Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-06 / 263. szám

SOMOGTI WÄPLAr 8 ▼ssáraap. I«W. rurmmher «. ERKEL FERENC születésének ISO. évfordulójára A ma élő emberek tulajdon­sága, hogy számiba veszik az elmúlt századok értékeit — és selejteznek. Különösen szem­betűnő jelenség ez az á'lnene- ti korokban, amikor a fejlő­dés üteme meggyorsul. Meg­vizsgálják, hogy mi az az ér­ték, amit át kell menteni a jövőbe, hiszen az új életforma hatása olyan erővel ragadja meg az embereket, ami elől kitérni nem lehet, s nem is érdemes. A jelen élményei és a jövő ígérete nemegyszer el­terelné a figyelmet arról, ami a múltban történt, ügyes évfordulók alkalmából döbbe­nünk rá, hogy mennyi mulasztást kellene pótolni ha­ladó hagyománya- : ink ápolása terén. Ez év őszén neve­zetes zenei ünnep­ségek színhelye volt a főváros: Erkel Ferenc születésének 150. évfordulójá al­kalmából nemzet­közi énekversennyel, zenetudományi elő­adásokkal, hangver­senyekkel áldoztak a nagy magyar ze­neszerző emlékének. Az Erkel-ünnepsé- gek egyik kimagasló eseménye volt az Operaház és az Er­kel Színház Ünnepi Hete. Műsorán 15 magyar mű csendült fel számot adva operaművészetünk fejlődéséről Erkel­től napjainkig. A magyar opera kialakulása és hőskora összeforrott Erkel nevével. Munkássága végigvo­nult az egész XIX. századom A nemzetek öntudatra ébredé­se szinte egy időben követke­zett be Kelet-Európa vala­mennyi államában. Erkelnek ugyanaz a szerep jutott ná­lunk. mint Glinkánaik Orosz­országban, Smetanának Cseh- ’ országban, Mgniuskónaki Len- ■ gyelországbah:. a nemzeti ope­ra megteremtése.­A reformkor lelkesedése for­dította Erkel figyelmét a tör­ténelem nagy alakjai felé. Báthory Mária és Hunyadi László volt első operáinak hő­se. A 48-as forradalom előké­szítésében igen nagy szerepe volt ezeknek a műveknek, s nem véletlen, hogy a Hunyadi László »Meghalt a cselszövő,-“ . kórusából forradalmi tömegdal lett a márciusi napokban. Hon­nan indult el ez az operastí­lus? Egyrészről az olasz opera formáját veszi át, másrészről a verbunkos zene elemeit hasz­nálja fel, amely már a XVIII. században a magyar zene jel­legzetességévé vált. Így akarta magyaros tarta­lommal kitölteni a hagyomá- • nyos opera formákat. Megfi­gyelhetjük azonban már a Hu­nyadi Lászlónál azt a törek­vést, hogy a zárt formákat fel­bontsa, persze ez még nem je­lenti a teljes áitkomponáltsá- got. Az 1844-ben levő bemu­tató utón igen elismerő, sőt ünnepi hangon írtak a kriti­kusok. Egyik megállapítja, hogy »ha van a magyar zené­nek jövendője, ha zeneművé­szetben magyar iskoláról vala­ha szó lehet a polgárosodott népek között, úgy annaik meg­alapozását nagyrészben a Hu­nyadi László szerzőjének fog­ja köszönni nemzetünk «. Ugyanebben a kritikában ol­vashatjuk a továbbiakban: "... és Erkel Ferenc geniali- tása megmutatta, miképp le­het end európaivá emelni a csárdák gyönyörű melódiáit mindazok előtt, kik a nép élet­tel soha semmi viszonyban nem állának.« A verbunkos te­hát megszűnt; csak a táncmu­zsika lenni, miután Erkel be­bizonyította, hogy képes nagy formákat is betölteni. Erkel munkásságának jelentőségét akkor érthetjük, meg igazán, ha figyelembe vesszük, hogy milyen forradalmi hatása volt magyar színpadokon a magyar beszédnek. A nálunk működő sem lehetett. A cselekmény német színházak nem tették meséje túlnő az egyéni kom­______íliktusok síkján, és az egész e hetove a magyar nyelv fej- nemzet tragé^iájává vé]]i^Zer lődeset. így Erkel operáinál is nej szempontból ismét hatal- elmandhajtj'uk, hogy a szöveg- más lépést tesz előre a zenei könyvíró nem mindig nyújtott jellemzés, ábrázolás terén. A a drámaíróéval egyenértékű későbbi műveknél a sdkerte- irodakni nyelvet. lenség, a magányosság és a Az 1811-cs év