Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-27 / 149. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1961. június 27, SPORT Megérdemelt ökölvívó-győzelem Szekszárdon K. Dózsa-Vasas Dinamó 12:8 Szekszárd, 800 néző. V: Sár­közi, Vízi. Pontozott: Kon^z, Gregor, Vörös é$ a mindenkor szabad vezető bíró. Rekkenő hőségben került sor a szekszárdi szabadtéri színpadon az ökölvívó-csapat­bajnokság e mérkőzésére. A határtalan becsvággyal küzdő kaposváriak megérdemelten vonultak le győztesként a szó- rítóból. A lila-fehér együttes jobb volt, mint eddig a baj­noki táblázat élén tanyázó Va­sas Dinamó csapata. Küzdeni- tudásban is felülmúlták ellen­felüket a kaposváriak. Meg­született tehát az első győze­lem. Ehhez nagymértékben já­rult hozzá az, hogy Tóbi egy súlycsoporttal feljebb »elcsíp­te« a válogatott Baranyait, az­tán simán le is győzte. Persze a többiek is kitettek magu­kért. Külön dicséretet érdemel közülük Kalmár, akinek győ­zelme Bárdi ellenében egyút­tal a csapat győzelmét is je­lentette. Légsúly: Dorogi pgy. Müller el­len. Mindhárom menetben Dorogi irányított, s rendre győztesként került ki a hosszú karú Mutterrel vívott horogcsatákból. 2:0. Harmatsúly: Nyári a második menetben feladta Jezernicky ellen. Az első menetben Nyári jól állt, á második menetben azonban a válogatott Jezernicky elkapta a kaposvári fiút. Nyárira nyolcat számoltak, majd tovább után re­pült a törülköző. 2:2. Pehelysúlyban nem volt mér­kőzés, mert a kaposvári Vöröst az orvos nem engedte indulni. így Nagy Károly (V. Dinamó) mérkő­zés nélkül győzött. 2:4. Hnnnjmsúly: Tóbi pontozással győzött Baranyai ellen. A szakér­tő szekszárdi közönség felszisz- szent, amikor szó rí tóba lépett a két régi vetélytárs. Tóbi a számá­ra szokatlan súlycsoportban meg­lepően magabiztosan öklözött, ál­landóan irányított, s nem engedte Baranyait egy pillanatra sem ki­bontakozni. Egyhangú pontozással j nyert. 4:4. Kisvál tósúly: Beretzky István pv. Kisfalvi ellen. Győzött a na­gyobb tapasztalat. Kisfalvi sajá­tos küzdőmodora ellen Beretzky nem mindig találta *meg a megfe­lelő ellenszert. Bár nagy közön­ségsikert aratott a fiatalabbik Be­retzky, de n^eg kellett hajolnia Kisfalvi nagyobb tudása előtt. 4:6. Váltósúly: Papp B. ellen Matefnt a harmadik menetben sorozatos szabálytalanság miatt leléptették. Egy pillanatig sem volt vitás Papp győzelme. Különösen külharcban bizonyult jobbnak ellenfelénél a formába lendülő Papp. 6:6. Nagy váltósúly: Beretzky László pgy. Mohácsi ellen. Szoros mér-' kőzést hózott a két jó •képességű öklöző' összecsapása. Beretzky töb­bet és pontosabbat ütött, s ezzel nyert. 8:6. Középsúly: Dunajetz pgy. W&l- lenhoffer ellen. Egyeneseivel Du­najetz felőrölte ellenfele erejét, s fölényes biztonsággal nyert. 10:6. Félnehézsúly: Gosztola a har­madik menetben feladta Németh J. ellen. A kevés edzéssel felálló Gosztola két meneten át nagy csa­tát vívott a válogatott Némethtel. A második menetben Németh egy pillanatra meg is roggyant, a har­madik menetben viszont Gosztola ingott meg, s Dőri edző feladta a mérkőzést. 10:8. Nehézsúly: Kalmár pgy. Bárdi ellen, a hatalmas termfetű Bárdit Kalmár nyújtott balhorgaival rendre pontosan eltalálta. Bárdi sokat szabálytalankodott, s emiatt kétszer meg is intették. A végén Kalmár is kapott egy intést, de győzelme így sem volt vitás. 