Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-24 / 147. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat. 1961. június SL JFORT^ Dorogi és Tóbi büntetését feloldották, de Szekszárdon kell megrendezni a K Bézse -V. Dinamó ökölvívó mérkőzést A2 elmúlt héten jogos felháborodással beszélt a kaposvári sport- tábor a Magyar ökölyívó Szövetség jogellenes döntéséről, amely arra kényszerítette a K. Dózsa NB I-es ökölvívó .csapatát, hogy két legjobbja, Dorogi és Tóbi nélkül álljon fel az MTK elleni mérkőzésen. Ugyané MÖSZ-határozat még egy szankciót tartalmazott, azt, hogy a »X. Dózsa—Bp. Honvéd mérkőzésen történt botrányokozásért« a kaposváriak soron következő bajnoki mérkőzésüket — amikor pályaválasztók — nem rendezhetik meg otthonukban, hanem a mérkőzés színhelyéül Szekszárdot jelölte meg a szövetség. Az MTSH fellebbviteli és panaszügyi bizottsága e héten foglalkozott az említett kettős MÖSZ fegyelmi határozattal. A magyar sportfőhatóság a büntetés egyik részét biztosított jogánál fogva feloldotta. Mint az MTSH-határozat kimondja, Dorogi és Tóbi — akit jogellenesen tiltottak el — azonnal visszakapja versenyzési jogát. (A MÖSZ-nek új határozatot kell ez ügyben hoznia.) A pályaválasztói jog felfüggesztését azonban az MTSH is helybenhagyta. Ezek szerint most már véglegessé vált, hogy a K. Dózsa—Vasas Dinamó mérkőzést most vasárnap Szekszárdion bonyolítják le. A Dózsa berkeiben érthetően el- keserédett a hangulat. Valamepy- nyi szakvezető méltatlankodik és azt hangoztatja,^ hogy igazságtalanul sújtják ezek a nyilvánvalóan rossz szándékú ítéletek a kaposvári ökölvívó sportot. Olyan nézet is úrrá lett a Dózsán belül, hogy az ökölvívó-csapat visszalép az NB I. küzdelmeitől, már csak azért is, mert úgy fest, hogy sokaknak fáj Budapesten a két vidéki NB I-es ökölvívó csapat. Végül is azonban az a helyes nézet kerekedett felül a lila-fehéreknél, hogy bármily igazságtalan is a MÖSZ a K. Dózsával szemben, a csapat sportszerűen tovább folytatja a küzdelmeket. Vasárnap tehát nem lesz CsBSPORTMŰSOR VASÁRNAP Vívást Nemzetközi vívóverseny a Somogy megyei Vívó Szövetség rendezésében Siófokon. Kerékpár: A Somogy megyei Kerékpáros Szövetség országos háztömbversenye Siófokon. Rajt reggel 9 órakor. Labdarúgás: Osztályozó mérkőzések a megyei L osztályba jutásért. L forduló: Babócsa—Gyékényes, Nagyatádon, 16 ó (Réczey). Lábod—Kadarkút, Kutason, 17 ó (Horváth Z.). K. Téglagyár—Nagytoldipuszta, Balatonbogláron, 17 ó. (Ezt a mérkőzést a Balaton mentén táborozó Baranya megyei játékvezetők egyik hármasa vezeti.) Marcali Honvéd—Balatonbogíár, Lengyeltótiban, 17 ó (Szigetvári). mérkőzés Kaposvárott, hanem fél 11 órakor a szekszárdi szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a Sportházban) kerül sor a K. Dózsa negyedik csapatbajnoki mérkőzésére. Végül még egy hír a Dózsa ökölvívó-csapatával kapcsolatban: A K. Dózsa és a Csepeli Vasas megállapodott, hogy a tavaszi fordulóba kisorsolt mérkőzésüket a kaposvári csapat lengyelországi portyája miatt előrehozzák. Ezt a mérkőzést június 28-án, szerdán este rendezik meg Budapesten a csepeli stadionban. A MÖSZ jóváhagyta az időpont változást. Alább közöljük