Somogyi Néplap, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 7. szám

Vasárnap, 1961. január 8. SOMOGYI NÉPLAP Együtt a munkásokkal Az 1961-es népgazdasági terv megjelöli, hogy az iparban elő­írt 8 százalékos termelési ’ ér­téknövekedés kétharmadát a termelékenység emelésével, nem pedig a munkáslétszám szaporításával kell elérnünk, ha biztosítani akarjuk, hogy az életszínvonal is az előirányzott mértékben javuljon. A cél te­hát világos, jól átgondolt, meg­valósítható, egyszersmind ta­lálkozik népünk egyetértésével. A feladat nagyobb a tavalyinál, amikor a termelési érték két­harmadánál kisebb mennyisé­gét kellett a termelékenység növeléséből megteremteni. Vi­szont egyrészt a tavaly szer­zett tapasztalataink hozzáse­gítenek bennünket ahhoz, hogy gyorsabban szervezzük meg a termelékenyebb munka feltéte­leit, másrészt pedig a tavalyi műszaki fejlesztés, az új gé­pek, az új technológiai eljárá­sok, az ésszerűbb szervezés az idén már jóval erősebben éreztetik hatásukat a termelés­ben. Nem volna tehát helyes, he nem akarnánk többet elér­ni a tavalyi eredményeknél. A műszaki fejlesztés a nyomában járó termelékenység-növeke­dés szakadatlan fejlődést je­lent. Minden új gazdasági évet lehet eredményesebben zárni az előzőnél, ha kihasználjuk a termelést fokozó lehetőségeket. Ezek a lehetőségek az idén is adva vannak. Megyénk majd minden üzemében találkozunk még manufakturális, azaz kis­ipari jellegű termeléssel, ame­lyet gépesítéssel meg lehet szüntetni. A TRANSZVILL- nál, a KaDosvári Faipari Vál­lalatnál bebizonyosodott, hogy a szalagosítás, a munka folya­matosabbá tétele meggyorsítot­ta, olcsóbbá tette a termelést. Korszerűsítésre, szalagosításra, célszerűbb anyagmozgatásra a TRANSZVILL-nál, a Faipari Vállalatnál, de másutt is még sok lehetőség van. Az eddiginél jobban lehetne takarékoskodni is, hisz koránt­sem merítettük ki tavaly en­nek forrásait. Érdemes elgon­dolkodni azon, hogy tavaly rész­letesebb takarékossági tervek nélkül is értünk el szép ered­ményeket, de vajon mennyivel többet takaríthatnánk meg az idén, ha az üzemek vezetői, műszakijai a munkások bevo­násával készítenének részletes takarékossági tervet? Ha ezt a tervet a műhelyekben, a mun­kásokkal való beszélgetés köz­ben állítják össze? Ezeken a műhelyértekezleteken lehet igazán látni azt, hol van még pocsékolás, hol szükséges szin­te égetően az újítás, az éssze­rűsítés. Igen, az újítás és az ésszerűsítés, amely egyik leg­hatékonyabb eszköze a terme­lékenység növelésének. Persze csakis akkor — mint a Cukor­gyárban, a Textilművekben —, ha él az újítómozgalom, ha bü­rokratikus intézkedésekkel, hanyagsággal nem szegik az újítók kedvét, mint a TRANSZVILL-nál. Az üzemek vezetői tapasztalhatják, hogy igazán jó eredmény csak ott érhető el, ahol építenek a munkásokra. Ahol számítanak lelkesedésükre, és ahol ezt a lelkesedést szakmai útmutatás­sal, segítséggel párosítva gyü- mölcsöztetik is. eS llllllUeilUll a leg­fontosabb követelmény: együtt a munkásokkal. Nem lesz ered­ményes a főmérnök vagy az igazgató elképzelése, akármi­lyen helyes is, ha azt a mun­kások véleménye, segítsége nélkül, csupán adminisztratív üton-módon akarják megvaló­sítani. Ha az ő gondolataikhoz a munkások is hozzáadják a sajátjukat, bizton lehet