Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-01 / 283. szám

Csütörtök, 1960. december 1.

5

SOMOGYI NÍPLAP

,bben az évben az ország irodalmi élete újabb folyóirattal lett gazdagabb: egy, a beavatatlanok számára váratlan és kellemes meglepetéseket tartogató orgánummal. S mert nálunk minden ilyen természetű vállalkozást sokkal nagyobb érdeklődés kísér, mint azt a szerkesztők egyáltalán gondolhatnák, a Somogyi írás az olvasók tekintélyes tömege előtt vizsgázott. Az első szám után még nem sejthettük: rövid ideig tartó felbuzdulás vagy hosszabb időre is elegendő energia rejtezik a vállalkozás mögött: a második után már látszott, hogy van annyi tehetség a somogyi írókban, amennyi egy többé-kevésbé rendszeresen megjelenő perio- dieához szükséges; a harmadik számban pedig olyan törekvéseket figyelhettünk meg örömmel, melyek a Somogyi írást országos érdekességűvé igyekeznek tenni. Mindez nem kis eredmény néhány hónap alatt. A Somogy megyei Irócsoport lelkesedésben és munkában egyaránt túltett több, sokszor jelentősebbnek hitt vidéki irodalmi csoportosuláson, s ezt a becsülendő tényt akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha a folyóirat első három számában történetesen még eléggé hullámzó a színvonal, gyakori az elvi bizonytalanság, és a lehetőségek egy része kihasználatlan maradt. Nincs érdekesebb feladat, mint egyedül a megjelent írásokra hagyatkozva megkísérelni az első három szám mérlegének elkészítését, szemügyre venni az érdemes és biztató alkotásokat és keresni a hibák eredőií; . szóval: segítő szándékú bírálattal készíteni elő a jövő esztendő még egyértelműbb eredményeit.

Somogyi írás márciusi, * ■ júniusi és októberi számában a legnagyobb ellentmondás a szépirodalmi és az elvi-kritikai anyag között van. Míg a versek és az elbeszélések színvonala nagyobb részben jó, sőt egy-két esetben megkülönböztetett figyelmet érdemlő, addig a megemlékezések, hozzászólások, szemle- anyagok és könyvismertetések igen magas százaléka vagy megelégszik a felületes észrevételek közlésével, vagy téves következtetések irányában kanyarodik el. Mindez nemcsak egyszerűen szerkesztési / kérdés, s nemcsak annak akadályozója, hogy a folyóirat mindkét lábbal szilárdan a szocialista irodalom talaján álljon, hanem közvetve — ám nem le- becsülendően — a szépirodalmi alkotások eszmei-művészi színvonalemelkedését is gátolja. Talán nem lesz haszontalan, ha e szembeötlő ellentmondás különféle megnyilatkozásait közelebbről is szemügyre vesszük.

A folyóirat szépirodalmi anyagában a leginkább egyenletes színvonalon a versek állanak. László Ibolya költeményei (például az 1945, még inkább az Ügy csivitel a csíz) eredeti tehetségről tanúskodnak, igényes és fordulataiban a szokványost lehetőleg kerülő, kiérlelt műérzékről. További fejlődését okvetlenül szem előtt kell tartanunk. A folyóirat másik női költője, Török Zsófi a Bontják a házat című versével ugyancsak felkeltheti az olvasó érdeklődését. Gábor László egyik költeménye (Pékek) szintén értékes alkotás. Érdekes, hogy a felsoroltaknál, akárcsak Berták László soraiban, mintha József Attila müvének kisugárzását figyelhetnénk meg. Ez a többé-kevésbé egyszerűen kimutatható (és cseppet sem szégyellnivaló) hatás lehet — természetesen a költők tehetségén és világképén túl — az oka annak, hogy éppen ők szolgálnak újdonsággal, ők járnak a művészi igényességnek azon az útján, mely messzebre visz. Akkor is bizonyosnak látszik ez, ha a folyóiratban szereplő más költők versei időnként csiszoltabbak és cizelláltabbak. Elsősorban az impresszionizmus ötvöző iskolájának hatása látszik Turay Ferenc szomorkás költeményein (összegezés, A rét virága), Szirmai Endre Csendéler

