Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-23 / 302. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1960. december 23. Indítsanak fegyelmi eljárást az Álsóbogáti ÁG igazgatója ellen — javasolta a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság A Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság legutóbbi ülésére meghívták Szép Istvánt, az Álsóbogáti Állami Gazdaság igazgatóját is. A meghívásnak az igazgató nem örült túlságosan, mert az ülésen a gazdaságában felfedett hibákról számoltak be a népi ellenőrök. Elmaradt a felelősségre vonás Az i dén két ízben is tartottak vizsgálatot a népi ellenőrök az állami gazdaságban. Megállapították, hogy nemcsak az általuk, de még a korábban felfedett hibák kijavítására sem intézkedtek. S a hibák okozóit sem vonták felelősségre. 1953-ben 20 ezer forint leltárhiány volt a gazdaságban, s lpár a főkönyvelő kétszer is írásban kérte az igazgatót, ő a mai napig sem tett semmit ébben az ügyben. Az idén több esetben minden különösebb vizsgálat nélkül jóváírtak olyan hiányokat, amiket csak anyagi kártérítéssel lehetett volna elintézni. Májusban 19 663 forint értékű olyan növényvédőszert selejteztek ki, amely már évek óta a gazdaság tulajdonában volt. Vagy fel kellett volna használniuk, vagy mint elfekvő készletet értékesítem. Az igazgató a kiselejtezési jegyzőkönyvet nem is írta alá. Vityapusztai üzemegységüknek jóváírtak 2650 kg búzahiányt, de a jegyzőkönyv nem tartalmazza a hiány okát. Június 30-án a gépműhelyben 3045 forint hiányt írtak jóvá, de jegyzőkönyv nem készült róla. Igaz, Sülé János raktáros szóbeli feddést kapott, de kártérítésre nem kötelezték. Ugyancsak az idén 4116 forint értékű dohány- és 3040 forint értékű zsákhiányt számoltak el. Jegyzőkönyv sem a hiány okáról, sem a felelősökkel szembeni eljárásról nem készült. Mindenki a saját feje szerint A gazdaság dolgozói látva, hogy a hiányok felelőseivel szemben nem történik semmiféle intézkedés, legtöbben nem az előírások, hanem a saját fejük szerint dolgoztak. Az üzemi konyhán a napi anyagfelhasználásról nem készítettek kimutatást, a leltározást több esetben elmulasztották, a raktárkönyv adatait ki javítgatták. A konyha dolgozói egészség- ügyi vizsgával nem rendelkeztek, sőt a konyhafelelősnek még egészségügyi könyve sem volt A gazdaság főkönyvelője már a múlt évben javasolta a felelősségre vonást, s az igazgatóság revizorai áprilisban jegyzőkönyvet is vettek fel a konyhán tapasztalt hibákról. A népi ellenőrök az augusztusban tartott vizsgálatkor javaslatot adtak a hibák megszüntetésére, ez azonban a novemberi újabb vizsgálatig sem történt meg. A pénztárból november 12-én a Nemzeti Bankhoz 5 ezer forintot utaltak át, de ez még 14-én is a pénztárban volt. A csombárdi üzemegységből november 10-én fejadagra befizettek 2500 forintot, ezt csak 12-én vételezték be, s a befizetés keltezését megmásították. Felelős az igazgató A hibákért elsősorban Szép István, a gazdaság igazgatója a felelős. De — mint a NEB vizsgálata megállapította —, az igazgatónak nem volt erkölcsi alapja ahhoz, hogy a hibákat elkövető beosztottjait felelősségre vonja. 1959-ben például a rendelkezésére álló 696 forint helyett 8898 forintot, 1960. szeptember 30-ig pedig az engedélyezett 553 forint helyett 5755 forintot használt fel reprezentációra, elsősorban szeszes italokra. A gazdaság fek- bér címén, késedelmes SZTK- bejelentásek miatt, átutalásokért az idén is több ezer forint büntetést fizetett. A NEB ülésén Szép István elmondta, hogy a többszöri figyelmeztetésre, utasításra több beosztottját anyagilag is felelősségre vonta, s az üzemi konyha személyzetét kicserélte. Megígérte, hogy a hibák — főleg a reprezentációs keret túllépése — a jövőben nem fordulnak elő. A történtekből tehát úgy látszik, okult Szép István. Le kell