Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-02 / 128. szám
Péntek, 1961. június 2. 3 SOMOGYI NÉPLAP A CSALÁDTAGOK IS SEGÍTSENEK Minden parasztember tudja, mégis szükséges egyeseket emlékeztetni arra, hogy az egyéni gazdálkodás idején sem csak a családfő dolgozott a földeken. Ott volt, ott szorgoskodott a mezőn a család apraja, nagyja, ha úgy követelte a munka. Nem lehet ez másként most sem, amikor szövetkezetben gazdálkodnak a dolgozó parasztok. Az alakulás idején csaknem mindenütt elkövették azt a mulasztást, hogy általában csak a családfőt szervezték be a szövetkezetbe. Ma a megyében az a helyzet, hogy két családból átlagosan hárman tagjai a tsz-nek. A családtagok — akik belépési nyilatkozatot nem írtak alá — hol nagyobb, hol kisebb számban vesznek részt a közös munkákban. Sok szövetkezetben éppen azon fő leginkább a vezetőség feje, hogy miképpen végezhetnek a kapálással, a szénagyűjtéssel, az aratással vagy majd a kapásnövények betakarításával. Különösen e nagy munkák idején számit a szövetkezet minden családtag segítségére. Aki komolyan, a maga valóságában veszi a dolgot, az megérti, mi a kötelessége. Akadnak viszont szinte minden faluban néhányan, akik azt ke- resik-kutatják, hogyan találhatnának kibúvót, hogyan találhatnák meg azt a paragrafust, amelyikkel határozottan visszautasíthatnák a közös munkára hívó szót. Szerkesztőségünktől is sokan érdeklődnek ilyen ügyben. Szólnunk kell hát róluk az újság hasábjain is. Papp Jánosné 2 hold szántót és 1 hold rétet vitt be a so- mogyszobi Béke Tsz-be. Súlyos szívbeteg, rendszeresen dolgozni nem bír, ezért munkaképtelenségi járadékban részesül. Fél rész kapálnivalót mértek ki nekL Leánya alkalmi munkás az erdészetnél. Nem lehetne úgy intézni a dolgot, hogy a leány időnként segítsen kapálni abban a tsz-ben, amelynek tagjaként édesanyja havonta 260 forintot kap? VaZ- kó Mihály, a Balatonnagybe- reki Állami Gazdaság dolgozója családostul anyósánál lakik Lengyeltótiban. Anyósa szintén tsz-járadékos. Kellene hát arra külön jogszabály, hogy a beteges, öreg asszony háyett kötelezően vegyen részt a család valamelyik tagja a szövetkezet közös munkáiban? Egyik községi tanács hivatalsegédjét pártoló tagnak nyilvánították. Családjából senki sem tagja a tsz-nek, így arra hivatkoznak, hogy őket — a pártoló tag családtagjait — nem kötelezheti közös munkára a termelőszövetkezet. Hát akkor hogyan teremjen az a föld, amit átadtak használatra falujuk közös gazdaságának? I Rendeletben államunk az emberek magatartásának legfőbb normáit szabja meg. De vannak olyan dolgok is, amelyek felelősségérzetből, becsületbeli kötelességből fakadnak. Az az ember, aki több-kevesebb földet vagy dolgos két kezét vitte a tsz-be, akkor cselekszik helyesen, ha a közös gazdaság erősítésére buzdítja minden munkaképes családtagját. A somogyjádi Augusztus 20. Tsz-ben például özv. Kocz- ka Lajosné két fia — Lajos és Péter — ipari tanuló. Szabad idejükben mindketten segítettek édesanyjuknak répát egyelni. Végh István hétközben munkahelyén dolgozik, vasárnaponként azonban kapát fog a kezébe, hogy ne verje fel a gaz a növényt azon a parcellán, amelyet feleségének mért ki a szövetkezet. Inkán pos- táskézbesítő Szarka Vendel. Csak fia lépett be a Győzelem Tsz-be, de a család más tagjai is ígérték, amikor a község vezetői beszéltek velük: erejükhöz mérten részt vesznek a közös gazdaság munkáiban. Csakis így lehet gondosan megművelni azt a földet, amelyen néhány évvel ezelőtt az öregek is, gyermekek is dolgoztak. Kutas József Ma is vannak kiváltságok ? Hosszú évek óta ezt kérdezik Magasdpuszta