Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-09 / 107. szám
Kedd, 1961. május 9. 9 SOMOGYI NfiPtAP A c e I n á I A NEVE NEM CSENG a hírtől. Olyan egyszerű, mindennapi, mint az ember, a viselője, akivel együtt ülök egy régimódi kis szobában. Kovács Gy. József műlakatos — ízlelgetem a nevét. Lehet, hogy hamarosan feljegyzik a Találmányi Hivatalban is, és odaírják mellé, hogy szabadalmaztatta a gyógytűzhelyet. Emlékszem, néhány éve találkoztam és beszélgettem vele tervéről. Megmutatta saját szerkesztésű gyógytűzhelyét. A hő úgy jár körbe benne, hogy a reumás . emberek kényelmesen melegíthetik rajt fájós lábukat. Azonos mennyiségű tüzelővel még egyszer annyi meleget áraszt, mint az eddig ismert tűzhelyek. Műszaki leírása akkor megjárta a Hőtechnikai Kutató Intézetet, a Találmányi Hivatalt, és kedvező fogadtatásra talált. Sorozatgyártását. mégsem kezdték meg, mert... Mert nem akadt olyan üzem, amely profiljául választotta volna, vagy talán a kereskedelem volt lassú. Az is lehet, hogy annak a mérnöknek volt igaza, aki azt mondta, jó a tűzhely működési elve, csak csúnya a külseje. Az ilyen sötét színű, régies kivitel már nem divat AZ ELMÚLT HÁROM ÉV ALATT rátelepedett a feledés köde a gyógytűzhelyre, de most látom, hogy megsemmisíteni nem tudta Itt áll a szoba sarkában modern vonalakkal, csillogó szélekkel, kapcsolókkal, mint valami kis finom reaktor: hófehéren. Hófehér még az a lemezborító is, amely a tűzhely vastetejét fedi. A nagykereskedelmi vállalat nemrég itt járt képviselője azt mondta róla, hogy az ismert európai tűzhelyekről szóló tájékoztatókban sem igen látott ennél szebbet, célszerűbbet. Én azonban nem a tűzhelyet, hanem az embert, az alkotóját csodálom. Az embert, aki a sikertelenség után is minden nap újra és . újra felvette a szerszámot... ' — ... Bíztam! Bíztam, hogy sikerülni fog — hallom csendes hangját.' Sokáig kellett reszelni, csiszolni, vágni, amíg a hulladékvasak között talált lemezdarabból kialakult a tűzhely ajtaja alatti fényes hamulöööíSööíSM fogó, amelyet most a kezében forgat. Mintha minden villanásban az a remény tükröződne, amely munka közben előtte csillogott. Remény? Igen, de mit ígért? Talán sok pénzt? Amikor bebizonyította, hogy 7000 forintjába került a prototípus elkészítése, és ezt a tőle nagy anyagi áldozatot ösz- szehasonlítottam azzal a kockázattal, amely ■ egy-egy talál - mány útját kíséri, megértettem, hogy Kovács Gy. József erőfeszítésének hajtóereje az emberszeretet nemes gondolata volt. A fájós lábú emberek, ha az ő tűzhelye mellett n i- legedve rágondolnak, ha éreznek valamit iránta, neki az már elég... BESZÉL, BESZÉL, lelkese- sedik. Egyre azt bizonygatja, hogy milyen jó ez a tűzhely. Pedig nincs szükség a szóra: a munka önmagáért beszél. A megyei tanács ipari osztálya főmérnökének véleménye szerint a tűzhely ötletes találmány, érdemes lenne megkezdeni a sorozatgyártását... Kovács Gy. József tekintete megpihen a hófehér tűzhelyen. Arcát kissé megtörte már az élet. Ősz, félszemű ember. De nem hiszem, hogy most akadna nála boldogabb... Szegedi Nándor Bambiüzem Nagyatádon Másfél hónapja, hogy Nagyatádon bambiüzemet létesített a földművesszövetkezet. A járási székhelynek addig nem volt hűsítőital-gyártó üzeme, pedig elég nagy keresletre számíthattak volna régebben is. Hogy mekkorára, az csak a bambiüzem megnyitása után derült ki: szinte elkapkodták a »Hüsi«-t. Nyolcezer üveggel