Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-06 / 157. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1961. július S. P ŐRT A K. Dózsa férfi- és Felsőbogát női csapata a megyei röplabdabajnok Pont került a megyei röplabda-bajnokság végére is. A küzdelmeket már korábban befejezték a röplabdázók, de a zöld asztalnál még folyt a harc. Különösen a női csapatok körében dúlt a »háború-«. Mint hírül adtuk, a Somogy megyei Röplabda Szövetség Zádor játékvezető félreérthető jelentése alapján megsemmisítette a Felsőbogát—Siófok mérkőzés eredményét, s ezzel mintegy kikiáltotta a Siófoki MÁV Olajbányász SE csapatát megyei bajnoknak. A bogátiak — érthetően — nem nyugodtak bele az igazságtalan döntésbe. Panaszukkal a megyei sporttanácshoz fordultak, s ez a fórum megsemmisítette a korábbi szövetségi döntést. Nem a zöld asztalnál, hanem a pályán dőlt el a megyei női röplabda-bajnokság sorsa. Viszont a felsőbogátiak bejelentették, hogy nem kívánnak részt venni az NB II-be jutásért folyó osztályozókon, így ezen a tornán a siófoki lányok képviselik a somogyi színeket. Sok érdekes tapasztalatot hozott az idei megyei röplabda- bajnokság. Bebizonyosodott többek között, hogy csapataink zöme még nem érett meg arra, hogy ilyen szintű sorozat- versenyen részt vegyen. Helyesnek látszik az :a döntés, hogy a jövő bajnoki évben nem írják ki a megyei bajnokságot. Azonban mind a járásokban, mind pedig Kaposvárott megszervezik a járási bajnokságokat, s csak amikor e bajnokságok megerősödtek, kerülhet sor a megyei bajnokság kiírására. Sok zökkenővel folyt le az idei megyei röplabda-torna. Tükrözi ezt az a sok-sok büntetőpont, amelyet rendszerint ki nem állás miatt volt kénytelen levonni a szövetség a csapatoktól. Miután a zöld asztalnál is pont került a megyei röplabda-bajnokság végére, a szövetség elkészítette a bajnoki táblázatot. Ez a következő: Férfiak: 1. K. Dózsa I. 2. K. Tejüzem 3. K. V. Lob. 4. K. Vasas 5. K. Dózsa II. 6. Tárcsics 7. K. Honvéd 8. Csurgó 9. Helyiipar 10. Kaposfő 18 17 1 52:9 35 18 16 2 50:8 33 (1) 18 15 3 47:14 33 18 9 9 33:31 27 18 7 11 25:36 23 18 7 11 29:37 21 (4) 18 6 12 25:36 21 (3) 18 7 11 25:32 19 (6) 18 4 14 14:47 16 (6) 18 - 18 3:48 9 (9) Megjegyzés: A sor végén zárójelben levő szám azt jelzi, hogy hány büntetőpontot vontak le a csapat, tói. Nők: 1. Felsőbogát 2. Siófok 3. Tanítóképző 4. Helyiipar 5. K. Dózsa 6. Leánygimn. 7. Somcgyjád 8. K. V. Lobogó 14 13 14 11 14 8 1 39:7 27 3 37:16 25 6 29:21 22 8 22:31 19 (1) 8 27:29 18 (2) 9 19:34 17 (Z) 11 16:37 17 10 19:33 14 (4; Megjegyzés: A sor végén zárójelben levő szám azt jelzi, hogy hány büntetőpontot vontak le a csapat, tói. Megtorpan-e vagy belép a megyei I. osztály kapuján a Balatonboglári MEDOSZ? tegség miatt az osztályozok küzdelmein nem vehet részt), az idősebbek, tapasztaltabbak közűi pedig a négy X-et számláló Gerei, Herczegh, Fodros. Ügy fest, nem törte le őket a Marcali Honvédtől elszenvedett vereség sem. Vasárnap még inkább megfiatalított csapatuk csaknem kétszámjegyű győzelmet aratott Nagytoldi- puszta fölött. A balatonboglári legénység most a vasárnapi csatára készül, a Fonyódon sorra kerülő igazi rangadóra, a K. Téglagyár ellen. Nem titkolják Gereiék, hogy győzni akarnak. Azt szeretnék, hogy Fonyód, Balatonlelle és Za- márdi csapata mellett még egy balatoni együttes, ők, a Balatonboglári MEDOSZ SK is szerepeljen az 1961—62. évi megyei bajnokságban. RÖVID SPORTHÍREK Kishíja, hogy 1955-ben bajnokságot nem nyert a megyei I. osztályban a Balatonboglári MEDOSZ labdarúgó-csapata. A hajrában annak idején alulmaradtak, s ez a »sikertelenség« annyira letörte őket, hogy nem sokkal később búcsút mondtak a megyei I. osztálynak. Tavaly a Fonyód—Bala- t on boglár párharcból a járási székhely került ki győztesként, s jutott vissza az I. osztályba. Ez évben nagy fölénnyel a bogiáriaké