jelenlegi állását: 1. Vasas Dinamó 2. Ep. Honvéd 3—4. Ü. Dózsa 3—4. Vasas 5. Csepel 6. MTK 7. Gyöngyös 8. Kaposvár az ökölvívó CsB 3 3 - - 40:20 6 3 2 1 - 32:28 5 3 2 - 1 31:Z9 4 3 2 - 1 31:29 4 3 1 1 1 30:30 3 3 1 - 2 25:35 2 3 - - 3 27:33 - 3 - - 3 24:36 Sok barátot szerzett a kerékpársport az első kilian-túián Jó kedvben nem volt hiány ezen a napon. Kora reggel mintegy félszáz kerékpáros tréfálkozott, évődött, mielőtt nekivágott volna a Kaposvár- ról Abáligetre vezető útnak. Az »öreg« porfelhőlovagok: Kiss Kálmán, Pákozdi, Füzér, Szabó Tibor hasznos tanáccsal látták el azokat, akik először vágtak neki az ilyenfajta kirándulásnak. Blaskovics Lajos, a kaposvári posta dolgozója, Balogh József tanuló, vagy a Korb-házaspár a biztató szavak nyomán valóban könnyedén tekerte a pedált, amikor a mezőny maga mögött hagyta a várost. Szép élet a kerékpáros élet, ha olyan sima az út, mint a taszári elágazásig. Amikor azonban következett a sántosi makadám, bizony a szó szoros értelmében porfelhő vágódott a hátsóbb sorokban kerekező)c arcába. Pedig az élen Pákoz- diék meggyorsították a tempót. Hát még a szentbalázsi emelkedőn milyen iramot diktáltak a legjobb somogyi kerekesek. Balogh Jóska bizony fel is sóhajtott, amikor látta elfüstölni a vele majdnem egykorú fiatal kerékpárosokat. Bizonyára arra gondolt ez a fiatal fiú, hogy mégis csak érdemes rendszeresen edzeni, sportolni, mert a rendszeres munka fokozza a teljesítőképességet. Kiss Kálmánék már régen ott pihentek a Baranya megye határát jelző- táblánál fenn a dombtetőn, amikor Szabó Józsi bácsi a »zárókocsival« megérkezett azokkal, akik a meredek utat részben gyalog tették meg. — Az út legnehezebb szakaszán túljutottunk — mondotta Kiss János »bácsi«, a kerékpáros szövetség titkára. Valóban, a hátralevő szakasz már jóval könnyebbnek bizonyult. No meg aztán a kezdő kerekesek is mindinkább rájöttek, hogy mennyivel könnyebb »an- Schluss« kerékpározni, azaz a vezető nyomában haladni. Az élen haladó versenyző ugyanis csökkenti a mögötte haladók számára a levegő ellenállását. Abaliget szépségei, a csodálatos barlang feledtették a túra részvevőivel az út fáradalmait. Napközben aztán a műkedvelő kerékpárosok is kipihenték magukat, s mikor estefelé újra nekivágott a mezőny a most már hazafelé vezető útnak, bizony szaporán peregtek a hajtókarok. Még az örökké elégedetlen Szabó József szövetségi elnök is elégedett volt az átlaggal, amely megközelítette időnként a 30 kilométert is. — Köszönjük a vendéglátást és a segítséget — így búcsúztak azok, akik először töltöttek egy napot a kaposvári kerékpárosok. nagy családjával. — Szívesen látunk benneteket máskor is — így a vendéglátó kerekesek. Mindenki elégedett volt. -Még Józsi bácsi is. Hogyisne, hisz 2000 Kilián-pont (egy-egy részvevő 50 pontot kapott) talált gazdára az első somogyi kerékpáros Kilián-túrán. Beköszöntött a sportpályákra az „uborka szezon“ A labdarugók befejezték. Aztán az ökölvívók is. »szekszárdi otthonukban« lépnek kötelek közé, így aztán esemény nélkül, maradt a kaposvári sporttábor. No, maga a sportélet azért nem szünetel. Sőt! Némely sportágban nagyon is mozgalmas napok következnek. Korábban