Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-08 / 159. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1981. július 8. JPORT^ A tavaszi forduló utolsó hazai mérkőzését vívja a K. Dózsa ökölvívó-csapata A Dózsa felhívása a szurkolókhoz Ma este ismét az NB I-es ökölvívóké lesz a szó. Utolsó hazai mérkőzését vívja a ta­vaszi idényben a K. Dózsa ökölvívó-csapata. Az ellenfél a Vasas együttese, az NB I. újon­ca, amely eddig kitűnően sze­repelt a legjobb ökölvívók ver­sengésében. Rég volt, amikor a Bp. Va­sas és a K. Dózsa felnőtt együttese a bajnoki pontokért mérkőzött egymással. Annak idején a K. Dózsa mérte éppen a döntő csapást a Vasasra (ak­kor még nyolc súlycsoportban mérkőztek a csapatok), 9:7-re legyőzve a kék-fehér együt­test. Ezzel a vereséggel a Va­sas kiesett az NB I-ből, csak az idén sikerült visszaküzde- nie magát. Érdekesnek ígérkezik a Dó- zsa-sporttelepen felállított sza­badtéri szorítóban sorra kerü­lő mérkőzés. Elsősorban azért, mert mind a Vasas, mind pe­dig a Dózsa csapatában egész sor fiatal tehetséges ökölvívót találunk. Eddigi eredményei alapján a Vasas látszik esé­lyesnek. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy nem nyerhet a Dózsa. Szegfy László, a K. Dó­zsa szaktanácsadója, aki Dóri edző távollétében (Dőri tan­folyamon van) felkészíti a Dó­zsát a ma esti összecsapásra, azt hangoztatja, hogy a csapat­nak nyernie kell e mérkőzésen, mert ha netán kikapna, akkor az őszi fordulóban bizony na­gyon nehéz lenne összeszedni a kiesés elkerüléséhez szüksé­ges pontokat. A kitűnő mester­edző nem titkolja, hogy győ­zelmet vár tanítványaitól. A bizakodás alapja, hogy való­színűleg legjobb csapatával tud szorítóba lépni a lila-fehér gárda. E héten ugyanis a MÖSZ-nél újra tárgyalták a korábban eltiltott Dorogi és Tóbi ügyét, s végérvényesen felmentették mindkét ökölví­vót. A Dózsa ökölvívó szakosztá­lya egyébként külön felhívás­sal fordul — lapunk hasábjain is — az ökölvívó-mérkőzések szurkolótáborához. Azt kéri a sportköri vezetőség a sportba­rátoktól, hogy még az esetle­ges bírói tévedések miatt se ra­gadtassa el magát. Ne sérteges­sék, becsméreljék se a játékve­zetőket, se az ellenfelet. A Dó­zsa súlyos árat fizetett leg­utóbb a Bp. Honvéd elleni mérkőzés után történtekért, pedig ezek nem is voltak sú­lyos esetek. A MÖSZ fegyelmi bizottsága azonban úgy dön­tött, hogy ha Kaposvárott meg­ismétlődnek a bírósértegetések, a becsmérlő bekiabálások, a K. Dózsát súlyosan elmarasz­talják. Éppen ezért a Dózsa rendezői is megtesznek minden intézkedést, hogy a rendbon­tókat eltávolítsák a pályáról. Bonyodalmak a lahdarugo-osztályozók utolsó fordulója előtt Az MTST elnöksége határozott a Balatonboglár—K. Téglagyár fellebbezés ügyében Izgalmasnak ígérkezik a megyei I. osztályba jutásért foljm labda­rúgó osztályozó mérkőzések utolsó fordulója. Korábban megírtuk, hogy csak az utolsó fordulóban dől el, mely csapatok jutnak fel az I. osztályba. A déli csoportban az első számú esélyes