Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-17 / 271. szám

I SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1960. novensb« 1% ■nanmanaaBBiKi9 Adenauer — elszigetelődéstől tartva - új húrokat penget Bonn (MTI). Az MTI bonni tudósítója írja: Bonni politikai és diplomá­ciai körökben pár napja élénk találgatás folyik Adenauer kancellár néhány legutóbbi ki­jelentése körül. Elsősorban egy Ruhr-vidéki ■, újság számára adott nyilatkozata áll az ér­deklődés középpontjában. Eb­ben a nyilatkozatában a kan­cellár az eddig használt . hi­degháborús hangnemtől feltű­nően elütő kijelentéseket is tett. így többek között a szov­jet—nyugatnémet kapcsolatok­ról szólva »a légkör minél kedvezőbbé tételének« szüksé­gességét hangoztatta, és tár­gyalási. készségét juttatta kife­jezésre a belnémet kereske­delmi forgalom kérdésében is, kijelentvén, hogy »rugalmasan 1-ell eljárnunk, mert más fel­tételekkel nem juthatunk to­vább«. A kancellár kijelentései élénk feltűnést keltettek an­nál is inkább,1 mert — mint a Neue Zürcher Zeitung tudósí­tója megjegyzi — »nem egé­szen illenek össze azzal, ami Bonnban eddig e kérdésben hallható volt«. Egyes lapok kommentárjaikban messzeme­nő következtetéseket vonnak le Adenauer szavaiból és jó­solgatják, hogy »küszöbön áll a szövetségi köztársaság keleti politikájának megváltozása«. Adenauer kancellár sajtófő­nöke erre sietetf kijelenteni, hogy »a bonni politika iránya változatlan marad«, majd te­kintettel arra, hogy Adenauer kijelentései egyes nyugati fő­városokban is feltűnő vissz­hangot keltettek, nyomatéko­san hangsúlyozta: »A szövet­ségi köztársaság feltétlenül hű marad a NATO-hoz.« Jól tájékozott bonni megfi­gyelők körében mindezzel kap­csolatban az a vélemény ala­kult ki, hogy a kancellárt az alábbi két tényező készteti ar­ra, hogy —. legalábbis szavak­ban — azt a benyomást kelt­se, mintha rugalmasabb poli­tikát fontolgatna: 1. Belpolitikai téren a kan­cellár a jövő évi választások­ra gondol, és nyilván arra a meggyőződésre jutott, hogy előnyösebb lesz számára, ha egy rugalmasabb politikának a lehetőségét pendíti meg a választásokon. 2. Külpolitikai téren a kan­cellárt aggasztja az a lehető­ség, hogy ha folytatja eddigi merev politikáját, ez elszige­telheti az NSZK-t. Ezek az ag­godalmai csak fokozódtak az­óta, hogy az amerikai válasz­táson vereséget szenvedett Ei­senhower és Nixon politikája. Zsúfolt padsorok előtt vall Lagaillarde diákvezér-képviselő a „barikádok perében“ PárizS (MTI). Kedden dél­után a »barikádok, perében« Lagaillarde-nak, a - diákvezér- képviselőnek, a január végi al­gíri lázadás egyik vezetőjének Jtihallgatására került a sor. Lagaillarde a vádlottak pad­járól a »francia Algéria« gon­dolatának szolgálatában való­ságos vádbeszédet intézett De Gaulle tábornok algériai poli­tikája ellen. Kijelentette, hogy a lazadók felelősségre vonása »bumeráng-perré« válhat, amely éppen azokra fog lesúj­tani, akik ^megrendezését elha­tározták. Lagaillarde — anélkül, hogy az elnök, a hadbíró, illetve a katonai és a polgári ügyész egyetlenegyszer is félbeszakí­totta volna — órák hosszat fejthette ki az ultrák vélemé­nyét az utóbbi évek Algériával kapcsolatos eseményeiről. Nem volt érdektelen, ahogy az 1958. május 13-i algíri puccs előké­születeit és lefolyását festette le. A diákvezér-képviselő a vádlottak padján nagy hangon Afrikai áHamférüak közvetítenek az ideiglenes algériai kemény és De őanlle között Tunisz (TASZSZ). Kedden Tuniszba érkezett Ahmadou Ahidjo kameruni és Amani Diori nigériai köztársasági el­nök, valamint Amadou Dia szenegáli minisztereinök.­A három államférfi újság­íróknak kijelentette, hogy tár­gyalásokat folytat Burgiba el­nökkel, és örülni fog, ha ta- lálkozhatik az algériai ideigle­nes kormány képviselőiveL A sajtó' véleménye szerint a három afrikai. államférfi köz­vetíteni kíván De Gaulle fran­cia köztársasági elnök és az algériai ideiglenes kormány között. Rámutatnak arra, hogy De Gaulle — tekintettel az al­gériai kérdés közelgő ENSZ- beli megvitatására — elhatá­rozta, hogy az afrikai vezető államférfiak közvetítését ve­szi igénybe. Algériai körök vé­leménye szerint a meluni tár­gyalások kudarca után nincs kilátás egy közvetítő akció si­kerére. (MTI) jelentette ki: »Ma az a vád el­lenem, hogy 1960 jaguárjában a barikádokon fegyvert fog­tam, jogtalanul egyenruhát vi­seltem stb. 1958. május 13-án szabályos katona-fgyenruhában fegyveresen megtámadtam egy középületet — ezért nem emel­tek vádat ellenem, pedig amit akkor tettem, az lázadás volt a javából...« »Lázadó jellege volt az al­gíri közüdv-bizottságnak is« — folytatta Lagaillarde, majd elhencegett azzal, hogy 1958. május 22-én Sálán tábornok titkos megbízatással az anya­országba küldte őt. Az akció terveit arra az esetre készí­tették, ha a Negyedik Köztár­saság parlamentje nem hajlan­dó átadni a hatalmat De Gaul­le tábornoknak. Az akcióra minden készen állt, de nem volt rá szükség, mert végül is behódolt a parlament. De Gaulle tábornok utána Algír­ba utazott, és szeretettel szo­rított kezet a lázadókkal Mai­son Blanche repülőterén. . A marokkói kormány közleménye a szovjet katonai segítségről Rabat (MTI). Nyugati hír- ügynökségek értesülése sze­rint a marokkói kormány ked­den délután közleményben je­lentette be, hogy a ésotmány elfogadta a felajánlott szovjet katonai segítséget. Az első szállítmány lég-sugárhajtásos repülőgépekből áll majd. A Reuter utal Marokkó gaz­dasági és katonai segély egyez­ményére az Egyesült Államok­kal, amellyel 1963 végéig fel­számolja a Marokkó területén lévő három támaszpontját. ' « Botrány Nyisgat-Berfinben Berlin '(MTI). Az MTI ber­lini tudósítója jelenti: Óriási botrány nyitánya ját­szódott le kedden Nyugat-Ber- lin szenátusának sehönebergi palotájában. Az ülésein a városatyák meg­hallgattok Killinger Igazság­ügyi szenátor jelentését egy nagyszabású és szerteágazó megvesztegetési botrány ügyé­ben indított vizsgálat eredmé­nyéiről. Bár Killinger szenátor beszámolójáról nem adtak ki hivatalos jelentést, a szenátus­hoz közel álló és rendszerint jól tájékozott körök szerint a megvesztegetési botrány­ban közéleti személyiségek és az igazságszolgáltatási apparátus egyes vezetőinek neve szerepel. A késő esti órákban bomba­ként hatott a hír, hogy Killin- ger javaslatára keddi ülésén a szenátus azonnali hatáiy- lyal felfüggesztette állásá­tól Helmuth Görke nyu­gat-berlini főállamügyészt, A szenátus 'szóvivője ' az esti órákban közölte: »A ^képviselő- ház csütörtökön fogja tárgyal­ni az igazságszolgáltatási ap­parátusban előfordult szabály­talanságokat, valamint a sze­nátusnak Görke leváltásáról szóló javaslatát.« A tengeri kígyóvá dagadt korrupciós botrányon kívül csütörtökön még előrelátha­tóan más kínos ügyekkel is kell majd foglalkoznia a kep- viselőháznak. Hétfőin ugyanis építőmunikások romeltakarí­tást végezték a tiergarteni ke­rületben éppen ott, ahol a hit­leri rémuralom idején a hír­hedt náci »néptörvényszék:« ap­parátusa működött. Az omla- dékok alatt egy páncélszelc- rényre bukkantak, amelyet a munkások felfeszítettek, és ab­ban körülbelül halszázharminc iratot és más dokumentumot talál­Hat héttel ezelőtt a Heydt- Strassen végeztek bontási munkálatokat, s akkor szintén egy szekrényre bukkantak, amely — mint kitudódott — a nácipáint és a Gestapo vezetői­nek titkos aktáit tartalmazta. Minthogy az okmányok között igen sok az olyan, amely sú­lyosan kompromittáló adato­kat tartalmaz Globke nyugat­német államtitkár, a kancellá­ri hivatal vezetője és más, ma Kairó (Űj Kína). Az algériai nemzeti felszabadító hadsereg főhadiszállása Kairóban 'ked­den közleményt adott ki a hadsereg által november 2—11- e között végrehajtott hadmű­veletekről. A nemzeti felsza­badító hadsereg az említett időszakban megölt 428 francia katonát* megsebesített 564-efc lak, egyebek között több mini száz halálos ítéletről szóló jegyzőkönyvet. Az iratokon öt olyan náci vérbíró aláírása is szere­pelt, aki ma is Nyugat- Berlin igazságügyi appará­tusában dolgozik. A politikai rendőrség mindjárt lefoglalta az iratokat, és hír­is szerepet játszó nyugatnémet és nyugat-berlini politikus múltjáról, Lipschitz belügyi szenátor az összes okmányt át­adta az amerikaiak kezelésé­ben lévő zeHendorfi »Doku­ment Zenther«-nek, ahol tud­valévőén több mint húszmillió náci aktát tárolnak a föld alatti betonpincékben. Ezek az akták ma is titkosak, és telje­sen el vannak zárva a .nyilvá­nosság élők Az algériaiak elpusztítottak több ellenséges katonai jár­művet és tankot, , lelőttek öt katonai repülőgépet, felrobban­tottak négy ellenséges vonatot, továbbá 157 fegyvert és nagy mennyiségű lőszert zsákmá­nyoltak. Három francia katona átállt a nemzeti felszabadító hadsereghez. (MT1| zárlatot rendelt el. Titkos akták d föld alatti betonpincében Az algériai felszabadító hadsereg főhadiszállásának közleménye Kaszavubu a valótlanságok nagyágyúit sütögette el a New York i sajtóértekezletén Kongóval összefüggő hírek New York (MTI). A New Yorkban tartózkodó Kaszavu­bu kongói elnök kedden este sajtóértekezletet tartott, ame­lyen igyekezett igazolni a kon­gói alkotmánnyal szöges el­lentétben álló, törvénysértő intézkedéseit. Elsősorban azt akarta elhitetni, hogy Lu­mumba — akit a kongói par­lament a törvények megtartá­sával választott meg Kongó miniszterelnökének, és akit csak Kaszavubu »fosztott meg« törvényellenesen e tisztségétől — nem feje többé a kongói kormánynak, hanem »csupán a kongói parlament egyik kép­viselője«. Sőt még azt az ál­lítást is megkockáztatta^ hogy a kongói páriament »neun von­hatja vissza Lumumba elmoz­dítását a kormány éléről«, bár — mint elismerte — jogosan kérhet magyarázatot az el­nöktől. Amikor megkérdezték Ka- szavubut, hogyan képzeli el a kongói helyzet megoldását, sietve kijelentette, hogy a kon­gói parlament nem ülhet ösz- sze a közeljövőben, és azt ál­lította, hogy az egyes tarto­mányok képviselői ellenzik a parlament munkájának folyta­tását Ezután előhozakodott régi tervével, amely szerint min­denekelőtt »országos értekez­letet« kell tartani, amelyen megvitatnák Kongó »politikai és területi problémáit«. Amikor megkérdeztek, mi a véleménye Csőmbe »terüle­ti« törekvésedről, amelyekkel — a belgák támogatásával — el akarja szakítani Katangát Kongótól, Kaszavubu szép szó­lamokat hangoztatott az . or­szág egységéről, majd kijelen­tette, hogy addig, amíg nem történt meg az ország »poli­tikai megszervezése«, senkinek sem lehetnék »külön igényei«. New York. Kaszavubu saj­tóértekezletével egyidejűleg az Egyesült Államok ENSZ-kép- viseletének szóvivője is fogad­ta az újságírókat A szóvivő Wigny belga külügyminiszter hétfői sajtóértekezletével fog­lalkozott. (Wigny az értekezle­ten azzal fenyegetőzött, hogy Belgium kiválik az SNSZ-ből, ha az ENSZ kongói képviselői »nem a köztisztviselőkre kö­telező módon viselkednek«.) A belga külügyminiszter még azt is kijelentette, hogy a Dayal-féle adatok »az ENSZ kongói erőfeszítéseinek kudar­cát bizonyítják«. Az Egyesült Államok ENSZ-képviseletének szóvivője hangoztatta, hogy az amerikai kormány áz ENSZ erőfeszítéseinek megítélésében más véleményen van, mint a belga külügyminiszter, s azt tanácsolta a belgáknak, hogy »működjenek együtt továbbra is az ENSZ-szel«. Montreal. Kanadában tar­tózkodik a hatalmat bitorló Mobutu ezredes 11 tagú: .»kato­nai küldöttsége«, amelynek vezetője, Joseph Tsatsi ejtőer­nyős százados Quebecben saj­tóértekezletet tartott. Azt állí­totta, hogy a kongói ENSZ-csa- patok — a ghanai, guineai és az EAK egységek —■_ kihívó magatartást tanúsítanak, és »rosszhiszeműek Mobutuval és híveivel szemben«. Áz ENSZ részt kíván venni Mobutu hadseregének megszervezésében Leopoldville (MTI). A Reu­ter leppoldville-i jelentésé sze­rint az ENSZ főhadiszállásán bejelentették:' a nemzetközi erők főparancsnoksága megbe­szélést folytatott Kalondzsival, a Kaszai tartomány déli ré­szében kikiáltott »bányaállam« vezetőjével. Figyelmeztették őt, hogy a tartományban tar­tózkodó ghanzB fegyveres erők akciót indítanak csapatai el­len, ha továbbra is megszegi a fegyverszünetet. Kalondzsi a múlt héten azzal fenyegette meg az ENSZ-et, hogy belga tisztek vezetése alatt álló had­seregével »fel fogja szabadí­tani« a tartomány északi és nyugati területét. Más ENSZ-közlemény sze­rint az ENSZ tervet dolgozott ki a Mobutu-féle hadsereg ve­zérkarának megszervezésére, amelyet a puccsista Mobutu elvben el is fogadott. A jelen­tés álszenteskedő sajnálkozás­sal állapítja meg, hogy »kon­gói hadügyminisztérium és ve­zérkar híján Mobutu szemé­lyesen dönt a politikai és a végrehajtó hatalom kérdései­ben«. Az ENSZ terveket dol­gozott ki Mobutu hadseregé­nek kiképzésére is, azonban ezeket »a jelenlegi légkörben nem sikerült megvalósítani«. Az AFP leopoldville-i tudó­sítása szerint Sendwe, a Ka­tanga tartománybe]i baluba- kat törzs vezetője, akit Csőm­be kiutasított, és az ENSZ védnöksége alatt tért vissza egy békítő küldetés keretében* kedden kijelentette, helyesli népszavazás megszervezését Katangában és egész Kongó­ban. Mint ismeretes, a