Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-18 / 298. szám
Vasárnap, 1960. december 18. 3 SOMOGYI NEPLA1» megvan a szocializmus felépítéséliez Dr. Münnich Ferenc miniszterelnök beszéde a kaposvári pártaktíva-ülésen Mint már tegnap közöltük, a megyénkbe látogató dr. Münnich Ferenc elvtárs részt vett a városi és megyei pártbizottság által a Vörös Csillag Filmszínházban rendezett pénteki párt- aktíva-értekezieten. Az elnöks Vt^n foglaltak még helyet Losonczi Pál elvtárs földművelésügyi miniszter és Úszta Gyula altábornagy, vezérkari főnök, a Központi Bizottság tagjai. Az elnökség tagjai voltak: Szirmai Jenő, a megyei pártbizottság első titkára, dr. László István, a megyei tanács v. b.-elnöke, valamint Hevesi János, Illés Dezső, Németh Ferenc, Sólyom Gábor, Szőke Pál, Takács István, a megyei párt-v. b. tagjai és Bógyin János ezredes. Szirmai Jenő elvtárs nyitotta meg az aktívaülést, köszöntötte a vendégeket és a hallgatóságot, majd átadta a szót az aktívaülés előadójának, Münnich elvtársnak. A Minisztertanács elnöke a többi között ezeket mondotta: Á bébe erői hatalmasabbak a háború w • p I erőmet Kedves elvtársak, kedves barátaim! Másodszor vagyok Kaposvárott. Először 1919-ben voltam, s egy éjszakát töltöttem itt, akkor a fehérek elől menekültem a jugoszláv határ feli Amint látom, az önökkel való mostani találkozásom sokkal kellemesebb, mint akkor, amikor a Horthy-rendszer fehérterrorja fenyegetett bennünket. Azért jöttem ide, hogy közvetlenül, beszélgetés formájában megtárgyaljuk a világ eseményeit, hazánk életének fontosabb kérdéseit. Az utóbbi időben igen fontos események zajlottak le. Olyan történelmi korszakban élünk, amikor a Szovjetunió vezetésével kialakult szocialista tábor gazdaságilag is győzelmesen veszd fel a versenyt a kapitalista világgal szemben mind a tudomány, mind a technika területén. Ez utóbbi területeken messze meghaladta a legfejlettebb kapitalista országot, s a világ legnagyobb katonai hatalmává nőtt. Nagy szerencse az egész emberiségre, hogy így történt, hogy a technika és a tudomány legnagyobb vívmányai a szocialista tábor kezében összpontosulnak. Emlékeznek, hogy amikor a háború már csaknem befejeződött, az amerikai hadvezetők ledobatták a már akkor rendelkezésre álló atombombát Hirosimára. Ledobták, nem azért, mert az katonai szempontból szükséges lett volna, hanem azért, mert nem akarták elmulasztani, hogy új fegyverüket bemutassák. Ennek az atombombának még ma is vannak szenvedői. Több mint százezer ember pusztult el, sokakat tett nyomorékká, és még ma is jelentkezik pusztító hatása. Hirosimában például há- romszor-négyszier annyi ember betegszik meg rákban, mint másutt. Ezenkívül különböző elnyomorodások észlelhetők az utódokon. Ezt azért mondom el, hogy lássák a különbséget. A Szovjetunió, bár megszerezte a technika e katonai vívmányát, de nem azzal kezdte, hogy azt ledobja a kapitalista világra, hanem harcol a békéért és az atomleszerelésért. Ez a különbség a két tábor között. A békéért folyik a harc ma is. Azért, hogy ne kelljen az emberek száz- és százmillióinak elpusztulni; azért, hogy a kultúra és a civilizáció tovább fejlődjék, s biztos jövőre nőhessen fel fiatal generációnk. Ezért harcol a Szovjetunió és az egész szocialista tábor. Azért kel! nekünk, a szocialista tábornak, s elsősorban a vezető helyen álló Szovjetuniónak állandóan harcolni a békéért, hogy ébren tartsuk a népek lelídismeretét, felelősségérzetét. Tudják, hogy néha egy őrült is magával ragadhatja az emberiséget, mint az Németországban történt Hitler idején, amikor egy beteg, defektiv ember került a hatalom élére, és mérhetetlen sovinizmusával milliókat rántott magával a borzalmas háborúba. Ma nem egészen ez a helyzet, mert nagyon erősek vagyunk, mégis számításba kell ezt vennünk. A világ legkülönbözőbb részein a szocializmus létezése tény és az is, hogy a Szovjetunió és a szocialista tábor határozottan kiáll a népek felszabadításáért és függetlenségéért. A gyarmati népek tudjsík, hogy nincsenek egyedül, mert anyagi támogatást, szakértőket, tanácsokat, kulturális segítséget kapnak a Szovjetuniótól, a szocialista tábortól, s éppen ezért megindult, feltartóztathatatlan erővel halad a gyarmati népek szabadságharca. E harc különböző helyeken különböző eredménnyel folyik. Egyes helyeken teljes sikerrel, más helyeken pedig, ahol a mozgalom vezetőit a kapitalistáknak, imperialistáknak sikerült megvásárolniuk vagy a maguk számára felnevelniük, ott még nincsenek lényeges eredmények, majd akkor lesznek, ha a felszabadult népek kinevelik a maguk harcosait. A közelmúltban Moszkvában összegyűltek a világ kommunista pártjai — 81 ország kommunista pártja —, hogy a béke kérdéseit megtárgyalják, s amellett állást foglaljanak. Emlékeznek sokan arra, hogy 1957-ben volt már egy ilyen nyilatkozat. Az imperializmus bukásának, szétesésének, a szocializmus győzelmének korszakában élünk, a gyarmatok fel- szabadulásának, függetlenségének az idejét éljük. De természetes <*>log, hogy e jelenségeket aktívan, tettekkel kell befolyásolniuk a kommunista pártoknak, a haladó embereknek, hogy a világ fejlődése ezen az úton meg ne akadjon, hanem pozitívan haladjon előre. A kommunista pártok ösz- szegyűltek, beszéltek e kérdésekről, és felhívással fordultak a világ népeihez, hogy mindenütt, minden területen harcoljanak a békéért, ne sajnálják erőiket, mert hiszen minden egyes kis békeakció, ha összefolyik a világ népeinek mozgalmán vá, ellenállhatatlan, hatalmas erővé növi ki magát. A végén azt mondták: Bízunk harcunk sikerében, mert a béke erői erősebbek a háború erőinél, s a béke legyőzi a háborút. Miért érdekel bennünket is annyira a béke és a háború kérdése? Mi egy kis országban új társadalmat építünk fel, egy új világot, kizsákmányolok nélkül, kizsákmányoltak nélkül, a szabad emberek új társadalmát. Ehhez az építéshez nekünk is békére és elsősorban béliére van szükségünk. Minden adottság megvan ebben az országban. Megvannak a jó természeti viszonyok, nagyszerű földjeink, van jó éghajlatunk, nagyszerű dolgos népünk) harcos, nagy, forradalmi hagyományokkal rendelkező munkásosztályunk és pártunk, szövetkezeti parasztságunk és értelmiségünk, amely jól fel van készülve arra, hogy az egész néppel együtt a szocializmust építse. Ha mi ezt tűztük magunk elé, és kétségtelenül ezt tettük, akkor nekünk is részt kell vennünk a népek békeharcában, kifejezésre kell juttatnunk szolidaritásunkat a még elnyomásban levő vagy elnyomás alól felszabaduló népekkel. Minden erőnkkel, erkölcsi erőnkkel és ha lehetőség nyílik rá, anyagi erőnkkel is támogatjuk ezeket a felszabadulási törekvéseket, mert ezzel a magunk békéjét védjük, a magunk és gyermekeink békéjét óvjuk. A parasztság megérti a szocialista átalakulás fontosságát Tisztelt eivtársak! Ha körülnézünk országunkban, láthatjuk, hogy 15 év alatt ez az ország óriási változásokon ment keresztül. Tizenöt évvel ezelőtt megindult a mi demokratikus fejlődésünk. Ez se ment egyszerre. Pártunk először nem volt túl erős párt a parlamentben, de tömegkapcsolatai nagyok voltak. Felosztotta a földet, s a parasztság lett a föld birtokosa, gazdája. A munkásoké lett a gyár. Népünk kezdte kifejleszteni demokratikus erőit, amíg azután a két munkáspárt egyesülésével 1948-ban eljutott odáig, hogy hozzáfoghatott a szocializmus tervszerű építéséhez. És ma ott tartunk, hogy ipari termelésünk három- és félszeresen haladja meg a háború előttit. Ezzel szemben a mezőgazda- sági termelés 15 év alatt mindössze 20—22 százalékkal emelkedett. Ez természetesen óriási különbség. Kossuth Lajos mondta, hogy az ország ipar nélkül félkezű óriás. Iparunk már megvan, mezőgazdaságunk is fejlődött, de hogy ez az óriás mind a két lábával acéllábon álljon, szocialista talajon álljon, ehhez az kell, hogy a mezőgazdaság is teljes mértékbon átalakuljon szocialista nagyüzemmé. Legutóbb nagy fejlődést tel tünk e téren is. Beigazolódod hogy a szocialista nagyüzemei még a gyengébbek is, sokka) termelékenyebben, jobban dolgoznak, mint az egyéni paraszt. Részben azért, mert az egyéni parasztgazdaság természeténél fogva nem .bírja ki a versenyt a nagyüzemmel, részben pedig azért, mert abban a tudatban, hogy mégiscsak kollektív tag lesz belőle — mert hiszen a történelem fejlődése azt mutatja, az ország paraszti népének 80 százaléka már ott van —, nem csinál semmit, csak magának termel, nem fektet be, nem ruház be, a tartalékot fölemészti, elszegényedik, és bizony az országot is nehéz helyzet elé állítja. Mert egy olyan réteg alakul ki, amelyet a munkásoknak és a szövetkezeti parasztságnak kellene eltartani. Nem hiszem, hogy akadna parasztgazda, aki ezt a jövőt szánná magának. A tények azt bizonyítják, hogy a parasztság megérti a szocialista átalakulás fontosságát, és a legteljesebb mértékben önkéntesen lép a szövetkezeti termelés útjára. Két évvel ezelőtt a párt elhatározta, hogy meg kell tenni ezt a lépést, mert ezt kívánja az ország gazdasági érdeke, a szocialista haladás, a fejlődés biztosítása, az aránytalanság kiküszöbölése a gazdasági életben. Ugyanakkor elhatározta, hogy teljes mértékben önkéntes alapon, minden kényszer nélkül fogja végrehajtani1 ezt a változást. S ma nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk el, hogy az átalakulás ilyen formában is történt. Nagyon érdekes egy külföldinek a véleménye, Kádár elvtárs már beszélt erről a parlamentben. Egy ellenséges külföldi ember az Egyesült Nemzetek Szervezetének ülése idején angol nyelvű könyvet osztogatott Magyarországról, s ebben azt írta, hogy Magyarországon a parasztságot lélektani kényszerrel vitték be a szövetkezetekbe. Ha az ellenség nem tud többet mondani, mit jelent ez? Azt, hogy bizony önkéntesen törA pártaktíva-üiés elnöksége. tént az egész, mert nem hiszem, hogy a magyar paraszt- embernek olyan gyengék volnának az idegei, olyan kicsiny az ellenálló képessége, hogy lélektani kényszerrel ment volna. Sokkal egészségesebb a magyar paraszt. Szalonnát eszik, és ez reális érzéket fejleszt. (Derültség.) Szentimentális, olcsó eszközökkel aligha lehet megijeszteni. Elvtársak, voltam ezelőtt pár hónappal Mezőhéken egy termelőszövetkezetben, ahol olyan kultúrház van, ahol a szolnoki Szigligeti Színház vendégszerepléseket rendez. Mikor volt az Magyarországon, hogy a faluba kivitték a színházat? Néhány szövetkezeti parasztembernek a lakásépítkezését is megnéztem. Egyikük büszkén mutatta, hogy ez ebédlő, ez hálószoba, ez meg fürdőszoba. Csak szidott bennünket, hogy nincs fürdőkád. (Derültség.) Megvigasztaltuk, hogy lesz az is, csak építse fel a házát. Ö is azt mondta, biztos benne, hogy lesz. Mindenkinek jobban kell dolgozni Már benn vagyok az időben, megvallom a nőknek is, 74 éves vagyok. Valamikor, még boldogult Ferenc József király idején — akiről már csak a keserűvíz maradt meg (derültség) — voltam egy nagyúri birtokon, ahol versenylovakat tartottak. Láttam, hogy folyóvíz volt a lovak előtt az istállóban, az abrakot majdnem tányéron nyújtották oda eléjük. Ugyanakkor elmentem a gazdasági udvaron a béreslakásokhoz, ahol éppen az ellenkezőjét láttam. Büdös viskók, piciny ablak, ez is sárral betapasztva, nem lehetett kinyitni, csak az ajtót. Benéztem, s rettenetes piszok, nyomor áradt felém. Ettől a perctől kezdve ébredt fel bennem a nagy kérdés: lehet-e jó egy olyan társadalmi rendszer, ahol az állatok úgy élnek, mint ahogy az emberek, és az emberek úgy, mint az állatok, de még azok se, mert a gróf állatai nem úgy éltek. Ettől jöttünk el a falusi kultúrhá- zig, a paraszti fürdőszobáig, a televízióhoz, a rádióhoz. És ahhoz, hogy sok falusi parasztlánynak a rendes mellett van estélyi ruhája is, soknak meg Vörös Csillag zsúfolt nézőterén nagy érdeklődéssel hallgatják Münnich elvtárs beszédét. már abroncsos szoknyája és tűsarkú cipője is. Emlékszem, amikor Tokajban éltem, jöttek a mezőről haza a parasztemberek, lányok, asszonyok rongyosan, piszkosan, s vállukon hozták a lábbelijüket. Mezítláb jöttek, hogy a cipőjük ne kopjon. Ez volt a magyar parasztság helyzete. Hova jutottunk mi már? Persze nem fenékig tejfel ma még minden, van még nehézség, baj is, de az nem alapvető; olyan messzire van a régitől, mint — ahogy mondani szokták — Makó Jeruzsálemtől. Ember lett a paraszt, külsőleg is, van rendes ruhája, jó csizmája, az emberi méltóságnak megfelelően tud megjelenni, nem kell szégyellnie magát, nem kell csavargatni a kalapját a kézben, ha valahova bemegy, mint régen. Nagy dolog ez, és emellett mindenki eszik, azt hiszem még kicsit jobban is, mint kellene. Talán még én is (derültség). Jó volna egy kicsit csökkenteni. Van sok baj még, akadnak nehézségeink. Persze ezek a nehézségek nem abból származnak, mintha a rendünkkel volna baj, vagy abból, hogy nagyüzemet csinálnak a falun, hanem mert sok helyen rosszul dolgoznak. Jobban kell dolgozni az állami adminisztrációban, a vezetésben és az üzemi vezetőknek is. Ha valami nagyszerű, új gépet kapnak, amelyik meggyorsítja a termelést, jobb árut produkál, oda kell menni a munkástár- sakhoz, itt az Ideje, hogy igazítsunk a normán. Mert túl jól megy a gép, túl sokat termel, mi túl sokat kapunk, és nincs Mhalmozási alap, az állam nem kap eleget. Mert ahhoz. ho<rv az állam adni tudjon, az kel', hogy mindnyájan jobban dolgozzunk, mert a termelésből jön ki minden, a jó minőségű, ölesó termelésből állítódik össze a nemzeti jövedelem, s minél nagyobb a nemzeti jövedelem, annál többet lehet beruházásra fordítani és a dolgozók között is elosztani, s emelni ezzel az életszínvonalat. Kádár elvtárs a parlamentben elmondott beszédében megmagyarázta, hogy míg emberi termelés lesz a világon, addig a normák változni fognak. Változik a termelés technológiája, az emberek értelmi foka, többet lehet termelni, és éppen ezért a normákat át kell rendezni ott, ahol ehhez a feltételek megvannak. Az üzemekben a dolgozókkal együtt meg kell beszélni, hogy nézzétek, kapunk ennyi gépet, emelkedik a termelékenység, többet tudunk adni az államnak. Szükséges, hogy ösztönző ereje legyen a normának. A kapitalizmusban is van normarendezés, csak nem ilyen barátságos úton, hanem aki nem teljesíti a megállapított normát, kiteszik a kapu elé, és mehet amerre lát. Münnich elvtárs ezután az amerikai gazdaság hanyatlásáról, a dollár értékcsökkenéséről, az amerikai választásokról beszélt. Mint tudják az elvtársak — folytatta —, Amerikában választás volt. A köz- társasági pártnak a jelvénye az elefánt, a demokrata párté a szamár, és a szamár győzött. Valószínű jó véleményük van a szamárról. (Derültség.) Az egyszerű amerikaiak nagy reményeket fűznek ebhez a változáshoz. A francia forradalom óta a kapitalista országokban ugyanis divatban van, hogy sok párt nevéhez odabiggyesztik a demokrata szót. Pedig éppen annyira nem demokrata ez a párt, mint amennyire a másik nem köztársasági. A tőkés monopóliumok pártja ez, s annak politikáját viszi keresztül. Mi, a szocialista tábor egységesek vagyunk, mert itt nincsenek kapitalisták. Nálunk van szocializmust építő nép, amely a saját felemelkedésén dolgozik. Mi durván elparcelláztuk a jövedelmet. A nagytőkésektől elvettük a százmilliókat, szétosztottuk a földet. Tisztességesen, emberi módón megélnek az emberek. Állandóan nagyobb lehetőséget kap az egyén, hogy jobban éljen, s tehetségét kifejtse a termelésben. A mi feladatunk a béke megvédése, a népek barátságának ápolása. Az emberiség legnagyobb kincse a béke. Azért kell fokozott erővel építeni a szocializmust, hogy a mi országunk, amely tagja a szocialista tábornak, erősödjék anyagilag, erkölcsileg, gazdagabb legyen, kulturálisan felemelkedjék. és dolgozo népünk méltó harcostársa legyen a többi népnek, amely velünk azonos, nemes, humánus célokért harcol a tökésrendszerrél, a kizsákmányolással szenő'-n __ f ejezte be nagy tapssal fogadott beszédét a miniszterelnök.