Babócsa. De előfordulhat, hogy mégsem Ba­bócsa kerül fel, hanem Lábod és Kadarkút. Sőt még a gyékényes! vasutasok sem adták fel. Igaz, Ők a zöld asztalnál szeretnének be­kerülni a megyei I. osztályba. Mint hírlik, megóvják a Kadarkút ellen elvesztett mérkőzésüket azon a címen, hogy Teremi jogosulatla­nul játszott a kadarkútíak csapa­tában. (Mint értesültünk, az óvás­nak nem sok alapja van, mert Te- remit még az utolsó bajnoki for­duló ©lőtt igazolták a kadarkú- tiak.) Az északi csoportban még na­gyobb az izgalom. Itt a Marcali Honvéd bekerülése biztosra vehe­tő, de áll a harc a K. Téglagyár s a Balatonboglári MEDOSZ kö­zött. Ezt a mérkőzést a sorsolás­kor a két fél közös megegyezése alapján Fonyódra tűzte ki a lab­darúgó szövetség. A téglagyáriak e héten emeltek vétót a fonyódi pálya ellen mondván, hogy a fo- nyócli sporttelep nem is egészen semleges, hisz abban a járásban van, ahol Boglár is fekszik. (Igaz, ilyen alapon nem semleges a bar­csi pálya sem, a Kadarkút—Babó­csa mérkőzés színhelye.) A me­gyei labdarúgó szövetség elnöksé­ge helyt adott a téglagyáriak fel­lebbezésének, s Tabra tűzte ki a mérkőzést. Erre a bogiáriak pa­nasszal éltek mondván, ők már előkészítették a mérkőzést, s ko­rábbi megállapodásukat a szövet­ség jóváhagyta. A panasz tárgyá- , ban azonnal összeült a Somogy megyei TST elnöksége, s a követ­kező határozatot hozta: A két fél megegyezett abban, hogy Fonyó­don játsszák a mérkőzést, a meg­egyezéskor senki nem erőltette a téglagyáriakat, hogy fogadják el a fonyódi pályát, azt önszántukból fogadták el. Amikor a sorsolás és a pályakijelölés történt, a két csa­pat találkozója ugyanolyan fontos­nak ígérkezett, mint ma. Helyte­len lenne három nappal a mér­kőzés előtt változtatni a hivatalos lapban is közzétett helyzeten. Ezért az MTST úgy rendelkezett, hogy a mérkőzést Fonyódon kell lejátszani. Ilyen előzményeik után tehát roppant érdekesnek ígérkezik az osztályozó utolsó fordulója, ami­kor feleletet kapunk, hogy me­lyik négy csapat szerzi meg a jo­got arra, hogy jövőre egy osz­tállyal feljebb szerepeljen. Sportműsor SZOMBAT ökölvívás: BfB L: K. Dózsa—Bp. Vasas, Kaposvár, Dózsa-pálya, szabadtéri szorító (rossz idő esetén a Csiky Gergely Színházban), 18 ó (Nagy Lajos). VASÁRNAP Labdarúgás: Barátságos mérkőzés: Siófok—Kaposvári Dózsa, Siófok, 17.SO ó (Szabó I.). Osztályozó mérkőzések az I. osztályba jutásért: K. Téglagyár—Balatonboglár, Fo­nyód (Darázsi). Nagy to ldi p úszta—Ma r call Hon­véd, Balatonboglár (Görög). Babócsa—Kadarkút, Barcs (Szi­getvári). Gyékényes^—Lábod, Kutas (Dob- szai). Megjegyzés: A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség határozata értelmében a mérkőzéseket min­denütt pontosan 17 órakor meg kell kezdeni. Röplabda: Osztályozó mérkőzés az NB Il-be jutásért: > K. Dózsa—Gyönki FSK, Kapos­vár, Dózsa-pálya, 11.30 ó. Osztályozol- játszanál« a röplabdázók is Itt a tét még nagyobb, ugyanis a K. Dózsa férfi röplabda-csapata azért mérkőzik, hogy esetleg be­jusson az