indult a gyártás, ez azonban nagyon kevés. A MESZÖV-től már kaptak ígéretet, hogy ötezerrel emelik az üvegek számát, de a nyári hónapokban valószínűleg az sem lesz elegendő. Nagyatádon kívül Mikét és Lábodot is ellátják üdítő itallal. Havonta mintegy 30 ezer »-Husi« fogy eL H. __, 1 N yolcóránként ezer üveget töltenek meg. HORVÁTH JÓZSEF: m — Hát végre itt vagytok — örvendezett Benkő. — Nem is tudod, mennyire örülök, vén Mackó. Látod, milyen könnyű egy. párttitkárt boldoggá tenni! , Márkás bort hozatott elő a sarokból. Szerencsés odapii- lantott. Öt üveg állt ott és szóda. Aztán tovább járatta tekintetét a.szobán, a bútorokon. Benkő észrevette, hogy Szerencsés meghatódott. — Látom, nem felejteLeu el, hol is kezdtük a fogság után? ■— Nem, dehogy — ingatta fejét Szerencsés. — Hanem ez a szekrény nem itt állt, hanem emitt. — Ügy van. így jobban férünk. — Takaros kis lakás ez, Benkő elvtárs! — jegyezte meg Júlia. — De én azért a maga helyében már szereztem volna egy nagyobbacskát, mondjuk, valamelyik modem bérházban. Miért nem igényel, maga igazán megtehetné, csak egy szavába kerülne. — így látszik ez kívülről — mosolygott. Benkő. — Csakhogy azt az egy szót nehéz ám kimondani! Sőt, mondhatom, hátrányban is vagyok a gyáriakkal szemben. Képze v mi történt, beadtam egy szabály- szerű lakásigénylést, na, mondom, pár év múlva sorra kerülök, hát csak hadd legyen bent. Csakhogy három nap múlva kiutaltak nekem egy lakást. Három nap múlva! A nyavalyások, a törleszkedők. Más évekig várakozik, ezek meg így akartak hízelegni. Azok, akik egész aktahegyeket nem akarnak észrevenni, tüstént észrevették. hogy az igénylés az enyém, és soron kívül akartak lakást adni. Persze visszautasítottam.. Ez disz- aéság volna. , — Miért? — vitatkozott Jú- Ea. — Maga ilyen, de ha maga nem fogadja el azt a lakást, majd elfogadja más. — Nincs igaza, elvtársnő, mert mi lenne, ha így gondolkodnánk? Én vigyázok arra, hogy minél kevesebb legyen az igazságtalanság, ámbár akárhogy vigyázunk, is, be-be- csúszik. De ha én elfogadom azt a lakást, soha többé nem koppínthatok a lakáshivatal orrára, ha valami disznóságot csinál. Hát nem igaz? De mi van veled, Janikéin? Ügy hallgatsz itt, mint egy csuka. — Nem, dehogy — riadt fel gondolataiból Szerencsés. — Figyelek. Persze, hogy igazad van. Hiszen ha mindenki ilyen volna, hajaj! Hol tartana mái a szocializmus! — Csak ne túlozz. Azt hiszed, én szent ember vagyok? Ugyan! Nem olyan könnyű szentnek lenni. Itt vannak a tüzelőjegyek. Nem jutott mindenkinek, mit csináljak? Keveset kaptunk. De én elfogadtam. Nem tudtam megállni, mert az asszonyra gondoltam, ej, hát miért pont én? Pedig igazság szerint nekem kellett volna utoljára maradnom, s ha nem jut, hát nem jut. Haraszti szólt is érte. Rosszallta, hogy én elvittem a jegyet, s nem igazságos a szétosztás. Igaza volt, magam is belátom. Mégis felfortyantam, s jól odamondogattam. Meg is sértődött. A gyarlóság könnyen kiüt az emberből. Benkőné behozta a levest, asztalhoz ültek. Kitűnő erős tyúkhúsleves volt. Szerencsés két tányérral is szedett. Júlia nem evett jó étvággyal, de uralkodott magán. Aztán pörköltet, végül sültet hozott be Benkőné, mellé befőttet. SzeNEMZETKÖZI SZEMLE A Fehér Ház fekete napjai ARANTKALITKA! rencsésék nem győzték dicsér-^ ni háziasszonyi tudományát. Benkőné boldog volt, hogy ki-? tehetett magáért. Közben [ gyakran töltöttek és koccintót-? tak. A remek bor