Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-02 / 284. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 / Péntek, 1960. december í. Az országgyűlés ülése (Folytatás az 1. oldalról.) delmi bizottság behatóan megvitatta n napirenden levő törvényjavaslatot, és módosításokkal elfogadta. Az ország- gyűlésnek elfogadásra ajánlja. Hozzászólások a honvédelmi törvényjavaslat vitájában A törvényjavaslat vitájában ezután Keleti Ferenc ország- gyűlési képviselő szólalt fel. Az előttünk fekvő törvény — mondotta — világosan kifejezi: hadseregünk a béke hadserege, a honvédelem valóban a haza védelmét jelenti. Tudjuk, egyszer eljön az az idő, amikor a kardokból valóban ekevasat kovácsolhatnak. Addig népünk minden segítséget és támogatást megad katonáinknak, hogy jól teljesíthessék szolgálatukat, védjék határainkat — teljesítsék kötelességüket. Katonáink pedig szívese^ vállalják a szolgálatot. Tudják, hogy ha a hivatásukat teljesítették, népi államunk biztosítja elhelyezkedésüket a polgári életben. A honvédelmi törvényt a maga nevében elfogadta, és az országgyűlésnek elfogadásra ajánlotta. Varga Gábomé, a magyar nők, a magyar anyák nevében szólt a törvényjavaslathoz. Hangsúlyozta: a nők becsülettel helytállnak a munkában, ott vannak a tudomány és a művészet művelői között, részt vesznek a hatalom gyakorlásában, természetes tehát. hogy hallatják szavukat a haza védelmével kapcsolatos kérdésekben is. A magyar asszonyok a béke hívei. Tiltakoznak az imperialista háborús tervek, a pusztítás, az öldöklés tervei ellen. Népünknek békére van szüksége ahhoz, hogy nyugodtan építhessük tovább szocialista hazánkat, a magunk és az utánunk következő nemzedékek számára. Helyeseljük tehát, hogy van, aki vigyáz határainkra, őrködik munkánk, vívmányaink fedett. A honvédelmi törvényjavaslat a béke védelmét szolgálja, és azt biztosítja, hogy becsülettel védjük gyárainkat, földjeinket, iskoláinkat, életünket. A törvényjavaslatot elfogadásra ajánlotta. A vita lezárása után az országgyűlés a honvédelmi bizottság által előterjesztett módosításokkal — egyhangúlag elfogadta a honvédelemről szóló törvényj avasd at at Ezután megválasztották a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége által javasolt személyeket a Legfelsőbb Bíróság népi ülnökeivé. Végül Rónai Sándor elnök javaslatára az országgyűlés úgy határozott, hogy legközelebbi ülését december 2-án délelőtt 11 órai kezdettel tartja, s napirend szerint a nemzetközi helyzetről szóló beszámolót, valamint a mezőgazdaság helyzetéről a soron következő feladatokról szóló beszámolót tárgyalja. A szovjet rakétaépítéi kimagasló diadala A szputnyik-űrhajó felbocsátásának híre Moszkvában 64 küldöttség iratkozott fel a szónokok listájára a gyarmati kérdés vitájában New York (MTI). AzENSZ- közgyűlés szerda délutáni ülésén folytatták a gyarmati kérdés vitáját. Az elnök bejelentette, hogy a szónokok listájára 64 küldöttség iratkozott fel. Ez a tény is mutatja, milyen nagy érdeklődéssel fogadja a világszervezet a gyarmatok haladéktalan felszámolására tett szovjet javaslatot. Az ülésen elsőnek Fikíni líbiai küldött szólalt fel; Őszinte köszönetét fejezte ki a Szovjetunió kezdeményezéséért. majd leleplezte a gyarmatosítók »-civilizációs küldetéséről-« terjesztett hazug burzsoá tanításokat. Kijelentette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének intézkedéseket kell tennie a Hírek az ENSZ-ből gyarmati rendszer megszüntetésére. Columbia képviselője elvállalta a bűnös . gyarmati rendszer prókátorának hálátlan szeretjét. Felszólalásában a spanyol és a portugál gyarmatosítók afrikai és latin-amerikai »kulturális küldetéséről" beszélt. Monzsi Szlim tunéziai küldött hangsúlyozta, hogy az 1960. esztendőt jogosan nevezik Afrika évének. Egy népnek más nép által való leigázása már a múlté lesz. A történelem menetét sem az Algériában értelmetlen háborút folytató Franciaország sem Portugália vagy a faj üldözés- politikájáf folytató Dél-Afrikai Unió nem tarthatja fel. Raffik Asa, az Egyesült