NB H-be. Somogy me­gye férfi röplabdacsapat bajnoká­nak ellenfele ez alkalommal a Gyönki FSK, Tolna megye bajno­ka lesz. Minthogy az ellenfél is­meretlen, így szinte lehetetlen jós­lásba bocsátkozni a mérkőzés ki­menetelét illetően. Mindenesetre a hazai pálya előnyével kiálló ka­posvári lila-fehér csapat jelentősei léphetne az NB II. felé, ha sike­rülne legyőznie tolnai vetélytár­sát. Gyorslista a július 7-én megtartott lottó ".. . . sorsolósóról A húzáson a 23. játékhét szelvényei vettek részt LH előjelű szelvények: 000 323 fényképezőgép 006 435 porszívógép 008 019 motorkerékpár 012 439 televízió 016 924 lemezjátszó 019 953 éléskamra-utalvány 021 669 fényképezőgép LA előjelű szelvények: 201 620 kerékpár 204 721 vásárlási ut. 214 571 rádió 216 321 magnetofon 219 703 rádió 220 776 kerékpár 229 565 mosógép 233 916 villanytűzhely 238 771 motorkerékpár •239 6Ö4 magnetofon 242 381 Warszawa személygépkocsi 244 9Í55 vásárlási ut. 248 566 kerékpár 248 933 mosógép 257 113 perzsaszőnyeg 257 243 rádió 257 340 mokkakészlet 260 614 rádió 260 937 villanytűzhely 261 646 motorkerékpár 261 654 karóra 263 025 vásárlási ut. 263 314 fényképezőgép 268 095 motorkerékpár 272 109 süteményeskészlet EL előjelű szelvények: 404 949 vásárlási ut. 406 951 bőrkabát 407 830 vásárlási ut. 417 618 rádió 420 695 varrógép 424 428 rádió 427 996 vásárlási ut. 434 390 csemege ajándékkosár 444 713 rádió 451 624 tangóharmonika 451 942 csemege ajándékkosár 468 750 karóra 471 048 karóra 476 360 villanytűzhely 481 534 perzsaszőnyeg 486 746 televízió 495 052 robogó 615 370 magnetofon 653 954 rádió 680 091 televízió 686 192 magnetofon 688 300 karóra IM 997 utalvány könyvekre 726 045 karóra 727 387 csemege ajándékkosár 736 072 éléskamra ut. 736 080 karóra 748 162 karóra 766 110 vásárlási ut. 776 293 vásárlási ut. 777 299 rádió 782 732 bőrkabát 787 173 vásárlási ut. 792 266 padlókefélőgép 792 306 vásárlási ut. 803 354 vásárlási ut. 819 352 vásárlási ut. 821 552 karóra 853 475 televízió 867 051 rádió 873 415 robogó 876 147 herendi lámpa 877 086 herendi lámpa 882 207 rádió 889 722 rádió 907 047 robogó 914 537 háztartási robotgép 918 469 rádió 925 306 televízió 925 872 porszívógép p előjelű szelvények: 2 515 808 karóra 2 515 369 vásárlási ut. 2 524 558 kerékpár 2 525 985 rádió 2 532 656 villanytűzhely 2 536 597 rádió ­2 538 977 porszívógép 2 541 502 villanytűzhely 2 546 964 vásárlási ut. 2 557 978 Berva moped 2 558 401 tangóharmonikn 2 571 362 karóra 2 578 082 televízió 2 593 771 vásárlási ut. 2 606 499 villanytűzhely 2 609 524 rádió 2 609 639 mosógép 2 609 868 karóra 2 614 423 rádió 2 619 443 mosógép 2 622 349 kerékpár 2 622 602 kerékpár 2 623 119 televízió 2 625 401 kerékpár 2 628 150 csemege ajándék’’. 