Somogyi Néplap, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-01 / 1. szám
Vasárnap, 1961. január 1. 3 SOMOGYI NÉPLAP Mindent a társadalomtól? 'Természetes dolog nálunk, -*■ hogy egy-egy nagy feladat megvalósításakor mindannyiszor a társadalom felelősségére apellálunk. Természetes ez, hiszen a párt- és az országvezetés által kitűzött célok — mint például az ifjúság nevelése, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a részé- geskedés elleni küzdelem, stb. a nép érdekeit fejezik ki, s csak az egész nép támogatásával valósíthatók meg. Igazán mély értelmet csak azóta nyert a széles néptömegek körében a társadalom fogalma, mióta a társadalom — tehát a legszélesebb néprétegek — érdekeit hűen kifejező és következetesen védelmező munkásosztály a hatalom birtokosa. Ezért van az, hogy nálunk a legtöbb kérdésben a társadalom és az egyén érdeke között nincsenek ellentétek És ez a szocialista építésből adódóan nem is lehet másként. A társadalom biztonságérzetet, segítőkészséget jelent az ember számára. Ez rendünk lényegéből, természetéből fakad. A mi társadalmunk a közösségi élet szeretetére, az emberek megbecsülésére nevel. Megvan ennek az erkölcsnek a gazdasági alapja: ez pedig az egyre erősödő kollektív tulajdon. Jó, hogy nálunk egyre inkább kiveszőfélben van az önzés, a »nem baj ha mást eltiprok. is, csak én boldoguljak« szemlélet. A társadalom felemel, erőt ad. De vigyázzunk, a társadalom nem csökkenti az egyén önállóságát, felelősségét. Sőt! A szocialista társadalom nem tud adni boldogságot, a boldogságnak csak a lehetőségét, alapjait nyújtja. Az egyénnek nálunk is meg kell küzdeni — méghozzá emberül és becsülettel — a saját boldogságáért. Miért írom ezt? Azért, mert akadnak olyan emberek — nem is kevesen —, akik mindent készen szeretnének megkapni, küzdelem nélkül. Találkozunk olyanokkal, akik bátran benyújtják hosszú kívánságlistájukat a társadalomnak, de arról már nem szólnak, hogy e kívánságok teljesüléséhez nekik is hozzá kellene járulniuk, mégpedig erejük, képességeik javával. C1 lőttem fekszik egy hosz- szú, ötoldalas levél. Tele van panasszal. Az egyik Kutashoz tartozó pusztáról érkezett. Szalmatetős, vizes, egészségtelen, volt cselédházban lakó emberek panaszkodnak életkörülményeikre. Megértem a levélíró lakásgondjait. Két fia van. Az egyik érettségizett, állásban van. A másik tanuló. A nagyobbik fiú a szülői háztól viszonylag messze dolgozik. Az apa egy idő óta munka nélkül van, állítólag valamiért megsértődött, és odahagyta munkahelyét. Az anya nemrégiben ellopta az egyik szomszéd tyúkját, s rendőrségi ügy lett belőle. A levélíró elismeri, hogy nem volt szép dolog a lopás, de azért felháborodva kérdi: miért nem intézték el »csendesebben«. Végül három pontból álló követelést nyújt be a társadalom címére: 1. A családnak egészséges lakást; 2. az apának jó munkát adjunk; 3. a nagyobbik fiút hozzuk közelebb a szülői házhoz. Talán teljesíthető is e három kívánság, nem tudom. A társadalom mindenesetre biztosítja mindháromhoz a lehetőséget. De hát nekik nincs kötelességük? Ök bizonyára azt várnák, hogy a társadalom menjen hozzájuk, és a szájukba rakja a »sült galambot«. A társadalom segíti a gyengéket, küzdeni akarásra is megtanítja őket, de helyettük nem küzdhet senki, az álmokat, a vágyakat nekik kell valóra váltaniuk. Hasonló esettel találkoztam a minap Nagyatádon is. A parasztemberek most adják fejüket a szövetkezésre. A legtöbben, ha