A Somogyi írás első számairól

tén és Kerék Imre Őszi harsonák című versén. A2 elirámló élet passzív szemlélete, a kikerülhetetlen halál tényének ismételgetése, a céltalanság itt- ott felbukkanó érzése csak látszólag ajándékozza meg a szerzőket »költői attitűddel«; bá- natos-borongós soraik csak első pillantásra látszanak mesterműveknek. Valójában egy korábbi — s immár irodalom- történeti — korszak utórezgései csupán, s némileg (nézzünk ezzel szembe!) a vidéki kispolgárság megzavarodását, félre- húzódáíát tükrözik. Hogy ez nemcsak egyszerűen tematikai vagy formai gondosság kérdése, azt talán említeni sem kell. Csak annak a költőnek a készüléke fogja az élet valameny- nyi hullámhosszát, aki biztosan eligazodik a világban; akinek olyan alkotói módszer van a birtokában, mely a számtalan jelenség és élmény közül a lényegeset és életrevalót mutatja fel előtte elsősorban, s aki a helyesen megismert valóságot saját egyénisége és tehetsége birtokává tudja tenni, értelmileg és érzelmileg egyaránt per- cipiálja. Ha az objektív és a szubjektív költői megismerésnek ezek a feltételei nincsenek meg, a látszólag leginkább »mai« és »szocialista« téma is színtelenné, semmitmondóvá válhat. (így történt ez Veress Miklós Üj fény születése című szabad versében vagy Bellyei László Az igali határban című, kínos gondosságú rímekkel megtűzdelt költeményében.) Vulgarizálás lenne egyszerűen arra szűkíteni a szocialista irodalom kérdését, hogy ki ír »csendéletet«, és ki ír a traktorállomásról; magunkat sze- gényítenénk, ha nem hinnénk abban, hogy az élet minden jelenségét a jelen követelte korszerűséggel tudjuk meglátni és megírni.

J tekintetben a folyóirat

'—' szépprózai anyaga sokkal előbbre jutott, akkor is, ha néhány utánérző, elkoptatott szituációjú írás is megjelent. (Gondolok itt Mihályi Margit A lakodalom című ere- detieskedő írására és Tari János jó szándékú, de sematikus Osztálytársak című elbeszélésére.) Két olyan novellaíró szerepel (Szász Imre igen érdekes és majdnem hibátlan prózája mellett) friss, eleven és bátor alkotással, akikre érdeklődéssel kell felfigyelnünk, akkor is, ha több esetben vitára késztetnek bennünket. A Somogyi írás e két jelentős novellistájánál, Cser Pálnál és Csákvári Jánosnál elsősorban azt a törekvést kell örömmel üdvözölnünk, hogy mai, mégpedig a leginkább érdekes témához nyúltak. Kettejük közül a higgadtabb, eszközeiben egyszerűbb és szerkesztésileg kiegyensúlyozottabb Cser Pál: Szökevény című elbeszélése (a két főszereplő kellően elő nem készített, indokolatlanul drámai kezdeti összetűzését kivéve) igen aktuális kérdésben foglal művészi erővel állást. Másik alkotása, a Három sósbuci eleven története az anek- dotikus magot sikeresen növeszti meg, s néhány jól sikerült portréval szolgál. Céákvá- ri János inkább a meghökkentő hatásokat keresi mind tematikailag, mind pedig formailag, Mindkét írásában igyekezik távol kerülni a hagyományos próza útjától, s ezáltal látványos eredményeket ér el. Mindkét megjelent írása a mi társadalmunk ellentmondásait feszegeti. A Négy ember és az ötödik ügyes szerkesztői készségről árulkodik: négy nézőpontból »méri be« egy tragikus sorsú fiatal lány életét; a Presszó-körkép, két monológban pedig valójában egy belső monológ és egy párbeszéd látványos kombinációja. Mindkettő bátran néz szembe nehéz kérdésekkel, de mindkettőben — ez eléggé nem hangsúlyozható erény mellett — mintha egy kissé eltagadta volna a szerzőt a kísérletezés heve: alakjainak és történeteinek pontos meghatározása helyett a formai ötlet foglalkoztatja inkább. Ha a friss szerkesztés és a meghökkentésre való törekvés burkait lehánt- juk, valójában nehéz helyzetbe kerülünk: a presszóbeli beszélgetésben az »ellenfél« alakja ellentmondásos, álláspontja nem tisztázott, partnerének kimondott válaszai pedig papír- ízűek; a halálba kergetett fiatal lány tragédiájának oka kissé mondvacsináltnak tűnik, a bevezető rész (a temetési menet leírása) pedig teljesen erőtlen. Mindezekből az derül ki hogy Csákvári Jánosnak — aki merész témaválasztása és formai ötletei alapján — eredeti tehetségnek látszik, még mélyebbre kell szállania az emberi sorsok megismerésében és osztályozásában.

