrukciója folytán a kohá­szat acéltermelő kapacitása évi 80 00 tonnával növekedett stb. A teljes termelési terv> je­lentős túlteljesítése folytán az ipari készletek megnöveked­tek. Egyes ipari termékekből az indokoltnál nagyobb ter­melői készletek halmozódtak fel. A félév folyamán általá­melés energia- és anyagellátá­sa. Egyes anyagfajtákban, mé­retekben, minőségben azonban továbbra is voltak időleges hiányok. Az állami iparban foglalkoz­tatott munkások és alkalma­zottak száma 1961 első felé­ben átlagosan 1 131 000 fő volt, 45 000 fővel, 4 százalékkal több, mint egy évvel koráb­ban. A félév folyamán — rész­ben a munkanormák rendezé­sével összefüggésben — a lét­szám növekedésénél jóval na­gyobb mértékben emelkedett a termelékenység. Az egy foglal­koztatottra jutó termelés az ál­lami iparban 1961 első félében mintegy 8 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanazon időszakban. 1961 első félévé­ben — az előírásoknak - meg­felelően — a termelés növeke­désének kétharmad része származott a termelékenység és egyharmad része a létszám növekedéséből. * » * Az állami építőipari válla­latok termelése 1961 első felé­ben a tervnek megfelelően ala­kult: kisebb létszám mellett némileg meghaladta az 1960 első félévi szintet. Mezőgazdaság — felvásárlás 1961 tavaszán az ország ösz- szes szántóterületének több mint 95 százaléka tartozott a szocialista szektorhoz. A szán­tóterület 79 százalékán a ter­melőszövetkezetek gazdálkod­nak. A termelőszövetkezeti ta­gok száma meghaladta az 1 200 000-et. 1961 májusában a kenyérga­bona vetésterülete 2 234 000 kát. hold volt, némileg keve­sebb, mint az előző évben. A búza-vetésterület 16 százalé­kán nagy termőképességű kül­földi búzafajtákat vetettek. A kenyérgabona-termés előrelát­hatólag jobb lesz, mint ami­lyen az előző évben volt, és több, mint amennyivel a terv számolt. A kedvező időjárás hatására ebben az évben a ga- bonaneműek betakarítását a szokásosnál korábban kezdték meg, és július 8-ig az őszi ár­pa aratását befejezték, a ke­nyérgabonának több mint fe­lét aratták le, illetve takarí­tották be. A felvásárolt ke­nyérgabona jó minőségű, hek­tolitersúlya 80 kg felett van. Az 1961. márciusi állatszám- lálás időpontjában 1 957 000 darab szarvasmarha, 5 921 000 darab sertés, 2 643 000 da­rab juh volt az országban. A szarvasmarha-állomány némi. leg (0,7 százalékkal) kevesebb, a sertés* és juhállomány egya­ránt 11 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban. A sertésállományon belül első­sorban. a koca- és a malacállo­mány nőtt nagymértékben (40, illetve 29 százalékkal). 1961 el­ső félévében — részben az összállományon belül a vágó­állatok arányának kedvezőtlen alakulása következtében — 7 százalékkal kevesebb vágóálla­tot és állati terméket vásároltak fel, mint az elmúlt év azonos időszakában, és kevesebbet, mint amennyivel a terv szá­molt. 1961 első hat hónapjában — előzetes adatok szerint — a mezőgazdaság 2300 traktort, csaknem 700 arató-cséplő gé­pet, 1400 aratógépet és még számos egyéb mezőgazdasági munkagépet kapott. 