elmondottuk, hogy milyen zsúfolt az ökölvívók soron következő egy hete. Aztán Somogy, lesz a színhelye egy ötnapos nemzetközi vívóversenynek. A kerékpárosok is országos méretű viadal keretében akarnak bizonyítani, de ez alkalommal úgy, mint a vívók, szintén Siófokon. A Jab- darúgó osztályozó mérkőzések nyele csapatot is pályára hívnak. Az asztaliteniszezők az NB II. kapuját döngetik e hét vegén. Szóval van esemény, csakhogy nem a kaposváriaknak, akik ezen a napon az uszodában vigasztalódnak. ÖKÖLVÍVÓINK körében valami »csakazértis« hangulat lett úrrá. Igaz, hogy a szekszárdi K. Dózsa—V. Dinamó mérkőzésen a jelenlegi első és utolsó helyezett találkozik, de ez korántsem jelenti. hogy lefutott a mérkőzés. Dőri edző azt hajtogatja, hogy egyszer mar el kell hogy pártoljon a balszerencse a csapattól. És sorólja: az Ű. Dózsa és a Bp. Honvéd elleni mérkőzéseken sorsdöntő bírdf hibák miatt nem szerzett a csapat pontot vagy pontokat. Az MTK elleni találkozó sem volt olyan sima, mint azt az eredmény jejteti. Az edző szerint Papp Béla legalább 3—4 ponttal volt jöbb, mint Vona, s a közönség úgy tüntetett, a döntetlen ítélet ellen, mintha nem is Pesten, hanem Kaposvárott lett volna a mérkőzés. Ribát és Dunajetzet is sújtották a pontozók. — Ha Szekszárdon nem lesz a pontozókkal baj, akkor nem vagyunk esélytelenek a V. Dinamó ellen sem — mondotta az edző, aki biztosra veszi, hogy »Dorogi Feri városában« a közönség a kaposváriaknak szurkol majd. Csapatot kérni nem ildomos egy ökölvívó edzőtől. Az azonban bizonyos, hogy a legjobb csapat lép szorítóba Szekszárdon, mert mindenki egészséges, s mindenkit fűt a vá^y, hogy az együttes megszerezze az első pontot. A SIÓFOKI SPORTVERSENYEK már tegnap megkezdődtek. A vívás selejtezőit az MTH-üdü- löben kezdték el. Itt is lesznek három napon át a selejtezők. A döntőket viszont — ha kedvező lesz az idő — hétfőn és kedden a szabadtéli színpadon bonyolítják majd le. A kerékpárosok háztömb- körüli versenyének ideális útvonalat találtak a kerékpáros szakvezetők. A Batthyányi utca és a Balaton-part közötti területen, betonúton hajtanak majd a versenyzők, akik között egy sor neves fővárosi versenyző is akad majd. A megyei bajnokságba jutásért folyó LABDARÚGÓ OSZTÁLYOZÓKON csupa ismeretlen képességű csapat rajtol. Rég volt, amikor a Balatonboglári ME- DOSZ-t jól ismerte a megyei labdarúgó tábor. Nem tudni, hogy két év alatt meddig jutott a bogiári csapat. A másik ismert együttes, a Gyékényest VSK is csak nehezen nyerte meg a járási bajnokságot. Ennek'ellenére a gyékényesi vas-' utasok is esélyesnek számítanak. Jó hírek előzik meg a Marcali Honvéd csapatát, melyet egy ismert nevű volt marcali labdarúgó, Bősz Ádám edző készített fel a nagy küzdelemre. A K. Téglagyár Építők csapatának edzője is jól ismert a labdarúgó tábor előtt. Vár- vizá Károly, a Kinizsi volt csupaszív játékosa edzi a téglagyáriakat, no és a népszerű »Vizes« még játszik is a csapatban. Még most is jobbfedezetet, s állítólag kitűnően. Ugyancsak egy Kinizsi-játékos (bár inkább Csurgói-ól jól ismert.) irányítja a Lábodi ME- DOSZ csapatát is: Jakoda Béla. Nem áll rendelkezésre mérce, hogy felmérjük a lábodi