Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

I IPPR! Vasárnap, 1960. december 25. SOMOGYI NÉPLAP Ma is a fejlődés fő hajtóereje Manapság különösen faluhe­lyen joaKaratú, a szocializmus sorsáért aggódó elvtársaink kö­rében is felmerül a kérdés: tu­lajdonképpen vvan-e ma ná­lunk osztályharc. S ha vissza­kérdezzük, teljesen tanácstalan noknak látszanak. Mi a kérdés lényege? Elvi képzetlenség? Bizonyos mér­tékig az is. De leginkább az van jl kérdés mögött, hogy egyesek még ma is úgy gondol­koznak, mint hat-hét évvel ez­előtt, s nem értik, hogy a gaz­dasági-politikai körülmények, az erőviszonyok változásával állandóan változnak az osz­tályharc módszerei, mérétei. Sokan abból a tényből, hogy számos kulákot felvettünk a termelőszövetkezetekbe, olyan téves következtetést vonnak lé, mintha a párt akár jottányit is engedett volna elveiből, i s úgy vélik, hogy ezzel lényegé­ben lemondtunk az osztály­harcról. Pedig erről szó sincs. Nem adtuk fel az osztályhar­cot, s nem is kívánjuk felad­ni, sőt következetesen és for­radalmi módon, elveinkhez hí­ven végigvisszük ezt a harcot a burzsoázia e legnépesebb tö­mege ellen. Csak az nem lát­ja, aki befogja a szemét, hogy semmiféle engedményt nem tett a párt, amikor a dolgozó parasztokra bízta: ítéljék meg maguk: kizsákmányolóik kö­zül kiket tartanak alkalmas­nak és kiket nem a teuB&Jö* szövetkezetbe való fej'OHv’í­Mi tette ezt lehetővé? nem gyengeségből, s nem taktikából szánta el magát ér­re az elhatározásra. Ellenke­zőleg, azért tettük ezt meg, mert a szocializmus erői mér­hetetlenül megnőttek, szocia­lista gazdaságunk megerősö­dött. Nem utolsósorban azért is, mert a városi burzsoázián kívül a falusi kulákságot is megfosztottuk a kizsákmányo­lás gazdasági alapjaitól. A bur­zsoáziát, mint osztályt szét­vertük, már csak maradványai vannak, s noha ezek nem mondtak le végérvényesen a népi demokrácia elleni h-.v.-- ról (bizonyság az 1956. évi el­lenforradalom), arra már ; telenek, hogy a munkásh . i-! mat megfojtsák, s vissza::' sák a régi kizsákmányoló rend­szert. Emellett azt is figyelem­be vette a párt, hogy a kulák-- ság egyes tagjai maguk is igyekeztek »jóba lenni« a mun­kásosztály hatalmával, szégvel- lik régi kizsákmányoló voltu- , kát, és megpróbálnak tisztes i munkával beilleszkedni a szó- cialista társadalomba. Terme- j szetesen, ha be is vettük tike* i ^ termelőszövetkezetbe, nem áltatjuk el éberségünket, fi­gyeljük a munkájukat, maga­tartásukat. A inunkásosziálynak, a párt­nak nem érdeke az osztályharc élezése, mi azt akarjuk — és Segítjük is ebben őket —, hogy a volt kizsákmányolok becsületesen vegyék ki részü­ket a munkából, megbecsülést, tiszteletet érdemeljenek ki a szövetkezetben velük együtt dolgozó emberektől. S ha jól dolgoznak, átnevelődnek, a tagság bizalmából bizonyos idő elteltével vezető tisztséget is kaphatnak. Csákányban például azt a Helrtelendi Zoltánt választották meg agronómusnak a szövetke­zet tagjai, akinek apja azelőtt hosszú ideig kizsákmányoló te­vékenységet folytatott a falu­ban. De lehetne több példát is mondani. Éppen ezért nem he­lyes az a nézet, hogy »kutyá­ból nem lesz szalonna.