Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-15 / 295. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1960. december 18» A szocialista országok, az ázsiai és afrikai államok nem hajlandók jóváhagyni az EHSZ-fititkár cselekedeteit Kongói vita a Biztonsági Tanács kedd éjszakai ülésén New York (MTI). A Biztonsági Tanács kedd éjszakai ülésén foglalkozott a kongói helyzettel. Az ülés elején Indonézia küldötte bejelentette, hogy a kormány elhatározta csapatainak visszavonását a kongói parancsnoksá'g keretéből. Ezután Zorin mondott csak- .nem egyórás beszédet. A helyzetet elemezve kijelentette, hogy az ENSZ főtitkárának és az ENSZ kongói parancsnokságának akciói» diszkreditálták az Egyesült Nemzetek Szervezetét. A gyarmatosító hatalmak és támogatóik — mondotta Zorin — azt állítják, hogy minden rendben van Kongóban, s hogy semmiféle sürgős intézkedésre nincs szükség; azt állítják, hogy minden továbbra is rendben lesz, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete nem avátkozik be Kongó belügyei- be. Igaz — mondják —, hogy Lumumbát és másokat bántalmaztak, de ilyesmi Kongó egyéb részében is történik, s ezért vöröskeresztes orvosokat kell odaküldeni, és intézkedni, bogy kevésbé verjék az embereket. Minden, ami Kongóban ma végbemegy, a kiváló ENSZ-főtitkár parancsnoksága alatt megy végbe, aki olyan sok sikert ért el Kongóban. Az Egyesült Államok azt is állítja. — mondotta Zorin —, hogy nem küldött Kongóba semmiféle katonai személyzetet. Ez egyáltalán nem csodálatos, mert az Egyesült Államoknak nincs erre szüksége, hiszen a kongói parancsnokság végrehajtja a washingtoni utasításokat, ha nem siáZ," akikor legálSbb 80 százalékban. Az ENSZ kongói parancsnokságának 86 tagja közül 45' tehát több mint a fele olyan országok állampolgára, amelyek a NATO vagy más nyugati katonai tömb keretébe tartoznak. 359 adminisztratív tisztviselő közül 240 amerikai vagy nyugati országokból való. Zorin ezután rámutatott, hogy más hangok is hallatszottak a Biztonsági Tanács vitáján. Az ázsiai és afrikai államok, valamint a szocialista országok aggodalmukat fejezték ki a kongói helyzet miatt, és nem hajlandók jóváhagyni a főtitkár cselekedeteit. Ezen országok közé tartozik Jugoszlávia is — hangsúlyozta Zorin. A Szovjetunió képviselője ezt követően részletesén elemezte Hammarskjöld különféle kijelentéseit, és hangsúlyozta, hogy mindazon ellentmondások miatt, amelyek e kijelentésekben fellelhetők, nem lehet Hammarskjöld szavait elfogadni. Arra sincs mód — mondotta —, hogy kiszélesítsük az ENSZ-főtitkár megbízását. Éppen ellenkezőleg, szigorúan körülhatárolt utasításokat kell neki adni arra, hogy azonnal szabadítsa ki Lumumbát, fegyverezzék le Mobutu bandáit. Az objektív tények azt mutatták — folytatta Zorin —, hogy a főtitkár kongói akciói teljes kudarcba fulladtak. Zorin ezután módosításokat terjesztett be a négy nyugati hatalom által korábban benyújtott határozati javaslathoz. Ezek a módosítások teljesen megváltoztatják a nyugati határozati javaslatot, és a többi között intézkednek Lumumba szabadonbocsátásáról és Mobutu csapatainak lefegyverzéséről. Zorin beszédére Hammarskjöld főtitkár ugyancsak hosszú beszédben válaszolt. Hammarskjöld válaszának lényege az volt, hogy az ENSZ kongói akcióit folytatni kell, ellenkező esetben polgárháború fenyeget. Azzal fenyegetőzött, hogy az ENSZ kongói parancsnokságának visszavonása Zorin felszólalása esetén több évig tartó polgár- háború színhelye lenne Kongó, és külföldi hatalmak ilyen vagy olyan formában beavatkoznának ebbe a polgárháborúba. A főtitkár a továbbiakban igyekezett a felelősséget i az ENSZ-főtitkárságról a Biztonsági Tanácsra és a közgyűlésre hárítani mondván, hogy nem kapott kielégítő megbízást, sem kielégítő eszközöket az utasítások végrehajtására. Igyekezett Zorin állításaival szembeszállni, a nyilvánvaló tényeket azonban nem tudta megcáfolni. Azzal fejezte be felszólalását, hogy felkérte a Biztonsági Tanácsot, adjanak neki az eddiginél szélesebb körű feladatokat. i Claude Corea ceyloni küldött Tunézia ENSZ-küldöttsé- gének támogatásával 9 pontból álló határozati javaslatot nyújtott be. A javaslat egyik legjelentősebb pontja arra kéri Hammarskjöldöt, lépjen fel a Kongóban letartóztatásban vagy fogságban levő »valamennyi politikai személyiség haladéktalan szabadonbocsátá- sáért«. Hangsúlyozta, Hammar- ^kjöldnek az ülésen elhangzott New York (ADN). Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kedden este kezdődötti ülésén a hajnali órákban szavazásra került sor a kongói kérdésben benyújtott határozati' javaslatok' fölött. Hét küldött sorakozott fel az Argentína által benyújtott nyugati javaslat mellett, de erőfeszítésük nem járt eredménynyel, mert a teljesen tartalmatlan javaslatot a Szovjetunió küldötte nem fogadta el. Mint ismeretes, a Biztonsági Tanácsban a benyújtott javaslatok határozatra emeléséhez az öt állandó tag — közöttük a Szovjetunió — egyöntetű állás- foglalása szükséges. Ezután szavaztak a küldöttek több kijelentése tisztázásra szorul. Hammarskjöld a Biztonsági Tanács keddi ülésén mondott első felszólalásának egyik része azokkal a nehézségekkel foglalkozott, amelyeket a Mo- butu-féle »hatóságok« gördítettek a kongói ENSZ-pa- rancsnokság utánpótló szállítmányainak továbbítása elé. Szavaiból az is kiderül, hogy amikor a leopoldville-i ENSZ- parancsnokság hétfőn több katonai gépkocsit és autóbuszt akart átrakatni, hogy azokat elindítsa Stanleyville felé, a kongói munkások megtagadták a szállítmány átrakását. Hammarskjöld egyébként emiatt nyomban tiltakozó levelet intézett Kaszavubuhoz. Kocsa Popovics jugoszláv külügyminiszter és Krisna Menőn indiai hadügyminiszter kedden az esti órákban felkereste Bolandot, az ENSZ-köz- gyűlés elnökét, és felkérte, tűzze a közgyűlés napirendjére a kongói kérdést, tekintet nélkül arra, hoz-e valamiféle határozatot a Biztonsági Tanács vagy sem. Jól értesült körök szerint valószínű, hogy a kongói kérdés a hét végén a közgyűlés elé keiül. a Szovjetunió határozati javaslata felett, amelyet a nyugati javaslat pártolói elvetettek, tehát szintén nem emelkedett határozatra. Ugyanezek a küldöttek vetettek el a Szovjet-, uniónak a nyugati határozati javaslathoz fűzött módosító indítványát, majd Ceylon kompromisszumos javaslatát is, amelyet csak a Szovjetunió, Lengyelország és Ceylon küldötte támogatott. Az amerikai küldött gyalázkodó zárófelszólalása után Zo- ron szovjet külügyminiszterhelyettes mint a Biztonsági Tanács decemberi elnöke lezárta a Biztonsági Tanács vitáját a kongói kérdésről, amelyből semmilyen eredmény nem született. (MTI) KONGÓI HÍREK Az ENSZ-közgyűlés költség- vetési bizottságának keddi ülésén Jeremies jugoszláv küldött bejelentette, hogy Jugoszlávia nem hajlandó anyagilag hozzájárulni- a kongói ENSZ-költ- ségek fedezéséhez, sőt térítést követel a jugoszláv repülők szolgálataiért. Fenaux belga küldött ugyanott kijelentette, hogy Belgium »mérlegeli az, anyagi hozzájárulás kérdését, de csak akkor, ha az ENSZ- szei kielégítőbb viszonyt sikerül kialakítania«. A küldöttek értésére adta, hogy Belgium még aktívabb támogatást vár a kongói nép ellen irányuló politikájában. Washington. Ghana washingtoni nagykövetsége kedden este hozta nyilvánosságra Nkru- mah ghanai elnök Hammarskjöld ENSZ-főtitkárhoz intézett levelének másolatát. Nkrumah levelében megállapítja, hogy az ENSZ kongói parancsnoksága tehetetlen. »A leopoldville-i ENSZ-parancs- nokságon legalábbis ma a belgák és más külföldi ügynökök segítségére támaszkodó Mobu- tu-banda kénye-kedve szerint rángatja az ENSZ leopoldvil- le-i parancsnokságát, bár ez a banda a maga erejéből még saját katonáinak sem tud parancsolni,« »Ezért a leghatározottabban sürgetem, hogy haladéktalanul változtassák meg az ENSZ katonai kongói vezetését« — fejezi be levelét Nkrumah. Leopoldville. Gizenga, aki Lumumba kongói miniszterelnök fogságának idejére vállalta Kongó törvényes kormányának vezetését, bevonta a kormányba Louis Lumumbát, Lumumba miniszterelnök öcs- csét. ' Ecuador diplomáciai kapcsolatokat akar létesíteni a Szovjetunióval Quito (AP). Ecuador legnépesebb városában, Gueyaquil- ban Ibarra elnök hétfőn este beszéded mondott egy ötvenezer főnyi tömeggyű lésen. Az elnök kijelentette: mélységesen felháborító Amerikának az a szerepe, amelyet egy ecuadori —perui határvitával kapcsolatban játszik, és amely félreérthetetlenül bizonyítja, hogy az Egyesült Államok meg akarja zavarni a dél-amerikai államok közti viszonyt. Ibarra elnök nagy rokon- szenwel nyilatkozott Hruscsov miniszterelnökről. Az általános és teljes leszerelés szovjet tervéről megállapította, hogy az »egy napon az egész világon győzni fog«. Véleménye szerint Ecuadornak minél hamarabb diplomáciai kapcsolatot kell létesítenie a Szovjetunióval. (MTI) DolgavégezeMI fejezte be kongói vitáját az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szovjet jegyzék az Egyesült Államokhoz Laosz ügyében Moszkva (TASZSZ). Vaszilij Kuznyecov szovjet külügyminiszterhelyettes kedden magához kérette Llewellyn Thomp- sont, az amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetét, és átnyújtotta neki a szovjet kormány jegyzékét. A szovjet kormány a jegyzékben határozottan elítéli az Egyesült Államok beavatkozását Laosz belűgyeibe. A jegyzék ezután megállapítja, hogy az Egyesült Államok az utóbbi időben közvetlenül részt vesz a lázadók hadműveleteiben, amelyekkel meg akarják dönteni a törvényes kormányt. Az amerikaiak, akik lábbal tiporják a szuverén laoszi kormány jogait, nyíltan támogatják Phoumi Nosavan lázadó csoportját, fegyverrel, katonai felszereléssel, lőszerrel és, pénzzel látják el a pártütőket. Az amerikai kormány ezzel súlyosan megsérti az 1954. évi genfi értekezlet zárónyilatkozatának 12. cikkelyét. Az Egyesült Államok kormánya a Sou- vanna Phouma-kormány ellen elkövetett nyílt akcióval arra törekszik, hogy letérítse a laoszi népet a maga .választotta útjáról. A szovjet kormány az amerikai kormányra hárítja a teljes felelősséget mindazokért a következményekért, amelyeket a Laosz ellen kifejtett agresz- sziós cselekmények előidézhetnek — hangoztatja a jegyzék. (MTI) Yientianeban visszaszorítják Nosavan támadó erőit A Szovjetunió új kereskedelmi egyezményt kötött Ausztriával Moszkva (TASZSZ). Moszkvában kedden aláírták a Szovjetunió és Ausztria új, 1961— 65. évekre szóló kereskedelmi egyezményét. Az új egyezmény értelmében körülbelül másfélszeresére emelkedik a Szovjetunió és Ausztria árucseréje a legközelebbi öt évben. A Szovjetunió és Ausztria között sikeresen fejlődnek a kereskedelmi kapcsolatok. 