körül Erkel meg nem értés lett az opera- egy időre elhagyta az opera- szerző Erkel Ferenc osztályré- muzsika területét, és számos sze. A kiegyezés hangulatában népszínmű-zenét írt, illetve ál- ellentétbe került a közönség- lítótt össze. Ezek a darabok gel, a szakemberekkel és ahi- igen jelentősek az igazi nép- vatalos körökkel. Ahhoz, hogy dallal a verbunkosnál nagyobb utolsó operái nehezen találtak utat a közönséghez, nagyban hozzájárult a rossz szöveg­könyv is. így ezek az operák — Dózsa György, Névtelen hő­sök, Brankövics György, Ist­ván király — máig is ismeret­lenek még jóformán a szak­emberek előtt is. Az ünnepi év talán egy kissé ráirányítja majd a figyelmet ezekre a mű­vekre, melyek zeneileg sok ér­téket rejthetnek magukban. Erkel Ferenc igen sokoldalú munkásságot fejtett ki a zenei közéletben. Az ő nevéhez fűződik a Filharmóniai Társulat meg­alakítása 1853-ban, melynek hangversenyeit 1869-ig állan­dóan vezette. Ugyancsak kar­mesteri képességei alapján vá­lasztották meg 1868-ban az Or­szágos Dalár Egyesület elnöké­vé. Pedagógiai munkássága is igen jelentős. A Liszt Ferenc elnöklete alatt álló Zeneaka­démia igazgatója volt 1875-től 1889-ig. A Stróbl Alajos készí­tette szobrát még életében az Operaház homlokzatára állí­tották feL Hanglemezgyártó vállalatunk rokonságot mutató népies mű- és zeneműkiadásunk mindent dalnak fejlődése szempontjá- megtesz, hogy az Erkel-mű- ból. Erkel éppen a népszínmű- sekkel kapcsolatos mulasztá- .. . . , ... . , , , sokat pótolja. Nemreg jelent veikben jut legközelebb a nép- meg a Bánk opora teijes zenéhez. Mint Kodály mondja: hanglemez-felvétele, ezt ha- “Kevesen tudják, és sohasem marosan követi Hunyadi Lász- emlegeiik, hogy már Erkel Fe- ló. Az elmúlt években filmet renc elindult azon az úton, készítettek Erkel életéről, hegy amelyen a zenét a tép felé, a ezáltal is közelebb hozzák népét a zene felé közelíteni le- alakját a dolgozó néphez. A hét. Egész sor népszínmű ze- -jubileumi év alkalmából kö­rtéjét írta meg népdalok felku- molyán felmerült az Erkel- tatásával — kár, hogy nem művek összkiadásának terve. ment tovább. Túlságosan nagy- Mindez jelzi, hogy a tudoma- nak látta a távolságot a nép- nyos érdeklődés lassan minden dal és az opera között, hogy- vonatkozásban fényt akar de- sem áthidalására döntő kisér- ríteni Erkel életének és mű letet tett volna.,. Újra ott kell vészetének részleteire. Ezáltal kezdeni, ahol Erkel abbahagy- közelebb kerülne életműve a Soós István: Kaposhíd-építés Mit szólna Csokonai tanár úr ? fa.* A forradalom bukása, az ön­kényuralom Erkelt is elnémí­totta. Következő nagy operája, a Bánk bán 1852-ben készen állott, de előadására az elnyo­matás légkörében gondolni magyar néphez, mely a nem­zeti opera megteremtését kö­szönheti Erkelnek. Nagymiklósi József, a Felsőfokú Tanítóképző intézet tanára. Ha egy napon feltámad­na Csokonai Vitéz Mihály, és felleghajtó köpönyegébe bur­kol ódzva, csizmáján a hosszú út porával betoppanna a nevét viselő csurgói gimnáziumba, amelynek mándétiglen örökös tanára marad, vajon mit szól­na Csokonai tanár úr, meg len­ne-e elégedve azzal, ahogy mostanság törődik az ország a "Somogyi fiaikkal-«? Bizony mondom, a költő-ta­nárt boldoggá tenné a furcsa látogatás, az az élet, amely a hatalmas parkölelte öreg gim­názium falai között zajlik nap nap, év év után. S kivált most derítené elégedett mosolygás­ra, elismerésre az ifjú profesz- szort a kései diákok igyekeze­te. Hogy miért? Elmondom azt is sorjában ... A gimnáziumban az elmúlt tanévben vezették be a gyakor­lata oktatást. Nem minden el­lenérzés nélkül, hiszen a-hala­dásnak mindig akadtak és akadnak meg nem értői, ellen­zői... az ellenszavazatok nyílt vagy burkolt hazgoztatása azonban nem tudott