ered­ményt várni. Nem egy brigád azért érte el a megtisztelő szo­cialista címet az első hat hó­napban, mert az üzem vezetői, műszaki dolgozói figyelemmel kísérték munkáját, és ahol szükség volt rá, menetközben segítséget adtak azzal, hogy megteremtették a munkaver­seny feltételeit. A Finomme­chanikai Vállalat már ismert csiszoló-brigádja hiába akart szocialista brigád lenni addig, amíg az üzem vezetői, szak- szervezeti bizottsága ügyet sem vetettek rá, nem törődtek problémáival. Mindjárt meg­változott azonban a helyzet, mihelyt kellő mennyiségű anyagot, munkát biztosítottak számukra, s rendszeresen ér­tékelték teljesítményüket. A közös, egymást segítő munká­nak köszönheti a brigád, hogy ma a szocialista jelzőt viselhe­ti. Közös munkát! Az üzemek és vállalatok vezetői kezdjék az évet azzal, hogy részletesen megismertetik a tervet a mun­kásokkal. Az idei terv teljesí­tése nem könnyű, de nem is le­hetetlen. Semmiféle aggoda­lomra sincs ok. Ezt éppen az elmúlt év bizonyította be azoknak, akik a tavalyi feszí­tettebb tervektől az első pilla­natokban megijedtek. S nem­csak teljesítettük, hanem túl is teljesítettük azokat. Az idén se kell teljesíthetetlen felada­toktól tartani. Az bizonyos, hogy az idei terv sem ad mó­dot könnyelműségre, hanyag­ságra, késedelmeskedésre. Teljesítéséhez az kell, hogy az év első pillanatától kezdve ko­molyan vegyék az üzemek ve­zetői és dolgozói a feladatot, és ez jellemezze őket egész évben. Így csak siker koronáz­hatja a munkát. Ebben az eset­ben növekszik a termelékeny­ség. Ne legyen az üzemben olyan, munkás, segédmunkás, aki ne tudná, mi a feladata. De később se akadjon olyan, aki ne tudná, hányadán áll fel­adatainak végrehajtásával. Magyarán a tájékoztatást a múlt évinél sokkal jobban szemezzék meg az üzemekben. Megyénk üzemei bebizonyí­tották, hogy képesek elvégezni a nehezebb feladatokat is. Ál­talában túlteljesítették a ter­vet, több helyütt a termelé­kenység is emelkedett. Javult a munkafesvelem, több jelen­tős újítás született. Megvan te­hát a kellő tapasztalat. Meg­van a tervek teljesítéséhez a szükséges anyag és minden egyéb feltétel is. Végrehajtá­sukhoz csupán közös, jó mun­ka kell. Minden becsületes munkás, műszaki és adminisztratív dolgozó magáévá tette népünk gazdasági célkitűzéseit. Az ő törekvésük, szilárd elhatározá­suk biztosíték arra, hogy öt­éves tervünk első esztendejé­ben megyénk ipara teljesíti a termelésben, a termelékenység növelésében ráháruló felada­tot. Szegedi Nándor A börtön kapujától a munkahelyig AZ UTÓNEVELÉSRÖL A bünteités-végrehajtási szer­vek nagy gondot fordítanak a társadalom ellen vétők neveié sére. Arra törekszenek, hogy tettüket megbánó, becsületes életre vágyó embereket adja­nak vissza a társadalomnak. A börtönben folytatott nevelő­munka azonban keveset érne, ha az elítéltet szabadulása után nem segítenénk jó útra téríteni, illetve azon megtar­tani. Ahhoz, hogy a börtönből szabadultak beleilleszkedhesse­nek társadalmunkba, utógon­dozásukban nagy szerepet kell vállalniuk a különböző állami és társadalmi intézményeknek. Biztosítani kell megélhetésü­ket, azaz munkához kell jut­tatni őket. Természetesen nem arról van szó, hogy vezető vagy bizalmi munkakörbe helyezzék őket. Olyan munkát kapjanak azonban, hogy emberhez