1960-ban a szovjet és az osztrák külkereskedelmi szervezetek több mint kétmilliárd schilling értékben kötöttek szerződéseket. (MTI) Az NDK és Jugoszlávia kereskedelmi egyezményt kötött Berlin (ADN). Mint az ADN jelenti, Berlinben hétfőn írták alá a Német Demokratikus Köztársaság és Jugoszlávia kereskedelmi egyezményét az 1961—65. esztendőkre. A két ország árucseréje a fenti időszakban eléri a 2,5 milliárd márka értéket, de biztosítja annak lehetőségét is, hogy az egyezmény végrehajtásához évenként összeállítandó árujegyzék bővítése révén. a tervezett értéket túlszárnyalják. (MTI) Vientiane (MTI). Kong Le kapitány, a laoszi kormánycsapatok parancsnoka rádiófelhívást intézett a laoszi néphez, és felszólította, egy emberként szálljon szembe az amerikaiak által irányított külső beavatkozással és a No- savan-klikk áruló tevékenységével. A felhívás leleplezi, hogy Nosavanék, a »békés tárgyalások ürügyével három napon át megakadályozták a laoszi kormánycsapatok támadását, és ez idő alatt összevonták erőiket. A lázadók hadseregében részt vesznek amerikai, thaiföldi és dél-vietnami tisztek, valamint Csang Kaj-sek tisztjei is. A lázadók katonai egységei kedden délután behatoltak Vientiane városába, azonban Kong Le csapatai szerdán visz- szafoglalták a város központját. Bár a lázadók túlerőben voltak, és a Mekong-folyó túlsó partjáról állandóan kapták az erősítéseket, mégsem tudták elfoglalni a várost — írja a TASZSZ. A kormánycsapatok a pak- sanei arcvonalon visszaverték a lázadók alakulatait, sok katona és tiszt, akiket a Nosavan-klikk erőszakkal toborzott, átállt a kormánycsapatokhoz. WASHINGTON Az Egyesült Államok rendkívül helyesli a laoszi királynak azt az elhatározása^ hogy elrendelte a lázadók nyugatbarát kormányának felállítását és Souvanna Phouma semleges kormányának feloszlatását. BANGKOK Az Egyesült Államok ellenőrzése alatt álló agresszív SEATO-tömb képviselőinek ' tanácsa rendkívüli ülést tartott, hogy új intézkedéseket hozzon a laoszi beavatkozással kapcsolatban. Az értekezlet azt állította, hogy Laoszt »külső beavatkozás« fenyegeti, és ezzel az ürüggyel akarta magyarázni új intézkedéseinek elhatározását. Thaiföldi lapjelentések szerint a SEATO egyik bizottsága tárgyalásokat kezdett a thaiföldi hadsereg, haditengerészet és légierő képviselőivel arról, hogy feburárban »közös hadgyakorlatot« tartanak Thaifölden, és a hadgyakorlat Célja egy »Laosz elleni kommunista agresszió elhárítása« lesz. Az angol és francia sajtó Heusinger Párizs (MTI). Míg a párizsi polgári sajtó elhallgatja vagy igyekszik csökkenteni az ügy jelentőségét, a haladó lapok a felháborodás hangján írnak arról, hogy Heusinger volt náci tábornok került a NATO legmagasabb katonai hatósága elnöki tisztébe. A l’Humanité emlékeztet rá, hogy Adolf Heusingeir volt a hitleri Wehrmacht vezérkari hadműveleti osztályának parancsnoka, és a második világháborúban különösen a keleti fronton elkövetett háborús bűnökért felelős. A NATO-nak. hozzá méltó vezetője lesz! — írja a Liberation. Á haladó lap megállapítja, hogy eddig a NATO-ban a legmagasabb poszt, amit egy háborús bűnökkel vádolt német tiszt elérhetett, a középeurópai szárazföldi erők parancsnoksága volt, ezt Speidel tábornokra bízták. Speidel