lakói minden náluk járó hivatalos embertől. A kérdés jogos, ezt mindenki elismerte, és felháborodott a nyolc esztendeje húzódó furcsa ügyön. Miről van szó? 1952-ben a sertéstenyésztő ■ Vállalat telepet létesített a pusztán. A puszta három házában lakó egykori cselédek a vállalatnál dolgoztak. A vállalat még abban az évben agregátorházat épített, s beszereltette a villanyt a telepre és a volt intézői lakásba. A dolgozók kérésére pár hónappal később bekötötték, a villanyt a puszta három házába is. Örömük sajnos nem tartott sokáig. Egy év múlva ugyanis levágták a vezetéket a három házról, -mondván, nem bírja az agre- gátor a terhelést. Huszonhat család otthonában azóta újra petróleumlámpa világít. A volt intézői lakásban és a telepen azonban ma is ég a villany. A pusztaiak azt kérdezik: »Ha egy évig bírta az agre- gátor, ma miért nem bírja? Vagy ma is vannak kiváltságok?« Az intézői lakásban ugyanis az egykori intéző lakik. Neki talán jobban szüksége van a villanyfényre, mint a puszta többi lakójának? Jó lenne, ha az Állami Gazdaságok Igazgatósága kivizsgálná ezt az ügyet, N. S. BÉLA BÁCSI A Barcsi Fűrészüzemben mindenki csak így nevezi Schendervein Béla elvtársat. 12 éve dolgozik itt, és büszke arra, hogy az üzem törzsgárdájába tartozik. Béla bácsi szívügyének tekinti az üzem minden dolgozójának gondját, baját Gond pedig) akad bőven, hiszen az üzem sokat fejlődött az utóbbi években. Ma már több mint 500 munkaerőt foglalkoztat. A régi gépházak mellett már ott állnak az új, korszerű üzemrész falai. Az új üzemben még több szaktudásra, még több szakképzett emberre lesz szükség. Béla bácsi ezért állandóan tanulásra »agitálja« a fiatalokat. Az eredmény nem is maradt el. Az üzem dolgozói közül tízen járnak általános iskolába; hárman gimnáziumban, ketten technikumban, ketten pedig egyetemen folytatják tanulmányaikat. Ki tudná felsorolni, még mi mindenben segít Béla bácsi az üzemnek? Erkölcsi és anyagi elismerés a munkaversenyben Interjú at SZMT közgazdasági felügyelőjével A szocialista versenymozga- lomban jó eredményt elért dolgozók munkájának erkölcsi és anyagi elismerése, a jutalmazás egyik lendítő ereje a mozgalomnak. Sok vállalatnál azonban kevésbé vagy egyáltalán nem segítette a versenyt, sőt néhol — az igazságtalan jutalmazások esetén — egyenesen gátolta. Az MSZMP Politikai Bizottsága határozatban szabályozta az elismerés formáinak alkalmazását. Erről beszélgettünk Lővy Gyula elvtárssal, a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsának köz- gazdasági felügyelőjével. © Mennyiben érinti a határozat a vállalatok közötti munkaverseny formáit?-— Az élüzem cím elnyeréséhez eddig fél évi átlagon felüli munka is elegendő volt — mondotta Lővy elvtárs. — Sajnos emiatt gyakran történhettek helytelen számítgatások a vállalatoknál, s vagy alacsonyabb tervet készítettek az év egyik felére, vagy pedig az egyik félévben minden erőt az élüzem cím elnyerésére fordítottak, s ezt a fáradozást a következő időszakban »kipihenték«. így könnyebb volt kiugrani« s elnyerni a címet, a kitüntetéssel járó jutalmat. Ezután egyesztendei munka kell hozzá, s csak a tervfeladatok minden részletének teljesítése esetén ítélhető oda az élüzem cím. A Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját a jövőben is az eddigiek alapján elnyeréséért sem indítottak versenyt. Most ezt összhangba kell hozni. Emellett lehetővé kell tenni, hogy a legkiválóbb adományozzák. © A kiválódolgozó-jelvény és cím elnyerése magasabb követelményeket igényel-e a jövőben? — Igen. Eddig ugyanis a vállalatok többségének vezetői nem tűztek