1961. jú* nius 30-án több mint 43 000 traktor, csaknem 5000 arató­cséplő gép és több mint 6000 tráktoros aratógép állt a me­zőgazdaság rendelkezésére. A gépállomások az első félévben 22 százalékkal több gépi mun­kát végeztek, mint egy évvel korábban. A félév folyamán a mezőgaz­daság 460 000 tonna műtrágyát használt fel, 20 százalékkal többet, mint 1960 megfelelő időszakában, és 24 százalékkal nagyobb területen végeztek ta­lajjavítást, minit egy évvei ko­rábban. Nagymértékben nőtt az öntözött terület is. Közlekedés 1961 első félévében a közle­kedés valamennyi' ágazata együttesen 97 millió tonna árut szállított, 7 százalékkal töb­bet, mint az előző év azonos időszakában a vasút áruszállí­tása 6 százalékkal, a tehergép­kocsi közlekedésé 16 százalék­kal, a vízi közlekedésé 7 szá­zalékkal nőtt. A szállítás átlagos távolsága a vasúti és vízi közlekedésnél némileg növekedett, a teher­gépkocsi-közlekedésnél mint­egy 4 százalékkal csökkent. Növekedett a félév folyamán a távolsági személyszállítás is: vasúton 3 százalékkal, távolsá­gi autóbuszon 15 százalékkal* hajón 3 százalékkal utaztak többen, mint az előző év azo­nos időszakában. A helyi köz­lekedés eszközei közül az au­tóbuszokat 13 százalékkal, a taxikat 9 százalékkal többen vették igénybe, mint a múlt év első. felében. A villamoson uta­zók száma nem változott. Külkereskedelem 1961 első félévi külkereske­delmi forgalma — részben idényszerű okok miatt, ame­Sűrített autóbusz] áratok a honvédelmi nap rendezvényeire lyekkel a terv is számolt —• behozatali többlettel zárult. 1961 első félévében a tervhez képest a behozatal kisebb, a kivitel nagyobb volt. Ennek folytén a külkereskedelmi for. A kemence eiött van szükség a leggyorsabb munkára. Hamarics Imre, Hamarics József és Varga János kezében fürgén jár a vetőlapát. A Vendéglátó Vállalat és a földművesszövetkezet gondoskodik megfelelő mennyiségű ételről és italról Felkészült az Autóközleke­dési Vállalat a honvédelmi na­pon várható nagy forgalomra. \ rendezvényekre külön autó- I ’.uszjáratokat indítanak, hogy | ;z érdeklődő közönséget minél -íny elmesebben szállíthassák : programok színhelyére. A Dózsa sportpályán rende­zendő délelőtti ünnepség befe­jeztével HN jelzéssel .közvet­len autóbuszjárat indul Szarka­várra, a motocross-versenyre a Dézsa-pályától, a vasútállo­mástól és a Béke Szállótól. A motocross-verseny befejezté­vel Szarkavárról ugyancsak autóbusszal szállítják a néző­ket a repülőtérre, de a varos­ból is lesz HN-járat a Béke Szállótól és a vasútállomástól. Ezekre az autóbuszokra az út­vonalon levő megállóknál is fel lehet szállni. A légiparádék befejeztével sűrített autóbuszjáratot indí­tanak az újlaki repülőtérről vissza Kaposvárra. A Somogy megyei Vendéglá­tó Vállalat, valamint a föld­művesszövetkezet gondoskodott arról, hogy a rendezvényeken legyen megfelelő mennyiségű étel és hűsítő ital. Az elárusí­tóhelyek egész napon át nyit­va tartanak. galom egyenlege mind a ter­vezetthez, mind az 1960. első félévihez képest kedvezőbben alakult. A kivitel növekedése, elsősor­ban a gépkivitel, mintegy 29 százalékos és az ipari fogyasz­tási cikkek kivitelének mint­egy 30 százalékos növekedésé­ből adódott; élelmiszerekből és élelmiszeripari alapanyagok" (Folytatás a 2. oldalon.) Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. évfolyam, 166. szám. ÁRA 60 FILLÉR Vasárnap, 1961. július 16. MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: A józan ész, a becsület és a szorgalom diadala (3. o.l Első osztályú árak — másodosztályú áruk (4. O.) Menyasszony-tánc Humor, rejtvény • (7. o.) (5. o.)

Next

/
Thumbnails
Contents