vonnia azonban a megfelelő tanulságot az Állami Gazdaságok Somogy megyei Igazgatóságának is, s haladéktalanul főkönyvelőt kell az igazgató mellé kinevezni. A revizorokat pedig utasítani kell, hogy a jövőben ne elégedjenek meg a hibák feltárásával, követeljék meg kijavításukat is. A NEB javasolta a megyei igazgatóságnak, hogy Szép István és a többi felelős ellen indítsanak fegyelmi eljárást, s ne csak erkölcsileg marasztalják el őket, hanem téríttessék meg velük az anyagi kárt is. Szalai László iZAZADUNK ILEGINIÁ IGÉSZET! FELFEDEZI Szenzációként hatóét az a Luxorból, Egyiptomból érkező hír, hogy századunk egyik legnagyobb régészeti felfedezése előtt állunk: lehetséges, hogy rátaláltak I. Sethi, a híres óegyiptomi fáraó sírjára. A kezdeményezés AH Abdel Resszvl amatőrtől ered, aki hírnevét nagyapjának, egy múlt századbeli régésznek köszönheti. Ö is műkedvelő archeológus volt, de ismerte a Királyok Völgyében levő valamennyi fáraósír minden titkát. Jómaga és családja is antik műemlékek árusításával foglalkozott — egészen a törvény- sértés határáig. Ali Abdel Resszul elhatározta, hogy ott kezdi el a munkát, ahol a többi régész abbahagyta. Saját költségén — 200 fontos kaució ellenében, amelyet az ókori műemlékeket őrző intézet igazgatóságánál helyezett letétbe — új ásatásokat kezdett I. Sethi síremlékének föld alatti folyosóin abban a hi- szemben, hogy ott valahol a közelben, a Biban el Muluk- hegység gyomrában rá'alál a fáraó mesés kincseire. Eddig ugyanis minden ásatási kísérletről lemondtak, mert a szakértők nem hitték, hogy eredményt érhetnek el, de azért is, mert veszélyes beomlásoktól tartottak. Az amatőr régész a torinói múzeumban őrzött híres -»arany papiruszában bízik, amely szerinte pontos adatokkal jelöli meg az aranybánya, azaz I. Sethi kincstárának helyét. Nem tudni, vajon vannak-e Alinak még más adatai is, esetleg nagyapja hagyatékából, tény azonban, hegy a feltárási munkálatok — hivatásos régészek ellenőrző é vei — már megkezdődtek a piramisban. Az ásatások iránt azért is nagy az érdeklődés, mert Se'ti', sirja valóságos építészeti remekmű. A legnagyobb és .’eg szebb azok közül, amelyeket eddig feltártak a Királyok Völmindaz, amit a sír .smert része eredetileg rejtegete t Eltűntek a színaranyból készült szarkofágok, az edények, a fegyverek, bútordarabok —valamennyi aranyból, ezüstből és elefántcsontból. A fosztog tők cdáig vetemedtek, hogy nemcsak a sírokat, hanem a múmiákat is megcsonkították, m ISp Él %, - » ■HM * -■ ■ •s - ;• *< s sjta« -ji k S “ AiSl . S ethi fáraó síremlékének falrészlete. Háromfelvonásos színmű, jelenetek előadására készülnek a komiósdi fiatalok Kamlósdon mindig hálás közönség tölti meg a művelődési otthont, szívesen tapsol, nevet, lelkesedik a színpadon látottak hatására. Ezért készülnek kétszeres gonddal a kiszesek az ünnepekre. Szégyen is volna, ha nem állnának elő semmivel karácsonykor — tartják —, gondoskodni kell a falu népének szórakoztatásáról. Simon Magda Százházas lakodalom című színművét tanulják a színjátszók. Egyre sűrűsödnek a próbák, mivel 26-a hamarosan itt van, s akkor lesz a bemutató. De nemcsak karácsonyra gondoltak a művelődési otthon színjátszói, hanem az új esztendőre is. Január 1-én vidám műsorral kezdik az évet. A fiatalok Kisjó Sándor Háramhangúak, Tárgyilagos hangok a tribünön, Alföldi Imre Alku, Vigh Rózsa Csakazért- is, Orsaágh György Vásárlás, Stefánia Grcdsienska Az ebéd, Hetényi István őszi párbeszéd című jelenetével készülnek. Természetesen ráadásként egy; kis zene, néhány vidám vers isi! elhangzik a színpadról. Ajánló bibliográfiát adott ki az ateista előadásokhoz a Megyei Könyvtár Sok községben készülnek a télen ateista előadásokra. A Megyei Könyvtár segítségére sietett azoknak, akik ilyen jellegű előadásokat tartanak, kiadta a vallással foglalkozó