csapatot. Majdnem hasonló a helyzet a Babócsai SK-val kapcsolatban is, akiket szintén egy még nem is olyan régen jól ismert »barcsi labdarugó, Spievla Károly edz. Kadarkút és Nagytoldipuszta csapatát még annyira sem ismerjük, mint az előbb felsorolt hat együttest. Vasárnap azonban már némileg látni fogjuk, mit nyomnak a latban. Azt persze nem. remélhetjük, hogy már most vasárnap eldől, ki jut fel a megyei I. osztályba. Mindenesetre a most vasárnapi győztesek nagy lépést tesznek előre, hisz a mostani osztályozok mindössze három hétig tartanak, s amelyik csapat a három fordulóban 4 pontot szere-z, az feljut. Az első forduló két pontja már félig-meddig az Ígéret földjére jutást jelenti.-HÍREK A lottó nyerőszámai A lottó 25. játékheti sorsolását a Soproni Texjilművek Ady Endre művelődési házában tartották meg. A 25. játékhétre 4 206 842 szelvény érkezett be. Ennek megfelelően egy^égy nyerőosztályra 1 577 565 forint nyeremény jut. A kihúzott számok a következők: 53, 61, 67, 76, 83. — Elmarad az ejtőernyős bemutató. A 25-ére, vasárnapra hirdetett ejtőernyős és modellező bemutatót technikai okok miatt későbbi időpontban rendezik meg. — A TÁNCSICS GIMNÁZIUM 1841-ben érettségizett öregdiákjai ma délelőtt 11 órakor találkoznak a gimnáziumban. Az iskola volt diákjai megkoszorúzzák a hősök emlékművét, majd virít tanáraik és osztályfőnökeik társaságában banvketten vesznek részt. — Mintegy 150 négyzetméter fedett táncparkettel bővítették a fonyódi strandon a napokban megnyitott Gyöngyhalász biszt-' rőt; — KÖNYV KI ÁLLÍT ÁSSÁL egybekötött irodalmi ankétot rendeztek csütörtökön a kőröshegyi művelődési otthonban. — 26 hallgató tett ebben az évben, sikeres érettségi vizsgát a Kaposvári Mezőgazdasági Technikumban. A hallgatók közül hárman tovább tanulnak, a többiek mezőgazdasági technikusi képesítéssel munkacsap patvezető, brigádvezető és ag- ronómus beosztásban már júniusban elhelyezkednek a tsz- ekben és állami gazdaságokban. — ŰJ AUTÓBUSZVÁRÓ épül a harmadik negyedévben Kaposfüreden. Az építkezésre a községfejlesztési alapból mintegy 23 ezer forintot használnak fel. — A június 17-én megjelent Fő a békesség című cikkünkben elírás történt. A birtokháborításokat nem dr. Sápanyai Győző és Rákosfalvai Lajos, hanem Háttá József, illetve Szép István követték el. — Tavaszi tervüket átlagosan 115 százalékra teljesítették megyénk gépállomásai. A száz százalékot két gépállomás, a fonói és a kaposvári még nem érte el. Ü TTÖRÖV EZETOKEPZÖ TANFOLYAM nyílt meg középiskolás tanulók részére Ba- latonberényben. A tanfolyam két hétig tart. — Kéthetes termelő munkában vesznek részt a Felsőfokú Tanítóképző Intézet első évfolyamos hallgatói a vizsgák után. A hallgatók a csurgói Zrínyi Tsz-bein, a bárdibükki, és a Kutasi Állami Gazdaságban, valamint a Textilművekben dolgoznak. Fél napot termelő munkában töltenek, s a munkaidő többi részét az illető munkahelyen, a dolgozók életének, társadalmi és kulturális körülményeinek tanulmányozására fordítják. — KÖZEL 800-AN tekintették rrleg a múlt vasárnap megnyitott politechnikci kiállítást a Táncsics Gimnáziumban. A kiállítás ma fejeződik be. — A Cukoripari Technikum 40 első, második és