mél­tóan élhessenek. A kormány egyik közelmúlt­ban megjelent rendelete is elő kívánja segíteni, hogy a bör­tönből szabadult személyek mi­előbb munkához jussanak, be­illeszkedhessenek a társadalom életébe. A tapasztalatok szerint azonban nagy részük nehezen tud elhelyezkedni, mert több vállalat ridegen elutasítja őket. Pedig annak az alkotmányos elvnek, hogy társadalmunkban minden állampolgárnak joga van a munkához, érvényesül­nie kell a börtönből szabadul­tak esetében is. Sok munka­helyről nem is válaszoltak a büntetés-végrehaj-ási szervek­nek arra a levelére, amelyben segítséget kértek a szabadulok elhelyezéséhez. Vagy ha vála­szoltak, a legtöbbször elutasí­tóan. A kormány rendelete kötele zi az állami vállalatok (intéz­mények) és a szövetkezetek ve­zetőit a börtönből szabadult személyek munkába állításá­nak előmozdításéra, ha az al­kalmazásnak alapos akadálya nincs. Szép példával szolgált a Somogy megyei Állami Építő­ipari Vállalat. A börtön kéré­sére, hogy állítsák munkába Sz. F. elítéltet, a következőt válaszolták: » .. .szabadulása után vállalatunk Sz. F.-et is­mét tudja és kívánja alkalmaz­ni.-“ De vajon mit mondanak azok a vállalatok, amelyek ed­dig óvakodtak a börtönből sza­badult személyek foglalkozta­tásától? A Textilművek sz. b.- titkára arra hivatkozik, hogy már sokszor becsapódtak. Mire szakmunkást neveltek volna az «■ilyen« emberekből, odébb áll­tak, más vállalathoz mentek. Pedig érméi az üzemnél már jó néhány börtönviselt ember vált becsületes munkássá. De több is válhatott volna! S ezt elismerik a vállalatnál is. De ha csak munkát adunk, az kevés. Intézkedéseikkel, fel- világosító, nevelőmunkájukkal nagy segítséget nyújthatnak a börtönviselteknek az államha­talmi, államigazgatási, társa­dalmi és tömegszervezetek. Egy börtönbüntetését töltő fia­talember említette, hogy a mostanit megelőzően »ült« már egyszer. Szabadulása után ren­des munkához, jutott, de min­dig egyedül töltötte szabad ide­jét. Egy idő múlva szokásává vált a céltalan járkálás, csa­vargás, ivás. Hogy ivási szenve­délyét kielégíthesse, idegen pénzhez nyúlt. Bizonyára meg­menthető lett volna, ha mun­kahelyén a szakszervezeti bi­zottság vagy a KISZ-szervezet törődik vele. Hóiéval tölti el a szabadulta­kat a velük való tapintatos, de a munkafegyelemre, a társa­dalmi együttélés szabályiénak szigorú meg'.artásáxa nevelő bánásmól. Sok-sok levél ta­núskodik erről. A sok közül találomra idézem V. I. volt el­ítélt levelének egy részét: »... Szabadulásom után pár nao múlva sikerült elhelyez­kednem. Elég jókeresetű állás­ban vagyok, családomhoz kö­zel. Most próbálok újra beleil­leszkedni a társadalomba, meg­próbálok minden erőmmel olyan becsületes ember lenni, amilyennek maguk szeretné­nek látni.« Jó érzés ilyen leveleket ol­vasni, hiszen egy-egy ember megmentéséről szólnak. Akad­nak persze visszaesőik, olyanok, akik a legemberibb törődés kö­zepette is a rosszat, a bűnt vá­lasztják. Ezek azonban kevesen vannak. Miattuk nem szabad elhanyagolni a többséget: a megtévedt, de becsületes élet­re vágyókat. Németh Sándor Vizsga emberségből A Somogyi Néplap decem­ber 31-i számának 4. oldalán egy szűkszavú felhívás jelent meg. Szentpáli Jánosné, az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat 384-es számú