lett az elsőség az I. osztályban, s a sok jó labdarúgóból álló együttest esélyesként emlegették a feljutásra. Az Osztályozok első fordulójában azonban kissé lecsillapodtak a kedélyek: Lengyeltótiban vereséget szenvedtek Horváth Lajos társadalmi edző tanítványai. Fiatal és idősebb játékosok szerencsés aránya emeli a jó csapatok sorába a Balatonboglári MEDOSZ-t. A fiatalok közül üdemelkediki Laborfalvi, Vanya (az utóbbi, sajnos, be— A K. Dózsa labdarúgó-csapata után tegnap Radnai edző vezetésével a KMTE együttese Is egyhetes Jól megérdemelt pihenőre utazott. Nyári szabadságát, amely azonban aktív pihenőnek számít, Balatonbogláron tölti a csapat. * * * ■— Tragikus hirtelenséggel elhunyt Siposs Mária, a Felsöbogátl MEDOSZ bajnok női röplabdacsapatának egyik játékosa. Játékostársai, munkatársai nagy részvéttel kísérték utolsó útjára fiatalon elbunyt sporttársukat. — A K. Honvéd csapata vesz részt Keszthelyen a Balaton Kupa kézilabda-tornán. » * • — Alkotmány Kupa mérkőzésekre kerül sor a röplabdázásban. Az augusztusban sorra kerülő tornán játéklehetőséget kíván biztosítani a szövetség a megye legjobb röplabda-csapatainak. * * * — Számelírás történt a megyei labdarúgó-bajnokok táblázatán. A kadarkúti csapat gólaránya nem 3:3, hanem 4:3, s Így megelőzi a táblázaton a 3:3-as gólarányos Lá- bódi MEDOSZ csapátát. Pont került a Kinizsi „vesztegetési ügy“ végére A pályán elért eredménnyel igazolták a K. Kinizsi—Bajai Építők mérkőzést Széltében-hosszában tárgyalták labdarúgó berkekben, hogy a délnyugati NB III. bajnokság egy vesztegetési ügye még korántsem nyert befejezést. Laptársunk, a Kecskeméten megjelenő Petőfi Népe cikket is közölt, mely szerint a K. Kinizsi vezetőségének tagjai a Bajai Építők—K. Kinizsi mérkőzés előtt bizonyos összeget ajánlottak fel a bajai csapatnak abban az esetben, ha az Építők küzdelem nélkül megadja, magát. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi és Intéző Bizottsága tegnap este tárgyalta Pécsett a Kinizsi »vesztegetési-x ügyét. E tárgyalása jelen voltak a Bajai Építők SK vezetői, a K. Kinizsi képviselői, továbbá Demeter Kálmán kaposvári lakos, aki a feljelentés szerint a 12 000 forintnyi összeget Baján átadta az Építőknek. A tárgyalás során fény derült a történtekre. A bizottság megállapította, hogy a hivatkozott K. Kinizsi—B. Építők mérkőzés a legnagyobb rendben, s a legsportszerűbb keretek között zajlott le. Ezt bizonyítja a játékvezető, valamint a jelen volt szövetségi ellenőr írásos jelentése is. Igaz ugyan, hogy valaki a mérkőzés előtt felkereste a bajai sportvezetőket s lestétbe helyezte a 12 000 forintot, a B. Építők vezetői azonban kijelentették, hogy Demeter- Kálmán nem azonos azzal ji személlyel, aki a vesztegetési kísérletet tette. A bizottság azon elv alapján, hogy az ismeretlen tettes személye nem deríthető ki, no és hogy végeredményben a pályán reális körülmények között született meg a K. Kinizsi győzelme, úgy döntött, hogy a mérkőzést a pályán elért 1:0- ás kaposvári győzelemmel igazolja. A bajaiak által bejelentett 12 000 forint összeget a BLSZ egyszámlájára kell befizetni. A határozat ellen fellebbezni lehet, de a pécsi bizonyítási eljárás után a feljelentő B. Építők aligha élnek e jogukkal. Ezzel minden bizonnyal pont is került az eltúlozott, felnagyított vesztegetési ügy végére.