Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-01 / 258. szám
SOMOGYI NÉPLAP / Redd, 1960. awember L-5PORT. A K. Honvéd kézilabdo-esapata bejutott az NB II-be A verőfényes, szép őszi vasárnapon szép kaposvári sportsiker született. A háromnapos osztályozó mérkőzéseken a Kaposvári Honvéd kézilabda-csapata mint torna- győztes kivívta az NB II-ben való indulás jogát. Szép és elismerést érdemlő siker ez — három esztendős jó munkának a gyümölcse. Már tavaly is ott álltak az ígéret földjének küszöbén. Akkor a területi bajnokságban alulmaradt a lelkes csapat. Arató Árpád edző és a K. HonVéd vezetői azonban újra kezdték. Az átszervezett kézilabda-együttes teljes sikert ért el a megyei bajnokságban. Az igen erős kaposvári osztályozó mezőnyében a Honvéd csak titkos esélyesnek számított. Mindenki a Budapesti Postásban látta a jövő NB Il-es csapatát. A Honvéd vezetői ---------■ é s játékosai azonban nem. A szombati drámai döntetlen után vasárnap a K. Honvéd csapata levetkezve a kezdeti idegességet, 22 góllal terhelte meg a Zalaegerszegi Dózsa hálóját. Minthogy a Postások csak 5 gól különbséggel győzték le a Szombathelyi Cipőt, már az első félidő ll:l-e után biztos volt a Honvéd feljutása. Amikor aztán a hármas játékvezetői sípszó a mérkőzés végét jelezte, a Postás-vezetőknek nem maradt más, mint kezet szorítani a kaposváriakkal, s gratulálni a nem várt, de teljesen megérdemelt sikerhez. Szép diadal a K. Honvéd kézilabdázóinak NB II-be jutása. Igazán csak elismerést érdemel minden Honvéd-vezető és kézilabdázó. A K. Honvédnak jelentős érdemei vannak abban, hogy a me-új< gyében gyökeret vert ez az sportág. Reméljük, hogy a fejlődés második szakaszában a Honvéd mint minőségi csapat is ugyanolyan jól megállja majd helyét, mint ezt a korábbi esztendők során tette. A kézilabda-osztályozók végeredménye: A harmadik versenynap eredményei: Postás—Szombathely 18:13. K. Honvéd—Zalaegerszeg 22:6. A torna végeredménye: 1. K. Honvéd 2. Bp. Postás 3. Ceglédi Építők 4. Szombathely 5. Zalaegerszeg 4 3 1 - 67:33 7 4 3 1 - 65:44 7 4 2 - 2 46:54 4 4 1 - 3 51:59 2 4 - - 4 36:7$ Már csak a jobb gólarány a Kinizsi előnye az NB ili-ban Szekszárdi Petőfi — K. Kinizsi 2:1 (0:0) Szeks2árd, 600 né2ő. V: Sfes. Szekszárd: Greilich — Szlo- szar, Cser, Rochi — Zörényi, Bosnydk — Hóman, Simon, Be- nacs, Ulrich, Török,. Edző: Sá- rosi Antal. K. Kinizsi: Mezőit — Szili, Szigeti, Gergely — Tóth, Márkus — .Acs, Jezeri, Be ne, Horváth, Herbei. Edző: Kiss István. A szél ellen játszó kaposvári csapat már az első percben szögletet harcolt ki. Aztán állandósult a Kinizsi-fölény. A 14/ percben adódott az első igazi helyzet: Beme kiugrott, az eleje vetődő kapust is kicselezte. éles szögből az üres kapura lőtt, a befutó hátvédek egyike azonban a gólvonalról kivágta a labdát. Továbbra is a Kinizsi támadott. A 18. percben Ács ,ió helyzetből fölé durran- tott. A 20. percben Herbei fejesét vágták ki ismét a gólvonalról. Aztán Horváth lövése tévesztett célt. A 25. percben kapta Mezőfi az első labdát. Nyomasztóvá vált a Kinizsi fölénye, amelyet hat kaposvári szöglet is jelzett. Nem akadt azonban