piaci pavilonjának vezetne arra kérte azokat a vevőket, akik 20 méter sertésbél helyett té­vedésből 50 méternyit kaptak — holott csak 20 métert fizet­tek —, hogy az árkülönböze­tet juttassák el címére. Sokan találgatták a felhívás elolvasása után, hogy vajon milyen hatása lesz a kérésnek, mit tesznek az emberek, ha megtudják: több mint 15 ezer forint károsodás ért egy dol­gozó asszonyt, aki az emberek jóságában, becsületességében reménykedve éjszakánként alig tud aludni a nagy izga­lom miatt. Talán egy kicsit vizsga lesz ennek a felhívás­nak a visszhangja, vizsga lesz emberségből. Sajnos, Szentpáliné még mindig nem nyugodott meg. hiszen mindössze hatan je­lentkeztek nála, hozták a pénzt, és próbálták vigasztal­ni. Kóta Béláné, Szabó János­né, Laki Lajos, Szondi Mózes, Bóna Gyuláné és Gelencsérné jött el eddig: »Tévedésből 50 méter belet kaptam, tessék visszaadom.« De háromszázan még nem jelentkeztek, háromszáz em­beri nyugodtan ül otthonában. Nem gondolva arra, mi a kö­telességük, nem gondolva ar­ra, hogy mit vár, mit követel tőlük az emberiesség. Szentpáliné még reményke­dik. Az embereken, vásárlóin fordul meg, hogy ne csalód­jék. P. Gy. BERKES! flMBRflS cAudás és hűség szed az apróhirdetési rovatot Aztán óvatosan becsengetsz.!* Idős, kicsit hajlott hátú öreg-| A párt számít az orvosokra a szocializmus építésében Találkozóra hívta össze a (7) Márti hibái, gyengéi az kodása, mert így Márti is bol- nyolc éves vagy, ruhád kopott, emlékezés során elmosód- dogtalan, de nem tudtam meg- fekete göndör hajad homlokod- tak, de felfokozva megma- győzni. ba hull. »Cigány.« Ez a neved rad’t a jóság, a szépség, a tőrei» — Nem, Ági. így történt, a mozgalomban. Tavasz van. len hűség. Nem hitte hát, hogy Talán ha engemet is rehabili- Háborús tavasz. A szovjet csa- Márti hűtlen lesz, hiszen az táltak volna, mint' Pistát, ta- patok szédületes gyorsasággal élete nyitott könyv volt előtte Ián akkor másképpen cseleked- közelednek, öntő vagy a Kol- kora ifjúságától, s ha árulást tem volna. De így? Be kell lát- tai-féle Műszergyárban. Mivel követett volna el, arról Már- nőm, hogy Márti nem lehet egy a gyár a németeknek dolgozik, tinak tudnia kellett volna. Az áruló felesége, első útja haza vezetett. Évek Elkábultam. Csak dadogva során, nap mint nap ezer alak- jöttek elő szavaim, ban képzelte maga elé a vi- — Nem rehabilitáltak? Té- szontlátást. Az elképzelésből ged?... azonban kihagyta az eshető- Szomorúan intett a fejevei. ségeket, hogy a csengetésre — Nem, Ági. S ez talán job- egv idegen, kövér férfi nyit ban fáj mindennél. ajtót s Márti szoknyájába az Nem akart beszélni. S bár találkozóra, nagyon idegen férfinak szült kislány hallgatott volna. Bár sohasem vagy, mert úgy érzed, kapaszkodik. Ez történt. Bá- ismertem volna meg az okát. óta figyelnek. Látlak, amint do da Vinci Utolsó vacsorája múlták egymást és hebegtek. Emlékezetes marad számom- lassan végigbandukolsz a csen- Mutatod a képet és esetlenül t A lakás Gézáé volt s most ide- ra az a beszélgetés. Te soha- des Liget utcán. Óvatosén magyarázol. asszony csoszog a kapuhoz, öz-i* vegy vitéz Varga Ábrisné. óvárosi pártbizottság a Kapos- — Kezitcsókolom ... méltó-j*várott élő és dolgozó kommu- ságos asszony. — Tudatosan jgnista orvosokat. A találkozó mondasz méltóságos asszonyt,wcélja ^ volt> hogy megvitas- mert abból semmi baj seiri^3ák a kommunista, és párton származhat, majd az új Ságra hívüli orvosok, egészségügyi mutatsz és folytatod. — A hir_£clolgozök problémáit. Az orvo- detésre jöttem. «sok elmondották, hogy több Özvegy vitéz Varga Ábrisné|erkölcsi támogatásra van nem tiltakozott a megszolitas^3Z.