-HÍREK— Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Bordás László leánya, Zsuzsanna, Atol József leánya, Margit, Vass István fia, László, Németh Mihály leánya, Katalin, dr. Schneider István leánya, Fle- tomir, Kardsa József leánya, Judit, Kistóth Gyula fia, Béla, Mura József fia, József, Péter József leánya, Ágnes, Csontos István leánya, Éva, Fürst István fia, Tamás, Nagy József fia, József, Filó István fia, Ferenc, Lengyel Zoltán fia, Zoltán, Nemes György fia, Zoltán, Bódis Sándor fia, Zoltán. Nagy István leánya, Márta. Házasság: Csima István—Szabó Anna, Balogh György—Róka Mária, Balázs Imre —Vermes Edit, Csőm Gyula—Vörös Mária, Andrási Antal—Kecskeméti Erzsébet, Nagy Lajos— Döbrösl Mária, Mózsi Péter—Orgel Anna, Gelencsér László—Takács Erika, Interviszt József—Nagy Irén. Halálozás: sturm Péter 71, Ven- hardt Ádámné 70, Kazinczi Bélá- né 70. dr. Kuhl József 68 éves. — 472 840 normálhold munkát végeztek, s ezzel tavaszi tervüket a június 30-i határidőig 125,2 százalékra teljesítették megyéink gépállomásai. A nagybajomiak 154,7 százalékos teljesítése a legjobb. Előirányzata végrehajtásában csak a Kaposvári Gépállomás maradt el. — 23 házat tataroz az idén áz IKV. Jelenleg 12 ház felújítása folyik, s rövidesen megkezdik a Noszlopy Gáspár utcában és a Latinka Sándor utcában két-két ház tatarozását. A felújítási és tatarozási munkákra több mint 6 millió forintot fordítanak az idén. — Kétszer kajáltak meg két hold kukoricát társadalmi munkában a kaposszerdahelyi tsz KISZ-fiataljai. Segítenek a munkaképtelen tsz-tagok háztáji földjének megművelésében is. — Mozdonyszikra okozott tüzet Darány határában július 4-én. 300 négyzetméter területem pusztított a tűz a nyolc éve telepített fenyvesben. A kár 3000 forint. —i Csehszlovákiában leküzdötték a gyermekbénulást. Ez évben még egyetlen ilyen megbetegedés sem fordult elő. A veszélyes betegség megszűnése annak köszönhető, hogy minden gyermek Sabin-csep- peket vagy védőoltást kapott. — Divatbemutatót rendezett a somogyvári földművesszövetkezet. A 35 ruhamodellt helyi manekenek mutatták be. A nők tetszését főként a sötétkék, pettyes és a világos aprómintás, bő, rakott aljú, könnyű nyári kartonruhák nyerték meg. — Még ebben az évben közművesítik a fonodái lakótelepet. A tanács a városfejlesztési alapból 80 ezer forintot használ fel erre a célra. — Közlekedési baleset történt Balatonberényben. Móri János személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbségi jogot a Béri Pál vezette oldalkocsis motorkerékpárnak. Béri kislánya nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. — Engedély nélküli fakivágás miatt a Nagyatádi Járás- bíróság Benkő Géza és Horváth József nagyatádi lakosokat egy-egyévi börtönre, 500— 500 forint pénzbüntetésre és háromévi jogvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — 1300 kereszt búzát raktak össze társadalmi munkában a szentgáloskéri Zöldmező Tsz-bem a falu KlSZ-szer- vezetének tagjai. Jutalmul a szövetkezet balatoni kirándulásra viszi a fiatalokat. — Tévesen jelent meg lapunk július 4-i számában a Baráth József Kaposvár, Beloiannisz u. 5. szám alatti lakos megbírságolásáról szóló hír. Baráth nem parkrongálást, hanem köztisztaság ' elleni vétséget követett el, s ezért nem a bíróság, hanem a városi tanács szabálysértési előadója kötelezte május 12- én 100 forint bírság megfizetésére. — 200 férőhelyes, szerfás sertéshizlaldát épít a jutái Szabadság Termelőszövetkezet építőbrigádja. Az új létesítményt két hét múlva adják át rendeltetésének. — 31800 forinttal növelte részjegyalapját az egész évre előirányzott 23 ezer forinttal szemben a csurgói földművesszövetkezet. A gyékényesi, az iharosberémyi és a porrogi fmsz is túlteljesítette éves részjegytervét. Úttörőtábor a péterhidai erdőben Szombattól hétfő estig negyven úttörő táborozott a péterhidai erdőben. Komlósd, Fe- renctelep, Péterhida úttörőit a határőrség látta vendégül, ök verték fel a sátrakat is az úttörőknek. A negyven gyereket színes program várta mindhárom nap. Különösen mozgalmas volt a vasárnap. A péterhidai kiszesek ellátogattak a táborba, műsort adtak a táborozó gyerekeknek. Az esti tábortűznél a felnőttek és az úttörők közösen adtak műsort. étet a [/Ltá%etyyete*nben Vaszilij Kuprevics biológus, a Belorusz Tudományos Akadémia elnöke a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy mindenütt