csatár, aki megtalálja a rést Greilich kapujába. Az állandó kaposvári támadásokkal szemben a szekszárdiak a 34. és a 38. percben jutottak el még ebben a félidőben Me- zofi kapuja elé, de veszélyes helyzet nem alakult ki. A nmeik oldalon Bene, Ács és Horváth lövései voltak pontatlanok, s szálltak kapu mellé. A MÁSODIK, FÉLIDŐ gyors kaposvári rohamai gólt eredményeztek. A most már széllel hátban játszó csapat egyik tamadása során Jezeri kapta a labdát, a fiatal csatár húsz méterről jól eltalált lövést küldött kapura, s a labda a szél segítségével a hálóba vágódott. 1:0 a Kinizsi javára. Még két Kinizsi-támadás következett, aztán fokozatosan visszaesett a kaposvári csapat. A 18. percben már Mezőfi volt munkában. Egy perc múlva pedig ki is egyenlítettek a hazaiak. Ulrich játszotta magát tisztára, s 12 méterről megtalálta az utat a hálóba, 1:1. Az egyenlítő gól felrázta az eddig elég álmosan mozgó szekszárdi csapatot, s most már akadt munkájuk a Kinizsi-védőknek is. A 21. percben mégis megnyílt az alkalom, hogy a Kinizsi vezetést szerezzen. A kitörő Horváthot ugyanis a 16-oson belül felvágták, a játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt. Nagy huzavona keletkezett a büntető körül, Szloszár megsértette a játékvezetőt, ezért a szekszárdi hátvédet a bíró kiállította. Végül is Horváth rúghatta a büntetőt, erőtlen labdája azonban a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A kihagyott 11-es szárnyakat adott a 10 főre olvadt szekszárdi csapatnak, s a hazaiak fölényt harcoltak ki.' Ennek eredményeként a 26. percben újabb gólt ért el a szekszárdi csapat. Bosnyák húszméteres jól eltalált labdája vágódott védhetetlenül a hálóba. 2:1 a szekszárdiak javára. A Kinizsi átcsoportosított, Szili előre ment a támadósorba, de ez sem segített, s a játékidő utolsó szakaszában is inkább a szekszárdi csapat játszott fölényben. Közepes színvonalú mérkőzésen szenvedett újabb vereséget a K. Kinizsi csapata elsősorban azért, mert a hazai együttes erőnlét tekintetében jóval felette állt. Üjból kiütközött az, hogy a Kinizsi nem bírja a második félidőt, igy aztán hiába olvadt tiz főre a szekszárdi csapat, a csonka együttes Is diadalmaskodni tudott a fáradt csapat benyomását keltő Kinizsivel szemben. Nem kétséges, hogy a szekszárdiak győzelmében közrejátszott a szerencse is. Az első félidőben a nagy fölényben Játszó Kinizsi, ha csak helyzeteinek felét értékesíti, biztosan nyeri a mérkőzést. A Kinizsi ötösfogata azonban ebben az összetételben is meddőnek bizonyult. A vége felé aztán a nagy nyomás alatt a védelem is meg-megingott, s bekövetkezett a vereség. Egyénileg a szekszárdi csapatban Bosnyák és Ulrich játéka dicsérhető. A Kinizsiben Bene, Acs, Jezeri, Márkus és - Gergely játéka elégített ki. Sós Játékvezető jól bíráskodott. örl Viktor HÍREK Kiskunhalasi Dózsa-K. Dózsa 3:1 (I:!) Kaposvár, 1200 néző. V: Papp. Kiskunhalas: Kiss — Szebe- ni, Molnár, Papp — Kucsera, Csáti — Répási, Szekeres, Nádas, Ungi, Puskás. Edzője jelenleg nincs a csapatnak. K. Dózsa: Molnár I. — Güth, Illés, Deák — Szvath, Csima — Bene, Veverán, Nagyréti, Kecskeméti, Molnár III. Edző: Zá- borszky Jenő. Molnár lesgólja vezette be a mérkőzést. Az 5. percben viszont a vendégcsapat első támadását érvényes góllal fejezte be. A Dózsa-védök leálltak. Szvath, Csima és Molnár I. Majdnem tétlenül nézték, hogy a kitörő Ungi miként lő a hálóba, 1:0. Két perccel később Puskás az oldalhálóba bombázott. A 11. percben az ismét támadásba lendült kaposváriak szereztek gólt. Veverán kapta a labdát, a csatár észrevette, hogy szabad az út, még kettőt lépett, aztán mintegy 22—25 méterről bombagólt lőtt, 1:1. Fölénybe került a Dózsa. Csatárai azonban sokat pepecseltek, s nem jelentettek veszélyt a kiskunhalasi kapura. A 20. percben Csima szabadrúgását védte könnyen Kiss. A másik oldalon egy szögletrúgás után Szvath rosszul eltalált labdája pörgött veszélyesen. Még egy Nagyréti-fejes szállt alig mellé, aztán húsz percen át jóformán semmi sem történt a pályán. Az utolsó öt percben vált valamivel élénkebbé a játék, ekkor Kecskeméti beadását a kapus kiejtette, de Molnár 111. mellé lőtt. A másik oldalon viszont Szekeres 40 méterről a kapufát találta el. Dó— A totó 12 találatos szelvénye: 121xxlxxxl2x. 12 találatos szelvény nem volt. 11 találatra 64 925, 10 találatra 2322,50, a 9 találatra pedig 383,75 forintot fizetnek. zsa-támadásokkal ért véget az első félidő. SZÜNET UTÁN sem változott a kép. Unalmas, alacsony színvonalú játék folyt a pályán. Először a halasiak veszélyeztettek, de Szekeres közéiről mellé lőtt. A másik oldalon viszont Kecskeméti— Bene—Veverán formás támadása után Veverán lőtt fölé. A 15. percben újabb alkalom nyílt volna a kaposváriaknak a gólszerzésre, de mire Veverán lövőhelyzetbe jutott, Kiss újra a helyén volt, és megkaparintotta a labdát. Két perc múlva Bene éles lövését a kifutó kapus csak szöglet árán hárította. A meddő kaposvári támadósor még azt sem tudta kihasználni, hogy Kiss kapuvédő egy vetődésnél megsérült, és ettől kezdve csak sántákéit. Amolyan döntetlen ízű volt a mérkőzés, amikor a 30. percben váratlanul a vendégek vezetést szereztek. Az elemében lévő Ungi lerázta őrzőit, és Güth mellett ismét a hálóba bombázott. 2:1 a Kiskunhalasi Dózsa javára. A Dózsa megzavarodott, s öt perc múlva Szekeres a Dózsa-oédők hibájából újabb gólt ért el, 3:1. A kaposvári Csapat feladta, a kiskunhalasiak az időt húzták. Alacsony színvonalú mérkőzésen dőlt el a két bajnoki pont sorsa Kaposvárott. A vendégek gyors gólja kétségkívül megzavarta a kaposváriak sorait, akik talán túl könnyen is vették az ellenfelet azért, mert az eddig csupán 8 pontot gyűjtött a 12 fordulóban. Ez a könnyelműsködés aztán hamarosan megbosszulta magát. A gyengén játszó K. Dózsa ugyanis nem tudott meggyőző fölényt kiharcolni otthonában sem a jobb felépítésű játékosokból álló vendégcsapattal szemben. Aztán a kaposváriak kínálkozó helvzeteiket kihasználatlanul hagyták, viszont a vendégek mindent berúgtak, ami csak berúgható vqft. Végeredménvben a nagyobb lelkesedéssel Játszó ven' dégcsanat rászolgált az értékes két ba inoki pontra. í Egvénileg a kiskunhalasi csanat- 1 ban Molnár. Csőt* Szekeres. Ungi és Puskás iátév-i fon "h"t1' A Dó- -rában csak Ulét Veverán ■ és Kecskeméti játszott elfogadha- 1 tó.aú Papp játékvezető határozottan bíráskodott, s nem vétett különösebb hibát. Kovács Sándor — Termelőszövetkezeti baromfigondozók részére tegnap kéthetes tanfolyam kezdődött Balaton bogi áron. A múlt héten az ellenőrző bizottságok elnökei vettek részt három-három napos oktatáson. — MINDEN HÉTBN ÖT HÍZOTT SERTEST bocsát közfogyasztásra hizlaldájából a marcali földművesszövetkezet. — Értekezleten vitatják meg a népfrontbizottságok előtt álló őszi-téli feladatokat a járási titkárok november 2-án a Hazafias Népfront megyei irodáján. Délután két órakor a békemozgalmi munkát irányító operatív bizottság ül össze a feladatok megbeszélése céljából. — HIVATALOSAN IS ÁTADJÁK a közelmúltban elkészült somogycsicsői termelőszövetkezet bekötöútját. A KPM Közúti Igazgatóságának szakemberei csütörtökön tartják meg a minőségvizsgálatokat az 1300 méter hosszú, 1 millió forintos költséggel épült új úton. — Alakuló ülést tartott a Magyar Honvédelmi Sportszövetség nevelési osztálya tegnap délelőtt. Az értekezleten részt vevők a ma meginduló kiképzési év feladatairól tárgyaltak. — AZ APAÁLLATOK ŐSZI SZEMLÉJÉT december 20-ig tartják meg. Az ezzel kapcsolatos miniszteri rendeletet tegnap értekezleten ismertették a kaposvári járás állatorvosaival és községi tanácstitkáraival.. — Falusi ifjúsági szövetkezet alakult Nemesviden. A fiatalok nsrúltenyé&ztéssel kívánnak foglalkozni. — Színházi közlemény. Felhívjuk a bérlettulajdonosok figyelmét, hogy a Szókimondó asszonyság című zenés vígjátékra, amely bérleten kívül kerül előadásra, a bérlét bemutatásával 10 százalékos kedvezménnyel válthatják meg jegyeiket! (3257) — 206 brigád indította meg a küzdelmet a szocialista címért megyénk ipari és mező- gazdasági üzemeiben. A legutóbbi értékelésig 23 brigád kapta meg ezt a címet, s a versenyt tovább folytatják a »szocialista brigád« öklévé! elnyeréséért. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz november 3-án Darány községben. ' (3186) [ — AZ APA FELELŐSSÉGE A GYERMEKNEVELÉSBEN címmel a Berzsenyi Dániel iskola vezetősége és a körzeti nőtanács előadást rendezett az apák részére. A vitaindító előadást Magyar Sándor, az iskola igazgatója tartotta, ezt követően többen hozzászóltak az érdekes és sokakat foglalkoztató témához. — Súlyos bányászkatasztrófa történt Japánban. A meizsi bánya egy tárnájában a robbanás 19 bányászt betemetette Az azonnal megindult mentési munkálatok az esti órákig sikertelenek maradtak. Eddig 14 bányász holttestét hozták fel a mélyből. — ÜJ KÖNYVEK. Megjelent Vörösmarty Mihály összes müvei című sorozat első két kötete, Bárdi Ödön Thália -mosolya, Galjapin Ifjúságom, Stendhal Pármai kolostor, Rónay György Képek és képzelgéseki, Móra Ferenc Bolondságok, Alföldi László A szomjazó sivatag című könyve. — 300 férőhelyes malacneve- löt épít a Somogy megyei Húsipari Vállalat. Az 50 ezer forintos költséggel épülő nevelőt a jövő év tavaszán népesítik be. — ÚJ BÉLYEGEK. Az idei arcképes bélyegsorozat újabb értékeit, az Erkel Ferencet és Bólyai Jánost ábrázoló 60 filléres bélyegek árusítását november 6-án kezdik meg, 7-én V. I. Lenin arcképét ábrázoló ugyancsak 60 filléres bélyeget hoz forgalomba a posta. — Hormonanyagokkal injekciózzák a halakat a Dél-somogyi Halgazdaságban. Ily módon elérik, hogy a halak 24 órán belül leívnak, az ivadékok 4— 5 dekával nagyobbak és gyorsan fejlődnek. — TÖBB EZER CSIRKÉT ÉRTÉKESÍTETT a Balaton- parti piacokon a kötcsei Jóreménység Termelőszövetkezet. A csirkékből 160 ezer forintot bevételezett a gazdaság. — Kétnapos tanulmányi kiránduláson vettek részt a kaposvári járás úttörőcsapatvezetői. Megtekintették a várpalotai 12 évfolyamos kísérleti iskolát, és látogatást tettek az inotai erőműnél is. ^y/tűvelődés d-zórakozás * Csiky Gergely Színház: November 2-án este 7 óra-» kor: Különleges világnap. (Blaháné-bérlet.) November 2-án Vésén: Bécsi diákok. November 3-an este 7 órakor: Különleges világnap. (Déryné-bérlet.) November 3-án este Nagybajomban: Bécsi diákok. November 4-én este 7 órakor: A szókimondó asszonyság. (Bérletszünet.) November 5-én este 7 órakor: A szókimondó asszonyság, (Bérletszünet.) November 5-én Igáiban: Különleges világnap. November 6-án 6 órakor: Díszelőadás. Vörös Csillag. % November 2-ig 5, 7, 9 órakor: A kicsi. (Korhatár nélkül.) , Szabad Ifjúság. November 2-ig 4 órakor: Kisfiúk. (Korhatár nélkül.) November 2-ig. 6, 8 órakor: Montparnasse 19. (Csák 18 éven felülieknek.) Rippl-Rónai Múzeum: Őszi tárlat. Megyei Könyvtár: . Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 9—11 óráig. Időjárásjelentés A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás kedd estig: az enyhe idő tovább tart. Felhőátvonulások: több helyen esővel. Mérsékelt, időnként élénkebb délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 14—18 fok között. — ORSZÁGSZERTE MEGKEZDTÉK a gyümölcsfa-telepítéseket. A termelőszövetkezetek 8 ezer hold, az állami, a kísérleti és célgazdaságok hatezer hold új gyümölcsöst telepítenek. A faiskolákban több mint 4 millió kiváló minőségű gyümölcsoltvány, illetve csemete vár elszállításra és kiültetésre. — — Előre gyártott csővázas elemekből iparitanuló-műhelyt építtet a 23. AKÖV. A műhely a felszerelésekkel együtt mintegy 350—360 ezer forintba kerül. Az épületbe a hónap végén költöznek be a tanulók. A meglepetések fordulója volt a megyei bajnokságban MARCALI-BARCS 2:1 (2:1) Marcali, 400 néző. V: Dombrov- szki. Marcali: Szántó — Vörös, Jakab, Hajdú — Ihász, Pimpauer — Varga, Takács. Király, Kisborsó, Farkas. Edző: Molnár Lajos. Barcs: Jobbágy — Otartlcs I., Bednyák, Papp — Filiszár, Otartics H. — Rózsavölgyi, Göncz, Zsibrek, Csoór, András. Edző: Szóvári György. Kedves ünnepség előzte meg a mérkőzést: a SLASZ vezetői átnyújtották a múlt évi sportszerű- ségi verseny győztesének, a Marcali MEDOSZ-nak járó tiszteletdijat. A jó iramú, helyenként színvonalas mérkőzésen egyenlő erők küzdöttek. A marcali csapat jobban kihasználta helyzeteit. G: Király 2, ill. Göncz. Jók: Szántó, Vörös, Takács, ül. Otartics I., Rózsavölgyi, Göncz. Léder László SOMOGYSZOB—TAB 3:0 (1:0) Somogyszob, 200 néző. V: Stadler. Somogyszob: Barb ina — A^a- yer, Hosszú, Németh — Kovács IL, Simon — Dombi, Kovács