mámora* meg-megcsillant a szemükben, Szerencsés páratlanul jól érezte magát. Nem is titkolta: — Tudod, pajtás, most na-| gyón boldog vagyok. Nem isi hiszed, milyen boldog. Igazad! van, otthon érzem magamat.? Jobban, mint a saját ottho-S nocmban. Szervusz. Júlia nyugtalanul látta, hogy? Szerencsés többet iszik, mint: szabadna Micsoda marhaság? ez, hogy itt inkább otthon érzi magát, mint a saját otthoná-í ban? Ebben a vacak kis fé-| székben? — Jánoskám, ne igyál töb-lj bet! — kérlelte. — Dehogynem iszom! Kivá-t ló ez a bor. Anti, istenemre,? régen ittam ilyen jóízűt. — Igyál csak, ne hallgass az? asszonyokra. Ez férfimunka, az? asszonyoké már csak a követ-? kezmény — fogta tréfára aj dolgot Benkő. — Ez az — jegyezte meg? mosolya mögé bújtatott indulattal Júüa. — Jánosnak ha-5 mar megárt. Kérem, ne unszol-j ja Szerencsés révetegen nézett? körül. Aztán Benkőt fürkész-? te félig lehunyt pillái mögül ? Ügy érezte* kicsordul a lelke.? Milyen nagyszerű ember ez at Benkől Milyen tiszta szívű,? igaz ember! Ó, ha ő csak egy-? szer, még egyszer ilyen lehet-? ne. (Folytatjuk.) Ügye emlékeznek a mesére az okos leányról, aki el is ment a királyhoz meg nem is, köszönt is meg nem is, vitt is neki ajándékot meg nem is — végül pedig minden sikerült . neki, az egyszeri király feleségül- vette őt, és olyan hét országra szóló lakodalmat csaptak, hogy a régi öregek máig is emlegetik. Ezt a mesét juttatja eszünkbe az a másik, amelyet 1960 végén s az idén télen kezdtek terjeszteni világszerte a nyugati újságok és rádióállomások az »-okos fiúról«, aki mindent megtesz majd az Egyesült Államok hanyatló' tekintélyének- új magasságokba emelésére, szűkülő hatalmi, befolyási körének új kiterjesztésére. És John Kennedy valóban nekivágott a mesebeü vállalkozásnak: megígérte, hogy Afrika az afrikaiaké lesz, de biztosította az otthonvalókat, hogy ugyanakkor az Egyesült Államok kezére kerül; megígérte, hogy tiszteh a semlegességet, de ugyanakkor eléri, hogy Laoszban szőröstül-bőröstül amerikaba- rát kormány kerül uralomra; megnyugtatta a világot, de különösen Latin-Amerikát, hogy tiszteh a kis országok szuverenitását, és önzetlenül segíteni fogja őket, de ezzel egy időben letette a nagy esküt, hogy azt a rákos daganatot, amelyet á »-kommunistákkal paktáló Kuba« jelent a nyugati félteke testén, nem tűri tovább; megígérte, hogy szorosra kovácsolja a »szabad világ« kapitalista országainak szövetségét, de ugyanakkor törvényt hozott az amerikai export támogatására, a nyugati kapitalista országok érdekeinek rovására. Ügy tűnt, ma ő lép a mesebeE okos leány helyére, aki mindent megtesz, és mindennek ellenkezőjét is képes megtenni. Ügy látszik, manapság nehezebb az »okos fiú« számára a mesebeli feladat megoldása, mint annak idején afe okos leány számára volt. Csak az elmúlt hét eseményeire tekintsünk. Kongóban az ENSZ-adminisztráció arca verítékével próbálja helyreütni azt a hibát, hogy az elmúlt- hónapokban lelepleződött mint az imperia- Hsták gátlástalan ügynöksége. Arra törekszenek, hogy megtartsák ezt a hatalmas országot a gyarmatosítók pórázán, ugyanakkor elhitessék Afrikával, hogy Kongó egységéért, szabadságáért és függetlenségéért szállnak síkra amerikai vezénylettel. Nos, miután 'támogatták Kongó egységének szétdarabolását a tananarive-i értekezleten, most újra összejöttek a kongói politikai bábszínház főszereplői az Egyenlítői tartomány Coquilhatville nevű