Somogyi Néplap, 1961. április (18. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-06 / 80. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1961. április C ^ SPORT _ HÍREKA Kinizsi áll a hat bajnokesélyes élén a Délnyugati NB Ill-ban A 21. bajnoki labdarúgó-forduló általában a vár eredményeket hozta. Meglepetésszámba legfeljebb a PVSK mázai és a Csepel-Autó pécsi (a PEAC ellen) pontvesztése megy., A rangadón a Bajai Bácska biztosan győzött a Székesfehérvári MÁV Előre ellen. Még mindig hat bajnokesélyes van délnyugaton. A sort a K. Kinizsi vezeti. A kaposváriak azzal, hogy Kiskunhalason győztek, megerősítették pozíciójukat. Szorosan a Kinizsi nyomában halad a Bajai Bácska és a KMTE. Megindult a harc a kiesés elkerüléséért is. A tizedik helyen álló Bajai Építők még kieshet. A kaposvári csapatoknak ebben a fordulóban jól ment. Csak a K. Honvéd szenvedett . vereséget, a másik három NB III-as együttes nyert. K. Kinizsi—Kiskunhalasi Dózsa 2:1 Kiskunhalas, 1200 néző. V: Varjú. Kinizsi: őri — Tóth, Szigeti, Gergely — Pálfalvai, Márkus — Ács, Laczkovics, Stadler, Herbei, Lieber. Edző: dr. Zádori László. Kiskunhalas: Vass— Nagy II., Ma- lynkó, Mészáros — Szabó, Sallai Kozma, Nádas, Márkó, Fenyvesi, Jáger. Edző: Fehér Ferenc. A 15. percben egy vetődésnél őri megsérült, s nem tudta megkaparintani a labdát, így vezetéshez K. Dózsa—Bajai (1:1) jutottak a kiskunhalasiak. A sérült kapust 20 percen át ápolták, ez idő alatt Lieber védett (jól). Á 17. percben a 10 főre olvadt Kinizsi Herbei révén egyenlített. Szünet után a Kinizsi nagy fölényben játszott, s Liebernek a 62. percben lőtt góljával megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Jók: Tóth, Márkus, Herbei, illetve Szabó, Sallai. Építők 3:1 (1:0) Kaposvár, 2000 néző. V: Páldi. Dózsa: Mollár H. — Güth, Illés, Deák — Bódis, Csima — Veverán I., Kecskeméti, Veverán II., Nagyréti, Molnár III. Edző: Záborszky Jenő. Baja: Disztl — Radácsi, Pán- esics, Ulakity — Poszlancsek, He- ringer — Teket, Nagy, Rizsányi, Boros, Ézsi. Edző: őnódi Béla. A Dózsa majd mindvégig mezőnyfölényben játszott, a vendégek szórványos támadása viszont rendszerint veszélyes volt. Lelkesedésben. a bajai csapat felülmúlta a Dózsát, s az eredmény hízelgő a lila-fehérekre. Góllövők: Nagy réti 2, egyet ll-esből, Veverán II., illetve Ézsi. Jók: Molnár II., Illés, Deák, illetve Páncsics, Teket, Ézsi. Az NB ül. további eredményei: Bajai Bácska—Székesfehérvár 3:0. PEAC—Csepel Autó 1:1. Mázai Bányász—PVSK 1:1. A P. Bányász—Bonyhád mérkőzés elmaradt, mert' a játékvezető nem jelent meg. A bajnoki táblázat állása: 1. K. Kinizsi 21 13 3 5 58:25 29 2. Bajai Bácska 21 11 6 4 45:24 28 3. KMTE 21 12 4 5 47:26 28 4. PVSK 21 10 6 5 38:23 26 5. Sz.-fehérvár 21 10 6 5 44:30 26 6. P. Vasas 21 11 4 6 30:27 26 7. Csepel Autó 21 11 2 8 35:37 24 8. K. Dózsa . 