Arab Köztársaság képviselője küldöttsége köszönetét fejezte ki Szovjet államférfiak távirata magyar államférfiakhoz Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének. Kádár Jánosnak, a Magyar Szociális' a Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és dr. Münnich Ferencnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója alkalmából küldött jókívánságaikért. * * * A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere táviratban köszönte meg dr. Sik Endre külügyminiszternek november 7. ünnepe alkalmából küldött üdvözletét. (MTI) Servatius lemond Eichmann védelméről ? Köln (MTI). Dr. Robert Servatius kölni ügyvéd szerdán közölte, lehet, hogy lemond F.ichmannak, az Izraelben letartóztatásban levő náci tö- meggyilkos védelméről. A Life című amerikai folyóirat legutóbbi száma ugyanis nyilvánosságra hozta Eichmann emlékiratainak egy részét, amelyekben a tömeggyilkos kijelenti, hogy »semmit sem bánt meg« sőt szükségesnek tartotta sok millió zsidó kiirtását a Harmadik Birodalom érdekében. Servatius nyilatkozatában Félmilliárdda! akarják növelni az Egyesült államok hadi költségvetését Washington (MTI). Az Ei- senhowe r-kormanyzat készülő költségvetési tervezete több mint félmilliárd dollárral kívánja növelni a hadi költség- vetést. Ezzel « katonai célokra fordított kiadások negyvenkétmilliárd fölé emelkednének. Január 20-a után Kennedynek, az új elnöknek kell eldöntenie, •líogadja-e ezt a költségvetést, bejelentette, hogy Eichmannak ezek a kijelentései nem hamisítványok, hanem a Life minden változtatás és eltorzítás nélkül közölte az emlékiratot. Bejelentette továbbá, hogy a jövő hónap elején Izraelbe utazik, hogy ezt a kérdést tisztázza Eichmannal. Hruscsov szovjet miniszterelnöknek a gyarmati rendszer felszámolására vonatkozó kérdés napirendre tűzéséért. Mélységesen elítélte a nyugati hatalmak gyarmati mesterkedéseit. Követelte, hogy a gyarmattartó hatalmak pontos határidőket tűzzenek ki a leigázott népek függetlenné nyilvánítására, * * * Monzsi Szlim, Tunézia képviselője, a- Biztonsági Tanács novemberi elnöke átadta tisztségét Valerian Zorin külügy- miniszterhelyettesmek, a Szovjetunió képviselőjének, aki decemberben elnöke a Biztonsági Tanácsnak. * ♦ * Az ENSZ-közgyűlés költség- vetési bizottságának szerdai ülésén Anglia küldötte védelmébe vette Hammarskjöld főtitkárt azokkal a jogos bírálatokkal szemben, amelyekkel őt a Szovjetunió és több más ország illette az ENSZ kongói tevékenysége és a felelőtlen kongói költekezések miatt Libéria küldötte ugyancsak a nyugati gyarmatosítók malmára próbálta hajtani a vizet, és felszólalásában amellett foglalt állást, hogy a kongói kiadásokat az ENSZ évi költségvetéséből egyenlítsék ki, és ne csak azok a hatalmak fizessék, amelyekre felelősség hárul a kongói eseményekért. Mint ismeretes, a Szovjetunió és több más ország nézete szerint a kongói fejleményekért felelős országoknak kell viselniük a kongói ENSZ-költsége- ket is. * * * Jacques Soustelie, volt algériai francia főikormányzó, a hírhedt francia szélsőjobboldali ellenzéki politikus nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint szerdán New Yorkba érkezett, hogy az Aurore című párizsi lap tudósítójaként jelen lehessen az ENSZ-közgyűlés hétfőn kezdődő algériai vitáján. Kongói helyzetjelentés LEOPOLDVILLE Hírügynökségi jelentés szerint Stanleyville-ben, miután elterjedt annak a híre, hogy Lumumba odaindult, a belga lakosság elhagyta a várost. Mobutu államcsínye után a belgák egy része visszaszivár- gott, most azonban tömegesen távoznak. Stanleyville-ben, mint ismeretes, Lundula, a kongói hadsereg Lumumba által Sin evezett főparancsnoka vette át a parancsnokságot. Kedden a helyőrség katonái felvonultak Lundula előtt. ELISABETHVILLE Csőmbe katangai »elnök« egy nyilatkozatában ismét kétségessé tette a kerekasztal-ér- tekezlet megtartását. Kijelentette ugyanis, hogy nem vesz részt azon, ha Lumumba is jelen lesz. Azzal fenyegetőzött, hogy minden kapcsolatot megszakít a kongói központi hatóságokkal, »ha