2 633 518 hűtőszekrény 2 641 132 lemezjátszó 2 641 575 televízió 2 654 340 hűtőszekrény 2 655 057 hűtőszekrény 2 658 267 rádió 2 659 518 motorkerékpár 2 660 203 vásárlási ut. 2 665 161 kerékpár 2 680 745 magnetofon 2 681 153 rádió 2 686 914 vásárlási ut. 2 687 090 rádió 2 637 421 padlókefélőgép 2 695 957 rádió 2 698 912 tíznapos keleti-tengeri üdülés két személyre 2 699 704 fényképezőgép 2 703 419 mosógép 2 716 865 csónak motorral 2 718 060 rádió 2 722 181 rádió 2 722 681 rádió 2 738 059 mosógép 2 744 662 rádió 2 750 012 vásárlási ut. 2 752 809 televízió 2 752 851 rádió 2 761 394 vásárlási ut. 2 768 718 hűtőszekrény 2 775 431 háztartási robotgép 2 787 580 lemezjátszó 2 793 438 padlókéi élőgép 2 795 756 kerékpár 2 797 444 fényképezőgép 2 835 313 varrógép 2 811 061 vásárlási ut. 2 812 458 karóra 2 828 150 fotel-garnitúra 2 835 054 rádió 1 2 836 242 háztartási robotgép | 2 850 389 kerékpár j 2 862 699 magnetofon 2 862 821 villanytűzhely 2 863 203 motorkerékpár ! 2 880 284 vásárlási ut. 2 882 930 utalvány könyvekre 1 2 886 131 teljes konyhaberencímzés i 2 836 517 porszívógép 2 889 946 porszívógép 2 890 802 étkészlet 2 899 181 lemezjátszó 2 937 550 rádió 2 941 417 rádió 2 943 769 padlókefélőgép j 2 962 671 sátor felszereléssel j 2 972 731 kerékpár ' Fenti gyorslista közvetlenül húzás után készült, ezért az e ' leges számhibákért felelőss -gr i nem vállalunk. (MTI)-HÍREK — A lottó nyerőszámai A hónap első lottósorsolását pénteken Budapesten, a Köny­ves Kálmán körúti Törekvés művelődési otthonban tartot­ták. Először a 27. játékhét nye­rőszámait húzták. Erre a hétre 4 040 911 szelvényt küldtek be a fogadók, egy-egy nyerőosz­tályra 1 515 342 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a követ­kezők: 39, 56, 69, 75, 76. A számhúzás után bonyolí­tották le a júniusi tárgynyere- mények sorsolását, amelyben a 23. heti szelvények vettek részt. Ezen több mint 700 érté­kes nyereményt — közöttük fő­nyereményként öt öröklakást, egy két és fél szobás kertes la­kást a XI. kerületi lottó-sor­házban, egy bárhol felépíthető családi házat és egy Warszawa személygépkocsit — sorsoltak ki. (MTI) —t MA NYÍLIK MEG a cseh­szlovák néphadsereg életét és harci hagyományait bemutató képzőművészeti kiállítás a Ka­posvári Helyőrségi Klub tár­salgójában. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság felsza­badulásának 16. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás július 16-ig lesz nyitva. — Közös ellenőrzést tartott a KÖJÁL és a megyei tanács a Balaton-parti sátortáborok­ban. Megállapították, hogy a tavalyihoz viszonyítva jelentő­sen javultak a táborok körül­ményei. Az ellenőrzők minta­szerűnek találták a Vasas Természetbarátok balatonőszö- di táborát. — BAROMFITENYÉSZTŐK ANKÉTJA Marcaliban, A já­rási nőtanács kezdeményezésé­re tapasztalatcserére hívták össze a marcali járás barom­fitenyésztő asszonyait. A meg­beszélés 16 részvevője a járási főállatorvos előadásának meg­hallgatása után megtekintette a marcali baromfitenyésztő te­lepet. — A Piroska és a farkas cí­mű mesejátékot mutatják be a városi nötanács bábjátszói ma este 6 órakor az ÉDOSZ mű­velődési otthonban. — Több mint 200 belépője­gyet adott el eddig az MHS kaposvári járási elnöksége a honvédelmi nap