21 9 4 8 37:34 22 9. Szekszárd 21 8 5 8 41:46 21 10. Bajai Építők 21 7 4 10 22:31 18 11. P. Bányász 20 6 5 9 28:32 17 IC. Kiskunhalas 21 6 4 11 22:40 16 13. PEAC 21 • 4 6 11 38:46 14 14. K. Honvéd 21 5 4 12 28:44 14 15. Máza 21 5 4 12 28:47 14 16. Bonyhád 20 .1 5 12 22:51 11 r Újra három pont a siófokiak előnye Járási labdarúgó-bajnokság NAGYATÁDI «JÄRAS Kikapott a bajnokesélyes Nagyatádi Honvéd a lábodiaktól. Ezzel a bajnoki táblázat élére a lábodi csapat került. A mérkőzések sportszerű légkörben bonyolódtak le. N Nagyatádi Honvéd—Lábod 2:3. Felsöbogát-Háromfa 4:1. Nagykorpád-Bolhás 3:2. Kutas—Nagyatád II. 1:1. KÉZILABDA NB II. Váci Fonó - K. Honvéd 21:16 (10:1i) Szeszélyesnek bizonyult az első áprilisi forduló a megyei bajnokságban. A vezető csapatok közül vereséget szenvedett Somogyszo- bon a Nagyatádi MTE. A tabiak erejéből is csak döntetlenre futotta Fonyódon. Minthogy Siófok megszerezte első tavaszi győzelmét, a listavezető Siófoki MÁV Olajbányász SE előnye ismét három pontra növekedett. A Csurgó —Balatonlelle mérkőzést a. balaton- lelleiek lemondták, így a találkozó elmaradt. A forduló eredményei: SOMOGYSZOB—NAGYATÁD 3:2 (1:0) Somogyszob, 2000 néző(!). V: Horváth Z. A két örök vetélytárs hangadó mérkőzésén nagy küzdelemben megérdemelten nyert a hazai csapat. G: Gőbölös 2, Bálint, ill. Posta, Selmeczi L 0 BARCS-MERNYE 4t0 (2:0) Memye, 200 néző. V: Temesi. A szétesőben levő memyei csapat ellen könnyedén nyertek a barcsi vasutasok. Rózsa, a mernyeiek kapusa vállát törte. G: Rózsavölgyi, Sinkó 2—2. K. V. LOBOG0-ZAMARDI 2:1 (0:1) Kormány kitüntetések április 4-e alkalmából Hazánk felszabadulásának 1G. évfordulója alkalmából a tanácsnál végzett eredményes munkája elismeréséként kormánykitüntetést kapott a megyei tanács négy dolgozója. Somogyi József, az építési és közlekedési osztály vezetője és Trogmayer Jenő pénzügyi csoportvezető a »Szocialista Munkáért Érdemérem«, Molnár Imre főmezőgazdász és Hajdú István kereskedelmi osztályvezető pedig a »Munka érdemérem« kitüntetést kapta. Hoffman Sándort, az AKÖV igazgatóját »Szocialista Munkáért Érdemérem«-mel tüntették ki. , 771 tárgynyeremény a lottó jutalomsorsolásán A lottó legközelebbi, április 7-én sorra kerülő tárgynyere- mémyhúzásán a kilencedik játékhét szelvényei között összesen 771 értékes tárgyat sorsolnak ki. Ezúttal isimét hétre növekedett a főnyeremények száma: öt öröklakás, egy bárhol felépíthető családi ház és egy Warszawa személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóik naik. (MTI) — Mintegy 25 ezer szövetkezeti tag vett részt, több mint 2000 felszólalás hangzott el a múlt évi munkát értékelő földművesszövetkezeti közgyűléseken megyénkben. — A KAPOSVÁRI NEFELEJCS CUKRÁSZDA fejújítására, hűtövitrin, fagylaTpult, cukrászpult és állvány, asztalok, székek vásárlására mintegy 100 ezer forintot fordítanak. Az üzletet-e hónap közepére hozzák rendbe. Kaposvár, 500 néző. V: K. Nagy1.. Az NB II. kaposvári nyitánya nem jól sikerült a honvédelmek. A Gocsál, Kuzma, Zsédely, Harsányt