nem találnak kiutat a jelenlegi zűrzavarból«. DZSAKARTA Subandrio indonéz külügyminiszter szerdán kijelentette: Indonézia jelenleg nem szándékozik kivonni csapatait Kongóból. Hangsúlyozta, hogy Szukarno elnök szerint a belgák felelősek a jelenlegi kongói válságért. Moszkva (MTI). A három szovjet szputnyik és a három űrrakéta után útnak indult a harmadik szovjet szputnyik- űrhajó is, fedélzetén négylábú utasaival, Pcselkával és Mus- kával, valamint a kísérlet többi részvevőjével. Az előző, augusztus 19-én végrehajtott sikeres kísérlet után — amelynek során Beikét és Sztrelkát épségben, egészségben juttatták vissza a Földre — egyesek úgy vélték, hogy a következő lépés már közvetlenül az ember űrutazása lesz. A szovjet tudósok, az űrhajózás legismertebb szakemberei azonban már ekkor figyelmeztettek arra, hogy egyetlen kísérlet adatait semmiképpen sem szabad véglegesnek elfogadni. A Nemzetközi Űrhajózási Társulat szovjet elnöke, Szedov akadémikus az első • szovjet szputnyik fellövésének évfordulóján hangsúlyozta: — Az ember űrutazását hosszas, gondos munkával kell előkészíteni, s ennek során még újabb állatkísérletekre kerülhet sor. — Parin akadémikus, az egyik legfiatalabb tudományág, az űr-orvostudomány vezető szovjet képviselője hangsúlyozta: — Az állatkísérletek eredményeit nem szabad mechanikusan, közvetlenül az ember életműködésére is vonatkoztatni. A csütörtökön fellőtt szovjet űrhajó-szputnyik — a hivatalos jelentés adataiból ítélve — tehát nagyjából hasonló tudományos kutató programot szolgál, mint elődje. Elsődleges feladata nyilvánvalóan az lesz, hogy ellenőrzési lehetőséget biztosítson az augusztusi kísérlet adataihoz. Ugyanakkor a programban természetesen lehetségesek kisebb eltérések is, így például az űrhajó fedélzetére szerelt műszerek feladatában, s a hermetikus kabinba zárt kísérleti állatok, illetve növények válogatásában. A szovjet tudósok első nyilatkozatai szerint korai lenne még azzal foglalkozni, mennyi ideig marad fenn pályáján az új űrhajó-szputnyik — az előre kidolgozott tudományos program pontos adatokat tartalmaz erre vonatkoAz első kommentárok tehát mindenekelőtt ismét a szputnyik nagy súlyát, alapos felszerelését húzzák alá. Ez a tény már önmagában Is a szovjet rakéta- építés kimagasló diadalát jelenti. — a Szovjetunió akkor bocsát fel lényegében szinte tetszés szerinti súlyú rakétát földkörüli pályára, amikor azt a tudományos kutatások programja előírja. • A szputnyik-űrhajó fellövésének híre egyébként villámgyorsan elterjedt a szovjet fővárosban. A moszkvai rádió helyi idő szerint délután negyed kettőkor olvasta fel először a hivatalos közleményt, de néhány perc múlva már nehéz volt kapcsolatot teremteni a rádió és a TASZSZ szerkesztőségével: valameny- nyi telefonvonal foglalt volt. Moszkvában lassan már hagyománnyá válik, hogy az utcán haladó gépkocsik megállnak, a legnagyobb hangerőre kapcsolják rádiójukat, s a kocsikat gyűrűbe fogó járókelőknek közvetítik a legújabb híreket. Így volt ezúttal is — a szovjet főváros legforgalmasabb utcáján, a Gorkij utcán például néhány percre szinte megállt a forgalom, amíg mindenki legalább egyszer nyugodtan végig nem hallgatta a közleményt. A moszkvai gyárak egy részében éppen ebédszünetet tartottak. A Vlagyimir Iljics Villamosgépgyár szereldéjénelr munkásai a TASZSZ-közle- mény elhangzása után rögtönzött gyűlésen juttatták kifejezésre örömüket, büszkeségüket. Délután két órakor a Kremlben kezdődött meg a szovjet— kambodzsai barátsági gyűlés, amelyet Norodom Szihanuk, Kambodzsa államfője látogatása alkalmából rendeztek. A gyűlésre érkező vendégek, a moszkvai dolgozók képviselői egymásnak adták az örömhírt az új szputnyik-űrhajó fellövéséről. Nyikolaj Bobrovnyi- kov, a Moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke a gyűlést megnyitva hangsúlyozta: — A szovjet emberek boldogok és büszkék a kimagasló sikerekre, a szovjet tudomány, technika új, nagy diadalára. A Time az Egyesült Államok legújabb rakétakudarcáról London (MTI). A Time