« Sokan oktalanul bizalmatlankodnak olyanokkal szemben is, akik őszintén akarják a megbéké-. lést. Személyenként kell a volt kizsákmányolókat is megítél­ni. Aki becsületesen dolgozik, azt becsülni és segíteni kell, s nem szabad ellene táplálni az érzelmeket. Aki pedig a szö­vetkezeti tagságot csak múltja leplezésére akarja használni, visszaél a bizalommal, kárt okoz a közösségnek, vagy buj- togat a tsz, a rendszer ellen — mert sajnos ilyenek is akad­nak —, azt kíméletlenül le kell leplezni, s ha rászolgált, a törvény teljes szigorával, mint osztályellenség ellen kell vele szemben eljárni. Ez a dolog két oldala, az osztályharcnak két módszere. Ennyit a kulákokkal kapcso­latos kérdésekről. A mi poli­tikánk nyílt, elvi, politikai ál­lásfoglalásunk humánus, és ta­lálkozik minden becsületes ember véleményével. Ez meg­könnyíti a harcot, mert a pár­tot támogatják ebben is a leg­élesebb dolgozó tömegek. Az osztályellenség elleni harc leg­fontosabb, legeredményesebb módszere — az elmúlt évek ta­pasztalatai igazolják — a párt helyes politikája, amely a szé­les tömegek aktív támogatását, bizalmát élvezi, ötvenhat után ilyen politikával vívtuk ki az egész nép bizalmát, ezen az úton kell haladnunk a jövőben is. Az osztályharc a mi fejlődé­slink fő híjlóereje ma is, s az lesz r or«k->n is, amíg el nem A KÖTELEZŐ gépjármű­szavatossági biztosítás 1961 évi díja január 1-én esedékes Felhívjuk a belföldi re: ds ámmal ellátott magán- és szövetkezeti tulajdonban levő gépjárművek (személy- gépkocsi, motorkerékpár, teiergépkocsi, háromkerekű gépjármű, vontató, autóbusz) üzembentartóit, hogy a biztosítási díjat fizessék be. A díj megfizetésének igazolására GÉPJÁRMÜSZAVATDSSAGI BIZTOSÍTÁSI IGA20LÁS-Í kell az Állami Biztosítónak attól a fiókjától beszerezni* amelynek területén at üzembentartónak lakóhelye (telephelye) van. Egyidejűleg igazolni kell, hogy az előző évre eső díjat megfizették, vagy, hogy a gépjár­mű az előző évben nem volt forgalomban. A biztosítási díj átutalásához az Állami Biztosító fiókja befizetési lapot bocsát rendelkezésre. A biztosítási díj január 31-ig késedelmi pótlék nélkül egyösszegben fizethető h*. Kit képeznek az egyéni tulajdonban levő személy- gépi: . k, melyek biztosítási díja januárban és július­ban, két egyenlő részletken fizethető. Állami biztosító éri végső célját, az osztályok teljes felszámolását. Ám súlyos hiba volna az osz­tályharc fogalmát leszűkíteni az osztályellenség elleni sze­mélyi harcra. Hiszen fejlődé­sünket nemcsak a burzsoá osz­tályok maradványai gátolják, erkölcsüket, nézeteiket sokkal szélesebb tömegek hordozzák. Éppen ezért nehéz a burzsoá nézetek, maradványok elleni küzdelem. A burzsoá és a kispolgári né­zetek, szokások, erkölcsök hor­dozói a parasztok széles töme­gei. Ismeretes, hogy a dolgo­zó paraszt, amíg kistulajdo­nos, két lélekkel szemléli a vi­lágot. Mint dolgozó, mint ki­zsákmányolt a proletariátus­hoz húz, de mint tulajdonos, mint eladó közelebb érzi ma­gát a burzsoáziához, s igyek­szik hasonulni hozzá. Ez a két- lelkűség ingadozóvá teszi a pa­rasztot. Viszonylag könnyű a dolga a proletariátusnak a tő­késsel. a földbirtokossal, a bankárokkal. Rendeletileg ki­sajátítja a vagyonukat. De a kistulajdonossal már nem te­heti meg ugyanezt, hiszen a dolgozó parasztság nem ellen­sége a munkásosztálynak, ha­nem szövetségese. A parasztot meg kell győzni, hogy tudato­san vállalja a szocializmus épí­tését. Ez igen hosszú ideig tart, s végtelen türelmet követel meg a munkásosztálytól és pártjá­tól. Lenin írta a magyar mun­kásokhoz küldött üzenetében: »A kapitalizmusból a szocializ­musba való átmenetnek megle­hetősen hosszú időszakára ván szülcség, azért is, mert a ter­melés átszervezése nehéz do­log, azért is, mert időbe telik, amíg az élet minden terén gyö­keres változásokat hajthatunk végre, azért is, mert a kispol­gári és a polgári gondolkodás megszokottságának hatalmas erejét csak hosszú, kitartó harccal lehet leküzdeni.