12:8. Az ökölvívó CSB további ered­ményei: Ü. Dózsa—MTK 15:5. Gyöngyös—Csepel 12*8. Bp. Honvéd—Vasas 12:8. Az Nb I. állása a negyedik for­duló után: 1. Bp. Honvéd 2. V. Dinamó 3. Ü. Dózsa 4. Vasas 5. Csepel 6. Gyöngyös 7. K. Dózsa 8. MTK 4 3 1 - 52:73 7 4 3 - 1 48:32 6 43-1 46:34 6 4 2 - 2 39:41 4 4 1 1 2 38:42 3 4 1 - 3 39:41 2 4 1 - 3 36:44 2 4 1 - 3 30:50 2 A bajnoki táblázat híven tükrö­zi,' hogy milyen nagy fontosságú a holnap este Csepelen sorra kerülő Csepel—K. Dózsa mérkőzés. Ha a K. Dózsa győzni tudna, elkerül­hetne á sereghajtók sorából. Osztályosé mérkőzések a megyei J. osztályba jutásért Bebizonyosodott, hogy egye­lőre ismeretlen a járási baj­nokcsapatok játékereje. Néme­lyik együttest korábbi ered­ményei az esélyesek közé so­rolják. Az újak azonban oly­kor »pem tisztelik« a múltat. Ezért fordult elő, hogy a déli csoport első számú esélyese, a Gyékényesj VSK súlyos vere­séget szenvedett a babocsaiak- tól. Északon a mezőny egyik legjobbjának tartott Balaton- boglári MEDOSZ csapata ma­radt alul a Marcali Honvéd el­lenében. A rekkenő hőségben lebo­nyolított első forduló mérkő­zéseit inkább a küzdelem jel­lemezte. A nagy melég mellett a nagy tét is okozta, hogy szép játékot csak alig-alig Jattunk. Az 'első forduló valamennyi mérkőzésén az első félidő 15. percében egy percre megállt a játék. A játékosok és a szur­kolók tisztelettel adóztak a hétközben tragikus hirtelen­séggel elhunyt Berenddás La­jos 22 éves babócsai labdarú­gó emlékének. (Berendiás hét­közi edzésen lábát törte, és trombózis következtében el­hunyt.) Jelentéseink a labdarúgó osztályozókról: Dél! csoport: BABÖCS A—GYÉKÉNYES 6:2 (1:2) Nagyatád, 500 néző. V: Béczei. Babócsa: Harasztia — Gyúrók, Bú­tor, Boda — Sánta, Kovács — Vi- dák, Karosi, Paksicza, Bóla, Bu- kovics. Edző: Spievla Károly. Gyé­kényes: Tóth — Ritecz, Baróti, Aradi — Oletics, Gelencsér — Ger- gelics. Molnár, Máté, Iváncsics, Németh. Edző: Tóth János. Az is­mert eset miatt érthetően ideges volt a hangulat a babócsai öltöző­ben. ügy is kezdődött a mérkőzés, hogy a gyékényesnek nyernek. Két ízben is vezetést szerzett a gyéké- nyesi csapat. Szünet után azon­ban a lehiggadó babócsaiak nagy fölénybe kerültek, s jobb erőnlé­tükkel a hajrában könnyen bizto­sították be győzelmüket. G: Pak­sicza 3, Bukovics 2, Vidák, ill. Má­té 2. Jók: G\ urák, Paksicza, Bóla, Bukovics, ill. Baróti, Molnár, Má­té. — Fekete — LAPOB-KADAEKÜT 2:t (2:0) Kutas. 500 néző. V: Horvath Z. Bábod: Homai — Kovács? I., Jako- da, Tóth — Vámosi, Kurucz — Prokli, Kovács II., Balogh, Kisgál, Wirth. Edzőt Jakoda Béla. Kadar­kút: Korányi — Tóth, Mihoka, Eö- dő — Monostori. Vida — Gelen­csér, Füla, József, Teremi, Papp. Edző: Papp János. Mindvégig ki­egyenlített játék folyt a küzdőté­ren. A mérkőzés sorsát Jakoda két 20 méteres szabadrúgás-gólja dön­tötte el a lábodiak javára. A dön­tetlen inkább megfelelt volna a látottaknak és az igazsáanak. G: Jakoda 2, ül. Füle 11-esböl. Jók: Homai, Jakoda, Tóth, ill. Korányi, Mihóka, Papp. ' — Temesi — . A déli csoport állása: S. Babocvsa 1 1 - - 6;2 2 2. Lábcd 1 1 - - 2:1 Z S Kadarkút 1 - - 1 1:2 ­fc Gyékényes l - - 1 2:6 ­Északi csoport: MABCALI HONVÉD— BALATONIíOGHAR 3:2 (2:1) Lengyeltóti. 