I., Takács, Bálint, Szalai. Edző: Hosszú László. Tab: Kovács — Györke I., Fritz, Krutek — Czabula II., Simon I. - Simon II., Puha I., Puha II., Szabó II., Rácz. A játékidő mindkét szakaszában a hazai csapat irányított. A 80. percben a tabiak balszélsője, Rácz megsérült és kiállt. Az eredmény a vendégekre nézve hízelgő. G: Dombi, AZ NB in. TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Pécsi VSK—Székesfehérvári MÁV Előre 8:0 (3:0). A fehérvári csapatból a 35. percben Pált, az 55. percben Kisst a játékvezető kiállította. Pécsi Vasas—Bonyhád 4:1 (1:0). Pécsi Bányász—Bajai Bácska 0:0. Mázai Bányász—PEAC 1:0 (0:0). A bajnoki táblázat állása: 1. K. Kinizsi 13 7 3 3 37:16 17 2. Bajai Bácska 13 6 5 2 25:14 17 3. PVSK 4. KMTE ’ 5. Székesfehérvár 6. P. Vasas 7. Szeltszárd 8. P. Bányász 9. K. Dózsa 10. Csepel Autó 11. Bajai Építők 12. PEAC 13. Máza 14. K. Honvéd 15. K.-halasi Dózsa is. Bonyhád 13 6 4 3 28:16 16 13 6 3 4 24:18 15 13 5 5 3 20:18 15 12 6 2 4 19:18 14 13 5 4 4 26:28 14 13 5 3 5 20:19 13 13 4 4 5 22:24 12 11 6 - 5 22:26 12 12 5 1 6 14:17 11 13 3 4 6 26:25 10 13 4 2*7 21:30 10 13 3 4 6 18:26 10 13 4 2 7 16:25 10 USil 16:34 8 Bálint 11-esből, Takács. Jók: Németh, Dombi, Bálint, ill. Györke I., Simon I., Puha I. Kisgyura Károly B ALATONU JHEL Y-N AGYATAD 7:0 (2:0) Balatonújhely, 25 néző (!). V: Bognár. Balatonújhely: Martzy - Dénes, Hári II., Kocsis - Hárt I., Kovács — Lázár, Kasza, T. Kálecz, Kele, Kiss. Edző: Molnár József. Nagyatád: Lóki - Séf esik, Bogdán, Vojkovics — Tálas I., Simon — Tálas II., Selmeczi, Izsák, Sasvári, Posta. Edző: Selmeczi István. A hazai csapat határtalan lelkesedéssel játszott. A vendég nagyatádi együttes pedig teljesen széteső játékot nyújtott. G: Kelé 3, egyet 11-esből, Lázár 2, Hári II., T. Kálecz. Jók: Dénes, Hári II., Kovács, Kele, ill. Lóki, Simon. Molnár József Zamárdi—Siófok 2:1 (1:1) néző(!). V, Zamárdi, 1300 Lévák. Zamárdi: Papp II. — Jánosi, Lőrinczi I., Abonyi — Lőrin- ezi II., Papp I. — Török L, Kertész, Kriszbai, György, Török II. Edző: Béday Ferenc. Siófok: Varga — Vörös, Balogh, Horváth — Nagy, Egyed — Németh, Sier, Tóth, Szabó, Keszthelyi. Edző: Haragh Tibor. . Siófokról különvonat érkezett a szurkolókkal, továbbá kerékpáros, motoros és gépkocsikaravánok szállították a vendégcsapat nézőit. Nagy iramban kezdődött a játék, s időnként igen magas szinten mozgott. A hazaiak kaptak jobban lábra. 11-eshez jutott a zamárdi csapat, a büntetőt Tö- rök I. értékesítette, 1:0. A siófokiak erősítettek, s hamarosan Tóth ejtett fejesével kiegyenlítettek, 1:1. Szünet után feszültebbé vált a légkör, s esett a játék színvonala. Ekkor már inkább küzdelem folyt. Küzdeni a hazaiak tudtak jobban, s Kertész révén megszerezték a győztes gólt is a zamárdiak, 2:1. Az óriási érdeklődéssel kísért mérkőzésen a hazai csapat egy percig se játszott alárendelt szerepet az őszi bajnok Siófokkal szemben. Sőt, határtalan lelkesedése révén, meggyőző játékkal a zamárdi csapat rászolgált ä győzelemre is. Kitűntek: Lőrinczi II., Papp I., Kertész, ill. Vörös, Balogh, Tóth. A mérkőzés végén a pályára tóduló nézők közül Lies Imre siófoki gépkocsivezető