városában, hogy Kaszavubu főnöksége alatt egységes, nyugatbarát Kongót ácsoljanak ösz- sze. Nyoma sincs köztük »felforgató kommunista elemeknek«, mégis nagy lett a felfordulás közöttük. Letartóztatták Csomóét, aki a gazdag Katangában külön berendezkedett, saját pénzt veretett, kölcsönöket kínált a szomszédos országoknak, de nem a többi kongói tartomány »kormányainak« — holott azok csak szegény rokonoknak számítottak- a gazdag katangai nagybácsi mellett. Megelégelték ezt a helyi főnökök, és az amerikaiak is szívesen megszabadulnának már Lumumba gyilkosától. A helyzet odáig fajult, hogy az ENSZ-megbízottak az új »tanácsok« szerint kezdtek fellépni azok ellen, akiket eddig támogattak. Erre harc tört ki, ennek eddig 24 ghanai nemzetiségű ENSZ-katona esett áldozatul, akiket négy európai tiszttel együtt Mobutu zsoldosai gyilkoltak le. Holttesteiket a Kaszai-folyóból halászták ki; soknak közülük csak megcsonkított, lefejezett holtteste került elő... Ezek a katonák ghanaiak, afrikaiak voltak. Azért hajtották végre a politikai félfordulatot az ENSZ kongói megbízottai részéről, hogy újra megnyerjék az afrikai népek bizalmát, s íme: afrikaiakat gyilkolnak afrikaiak. Az imperializmus ismét egymásra uszítja a testvérnépeket, megosztja őket, hogy uralkodhas- sék felettük. Vért és zűrzavart látunk Kongóban, mióta az Egyesült Államok akaratából az ENSZ-megbízottak és a nagy trösztök ügynökei zavartalanul keverhetik ott a kártyákat. Nem, az afrikaiak nem ilyen Afrikát akarnak maguknak, amilyent az új amerikai kormány tervei szerint szabnak számukra. Pedig Kongó az a pontja a világnak, ahol eddig legkevésbé zavarták az amerikai tervek kié vitelezését! Kubával kapcsolatban az volt az elmúlt héten a legnagyobb esemény, hogy nem történt ellene az Egyesült Államok részéről semmi. Lázas tanácskozás folyik Amerikában, megpróbálják a latin-amerikai országokat felsorakoztatni Kuba ellen, hogy azok fogadjanak el gazdasági, pohtikai, esetleg katonai ellenintézkedéseket Castro kormányának megbuktatására. Az erőlködés folyik — de a Kennedy által nyíltan elvállalt, Amerika támogatta invázió kudarca olyan béka, amelyet az Egyesült Államok kormányának már le kellett nyelnie. Nemcsak az lepleződött le, hogy esküdözéseik ellenére erőszakosan beavatkoztak Kuba bel- ügyeibe, hanem az is, hogy nem tudták felmérni a velük szemben álló erőket, hogy kudarcot szenvedtek, és minél jobban rikóltoz- tak, fenyegetőztek ezután, annál Inkább lépett balra a Castro-kormány bejelentve, hogy szocialistának tekinti saját forradalmát, és új alkotmányban fekteti le ezt Kuba számára. Kubát megtörni, ugyanakkor Latin-Amerikát megnyerni — ez volt a cél. De nemcsak Kubát, hanem egész Latin-Amerikát eltaszította az Egyesült Államoktól az, ami történt. Kennedy dühös szitkokba, zavaros fenyegetőzésekbe és vég nélküli tárgyalásokba bonyolódott szilárdan eltökélve, hogy bosszút áll — mihelyt teheti, de az amerikai presztízs árfolyama ismét esett! Laoszban mint ismeretes, a Szovjetunió támogatásával létrejött a tűzszünet. Ebben a kis országban a haladás érői óriási katonai sikereket arattak, s az Egyesült Államok kormánya — ki mint él, úgy ítél — azt gondolta, hogy a Szovjetunió éppen ezért nem egyezik majd bele a tűzszünetbe, hanem »húzza az' időt«, s módot ad a laoszi haladó erőknek, hogy még jobban kihasználják katonai előnyüket, esetleg elfoglalják Vientianét. A Szovjetunió azonban elvi