azonban továbbra is az európai főparancsnok, Norstad tábornok alárendeltje maradt. Ezután pedig akár a szendvicsben a húst a két kenyérszeiet, úgy fogja közre Norstadot két német tábornok. Az' egyik felettese, a másik az alantasa. Lehet, hogy neki tetszik ez a helyzet. Nekünk nem. mert túlságosan jól ismerjük a két tábornokot. London (MTI). Az angol közvélemény pártkülönbség nélkül súlyos megdöbbenés és aggodalom hangján ítéli el Heusinger kinevezését a NATO-főparanesnokság vezető állásába. A nemzetközi légkör szükségtelen megzavarását látják ebben, mégpedig különösen kényes időben. A szélsőjobboldali Daily Mail párizsi tudósítója így ír erről: Heusinger, aki a német oldalon harcolt a világháborúban, kinevezéséről most annak a bizottságnak a feje,' amely voltaképpen a •NATO-parancsnokokat — beleértve Norstadot is — és sok más angol tisztet irányít. Heusinger pontosan akkor foglalja el új állását Washingtonban, amikor azt várhatnák Kennedy új kormányától, hogy új kapcsolatokat igyekszik létesíteni a Szovjetunióval. Számos tábornok úgy is fogja értelmezni ezt a kinevezést, mint vésztjósló jelet, amely mutotja a Wehrmacht növekvő erejét a NATO-ban. Az erősen konzervatív Daily Express írja: Vezető NATO-áilásba nevezték ki azt a német tábornok? t, aki heves vihart robbantott ki azzal, hogy hadereje számára atomfegyvereket követelt. E kinevezés heves v'sszahatást fog kelteni szovjet részről, mert az oroszok úgy vélik, Heusinger újabb állásában szorgalmazni fogja korábbi követelését. Ezenkívül Hiller hadműveleti főnöke volt a szovjet arcvona- lon. Üj állásában feladata a stratégiai tervezés lesz atomfegyverek számára a NATOhelyzetben lesz, hogy a katonai tervezést a nyugatnémet politikának megfelelő irányba terelheti. A Daily Herald párizsi tudósítója írja: Az az ember, aki Hitler mellett ült, amidőn a bomba robbant, vezető állást kapott a NATO-ban. Kinevezését már bírálják a NATO katonai és politikai szakértői. Azt mondják, kihívó jellegű a Szovjetunióval szemben. A Daily Worker írja: Hitler volt tábornokai fontos győzelmet arattak Heusinger kinevezésével, “"aki a háborús bűnösök névsorán szerepeit, és a háború folyamán nagyméretű büntető hadműveleteket rendelt el szovjet állampolgárok ellen. Churchill azt mondta, hogy a szovjet haderő tépte ki Hitler hadseregének belét. Tudjuk, hogy teljesen igaza volt. Most a hidegháborús stratégia gondolkodói felelevenítik régi kudarcaikat; új háború tervezésével olyan '-»vvonalat szerveznek, am?' -kidején Hitlert veországokban. Eonnban úgy érzik, Heusinger olyan erős I reség’ce vitte. Újabb véres összetűzések Algériában Algír. (MTI). Algériában a francia megszálló csapatok és az ultrák újabb összetűzéseket provokáltak. Hírügynökségi jelentések szerint szerda reggelre a halálos áldozatok száma már százhuszonháromra emelkedett. Kedden a kelet-algériai Bone kikötővárosban röviddel De Gaulle elutazása előtt az algériaiak tüntettek az ország függetlensége mellett. A rohamrendőrség tüzet nyitott a tömegre. Hét muzulmán, meghalt, tizenöt megsebesült. A nyugat-igériai Oranban a rendőrség és a katonaság tizennégy arabot sebesített meg. Algír Kasbah negyedében szerda hajnalban folytatódtak a tüntetések. A negyedben heves harc kezdődött. Az összetűzéseknek számos áldozata van. Szalam libanoni miniszterelnök a parlamentben kijelentette, kormánya hajlandó ötszázezer libanoni fontot az algériai szabadságharcosok rendelkezésére bocsátani.