« A kispolgári gondolkodás- mód nem szűnik meg, hanem csak elkezdődik azzal, hogy a paraszt a szövetkezeti utat vá­lasztja. Tanúi vagyunk annak, hogy milyen nehezen lehet le­küzdeni a szövetkezetben lé­vő paraszt maradi, kispolgári gondolkodásmódját. A szocialista öntudat, a szo­cialista világnézet kialakulása nem megy máról holnapra, rengeteg a visszahúzó erő. En­nek megvan az objektív alapja a tömegek gondolkodásában. Gondoljuk csak el, hányféle ellentét, kisebb és nagyobb, múltból örökölt és mestersé­ges válaszfal akadályozza az egységes szövetkezeti paraszt­osztály megteremtését nap­jainkban még azokban a szö­vetkezetekben is, ahol már évek óta együtt dolgoznak. Vajon csak kulák kérdés ■ van a szövetkezetekben? Va-' jón nincs ellentét a szegény-. és középparasztok között? Tán- mondhatjuk, hogy az utóbbi' sokkal nagyobb probléma a szövetkezetekben. Sok helyütt < rombol még a középparaszti gőg, de találkozunk szegény­paraszti gőggel is. Még mindig . a régi vagyoni helyzet alapján ítélik meg egymást, s nem aszerint, hogy ki hogyan veszi ki részét a munkából, ki ho-. gyan járul hozzá a szövetkezet - erősítéséhez. Ha ezt néznék, akkor meglátnák, hogy van igen szorgalmas volt kulák,, szívét, lelkét, szakértelmét a • szövetkezetért feláldozó volt ‘ középparaszt, és a szorgalma-, sok mellett bizony akadnak lusta, a közösség érdekét sem­mibe vevő, csak szájaim tudó' volt szegényparasztok is. S. még hány helyen él a »régi fa­lu«, »új falu«, alvég, felvég mesterséges megkülönböztetés ■ a szövetkezetekben. A földjá­radék fizetését nemcsak a volt szegényparaszt ellenzi, hanem. a volt tízholdas is, aki azt. mondja: ne legyen földjáradék, mert akkor az többet kap, aki 20 holddal lépett a tsz-be. S vajon nincs ellentmondás a nemek között is? Hány helyen tapasztalható, hogy a férfiak kihúzták magukat a növény- ápolás alól, azzal, hogy az ■ egyéni gazdaságban is az asz- ^ szony dolga volt. Kaposfüreden egynémely tsz-tag tétlenül szemlélte, hogy a tűz elpusztítja javaikat. Va­jon nem arról árulkodtak ez-' zel, hogy az »enyém« és' »miénk« fogalom között még óriási a szakadék? Ki merné tagadni, hogy ezek ' a problémák igen elevenen él­nek még a szövetkezetekben és ' sürgős megoldást kívánnak? S' vajon ez nem harci feladat?' Ha nem az volna, ha megszün­tetésük nem igényelne szívós ' felvilágosító, nevelő munkát,' szót sem kellene emelni miat- ' tűk. De amíg ezeket az ellent-' mondásokat meg nem szüntet­jük, amíg a kispolgári gondol- ’ kodásmódot el nem űzzük az ] emberek tudatából, addig nem ] épülhet fel a szocializmus. Csak akit nem ragad magával, az élet sodra, aki behúnyja a szemét, az nem látja, mily . széles frontja van nálunk az , osztályharcnak. A szocialista termelési viszonyokat alapjá- ban megteremtettük, az elkö- vetkező idők feladata, hogy 'J, ezeket az alapokat megszilár- dítsuk, s belátható időn belül' döntő győzelmet arassunk a' burzsoá ideológia felett. Ezzel, s a szocializmus sikeres felépí-' tésével egyúttal hozzájárulunk ] a nemzetközi burzsoázia legyő- ' zéséhez is. Varga József LELETTŐL A KIÁLLÍTÁSIG Bátortalanság Az utóbbi időben többször is találkoztam a félénkség, a bátortalanság különböző megnyilvánulásaival. Valahogy egyre inkább szeretjük elhallgatni a népszerűtlennek vélt dolgokat, tartunk tőle, hogy nyilvános bejelentésük az em­berek rosszallását vonja maga után, s haragot idézhet elő. Az efajta bátortalanság megfogalmazása valahogy így hangzik: »»Magának könnyű, mert elmegy a faluból, de én bizony itt maradok...