ki meghatározott célokat, s legtöbbször csak a félévd értékelések után döntötték el, hogy ki kapjon kitüntetést. A jövőben el kell érni, hogy a kiválódolgozó-oklevél vagy jelvény tulajdonosa valóban kiváló munkás legyen. Eddig — helytelenül — csak a termelési eredményeket vették figyelembe. Ezután az újítások, a munkamódszer-átadások is feltételei lesznek a cím elnyerésének. A címet a jelenlegi féléves időtartam helyett egyévi kimagasló eredmény alapján adományozzák majd oda. O Módosítja-e a határozat a szocialista brigád cím odaítélésének feltételeit? — Eddig nem volt mindenütt szoros kapcsolat a vállalat és a szocialista brigádok vállalása, teljesítménye között. A vállalat eredményei sem tükrözték a szocialista címet megszerzett brigádok munkáját és fordítva. Előfordult, hogy a tervüket nem teljesítő vállalatok több szocialista brigádot avattak, viszont a jó eredményeket elért üzemekben még csak a cím brigádok az előirt határidőnél hamarabb is elnyerhessék a szocialista címet, de csak . akkor, ha azt valamilyen rendkívül jelentős eredménnyel kiérdemelték. O Milyen elismerés illeti meg a dolgozókat a különböző címeken kívül? — A kiváló eredményt elért dolgozók jutalmazását szolgálják az anyagi ösztönzés különböző formái: a pénzbeli jutalmazás, a premizálás és a nyereségrészesedés. Kevés üzemben használták ki azt a lehetőséget, hogy a dolgozók 10 százaléka kiemelhető, és azoknak magasabb összegű nyereségrészesedést lehet kifizetni. Ezután ezt feltétlenül alkalmazni kell. A prémiumok igazságos szétosztásával is fokozni lehet a munkaversany lendületét. Érdemes lenne rátérni a vállalatoknál az éves versenyvállalásokra. Egy-egy esztendő alatt ugyanis jobban kidomborodhat egy üzem vagy egy dolgozó munkája, s azt reálisabban értékelhetnék. Azonban ekkor sem szabad megfeledkezni a rendszeres negyedéves vagy havonkénti .részeredmények értékeléséről és a versemynyilvánosságról — fejezte be tájékoztatását Lővy elvtárs. R. F. Ne a saját elmélet után... A közelmúltban egy dolog könnyeket csalt az öreg munkás szemébe. Kiváló munkájáért a Munka Érdeméremmel tüntették ki. Nagy megtiszteltetésnek tekinti ezt, és ha lehet, azóta még többet igyekszik tenni, ahogy ő mondja: »az üzemünkért«. NE BIZONY! Mert aki ebből kiindulva keresi a maga vélt igazát, az lépten-myamon elkedvetlenítő válaszokat kap. Valahogy így járt Mahai József göllei tsz-tag is. Hiába panaszkodik, hiába ír minden- felé leveleket, a vége mindig az, hogy nem adnak neki igazat. Vajon miért? Haragszanak talán rá? Nem, erről szó sincs. A magyarázat nagyon egyszerű: valóban nincs igaza. Okult-e a számtalan kivizsgálás eredményéből panaszosunk, felismerte-e, hogy jó volna már levenni azt a bizonyos szemellenzőt és mérlegelni a reális helyzetet? Nem. Ö arra a következtetésre jutott, hogy »nem tudni mi van manapság de csupán véletlen, ha igazat adnak a panaszosnak«. Mai ebben is téved. Hiszen pontosan ma éljük azokat az időket, amikor mindenki bátran fordulhat panaszával az illetékesekhez. Ma válogatás nélkül kivizsgálnak minden ügyet, s csak a nem helyénvaló panaszra mondják, hogy jogtalan, a jogos sérelmet sürgősen orvosolják. MI A SÉRELME Makai Józsefnek? Az, hogy bár feleségével együtt tagja a szövetkezetnek, mégis az alapszabályban meghatározott legkisebb háztáji területet kapták. S minden bizonnyal meg is van az oka, 'hogy így döntött _ a közösség. Nem sok utánjárás kell ahhoz, hogy kiderüljön: nem járt el szabályellenesen a szövetkezet. Makai József mesterségére nézve molnár. Darálóját bérbe adta a szövetkezetnek, és ott dolgozott a múlt év júliusáig. 