nem könnyű szívvel válnak is meg a megszokottól, de értik: nincs más út a boldogsághoz. Beszélgettem egy meglett korú, kevés földű, láthatóan rossz anyagi körülmények között élő, de jó dolgos parasztemberrel. Kéretlenül is ömlött szájából a sok panasz: háza dűlöfélben van, ruha kéne magára és családjára. Hogyan juthatnak ki a vergődésből egyénileg? A három holddal sehogy, kiutat csak a szövetkezés jelenthet számukra. Szüntelenül hajtogatja keserveit, de azt várná, hogy más, megint csak a társadalom szüntesse meg baját. Pedig a társadalom segíteni akar neki, felkínálta számára a lehetőséget, a módot, hogy örökre kilábaljon a vergődésből, valahogy ő nemigen akarja észrevenni, elfogadni ezt a segítséget. Hiába siránkozik aztán az ilyen ember, hiába próbálja saját tehetetlensége miatt a társadalmat kárhoztatni. A társadalom segít, de he- ^ lyettünk nem végezheti el kötelességünket. Varga József Vagyonvédelmi vizsgálat a homokszentgyörgyi fmsz-nél A barcsi járási Népi Ellenőrzési Bizottság december közepén vagyonvédelmi vizsgálatot tartott a homokszentgyörgyi földművesszövetikezet boltjaiban. Megállapították, hogy több boltvezető a már leértékelt árakat ismételten leértékelte. A földművesszövetikezet igazgatósága tíz dolgozót 1852 forint kártérítésre kötelezett. A leltárhiányok az előző vizsgálat óta csökkenitek. ötezer forinton felüli leltárhiány nem fordult elő. A népi ellenőrzés megállapította, hogy az igazgatóság felületesen végzi az ellenőrzést. Nem vizsgálja meg elég körültekintően az áruromlás és az értékcsökkenés okát. A romlást és értékcsökkenést általában csak leltározáskor állapítják meg, amikor már nehéz kideríteni, hogy ki a felelős. BÉR KÉSI ANDRáS í. cJlziilás és Nagyon, nagyon szeretlek. Azt olvastam valahol, hogy az ember halála előtt őszinte. Nos, nem azért leszek őszinte hozzád, mert meghalok. Azért, mert szeretlek s hazajöveteled óta készülök erre a vallomásra. Tegnap még iszonyodva gondoltam a halálra. Magamba zártam biztatásodat és olyan jó volt hinni derűs mosolyodban, kék szemedből áradó bátorításodban s mindabban, amit te a látogatásaid alkalmával magaddal hozol. Amikor lehunyom a szememet, megjelensz előttem, mert akarom, hogy mellettem légy. Hangodat akarom hallani, lágy, dallamos hangodat. Hinni szeretnék szavaidnak. »Csacsikám — mindig ezt mondod —, csacsikám, egy-két hónap és ...« Egy-két hónap. Lacika háromhónapos lesz. Már most rád hasonlít. Olyan erős lesz, mint te, olyan akaratos is. Vajon belőlem mi öröklődött át a kicsibe? Szeretnék logikusan gondolkodni. De mindaz, amit eddig leírtam, azt bizonyítja, kár az erőlködésért. Magas láz gyötör s valószínűleg a láz irányítja gondolataimat. Csapongók hát, de amit leírok, őszintén írom. Tegnap jártál nálam. Vigasztaltál. Jól esett. Akkor rémültem meg, amikor olyan mérhetetlen gyűlölettel beszéltél Gézáról. Talán láttad rajtam a változást. Éreztem, amikor arcomról lehervadt a mosoly és elöntött a fájó keserűség, de nem szóltam, csak bámultalak és nem téged, magamat vádoltam mindazért, ami benned, lelkedben és gondolkodásodban történt, hiszen az én cselekedeteim eredményeképpen lángolt fel szívedben a gyűlölet. Gézát gyűlölöd, az egyetlen igaz barátodat, aki önzetlenül szeret. Emlékszel, amikor hozzám hajoltál s lágyan megcsókoltad arcomat, átkaroltam erős nyakadat, elcsukló hangon csak annyit mondtam: »Pityukám, féltelek. Nagyon, nagyon féltelek". Szerettem volna még sok mindent mondani. Annyi minden zúgott, kavargott a szívemben, de nem szólhattam semmit, a lelkemben parázsló félelem gúzsba kötötte akaratomat, megbénította nyelvem, pedig el kellett volna mondanom égő gondolataimat, kétségbeejtő aggódásomat, sikoltanom, üvöltenem kellett volna, valahogyan így: »Pista, Pityukám! Ne tovább! Te csak magadat pusztíthatod el, a gyermekedet soha! Neked már gyermeked van! Felelős vagy érte!" Mégsem mondtam. Aztán elmentél. A derű, a biztatás, a kétségbeesés, a gyötrelem távozott veled. De csak a te kétségbeesésed és gyötrelmed, az enyém ittmaradt. Este, lefekvés előtt, apám látogatott meg. Ott ült az ágyam szélén s miként a betegeit nézte annakidején (vagy még ma is), úgy nézett engem is. Szép, ősz haján — amikor elfordult —, csillogott a lámpafény. Nem nézte meg a kórlapot, sejtettem, hogy a főorvosnál előzőleg már tájékozódott. Persze dr. Balthazár Árpád profesz- szor előtt nem titkolódznak, a Balthazár név még ma is fogalom. Ültünk, mint a viaszfigurák s egyikünk sem szólt. Azon tűnődtem, mit is kellene mondanom, milyen szavakat vár tőlem apám. Megbánást? Bocsánatkérést? Vagy könnyeimet szeretné látni, hallani esdeklő hangomat, könyörgésemet: »Apa, mentsd meg az életemet!« Nem fojtogatta torkomat a sírás, szívem sem töltötte el a megbánás érzése, mert semmiféle bűnt sem követtem el ellene, s ha valamikor bánatot, vagy fájdalmat okoztam, annak egyedül ő volt az oka. Te csak azt tudod, hogy apa ellenezte a házasságunkat. Tulajdonkéopen akkor igaza volt, s ha mégis akarata ellenére cselekedtem, nem öncélúan tettem, hanem az ő érdekében is. Pistám, ne döbbenj meg soraimon, de meg kell tudnod az igazat. Nem szerettelek. Remeg a kezem, amikor ezt leírom s arra gondolok, hi- szel-e? Hiszed-e, hogy most csak téged szeretlek, mérhetetlen nagy szerelemmel és ez a szerelem ad erőt az őszinteséghez? Nem szerettelek, mégis hozzád mentem, amikor a kezemet megkérted. Koltai Pétert szerettem. Apám persze nem tudta, Pétert nem ismerte. Nem felejtem el sohasem apám arcát, amikór közöltem vele, hogy férjhez megyek. Társaság volt nálunk. Apa barátai. Csupa elszánt kisgazdapárti politikus. Nem szerettem őket. Már a háború előtt sem rajongtam értük, de apa kedvéért mindig tisztelettudóan viselkedtem velük szemben. Amikor hazatértem, a beszélgetés természetesen a politikai élet várható alakulásáról folyt s a társaságnak egyöntetűen az volt a véleménye, hogy a polgári világ nem hagyja cserben őket, s ha elkerülhetetlen, még egy preventív háború árán is megakadályozzák az orosz előretörést. Apámat behívtam a dolgozó- szobájába. Nehézkesen felállt, utánam cammogott medve lépteivel. Aranykeretes szemüvegét levette, könnyedén tartotta kezében, éppen úgy, mint az egyetemi katedrán előadás közben. Láttam az arcán, hogy gondterhelt, gondolatai valahol messze kalandoznak. Nem ült le, hanyagul nehéz tölgyfa íróasztalának támaszkodott. (Folytatjuk.) NEMZETKÖZI SzEiMLE A népek formálják a boldogé esztendőket Száll a szép köszöntés: boldog új tsztendőt! Ne érjen bánat, ne hulljon könnyed, élj békességben! A becsületes, jóakaratú emberek százmillióinak ajkáról nemcsak szeretteikhez, közvetlen környezetükhöz, népükhöz, de minden néphez, az emberiséghez szól a kívánság: élj szabadon, boldogan, békességben! Mind szélesebb és szélesebb azoknak a tábora, akik békességet, szabadságot, boldogságot kívánnak valamennyi népnek. De nem pusztultak még el az emberiség ellenségei sem a földről. Éppen ezért nem elég a kívánság, hanem a népek nagy összefogására van szükség a mind boldogabb új esztendők biztosításához. Erről tanúskodnak a legutóbbi esztendők és a most véget ért 1960-as év eseményei is. A változatos eseményekben bővelkedő év tarka szövevényeiben világméretű harc körvonalai mutatkoznak meg az építés és a rombolás erői között. 1960-ban is a békeszerető népek, élükön a Szovjetunióval, gigászi harcot vívtak az emberiség szép jövendőjéért. Százmilliók legszebb álmának volt szószólója a Szovjetunió ebben az esztendőben is, amikor sürgette az általános és teljes leszerelés tervének nemzetközi megvitatását, azt, hogy az ENSZ rendkívüli közgyűlésen vitassa meg ezt a fontos kérdést. Az emberiség szószólója volt a Szovjetunió képviseltje az ENSZ-ben, amikor kezdeti lépésként részleges leszerelési intézkedéseket követelt. És akkor is, amikor a tízhatalmi leszerelési bizottságot a nyugatiak minden szócséplésével és köntörfalazásával szemben igyekezett munkában tartani, és megóvni a kátyúba jutástól. A nyugati hatalmak és elsősorban az Egyesült Államok agresszív körei mindezeken a tárgyalásokon csupán szólamokat hangoztattak, és tényleges intézkedések helyett tovább fegyverkeztek, sőt megtörték az atomkísérletek területén időlegesen beköszöntött csendet is. Valamennyi imperialista hatalom támogatta, vagy legalábbis beavatkozás nélkül tűrte, ezzel bátorította a francia kormányt, hogy felrobbantsa első és második atombombáját, az emberiség tiltakozásával mit sem törődve, karácsonyi »ajándékként« a harmadikat is. Az emberiség és az emberiesség nevében terjesztette be a Szovjetunió azt a javaslatot, amelynek alapján még az emberiség legmeg- átalkodottabb ellenségei is el kellett hogy fogadják tényként azt az igazságot, -hogy a gyarmati kérdés megoldásának megvitatása tovább nem halasztható. Századunk, közelebbről emberöltőnk a gyarmati kizsákmányolás felszámolásának időszaka. Az emberiség fel- szabadulása a gyarmati elnyomás alól tovább nem halogatható. A Szovjetunió határozott kiállása e kérdésben minden nemzetközi fórumon, a szovjet kormány mindennemű támogatása a nemzeti felszabadító mozgalmaknak meggyorsítja a felszabadulás folyamatát. 1960 Afrika éve volt. Ebben az esztendőben nagyobb változás állott be a fekete földrészen, mint évtizedek, sőt évszázadok alatt együttvéve. Az országok egy sora vált függetlenné, a népek egy sora nyerte el a lehetőséget rá, hogy gazdaságilag is függetlenné váljék volt elnyomóitól, kivívja teljes szabadságát. A volt gyarmattartó hatalmak és a mögöttük meghúzódó, de mindig irányító szerepű Egyesült Államok nem nézik tétlenül az eseményeket. Különösen azokon a pontokon, amelyek gazdaságilag és stratégiailag fontosak, ragaszkodnak az imperialisták görcsösen koncukhoz. Tovább tart a fegyveres harc Algériában; kegyetlen mészárlás folyik a fajgyűlöletet nyilvánosan is hirdető dél-afrikai kormány intézkedései folytán; Kongóban összefogott az imperializmus, hogy szétzüllessze a hadsereget, megakadályozza a törvényes parlament és a parlament választotta kormány munkáját. Az imperializmus, a nemzeti burzsoázia legszélsőségesebb rétegeivel szőreik: zve szembeszállt a haladó erőkkel ázsiai orrzágo' b'n is, többek között Laoszban, ahol a Kősava z-'éle reakciós klikk az amerikai impcriali tököl kapott fegyveres támogatással harcol a haladó erők ellen. Az erőviszonyoknak a szocializmus javára