Mindaz, amit a folyóirat szépirodalmi anyagáról — az érdemes művek megemlítésével — elmondottunk, bizonyíthatja, hogy ha vannak is bírálni való alkotások, ezek száma és problematikája nem haladja meg más orgánumok közzétett anyagának kritikára késztető részeit. Sőt, a szerkesztés határozott dicséretére válik, hogy kirívóan gyenge vagy ellenséges írás egyáltalán nem

jelent meg, s a Somogyi írás Szépirodalmi rovatának színvonala megbízhatóan jó, általánosságban az igényesség, valamint a ma felé fordulás jellemzi. Ugyanezt, sajnos, nem lehet ilyen egyértelműen elmondani a kritikai és iroda» lomtörténeti cikkekről.

f-/í- folyóirat az irodalom'-'/L mai kapcsolatban háromféle műfajt művel. Az irodalomtörténeti tanulmányok és megemlékezések a múlt értékeivel foglalkoznak. Teljesen gyenge és felületes a folyóirat világirodalommal érintkező anyaga. Gyenes Zoltán sem a Csehovról szóló miniatűr cikk általánosságaiban, sem a Goethe szerelméről szóló, jó szándékú, ám érdektelen és lényegtelen cikkben (»Az örök női fölemel bennünket«) nem tud a két életmű lényeges tulajdonságai közül egyet sem megragadni, vagy ha igen. ezt teljesen közhelyekkel dolgozva teszi. Jobban sikerült az Emlékezés Radnóti Miklósra; itt már hazai tájon, saját, élményanyagra hagyatkozva indul a nagy költő oeuvre-j én Sk felderítésére, és a siker nem is marad el. A folyóirat Csehóv- és Goethe-cikke azonban (s az, hogy csak két világirodalmi témájú írás jelent meg összesen) leverő képet nyújt a provincia határain belül maradó érdeklődés eluralkodásáról, s olyan hiányosságra hívja fel a figyelmet, melyre sürgősen reflektálni kell.