gátat vet­ni a jó szándék -elé. Az élet kopogtatott az iskola ajtaján, és bebocsátást is nyert, amennyiben a gimnázium ve­zetői két üzemet kértek meg arra — a Napsugár Ktsz-t és a Faipari Vállalatot —, hogy se­gítsenek a politechnikai kép­zésben. A kérés alapos mérle­gelése után meghallgatásra ta­lált, s immár második eszten­deje mondhatják az iskola mellett harmadik otthonuknak a gimnázium növendékei a két üzem tanműhelyét. Az első év tapasztalatai ar­ra vallanak, hogy Csokonai városkájában az új, a gyakor­lati oktatás ügye társadalmi üggyé izmosodott. Mindkét üzem a legjobbjait választotta ki az oktatód tiszt betöltésére; Csordás Istvánná a ktsz, Mes­ter Istvín a faipari tanműhely oktatója lelkesedéssel csügg megtisztelő feladatán. Szak- képzettségük, rátermettségük révén ők is tagjai a gimná­zium tantestületének, és tan­terv szerint végzik máris sok eredménnyel teljes munkáju­kat. Nemcsak munkára nevel­nek, a munkával nevelnek, és ez már olyan pedagógiai fel­adat, amit nem képes akárki ellátni, ök képesek, mert sze­retik :az ifjúságot,-s tisztában vannak azzal, hogy korunk többet követel a felnövő gene­rációktól az általános művelt­ségnél. A gimnáziumnak mintegy 120 növendéke vesz részt a gyakorlati oktatásban, kedvvel és lelkesedéssel, mivel ez utób­bi ragadós. Csokonai öreg is kólájában győzött tehát az új, az életrenevelés eszméje. Oly­annyira győzött, hogy Horváth Lajos tanár, az I/B-sek osztály- főnöke maga is el akarja sajá­títani a faipari szakmát. Szá mára vajon mi mondanivalója lenne Csokonai tanár úrnak? Kezet szorítanának, és e kéz- szorításban benne lenne az ösztönző elismerés. A meg­nyugvás is, hogy jó kezek pa- lántálják a tudománnyal együtt a többérő emberséget manap­ság a fiatal szívekbe... Van egy harmadik területe is a gyakorlati képzésnek, és igazságtalanság lenne pont er­ről hallgatni. A humán első osztály 42 növendéke a Zrínyi Tsz földjein ismerkedik heten­ként egyszer az általános me­zőgazdasági ismeretekkel. Az idén szerzett tudás szolgál majd alapul a jövőre sorra kerülő szakosításnak. Ekkor ugyanis kertészeti szaktanfolyam indul Faragó László biológus tanár irányításával. Az évszázados park végében önálló kertésze­tet akar létesíteni az iskola mindjárt 1961 tavaszán. AZ in­dulásnál jól hasznát veszik azoknak a _ melegágyaknak, amelyeket a mezőgazdasági technikumtól kaptak palánta­neveléshez. Mit szólna mindezekhez a változásokhoz Csokonai ta­nár úr, aki a maga idejében rengeteget szenvedett konzer­vativizmusban megrekedt ta­nártársai között? A gimnázium látogatási könyvébe bizonnyal azt írná, hogy elégedett, ért várta, ezt álmodta meg hajdan, 1 hogy ilyen idő jön, amikor a tudás mellé életrevalóságot is ád út- ravalóul az iskola. Csak a vongbkerekek egy­hangú kattogása hallattszott a fülkében. Az álmos csend rátelepedett mindenkinek a kedélyére, s az ajtó melletti sarokba húzódó fiatal házas­páron kívül — akik saját magukkal voltak elfoglalva — csaknem mindenki bóbis­kolt. Az ablaknál egy öt év körüli kislány és egy három­éves-forma kisfiú aludta az igazak mély álmát. Állomás következett, s a vonat gyors fékezés után döccenve megállt. Először a kisfiú ébredt fel. Szemét dör­zsölve nagy ásítások köze­pette kezdett érdeklődni: mi­ért áll a vonat, hói vagyunk, messze vannak-e még anyu- káék stb. Csipogására feléb­redt a kislány is. Ezzel, mint egy varázsütésre, beszökkent közénk az élet elevensége, kiebrudalva a kupéból a tes- pedt, nyomasztó ébren al­vás hangulatát. Az utasok mosolyogva nézték az ébre­dező csemetéket, és az előb­bi csendet halkan zsongó beszélgetés váltotta fel. A gyerekek kísérője, a nagy­mama gyors mozdulatokkal kicsomagolta az elemózsiát, s kezükbe nyomott egy-egy előre gyártott