Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-23 / 302. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, I960, december 2S. Akik nem akarnak békét és leszerelést, nem akarják a népek szabadságát sem Zorin válaszolt a Pravda tudósítóinak kérdéseire Moszkva (TASZSZ). A Prav­da New York-i különtudósitói kérdéseket tettek fel Zorin- nak az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka első felének eredmé­nyeiről. Zorin válaszait a Prav­da csütörtöki száma közölte. Zorin külügyminiszterhelyet­tes a 15. ülésszak első részének legfontosabb kérdéseiként az általános és teljes leszerelést, a gyarmati rendszer megszün­tetését, a kongói helyzetet, a Kínai Népköztársaság ENSZ- beli jogainak érvényesítését és az ENSZ végrehajtó szervei szerkezeti felépítésének meg­változtatását jelölte meg. E kérdések körül — mutatott rá Zorin — a 15. ülésszakon szocialista és semleges álla­mokból széles front kezdett ki­alakulni. A- békeszerető álla­mok e frontjának létrehozásá­hoz a kiindulópontot Hruscsov elvtárs közgyűlési beszédei és a semleges országok államfér- fiaival folytatott megbeszélé­sei szolgáltatták. A semleges országok a továbbiakban sok tekintetben támogatták állás­pontunkat a napirenden sze­replő főbb kérdésekben. A mostani ülésszaknak a bé­keszerető államok széles front­ja kialakítására irányuló ten­denciája — folytatta Zorin — arról tanúskodik, hogy tovább fokozódik a Szov­jetunió és az egész szo­cialista rendszer szerepe a nemzetközi életben, és döntő hatással vannak a világfejlödés egész mene­tére. A nyugati hatalmak, élükön az Egyesült Államokkal, az ülésszak egész első részében védekező pozícióban voltak, s ezt a világközvélemény úgy értékelte, mint az imperialis­ta államok nemzetközi pozíciói gyengülésének újabb tünetét. Most már beszélhetünk az imperialista hatalmak fo­kozódó nemzetközi elszige­telődésének nyilvánvaló je­leiről, bár ezek a hatalmak az ENSZ- ben még mindig maguk alá rendelnek sok katonailag, po­litikailag és gazdaságilag tő­lük függő országot, egyebek között a latin-amerikai orszá­gok többségét, Európa, Ázsia és Afrika néhány országát. Az Egyesült Államok és szövetsé­gesei ezt a körülményt, akár­csak korábban, arra használ­ják fel, hogy a közgyűlésben üzemeltessék a hírhedt szava- zógépezetet. Ez a gépezet azon­ban napjainkban már megle­hetősen nyikorog, és gyakorta felmondja a szolgálatot. Arra a kérdésre, hogy mi­lyen eredményekkel járt ezen az ülésszakon az általános és teljes leszerelés kérdésének megvitatása. Zorin a követke­zőt válaszolta: — A 15. ülésszak első felé­ben a leszerelési vita eredmé­nyeképpen elfogadtak két ha­tározati javaslatot az atom­fegyver-kísérletek szünetelteté­séről, valamint egy határozati javaslatot az atomfegyverek továbbterjedésének megakadá­lyozására. Az Egyesült Álla­mok még ezeket a határozato­kat sem volt hajlandó támo­gatni, bár mellettük foglalt ál­lást az államok túlnyomó több­sége. Az ülésszak határozatot ho­zott a leszerelés várható gaz­dasági és szociális eredmé­nyeinek tanulmányozásáról. A közgyűlés természetesen sokkal többet tehetett volna, de a nyugati hatalmak negatív magatartása ezt megakadályoz­ta. A gyarmati kérdés vitájának eredményeit összegezve Zorin utalt arra, hogy a Szovjetunió idevágó majdnem összes fon­tosabb elvi tételeit magában foglalta a 43 ázsiai és afrikai ország nyilatkozattervezete, amelyet azután a közgyűlés 89 szavazattal elfogadott. Csupán a gyarmattartó hatalmak — az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Belgium, Spa­nyolország, Portugália, Auszt­rália, Dél-afrikai Unió — nem szavazták meg ezt a ha­tározati javaslatot, s ezzel megmutatták, hogy a gyarmati rend fenntartására töreksze­nek mindenütt, ahol az még fennáll, s folytatni szándékoz­nak az általuk leigázott népek kíméletlen kizsákmányolását. Ha figyelembe vesszük, hogy az afrikai—ázsiai nyilat­kozattervezet szavazásra bo­csátását követő napon az Egye­sült Államok, Anglia és Fran­ciaország a Biztonsági Tanács­ban a belga katonai és polgá­ri személyzet Kongóból való kivonása ellen szavazott, majd ugyanezek az államok elutasí­tó álláspontra helyezkedtek az afrikai és ázsiai országok al­gériai tárgyú határozati ja­vaslatával szemben, amely tá­mogatja az algériai nép önren­delkezési és függetlenségi jo­gát, akkor máris teljes a gyar­mattartók lelepleződésének ké­pe a közgyűlés 15. ülésszakán. Zorin interjúja végén a kö­vetkezőket mondta: A közgyűlés 15. ülésszaíká- nak első fele nyilvánvalóan megmutatta, hogy azok, akik nem akarnak békét és leszere­lést, nem akarják a népek sza­badságát sem. A népek két­ségkívül levonják ebből követ­keztetéseiket. Ugyanakkor az ülésszak első fele egyértelmű bizonyítékokat szolgáltatott arra, hogy a bé­keszerető államok tömörülése a békeharc, a szabadság zász­laja alatt rendkívül fgnlos, döntő tényezője a győzelem ki­vívásának. (MTI) Minden francia kommunista megkettőzi erőfeszítését, hogy helyes útra vezesse a tömegeket Thorez beszéde a Francia Kommunista Párt ünnepén Párizs (MTI). Forró lelkese­dés jegyében ünnepelték a Francia Kommunista Pártot a fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett nagy­gyűlésen szerdán este a párizsi Mutualité-teremben a francia főváros kommunistáinak ez­rei. Raymond Guyot, a párt poli­tikai bizottságának tagja meg­nyitó szavai után felolvasta a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának üd­vözlő táviratát. Párizs kommu­nistái hosszan tartó lelkes tapssal köszöntötték a világ el­ső kommunista pártjának üze­netét Ezután Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt fő­titkára mondott ünnepi beszé­det, amelyben vázolta a párt történetének főbb állomásait. — Harminc évvel ezelőtt tag­jaink száma nem érte el a negyvenezret sem, ma pedig négyszázezer. Büszkék vagyunk ró — hangsúlyozta Thorez —, hogy pártunk az első az ország­ban, taglétszáma révén, a vá­lasztó testületre gyakorolt be­folyása révén és tekintélye ré­vén is. A Francia Kommunista Párt bizonyos benne, hogy egy Védelmi intézkedések Kongó keleti tartományában Mobutu fenyegetőzései Belgrad (MTI). Mint a TASZSZ jelenti, Lundula tá­bornok, a kongói nemzeti had­sereg parancsnoka Stanleyvil- le-ben intézkedéseket tesz, hogy biztosítsa a tartomány védelmét Mobutu banditáinak várható támadása ellen. A tar­tomány egész lakossága részt vesz a védelem megszervezé­sében. Mozgósítják a tartalé­kosokat. — Minden eszközt fel­használunk, hogy megvédjük a köztársaság ideiglenes főváro­sát a Möbutu-féle lázadóktól és cinkosaiktól — jelentette ki Lundula a lap tudósítójának. COQUILHATVILLE Mobutu kedden nagyszabású katonai díszszemlét rendezett az oda érkezett Kaszavubu tiszteletére. A lázadó ezredes csapatai az Egyenlítői tarto­mányban • összpontosulnak, hogy innen törjenek be a Lu- mumbát támogató Keleti tar­tományba. Mobutu a parádé után újság­írók előtt kijelentette: a Ke­Szelasszié etiópiai császár kormányalakítási tárgyalásokat folytat Addisz Abeba (MTI). Sze- lasszié császár tárgyalásokat folytatott az államférfiakkal, közigazgatasi