A mai irodalmi kérdésekkel foglalkozó vitacikkek terén már sokkal megnyugtatóbb a helyzet. Bellyei László alapos ismerettel nyúl a Babits-vltá- hoz; öröm látni, hogy az irodalomtörténészi és kritikusi vitáknak Somogybán is igazi értőjük akad. Bellyei László biztos szemmel igazodik el ebben a bonyolult kérdésben, s bár a Jónás könyvéről nem tesz említést, értékelése helytálló. Különösen jelentős lehet ez az írás a helyi viszonylatok szempontjából, hiszen — ahogy a folyóirat versanyaga is mutatta — a somogyi költők között elsősorban az önmaga köreibe zárt, formaművész Babits képe lehet csak ismert. A babitsi életmű progresszív szárnyának felmutatása nyilván nem felesleges akkor, ha — a szerző szerint — »különösen fiatal költőink egy igen tekintélyes része. .. a Babits—Kosztolányi —Tóth Árpád-vonalra esküszik.« Tekintve, hogy ez országosan így szerencsére nem áll (fiatal költőink nagyobbik része, szinte túlnyomó többség': a József Attila-i hagyományt követi), valószínűleg hatásos lesz ez a feltárás helyi viszonylatban. Honfi István Irodalmi élet Somogybán című ífása ugyancsak — helyésen — a líra tartalmi gazdagítását tűzi ki feladatul. A két jó szándékú és megalapozott cikk mellett azonban Szittnay Endre vázlata (Széljegyzetek mai költészetünk margójára) az összképet lerontja. Sok ellentmondással tarkított jegyzetei végül is semmiféle tanácsot nem tudnak nyújtani. Egyrészt megkockáztat olyan »prolet- kultos« megjegyzést, mely szerint a »forma forradalma« nélkül lehetetlen a mai, forradalmi valóságot ábrázolni, s ezzel az »izmusok« bebizonyítottan téves irányában kanyarodik el (»a nagyrészt átformálódott, szocialista jellegű tudattartalom kifejezésére még nagyrészt a polgári művészetek kifejezési eszközei állnák rendelkezésre«, írja). Egy lappal később kifejti, hogy »a változó és szerfölött bonyolult témavilág csak bonyolult formában jelentkezhet«, aztán elmarasztalja mai költészetünket, mert »formavilága bonyolult, kissé darabos«, és a formai hagyományok tiszteletét tanácsolja. A cikkből nem derül ki egyértelműen a szerző álláspontja; a júniusi számban megjelent verse azonban azt mutatja, hogy szíve szerint (nem formailag, mert nincs »kapitalista« vagy »szocialista« szonett, hanem mondandójában) a felületes hangulati költészet festegető-pasztellizáló formakultuszához húz. Szirmay Endre cikkét olvasva — s hozzákapcsolva mindazt, amit a világirodalmi kultúra kérdéséről mondottunk — már többet lehet megérteni abból, amire e kritika bevezetőjében csak célzott; abból ugyanis, hogy Szilárd, tájékozott kritikusi gárda nélkül (vagy csak egykét szakemberrel) sem a helyi, sem pedig az általános irodalmi kérdésekben nem lehet megnyugtatóan előre haladni.

&

zt a summázást megerősítik a folyóirat kritikáinak, könyvismertetéseinek tapasztalatai is. Szinte bizonyosnak látszik, hogy a kritikusi mércékkel van a baj; kellő távlat és áttekintés híján aránytalanul nagy jelentőséget kapnak olyan művek, melyek valójában nem képviA legtöbb helyen már nem,

de Somogybükkösdön még él a múlt. Bent él az utca ezerszer megátkozott sarában, az éjszakák sötétjében, a kutak posványában. De már nem sokáig! Örökre elűzik innen a múltat azok a csengő kalapácsolások, amelyek a villany- szerelők vésője nyomán hangzanak utca hosszat. A villany- oszlopokon zizegnek a drótok. Az utcai lámpák már mintha világítanának... Nemsokára a bükkösdiek is kicserélhetik telepes rádiójukat, s villanyvasalót, mosógépet vehetnek, emberibb lesz az életük.

A kutak iható, jó vizet nem adnak, posvány, valóságos mocsárié, ami a vödrökben kotyog. De még ebből a rossz vízből is kevés van itt. Nyáridőben az állatokat a falutól messze eső kutaknál itatják. Éppolyan gondja ez a Szabad Föld Tsz-nek, mint az egyénieknek. Ezen az évszázados problémán segített a nép állama. A megyei tanács már elkészítette a mélyfúrású kutat, a csővezeték lefektetéséhez szükséges árkot pedig a falubeliek ássák ki társadalmi munkában.