megsértette a játékvezetőt, s csúnya jelenetek játszódtak le a pályán. Dr. Fazekas Mihály KAPOLYI HONVÉD-MERNYE 5:0 (0:0) Kapoly, 100 néző. V: Temesi. Ka- poly: Mohácsi — Elek. Herr, Diószegi — Kovács, Kálmán - Kunya, Ohász, Óberszt, Dezsényi, Sánta. Edző: Fádnál György. Mernye: Juhász — Ronga, Kovács, Jankó — Biczó, Rácz — Várnagy. Töröesik, Szabó, Szűcs, Strébl. Edző: Török Károly. Az első félidőben csapkodó, kémény játék folyt, s a fő eseményt az jelentette, hogy a 10. percben kettétört a kapufa. Szünet után a tervszerűbben játszó Honvéd felülkerekedett a fáradt, rossz erőnlétű vendégekkel szemben, 's ilyen arányban is megérdemelten nyert. G: Dezsényi 2, Ohács, óberszt, Kunya. Jók: Elek, Herr, Diószegi, Dezsényi, ill. Kovács, Rácz, Szűcs. Luliák István TASZARI HONVÉDBAL ATONLELLE 3:1 (2:0) Taszár, 500 néző. V: Réczei. Ta- szár: Fekete — Temesi, Kalló, Pochner — Dobos, Gyimesi — Uber- herr, Paczai, Faludi, Rózsavölgyi, Vellai. Edző: Eisler Lajos. Bala- tonlelle: Takács — Gréczi, Szabó I., Petrus - Szabó II., Kingler Somogyi, Baluka, Krinka. Cser, Horváth. Edző: Festi János. Mindvégig a hazai csapat játszott nyomasztó fölényben, s akár nagyobb arányban is győzhetett volna a Honvéd együttese. Dobos 0:0 állásnál ll-est hibázott. G: Faludi 2, Rózsavölgyi, ill. Horváth. Jók: Gyimesi, Rózsavölgyi, Vellai, ill. Gréczi, Cser. Jobban Ferenc K. H. VASUTAS-FONYOD 3:0 (1:0) Fonyód, 200 néző. V: Szabó. K. H. Vasutas: Mohácsi — Wéber, Nagy, Kovács — Horváth I., Mise- ta — Bencs, Németh, Tihanyi, Jónás, Horváth II. Edző: Tőke János. Fonyód: Csapó I. — Gelencsér, Líszkai, Szekeres — Nagy, Csapó H., — Gadányi, Vida, Hajba, Kovács, Molnár II. Edző: Hajba József. Alacsony színvonalú mérkőzésen a valamivel jobban játszó vendégek megérdemelten győztek. G: Jónás, Németh, Horváth II. Jók: Mohácsi, Nagy, Jónás, Németh, ill. Liszkai, Farkas, Molnár H. Oláh Jáno* K. V. LOBOGÓ-CSURGO 3:0 (Őrt)) Csurgó, 400 néző. V: Magyar A, K. V. Lobogó: Kovács I. — Lukács, Perreg, Borda - Simon, Zimonyi — Molnár, Lábas, Jusits, Végh, Kovács II. Edző: Horváth II. Lajos. Csurgó: Kepler — Olvasó, Hottó U., Gyaczkó — Szokol, Varga — Sóto- nyl, Bata, Hottó I., Szabó I., Nagy. Edző: Pápa Imre. A formán kívül lévő hazai csapat a 30. percben kihagyott egy ll-est Hottó II. révén. A kimaradt büntető fellelkesítette a vendégeket, s szünet utáni jó játékukkal megérdemelték a győzelmet. Bordát a játékvezető a 89. percben utánrúgásért kiállította. G: Jusits, Kovács II., Molnár. Jók: Végh, Molnár. A csurgói csapatban senki nem nyújtott elfogadhatót. ä» V Halmai Emil A L hajnokf táblázat állása a 13« forduló után: 1. Siófok 13 10 2 1 42:14 22 2. Taszár 13 8 1 4 44:30 17 3. K. V. Lobogó 13 7 1 5 29:15 15 4. Barcs 13 7 1 5 41:25 15 5. Marcali 13 7 1 5 29:24 15 6. Zamárdi 13 7 1 5 21:25 15 7-8. Csurgó 13 6 2 5 32:24 14 7-8. Tab 13 6 2 5 24.-18 14 9. Nagyatád 13 6 2 5 27:29 14 10. K. H. Vasutas 13 6 2 5 23:27 14 11. Somogyszob 13 6 2 5 23:30 14 12. Balatonlelle 13 4 5 4 26:27 13 13. Balatonújhely 13 3 3 7 27:32 9 14. Kapoly 12 3 1 8 22:31 5 13. Fonyód 12 1 2 9 14:35 4 16. Mernye 13 1 2 10 16:55 «