500 néző. V: Sziget­vári. Marcali: Apjok r~ Földes, Obert, viszmeg — Katona, Gál — Hevesi, Varga, Bulik, Tornai, Cseh. Edző: Bősz Adám. Balatonboglár: Illés — Varsa, Herczeg, Kovács — Mészáros, Fodros — Páréi-, Varga, Gerei, Samu, Eaborfalví. Edző: Horváth Iajos. Jó tVarmi mérkőzés volt, amelyen a technikailag job­ban képzett játékosokból álló Hon- véd-csanat irányított. A balaton- bogláriak is sok helyzetet terem­tettek, de támadósoruk nehezen boldogult a jó marcali védelem­mel. G: Hevesi, Tornai, Varga 11-esböl, ill. Párer és Gerei 11-es- böl. Jók: Obert, Katona, Varga, ill. Kovács, Samu, Laborfalvi. K. TÉGLAGYÁR— NAGYTOLDIPUSZTA 7:1 (3:0) Balatonboglár, 200 néző. V: Sü­megi (Pécs). K. Téglagyár: Szabó — esek. László, Bévárdi — Vár- vízi. Zakommer — Kiss, Balogh Nagy, Rab, Deák. Edző: Várvizi Károly. Nagytoldlpuszta: Szántó — Tóth II., Tóth 1., Kovásznál Pirkhoffer, Kétszeri ni. — Vörös I., Cscrdas, Kétszeri I., Vörös II., Kétszeri II. Edző: Sehadl Lajos. A minden részében jobb téglagyári csapat könnyen győzte le a lel­kesen játszó tabi járási bainokot. G: Nagy 4, Deák 2, Balogh, ill. Vörös II. Jók: László, Zakommer, Nagy, ill. Tóth I., Vörös I., Csor­dás. 1. K. Téglagyár 1 1 - - 7:1 2 2. Marcali Honvéd 1 1 - - 3:2 2 3. Balatonboglár 1 - - 1 2:3 ­4. Nagytolűipúszta 1 - - 1 1:7 ­NB II-be iaülenisz-csapata Budapesten pénteken, szom­baton, vasárnap bonyolították le az NB II-be jutásért folyó asztalitenisz osztályozókat. A 19 megyed bajnok közül a bé­kési bajnokot végül is nem en­gedték asztalhoz lépni, így két ötös és két négyes csoportot alakítottak. A somogyi bajno­kot. a KMTE csapatát az egyik négyes csoportba osztottak be. Ellenfele a Győri Dózsa, a Pé­csi Bányász és a Székesfehér­vári Vasas csapata volt, A KMTE aszta-liteniszezoi sorra vették az l> kadálvokat. •Pénteken és szombaton köny- nyedén nyert a csapat, vasár­nap néma küzdelem után, de megérdemelten győzött har­madszor is az együttes, és ez­zel kivívta a jogot, hogy a jö­vő bajnoki évben az NB II- ben szerepelhessen. A háromnapos osztály ózón különösen lvusza játszott j( Kilenc mérkőzést nyert. A: kei- másik fő részese Kiss Sá dór, aki nyolc mérkőzést nye: De a csapat többi tagja: Fc ró, Androsits, Molnár, is j küzdött. Ezért született meg szép siker. A hajdan NB I-bi is helytálló Kaposvári Ml asztalitenisz csapata több é szünet után kapcsolódhat I ismét az asztaliteniszezi Nemzeti Bajnokságába. Az egyes mérkőzések ere ményei: KMTE—Győri Dózsa 9:1 Gy: lvusza, Kiss 3—3, Molnár és Forró. KMTB—Pécsi Bányász 9:0 Gy: lvusza 3, Kiss, Forró, And­rosits a—2. KMTE—Székesfehérvári Vasas 9:6 Gy: lvusza, Kiss 3—3, Fonó 3 és Molnár. A Vasas a labdarúgó NB I. bajnoka Befejeződött az 3960—6L évi lab­darugó-bajnokság. Mar egy héttel korábban bizonyossá vált, hogy az idei esztendőben a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Vasas csapata nyeri az idei NB I. baj­nokságot. Ugyanekkor látni le­hetett, hogy a Diósgyőri Vasas és a Debreceni VSC mondhat búcsúi az NB I-nek. Ez útóbbi csapat csu­pán rosszabb gólaránya miatt esett ki az NB I-ből, mert a deb­recenieknek ugyanannyi pontjuk van, mint a *1. helyen álló Dorog csapatának. Az utolsó forduló eredményei: Vasas—-Dorog 2:0. Pécs—G$őr 1:1. Ferencváros—Bp. Honvéd 