Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-10 / 108. szám
Szerda, 1961. május 10. 3 SOMOGYI NÉPLAP Drága a közös — Akinek kell, vigye! — Néhány évvel ezelőtt, de még tavaly is ez a felfogás uralkodott a barcsi, járásban a közös és a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatban. A termelőszövetkezetek, fmsz-ek például nem túlságosan sokat törődtek azzal, hogy éjszaka kellő védelmet biztosítsanak a közös tulajdonnak. Azóta a helyzet sokat változott. Amikor a napokban az egyik éjszaka Kálmán Géza, a Barcsi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke és Vass Lajos, a NEB egyik tagja végigjárt néhány tsz-gazdaságot, majd ellenőrizte az üzletek biztonsági berendezését, már azt állapíthatták meg, hogy a legtöbb helyen drága a közös és a társadalmi tulajdon, s nagy gondot fordítanak megőrzésére. Öröm volt látniuk a potonyi Petőfi Tsz kivilágított istállóit, majorságát. Az éjjeliőrök: Borbás Márton, Gorjanecz Márk helyükön voltak. Senki sem férkőzhet észrevétlenül, ártó szándékkal a közöshöz. A lakócsai Március 15. Tsz-nek a kenderáztató melletti sertéstelepét sem lehet észrevétlenül megközelíteni. Vanik Ferenc éjjeliőr figyelmét semmi sem kerüli el. Lakácsán, Kastélyosdombón az fmsz üzletei, a terményraktár megfelelő zárakkal, biztonsági berendezésekkel van ellátva. Az fmgz darányi vegyesboltjának raktárán nemrégen még igen gyenge lakatok voltak. Szent- györgyi János, az új boltvezető megfelelővel cserélte ki őket. Néhány helyen azonban még nem becsülik ennyire a közös, a társadalmi tulajdont. A szentborbási Béke Tsz baromfifarmja, sertés- . telepe az út két oldalán, a falu végén van. Nagy értékű deszkaanyag, gép, takarmány stb. áll a szabad ég alatt őrizetlenül. A darányi Űj Élet Tsz-ben felügyelet nélkül hagyták a lovakat a nyitott istállóban, a nyitott raktárban levő műtrágyára se vigyázott senki. A sütödében ráccsal ellátott, de kitárt ablak mellett tárolják a lisztet. A kastélyosdombói terményraktár vezetője könnyen hozzáférhető helyen tartja iratait, a szállító és raktári jegytömböket. Jobban kellene ügyelni a közös, a társadalmi tulajdon védelmére, mert az mindnyájunknak egyformán drága. Sz. L. Átépítik a Húsipari Vállalat villanyvezetékeit A rövidesen megkezdődő nyári szezonra az eddigieknél jobban akar felkészülni megyénk húsipari vállalata. A Balaton-part egyre inkább piacává válik készítményeinek, s azonkívül, hogy többet szeretnének gyártani az idén, a minőséget is tovább akarják javítani. Eddi» az egyik legégetőbb problémájúk a villamos energia elégtelensége volt. Uevanis, ha minden gépet bekapcsoltak — ez pedig csúcsigényben elkerülhetetlen —•, akkor vagy a hűtőknek, vagy más mu.-katerületnek nem jutott elég áram. Már a múlt év elején megpróbálták kicseréltetni a hálózatot, de ez különböző hibák miatt nem történhetett meg. Egyéves várakozás után a napokban megkezdik a munkákat, s ha elkészülnek, a jelenlegi 50 kilowatt helyett 100 kilowatt energiát kapnak. így üzembe állíthatják az évek óta kihasználatlan nagy darálógépet és az újonnan vásárolt kut- tert, sőt egyidejűleg valameny- r.yi berendezést működtethetik. Az átszerelés két hét múlva befejeződik, így a szezonban fennakadás nélkül gyárthatnak napi 60 mázsa árut is. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Somogy megyei Pártbizottság Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemére Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága felvételi pályázatot hirdet Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemének 1961—62-es tanévére. Az egyetem céljai, hogy párt, állami, tömegszervezeti funkcionáriusok, értelmiségi dolgozók, vezető propagandisták szervezett marxista—leninista oktatását egyetemi színvonalán biztosítsa. A tanulmányi idő 3 év. A hallgatók az első évfolyamon FILOZÓFIÁT, a második évfolyamon POLITIKAI GAZDASÁGTANT, a harmadik évfolyamon A NEMZETKÖZI ÉS MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETÉT tanulják. A tárgyakból minden félévben vizsgát tesznek. A tanulmányi eredményekről, illetve az egyetem elvégzéséről bizonyítványt kapnak. Az egyetemen hetenként egyszer kötött foglalkozás van (előadás, osztályfoglalkozás), melyen a részvétel kötelező. A tandíj egy évre 150 Ft, mely félévenként fizethető. Az egyetem hallgatóinak 24 nap tanulmányi szabadság jár. Az egyetemre való felvétel feltételei: Felvételüket kérhetik, akik érettségivel vagy ennek megfelelő általános műveltséggel rendelkeznek, és a tanuláshoz Szükséges marxista ismereteket már megszerezték. Az egyetemre pártomkívü- liek is kérhetik felvételüket. Nem kérheti felvételét, aki más egyetem, iskola stb. hallgatója. A pályázat a megyei párt- bizottság titkárságán beszerezhető kérdőív alapján történik. A pályázatot a megyei pártbizottságra kell küldeni június 15-ig. Mellékelni kell: 1. részletes önéletrajzot;. 2. az illetékes pártszervezet ajánlását; 3. a vállalat, intézmény igazolását jelenlegi munkaköréről. Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága. Amiben előrehaladtak, és amit még meg keli szívlelniük az osztopán laknak Háromszáz család igyekezetéről, szorgalmáról vall az osz- topáni hatály Ki ■ tudja már, hány ezer kisparcellát szántottak össze az egy évvel ezelőtti tavaszon? A régi, kevés földű termelőszövetkezet felduzzadt s három család kivételével a falu gazdái a 3000 holddal bíró nagy • család, a Győzelem Tsz tagjai lettek. A nagy sorsforduló — mert az volt, ki tagadná — kemény próbatétel elé állította a község kommunistáit. A nagy leckét az élet adta fel nekik: megnyerni véglegesen a parasztembereket, hogy meggyőződéssel szolgálják az ügyet, s közben szorgalmuk se csökkenjen. Közben pedig nekik is bele kellett tanulniuk, hiszen közülük is nem egy azelőtt csak hírből vagy látásból ismerte a szövetkezetei. Azok pedig, alak már korábban a közös gazdálkodás útját járták, érezték, hogy felelősségük most sokszorosan megnövekedett: be kell bizonyítani, hogy nemhiába hallgattak rájuk sorstársaik. Vajon hogyan és mit sikerűit valóra váltaniuk terveikből az osztopáni kommunistáknak az .elmúlt 365 nap alatt? Mert hogy a tenniakarás megvolt bennük, abban senki sem kételkedhet. De az akarás egy- r agában nem elegendő. A2 sem közömbös, hogyan akarjuk, hogyan hajtjuk végre az elhatározásokat. Igen, a módszerről van szó. S most, ha nem is válasznak, nem is magyarázatnak, csupán egy apró momentumként hadd jegyezzem meg ezt az egy mondatot: az október végi közgyűlés úgy határozott, hogy függetlenítsék Sztarasincsics Ferencet a párttitkári teendők ellátására. A pártszervezet munkájának elismerése és az a tagság felismerte tudat rejlik e mögött a közgyűlési határozat mögött, hogy szükséges a hatékony pártpolitikai nevelőmunka az új közösségben. Érdemes ezért HORVÁTH JÓZSEF: (63) Inkább