Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-10 / 108. szám

Síerda, 1961. május 10. 5 SOMOGYI NÉPLAP Kicserélné a cégtáblát Gyakori vendég megyénk­ben Molnár Miklós budapesti kiskereskedő. Tojást és ba­romfit vásárol a gazdáktól, s viszi a portékát a fővárosba. Nem tudjuk, hogyan megy ne­ki a bolt, de úgy hallottuk, hogy szívesen visszaadná kis- kereShedői iparigazolványát. Elárusító standját persze meg­tartaná a Buda Gyöngye mel­letti piacon, de a cégtáblára másnak a nevét, lehetőleg va­lamelyik vidéki termelőszö­vetkezet nevét szeretné festet­ni. Ilyen ajánlatot tett leg­utóbb a zicsi Új. Elet Termelő- szövetkezetnek. Ebbe a közös gazdaságba éppen akkor látogatott el, ami­kor a szövetkezet időlegesen vitázott a Kaposvári Baromfi­feldolgozó Vállalattal. A szö­vetkezet ugyanis sürgette a vállalatot, hogy vegye át az első eresztésből itt hagyott 382 csirkét. A vállalat meg az­zal érvelt, hogy tartsák még őket, hadd gyarapodjanak^ — nagyobb súlyért nagyobb pénz jár. Az Üj Elet egyre hajtogatta: vigyék. a rántani- valókat, mert kell a hely az újabb csibecsoportnak. Az egyezség még nem szüle­tett meg, a tárgyalások szü­neteltek, akikor toppant be te­hát Molnár Miklós. Kész aján­lattal állott elő: ne tartogas­sák a vállalat számára 27 fo­rintjával a szerződősen felüli mennyiséget, ' hanem adják neki kilónként 30 forintért. Bármilyen csábitó volt is a ráígérés, mégsem álltak kötél­nek a zicsiek. Elnökasszonyuk, Farkas Istvánná nem titkolta: pénzből ők is jobban szeretik a többet, mint a sokat, de hát a vállalat közvetítésével ju­tottak naposcsibéhez, úgy illiki, hogy a BARNEVÁLL útján az államnak adják a fölösleget is. A mi kiskereskedőnket ózonban nem olyan fából fa­ragták, hogy belássa: szocia­lista öntudat is van a világon, nemcsak üzleti érdek. Kiját­szotta hát ütőkártyáját: »Át­adnám szörfetlcezetiiknek bu­dai standomat, megbízottjuk természetesen én lennék.*> Nem volt szerencséje. Be kellett érnie az elutasító vá­lasszal. K. J. Védekezzünk a répalevéitetü kártétele ellen A répalevéitetü a cukor- és takarmányrépa legállandóbb és legáltalánosabb kártevője. Szí- vogatása a répa termésmeny- nyiségét és cukortartalmát csökkenti. A magrépa a kár­tétel következtében kevesebb, kisebb és gyengébben csírázó magot hoz. A 'vírusbetegségek (cukorrépamozaik és sárgaság) terjesztésével a termés 40 szá­zalékát tönkreteheti. A répalevéitetü tojás alak­ban telel át a kecskerágón és a fiatal gyümölcsfákon. A meleg tavaszi napok hatására a tetvek kikelnek a tojásokból, és kifejlődésük után tovább szaporodnak. A kecskerágóm az utódok égy része szárnyas, a másik része pedig szárnyatlan. A szárnyas alakok átrepülnek a répára, bükkönyre és sok más növényre. A Toponári Növényvédő Ál­lomás mezőgazdászai a múlt év őszén és az idei év tava­szán a megye különböző pont­jain felvételezéseket végeztek a telelő répalevéltetű-tojások számának megállapítására. A felvételezések alapján megye- szerte általában erős répale- véltetű-fertőzéssel számolha­tunk a csurgói, marcali és sió­foki járás kivételével, ahol a fertőzöttség közepesnek mond­ható. Igen erős fertőzés várha­tó a kaposvári járás keleti és déli részén, továbbá a barcsi járásban. A répalevéitetü elleni köz­vetlen védekezésben a para- thicxn tartalmú szerek adják a legjobb eredményt. Ilyen szer a Wofatox