0:0. MTK-XJ. Dózsa 3:3. — A totó 12 taJálatos szelvénye: xxllx21xl2)2 2. A 12 tala- latos szelvényre 35 315 Ft. a 11 ta- lálatosra 1822,50 Ft, a 10 találatosra pedig 1E8,75 Ft nyeremény jut. Tatabánya—Csepel 2:1. Debrecen—Diósgyőr 7:4. Az 1960—61. évi bajnokság vég­eredménye: 1. Vasas 26 15 8 3 59:24 38 Z. Ü. Dózsa 26 14 6 6 51:30 34 3. MTK 26 13 6 7 53:42 32 4. Ferencváros 26 13 5 8 56:34 31 5. Salgótarján 26 13 5 8 44:33 31 6. Szeged 26 9 11 6 39:44 29 7. Tatabánya 26 9 9 8 33:33 27 8. Győr 26 9 7 10 43:31 25 9. Honvéd 26 7 10 9 41:43 24 10. Csepel 26 6 10 10 24:39 22 11. Pécs 26 6 9 11 34:42 21 12. Dorog 26 6 7 13 36:50 19 13. Debrecen 26 7 5 14 33:61 19 14. Diósgyőr 26 3 6 17 25:65 12 A két. kieső helyére két vidéki csapat kerül fel az NB H-ből. A nyugati csoport bajnoka a Komlói Bányász lett a Szombathelyi Ha­ladás előtt, a keleti csoportban az Ózdi Vasas szerezte meg az első­séget' a Szolnoki MÁV együttese előtt. Az NB H-ből kiesett a Sze­gedi VSE, a Diósgyőr és a Jász­berény, továbbá a Pécsi BTC, az Elektromos és Vác csapata.-HÍREK ^>^űvelődés «Szórakozás — Korsserű önkiszolgáló ét­terem nyílik rövidesen a volt kaposvári Latmka Kollégium ebédlőhelyiségében. Az étte­rem a Mecsekvidéki Üzemi Vendéglátói pari Vállalat keze­lésében fog működni. — KÉTNAPOS SOPRONI KIRÁNDULÁSRA indulnak a Hazafias Népfront városi bi­zottságának aktívái július 1-én. Programjukban városnézés, Sopron környéki kirándulás és a Magyár Jégrevü műsorának megtekintése szerepek / — 61 hízott marhát szállítot­ták Olaszországba a múlt hé­ten az Alsóbogátl Állami Gaz­daság magyaróvölgyi telepéről. Az összes állatot extrémnek minősítette a külföldi keres­kedő. — A POTONYI .PETŐFI TSZ szombaton este befejezte 120 holdas őszi árpájának ara­tását. Holdanként 10,50 má­zsás átlagtermésük lett. Ez' másfél mázsával jobb a tava­lyinál. — A zamárdi-felsői Seílő Étterem vezetője szakszerűt­lenül tárolt húsneműt, és a hozzá beosztott élelmezési dol­gozókat a kötelező szűrővizsgá­latnak csak részben vetette alá. Ezért a siófoki állami köz­egészségügyi felügyelő 150 forintra megbüntette. — MINTEGY 70 KAPOSVÁ­RI KISZ-FIATAL — nagyrészt az Iparcikk Kiskereskedelmi és Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat, valamint a kórház KISZ-szervezetének tagjai — körülbelül 8 órát dolgozott va­sárnap a 20 órás mozgalom keretében a kaposszerdahelyi tsz-ben. A fiatalok napraforgót kapáltak. — A 37/1960. számú korm. ren­delet 1. paragrafusában foglalt rendelkezés alapján felhívom a város érdekelt lakosságát, hogy kertjeiben, udvarán, mezőgazdasá­gi ingatlanán az amerikai fehér szövőlepke fertőzés megszüntetése érdekében a védekezést azonnal hajtsa végre. A védekezés módja: a fertőzött levelek, kisebb ágak le­szedése, azok elégetése, nagyobb fertőzés esetén Holló 10. vegyszer­rel való permetezés. A védekezés végrehajtása kötelező, annak el­mulasztása esetén a termelő ter­hére közérdekű védekezést fogok elrendelni. Karsai Zoltán mező- gazd. oszt. vez. (2509) — Továbbképző tanfolyamot indít a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet a gya­korlati oktatást vezető tanárok részére Kaposvárott. A Mező- gazdasági Technikumban csü­törtököm megnyíló tanfolyam július 12-ig tart. — Pénteken befejeződtek Nagyatádon az érettségi