van élet, ahol megvannak hozzá a feltételek. Az életet egyáltalán nem kell kizárólagos földi formában elképzelni. Lehetséges az életnek olyan formája is, amelyben a szenet más elem, például a kremnium helyettesíti. Vaszilij Kuprevics hangoztatta: a bolygókon kétségtelenül meg fogjuk találni az élet új, ismeretlen formáit, amelyek történelmi fejlődésük során esetleg évszázmilliókkal megelőzték az élet földi formáit, vagy éppen el- lenkezlőleg, kialakulásuknak még csak első stádiumában vannak. Valószínűleg találni fogunk olyan lényeket, amelyek óriási reprodukáló erővel vagy vitalitással rendelkeznek. Éoyszóval az élő anyag tartalékainak tanulmányozása a világegyetemben fantasztikus lehetőségeket nyit meg előtti Kaposvári Textilművek felvesz női segédmunkásokat 25—40 éves korig (2601) tünk, hogy hasznos növényekkel, sőt talán állatokkal is gazdagíthassuk bolygónkat. Vaszilij Kuprevics javasolja, hogy a Földre visszatérő műholdakat szereljék föl olyan műszerekkel, amelyek parányi anyagrészecskéket hoznak a kozmikus térségből. így tisztázni lehetne, hogy létezik-e a világűrben szerves anyag, léteznek-e ott az élet legegyszerűbb formái. Filmszínházak műsora JÜLIUS 6-AN: BALATONBOGLAR Babette háborúba megy. BALATONFÖLDVÁR Fedett kertmezi: Félbeszakadt dal. BALATONSZÁRSZÓ A szép Lurette. BALATONFENYVES Mesterdetekíív. BALATONLELLE Kertmozi: Kenyér, szerelem, Andalúzia. BALATONSZEMES A Kobra-akció. FONYÖD Kertmozi: Négyszáz csapás. SlOFOK Május 1. Filmszínház: Búcsú. Kertmezi: Dúvad. ZAMÁRDI: Dúvad. ^>^űvelődés «Szórakozás VÖRÖS CSILLAG: AZ ÍTÉLET. (10 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÜSÄG: DULSZKA ASSZONY ERKÖLCSE. (14 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI: AZ ELCSERÉLT FÉNYKÉP. (Korhatár nélkül.) Előadás kezdete este _ fél 9 órakor. RIPPL-RÓNAI MÚZEUM: Vaszary-emlékkiállítás. MEGYEI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsömzés 13—18 óráig. Időj árás j el entés Várható időjárás csütörtök estig: hűvös idő, felhőátvonulások, több helyen záporesővel. Csak lassan mérséklődő északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 19—23 fok között. Több mint hétszáz tárgynyeremény a lottó jutalomsorsoláson A júniusi lottó jutalomsorsolást, amelyen a 23. játékhét szelvényei vesznek reszt, pénteken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzá- sar hétszáztizenhárom értékes tárgynyeremény jut a szerencsés lottózóknak. Ezúttal nyolc főnyereményt sorsolnak ki: öt öröklakást, egy két & fél szobás, étkezőfülkés, kertes lakást, egy bárhol felépíthető kétszobás családi házat és egy Warszawa személygépkocsit. Ezeken kívül többek között harminckét motorkerékpár, nyolc szoba- és két konyhaberendezés. 4-t televízió, 24 lemezjátszó és 141 rádió, harminc mosógép, tíz villanytűzhely, 26 hűtőszekrény, öt sátor teljes felszereléssel és tizennyolc tízezer forintos nyári vásárlási utalvány szerez majd örömet a lottózóknak. A világ legpiszkosabb városa Az amerikai Clevelandot jogosan nevezik a világ legpiszkosabb városának. Évente átlag 50 000 tonna korom csapódik le a városra. Cleveland ban és környékén nagyon elterjedt a tüdőbaj. A lakosság tiltakqzásai és a város vezetőihez intézett kérések semmiféle eredményre nem vezettek. A »városatyák*, akik egyidejűleg az üzemek tulajdonosai, a panaszokra válaszolva az amerikai törvényekre hivatkoznak, amelyek megengedik, hogy mindenki ott építsen üzemet, ahol akar, csak idejében fizesse meg az adót. JÜLIUS 7-ÉN: BALATONBOGLAR Babette háborúba megy. BALATONFÜLDVAR Fedett kertmozi: Félbeszakadt dal. BALATONSZÁRSZÓ A szép Lurette. BALATONFENYVES Mesterdetektív. BALATONLELLE Farkmczi: A Kobra-akció. Kertmozi: Kenyér, szerelem, An<* daluzia. BALATONSZEMES A Kobra-akció. FONYÓD Kertmozi: Négyszáz csapás. SlOFOK Május 1. Filmszínház: Búcsú. Kertmozi: Dúvad. ZAMÁRDI Dúvad.