nép­szavazást Lumumba javasolta legutóbb. Veszélyes provokációk Laosz ellen A Pravda .cikke A l'Humanité a népszavazással kapcsolatos híresztelésekről Párizs (MTI). A THumanité vezércikkben foglalkozik a Pá­rizsban elterjedt félhivatalos jellegű hírekkel, amelyek sze­rint De Gaulle tábornok nép­szavazás meghirdetésére ké­szül. Mi ennek a célja? — vé­di fel a kérdést a Francia Kommunista Párt lapja. A francia nép már több al­kalommal elég világosan kife­jezte véleményét, különösen 1960. február 1-éii, amikor a dolgozók milliói léptek sztrájk­ba az algíri lázadók ellen, az önrendelkezési jog lojális al­kalmazásáért. A THumanité megjegyzi, hogy a kormány-» sajtó úgy tálalja a köztársasá­gi elnök tervét, mintha az a nép ítéletének demokratikus kikérése lenne. Az igazság egy kissé más — állapítja meg a Francia Kommunista Párt lapja. A történelem azt mu­tatja, hogy a személyre 6zóló népszavazásokban a nép aka­rata sohasem jutott kifejezés­re. Éppen ellenkezőleg, a nép­szavazás a monarchikus rend­szerek, a diktatúrák tradíció­ja. Emlékeztet a lap a francia második császárság, a közel­múlt Németországa" és Olaszor­szág népszavazásaira. Letartóztatták a dél-v etnami Szaigon (AP). Kedden letar­tóztatták dr. Pham Quang Dán szaigani orvost, a sikertelenül járt dél-vietnami puccskísérlet egyik vezető polgári személyi­ségét. Az AP megjegyzése sze­rint dr. Dán egyiike volt azok­nak, akik a legélesebben bí­rálták Ngo Dinh Diem politi­káját, (MTI) Moszkva (MTI). A Pravda a laoszi helyzetről írt cikké­ben megállapítja, hogy Wa­shington és a SEATO veszé­lyes provokációkat sző Laosz ellen. Az Egyesült Államok — írja a lap — a SEATO-beli se­gítőtársaikkal vállvetve: igyek­szik gazdaságilag megfojtani a semlegesség! politikát hirdető országot. Washingtont készsé­gesen támogatja a dél-vietna­mi bábkormány is, ahol tör­vénytelenül feltartóztatják a Vientlaneba irányított élelmi­szereket és más szállítmányo­kat. E blokád célja, hogy az országban súlyos gazdasági ne­hézséget mkozzanak, elégedet­lenséget szítsanak Souvanna Phouma miniszterelnök kor­mányával szemben, s Laoszt megfosszák a védelme szem­pontjából elengedhetetlenül szükséges fegyverektől és lő­szerektől. A Pravda emlékeztet rá* hogy Nosavan tábornok láza­dását a SEATO amerikai ve­zetőinek útmutatásai szerint készítették elő és robbantották ki. Most a Nosavan-klikk Luang Prabang királyi város­ban új kormányellenes össze­esküvést szervezett. E helység reakciós tisztjei a lázadókkal paktáltak össze. Az agresszív körök — írja befejezésül a Pravda — a maguk teremtette, feszült helyzetet arra akarják felhasználni, ‘ hogy kiszélesít­sék beavatkozásukat Laosz bel ügyei be. Az AP jelenti Bangkokból: A délkelet-ázsiai szerződés vezetői szerdán megkezdték háromnapos ' értekezletüket. Megfigyelők szerint kétségte­len, hogy a tárgyalások köz­ponti kérdése a laoszi helyzet és a dél-vietnami puccskísér­let lesz. MEGHÍVÓ A Kaposvár és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet ________________________:__________i____ ■ V november 20-án, vasárnap de. 9 órai kezdettel tartja taggyűlését a MÁV-székházban, Kaposvár, Irányi Dániel utca 13. sz, alatt. Kérjük a tagság teljes számban való megjelenését. IGAZGATÓSÁG (32*1)

Next

/
Thumbnails
Contents