vezetőkkel, tar­tományi kormányzókkal és törzsfőnökökkel, hogy átte­kintse az államcsíny leverése nyomán előállott helyzetet. Egy héttel ezelőtt a császári palota kapuin át az etiópiai kormány miniszterei tették meg ugyanezt az utat: a zen- dülők azzal az ürüggyel hív­ták őket, hogy a császárné sú­lyos beteg. A hívásra megjele­nő tizennyolc miniszter közül ma már csak három él: tizen­ötöt a lázadók a palota egyik szobájában géppuskatűzzel ki­végeztek. A császár legfőbb tanács­adóival az új kormány meg­alakításáról és a lázadással gyanúsítható elemeknek a kor­mánygépezetből való eltávolí­tásáról tárgyalt. Más jelentések szerint a fegyveres erők tovább folytat­ják a lázadók üldözését. Ad­disz Abebában szerdán két íz­ben is tűzharcra került sor, amikor a kormánycsapatok kö­rülvették egy-egy lázadó laká­sát. A városban páncélkocsik cirkálnak, és harcokat jelente­nek a közeli hegyekből is, aho­vá a lázadók egy csoportja be­vette magát. leti tartományt azért vették blokád alá, hogy megakadá­lyozzák bármilyen szállítmány eljuttatását a nyugati vidékek­ről . Stanleyville-be. Bomboko, a »-főbiztosok tanácsának« el­nöke azt mondta, hogy való­színűleg közvetlen nyugati ka­tonai segítséget kémek majd Stanleyville ellen. LAGOS Tafawa Balewa nigériai mi­niszterelnök szerdai sajtóérte­kezletén kijelentette, hogy a Kongói Köztársaságban kiala­kult helyzet igen súlyos nyug­talanságot és aggodalmat kelt. A kongói ENSZ-csapatoknak erő alkalmazásával ellenőrzé­sük alá kell vonni Mobutu csa­patait — mondotta. BANGALORE Bandaranaike asszony, cey­loni miniszterelnök szerdán es­te újságírók kérdésére közölte, Ceylon mérlegeli azt a Ham- marskjöldtől érkezett kérést, hogy Kongóból ne vonják ki a ceyloni csapatokat. A mi­niszterelnök azonban hozzátet­te, hogy a döntés a most folyó tárgyalások és viták kimene­telétől függ. Kong Le: Felszabadítjuk Vientianet Hanoi (TASZSZ). A Laosz Hangja ládió közölte Kong he kapitánynak a kormánycsapa­tok megszemlélésekor tett nyi­latkozatát. A kapitány hangoz­tatta, hogy a vientianei csata kezdetet jelenti a laoszi nép ellenállási háborújának a ha­za megmentéséért, az ameri­kai, a thaiföldi beavatkozók és a Nosavan—Boun Oum-klikk ellen. Kong Le elismeréssel mél­tatta a Vientiane védelmében hősiesen harcolt csapatok ér­demeit, és megállapította, hogy a túlerőben lévő ellenség csak ideiglenesen kaparinthatta meg a várost. Vientiane kiürítése­kor a csapatokkal együtt több ezer fővárosi lakos is elhagy­ta otthonát. Mindannyian ké­szek a háború folytatására. A kormánycsapatok mindenütt a lakosság általános támogatá­sát élvezik — folytatta Kong Le. — A hazafias fegyveres erők az ország különböző vi­dékein a néppel együtt támad­ják az áruló klikket, amely pénzt és fegyvert kap az ame­rikai imperialistáktól, Thai­föld és Dél-Vietnam népelle­nes uraitól. (MTI) Az Egyesült Államok rakétakilövo berendezéssel ellátott hadihajót szállított Dél-Koreának Újévi rendkívüli állapotot hirdettek ki Szöulban Phenjan (MTI). A Szöulból érkező hírügynökségi jelenté­sek arról számolnak be, hogy Dél-Koreában amerikai segít­séggel fokozzák a háborús elő­készületeket. Mint az AP írja, a hadsereg felszerelésének kor­szerűsítése gyors ütemben ha­lad. Az Egyesült Államok mo­dern tankoljat és automata fegyvereket szállít — a fegy­verszüneti egyezmény nyilván­való megsértésével — Dél-Ko- reába. Ezek közül több már szolgálatba került a frontegy­ségeknél. Dél-Korea korszerű hírközlési berendezéseket, így mikrohullámú távolsági tele­font és radar felszerelést kap. Csoj Jung tábornok, a dél-ko­reai hadsereg vezérkari főnö­ke, aki Puszanban fogadta a legújabb amerikai fegyverszál­lítmányt, közölte, hogy az új fegyverek jóval gyorsabban ér­keztek, mint tervbe vették, »valószínűleg hat hónappal az eredeti határidő előtt«. A dél-koreai haditengerészet bejelentette, hogy nemrég két tengeralattjáró-elhárító egysé­get és egy rakétakilövésre is alkalmas hadihajót szállítot­tak Dél-Koreának az ameri­kaiak. Hivatalosan bejelentet­ték azt is, hogy még négy ten­geralattjáró-elhárító hajó és több más kisegítő hadihajó ér­kezik jövőre az Egyesült Ál­lamokból. Korszerűsítik a dél- koreai légierőt is. A hatalmas fegyverkezési programot azzal próbálják in­dokolni, hogy jövőre 30 ezer- fővel csökkentik a dél-koreai hadsereg létszámát. Mint is­meretes azonban, ez a 600 ez­res hadsereg jelenleg a legna­gyobb .létszámú agresszív had­erő a Távol-Keleten. Mint az Üj Kína jelenti, a néptömegektől rettegő dél-ko­reai kormány bejelentette, hogy az év végére és' újév­re rendkívüli állapotot léptet életbe. A rendőrséget mozgó­sítják, hogy megakadályozza az emberek szabad utazását, s kordába szorítsa megmozdulá­saikat. Szöulban több mint két­ezer rendőrt riasztanak. Rend­őrölt ellenőrzik majd az utcá­kat és tereket a fővárosban. napon elvezeti munkásosztá­lyát és népét a kommunizmus­hoz. Thorez ezután aláhúzta, hogy a nemzetközi kommunista moz­galom a világ leghatalmasabb mozgalma, amint erről a 81 párt moszkvai konferenciája tanúskodott. A szocialista or­szágok és elsősorban a Szovjet­unió nagy győzelmeket aratnak minden téren. A szocializmus zászlaja alatt bontakozik ki az igazi szabadság. Az imperializ­mus semmilyen erőfeszítése sem tudja megállítani az embe­riség fokozatos fejlődését. Thorez szólt a háború nél­küli világ lehetőségéről, a szo­cializmushoz vezető utakról, majd rétért a francia dolgozók első számú gondjára: az algé­riai háború problémájára A harcok, szenvedések hat esz­tendeje után csak egyetlen eszköze van a béke megterem­tésének. Tárgyalni kell azok­kal, akikkel Franciaország harcban áll, azaz az Algériai Köztársaság ideiglenes kormá­nyával, hogy olyan megállapo­dást hozzanak létre, amely egyszerre vonatkozik a fegy­verszünet feltételeire és az ön­rendelkezési jog garanciáira. A január 8-i népszavazás csak ki­tolja ezt a tárgyalást, nem ve­zet a békéhez, hanem éppen ellenkezőleg, a konfliktus el­nyúlásához. Thorez hangsú­lyozta: egyetlen válasz lehetsé­ges csak a népszavazáson: néni. Rámutatott, hogy De Gaulle tábornok nem hajlandó szem­benézni a realitásokkal; pél­dának idézte, hogy a köztársa­sági elnök legutóbbi rádióbe­szédében egyetlen szót sem szólt az elmúlt hetek véres algíri eseményeiről. Szót emelt Thorez az ellen, hogy — amint ezt Guy Mollet és Pflimlin teszi — De Gaulle tábornokban lássák »Francia- ország megmentőjét«. Thorez így fejezte be beszé­dét: Fártunk 40. évfordulójának napjaiban minden kommunista megkettőzi erőfeszítését, hogy hirdesse az igazságot, meg­győzze a tömegeket és a helyes útra vezesse őket. A népsza­vazáson túl a Francia Kommu­nista Párt világos perspektívát mutat a dolgozóknak, a de­mokratáknak, akik elszánt harcba kezdtek a személyi ha­talom ellen. Valamennyi népi erő számára a párt mutatja meg az egység útját, mert csak ez erők egysége és akciója hozhatja meg az algériai hábo­rú befejezését, a demokrácia helyreállítását és megújhodását, a szociális haladást Francia- országban. , A kubai parasztzászlóaljak díszszemléje Santiagóban Havanna (Új Kína). Mint is­meretes, a kubaiak nagy szám­ban jelentkeztek a milíciába, amelyet a forradalom védel­mében a kubai kormány hí­vott életre. Oriente tartomány­ban a parasztokból alakult mi­lícia-zászlóaljak díszfelvonu­lást tartottak kiképzésük be­fejeződés^ alkalmából... A díszszemlén Raul Castro, a kubai forradalmi ‘ fegyveres erők minisztere rövid beszé­dében rámutatott arra, telje­sen szétfoszlott az a mítosz, hogy a dolgozó nép nem har­colhat sikeresen a zsarnoki uralom ellen. A kubai forra­dalmárok megfutamították a reakciós fegyveres bandákat, sikerrel állják a harcot az im­perializmussal szemben, védel­mezik forradalmukat. Raul Castro sürgette, hogy a kubai nép továbbra is maradjon egy­séges, politikailag váljék egyre öntudatosabbá, és harcoljon hazája védelmében. Pablo Neruda beszéd helyett felolvasta néhány forradalmi versét, majd néhány szóban méltatta a kubai milíciát. (MTI) Adenauer semmit sem változott Bonn (TASZSZ). A nyugat­német kormány, .mellett mű­ködő sajtó- és tájékoztatási hi­vatal közlönyének szerdai szá­ma közli Adenauer kancellár cikkét. Adenauer cikkében to­vábbra is védelmezi a csődbe jutott »erőpolitikát«, fellép a különböző társadalmi rendsze­rű államok békés egymás mel­lett élésének eszméje ellen. Adenauer arra hív fel, hogy »tegyenek meg minden lehetőt a kapitalista országok politi­kai, gazdasági és katonai egy­ségének megerősítésére«. A bonni kancellár szavakban hangoztatja ugyan a béke biz­tosításának szükségességét, ugyanakkor azonban síkraszáll az agresszív Észak-atlanti Tömb további megerősítéséért. (MTI) RÖVID KÜLFÖLDI HÍREK Az SZKP Központi Bizottsá­ga és a Szovjetunió Miniszter­tanácsa üdvözölte a szverd- lovszki terület munkásait, al­kalmazottait és ipari vállalatai­nak társadalmi szervezeteit évi termelési tervük határidő előtti teljesítése alkalmából. * * * A Szovjetunió és Japán kép­viselői jegyzőkönyvet írtak alá Moszkvában p. két ország 1961. évi árucsereforgalmának szabályozásáról. A két ország kereskedelme az 1960—62-re szóló hosszúlejáratú szerződés alapján fejlődik. Az idei szállí­tások azonban túlszárnyalták a szerződésben előírtakat, s az 1959-es évivel összehasohlítva majdnem két és félszeresére növekedett. * * * Kumamoto japán város szín­házában szerdán este tűz ütött ki. A színházat zsúfolásig meg­töltő közönség körében pánik lett úrrá. Tizennégy ember halálra égett, sokan súlyos sebesüléseket szenvedtek. * • • Argentínában beköszöntött a nyár. Az elmúlt napokban 45 fokra emelkedett a hőmérsék­let. Az Egyesült Államok közép- só nyugati államaiban a hő­mérséklet fagypont alá süly- lyedt. Viharok söpörtek végig a nagy nyugati síkságtól egé­szen az Alleghany-h egységig. Harmincnégy ember esett áldo­zatul a viharoknak az elmúlt napokban. * * * Cebu város (Fülöp-szigetek) közelében lezuhant egy két- motoros DC—3 típusú fülöp- szigeti utasszállító repülőgép. Jelentések szerint a gép fedél­zetén tartózkodó 37 személy közül csak kilenc maradt élet­ben. A Hatteras fok közelében, az »Atlanti-óceán temetőjében« a heves vihar kettétörte a 10 417 tonnás Pine Ridge nevű ame­rikai olajtartályhajót. Egy norvég gőzös riasztotta a kö­zelében tartózkodó hajókat. A mentés azonnal megindult. Re­pülőgépek is kutatják a hajó harminckilenc főnyi személy­zetét. Iskenderun török városban ismeretlen tettesek felrobban­tották Kemal Atatürknek, a Török Köztársaság megalapító­jának szobrát. Az eset az egésa országban tiltakozó tüntetése« két váltott ki.

Next

/
Thumbnails
Contents