élne a pusztában, meztelenül, magányosan, csak úgy tudna szembenézni önmagával, mint ő! ö is gyarló, ő is esendő, benne is van önzés, ő is meg-megbotlik néha, de legalább van mersze megvallani önmagának, sőt másoknak is. És másképp nincs megtisztulás. Júlia! Te nem tudod — gondolkozott Szerencsés félig szédülten —, micsoda érzés ez, itt lenni vele együtt. Én tele vagyok pénzzel, amit megkívánok, azonnal megszerezhetem, előttem nincs lehetetlenség, nekeni nincsenek betöltetlen vágyaim és színesbe szőtt terveim. És ez az ember úgy él itt puritán egyszerűségében most is, mint amikor a munkapad mellett állt, ez nem él vissza az emberek bizalmával és jóságával, sőt ennek nincs egy rendes lakása, hát micsoda igazság ez? Hirtelen előrehajolt ültében, és borízű hangon Benköhöz fordult: — Te, Anti,' te megérdemled, fogadj el tőlém valami pénzt, és rendezkedj be rendesen. Vegyél egy lakást, rendezz be egy szép, kényelmes otthont, és vedd meg a motort is, meg mosógépet az asszonyodnak! Na, mit nézel így rám? Hiszen ezek nélkül semmit sem ér az élet, csak kínlódás az egész! És éppen te kínlódj így? Benkő furcsán nézett Szerencsésre. Nem kerülte el a figyelmét Júlia alig palástolható riadalma sem, aki — talán az ijedtségtől — pihegve hallgatott. Benkő kényszeredetten mosolygott, s látszólag vidáman kérdezte, miközben Szerencsés térdére csapott: — No, és mennyit adnál, te vén bankár? Szerencsés könnyedén félre rándította a fejét: —■ Mennyit? Hát neked legalább ötvenezer forint kellene ahhoz, hogy rendbe jöjj. Júlia agya lázasan dolgozott. Szerencsés részeg, az Isten verje meg, borzasztó bajt csinál ez a meggondolatlan szörnyeteg! Azonnal közbeszólt, kínos helyzetét tréfával palástolva: — Na, látja, maguk teljesen egyformák. Mintha aranyból volna a szívük. Milyen kár, hogy csak a jó szándék van meg, s nincs mögötte semmi, hogy szívük szerint segíthetné- nék is egymáson. Legalább egyikük volna bankár, tudom istenemre, megsegítené a másikat! Hanem most már egy percig sem maradhatunk. Igazán nagyon jól éreztük magunkat. Gyere, Jánosom. Hát májd hamarosan viszonozzuk ezt a kedves és bőkezű vendéglátást. Elbúcsúztak. Szerencsésék elmentek. Benkő leült Szerencsés helyére, és hosszasan töprengett. Benkő egész éjszaka nem hunyta le a szemét. Gondolatai mint sötétlő örvények kavarogtak. Szörnyű gyanú ébredt benne. A különböző jelenségek apró mozaikköveiből próbált egységes képet kerekíteni. Szerencsés ma esti kiszólása... Semmi kétség, nem tréfált, őszinte volt. Valóban akart neki adni vagy ötvenezer forintot. Aztán Júlia szembetűnő nyugtalansága, ideges magyarázkodása. Ha Szerencsés csak tréfált volna, Júlia fölényes mosollyal hagyja, hadd beszéljen' belőle a bor. De így? Bizonyos, hogy titkuk közös. Gondolatban nyomról nyomra haladt. A Szerencsés-lakás... Annak idején eszébe sem jutott megkérdezni, miből vették a drága, modem lakást'. Azt hitte, Szerencsésné a szüleitől kapott egy tekintélyes summát, hogy otthont teremthessenek. De a berendezés? A fényűzés már akkor meghökkentette egy kissé, amikor először belépett a lakásukba. De ebben az új összefüggésben nagyon gyanús a luxus bútorzat, a szőnyegek, képek, a drága étkészletek és ólomkristály- készletek eredete. De nézzük csak tovább. Szerencsés egyik napról a másikra elegáns öltönyökben jelent meg a gyárban. Egy időben legalább három ruhát csináltatott, s kétnaponkint váltogatta. Valamennyi drága, finom szövetből készült. Egész külseje, megjelenése feltűnően megváltozott. És a magatartása... Hogyan is mondta Kulcsár Pista bácsi? Ez a Szerencsés valahogyan kifordult magából. Nem törődik az emberekkel, feléjük sem néz, jelentésekből tájékozódik és körlevelekkel igazgatja az osztály numkaját. Hamisítatlan bürokrata lett belőle. Milyen igaza volt Kulcsár Pista bácsinak, amikor ezt mondta: »Te Benkő, körmére kellene nézni, és esetleg a körmére koppintani ennek a Janinak. .. Nem jó ám az, ha valakit rosszul kímélnek, nem- szólnak neki, amikor butaságokat csinál, vagy botladozik, csak várják, hogy hadd gyűljön, körülötte a piszok, aztán még némi anyagi áldozatot hozni. E közgyűlésig azonban sok minden történt. Egy éve, amikor megalakult az egységes termelőszövetkezeti pártszervezet, 22 tagot számlált, ma viszont 28 kommunistából áll Pedig közben meg is tisztították soraikat, csak az állhat tos harcosokat tartották meg. Sok-sok emberi érték tárulkozik fel napról napra a falun, s az eltelt évben megtalálták' az utat a párthoz azok a kiváló emberek, akikre ráillik a kommunista jelző. A huszonnyolc párttagból tizenheten rende nyolcán pedig pártoló tagjai a tsz-nek. Négy nő is bekerült a pártszervezetbe. Ez is újdonság: két növénytermesztő brigádban egy-egy pártcsoporiot alkotnak a kommunisták. Jelenleg négy olyan elvtárssal foglalkoznak, akikből, úgy látják, rövid idő alatt kommunistát tudnak nevelni. És a pártonkívüliek? Megbecsülik őket. Huszonegy tagú aktívát szerveztek belőlük, s amikor megbízatást, feladatot adtak nekik, sokat segítettek a pártszervezetnek, a gazdasági vezetésnek. Mondják, hogy egyszer bajban voltak, nem volt munkaerő a burgonya válogatásához. összehívták a párton kívüli aktívákat, £ másnap 90 asszony állt munkába., Tudják, hogy nem szabad csupán alkalomszerűen foglalkozni az aktívákkal. Mi- z él többen fáradoznak önzetlenül a közügyekben, annál jobban mennek a dolgok. Az osztopáni kommunistái fáradhatatlanul törekszenek a múltban gyökerező ellentétek megszüntetésére. Ezek az ellentétek, előítéletek nem szűnnek meg egyhamar. Tavaly külön brigádokban dolgoztak a középparasztok, külön a volt szegényparasztok. Kezdetben senki sem gondolt arra, hogy milyen civódás származik ebből. Évközben aztán látták, hogy a brigádok elszigetelődtek egymástól, s nem segít egyik a másikon. Nem volt könnyű megmagyarázni a tagoknak, hogy ez nincs rendjén. Lassan- lassan azonban belátták, hogy •a kommunistáknak igazuk van, s ma már nem különítik el hallgatott az öreg, tapasztmtijJggyjj^g^j a j^gi kategóriák szerint a szövetkezeti tagokat. egyszer csak a nyakáig ér, és) a szerencsétlen bélefullad. Ak-) kor kell az ilyen embert ka-) ron fogni, amikor még köny-i nyen szembenézhet önmagával,) és . kimászhat a slamasztiká- ból.« Bizony, nagyon igaza) volt, és na?-" kár, hogy ő nem) munkásra. Ha Szerencsés csakugyan valami őrültséget követett el, s most majd összeros-: kad a következményei alatt, hát ő azt sohasem boc_ _ja: m eg önmagának! Furdalta a lelkiismeret. Tudott ő, látott sok mindent. Észrevette Szerencsés fennhé- jazását, szerénytelenségét, tud-5 ta, hogy megromlott a viszo-^, nya az embereivel, egyáltalán furcsán kezdett viselkedni. A> kis Bolgár is szinte zokogott, amikor a pártirodán elpana-í szólta neki, miképpen róttaV - meg Szerencsés, mert nemi akar ötödmagával