eseményeire. — SZAKMUNKÁSAVATÓ ÜNNEPSÉGET rendeztek a Cukorgyárban a szakvizsgát tett fiatalok részére. Az idén a gyár 13 ipari tanulója fejez te be tanulmányait, közülük Letten vörös szakmunkás-bizo­nyítványt szereztek. A válla­lat megjutalmazta az újdon­sült szakembereket. — Negyven asszony jelent­kezett önkéntes véradásra a Füredi utcai körzetből. — 10 százalékkal több tejet fogyasztottak júniusban a Ba- laton-parton, mint az előző év hasonló időszakában. A Sió­foki Tejüzem mától kezdve pa­lackos tejjel is ellátja a tej­csárdákat és a tejboltokat. — Törpevízmű-társulatot szerveznek Tabon. A három kúttal, egy 200 köbméteres tar­tállyal és a mintegy 10 km-es csőhálózattal rendelkező víz­müvet a társulat tízéves lejáratú hitellel, 5 millió forintos költséggel 1962-ig szándékozik felépíteni. A víz­mű az egész községet elláthat­ja jó ivóvízzel. A lakosságnak eddig mintegy 40 százaléka vállalta az évi 300 forintos összeget. — GÉPJÁRMŰVEZETŐK, FIGYELEM! Az új és idősza­kos orvosi alkalmassági vizs- gálaitot a területileg illetékes rendelőintézet végzi el az SZTK-biztosítottak részére. A jogosultságot minden esetben igazolni kell. Az SZTK-hoz nem tartozókat a kaposvári és a marcali kórház vizsgálja meg a hivatalos térítési díj ellené­ben. — A KPM Autóközlekedési Tan­intézet folyamatosan indít nem hivatásos személygépkocsi- és hi­vatásos személy-, tehergépkocsi­vezetői tanfolyamokat. Jelentkezni lehet szerdán és pénteken 9—12-ig. Kaposvár, Ady Endre u. 2., IX. emelet 40. (3746) — Méhészek, figyelem! Akác- és hársmézet veszünk. Kaposvári Mé- i hész Szövetkezet. (2645) {út&M Szabadtéri színpad Balatonföldváron június 12-én es­te 0 órakor, Ealatonlellén június 14-ér> este 9 órakor Lehár: Cigányszcrelem. Romantikus nagyoperett 3 felvo­násban. A Csiky Gergely Szmház ■■endégjátéka. Jegyek válthatók a zabadtéri színpad pénztáránál. Filmszínházak műsora JOOUS 8-AN: BALATONBOGLÁR A Kobra-akció. BALATONFÖLDVÁR Fedett kertmozi: Dúvad. BALATONSZARSZO Négyszáz csapás. BALATONFENYVES Sevillai borbély. BALATONLELLE Parkmozi: Babette háborúba megy. Kertmozi: Alba Regia. BALATONSZEMES A szép Lurette. FONYÓD Kossuth Filmszínház: Gyűlölet áldozata. Kertmozi: Horgász a pácban. SIÖFOK Május 1. Filmszínház: Félbesza­kadt dal Kertmozi: Kenyér, szerelem, An­dalúzia. ZAMARDI: Búcsú. JÜLIUS 9-ÉN: balatonboglár A Kobra-akció. balatonfoldvar Fedett kert: Dúvad. BALATONSZARSZO Négyszáz csapás. BALATONFENYVES Sevillai borbély. BALATONLELLE Park: Babette háborúba megy. Kert: Alba Regia. BALATONSZEMES A szép Lurette. FONYÓD Kossuth Filmszínház: A gyűlö­let áldozata. Kertmozi: Horgász a pácban. SIÖFOK Május 1. Filmszínház: Félbesza­kadt dal. Kertmozi: Kenyér, szerelem, An­dalúzia. ZAMARDI Búcsú. A Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat vezetősége és dolgozói mélyen megrendülve tudatjuk, hogy szeretett szaktársunk, BERNÁTH GYULA kalkulátor életének 55. évében e hó 7-én váratlanul elhunyt. Fá­radhatatlan, lelkiismeretes munkájával vállalatunk megalapítása óta példaképe volt mindnyájunknak. A szakmában eltöltött több évtizedes munkájával nagy­ban hozzájárult vállalatunk fejlődéséhez. Elhunytéval nagy veszteség érte az egész nyomdász társadalmat. Temetése július 10-én du. 4 órakor lesz a Keleti te­metőben. Felejthetetlen szaktársunk emlékét örökké megőrizzük! 