Tűnik a múlt a somogybük- kösdiek szellemi életéből is. Tizenöten tanulnak az általános iskola nyolcadik osztályának esti tagozatán. Péntek Vendel, Ritecz József, Cserép Katalin — idősek és fiatalok hallgatják hetente kétszer az

Űzik a múltai- a somogybükkösdiek

előadásokat. Mások politikai oktatásra járnak.

A népkönyvtárnak ötvenegy- néhány tagja van. Biacs József Jókait és Móriczot szereti legjobban. Csók János az útleírásokat, az afrikai, őserdei történeteket kedveli. Benczes Ferenc a szépirodalom mellett matematikával szórakozik, és így sorolhatnék tovább. Sokan örülnének, ha megfelelő helyiség jutna a könyvtárnak. De majd az is lesz. Villany, víz sem volt régen...

Nolh László tanácstitkár

iiüliíiliii

jjjjj:»“»

APRÓHIRDETÉSEK aBB

■ws

!;:!!!:!!!:!

::::::::::::

Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- és ünnepnap 2,- Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hirdetés 10 — Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap- Kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket.

iliiii áDAS-VÉTEL iiiii

Háloszobabútor, konyhabútor, egyéb háztartási dolgok minden elfogadható áron sürgősen eladók. Arany utca 39. (25139)

Beköltözhető háromszobás családi ház kerttel eladó. Marx Károly U. 45. (25138)

Csurgón minden elfogadható áron, esetleg részletre is eladó a Csokonai utca 8. és 10. sz. alatti ház. Érdeklődni a Csurgói Református Leikészi Hivatalban lehet.

(25122)

ÁLLAS

A Nagyatád és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet szakképzett cukrászüzemvezetőt és kereskedelmi szakképzettséggel rendelkező belső ellenőrt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Fmsz, Nagyatád, Petőfi u. 2. sz.. telefon 72. vagy 78. '3297)

Marcali vagy nagyatádi székhellyel közgazdasági vagy mező- gazdasági technikumban érettségizett fiatalt gyakornoki munkakörben alkalmaz állami vállalat. Életrajzokat 25146-os számra Magyar Hirdetőbe kérünk. (25146)

Gyermek mellé egész napra felvennék Idősebb nőt. Érdeklődni: 22-16.telefon, vasárnap, Gerzsenyl- né, Rózsa Ferenc utca 1. (25147)

kezdeményezésére kultúrgárda alakult. Szép számmal jelentkeztek idősebbek is. Keller László, Szollár László, Kovács Mihály, Plántek János a régi szereplők közül való. Bedő Júlia viszont kereken nemet mondott, de hogy miért, azt nem indokolta meg. A KISZ- nek is a hátát mutatja egy idő óta, pedig társai szeretik, s örülnének, ha magára találna, rájönne arra, hogy jobb a közösségben, és visszatérne barátai, barátnői közé.

Az általános iskola igazgatójától is segítséget kértek a színjátszók. »Nem vállalhatom, rengeteg a munkám« — tért ki minden segítségadás elől. Persze nem ezt várták azok a harminc-negyven éves emberek, akik vállalták a szereplést. S az sem csodálható, ha ilyen hangok hallatszottak: »Boldogulunk mi magunk is.« Lényegében ezeknek az embereknek igazuk van. De megálljunk egy szóra! Éppen az iskolaigazgató mond nemet, aki hivatásánál fogva oly sokat tehetne a faluért?! Persze könnyebb távol maradni, a kályha mellett melegedni. Kö- vesdi György ezt választotta, ö ne tudná, hogy társadalmunk nemcsak a tanulóifjúságot bízta a pedagógusokra, hanem a felnőttek ne'"’ '