elmenni a) bogiári üdülőbe. Ö el is tűnő-) dött azon, hogyan lehet az,) hogy egy munkásember nem) érti meg, ha egyszer egy há-) romgyerekes családapának) nincs pénze nyaralásra, akkor) nem mehet el, s ez nem daco-) lás, nem hálátlanság, hanem) realitás. Mindezt látta, tudta £ megértette, mégis csak egy-^ szer-kétszer tette szóvá Szerencsésnek, akkor is szőrmén-) tén, s még annyira sem volt) következetes, hogy legalábbj őszinte szóra bírta volna! Be-) érte egynéhány intő szóval, s) még az is nehezére esett. És) ha most majd drágán kell fi-) zetnie ennek az embernek ezért) az oktalan kíméletért? (Folytatjuk.) * Kiterjedt másra is a kom- (munisták figyelme. Gondoltak la párttagok és pártonkívüliek (politikai iskoláztatására is. jKét tanfolyamot szerveztek, pártnapokat, előadásokat tartottak a lakosságnak. Segítettek a dolgozók általános iskolájának megszervezésében (kár, hogy később levették róla kezüket, és a beiratkozottak közül sokan abbahagyták a tanulást). Televíziót vásároltak a községfejlesztési alapból. Sok apró munkát is végeztek, ami mind dicséri őket. Kérdezhetné valaki, nem szépítésről van-e itt szó. Hát Osztopánban minden a legnagyobb rendben megy, nincs semmi bírálni való? Az igazság kedvéért szólni kell az érem másik oldaláról is, annál is inkább, mivel az osztopáni elvtársak maguk is rossz néven vennék, ha hallgatnánk hibáikról. Hiszen ez nekik sem Használna. A cikkíró dolgát megkönnyíti, hogy a Kaposvári Járási lárt-VB Osztopánban tartott minapi ülésén elég sok szó esett az osztopáni elvtársak hibáiról. A vitában a helyzetet jól ismerő felszólalók nevén nevezték a dolgokat. A legnagyobb hibának azt tartották, hogy sokkal több határozat születik, mint amennyit végrehajtanak. Él egy olyan szemlélet is, hogy némely elvtárs csak azt ragadja ki a határozatból, és úgy hajtja végre, írni, illetve ahogy neki tetszik, Sok még a tennivalójuk - tsz kommunistáinak abban is, hogy leszoktassák a gazdasági vezetőket a felelőtlen ígérgetésekről, mert azok csak arra jók, hogy megrendítsék a bizalmat. Elég arra gondolni, hogy a tsz vezetői a különböző ígérgetések ellenére még máig sem fizették ki a tagoknak a földjáradékot és a többtermelés után járó prémiumot. A kommunisták sokat tettek azért, hogy a tsz-tagok valódi gazdáknak érezzék magukat. A további előrehaladásnak is legfőbb segítője a szövetkezeti demokrácia kiszélesítése és tiszteletben tartása. Ez nemcsak azt jelenti, hogy rendszeresen megtartsák a közgyűléseket. Segíteniük kell abban is Kiss elvtársat, a tsz-elnököt — aki különben nagyon sok jó tulajdonsággal rendelkezik —, hogy komolyan számítson az emberek véleményére, s ne nézzen el a fejük felett. Most, egy év után a tanulságokat felhasználva megvan minden oka és' lehetősége az osztopáni párt- szervezetnek arra, hogy a tsz fellendítéséért még eredményesebben harcolhasson. Varga József Uf autóbuszváróterem Nagyatádon A nagyatádi járásban egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak le az AKÖV menetrendszerű autóbuszai. Nagyatádon az utasoknak eddig az utcán kellett várakozniuk. A közelmúltban a KPM 40 ezer forintot, a községi tanács pedig 28 ezer forintot adott egy új autóbuszváróterem építésére. A nagy váróteremből, női és férfimosdóból álló létesítményt a Széchenyi téren építette fel a Nagyatádi Építőipari KTsz, s az új menetrend életbeléptetésekor adják át az utasoknak.