vizs­gák. A 27 érettségiző közül 25-en tettek sikeres vizsgát. Két érettségizőt pótérettségire uta­sítottak. Kitűnő érettségi bi­zonyítványt egy növendék, Bányai Zsuzsa szerzett. — KÖSZÖNÖM, HOGY VI­GYÁZOTT címmel zenés, tán­cos kabaré műsort rendez a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának munkavédelmi cso­portja július 14-én a Csiky Gergely Színházban. Az est műsorában Hofnm Pál, Lóránt Lenke, Zentai Anna és Túrán László lép fel. — Somogyba is ellátogat a 120 tagú "Slask- Lengyel Ál­lami Élnek- és Táncegyüttes. Július 2-án a siófoki szabadté­ri színpadon lépnek fel a len­gyel vendégművészek. — A Siófoki Járásbíróság Barabás Istvánná siófoki la­kost súlyos testisértés miatt 800 forint pénzbüntetésre ítél­te. Az ítélet nem jogerős. — MEGJELENT és kapható az állami könyvesboltokban az Űj Magyar Lexikon negyedik kötete. A kötet 627 oldalon tar­talmazza a K-Na kezdőbetűig található címszavakat. VÖRÖS CSILLAG: MEGMÉRGEZ A CSALA­DOM. (10 éven alul nem aján­lott!) Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. , SZABAD IFJŰSAG: A NAGY CARUSO. (Korha­tár nélkül.) Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI: SVEJK, A DERÉK KATO­NA II. (14 éven alul nem aján­lott.) Előadás kezdete este fél 9 óraikor. RIPPL-RÓNAI MŰZEüM: Magyar mesterek képkiállí­tása. MEGYEI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsönzés 9—11-ig, olvasótermi szolgálat 9—11-ig. IFJÜSÄGI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsömzés 9—11-ig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: kissé felhősebb idő, néhány he­lyen záporeső, zivatar. Mérsé­kelt déli, délnyugati, a zápo­rok idején megélénkülő, észak- nyugatira forduló szél. A me­leg nyugaton egy-két fokkal gyengül. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 26— 31, keleten 30—34 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén záporok, zivatarok, a hőmérséklet csökken. (MTI) FELVÉTEL a Pécsi Zipernivszky Károly Gép-, Erősáramú és Műszeripari Techni­kum esti és levelező tagozatára. A dolgozók ipari technikumainak esti és levelező tagozatára az idén július 1-ig lehet jelentkezni. Fel­vételét kérheti az a dolgozó, aki oz alábbi feltételek.iek megfelel: 1. A beiratkozás évében szept. 1-ig a 18. életévét betöltötte, de • a, 40. életévét még nem haladta túJ. 2. Általános iskolai végbizonyít­vánnyal, vagy ezzel egyenértékű más iskolai bizonyítvánnyal ren­delkezik (4 polgári vagy 8 elemi). 3. A segédlevél (szakmunkás bi­zonyítvány) megszerzése után leg­alább kétéves szakmunkás gyakor­latot folytatott és azt igazolni tud­ja, vagy a szakmában eltöltött »5 éves gyakorlatot igazol. A technikum 3 tagozattal mű­ködik. Általános gépipari, erős­áramú ipari és műszeripari tago­zattal. (Utóbbi finommechanikára, optikai mechanikára és elektromos műszerek ismeretére terjed ki.) Érettségivel és megfelelő szak- képzettséggel rendelkezők a II. osztályba kérhetik felvételüket — sikeres különbözeti vizsga letétele mellett. A továbbtanulónak jelent­kezési lapot kell kitöltenie, melyet személyesen vagy írásban a Pécsi Zipernovszky Károly Gépipari Technikumtól (Pécs, 48-as tér 2.) kell kérnie. A felvétel véglegessé akkor válik, ha a jelentkezők tz augusztus hó végén tartandó fel­vételi vizsgán sikeresen helytáll­nak. A