politikát folytat, tiszteletben tartotta a semlegességet és a békét óhajtó laoszi nép akarat- tát: elősegítette a gyors fegyvernyugvást. Most az amerikai kormány dühödten készül arra, hogy visszanyerjen valamit a tárgyalásokon abból, amit elvesztett a népellenes harcokban a dzsungel-csatatereken. S mert agresszivitással párosult gyengesége mély benyomást keltett Ázsiában, előveszi a pénztárcáját és — fizet. Elsősorban a közeli Dél-Vietnámnak ígért sokszoros segélyt. Egymilliárd dollárt ad Indiának, s még egymilliárdot kiprésel számára a világbanktól is. Több és még több dollárt akar bevetni a nyugati legendák »okos fiúja«, hogy bizalmat, tekintélyt és befolyást vásároljon érte. De hát nincs Amerikának annyi pénze, amely Ázsia népmillióinak életét gyökeresen jobbá tehetné, ha nem teremtenek ezeknek a népeknek lehetőséget arra, hogy szabadon, saját lábukra állva, a maguk iparával, a maguk felosztott földjén, a maguk erejéből építsenek jobb életet önmaguknak. A szabadság és a jólét összefügg, s ezen a törvényen a dollárok nem változtatnak. A kis Laosz körül ilyen nagy kérdések merülnek fel, ezért okoz ez annyi gondot az amerikai elnök palotájában, a Fehér Házban. Algéria Kennedy e hónap végén Párizsba készül* hogy De Gaülle-lal tanácskozzék. Ennek a tárgyalásnak az lenne a feladata, hogy a nyu-. gáti szövetség rakoncátlan, öreg csikóját, a francia elnököt betörje az amerikai, vezetésű NATO-szövétség nyerge alá. Amint az ügyben erősen érdekelt AngEa újságjai írják: nem valami biztató előjelekkel indul John Kennedy erre a tárgyalásra sem. Kiderült, hogy az amerikai NATO-tisztek, a túlbuzgó kémügynökök és hadügyi tisztviselők biztató szávainak nagy része volt az algériai tábornokok puccsának felidézésében. Valóban aüg hihető, hogy kirobbantsanak egy ilyen pucs- csot anélkül, hogy valamilyen támogatásra ne számítottak volna »kívülről« is... Képzelhető, milyen rokonszenvvel fogadja De Gaulle, az egyszemélyi hatalom híve azt az amerikai elnököt, aki ilyesmit megenged, vagy akinek • a háta mögött ilyen »stikliket« meg lehet csinálni. A francia sajtó az elmúlt héten már nyíltan tárgyalta a puccsistáknak adott amerikai támogatás ügyét, sőt olyan értesüléseket is közöltek, hogy a lázadás szökött vezetői amerikai hajón távoztak Spanyolországba... Ezért köszöntöttek rá a fekete napok a Fehér Házra. Az amerikai imperializmus kendőzőszereitől megfosztva áll a világ előtt. Kuba, Laosz, Algéria, Kongó — a köréje vont hazugságháló ellenére — azt magyarázta a népeknek, hogy az imperializmus kegyetlen, harácsoló, rabló maradt — csak éppen meggyengült, és már nem teheti azt, amit szeretne. A mesebeli okos leánynak úgy kellett a király elé lépnie, hogy felöltözve is legyen meg nem is. Így aztán halászhálót terített magára, s sikerének egyik oka bizonyára az lett, hogy nemcsak az esze tetszett meg a királynak. Ezzel szemben a lemezítelenített imperializmus egyáltalán nem mutat vonzó képet. Igaz, még rengeteg illúzió és dolláron vett barátok veszik körül, a hazugságháló még sok ember szemé elől elfedi az igazságot. De ez a mai mese az »okos fiúról« nem ígér hét országra szóló lakodalmat. Ma már a valóságban nem lehet valamit akarni és az ellenkezőjét is akarni, nem lehet szabadságról beszélni és szolgaságot kínálni a világ népeinek, mert öntudatra ébresztő fénnyel ragyogja be a földtekét a Szovjetunió és a szocialista tábor országainak ereje és igazsága.