művek jegyzékét. A kiadvány több mint 90 könyvet sorol fel. Az ismeretterjesztő előadás felépítéséhez, szemléletessé tételéhez nagyszerűen felhasználhatók a megadott • források. A Megyei Könyvtár jegyzéke külön csoportosította a marxizmus—leninizmus klasszikusainak vallásról írott legfontosabb műveit, és külön azokat a tudományos és ismeretterjesztő könyveket, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Nagyon hasznos, hogy a vallással kapcsolatos szépirodalmi művek jegyzéke is helyet kapott a kiadványban. A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya minden járási művelődési háznak, minden községi könyvtárnak megküldi az ajánló bibliográfiát, hogy az előadók mielőbb hasznosíthassák. gyében, a halottak nagy romvárosában — Thébában. A sír tulajdonképpen számtalan gyönyörű freskóval, felirattal, fél-dombormű vekkel díszített folyosók és termek bonyolult szövevénye. Azt tartják, hogy Tutenkhamon sírja össze sem hasonlítható Sethiével. Az ő kriptája azonban érintetlenül maradt ránk, s ez elegendő volt ahhoz, hogy a beteges királyfi bekerüljön a történelembe. Aránylag kis síremlékének bámulatos gazdag-ágát ismerve az emberek akaratlanul is arra gondolnak: mi mindent rejtegethet akkor I. Sethi kincseskamrá j a. Az építész, aki ezt a sírt tervezte, minden tudását arra összpontosította, hogy félrevezesse a rablókat és tolvajokat mert a sírok fosztogatása úgyszólván Egyiptom történelmével együtt kezdődött. Se hl sírhelye tele van zsákutcákkal, ál-ajtókkal — de mindez nem segített. Rögtön a bejárat után észrevették a kutatók egy szokatlan nyüóst, mely a sziklafalon keresztül vezeteti, feltételezik, hogy tolvajok vágták. Ezen a nyíláson át tűnt el csakhogy a kincsekhez hozzáférkőzhessenek. Ezért Ammon isten papjai a legjobbnak látták, ha egy- helyre gyűjtenek össze minden királyi múmiát, és így őrzik meg őket. A fáraók múnráit újra bebalzsamozták, és egyszerű fa-szarkofágokba helyezve, összekeverték őket a »»halandó« papok múmiáival. A bebalzsamozott, összeaszott holttestek háromezer évig nyugrd- tak a Királyok Völgyének elfelejtett sírjában, és csak véletlenül találtak rájuk a múlt század végén. Ma a kairói múzeumban, a »»múmiák termének« valóban síri csöndjében nyugszik az ókori Egyiptom húsz királya és hét királynője. Egy étterem egyszerű felszolgálója, Stelio Kumucos nemrégiben Nagy Sándor sírja után kutatott Alexandriában. A sírt nem találta meg, de elköltötte minden megtakarított pénzét — néhány száz fontot. Több szerencséje lesz-e vajon Ali Abdel Reszulnak? Ha igen, Tutenkhamon dicsősége bizonyára elhomályosul Sethi áranyai mögött... ÉRDEKESSÉGEK Télre bőrkesztyűt ! Női béleletlen seriésbör-kesztyíi 54,20— 90,20 Ft-íg Kői bélelt sertésbőr-kesztyű 95,80 124,— Ft-ig Férfi béleletlen sertésbőr-kesztyű 62,80-107,40 Ft-ig Férfi bélelt sertésbőr-kesztyű 108,30—156,40 Ft-ig (1687) Kultúrmunkások találkozója í az SZMT klubjában Szerda délután baráti beszél-' getésre hívta meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsa a' kultúxmunkában tíz éve részt' vevő üzemi dolgozókat. Az* SZMT klubjában megrendezett] találkozót Jezeri Zoltán nyi-" tobte meg. Szőke Pál, az SZMTj vezető-titkára beszélgetett a] meghívottakkal az eddig vég-] zett munkáról és a jövő észten-< dő feladatairól. Az üzemi kul-t túrósok elmondták gondjaikat,$ bajaikat, de a tervekről sem; feledkeztek meg. ) A Szakszervezetek Megyei) Tanácsa nevében Szőke Pá)( ajándékokat adott át a tíz ével lelkesen dolgozó kulturosok-: nak. Megköszönte tevékenység güket, s arra kérte a nyolc ka-1 posvári és a két vidéki mun-' kast, hogy ugyanolyan lelkesedéssel dolgozzanak a jövő-) ben is, mint eddig. J\JRCSASÄGOK A Kaposvári Állami Gazdaság tátomi és gázlói üzemegységébe sürgősen felvesz 1—1 univerzális és 1—1 villanymotor- szerelőt. Jelentkezés: Kaposvár, Nyár u. 23. (3342) TÖRTÉNELEM ELŐTTI LÁMPA Franciaország dé'nyugati részén egy barlangban a tudósok barlanglakó-korabeli lámpát találtak. A barlang falán, egy kizsigerelt bölényt ábrázoló rajz alatti bemélyedésben állt a rózsaszínű anyagból készült lámpa, belsejében széndarabbal. A tudósok egy dán laboratóriumban izotópok segítségével állapították meg a lámpa »»korát«. Kiderült, hogy 17 ezer évig »«hevert« a barlangban. KORMÁNYKÉPVISELETET KÖVETELNEK AZ INDIAI AGGLEGÉNYEK Az indiai Uttar Pradesh államban az agglegények szövetsége követelte, hogy az újonnan megalakuló állami kormányzatban egy agglegény képviselje érdekeiket, mert különben — kedvük ellenére — kénytelenek lennének megnősülni. Az indiai agglegények legfőbb panasza, hogy Uttar Pradesh állam kormányzata nem gondoskodik garzonlakásökról, és nanyobb jövedelemadóval sújtja az agglegényeket, mint a házasembereket. »SZAKMAI ÖNTUDAT Florida állam Malone városában kézre került Rober Dean Dickey 25 éves betörő aki kétszer egymás után fosztotta ki ugyanazt a bankot. A bíróságnak arra a kérdésére, hogy miért tért vissza másodszor is, a betörő öntudatosan felelte: »Az újságok az esetet ismertetve közölték, hogy a bank pénztárában még maradt 22 ezer dollár. Vissza kellett jönnöm, nehogy azt higgyék, dilettáns követte el a betörést.« ALIBI A TELEFONFÜLKÉBEN Az egyik párizsi mulató tulajdonosa igen nagy szolidaritást vállal túlnyomórészt férfiakból álló vendégeivel. Nemegyszer előfordul ugyanis, hogy illegális éjszakai kiruccanásokon a férj mardosó lelkiismeretének megnyugtatására hazatelefonál, és bánatos hangon közli nejével, hogy »■nem bírom már ezt a sok túlórázást«. A mulató a tökéletes alibi biztosítására a telefonfülkéében magnetofonkészüléket helyezett el, amely kívánságra szorgos írógépelés zajával festi alá a férj kifogását. A SZERELEM TALÁLÉKONNYÁ TESZ Az egyik bostoni háztulajdonos sokat bosszankodott, hogy rendszeresen ellopják a kapualjban a villanykörtét. Minthogy nem tudott rájönni ennek okára, egy rendőrrel lesben állt, és hamarosan meg is jelent a tettes: a saját lánya, aki gondosan kicsavarta a villanykörtét, mert udvarlójával többnyire a kapualjban találkozott. FURCSA IRODALMI »»KITÜNTETÉS« A közhit szerint Franciaországban állítólag annyiféle irodalmi díj van, ahányféle bor terem. Most egy újabb díjról, számolhatunk be: december 13-án osztották ki első ízben az űn. Jules-díjat, amely egy írónő legrosszabb könyvét van hivatva »kitüntetni«. A furcsa kitüntetésben Bemard Buffet felesége, Annabel részesült »»Mindennapi szerelem« című regényéért. A díjkiosztó zsűri írókból, filmrendezőkből, újságírókból és reklám-szakemberekből áll — egytől egyik férfiak! A CALLAS-PREMIER ÉS AZ ADÓHIVATAL Amikor a napokban Maria Callas, a híres szopva n- énekesnő hosszú évek u1én ismét fellépett a Milánói Scalában, a város »előkelőségeid« jó alkalomnak tekintették ezt, hogy eldicsekedjenek a vagyonukkal. Az olasz sajtó élesen bírálta a briliánsok és elegáns toalettek közönséges fitogtatását«. Újabban az olasz adóhivatal is nagy érdeklődést tanúsít az ilyen természetű luxus iránt. A pénzügyminiszter felszólította az adóhatóságokat, szenteljenek különös figyelmet azoknak, akik fantvsti- kus költségekbe verik magukat, hogy egyes kimagasló művészi előadásokon részt vehessenek. A kaposvári földművesszövetkezet elcserélné IFA Garant 1,8 tonn&s csukott tehergépkocsiját egy kisebb, akár csukott, akér nyitott IFA tehergépkocsiért. (3332) Somogyi Népfap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11* Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyonida* ipari Vállalat kaposvári fjemében. Kaposvár. Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Fos a Előfizethető a helyi oosta^iv'» oknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- PL