porozószer, melyből holdanként 8—12 kg elpusztít­ja a tetveket. A Wofatox erős méreg, ezért az óvórendszabá­lyokat következetesen tartsuk meg. A parathionos szerek a méhekre veszélyesek. Mudich Antal mezőgazdasági mérnök R hiszékenység vámszedője SILÓZÁS Szöszös rozsot silóznak a szabási Győzelem Tsz portá­ján. A tervbevett mennyiség 150 köbméter. S míg odalent pöfög a gép, és kocsiról etetik a masinát, itt a másik silógö­dör tetején Árkus Vendel Tóth József éppen beföldelte a takarmányt. Ilyenkor igazán jogos a szússzanási pihenő. A mai ember már-nem olyan hiszékeny, mint az őtven évvel ezelőtti volt. A mai ember pél­dául már nemigen hisz a kí­sértetekben. Nem hisz a babo­nákban sem, vagy ha még hin­ne, hát elpalástolja, merthogy a babonás embert kinevetik. Azonban, ha kisebb mértékben is, mint régen, a hiszékenység még most is szedi a maga ál­dozatait. Szélhámosok, csalók, üzérkedők akadnak ma is. Csak a dolguk nehezebb, mint régebben volt, s előbb-utóbb eléri őket a törvény keze. Elérte Erdélyi Mária Mar­cali, József -Attila út 38. szám alatti lakost is, hiába tartozott a tapasztalt szélhámosok közé. A múlt évben tollgyűjtés ürügyén járta a falvakat. A marcali járásban levő Boronka községben felkereste Nagy Im- rénét is. Dicsérte á ház asszo­nyának szépségét, majd kezé­ből jósolt neki. A jóslás sze­rint boldog családi élet és két fiúgyermek szerzett volna örö­met a fiatalasszonynak. Pár hónappal később Nagynét el­hagyta a férje. Ekkor felkeres­te a javasasszonyt, és kérte, hogy ^jósolja vissza« férjét. Az első komédiát követte a többi. Nagyné hitt a tojásban megje­lent kéz meséjében, és szentül meg volt győződve arról, hogy férjét kézzel rontották meg. Még akkor sem ébredt fel gya­núja, amikor a javasasszony azt állította, hogy a férje visz- szaszerzése sok pénzbe kerül. Imádkozott Nagyné a tá­nyérra fektetett főzőkanál mellett, pontosan végrehajtotta a kapott utasításokat. Feküdt férje gombostűkkel teleszúr- kált ingén, majd tíz napig füstölte a kéményben. Erdélyi Mária mindennap ellenőrizte, hogy Nagyné végrehajtja-e utasításait. Az ellenőrzésekkor kapott pénzek bőségesen fe­dezték «-napidíját«. A tíz nap eltelte után újabb próbák kö­vetkeztek. Férje ruhadarabjait reggel és este két óra hosszat kellett/ főznie Nagynénak, és újhold idején a patakban áz­tatni. Régi igazság, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem tö­rik. Eltört Erdélyi Mária kor­sója is'. A. Marcali Járásbíró­ság háromhónapi börtönre ítélte csalás bűntette miatt. A bankjegyhamisító ne legyen hiú Frank Chandler atlantai (Egye­sült Államok) lakos évek óta gyárt hamis tízdolláros bankjegyeket. Nemrégen leleplezték., mert hiú­ságból a bankjegyekre Washing­ton képmása helyett a sajátját nyomta. Másodszor népesíti be csibenevelőjét az igaii Aranykalász Tsz Somogy megye his- tóriás történeteit ku- tatgatva a sok érde­kes falumagyarázat, monda, tréfás mese közt lépten-nyomon akadok olyanokra, amelyek akarva- akaratlan megmoso­lyogtatnak. Még el­gondolni sem tudjuk, hogy a népképzelet bájos meséi ki min­denkivel nem népesí­tik be Somogy dim- bes-dombos, gödrös tájait. Mert az még csak hagyján, hogy a somogyi vezért, Ku­pát. minden második falu magáénak vallja, hogy Attila királynak itt volt a legkedve­sebb pihenőhelye, hogy Mátyás király legszívesebben a mi erdőinket cserkészte, de az már megmoso­lyogtató, amit a leg- . utóbb hallottam, hogy Káin is itt ölte meg testvérét, Ábelt, az úgynevezett Káin- dombon. Nemkülönben mo­solyra derít az a be- tyártörténet is, amit mindjárt elmondok, és amiből nem keve­sebb következik, mint hogy sürgősen korri­gálnunk kell. történe­lemkönyveinket. Mikor is volt a ka­landozó magyarok utolsó külországi por­tyája? Ugyebár 955- ben Ágostánál. Így tanultuk. Nos! A Bach-korszak idején történt vagy a hatvanas évek ele­jén — meséli a törté­net —, hogy a híres somogyi betyár, Patkó Pista, miután elunta a végházak, kastélyok látogatását, országra, világra szóló nagy tervet eszelt ki. A rettenthetetlen le­A betyárok nevet­tek. A vezér várt egy darabig, aztán ki­vágta: —. Azért vagyok, hogy ón tegyek igaz­ságot. No, lett erre mozgo­lódás. A legények közbekiabáltak. — Törd a mogyoró' inkább — vágta oda a Az igaii Aranykalász Tsz február 23-án 2876 darab na­poscsibét kapott. A szövetkezet vezetősége Pozsár Józsefnére és Kadlicskó Jánosnéra bízta őket. A gondozói munka szak- szerűségét, lelkiismeretességét és eredményességét mutatja, hogy az állományból mindösz- ~'t'*~'>'m'*,>'mT'sze 50 darab hullott el. Ez pe­rcük á kapott mennyiségnek —• Viszel neki pa- »esek 1,7 százaléka, nászé* Kenyeret?! $ a súlyeredmények és ki- — Azt nem! — s »emelkedők. A húscsibékből 52 fenyegetően az öklét {napos korban már szállítottak r> cgrázta. — Hanoii *a Kaposvári Baromfifeldolgozó A MAGYAROK UTOLSÓ PORTYÁJA génynek addig mon­dogatták, hogy «-kis- pacsirta költötte«, hogy nem fog rajta a .golyó, amíg egy szép napon oda nem állt cimborái elé, és így nem szólt: — Nyissátok ki a fületeket, tudjátok-e, hogy mivégre vagyok én a földön? — Szereted a bort! — vágta oda a csorba szájú Csucsi Pista. — Bolond likbul bolond szél fúj — koccant rá Patkó Pista — találgassátok. — Nem szereted az üres kötőféket. Azért vagy hát, hogy meg­keresd a beléillő lo­vakat — mondotta egy fiatal legényke. — Ej, ne bolöndoz- •atok — mordult a tréfálkozókra —, ko­molyan kérdeztem. hórihorgas Csorba, aki éppen mogyoróval bajoit; és odavetett egy s'cmet Patkó Pistának. — A betyár inkább a tsi ’asot számlálja. — az árva, az ár-’ va,' ha í rany is a k — pufája. Szemesnek való a játék, vadnak az alamizsna. PatKÓ Pista azon­ban i ajlhatatlan voÁ — í>tm nézhjrem, hogy a szegén vwk nine kenyere, Hogy kif'-n még a víz, is a csuporéból. Hiszen szegénysége miatt lesz annyi sok ember föl— . dönfutóvá. Az urak meg dúskálnak. — "Iá. akarsz ten­ni? — kérdezték a C. 'I UOVÉil, — Elmegyek Bécs- be. Felmegyek a cs i- s zárhoz. ha ezer katonája - ü őriző ti Ferenc Jó'Sri a Hu got, akkor is kirabolom, s ha bi­valybőrbe varratja a pénzét, akkor is el­hozom. Elkísértek a császár rezidenciájá­ra? — Elkísérünk! El­kísérünk! — eleve­nedtek meg egyszerre a cimborák. — így már egészen más. — Így már arany­betű van a vállán. Hoztak is azok a császártól annyi ara­Vállalatnak. Ez a szállítmány » »— » » 5 »Ilii r ..... m integy 70 dekás átlagsúlyú volt. A későbbiek természete­sen ennél jobbak voltak. Az igaliak azonkívül, hogy megta­lálták számításukat, olyan idő­ben jutottak bevételhez, ami­kor a tsz-nek éppen nagy szük­sége volt rá. Az állami érdek­re is messzemenően ügyeltek, s már a kora tavasszal érté­kes árut adtak közfogyasztás­ra. Most az elszállított állomány helyét fertőtlenítik, rendbe hozzák, és a napokban ismét benépesítik a csibenevelőt. Miről álmodoznék az amerikai űrhajós-jelöltek? Mint az AP jelenti, De Orsay ügyvéd, hét jövendő amerikai űr­hajós »pénzügyi tanácsadója, gyón- tatója és dajkája« elmondotta^ hogy az űrhajós-jelöltek űrrepülé­sük után bérházakat és ipari vál­lalatokat akarnak vásárolni. Az ügyvéd szavai szerint arról álmo­doznak, hogy »ingatlannal látják el magukat«. Fényképezőgép gyűrűben Ditrich Kúra hamburgi mémölE eredeti fényképezőgépet szerkesz­tett, amely köves gyűrű formájá­ban az ember ujjára húzható. Ez a világ egyik legkisebb fényképe­zőgépe. Négy kerek negatív fér bele, a negatívokról tizennyolcszor I ros nagyítás készíthető. APRÓHIRDETÉSEK 4 :::::: 4 »ll!: hAS-VÉTEL » Egy kétszobás, előszobás ház­' rész mellékhelyiséggel eladó. La­káscserével elfoglalható. Sétatér u. {28. _______________________V______(9649) B eköltözhető kétszobás, kertes Hegyalja u. 22. alatt fél házrész elkülönítve, külön bejárattal be­költözhetően eladó. (9675) ÁLLAS (9659) 4 * családi ház eladó. Május 1. u. 97. t 5 Jó állapotban levő P—70-es sze- .»mélyg épkocsi sürgősen eladó. ‘Ér- ijdeklődni lehet a marcali gyógy­(2828) nyat, hét szekérrel volt '^rtórban.­csak az apraja. Jutott , Vasút menti kaszáló eladó rész­is abból mindem so­ben is. Érdeklődni: keveri állomáson. Kaposvár, tűs- (1585) mogyi szegénynek. Itt fejeződik be történet. ________^ ^ A mesélőm muta- ízetka sürgősen eladó. Érdeklődni: tott is egy rézkraj- , Berzsenyi u. 31._____________(1587) cárt, amit dédapja a t Balatonlellén, Tabán ‘ u. 2. szám a J 2 db hármasablak üvegezve el­őadó. Körtönye-hegy 2.______ (1586) i Jó állapotban levő 150 köbcentis ■nacrv oszt ozáskor Pat- {alatt 2 szobás' összkomfortos csa­kó Kstelól kapott, te-*™« eladő---------------------^ • hi- 5 Jégszekrény és tűzhely eladó Tehát a történet teles«. A könyvek korrigá­lásával azonban vár­^Rippl-Rónai u. 25. sz. alatt. 4~ (9666) Beköltözhetően eladó háromszo- Jbás összkomfortos családi ház. Cím 0 9706-os számon a Magyar Hirdető- jumk egyelőre. Hátha »ben. . _____________(9706) m ég kiderül, hogy , Méhek nélkül 5 db új fészekméz­„ _ TJa-nnl- »kamrás kaptárak eladók. Nagy Nagy Sándor, Hanm ,Miklós> Ho£véd u. 40. alatt. (96fi) bál, Napóleon is itt . * Kaposmeroben Znnyi u. 8. szám látta meg bölcsője fe- ialatti családi ház azonnali beköl­_ * + rWh A+»aí«í£.c»öf»l <=»1í»rT/^ (9702) l ett a csillagot meg­állni, s akkor egy füst alatt lehet átírni az egész emberiség történelmét! P. B. ^tözhetőséggel eladó. J Kárpát Jkonyhás, u. 5. számú kétszoba- verandás családi ház \ melléképületekkel eladó. (9701) 0 Bélatelepen Sirály Szálló mellett 1252 n-öl közművesíthető villatelek 4 új vasószlopos dísz-rácskerítéssel í feladó. László Imre, Kaposvár, Má- \ J jus 1. u. 47. 48*72) * Faipari normást keres a Somogy megyei Faipari Vállalat. Jelentke­zés Kaposvár, Katona József u. 1. sz. alatt. (9665) VEGVFS Hallókészülék, elem nélküli, na­gyothallóknak kiválóan alkalmas^ sokan jobbnak tartják az elemes készüléknél. Jelentkezőknek min­den hétfőn, szerdán kipróbálásra bemutatom. Ipari vásárra jövők­nek árkedvezmény. Tamai, József körút 75. (7603) 4-én 'elveszett egy fekete farkas^ kutya. Aly. megtalálta, jutalom el­lenében adja le Vasútköz 5. szám alá. (9673)

Next

/
Thumbnails
Contents