történő megváltozása világszerte új feltételeket teremtett és teremt a népek karcához, gazdasági és politikai függetlenségük kivívásához. Az Egyesült Állrmok m'n':en ag- ressziós fenyegetése ellenére a kubai forradalom napról napra vív újabb győzelmeket. A kubai nép harca tanulság és példa Dál-Ameri- ka népei számára. A megrettent imperial’s'ák ugyanakkor fokozzák a nyomást a dél-amerikai országok kormányaira, hogy őket a kubai példától elriasszák. Recsegnek-ropognak a gyarmatbirodalom eresztékei, és az imperialisták minden elképzelhető eszközzel rrra törekednek, hogy valamiképpen fenntartsák még magukat, ahol lehet. Folyik a harc a béketábor és az imperial’s- ta erők között szüntelenül. Az imperial's a agresszorok háborúra készülnek. A népek azonban tudják, hogy ez a háború elkerül"'e- tő, meg lehet hiúsítani. Elsősorban azért, mert döntően megváltoztak az erőviszonyok. Van erő, mely képes megfékezni az imperializmust. Ez az erő a szocialista tábor egysége, a szocialista gazdaság újabb és újabb győ elme a békés versenyben az imperializmus fe'ett, a Szovjetunió fölénye a rakétatechnikáb n, a szocialista tábor együttműködése az imperialista-ellenes harcban a felszabaduló afrikai népekkel, az úgynevezett el nem kötelezett országokkal és a latin-amerikai országokkal, továbbá valamennyi ország népének egyre erősödő békevágya. A Szovjetunió sikereiben az imperialista-ellenes erők világszerte saját győzelmüket látják, az imperialista hatalmak sikertelenségei a népek ellenségeit rettentik meg. A kommunista és munkáspártok I960 novemberében kiadott nyilatkoz. ta tulajdonképpen az elmúlt esztendők, különösen 1960 eseményeinek vizsgálatán, az erőviszonyok lemérésén, a valóságos helyzet ismeretén alapul. Ez a nyilatkozat megállapította, hogy elérkezett az idő, amikor meg lehet hiúsíti ni az imperialista agresszorok ama kísérletét, hogy világháborút robbantsanak ki. A szocialista világtábor, a nemzetközi munkásosztá’y, a nemzeti felszabadító mozgalom, a háború ellen fellépő valamennyi ország és az összes békeszerető erő közös erőfeszítésével el lehet hárítani a világháborút. A népek összefogtak, és a kiáltvány fokozza ennek az összefogásnak céltudatosságát és erejét. A megérett történelmi szükségszerűség még szilárdabbá kovácsolta az egységet. Aktív és határozott harccal kényszeríti majd rá az emberiség az imperialistákat a leszerelésre, a még. függő országok felszabadítására, az elnyomás megszüntetésére. A Moszkvában kiadott békekiáltvá^y újból leszögezte, hogy az emberiség előtt életbevágó alternatíva áll: a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése, vrgy a történelem legpusztítóbb erejű világháborúja. A békés együttélés eszméje magával ragadta az emberiség legjobbjait, és ez eszme mögött felsorakoznak a százmilliók. A világméretű békeharc a békés együttélés jegyében zajlik, és ebben a harcban nincsen »tűzszünet". A békéért folyó harc zajlik ünnepnapokon, hétköznapokon egyaránt. A népek nem várják, hogy az égből ereszkedjék alá a függetlenség, a béke, a boldogság »csodamalma«, saját kezükkel formálják és védik meg azt. A népek összefogása ad értelmet és hitelt a szép kívánságnak: »Boldog új esztendőt az emberiségnek!« (MTI) GOOÓL A balatonszárszói gyerekek kedvenc vasárnapi szórakozása az asztali Foci. Késő estig eljátszanak vele a művelődési otthonban. A fiúk ügyesen irányítják a bábokat, hamarosan bent pörög a kis fagolyó az ellenfél hálójában.