« Kivételes esetekben talán meg is lehet érteni a helyi vezetők aggodalmát. Csakhogy ez a batortalanságnak ne­vezett valami már-már kényelemszeretetté nőtt, és sok­szor olyankor is védő szárnyai alá menekülünk, amikor teljesen fölösleges, szinte nevetséges... Miért lenne pédául népszerűtlen feladat megszervez­ni egy ismeretterjesztő előadást? Márpedig nem egy he­lyen ettől is irtóznak. Nemrég például előadást hirdettek Háromfán. A szervezők közül senki sem akarta elárulni, hogy miről lesz szó, elhallgatták bölcsen,- »előrelátóan«. Hála a falusi emberek fokozódó tudásszomjának, így is több, mint hetvenen gyűltek össze, gondolván: bármiről be­szélnek, tanulni lehet belőle... Megérkezett az előadó és megkérdezte: — Tudják-e, mi lesz az előadás címe? Egy idősebb néni válaszolt: — Majd megmondja __ — Hát én a vallásról akarok beszélni, sajnálom, hogy nem tudtak róla. Nem szeretnék senkit se meg" 'leni vallásos érzületében, ezért ha valaki úgy gondolja, hogy bűnt követ el, vagy nem mer itt maradni, inkább most menjen haza... — Maga el meri mondani? — kérdezte az asszony. — Azért jöttem. — Mi meg végig merjük hallgatni — hangzott a vá­lasz nagy derültség közepette, s mindenki nagy figyelem­mel, érdeklődéssel hallgatta az előadást. Ugyan miért kellett eltitkolni az előadás címét? Egy más alkalommal Görgetegen húszán, huszonötén ültek a teremben, s az elnök így fogadta az érkezőt: — Ezek nem tudják ám, hogy előadás lesz... Választ sem várt, csak felállt, s azt mondta: — Kedves elvtársak, ezennel megnyitom a legeltetési társulat ülését... De mielőtt még rátérnék a dolgokra, az elvtárs szeretne mondani valamit maguknak... Mi sem természetesebb, minthogy az előadó így kezdte: — Itt valami tévedés van, én nem mondani akarok valamit, hanem kimondottan azért jöttem, hogy az ötéves terv célkitűzéseiről tartsak előadást... Mindenki a helyén maradt, de öt percig nem lehetett lecsendesiteni a morgást, az emberek felháborodását. És még ha kissé hihetetlenül hangzik is, ideírom: azért mél­tatlankodtak, hogy miért kellett ezt elhallgatni, hisz sok­kal többen eljöttek volna, ha tudják, hogy nem legeltetési bizottsági ülés lesz. Olyan érzésem van, amikor ezekre a mozzanatokra visszagondolok, mintha nem akarnánk észrevenni a falusi ember előrejutását, érdeklődési körének tágulását, egyre fokozódó óhaját, hogy tájékoztassák őt a világ dolgairól. Szükségünk van nekünk arra, hogy ezerkilencszázhat- vanban csalétekkel, a valóság, a lényeg elhallgatásával »toborozzunk« hallgatókat az előadásra? Kell félnünk, bátortalankodnunk, hogy megszidnak, vagy nem jönnek el, ha kitudódik, hogy Valami »kényes« témáról beszél az előadó? Nem! Kinevettetjük magunkat, s csak valami olyasfélét bizonyítunk bátortalanságunkkal, hogy hat-nyolc évvel elmaradtunk az emberektől, azoktól, akiket ma már szinte gyötör a tudomány, az ismeretek utáni szomjúság... Társadalmi munka — érdekből A földből előkerülő régi