Somogyi Néplap, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-04 / 3. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1961. január 4. Ssnijjjf legye lepi sportom i969-bai Hiba József (K. Dózsáé ökölvívó Balogh Margit (KMTE) asztaliteniszező A K. Dózsa ökölvívó-csapata A KMTE női asztalitenisz-csapata Megyénkben is összeállítot­ták azt a listát, amely feltün­teti, hogy kik voltak 1960-ban Somogy legeredményesebb sportolói. Másodízben készült el ez a táblázat nagy gonddal és körültekintéssel. Természe­tes, hogy a férfiaknál az ököl­vívók, a nőknél az asztaliteni­szezők dominálnak. Kitűnt, hogy az 1959. évi legjobbak kö­zül Balogh Margit és a K. Dó­zsa ökölvívó-csapata meg tud­ta őrizni elsőségét. Elég sok az új név is a táblázatokon. A sorrend: FÉRFI EGYÉNI 1. RIBA JÓZSEF (K. Dózsa) ökölvívó. A középsúlyú Riba 1960-ban meg­nyerte a magyar egyéni felnőtt bajnokságot súlycsoportjában. Ez, továbbá nemzetközi eredményei méltóvá teszik őt az elsőségre, még ha az NDK-üeli portyán szerzett súlyos sérülésé miatt nem vehetett is részt az esztendő legnagyobb versenysorozatán, az ökölvívó CSB-n. 2. DUNAJETZ FERENC (K. Dózsa) ökölvívó. Dunajetz magyar ifjúsági baj­nokságot nyert. Ifjúsági váloga­tottsága és a felnőtt CSB-n való eredményes szereplése a legjobbak közé emeli a fiatal, tehetséges ökölvívót, aki ugyan 1960-ban mintha megtorpant volna. 3. DOROGI FERENC (K. Dó­zsa) ökölvívó. Az 1939. évi rangelső Dorogi ta­valy mérsékeltebb teljesítményt , nyújtott mind az egyéni, mind a csapatversenyeken. A magyar baj­nokságban elért második helye azonban minősíti őt. 4. Tóbí József (K. Dózsa) ökölvívó. 5. Máy Attila (K. Kinizsi) tőrvívó. 6. Pamuki (K. Dózsa) atléta. 7. Ivusza (Marcal!—KMTE) asztaliteniszező. 8. Végvári (Kaposvári MHS) motorversenyző. 9. Balaskő (Kaposvári MHS) motorversenyző. 10. Dénes (K. Spartacus) te- kéző. FÉRFICSAPATOK 1. Kaposvári Dózsa ökölvívó­csapata. A kaposvári lila-fehérek tehát megőrizték tavalyi elsőségüket, noha idei teljesítményük arányta­lanul gyengébb a tavalyinál. Így sem férhet kétség a Dózsa előkelő helyéhez, hisz az egyetlen csapat Somogybán, amely az NB I-ben szerepelt. 2. Kaposvári Honvéd kézi­labda-csapata. A Honvéd együttese százszázalé­kos megyei bajnokságot nyert. A különböző tornákon szintén .10 eredményt ért el. Minderre föltet­te a koronát azzal, hogy az osztá­lyozókon beküzdötte magát az NB II-be. 3. Kaposvári Építők teke- csapata. A Balaton Kupában, valamint az összevont megyei bajnokságban el­ért eredményei alapján, továbbá hogy az együttes visszaküzdötte magát az NB II-be. megérdemelt az előkelő harmadik hely. 4. K. Kinizsi NB III-as lab­darúgó-csapata Az 1959-60. évi NB Ill-ban a Kinizsi második. Az 1960—61. évi bajnokság őszi idényének végén a csapat első. 5. Somogy ifjúsági kerékpá­ros válogatottja A 100 km-es magyar bajnoksá­gon a csapat az előkelő harmadik helyen végzett az ország legjobb ifjúsági együtteseinek vetélkedé­sén. NŐI EGYÉNI . 1. Balogh Margit (KMTE) asztali teniszező Balogh az év elején megnyerte a megyei bajnokságot. A KMTE NB Il-es bajnoki mérkőzésein ő szerepelt a legeredményesebben, 25 győzelmet aratott. 2. Bálint Edit (Siófoki MÁV Olajbányász SE) atléta A fiatal siófoki atlétanő soroza­tos jó eredményeire az őszi FTC elleni válogatott mérkőzésen tette fel a koronát. 153 cm-es női mft- gasugró-csúcsa I. osztályú ver­senyzővé minősítette a tehetséges siófoki kislányt. 3. Vinczéné (KMTE) asztali­teniszező A jeles sportolónő csak rövid Somogy megyei pályafutásra te­kinthet tússzá, hisz az év végén igazolta őt a KMTE. Rövid somo­gyi sportpályafutása alatt legyőz­te az egész megyei női mezőnyt. Az országos vidéki úzekbainoksá- gán elért ötödik helyezése rang­sorolja őt. 4. Farkasné (KMTE) asztali­teniszező. 5. Szereczné (KMTE) asztali teniszező. 6. Bonin Erzsébet (K. H. Vas­utas) úszó. 7. Kocsis Éva (K. Dózsa) at léta. 8. Csurgat Klári (KMTE) asz­taliteniszező. 9. Bánki Zsuzsa (K. Kinizsi) vívó. 10. Kovács Erzsi (Kisbárapá- ti) atléta. NŐI CSAPAT 1. Kaposvári MTE asztalite nisz-csapata. Az NB Il-ben igen jól szereplő KMTE-nők elsőségéheez nem fér kétség. 2. Felsőbogát röplabda-csa­pata. Az országos spartakiád-döntőn elért második hely, a Kovács Re­zső röplabda emlékversenyen, va­lamint a megyei bajnokságban el­ért eredmények rangsorolják felsőbogatiakat az előkelő máso­dik helyre. 3. KMTE kézilabda-csapata. A KMTE női együttese imponáló fölénnyel megnyerte az I960, évi megyei bajnokságot. 4. Siófok röplabda-csapata. Somogy megyei és más megyék ben, valamint a fővárosban elért eredményei alapján a siófokiak negyedik helye megérdemelt. 5. K. V. Lobogó tomacsapata. Az Országos Textiles Bajnoksá­gon elért harmadik hely juttatta az előkelő helyre a Vörös Dobogó tornásznőit. * * * A megye legjobb sportolói­nak tiszteletdíjat, a második és harmadik helyezetteknek okle­velet ad a Somogy megyei Testnevelési és Sport Tanács. Az ünnepélyes díjkiosztásra január 18-án, a Sportakadémia megnyitó előadása keretében kerül majd sor. Kaposvári VIST felhívása A vasárnap kezdődő városi egyéni sakkbajnokságra pénte­ken délig lehet még nevezni személyesen vagy írásban a Kaposvári VTST-nél. Ä labdarúgó NB HL tavaszi sorsolása Február 26-án rajt, június 25-én ér véget a bajnokság Mint már hírül adtuk, a Ba­ranya megyei Labdarúgó Szö­vetség elkészítette az NB 111. Délnyugati csoportjának ta­vaszi sorsolását. Február 26-án megkezdődik a labdarúgó­idény, s június 25-ig hétről hétre bajnoki fordulókra ke­rül majd sor. Kivétel a három szövetségi nap. Ezek időpont­ja: április 2., április 16. és má­jus 7. Már az első bajnoki for­dulóban rangadókra kerül sor. Ekkor méri össze erejét a K. Kinizsi a K,, Dózsával. Pécsett is hazai rangadó lesz, a PVSK —Pécsi Vasas mérkőzéssel kez­dődik az idény. A tizenöt bajnoki forduló az alábbiak szerint kerül sorra: I. forduló, febr. 26.: K. Honvéd—Mázai Bányász K.-halasi Dózsa—P. Bányász Pécsi EAC—Bajai Bácska Bonyhádi Vasas—Bajai Építők Székesfehérvár—Szekszárd Csepel Autó—Kaposvári MTE K. Kinizsi—K. Dózsa Pécsi VSK—Pécsi Vasas II. forduló, márc. 5.: P. Vasas—PEAC Bajai Bácska—Kiskunhalas P. Bányász—K. Honvéd Máza—K. Kinizsi K. .Dózsa—Csepel Autó KMT E—Székesfehérvár Szekszárd—Bonyhád Bajai Építők—PVSK III. forduló, márc. 12.: Csepel Autó—Máza K. Kinizsi—P. Bányász K. Honvéd—-Bajai Bácska Kiskunhalas—PEAC PVSK—Szekszárd Bonyhád—KMTE Székesfehérvár—K. Dózsa Bajai Építők—P. Vasas IV. forduló, márc. 19.: P. Vasas—Kiskunhalas Bajai Bácslca—K. Kinizsi PEAC—K. Honvéd P. Bányász—Csepel Autó Máza—Székesfehérvár K. Dózsa—Bonyhád KMTE—PVSK Szekszárd—Bajai Építők V. forduló, márc. 26.: Bonyhád—Máza Székesfehérvár—P. Bányász Csepel Autó—Bajai Bácska K. Kinizsi—PEAC K. Honvéd—Kiskunhalas Bajai Építők—KMTE PVSK—K. Dózsa Szekszárd—P. Vasas VI. forduló, április 9.: P. Vasas—K. Honvéd Kiskunhalas—K. Kinizsi PEAC—Csepel Autó Bajai Bácska—Székesfehérvár P. Bányász—Bonyhád Máza—PVSK K. Dózsa—Bajai Építők KMTE—Szekszárd VII. forduló, április 23.: Bajai Építők—Máza PVSK—P. Bányász Bonyhád—Bajai Bácska Székesfehérvár—PEAC Csepel Autó—Kiskunhalas K. Kinizsi—K. Honvéd Szekszárd—K. Dózsa KMTE—P. Vasas Vili. forduló, április 30.: P. Vasas—K. Kinizsi K. Honvéd—Csepel Autó Kiskunhalas—Székesfehérvár PEAC—Bonyhád Bajai Bácska—PVSK P. Bányász—Bajai Építők Máza—Szekszárd K. Dózsa—KMTE IX. forduló, május 14.: KMTE—Máza Szekszárd—P. Bányász Bajai Építők—Bajai Bácska PVSK—PEAC Bonyhád—Kiskunhalas Székesfehérvár—K. Honvéd Csepel Autó—K. Kinizsi K. Dózsa—P. Vasas X. forduló, május 21.: K. Kinizsi—Székesfehérvár Bonyhád—K. Honvéd Kiskunhalas—PVSK PEAC—Bajai Építők Bajai Bácska—Szekszárd P. Bányász—KMTE Máza—K. Dózsa P. Vasas—Csepel Autó XI. forduló, május 23.: P. Bányász—Máza Csepel Autó—Bonyhád K. Kinizsi—PVSK K. Honvéd—Bajai Építők Kiskunhalas—Szekszárd PEAC—KMTE Bajai Bácska—K. Dózsa Székesfehérvár—P. Vasas XII. forduló, június 4.: P. Vasas—Máza K. Dózsa—P. Bányász KMTE—Bajai Bácska Szekszárd—PEAC Bajai Építők—Kiskunhalas PVSK—K. Honvéd Bonyhád—K. Kinizsi Székesfehérvár—Csepel Autó XIII. forduló, június 11.: P. Vasas—Bajai Bácska P. Bányász—PEAC Máza—Kiskunhalas K. Dózsa—K. Honvéd KMTE—K. Kinizsi Szekszárd—Csepel Autó Bajai Építők—Székesfehérvár PVSK—Bonyhád XIV. forduló, június 18.: PEAC—Máza Bajai Bácska—P. Bányász Székesfehérvár—PVSK Bajai Építők—Csepel Autó K. Kinizsi—Szekszárd K. Honvéd—KMTE Kiskunhalas—K. Dózsa Bonyhád—P. Vasas XV. forduló, június 25: P. Vasas—P. Bányász Máza—Bajai Bácska K. Dózsa—PEAC KMTE—Kiskunhalas Szekszárd—K. Honvéd Bajai Építők—K. Kinizsi PVSK—Csepel Autó Bonyhád—Székesfehérvár HÍREK — Hét községben egyesültek a termelőszövetkezetek decem­ber végéig. Három működési engedélyt kiadott, négy kérel­met legközelebbi ülésén bírál el a megyei tanács végrehajtó bizottsága. — LENGYELORSZÁG-SZER- TE január 3-án ünnepelték a lengyel sajtó megszületésének 300. évfordulóját. 1661. január 3-án jelent meg ugyanis Krak­kóban az első lengyel nyelvű hetilap, a Markurisz Polski. Et­től számítják a lengyel nemzeti sajtó létrejöttét. — 423 gépállomási dolgozó és termelőszövetkezeti tag vesz részt a megyénk gépállomásain 5-ón induló vontató-vezetőkép­ző tanfolyamon. — A NEMZETKÖZI TÁJÉ­KOZTATÁS HELYZETÉRŐL és a népek közötti barátság ápolásában végzett munkáról számolt be Tamás Gyula, a Ha­zafias Népfront kaposvári já­rási titkára a járási népfront- titkárok tegnapi értekezletén. — összeállították a XVI. Prágai Tavasz műsorát, mely a Szergej Prokofjev, Liszt Fe­renc és Bartók Béla jubileum jegyében zajlik majd le. — Mintegy 200 tsz-ben végez­tek a leltározással. A zárszám­adást és a gazdasági beszámo­lót január 25-ig a megyének mind a 273 közös gazdaságában elkészítik. — »A MÉHÉSZET JELENE ÉS JÖVŐJE AZ ÖTÉVES TERVBEN« címmel Kocsis Sándor, az Országos Méhészeti Központ igazgatója tart elő­adást január 8-án a Május 1. utcai Általános Iskolában. — A tsz-ek baromfitenyészté­si feladatairól és az elért ered­ményekről tart tájékoztatót Feigli József, a Barcsi Járási Tanács mezőgazdasági osztály- vezetője január 7-én a járási tanács v. b.-ülésén. — TANFOLYAMOKAT ren­dez a MEDOSZ megyei bi­zottsága. Január 9-től 14-ig 35- en újítási tanfolyamon vesz­nek részt, a következő héten pedig munkavédelmi oktáást indítanak. •— Körülbelül 70 szövetkezeti- dolgozó nézi és hallgatja végig rendszeresen Istvándibain a te­levízió ezüstkalászos tanfolya­mának műsorát. — MINTEGY 300 TENYÉSZ- ÜSZÖT HELYEZETT KI me­gyénkben a tsz-tagok háztáji gazdaságaiba a TEGI. Az akció az idén is folytatódik. Eddig hozzávetőleg 70 előjegyzést vettek fel. — Nagy az érdeklődés a napraforgó szerződéskötések iránt. A Terményforgalmi Vál­lalat a tsz-ekkel eddig 110 va­gonra költött előzetes szerző­dést. — SZABÓ—VARRÓ TAN­FOLYAM indult január 1-én Patosfán a községi nötanács rendezésében A hathetes tan­folyamon 40 asszony vesz részt — Báli értesítés! A Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátóipari Dol­gozók Szakszervezetének fnegyei bizottsága közli, hogy a hagyomá­nyos Kereskedelmi Dolgozók Bál­ját február 4-én a Béke Szálló nagytermében rendezi. Meghívó- igénylés a 11-69-es telefonszámon. (3353) — Lapunk tegnapi számában »Teljes erővel dolgoznak megyénk üzemei az idei terv teljesítéséért« című cikkben elírás történt. A Cu­korgyár l-én nem 206.9 vagon cuk­rot gyártott, hanem ennyi cukor­répát , dolgozott fel. ^y/Zűveiődés «Szórakozás Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Bekopog a sz.relem. (Bérletszünet.) Vöröi Csillag. 4-ig 5, 7, 9 óra­kor: Kihívás. Szabad Ifjúság. 4-ig 4, 6, 8 órakor- A bö'c ődal. (Korhatár nélkül.) Ripp.