177 munkaegységet gyűjtött «nagyobb követelésekkel. Olyan- ^ 1 p -1 lAiairmaiir 'i'untn nnmr'jfi . , i _j_ Földes Mihály: A SZÜRKE AGÁR (10) — Csak egymagám. könnyel, de iparkodott fegyel- elföldelt vágyak most előzú, — öh... mezni magát. Igazán tisztelte dúltak a lelke mélyéről. Éget— Az édesapám 1946-ban a vendégét, sőt, az álpap már ték, szúrkálták, szaggatták. A halt meg, nyolcvanéves korá- meghódította a vénkisasszony szertefoszlott álmok kísértették ban. Kapott valamicske nyug- szívét. díjat. Erdőmémök volt vala- — Magam takarítok, főzök, mikor. Sopronban laktunk ak- mosok. Igaz, a nehezebb mimkor, csinos úri házunk volt ott. kában segít egy parasztme- De amikor megváltozott a vi- nyecske, akinek az ura az most újra, s az álpap jósága megigézte. Bartus nem csitította. Hagyta sírni. _ ______ _ Leült a harmóniámhoz és l ág, eladtuk a házunkat, mert apám keze alatt szolgált az er- játszani kezdte az Ave Máriát. az öcsémnek pénz kellett. Ö dészetnél. Így folynak a napákkor Amerikába költözött és jaim csendesen. Nem fogom ott él most is, Norfolkban, Vir- zavarni... ginia államban. Mi pedig ide költöztünk a világ zaja elől ebbe a kis faluba, ebbe a kis házba. Én nem. mentem férjhez soha, mert... Egy röpke pillanatra elhallgatott. Neki magának is furcsa volt, amit mondott. Ugyan, ki — Nem. Maga nem fog engem zavarni soha. Bartus felállt, odament a vénkisasszonyhoz, megfogta a kezét és hódolattal megcsókolta. Ügyesen nyomkodta az ódon hangszer sárga billentyűit. A zongorához szokott ujjal csak néhány pillanatig bizonytalankodtak, azután a lélek legmélyét érintő áhítattal csalta elő a megrázó akkordokat. A vénkisasszony megdicsőülve emelte fel a fejét. Vad és szertelen szomorúságát a dallam feloldotta, akár az igazgyöngyöt a . _ ... . «nagyobb követelésekkel, uiyar leieknek. Tudta, hogy/kö~telésekkei, amelyeket seiám^or embtrLrt mtaéta t-^ogy sem teljesíthetett a kö- heTfantaStikus tettekre szue-^^sség' Vita’ huza™na , ILfcrü ldilL-ctb/bbirwU-b l/tíblcn.!t; gerálni. A bigott szív, ha meg-Smadt> ve§ul.a következet el találják hozzá a kulcsot, min-/határozta, létesít egy dara lot, denre képes, amit az erősebb&Makaiét pedig többé nem ve- akarat ráparancsol. Az álpap/ isénvbe Megsértődött-e már tudta, hogy milyen foko-«szl ig y • zatokban, miként fogja ezt aSezen a panaszosunk vagy s ^ , szegény, öreg, exaltált nőt be-/nem tudni. Tény, hogy azóta tömi a' járomba. Nem szab-3 üen munkaegységre valót hatta hosszúra a folyamatot,/ , , . ,___ oiuelvem ért az idő sürgette. flövid§sfcm dolgozott, hane - 5^ két hét alatt eredményt kellett/kedett Kaposvárott, a Minőségelérnie. ^ellenőrző Részvénytársaságnál. — Miért nem ilyen a miß................. p apunk is - tördelte kezét|Fel evj§ dolgozott, de sen- egés zen £ kinek sem jutott eszébe a /MERT-nél, hogy elkérje tőle «azt az engedélyt, amelyet a «szövetkezet és a községi tanács «ad munkavállalás céljára. Pe- Bysztai^dig tudták, hogy szabálytalaEzért inem be munkakönyvébe lelkét. Strott más. — Milyen? — Eladta a — Kinek? — Hiszen tudja... — Az ördögnek? A kísértenek? — Annak. — Békepap lett? — Az. «° ínul alkalmazzák, pvezették vun auui i„„uuul, «w — Angyali teremtés — du-___ _____________________ v ette volna el őt, amikor egész ruzsolta —, maga egyszerre sav. Strott Katalin úgy nézte vendége is békepap. eleteben oly szánalmasan csúnya volt.