ükségük; a párt es az állami ellen, de végigmustrál, ^ minták ^ézniények részéről, és sze- egy furcsa csodabogarat és va~jü.-etnék, ha a felsőbb egészség- lószinűleg azon tűnődik, irútáSagyj szervek gyakrabban tá- akarhat egy kopott ruhás mun-jjj.naszkodnának az ő vélemé- kás Brunner Mátyás müvé=2!j!,ly0kre> megvitatnák az orvo- úrtóL Kapcsolsz és hogy a fe-®-ok megannyi ügyes-bajos hogy kapcsolatban állsz Gézá- lesleges kérdezősködéstől sza-|| j0igát. val, aki pár napja költözött az badulj, aktatáskádból elohalá-É c,a Vsett az orvosetika új illegális lakásba. Még nem szol egy színes, nyomtatott | jártál ott, vártad az értesítést, szentképet, amelyet valamikor Végre , megjött. Felkészülsz a régen a tisztelendő úrtól kap óvatos tál ajándékba a katekizmus bó áj napok való kitűnő feleletért. Leonar-jjj a katonai parancsnokság fel­mentett a katonai szolgálat alól. Senki sem tudja rólad, ány kérdéséről és arról, hogy mit kell érteni az orvosok társadalmi munkáján. A párt véleménye: az orvosok akkor végeznek társadalmi munkát, ha a betegségek megelőzése céljából hatásos tevékenysé­get fejtenek ki, és ismeretter­jesztő előadásokat tartanak. Népünk joggal kéri tőlük, hogy álljanak ki határozottan a haladás, az ő jólétüket is megteremtő szocialista társa­dalom mellett. A városi pártbizottság a jö­vőben összehívja a párton kí­vüli orvosokat is, egy későbbi időpontban pedig a fiatal kór­házi, valamint az SZTK-arvo- sok találkozójára kerül sor. Az 1900-ban végzett Hiányt értékelte az Építőipari Váüaiat pártszervezete az sem meséltél az illegalitásban mégy, időnként körülnézel, eltöltött éveidről, mindig azt mondtad, hogy nem vagy Hári János. Nem azért tetted, amit tettél, hogy utólag, évekkel később fecsegj róla. Emlék­nem követnek-e. Mióta a gyár­ban összevesztél Gruber fő­mérnök úrral, félsz, mert tu­dod, hogy Gruber öccse Ge­szem, nem állhattad azokat az rencey százados, a csendőmyo­gen betolakodóként állt előszoba közepén, egyikük sem tudta, hogy mit mondjon. Csak a kislány selypítette: »Anuka, ki ez a bácsi?« -— De a kislány sem kapott választ. Géza ott töltötte az éjszakát, összeom­lott benne minden, nem volt kedve a beszédhez, a magya­rázkodáshoz, úgy döntöttek, hogy másnap tisztázzák a dől- egyetértettem veled, gokat. Este azonban dr. Fehér azt mondottad, hogy _ ________ ______________ b ement Gézához és közölte ve- sokkal többet tehettünk volna, séges, hogy a főmérnök az öcs- az öregasszonyhoz fordul, le, hogy másnap távoznia kell. Talán kevesebb orosz katona cse utasítására játssza az anti- — Hozzám? Géza kidobta az orvost. A ve- halt volna meg értünk, tálán sokkal több sajat ver folyt tasisztat. volna el, de akkor jobban meg­becsülnénk mindazt, amit kap­tunk. S mivel Gézát kényszerítet­embereket, aikik társaságban másról nem beszéltek, csak a hőstetteikről. S mélységesen amikor többet, mozó alosztály tisztje. Persze, ezt sokan nem tudják, de té­ged az elvtársak értesítettek, hogy vigyázz Gruberra, lehet­— Anyámnak szeretném!* Taggyűlésen értékelte az megfestetni. Nagyon kedveli.$ Építőipari Vállalat pártalap- Gondoltam, karácsonyra meg-* szervezete az 1960-ban végzett lepem vele. Háború van. Jól!«munkát. Fock Jenő párttitkár fizet a gyár. Van egy kis pén-«ismertette az eredményeket, zem... ' i*! kiemelve a tsz-istállók határ­Amikor ájtatos szemmel fel-£ időre való elkészítését, majd a nézel, már Gézát látod magad előtt. Fehér köpenye festéktől-: tos, arcát a dús, szőke bajusz; teljesen megváltoztatta, haja is: hosszabb a szokásosnál. Géza: Igen. A művész urat Megállsz a 16-os számú ház resi. előtt. Amolyan földszintes csa- Játsztok. tem s taivelő is végigak^ vf^lők építettek ettél! házakat te pedig alázatosan meg-S munkájával foglalkozott, .reg­. .. - » • t_i_ _ _____3 J.: . ,4- c v Q1C7 • ól! or-»íf rvf fő Vi r->o'ir T-fincőcf s zekedésre Márti is bement. Sírva egymás nyakába borul­tak és akkor derült ki, hogy Márti még mindig Gézát sze­reti, de mégsem válhat el, mert kislánya rajong az apjáért. -----, - ----- - — — — . , , ... . G éza — mint mondotta — ak- élni újra és újra annak a pécsi ezekben a csendes zuglói ut- , .... w„ távoz- ügynek minden részletét, talán cákban. A kapun egyszerű le­kor értette meg, hogy távoz- hogy ellenőriz2e ^ kete tábla van, arany betűk­nia kell, nem dúlhatja fel a cselekedeteit, beszélt, ömlött kel. Brunner Mátyás festómű- család boldogságát. belőle a múlt és én szavai nyo- vész. Silány aktatáskádból elő­Vitatkoztam vele magyaráz- mán mindent átéltem. húzod a Friss Űjság aznapi tam neki, hogy hamis az okos- Magam előtt látlak. Húszon- számát és elmerülten bonge­ke-s Halálos komolyan; ládi ház, gondozott kert köze- játsztok. Géza végignéz raj-: pén. A nyugdíjas állami tiszt­ilakásépítési programról be­jszélt. Szólt arról is, hogy az [MSZMP városi végrehajtó tú­lzottsága sokat segített a vália- -lat kommunistáinak azzal, thogv beszámoltatta a pártszer­vezetet a munkákról, s megje­lölte a következő feladatokat. 5 Megemlékezett a pártoktatás- Jról, majd a KISZ-szervezet szólalsz: — Jónapot kívánok. Az ap róhirdetésre jöttem ... állapította, hogy az Ifjúsági Szövetség vállalati alapszerve­zetének tevékenységében 1960 Tessék, jó ember. Fárad bizonyult az eddigi legsikere- jon be. *;ebb évnek, hiszen több ííjúsá­(Folytatjuk.) > 2gi brigád dolgozott szerte megta­megyében, és jelentős karítást értek el a fia! Felszólalásában Halász Ist­ván arról beszélt, hogy .960 bebizonyította: nincs lehetet­len á kommunisták előtt. A sikerek részben annak is kö­szönhetők, hogy sokat foglal­koztak a munkahelyeken a pártonkívüliek nevelésével. Kispeti Géza elmondotta: a dolgozók most már megértik, hogy amit építenek, az nekik is készül, és sokkal lelkiisme­retesebben végzik munkájukat, mint régebben. Dobos Janos a fiatalok tevékenységével fog­lalkozva szóvá tette, hogy miért csak az ifjúságot kérik fel tár­sadalmi munka végzésére, s az idősebb dolgozók miért nem vállalnak hasonló műn) át. Csizmás Sándorné az új mun­kásszálláson végzendő nevelő­munkáról szólt, Bulecza János oedig a fiatalokkal, az inarí tanulókkal való rendszeres fog­lalkozásról beszélt.

Next

/
Thumbnails
Contents