felvételi vizsga tárgyai: magyar helyesírás és fogalmazás, matematika és szabadkézi rajz. A vidéki tanulók oktatása a le­velező tagozaton az alábbi konzul­tációs központokban folyik: Zala­egerszeg, . Nagykanizsa, Baja, Ka­posvár és Pécs. (3723) Pedagógiai gyakorlatra mennek a Felsőfokú Tanítóképző Intézet második évfolyamos hallgatói A Felsőfokú Tanítóképző In­tézet 58 második évfolyamos hallgatója az oktatási reform irányelveinél? megfelelően négy-négyhónapos szakmai gyakorlaton vesz részt. Az első csoport 29 tagja Haj­dú Tibor intézeti igazgatótól a napokban vette át meg­bízólevelét. A fiatal tanítóje­löltek a következő tanév elején kezdik meg munkájukat. Au­gusztus 25-ig kell jelentkezniük állomáshelyükön, majd a ta­nítás megkezdése után az alsó­tagozat mind a négy osztályá­ban egy-egy hónapot töltenek. Az osztályokban először órákat hallgatnak, majd néhány óra gyakorló tanítás után arra a hónapra átveszik az osztály fo­lyamatos oktatását. A szakmai gyakorlatokon tapasztalatokat gyűjtenek és megismerkednek az oktató-nevelő munka fonto­sabb módszereivel. Közben szatéjrve, az utolsó el­méleti félévet hallgatják, mi­alatt a második csoport kezdi meg a négyhónapos pedagógiai gvakorlatót. Munkájuk zavar­talan végzésével a szakmai gyakorlat időszakára átlag 686 forint .ösztöndíjat kapnák. Az utolsó félév befejezése és vizsgái után a harmadik év vé­gén a hallgatók államvizsgát tesznek. Segít az üzem A kedvezőtlen időjárás miatt megkésett mezőgazdasági mun­kák elvégzését egyre több üzem dolgozói segítik. Leg­utóbb,;! Textilművek fiataljai, kommunistái vették ki részü­ket a kukoricakapálásból a Kaposvári Latinka Sándor Ter­melőszövetkezetben. Elhatá­rozták, hogy bekapcsolódnak a borsószedésbe is. A termelő­szövetkezet kifizeti majd az üzemieknek a munkai— ségük- re járó részesedést. —ír ' Szabadtéri színpad BALATONSZEMES Kertmozi: Különös kirándulás. szakdolgozatukon is munkál­kodnak, és készülnek az állam­vizsgákra. Négy hónap múlva visz­Á TRANSZVILL kaposvári gyára vizsgázott kazánfűtőt keres felvételre. Jelentkezni lebet Kaposvár, Vasvári Pál n. I. sz. telepén (2506) SIÓFOKON ma este 9 órakor a Magyar Ví­vószövetség; vivóbemutatója. Je­gyek a szabadtéri pénztárnál előre válthatók. Bal&tonlellén június 29-én este 9 órakor, Siófokon június 30-án este 9 óra­kor a Kisfaludy Színház vendég­játéka. Burkhard: Tűzijáték. Ze­nés komédia 3 felvonásban. Je­gyek előre válthatók a szabadtéri színpad pénztáránál. Filmszínházak műsora JUNTOS 81-EN: BALATONBOGLAB Megmérgez - családom. BALATONFÖLDVÄB Fedett Ifertmozi: Apák és fiúk. balatonfenyves Ember a Holdon. BALATONSZÁRSZÓ Orvos a válaszúton. BALATONLELLE • Kertmozi: A szép Lurette. FONYÓD Kossuth Filmszínház: Folytassa* admirális. Kertmozi: Hívatlan látogatók. SIÖFOK Május 1. Filmszínház: Halálhajóa Kertmozi: Az ötödik ügyosztály, JÜNIUS 28-AN: BALATONBOGLAB A holtak bolygója. BALATONFÖLDVÄR Fedett kert: Hívatlan látogatók. BALA'JTONFENYVES Megtorlás. BALATONSZÁRSZÓ Két év után. " BALATONLELLE Kertmozi: A szép Lurette. BALATONSZEMES Kertmozi: Az utolsó visszatérés« FONYOD Kossuth Filmszínház: Folytassa^ admirális. Kertmozi: Rászedett udvarlók. SIÓFOK Május 1. Filmszínház: Halálhajéj Kertmozi: Hulot úr nyaral.

Next

/
Thumbnails
Contents