La jos Géza

selnek akkora értéket; más, jelentős alkotásokról viszont nem esik szó. Páti Ferenc, a Veszprém megyei írók antológiájának tartalmi ismertetése mellett legfeljebb arra vállalkozik. hogy óvatos szavakkal nemiképp tompítsa egyhangú dicséretéit. Kanyar József Ta- káts Gyula szép gyermekverseit Arany János, Móricz ZSlg- mond es Weöres Sándor ilyen jellegű műveivel állítja egy sorba. Bármekkora tisztelet övezi Kaposvár jelentős költőjét (annak ellenére is, hogy egy gyors bevezetőtől eltekint« ve mintj ez ideig semmiféle Takáts Gyula-írást nem olvashattunk a folyóiratban), különösen Kaposvárott ném szabad a kritikusi objektivitás teljes mellőzésével olyat leírni, hogy »tanítanám e Verteket az iskolában, az óvodákban, aZ ősi pentatóniával éovütt«. Kanyar József ráadásul — túl a túlzott dicséreteken — az »ősi pentatónia« mellé azért rakná e verseket, mert a naev és kisiskolások ebből tanulhatnák meg többek között »a magyar versformát« is. (Érdemes lenne megtudakolni, mit ért a szerző a magyar versformán, s beleérti-e például a iambikus verselést yagy a hexametert is. Vagy megmarad a fél évszázaddal ezelőtti felfogásnál a »magyar versformáról«?) Bellyei 1 .ászlé a folyóirat tekintélyes szerkesztőjének, Somogyi Púin ik könyvéről (Tűz a Kapos mentén) ír elemző kritika helyett dicsérő méltatást. Nem hisz- szük. hogy a régi munkásmozgalmi hareós és megbecsült irodalmi vezető Somogyi Pál intenciói alapján jelenhettek meg saját folyóiratában saját művének magasztaló sorai, különösen akkor nem, ha *áadá- sul még téves bizonyítékokat is felsorakoztat. (A »mélyen emberi Irodalmi alkotás« kritériuma ugyanis például nem az, hogy »egy nem vezető tisztségét betöltő egyszerű mertkás- j-mbert állít a történet középpontjába«.) Borka Géza és a gyakorlott Tüskés Tibor kritikái ugyancsak kicsit túlságosan is gyengédek, elnézőek.

A folyóirat művészeti, népművelési és történeti cikkei viszont érdekesek és színvonalasak. Bizséné Kovács Dianna művelt ismertetése, Bernáth Caesar kritikája, Kellner Béla, Hock János összefoglalói 2gy-€gy fontos terület eredményeiről, Kanyar József tanulmánya a földkérdésről, Szabó Gyula Kunffy-cikke, Gyenes Zoltán adatközlése fontos kiegészítő részt jelentenek, színesítik a folyóiratot. A továbbiakban is nagy szükség van ilyen jellegű írásokra, hiszen elsősorban itt nyílik lehetőség a somogyi eredményekről hírt adni.

(—/!■ Somogyi írás első hál * rom száma — minden bírálni való ellenére — fontos híradás. A megjelent írások nagyobbik része (főleg a szép- irodalmi és az adatközlő, valamint képzőművészeti anyagokra gondolunk) tiszteletet és rokonszenvet ébreszt. A somogyi írók nyilván ugyanolyan higgadtsággal fogadják ezt a (véleményem szerint teljesen objektív) megállapítást, mint azokat a megjegyzéseket, melyek a folyóirat gyenge pontjaira mutattak. A hibák vagy mulasztások feltárása különösen az indulás Időszakában igen fontos. »Csak aki nem dolgozik, az nem követ el hibát« — szokták mondani. Munkakedvben, tehetségben, a szocialista irodalom művelésében pedig a Somogyi írás már most, így, hullámzó szépirodalmi színvonalával, lemaradt kritikai rovatával is többet nyújt, mint hasonló terjedelmű somogyi folyóirat valaha is nyújtott volna. Ez a tiszteletet parancsoló és örvendetes tény kötelezett arra, hogy a további számok érdekében jóval- rosszal egyaránt szembenézzünk. Semmiféle bírálatnak nem lenne értelme, ha nem így ís ezért születne, s ha nem bízna a jövőben.

SZABÓ GYÖRGY