-ílónai Múzeam: »Ba­rátság hídja« fányképkiálíitás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—19 óráig, olvasó­termi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—12-ig és 13—13 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások sok helyen esővel, záporesővel, egy-két helyen zivatarral. Erős, he­lyenként viharos déli, délnyu­gati szél. Igen enyhe idő. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 8—12 fok között. Tá­volabbi kilátások: a hét máso­dik felében az évszakhoz ké­pest enyhe, szeles idő. (MTI) Két éve kering a Nap mesterséges bolygója Moszkva (TASZSZ). A Kom- szomolszkaja Pravda keddi száma cikket közöl Viktor Da- vidov szovjet csillagász tollá­ból, aki megemlékezik az 1959. január 2-án felbocsátott szov­jet mesterséges bolygóról. Mint írja, a Nap mesterséges boly­gója az elmúlt két év alatt két­milliárd kilométert tett meg. Nap körüli pályáján kezdeti sebessége másodpercenként 32 kilométer volt. Mint Davidov rámutat, a mesterséges bolygó 450 nap alatt futja be pályáját. Időn­ként közelebb kerül a Naphoz, mint a Föld. Amikor legmesz- szebb van a Naptól, pályája majdnem eléri a Mars pályá­ját. 1961 júliusában a mestersé­ges bolygó ismét ugyanazon a ponton lesz, ahol 1959 január­jában elszakadt a Földtől. A földgömb viszont Nap körüli útja során már pályája ellen­kező végére kerül. A mestersé­ges bolygónak még két »for­dulót« kell megtennie, hogy 1963 vége felé földközelbe ke­rüljön. Közelebbi találkozás csak néhány évtized múlva le­hetséges, amikor a Föld és a mesterséges bolygó egy idő­ben halad át a két pálya egy­máshoz legközelebb eső pont­jain. (MTI) fWOH Kérem, én nem csináltam semmi rosszat. Csak ragasz­kodtam a kifüggesztett utasí­táshoz. Ezért kell a nagyné­nimet emlegetni? De értse meg, házmester úr, nem te­hettem másként. Netán még azt mondták volna rám, hogy nem tartom meg a békés egy­más mellett élés szabályait, és kivonom magam a min­denki számára kötelező 1KV- utasítás alól. Értse meg vég­re, szó sem volt pótszilvesz- terezésről, nem mámoros hangulatban történt a dolog. Becsületszavamra sajnálom, hogy Sári néni ijedtében le­nyelte a kiskanalat, és az öcsi a nagy dörrenés halla­tára végigdöntötte a tintát a parketten. A nagyságos asz- seony ideggörcsöt kapott? Nahát, én erre nem is gon­doltam. Ne tessék, kérem, folyton az istent emlegetni, ő nem tehet semmiről. Hogyhogy ki? Jöjjön, győződjék meg ■róla, hogy nekem van igazam, és semmi szabálytalanság nem történt. Próbálja meg, emeljük fel a kapufélfát... Ott. . . ott, az üvegcserepek alatt... Az lesz! Nos, olvassa csak: »Kérjük a kaput szigorúan becsukni!«... Hogy nem így gondolták? De hát akkor közérthetőbben kel­lene fogalmazni! Nem? — Pgy — „Bocsánat, Eisenhower" I Jaszuzsiro Cucumi, a japán jen az amerikai elnök terve- parlament felsőházának volt zett látogatásának meghiúsu­elnöke Hajato lkeda minisz­terelnök megbízásából feb­ruár 9-én Eisenhower elnök­höz utazik, hogy a japán nép nevében bocsánatot kér­lása miatt — jelenti Hono­luluból az AP. Cucumi kijelentette, új meghívást fog átnyújtani Eisenhower elnöknek. Sztárok az elnökért Frank Sinatra díszhangversenyt szervezett számos hollywoodi csil­lag felléptével. A hangverseny jö­vedelméből fedezik Kennedy vá­lasztási hadjáratának kétmillió dolláros deficitjét. «-Legyen végre egy olyan elnök, aki adósságok nélkül vonul be a Fehér Házba-« — mondotta Sinatra. A könyvkiadás hároméves tervének eredményei A magyar könyvkiadás — amely az elmúlt években je­lentősen fejlődött — sikeresen teljesítette hároméves tervét. Növelték a kibocsátott köny­vek számát, példányszámát, emelkedett az úgynevezett nagy tömegsorozatok példány­száma, és új sorozatokat bo­csátottak közzé. 1958-ban 2663 könyv 26 millió példányban, 1959-ben 2818 könyv több mint harmincegymillió példányban jelent meg. 1960-ban kétezer- kilencszáz könyv látott napvi­lágot, s ezek példányszáma A TRANSZVILL kaposvári gyára egy gyakorlott elektrotechnikus! keres íeivéfeire. (18270) meghaladja a harminckétmil­liót. A hároméves tervben in­dult a Fiatal írók, a Kultúra Világa sorozat, az Üj Magyar Lexikon, az Értelmező Szótár, megjelent a Gyermekenciklo­pédia első kötete, és kibocsá­tották a Pártmunkás Könyv» tár könyveit. Az ifjú olvasók ismereteinek fejlesztését a bú­vár-sorozat tudományos, érde­kes ismeretterjesztő könyvei szolgálják. Emelkedett a szak­könyvek száma is. Megindult az Ipari Szakmunkás-könyv­tár sorozat, és sok mű jelent meg a korszerű technikai is­meretek széleskörű terjeszté­sére. A mezőgazdasági szak- irodalomban is egy új sorozat, a Mezőgazdasági Kincsesköny­vek sorozata indult. A magyar könyvkiadás há­roméves tervének eredményeit beszédesen illusztrálják a könyvkiadás forgalmi adatai. 1958-ban 381 millió forint volt a könyvforgalom. 1959-ben 452 millió forint értékű könyvet vásároltak. Az elmúlt évi forgalom 550 millió forint. A hároméves terv időszaka alatt összesen 1383 millió forint volt az országos könyvforgalom, az eredeti tervnek 111 százaléka. Az egy főre jutó könyvvásár­lás az 1957. évi harmincegy fo­rinttal szemben tavaly ötven­öt forintra emelkedett. Nagymértékben növekedett a falun a könyvvásárlás. A fa­lu részesedése az országos könyvforgalomból 1958-ban nyolcvanmillió, 1959-ben 102 millió forint volt. Az 1960. évi falusi forgalom 140 mil­lió forint. örvendetesen emelkedett az elmúlt három esztendőben az üzemi könyvvásárlás. A há­rom esztendő alatt több mint 200 millió forintért vásároltak könyveket az üzemek dolgozói. (MTI) GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatom, hogy forrón szeretett férjem, JAGICZA BÉLA 71 éves korában elhunyt. Te- I metése csütörtökön 2 órakor ] lesz a Keleti temető ravata­lozójából. Gyászoló felesébe. (20800)

Next

/
Thumbnails
Contents