harmadik osztályos tanulója tölti egyhónapos kötelező' termelési gyakorlatát a Kaposvári Cukorgyárban. — A KAPOSVÁRI ÁLLAMI GAZDASÁGBA látogatott tegnap . Petőházi Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes. — Országos állat- ás kirakodóvásár lesz június 26-án Kadarkú- ton. (3536) — A Somogy megyei Fűszer- és Edességkereskedelmi vállalat értesíti kedves vevőit, hogy kaposvári, marcali, barcsi, csurgói, nagyatádi, tabi fiókjainál, illetve lera- kaIáinál 1961. június 27-től július 1-ig leltározást tart. A leltározás ideje alatt az árukiszállítás szünetel. (2474) — Az Áramszolgáltató vállalat értesíti a lakosságot, hogy e hó 25-én, vasárnap reggel 4 órától 10 óráig a belváros területén áramszünet lesz. Kivételt kéneznek a városi 20 kV-os körvezetékről táplált alant felsorolt áramkörök: a cseri városrész, a donnert városrész, a szigetvári utcai téglagyári trafó állomásról táplált áramkörön, a Kisfaludy utcai áramkörön, a Füredi utca felső szakaszán, a Hegyi es Virág utcai áramkörön, a Gorkij utcában, a Róma-hegvi áramkörön és a kaposszentjakabi áramkörön nem lesz áramszünet. (2474) Művelődés «Szórakozás VÖRÖS CSILLAG: A HALÁLHAJÓ. (14 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete: 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÜSÁG: AZ ÖTÖDIK ÜGYOSZTÁLY, (Korhatár nélkül.) Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI: WA.RRENNÉ MESTERSÉGE. (Csak 18 éven felülieknek.) Előadás kezdete: este fél 9 órakor. BARTÖK BÉLA KERTMOZI; SVEJK, A DERÉK KATONA I. rész. Előadás este féí 9 órakor.. RIPPL-RÓNAI MÜZETJM: Magyar mesterek képkiállítása. MEGYEI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsönzés 9—19 óráig és. olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR: Könyvkölcsönzés 13—18 áráig • VASÁRNAP: VÖRÖS CSILLAG: A HALÁLHAJÖ. (14 éven alul nem ajánlott.) Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. . Délelőtt fél 10-től fél 1-ig FOLYTATÓLAGOS HÍRADÓMŰSOR. SZABAD IFJÜSÄG: AZ ÖTÖDIK ÜGYOSZTÁLY. (Korhatár nélkül.) Előadások 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt fél 11 órakor matiné: ARANY VON AT. BARTÖK BÉLA KERTMOZI; SVEJK, A DERÉK KATONA I. rész. (14 éven alul nem ajánlott.) Este fél 9 órakor. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig! meleg idő, nappali felhőképződés, néhány helyen záporeső, zivatar. Ma még időnként élénk, holnap mérséklődő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap; huszonöt-harminc fok között. Távolabbi kilátások: vasárnap meleg idő, az esti órákban helyenként zivatarok. Szabadtéri színpad Siófokon június 25-én, 26-án és . én este 9 órakor a Magyar ví“ vó szövetség vívóbemutatója. Jegyek a szabadtéri pénztárnál előre válthatók. Filmszínházak műsora JÚNIUS 24-EN: balatonboglar Különleges megbízatás. BAL^TONFÖLDVÁR Fedett kertmozi: A szép Lurette. BALATONFENYVES Horgász a pácban. BAL ATON SZARSZÓ Különös kirándulás. BALATONLÉLLE Kertmozi: Megmérgez a családom. BALATONSZEMES Kertmozi: Napjainkban történt. FONYÓD Kossuth Filmszínház: A cirkusz művészei. Kertmozi: Ember a Holdon. Fekete Sándor somogyvári lakos már több alkalommal állt bíróság előtt. Büntették öt tiltott