3752 JlLiive lődés rVzórakozás VÖRÖS CSILLAG: AZ ÍTÉLET. (10 évein alul nem ajámlott.) Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÜSAG: SZEGÉNY GAZDAGOK. (10 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. DÖZSA KERTMOZI: A BÍRÖ. (14 évein alul nem ajánlott.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI: HALALHAJÓ. (14 éven alul nem ajánlott.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. RIPPL-RÓNAI MÜZEUM: Vaszary-emlékkiállítás 3—< 7-ig. MEGYEI KÖNYVTÁR: Kömyvkölcsömzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÜSÄGI KÖNYVTÁR: Kömyvkölcsömzés 13—18 óráig. VASÁRNAP VÖRÖS CSILLAG: AZ ÍTÉLET. (10 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. De. fél 10-től fél 1-ig folyta­tólagos híradóműsor. SZABAD IFJÜSAG: SZEGÉNY GAZDAGOK. (10 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 3, 5, 7, 3 órakor. Matiné fél 11 órakor: KÖ­LYÖK. DÖZSA KERTMOZI: A BlRÖ. (14 éven alul nem ajánlott.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI: HALÁLHAJÖ. (14 éven alul nem ajánlott.) Előadás kezdete este fél 9 órakor. RIPPL-RÓNAI MÜZEUM: Vaszary-emlékkiállítás. Időjárás jelentés Várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz, csendes idő: Várható legmagasabb nappali hőmérsék’eit 22—27 fok között. Távolabbi kilátások: vasár­nap délben 25 fok korüli hő­mérséklet. (MTI) Kerékpárost gázolt egy autó Szabálytalanság okozott a napokban balesetet az Arany és a Füredi utca találkozásá­nál. Migács Ilona kaposvári la­kos kerékpáron vitte húgát. Vigyázatlanul közlekedett, s a Dávid Sándor vezette személy- gépkocsi elütötte. Migács Ilo­na 20 napon túl, húga, Magdol­na pedig 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Villanyoszlopnak szaladt motorkerékpárjával Kaposvárott, a Füredi utcá­ban ittas, szabálytalan vezetés, gyorshajtás következtében bal­eset történt. Istvándi János szentgáloskéri lakos motorke­rékpárjának vezetése közben nem fiedelt arra, hogy az előt­te haladó tehergépkocsi kanya­rodni akar, s meg akarta előz­ni. Kiss István, a tehergépko­csi vezetője is hibát követett el, mert nem adta meg a mö­götte közlekedő motorKorék- pámak az ólhaladási elsőbbsé­get, s körültekintés nélkül ka­nyarodott. Istvándi először az árokba, majd egy villanyoszlopnak ve­zette motorkerékpárját ö ma­ga életveszélyes, pótutasa, Bö- dő László pedig könnyű sérü­léseket szenvedett. Eltemették Hemingway! Csütörtökön délután helyez, ték örök nyugalomra az Idaho állambeli Ketchum város te­metőjében Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai írót, aki vasárnap tragikus hirtelenség, gél elhunyt. (MTI) 17798411

Next

/
Thumbnails
Contents