-lzT^dÍsatón^kyszítaeCltem magáért Kém! fogom a azokat a‘ragyogó" fantomokat,’ Pt»dta “ megszorította azSsunkat. A ’ - ^C- - - Mindenhatót, hogy ne erje szó- akiket szegény, elborult agyuk ore& no kezet. Olyan lelreeií jeleget is tett a tsz kérésének _ „ — — Vi of ci-f Tml f tzrr ci tíncvtiie In r\cr\r4r> m eghódította a szívemet és az álpapot, mint ahogy a pusz- Krisztus nővéreként eljegyzett tai anachoréták nézhették a örök barátjának. Imádkozni nekik megjelenő szenteket, . , , . , .... «ott-tartózkodásának idejét. DeA venkisasszony megrémült, á Hirtelen arra gondolt, hátha a ^’emberben a szövetkezet arra "endége is békepap. % kérte a MERT vezetőségét, a ‘ Jegyed nem az, ugye? «hogy mint termelőszövetkezeti agIartus felelet helyett meg-fagot küldjék haza panaszoMinőségellenőrző morúság a maga nemes lelkét, varázsolt elő a semmiből hogy sugarasak és vidámak legyenek a napjai... A vénkisasszony felzokogott. togta könnyesen. Bartus látszólag elmélyedt a az életemet. Azt akartam, hogy soha ne érezze az édesanyám hiányát, aki oly korán elhagyott bennünket... — Ó, angyali lélek — re- begte az álpap. — Így maradtam vénkisasz- lelke nyugalmát. Meleg, búgó, tervet szony... bársonyos férfihangjával fel- szony vallásosságának kiaknáStrott Katalin szeme megtelt idézte az egész életét A régen zására. Jó ismerője volt az hetetlen volt ez a gesztus, hogy — Istenem, teremtem — sut- Strott Katalin megkönnyebbül-! Ráborult az asztalra és sírt. Az szépséges dallamokban, de álpap egyszerre felborította közben jéghideg józansággal kovácsolt a vénkisaszten sóhajtott. — Hála a jó istennek. Az álpap kijelentette: — Nem is fogok misézni ő templomában. (Folytatjuk.) AZÓTA OTTHON VAN Makai József, azonban nem dolgozik a szövetkezetben sem 5, «sem felesége. Az, hogy feleséggé nem dolgozik, érthető, hi- dszen betegsége miatt nem bír- Sja a mezei munkát. Főleg őrá /való tekintettel adott a közösség Makaóknak 1100 négyszögöl háztájit. Ebből 700 négyszögöl a ház körül van, 400 pedig a határban, a kukoricaföldön. A ház körüli területet nem ismeri el háztájinak panaszosunk, mondván, hogy az otthon van, és az amúgy is az övé. Nem tudja, vagy nem akarja megérteni, hogy a törvény szerint a közvetlen belsőségekre 300 négyszögölet lehet leszámítani, s ha ezt levonjuk a neki kimért területből, akkor is megvan a 800 négyszögöl háztájija. Hiába magyarázzák ezt neki, ő csak hajtogatja a magáét, és méltatlankodik, példákat emleget, hogy ennek meg ennek 1600 négyszögölet juttattak. Elfeledkezik arról, hogy az általa említettek becsülettel kiveszik részüket a közös tennivalókból. Nem úgy, mint ő, aki így vélekedik —idézzük szavait: »Sokszor mondtam, hogy adjanak munkát, de nem adnak. Azt felelik, menjen kapálni meg kaszálni. Én kapálni? ötvennégy éves fejjel, molnár létemre? Nevetséges. A parasztemberek meg benn ülnek az irodában. Miért nem ülhetek, én ott?« MEGÜTKÖZÉST KELTŐ SZAVAK ezek ma, amikor mindenki azon igyekszik, hogy ott hasznosítsa magát, ahol tudja, segít válogatás nélkül, ahol szükség van munkájára. Makai József felháborodik, — mert őt, az egykori iparost nem ültetik be az irodába, hanem arra kérik, segítsen kaszálni, és végezze azt a munkát, amit a többi sok száz tag —, s így nyilatkozik: »Any- nyira nem fordulhatott fel a világ, hogy az iparos a mezőgazdaságban dolgozzék.« Nem, a világ egyáltalán nem fordult fel. Mégis igen sok iparos ember dolgozik a mezőgazdaságban, mert megértette, hogy ott van rá szükség, s látja, hogy ott jobban megtalálja kenyerét. Makai József is látná mindezt, ha levenné azt a bizonyos szemellenzőt, és gondolkodna egy kicsit. S akkor megtenné az első közeledő lépést. A továbbiakban pedig könnyen menne minden. Hiszen egy igen jól dolgozó, szorgalmas közösségben élj ahol mindenkor segítségére sietnek.:. Vörös Márt»