szendvicset. — Legalább amíg esznek, csöndben vannak — mondta f a mellette ülőnek. De alig- i hanem melléfogott ebben, 4 mert a két gyermek csilla- } píthatatlan érdeklődését \ egyáltalán nem zavarta sem­mi, még az evés sem. Két harapás között felváltva tet­tek fel kérdéseket a nagy­mamának a legkülönbözőbb témakörökből. — Nem illik tele szájjal beszélni! — hangzott az in­telem vajmi kevés ered­öcsi elkomorul, és nem hajlandó tovább énekelni. Rövidesen ismét a legapró­lékosabb kérdések, és »nagy­mama, csokit!, nagymami, mesélj/« felkiáltások hang­zanak, Közben öcsinek is megjön a kedve. Le-fel öcsi, mire a babaarc láng­vörös lesz, és újabb ciróga­tással igyekszik palástolni zavarát. — Nyaralunk — vág köz­be a férj nyakkendőigazítás és enyhe torokköszörülés után. ménnyel. Végűi is a további kérdéseket megelőzendő a nagymama kezdett el me­sélni. S ennek egy darabig tényleg meg is volt a ha­tása. Közben az uzsonna is el­fogyott, a mese is véget ért. A nagymama javaslatára most éneklés következett, s a két gyerek nem is kéret­te magát. Láthatólag élvez­ték, hogy rájuk irányul az érdeklődés; tele torokból énekelték egyiket a másik után: Eperfagyi, Télapó meg a mókuskáról szóló dalocs­ka követték egymást és a fülkét kedves, csengő gye­rekhangok töltötték meg. A kislánynak határozottan jó a hangja, de úgy látszik, tudja is, mert az egyik dal végeztével megszólal: — Az öcsinek milyen kap­panhangja van!? mászkál a pádon, majd az ablakon dörömbölve nagyo­kat hujángat. Nagymama alig bírja fékezni a két gye­rek kirobbanó életkedvét, és látszikk hogy lankad az ereje, öcsi most a változa­tosság kedvéért és egy idő­sebb hölgy biztatására is­merkedő körútra indul a fülkében. Sorban levizitel mindenkinél, majd feszült érdeklődéssel kezdi szem­lélni a sarokban ülő fiatal házaspárt. Ezek akkor en­gedik el egymás kezét. — A néniék hová utaz­nak? — Jaj, de aranyos vagy! — szólt a babaarcú fiatal­asszonyka, és megsimogatja. — Messzire! — Lilafüredre — teszi hozzá a férj. — És mit fognak ott csi­nálni? = érdeklődik tovább Nagymama menti meg a helyzetet, és miközben el­vonszolja öcsit, kioktatja, hogy nem szabad idegenek­től annyit kérdezősködni, így öcsi »de most már nin­csen nyár!-« ellenvetése a le­vegőben maradt, nehéz pró­bára téve az amúgy is bi­zsergő nevetőizmokat. A fia­talok rövidesen kihúzódnak a folyosóra, és öcsiék fesz­telenül folytatják tovább nagymama kálváriáját. Űjabb kérlelés következik, hogy énekeljenek, de a két gye­rek hajthatatlan. Hancúroz- ni szeretnének, de kevés a hely. Nagymama arcán be- mélyednek a kimerültség ráncai, s amikor öcsi ki tudja hányadszor csúszik le az öléből, hogy az idős hölgy tollas kalapját megkaparint­sa, elveszti türelmét, és a fenyegetés módszeréhez nyúl: — Ha nem lesztek mind­járt csöndben, jön a kalauz bácsi a zsákkal, és elvisz! A kislány láthatólag nem veszi komolyan, de öcsi megretten egy pillanatra, és behúzódik az ablak mel­lé. S mit tesz a véletlen, eke­kor felcsapódik a tolóajtó, és benéz a kalauz. Üj felszál­lók jegyei után tudakozódik. Nagymama igyekszik kihasz­nálni a helyzetet. — Mondja, kalauz bácsi, itt van a zsákja? A kalauz felméri a helyze­tet, és benne van a játék­ban. — Miéri, talán valami rossz gyereket kellene elvin­ni? Mindenki vár, nagymama is — lesik a hatást, öcsi a sarokban kucorog, kimeredt szemmel nézi a kalauzt, s már-már a mécse eltörik, mikor egyet villan a szeme, és huncut, hízelgő hangon megszólal: — Kalauz bácsi, tudjuk am a mókuskát! — s azzal már fújja is tele lorokból. Mindenkiből kiszakad a visszafojtott nevetés, csak a nagymama sóhajt fel fárad­tan: — Te jó ég! Még csak Pin­cehelyen vagyunk, mi lesz még Pestig! Wallinger Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents