Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-29 / 75. szám
SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1961. március 29.-HÍREKA járási labdarúgó-bajnokságok I. osztályában részben már megkezdődött, részben a következő napokban kezdődik meg a tavaszi forduló. A falvakban is várják már a labdarúgó-barátok, hogy felharsanjon a játékvezetői sípszó, s megkezdődjék a küzdelem a bajnoki pontokért Szeretjük a labdarúgást mi, falusiak is. Azt, amikor kedvenc csapatunk nemes küzdelemben jobbnak bizonyul, mint az ellenfél, vagy becsületes harcban alulmarad. Jogos az igény, hogy a «•falusi« jelző eltűnjék a labdarúgó-mérkőzések elől. A falusi labdarúgás ne jelentsen egyúttal sportszerűtlenséget és kíméletlen játékot ie. Miért mondom ezt? Mert az Ez történt o nagyatádi járásban Megkezdődött a küzdelem a nagyatádi járási labdarúgó-bajnokság I. és II. osztályában. Az első forduló nyomán kirajzolódik a kép. Meggyengült a felsőbogáti csapat. Ezen a héten a bogátiak alig-alig tudtak győzni Bolhás ellenében. Nagy lesz a versenyfutás az elsőségért, amelyért most elsősorban a Kllml ts HSE, Lábod és a Nagyatádi Honvéd csapata vetélkedik. Egy szomorú jelensége is volt a vasárnapi fordulónak. A bajnokság élén álló Nagybaráti nem utazott el Háromíára. A mérkőzések sportszerű keretek között zajlottak le. egyetlen játékost sem állítottak ki. eredmények: nem a legsport&zerűbb keretek között folyt a küzdelem. Talán sohasem volt annyi a sérülés, mint az őszi fordulóban. Az ok: úrrá lett a kíméletlen játékmodor. Előfordult még verekedés is. Egy-egy sportszerű csapat már szinte fél vidékre utazni. Az a véleményem, hogy a Kaposvári Járási Labdarúgó Szövetség vezetői erélyes intézkedésekkel gátat emelhetnek á sportszerűtlenségnek. Ha netán a tavaszi idényben akár a pályán, akár a pályán kívül felüti fejét a sportszerűtlenség, szülessen olyan szigorú döntés, mely elveszi a kedvét a sportszerűt- lenkedőknek. Nekünk, sportköri vezetőknek az a feladatunk, hogy segítsünk a játékvezetőkPécsett váratlanul pontot vesz- tett a Kaposvári Dózsa II. ökölvívó-csapata. Az ok: egy-két versenyző csődöt mondott, ráadásul csonka csapattal utazott el a Dózsa Pécsre, mert az utolsó pillanatban Sülé lemondta a pécsi mérkőzést. Eredmények (elöl a kaposvári öklözök); Légsúly: Csiszár pgy. Deli ellen. Harmatsúly: Rákos pontozásos vereséget szenvedett Horváthtól. Pehelysúly: Vörös ellen Csermák az első menetben feladta. liörniyűsúly: Tamásovi ts ellen nek rendet teremteni a pályán. Szigorúan tel kell lépnünk, — még ha nem népszerű feladat is ez — azokkal a borgőzös "szurkolókkal" szemben, akik egy játékvezetői tévedés vagy vélt tévedés nyomán már vért követeinek. Tegyük széppé a labdarúgó-bajnokság küzdelmeit. Vessük ki sorainkból a nem odavaló elemeket. Mi, fonó-gázlóiak szívesen csatlakoznánk a járási labdarúgó szövetség sportezerűségi versenyéhez, amely, úgy gondoljuk, szintén segítene rendet teremteni a kaposvári járási labdarúgó-bajnokságban. Bárdi József, a Fonó-gázlói Sportkör elnöke. Iváuyi az első menetben feladta. Kis váltósúly ban a pécsi Duna völgyi ellenfél nélkül győzött. Váltósúly: Kovács Kálmán pgy. Kovács M. ellen. Nagy váltósúly: Vadas a harmadik menetben feladta Szász ellen. Középsúly: Miklai ellen Szaiai az első menetben feladta. Félnehézsúly: Aczél feladta Gáspár ellen. Nehézsúly: Csermelyt a harmadik menetben sérülés miatt leléptették Kincsei ellen. Végeredmény 10:10. ..............— Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Tóth Antal fia, Antal, Szöllősí József leánya, Zsuzsanna, Nagy János fia, János, Szántó István leánya, Teréz, Göndöcs János leánya, Zsuzsanna, Márton Dénes fia, Zoltán,, Szira József leánya, Ágnes, Béri Ernő fia, Ernő, Kovács Tibor fia, Tibor, Báli látván fia, Tamás, Nagy János fia, János, Venczel Imre leánya, Anikó, Gál Márton fia, Márton, Tamás Árpád leánya, Piroska. Házasság: Bogdán János— Orsós Margit, Mácsók Tibor—Papp Márta, Antal József—Csirmaz Zsófia, Tomsics József—Kertész Anna, FÜlöp János—Kiss Erzsébet. Halálozás: Bilinczkl János 65, Nagyfi Lajos 78, Kiss Sándomé 65, Tursics Józsefné 68, Kocka László 61 éves. — ZÁRÓVIZSGÁT tettek a Csurgói Napsugár KTsz KISZ politikai iskolájának hallgatói. A fiatalok jelentős fejlődésről adtak bizonyságot. — 4 millió 500 ezer darab tojással teljesítették túl negyedéves tervüket megyénk felvásárlói. Március 28-ig 20 millió darab tojást vásároltak íeL — CSAKNEM TÍZEZREN ADTAK VÉRT az elmúlt év második felében az ingyenes vérad&mozgalom keretében hazánkban. Ebbén az esztendőben a vidéki véradó alközpontok brigádjai 110 járási székhelyre, illetve nagyobb községbe látogatnak el az úgynevezett díjmentes véradó-napokra. — „Kiváló földművesszövetkezet" címmel tüntette ki a SZÖVOSZ igazgatósága és a KPVDSZ elnöksége a második félévi munkaversenyben elért eredményei alapján a vízvári, a siófoki, a böhönyei, az ádán- di és a vései szövetkezetét. Az alsóbogáti fogyasztási szövetkezetét -Kiváló fogyasztási — SZOMBATON TARTÓT ta Évzáró közgyűlését a Barcsi Építőipari KTsz. IS napi keresetnek megfelelő részesedést adtak át takarél betét-könyvekben a dolgozóknak. — Az április 4-1 és május 1-i ünnepségek előkészületeit beszelték meg tegnap esti értekezletükön a város üzemi, hivatali és területi párttitkárai. — A KVTASl ALTALÁNOS ISKOLA NÖVENDÉKEI vasárnap Borka Géza A próféta gyűrűje című énekes, táncos' mesejátékét , mutatták be. Az előadás bevételét közös iskolai kirándulásra fordítják. — Nagy teljesítményű műtrágyaszórót szerkesztett Vida Vendel, a csökölyi tsz főgépésze. A gép forgássebessége 30 méter körül van, és naponta 100 holdnál is nagyobb területet szór be egyenletesen műtrágyával. — TÖBB MINT KÉTEZER RÁNTANI VALÓ CSIBÉT ad át az ünnepek előtt a BARNE- VÁ LL-nak a magyaratádi Március 8. Tsz. A szövetkezet ebből 40 ezer forint bevételre számit. — 4 millió forintot költenek az idén Kaposvárott út, járda és csatorna építésére. — Fándll János szombaton este ittasan vezette KY 16-74 rendszámú motorkerékpárját. Kelevíz községben bukott, s húsz napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. — Tűz volt a Cseri úton. Hétfőn délután a Cseri úton Csaba László kiskereskedő üzletének raktárában tűz keletkezett. A vizsgálat szerint a tüzet a raktár mellett eldobott égő cigarettavég okozta. A raktár és a benne tárolt áru meg^Á^űvelődés <S ?órakozás Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Amerika hangja (Ráfkai-bérlet). Vörös Csillag. 29-ig 5. 7, 9 órakor: Házasodni akarunk. Szabad Ifjúság. 29-ig 4, 6, 8 órakor: A kalandor. (14 éven alul nem ajánlottá KiPPl-Kónai Múzeum: Csiszár Elek festőművész képkiál- litása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárágjelentée Várható időjárás szerda estig: fokozatosan mérséklődő* északi, északnyugati szél. Fel- hőátvonulásck, néhány helyen futó esővel vagy futó hózáporral. Éjszakai és hajnali fagyok. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—10 fok kö_ zött. A balett gyöngyszemei címmel értékesnek, színvonalasnak ígérkező estet rendez április 10-én este a Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekara a Csiky Gergely Színházban. Két kiváló művészt hívtak meg ebből az alkalomból Kaposvárra: Lakatos Gabriella Kossuth-díjast és Havas Ferencet, a Magyar Állami Operaház .szólótáncosait. Közreműködik a műsorbein Menyhért Jacqueline, Gaál Éva. Gé- czy Éva, Dózsa Imre, Pethö László és Péter László, az Operaház táncosai. A műsorban, _ SPORT _ Teremtsenek rendet a kaposvári járási labdarúgó-bajnokságban is rém labdarúgó-bajnokságban őszi idényben a kaposvári jaÖkölvívó területi CSB Kaposvári Dózsa II. Pécsi Dózsa 10:10 Nagyatád II.-N. Honvéd 0:0. Lábod—Nagykorpád 7:1. Bolhás-Felsőbogát 2:3. KUmits HSE—Kutas 6:1. A bajnoki táblázat állásas 1. Nagybaráti 2. Kllmits HSE 3. LábocJ 4. N. Honvéd 5. Felsőbogát 6. Nagyatád n. 7. Háromfa 8. Nagykorpád 9. Bolhás 10. Kutas 10 9 - 1 41:7 18 11 8 2 1 39:12 18 11 9 - 2 45:15 18 10 7 2 1 33:12 16 1161 421:1813 11 2 2 7 13:48 7 9 3 1 5 5:17 7 10 2 1 7 19:39 5 11 2 - 9 21:40 4 10 - - 10 8:38 - Bokor Antal Ivusza (KMTE) a megyei asztalitenisz tízekbajnoka Két napon át szólította asztalhoz Somogy megye legjobb asztalite- niszezőlt a Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség térti tízekbaj- noksága. Legjobb asztalitenisze- zőínk e versengése a várakozásnak megfelelően szép és színvonalas küzdelmet hozott. A verseny sorsa már az első napon eldőlt: Ivusza legyőzte a megyei bajnokságot nyert siófoki Balázs Il-t. Ettől kezdve a két versenyző ellenállhatatlanul tört előre. Ivuszának mindvégig sikerült megőriznie veretlenségét és nyert. Balázs II. sem talált újabb legyőzőre. Ä többiek már eléggé keresztbe verték egymást, közülük Kák (Marcali) szerezte meg a harmadik helyet. Meglepetés is akadt. Ennek számit Kis gyengébb helyezése. Igaz; ebben közrejátszott, hogy Kis most próbál áttérni a soft ütőre. Egyelőre még nem "ízlik" neki az új ütőtípus. A tízekbajnokság végeredménye: 1. Ivusza (KMTE) 9 18:2 2. Balázs H. (Siófok) 8 16:4 3. Rák (Marcali) 5 11:11 4. Forró (KMTE) 4 12:13 5. Molnár (KMTE) 4 11:12 6. Bérdi I. (Kinizsi) ' 4 9:12 7. Bérdi II. (Kinizsi) 3 10:15 8. Kis (KMTE) 3 9:14 9. Balogh (K. Vasas) 3 9:15 10. Műdig (K. V. Lobogó) 2 9:16 Építőipari könnyű- és nehézgép-kezelői vizsgával rendelkező gépkezelőket felveszünk. Jelentkezés ÉM Siraosr megyei Állami K]-Kőipari V. Gépészete (Kaposvár, Berzsenyi n. 41.) (347)____________ A KMTE női aszlaliteniszezőinek újabb sikere szövetkezet", a Szövetkezetek Somogy megyéi Értékesítő (Központja pedig a "Kiváló szövetkezet» címet nyerte el. semmisült.- K. Kinizsi—K. Dózsa NB Ill-as labdarúgó edzőmérkőzés lesz ma du. fél 5 órakor a Kinizsi-pályán. (3330) KMTE—Budapesti Egyetértés 12:4 Az NB II. nyugati csoportjának második és negyedik helyezettje csapott össze a budapesti találkozón. A második helyen álló Egyetértés volt a mérkőzés nagy esélyese. Az egyre jobban belelendülő Kaposvári MTE női csapata azonban ellenállhatatlan volt, s imponáló fölénnyel nyert. E győzelemmel az MTE befogta az előtte álló Egyetértést. Minthogy további mérkőzéseit már mind Kaposvárott játssza a csapat, jelentősen megnövekedett az esélye annak, hogy a KMTE női együttese feljut az NB I-bel Az Egyetértés elleni találkozón Vinczéné kitűnő formában játszva mind a négy ellenfelét legyőzte. Farkasné és Szereczné 3—3, Balogh Margit pedig két győzelmet aratott. A K. Dózsa férfi- és Felsőbogát női csapata nyerte a Kovács Rezső teremröplabda-*tornát Súlyos baleset Balatonszemesen Március 26-án Balatonszemesen súlycs baleset történt. Csató Adám szóládi lakos nem látta el megfelelő világítással motorkerékpárját, noha este 8 óra után is motorozott. Emiatt nem vette észre az úttest szélén szabályosan haladó Molnár István balatonszemesi lakost és elütötte. Molnárnak semmi baja nem történt, Csajtót viszont életveszélyes állapotban szállították a kaposvári kórházba. Állapota válságos. A KRESZ előírja, hogy kivi- lágítatlan járművek este a közúti forgalomban nem vehetnek részt. Az ilyenek már többször okoztak halálos balesetet is. A szabályok megsértése ismét súlyos következménnyel járt. melyet Barkóczy Sándor,, az Állami Operaház tagja ismertet majd, helyet kapott Csajkovszkij Diótörő és Hattyúk tava című balettje; részleteket láthatunk Aszafjev Párizs lángjai, Kenessey Keszkenő című művéből is. Ravel Boleró- ja, Strauss Kék Dunája és még néhány szép balettrészlet és zene teszi teljessé az estet. A Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekarát Kósa Sándor vezényli. Már jó előre nagy érdeklődés előzi meg a balettestet, Kaposvár művészeti életének egyik kiemelkedő eseményét. ünnepi nyitvatartási rendje A befejező forduló sem a legjobban sikerült. Szinte kongott az ürességtől a Tanítóképző hatalmas tornaterme. Ismét csonka volt a forduló, Nagyatád és a Kaposvári Honvéd csapata ugyanis nem jelent meg a mérkőzéseken. , A forduló eredményei: Nők K. V. Lobogó—Leánygimnázium 23:22. K. V. Lobogó—Tanítóképző 23:21. A balatonlellei országúton rendezte meg első idei országúti megyei válogató jellegű mérkőzését a Somogy megyei Kerékpáros Szövetség. Kirobbanó eredmények az év első versenyén nem születtek. A fő versenyzők vetélkedéséből ez alkalommal is Pákozdi Károly került ki győztesként. Egy percet vert rá Füzérre, aki mögött újabb egy perces hátránnyal hajtott Kiss Kálmán a célba. Eredmények: Hl. o. versenykerekesek (táv 40 km). Egyenkénti indítással. 1. Pákozdi (K. Kinizsi) 1:10.40. 2. Füzér (K. Kinizsi) 1:11.40. 3. Kiss (K. Kinizsi) 1:12.46. Verseny kerekes ifjúságiak (táv 30 km). 1. Turnár (K. V. Lobogó) 59.15. 2. Hídvégi (K. V. Lobogó) rajta. 3. Szolnoki (K. V. Lobogó) 59.18. Vaskerekes felnőttek (táv 30 km). 1. Fridrich (K. Kinizsi) 58 p. 2. Müller (K. Kinizsi) rajta. 3. Gáspár Zoltán (K. Kinizsi) rajta. Vaskerekes ifjúságiak (táv 30 km) 1. Gábor (K. H. Vasutas) 58.20. 2. Filiszár (K. H. Vasutas) 1:05. 3. Hermann (K. H. Vasutas) rajta. Vaskerekes serdülők (táv 20 km). L Kalmár (K. Kinizsi) 40.30. Férfiak Tejipar—Postás 45:18. Taszár—Postás 42:16. Vörös Lobogó—Táncsics 42:22. Az elmaradt mérkőzések pontjait jóváírták, és végeredményben hivatalosan befejeződött az idei téli Kovács Rezső teremröplabda- torna. A szép serleget a férfiaknál teljesen megérdemelten a K. Dózsa csapata nyerte. A női elsőséget ismét a felsőbogáti lányok szerezték meg. 2. Horváth K. (IC. Kinizsi) rajta. 3. Alföldi (K. Kinizsi) rajta. Szabó József Az üzletek Március 31-én, pénteken Kaposvár -városban a lcétműszakos tejivók és tej boltok a szokásos hétköznapi időben, az egyműszakos tejboltok 6—13.30 óráig és 16 órától 18 óráig tartanak nyitva. A többi bolt a szokásos nyitvatartással üzemel. Április 1-én, szombaton a másfél és kétműszakos élelmiszerboltok (beleértve a hús-, tej-, kenyér-, fűszer-csemege-, hal-, valamint a zöldség- és gyümölcsboltokat is) a szokásos nyitvatartással, az egv- műszakos élelmiszerboltok (beleértve a fűszer-csemege és zöldség- gyümölcsboltokat) a reggeli nyitástól déli 12 óráig, délután j.4—18 óráig, az egyműszakos húsboltok a szokásos szombati ebédszünettel 19 óráig, a halszaküzlet rendes szombati nyitvatartással, az egyműszakos tej boltok ebédszünet nélkül 15 óráig, az édességboltok a szokásos reggeli nyitástól 13 óráig, valamint 15 órától 19 óráig állnak a közönség rendelkezésére. Az iparcikkboltok közül a Május 1. utcai 116. sz. férfi-divatárú bolt, a 118. sz. gyermekruházati bolt, a 133. sz. női kötött- és divatáru-bolt, a 122., 129. sz. játékbolt, a 124. és 128. sz. (Carmen és Opera) illatszerbolt, a Kossuth téri 120. sz. áruház és az Ady Endre utcai 123. sz. üveg-por- celánbolt ebédszünet nélkül 18 óráig tart nyitva. A fentiekben meg nem említett összes többi bolt rendes szombati nyitvatartás szerint üzemel. Április 2-án, vasárnap az összes boltok — a 350. sz. édességbolt kivételével — zárva tartanak. A Május 1. utca 4. számú 350. sz. édességbolt 9—13 óráig nyitva lesz. A piaci standok zárva tartanak. Április 3-án, hétfőn a tejivók és a tej boltok 7—10 óráig, a Május 1. utca 23. számú 349. sz. édességbolt 9—13 óráig, a Május 1. utca l. számú 31Q. sz- húsbolt 7—11 óráig, a Május 1. utca 4. sz. 124. sz. illatszerbolt 8—12 óráig, a rokkanttelepi 376. sz., a Berzsenyi utcai 305. sz., a Füredi utcai 313., a Kisfaludy utcai 306. sz., a Hunyadi János utcai 341. sz., a Dimitrov utcai 308. számú, a Szalma István utcai 363. számú, a cukorgyári 389. sz., a Nádasdi utcai 331. sz., a Gorkij utcai 311. sz., a Budai Nagy Antal utcai 307. sz., a donneri 368. sz.. a Domb utcai 360. sz., a Kölcsey utcai 303. sz., az Ady Endre utcai 301. sz., a Mártírok téri 352. sz., a Május 1. utcai 323 sz., 310. sz., a 120. sz. csemege-, valamint a 309. sz. fűszer-, illetőleg csemegeboltok, továbbá a Május 1. utcai és a Tóth Lajos utcai kenyérbolt, végül a kaposvári földmüvesszövctkezet Kanizsai utcai 1. sz., a Vöröshadsereg útja 36. sz. alatti - sz. és a Szigetvári utcai 20. sz. idmiszer- vegyesboltja 8—12 óráig tart nyitva. A piaci standok s-jkásos vasárnapi nyitvatartással üzemelnek. A fentiekben meg nem említett összes többi bolt zárva lesz. Április 4-én, kedden az összes boltok — beleértve a piaci standokat is — zárva tartanak. A kedden szokásos piac szerdán, azaz 5-én lesz. A vendéglátó egységek (beleértve az éttermeket, kisvendéglőket, zenés szórakozóhelyeket, * italboltokat, cukrászdákat, eszpresszókat stb.) április 1-én, 2-án és 3-án a szokásos, szombati, 4-én a rendes vasárnapi nyitvatartással üzemelnek. A járási székhelyeken és a megye községeiben az ünnepi nyitvatartás rendjét a területileg illetékes járási tanács v. b. kereskedelmi csoportja állapítja meg. A karádi földműve^zSveikezct vas-műszaki boltjában nagy választékban kapható: 259 cis)3 -es Pannónia )75 „ Tünde „ 125 „ Oanuvia „ Panni, Bírva lobogói, valamint női, tártiterékparolf. HIRDESSEN Á QCéplapban HIRDETÉSEK VIDÉKEN az alant felsorolt MEGBÍZOTTAINKNÁL is feladhatók BARCS; Perl Imre, Bútorbolt. CSURGÓ: Peti Erzsébet, Könyvesbolt. FONYÓD; Bata' Lőrinc, Könyvesbolt. MARCALI; Zavagyil Géza, Könyvesbolt. NAGYATÁD; Paczek Mihályné, Könyvesbolt. TAB; Küszter Ferenc, fmsz-áruház. (3529) A Somogy megyei Moziüzemi Vállalat pályázatot hirdet üzemgazdász munkakör betöltésére Jelentkezés a vá'falat központjában: Kaposvár, Május 1. n. 14. Szükséges szakképzettség: közgazdasági egyetem vagy okleveles könyvvizsgálói oklevél. (3528) Kerékpáros országúti Idénynyiló Vákvxdi legyőxte Fusert és Kiss Kálmánt a főversenyben 00891328