határátlépésért, könnyű és súlyos testi sértésért is. Mindezek következtében rendezetlen családi életet élt. A napokban tartási kötelezettség elmulasztásának vádja miatt állott a Marcali Járásbíróság előtt. Egy esetben — ekkor tiltott határátlépésért kapott börtön- büntetését töltötte — már vá- dsft emeltek ellene, mert nem gondoskodott családjának fenntartásáról. Miután a börtönből kiszabadult, kibékült feleségével, s megígérte, hogy a három gyermek eltartásáról SIÖFOK Május 1. Filmszínház: Megmér- gez a családom. Kertmozi: Orvos a válaszúton. JÜNIUS 25-EN: balatonboglae Különleges megbízatás. BALATONFÖLDVAE Fedett kertmozi: A szép Lurette. BALATONFENYVES Horgász a pácban. balatonszArszo Különös kirándulás. balatonlelle Kertmozi: Megmérgez a családom. BALATONSZEMES Kertmozi: Napjainkban történt. FONYÓD Kossuth Filmszínház: A cirkusz művészei. Kertmozi: Ember a Holdon. SIOFOK Május 1. Filmszínház: Megmérgez a családom. Kertmozi: Orvos a válaszúton. gondoskodni fog. Az eljárást vele szemben ekkor a bíróság hat hónapra felfüggesztette. A felfüggesztés ideje alatt ismét összeveszett feleségével, megverte őt, újra különváltak. Egy gyermekét eltartotta ugyan, de a másik kettő megélhetéséről nem gondoskodott-, azokat a nagyszülők tartották el. Fekete az ítélethirdetés napjáig egyetlen fillérrel nem járult hozzá gyermekei «megélhetéséhez, bár erre a bíróság több lehetőséget is adott. A családjáról megfeledkező embert a bíróság tartási kötelezettség' elmúlasztása miatt három hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. Az ítélet nem jogerős. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A Fonyódi Járási Tanács tbc- kórháza, Lengyeltóti; pályázatot hirdet 1 fö í 4D6 kulcsszámú főkönyvelő H. állásra. Az' állás 1961. július 1-én betölthető. Illetmény kulcsszám szerint és 30 százalék veszélyességi pótlék. Jelentkezés az Intézet igazgatójánál. Jelentkezőknek útiköltséget a kórház nem térit. (3720) \ Részjegyalap visszatérítésből szövelkezeliejiesziés A kaposvári járás földművesszövetkezeteinek tagsága elhatározta, hogy a vásárlások után kapott részjegyalap visz- szatérítést újra befizetik részjegyalapra, s ebből a pénzből szövetkezetüket fejlesztik. Az ípv befizetett részjegyalap visszatérítést ugyanis szabadon használhatják fel a legszükségesebb feladatok megvalósítására, természetesen a tagság határozata alapján. Így döntött a járás földmű vesszö- vetkezeteiuek 80 százaléka» Mintegy 200—230 ezer forintot tudnak a szövetkezetek fejlesztésre felhasználni. Leginkább kulturális célokra fordítják ezeket a pénzeket. A Kadarkút és Vidéke Körzeti Fmsz- nél két televíziót vásárolnak 15 ezer forintból a kőkúti és a rinyakovácsi fmsz részére. A kaposvári fmsz-nél 37 ezer forintból tekepályát építenek, raktári berendezést vásárolnak. Nagybajomban a 27 ezer forint visszatérítésből a felsőkak- pusztaiak kérésérd darálót létesítenek, az épületet társadalmi munkával építi fel a tagság. A nagyberkiek 32 ezer forintjukat ugyancsak tekepálya létesítésére fordítják. A Kaposfő és Vidéke Körzeti Fmsz pedig büfé-falatozót létesít Kiskorpádon 22 000 forint“ bői. Tartási kötelezettség elmulasztásáért börtönre ítélték