című amerikai hetilap írja az Egyesült Államok legújabb rakétakudarcáról: A Mercur rakétának az eredeti tervek szerint az első világűrutast kellene vinnie 1961- ben. A legutóbbi Cape Cana- veral-i próbalövés során kétszáz mérföld magasságba kellett volna felrepülnie, ám csak alig néhány hüvelyknyire emelkedett, s tehetetlenül visz- szazuhant a kilövő készülékre. Az utasfülke, amelynek baj esetén le kellett volna válnia, a vadul sistergő rakétán maradt. Ez volt gyors egymásutánban a Mercur harmadik kudarca, és ezzel füstbement annak utolsó reménye Is, hogy az Egyesült Szabadszemmel is látható volt a III. szputnyik-űrhajó Tegnap este fél 6 után néhány perccel szabad szemmel is látható volt Kaposvárott a III. szovjet szputnyik-űrhajó. A járókelők csoportokba verődve szemlélték a nyugatról kelet felé tartó szputnyikot. Az űrhajó lassú, egyenletes mozgással haladt, és rövid idő múlva eltűnt a látóhatárról. Államok még a Szovjetunió előtt küldhet emberi utast a világűrbe. Két év óta állandóan halogatták az utasfelrepülés idejét, viszont az oroszok augusztusban két kutyát lőttek fel, és sértetlenül visszakapták őket, s ezzel bebizc -ították, hogy számukra már nem bonyolult feladat ember felküldése. A Mercur kudarcának alapvető oka, hogy a rakéták lökőereje nem elég nagy. A szovjet rakéta fülkéje, amely a két kutyát vitte, öt tonna súlyú volt. Az Egyesült Államok legerősebb Atlas rakétájának legnagyobb fülkéje csak egy tonna súlyú. Szakemberek szerint itt a legfőbb ideje, hogy az országos űrhajózási hivatal megfontolja, érdemes-e egyáltalán a Mercur-progra- mot tovább folytatni, amely az eddigi felsülésekkel együtt háromszázötvenmillió dollárba került. Az eddigieknél erősebb Nova rakéta a legújabb tervek szerint csak 1968 végén készül el. Kaszavubu bejelentette, hogy Kongó megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Arab Köztársasággal Leopoldville (Reuter). Kaszavubu csütörtökön bejelentette, hogy Kongó megszakította diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Arab Köztársasággal. Leopoldville-ben nyilvánosságra hozták azt a levelet, amelyet Kaszavubu Nasszer elnökhöz intézett, és amelyben követelte, hogy haladéktalanul hívják vissza Murad Ghale- vetbet, az. Egyesült Arab Köztársaság nagykövetét, valamint a nagykövetség teljes személyzetét, és egyelőre ne is nevezzenek ki helyettük más diplomáciai megbízottakat. A Reuter megjegyzi, hogy amikor a kongói hatóságok kiutasították a ghanai ügyvivőt, célzást tettek más afrikai országok állítólagos kongói beavatkozására is. Ezt már akkor általában úgy értelmezték, hogy ez különösen az Egyesült Arab Köztársaság és Guinea ellen irányult. Az EAK nagykövetsége nem kérte az ENSZ védelmét, ennek ellenére ENSZ-csapatok őrjáratokat tartanak a nagy- követség épülete és a nagykövet lakása körül. Mobutuék letartóztatják Lumumba híveit Mobutu ezredes, aki Lumumba, a kongói törvényes miniszterelnök vidéki útjával összefüggésben elérkezettnek látja az időt hatalmi törekvéseinek megvalósítására, parancsot adott zsoldosainak, hogy indítsanak hajtóvadászatot Lumumba és minden híve ellen. Az ezredes szerdán este kijelentette, hogy megbízottai elfogták Mpolót, Lumumba kormányának hadügyminiszterét, amikor az választókerületének székhelye, Inongo felé utazott. Csütörtökön délelőtt Mobutu szóvivője pedig közölte, hogy az ezredes katonái Kikvitben letartóztatták Okitót, a kongói szenátus elnökét, valamint Lumumba két másik hívét. A szóvivő szerint »felforgató iratokat" találtak náluk. (MTI) A tüntetőkre lőttek Uruguayban Montevideo (TASZSZ). Kedden Montevideóban nagyarányú tüntetések zajlottak le. A rendőrség fegyvert használt. Több személy megsebesült. A munkások és a diákok ezrei azért vonultak az utcára, hogy követeljék számos halaszthatatlan probléma megoldását. Így az építőipari, a fafeldolgozó-ipari és több más iparágban dolgozó munkások béremelést követeltek. A diákok célja az volt, houy rábírják n kormányt a közoktatás céljait szolgáló kiadások nova. lésére. (MTI)