Bebessy, Baracsl, Vermes (csere: Gönczi. Péter, Kollányi, Vasúti) összeállítású csapat jól kezdett. A második félidő 10. per- ’ cében még a kaposváriak vezettek I3:10-re. Aztán elfogyott erejük, s a hajrában a vendégek kicsikarták a győzelmet Is. A kaposvári gólok szerzői: Baracsi 9, TIarsányi 4, Bebessy 2, Kuzma. A csapatból Harsanyi és Baracsi játéka emelkedett ki. Füzér nyerte az ünnepi kerékpárversenyt Április 4-e tiszteletére háztömb- körüli kerékpáros versenyt rendezett a Somogy megyei Kerékpáros Szövetség Kaposvárott. Aránylag népes mezőnyök álltak rajthoz. A Pákozdi—Füzér—Kiss' vetélkedésből Füzér került ki győztesként. Eredmények: III. osztály, 15 kör: 1. Füzér (K. Kinizsi) 45:15. 2. Pákozdi (K. Kinizsi) rajta, 3. Kiss (K. Kinizsi) 48:0. Versenykerekes Ifjúságiak, 10 kör: 1. Tumár (K. V. Lobogó) 32 p. 2. Gábor (K. H. Vasutas) rajta, 3. Hídvégi (K. V. Lobogó) rajta. Vaskerekes felnőttek, 15 kör: 1. Zsebi .(K. H. Vasutas) 51 p. 2. Friedrich (K. Kinizsi) rajta, 3. Gáspár (K. Kinizsi) rajta. Vaskerekes ifjúságiak, 10 kör: 1. Gábor (K. H. Vasutas) 34:35, 2. Filiszár (K. H. Vasutas) rajta, 3. Herman (K. H. Vasutas) rajta. Vaskerekes serdülők, 8 kör: 1. Kalmár (K. Kinizsi) 27:30, 2. Horváth K. (K. Kinizsi) rajta, 3. Szepesi (K. H. Vasutas) rajta. Asztalitenisz Ünnepi ásztólitenisz-versenyt rendezett a Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség Kaposvárott április 4-e tiszteletére. Csak férfiak indultak. Férfi egyes: 1. Kiss, 2. Forró, 3. Ivusza, 4. Molnár. • Férfi páros; 1. Kiss-Mudig, 2. Tóth—Rák, 3. Horváth—Gyerák, 4. Andro-its— Molnár. Vigasz verseny: 1. Rák, 2. AndiT'Sits, 3. Műdig. Sakk Április 4-én rendezte hagyományos villámtornáját a Kaposvári Városi Sakkszövetség. A versenyen részt vett a fővárosban spor-^ toló Besztercsényi is, s holtversenyben Lászlóval az első helyen végzett. 15 induló volt, az élen a következők végeztek: 1—2. Besztercsényi és László 13— 13 pont. 3. Dr. Sipos 11,5 pont. 4. R,ab 1 i pont. 5. Soóki 9 pont. á. Szűcs 7,5 pont. SIOFOK—BALATONÜJHELY 2:0 (0:0) Balatonújhely, 500 néző. V: Horváth G. A siófokiaknak meg kellett küzdeniük a győzelemért. G: Keszthelyi, Fálfi öngól. TASZAR—MARCALI 4:2 (2:1) Taszár, 300 néző. V: Juhász. A marcaliak góljait is a taszáriak rúgták, ugyanis a két marcali gól öngólból esett. G: Vellai 2, Uber- herr, Faludi, ill. Rácz és Rigó ön- góL FONYOD—TAB 1:1 (0:0) Fonyód, 400 néző. V: Nárai. 0:0-ás állásnál a fonyódiak 11-est hibáztak. Aztán megszerezték a vezetést, s a tabiak erre csak öt perccel a befejezés előtt tudtak válaszolni. G: Csapó, ill. Szántó. Zalaegerszeg, 500 néző. V: Kulcsár. Zalaegerszegen április 4-én játszották le az országos ifjúsági labdarúgó-torna keretébe tartozó mérkőzést. A Somogy megyei csapat elég gyenge játékot nyújtott. Lyukas volt a védelme, támadósora gólisaonyban szenvedett. Ifi váloZamárdi, 400 néző. V: Kovács Gy. A jobban hajrázó vendégek nemcsak egyenlítettek, de a győzelmet is kiharcolták. G: Zimonyi, Ti- rier, ill. Papp. A bajnoki táblázat állása: 1. Siófok 22 13 6 3 57:28 32 2. Tab 22 13 3 6 54:25 29 3. Taszár 22 13 3 6 71:45 29 4. Barcs 22 13 2 7 64:39 28 5. Nagyatád 22 13 2 7 46:39 28 6. Somogyszob 21 12 3 6 44:37 27 7. K. V. X-obogó 22 11 3 8 41:26 25 8. K. H. Vasutas 20 10 3 7 34:39 23 9. Zamárdi 21 11 1 9 34:42 23 10. Marcali 21 9 4 8 39:41 22 11. Csurgó 20 9 3 3 43:34 21 12. Balatonlelle 21 7 6 8 40:39 20 13. BalatonújheJy •21 6 3 12 37:49 15 14. Fonyód 21 4 5 12 23:55 13 15. Mernye 22 2 2 18 22:98 6 16. Kapoly* 30 4 1 25 28:39 9 * visszalépett. gatottunk megérdemelt vereséget szenvedett az erőteljesebben játszó, jobb felépítésű zalai fiataloktól. A somogyi csapatból csak Lieber és Szokol játszott átlagon felül, továbbá Szabó I., Szabó II., valamint Kovács nyújtott elfogadhatót, a többiek igen gyengén szerepeltek. — Személyenként 49 óra társadalmi munkát végeztek az «-Ifjúság a szocializmusért«- mozgalomban részt vevő marcali gimnazisták. — AZ ASZALÓI ÚTTÖRŐK április 2-án Tündérvárt aranyalmája címmel zenés, táncos mesejátékot adtak elő. — Nagyberkiben vendégszerepeit a Kállay Éva Lánydiákotthon és a Latinka Sándor Fiúkollégium kultúrcso- portja. Nagy tetszést aratott Gelencsér Mária énekszáma, valamint a kollégiumok népi tánccsoportjának páros tánca. — TANFOLYAMOT SZERVEZETT a szövetkezeti bizottsági titkárok részére a KISZÖV. Az első előadást dr. Szirmay Endre tanítóképző intézeti tanár tartotta a szónoki beszéd elkészítésének módszereiről. — Űj élelmiszerüzletet létesítenek Tengődön. Költségeit az fmsz-tagok pénzhozzájárulással és társadalmi munkával teremtik elő. Ezzel a községben két élelmiszerüzlet lesz, Gyengén játszott, vereséget szenvedeti a megyei ili válogatott Zala m.—Somogy m. 4:1 (1:0) Magyar utánpótlás válogatott— K. Kinizsi 4:2 (1:1) Kaposvár, 1800 néző. V: Horváth Z. Szerdán du. kitűnő labdarúgó-időben került sor a Magyar utánpótlás válogatott kaposvári bemutatkozására. A válogatott a következő összeállításban szerepeit: Landi (Cserháti) — Bendes,' Orbán (Marosi), Kürtösi — Bíró (Orbán), Salgó — Kökény II., Tu- schingér, Nógrádi, Rudi, Rossi. A Kinizsi csapata ez volt: Me- zőfi — Tóth, Szigeti, Gergely (Pálfalvai) — Ács, Márkus — Laczkovics, Szentgróti (Jezeri), Stadler, Herbei, Lieber (Horváth,). Kitűnően kezdett az utánpótlás csapata, s a 3. percben Rádi már vezetést is szerzett. Negyedóra után viszont a Kinizsi játékát tapsolta meg többször a szurkolótábor, s a 31. percben Laczkovics ki is egyenlített. / ' Szünet után már döcögött a kaposvári csapat játéka, és egy Kökény—Rádl támadás végén ismét Mezőfi hálójában táncolt a labda, 2:1. A 60. percben viszont a szemfüles Laczkovics használta ki a ■ válogatott védelem zavarát, s kiegyenlített, 2:2. A hajrában nagy fölénybe került az utánpótlás csapata, s előbb Tu- schinger, majd Rossi lőtt gólt, így lett 4:2. A Kinizsi jó edzőtársnak bizonyult a sok fiatal tehetséges játékost felvonultató utánpótlás válogatott csapatának, amelyből Landi, Kürtösi, Kökény II., Rádi és Rossi játéka tetszett. A Kinizsiből Mezöfi, Tóth, Szigeti, Márkus és Laczkovics játéka dicsérhető. Eltűnt egy chilei szállító repülőgép Santiago (Reuter, TASZSZ. AP). Eltűnt — s minden bizonnyal lezuhant és megsemmisült— kedden hajnalban a chilei légitársaság égjük DC—3 típusú szállító repülőgépe. .lementések szerint számolni kell a gépen utazó 24 ember halálával. A szerencsétlenség áldozatai között ismét vannak sportolók: az eltűnt gépen utazott ©gy santiagói labdarúgó- klub csapata is. (MTI) — Farkas Sándor Hajnal utca 8. szám alatti és Kovács Rezső, Kovács Árpád, Gábor Erzsébet, Friglir Gábor. Frigur Domonkos, Kovács Mária Schönherz Zoltán u. 84. szám alatti lakosokat 50—50 forintra büntette a városi tanács igazgatási osztálya, mer; házuk táját nem tartották rendben. — EGYRE TÖBBEN DOLGOZTATNAK a Kaposvári Mezőgazdasági KTsz tnzveze- lékszerelő részlegével. Naponta mintegy 20 megrendelő veszi igénybe a februárban alakult szövetkezet mániáját. — 321 ezer forintot osztottak ki nyereségrészesedés cínién a Barcsi Fűrészüzfemben. Átlag kétheti fizetésnek megfelelő összeget kaptak a dolgozók. — BENÉPESÍTETTÉK A HALASTAVAKAT a somogyi állami gazdaságokban. Kihelyeztek 125 ezer darab lcétnya- ras pontyot 282 mázsa súlyban és 330 ezer darab egynyaras pontyot 108 mázsa súlyban. — 163 ezer darab tojást vásárolt fel az első negyedévben a barcsi földművesszövetkezet. — NÉGY DECILITER VÉRT ADOTT térítésmentesen a Vér_ adó Állomásnak, Papp János niklai lakos. Ez a legtöbb vér, amit egy ember adhat egy alkalommal. — A Hazafias Népfront homokszentgyörgyi bizottsága elhatározta, hogy védnökséget vállal a kukoricatermesztés fölött. Ezzel kapcsolatban ma este 7 órakor népfrontbizottsági ülést tartanak a művelődési házban. — BŐVÍTIK A TANÁCS- HÁZAT Csokonyavisontán. Az irodákat korszerűsítik, és egy tágas tanácstermet létesítenek. A községfejlesztési alapból 112 ezer forintot fordítanak az építkezésre. — 50 férőhelyes szarvas- marha- és 50,férőhelyes növendékistállót épít az idén állami támogatással a lakócsai Március 15. Tsz. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz április 8-án Tabon. (3536) Embereket ölt a lavina Tokió. (AP). Tizenhárom embert ölt meg egy alázuhanó lavina szerdán az észak-japáni Hokkaido környékén, ötén súlyosan megsebesültek, heten eltűntek. (MTI) Csalással szerzett italra pénzt VezeVényi (Wolf) Ferenc nagyatádi lakos az utóbbi években mértéktelenül rákapott az ivásra. A pénzt az italra csalással szerezte meg. 1959- ben csalás és a társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt másfél évi börtönre ítélték. Ki- szabadulása után újra csaláshoz folyamodott. 1960-ban Horváth Pálné nagyatádi lakosnak öt űrméter fát ajánlott fel megvételre, s ennek fejében 500 forint előleget vett föl. Kiss Pálnak megígérte, hogy kilónként 9 forintos áron sertést szerez. Először 1200, majd 800, végül 200 forint előleget vett fel. Persze sem a fát, sem a sertést nem szállította le. Tálos Ferenctöl 1400, Magári Pétertől 1350 forintot sertésre. Németh Istvántól 500 és Nagy Józseftől 140 forintot csalt ki fabeszerzés ürügyén. A pénzt elitta.. A Nagyatádi Járásbíróság 11 rendbeli csalásért 11 hónapi börtönbüntetésre ítélte Veze- kényit. Az ítélet jogerős. A Kaposvári Közúti Üzemi Vállalat vizsgázott gözgépkezefökef felvesz. (4988) lt^/ff.üve\öá.és cVzórakozás Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Pillangókisasszony. (Bérletszünet.) Somogyiad: Különleges világnap. 7- én 7 órakor. Amerika hangja. (Jászai-bérlet.) Szekszárdi Majd a papa. 8- én 7 órakor: Majd a papa. (Bérletszünet.) Nagykanizsa, hamv.: Amerika hangja. 9- én 3 órakor: Majd á papa. (Bérletszünet.) 9-én 7 órakor: Majd1 a papa, (Béx-letszünet.) Tab: Amerika hangja. Vörös Csillag. 9-ig 5, 7, 9 órakor: Seiler uica 8. (10 éven. alul nem ajánlott.) Szabad Ifjúság. 9-ig 4, 6. 8, órakor: A láp kutyája. (Korhatár nélkül.) Rippl-Rónai Múzeum: Nagy mesterek kiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig* továbbra is meleg idő. Változó mennyiségű felhőzet legfeljebb néhány helyen kevés esővel, mérsékelt délnyugati szél. Várható legrhagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok között. Távolabbi kilátások: pénteken és valószínűleg még szombaton is meleg idő. (MTI) Nem létező kukoricát adott el Kelemen József magyaregresi lakos az utóbbi hat hónap alatt most harmaaszor került a bíróság elé csalás miatt. Ez év februárjában a falujában lakó Nyers Józsefnek 14 mázsa kukoricát ajánlott fel megvételre, s előlegként 200 forintot csalt tőle ki. Somogyaszaloba is elment kukoricát árulni, ott 100 forint előleget vett fel, holott kukoricája egyáltalán nem volt. A bíróság Kelement e-gyévi börtönre és háromévi .jogvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Több mint 12 millió levelet kézbesített húsvétra a posta • Az ünnepekre a posta különféle szolgáltatásainak a forgalma ugrásszerűéin megnöveke- dett. A statisztika szerint a húsvéti forgalom idején — amit március 27-től április 1-ig számítanak — több mint 12 millió levelet adlak postára. Egyedül a fővárosban kereken hatmillió levelet kézbesítettek. A húsvéti ünnepeikre Budapesten 68 000 csomagot kézbesítettek, s az ország különböző helyeire százötvenezret továbbítottak. (MTI) Veszedelmes járvány a házi rakétagyártás Párizs (AP). A francia fiatalság körében veszedelmes járvány ütötte fel fejét: a házi rakétagyártás. A húsvéti ünnepek alatt áldozatot követelt egy robbanás: egy tizenhat éves fiú meghalt, két társa súlyosan megsebesült, (MTI) XX-XXI. kér. Vendéglátóipar! Vállalat étadna üzemképes állapotban levő mosodát 2 db 8 kg-os mosógéppel) » elektromos szárítóberendezéssel, mángorlóra], centrifugával, kazánnal« Bp., 1. posta, 41. fiók. _________ ___(1683)