használati tárgyakat nem le­het azonnal a vitrinbe rakni. A múzeum szakemberei kü­lönböző konzerváló eljárásoknak vetik alá a cserép-, vas-, üveg- és egyéb tárgyakat. Nem mindig ép a lelet, többnyire darabokban veti ki az ásó a hajdani korsókat, tálakat, edé­nyeket. Hónapokig tart az eredeti forma kialakítása. Sok­sok cserépdarabot kell egymáshoz illeszteni, míg sikerül a rekonstrukeó. Képünkön: Soós István, a Rippl-Rónai Mú­zeum helyettes igazgatója egy Daránypusztán talált gabona­tartó fazék helyreállításán dolgozik. Ha sikerül, sokan gyö­nyörködhetnek majd bronzkori díszítésében. * Valahányszor ezeket a sza­vakat hallom, társadalmi munka, hatalmas épületek, házsorok, parkok, óvodák, járdák képe rajzolódik ki előttem, előadások, kiállítá­sok, különböző rendezvények sikerére gondolok. És min­den téglában, minden fiatal fában, minden rendezvény­ben azt a ma már közhely­nek tűnő, de -nagyon mélyér­telmű jelszót látom megva­lósultan: magunknak épít­jük az országot. E jól ismert, rövidke mondat lényege — nem tagadja senki — óriási dolgokra tette képessé az embereket. ’ Talán ezért nem tudom elhallgatni, ezért nem titkolhatom felháborodáso­mat, amikor a társadalmi munka vámszedőiről hallok, mert ilyenek is vannak, sze­rencsére nem sokan. Jelenlé­tükkel, színváltozásukkal azonban ártanak a társadal­mi összefogás szép eszméjé­nek, gyakorlatának. Hallottam egy beszélgetést egy kétgyermekes család anya és férje között. Az asz- szony így szólt: — Apu, szombaton dél­után téged is várnak az óvo­da építésénél... — Még mit nem, talán bo­lond leszek? Nem fizet azért senki, különben is kártya- partim van... — De rossz politikus len­nél, hallod-e! Ne félj, nem kell agyondolgoznod magad. Csak legyél ott, nem árt, ha látnak... vagy talán azt hi­szed, nem veszik figyelembe az előléptetésednél? — Milyen angyal vagy te, igazad van! — csillant fel a férfi szeme. És másnap la­páttal a kezében óit unatko­zott a kijelölt helyen. De leg­alább megmutatta magát, legalább látták ■ ■. Volt egy másik _____ősöm. I gaz, ö sohasem mení építe­ni, nem hordott téglát. De önszorgalomból oly szívesen minden szabad idejét felál­dozva járt próbákra a járási székhely zenekarába, hogy a kívülállóknak is feltűnt ügy- buzgósága. Nem ismert lehe­tetlent, vasárnap volt vagy karácsony este, teljesen mindegy. Szinte nélkülözhe­tetlen emberré vált, s ő lel­kesen, odaadóan dolgozott mindaddig... Igen, egészen addig, mig ki nem derült, hogy kislányát még e nagy apai önfeláldozás ellenére sem vették fel az egyetemre. És azóta hiába írnak neki, hiába hívják, kérik, szinte már megalázkodva... Oda a, lelkesedés, mert a társada­lom érdekében végzett plusz munka nem szolgálta egyéni érdekeit... i Nagyon érdekes megfigyel­ni az ilyen és hasonló jelen­ségeket. Amíg elsős, másodi­kos a fiú, vem túlságosan tö­rik magukat a szülök. Csak később, ha gimnáziumi, egye­temi felvétel van kilátásban ha úgy érzik, hogy most mar illik megmutogatni magulcat a szülői munkaközösségben, c nőtanácsban, az MSZ.ET- ben vagy másutt, mert hát­ha remélni lehet valami »nyomást« gyermekük érde­kében. .. Nem. a társadalmi munka nem kötelező. De ha valaki nem mengyöződéssel ygad­ja meg a lapáty-'m >ia nem őszinte elhatároz Is alapján 'ad többet a társada­lmunk, mint amennyiért megfizetik, jobban tw- na félrevonul. Jávori

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents