Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-09 / 239. szám
Vasárnap* i960, október 3. 5 SOMOGYI NÉPLAP Somi utcarészlet. Szakmunkás-tanfolyam indult a földművesszövetkezeteknél UJ KÖVETELMÉNYEK ÖNTEVÉKENY SZÍNJÁTSZÓINK ELŐTT (Tudósítónktól.) 14 év óta látják el a falvak népét áruval a földművesszövetkezetek. Szinte napról napra nyíltak és nyílnak szaküzletek, egyéb boltok, s így mindjobban érezhető a kereskedelmi szakemberek hiánya. Az fmsz-ek ezért kénytelenek kereskedelmi gyakorlattal nem rendelkező dolgozókat is alkalmazni. E dolgozóknak nincs képesítésük, segédlevelük. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy megszerezzék a képesítést. A MÉSZÖV személyügyi és oktatási csoportja megszervezte a képesítéssel nem rendelkező kereskedelmi dolgozók (Tudósítónktól.) Szeptember végén az utolsó üdülő csoportok is elutaztak a Balaton-partról. Máris elkezdődött a jövő nyári idény előkészítése: az épületek, a berendezések, a felszerelések téli megóvása, a különböző építési, felújítási, tatarozási munkálatok. Balatonszahadiban hozzákezdtek az 500 személyes gyermeküdülő külső tatarozásához. Festik, mázolják az épületeket, javítják a villany- és vízvezetékhálózatot. Siófokon négy-öt üdülő külső és belső felújítási munkálatai indultak meg október elején. Folyik a munka a zamárdi és a száwtódi gyertízhónapos levelező oktatását. A megyéből több mint 400 dolgozó jelentkezett a tanfolyamra. Vegyes, textil, felszolgáló, vas-műszaki és felváá&r- lási szakon indul oktatás. A részvevőket a szakoknak megfelelően több csoportba osztották be. Kaposvárott, Siófokon és Somogysizobon tartanak konzultációkat. A tanfolyamok előadói a MÉSZÖV kiskereskedelmi főosztályának szakemberei, kiváló finsz-i szakmunkások és vendéglátóipart dolgozók lesznek. Temesi József, a MÉSZÖV elnökhelyettese október 5-én délelőtt a megyei tanács nagytermében megnyitotta a tanfolyamot. meküdülőkben is, Balaton- földváron két új konyhát építenek, az egyiket a Goldberger Üdülőhöz, a másikat a Textiles Üdülőhöz. Balatonszárszón még ebben az évben befejeződik az új konyha építése. Ba- latonlellén több üdülő külső munkálatain, belső átalakításán dogoznak. A SZOT Búzavirág Üdülőjének főépületében a nagy szobák helyett kétágyas szobákat létesítenek, új társalgót kap a Központi Étterem, új konyha készül a Vasas Szakszervezet üdülőjéhez. Az üdülőkhöz hasonlóan a vendéglátóipart egységek fel_ újítása és tatarozása is megkezdődött. MsgaiaMt Csurgón a községi munkás-énekkar Szerda este 7 órakor a járási művelődési házban gyűltek össze a községi munkás-énekkar alapító tagjai. Huszonnyolcán jelentek meg az első megbeszélésen. A munkásénekkar vezetője Bognár János általános iskolai tanár lesz. A központinak számító énekkarban szerepelnek majd a pedagógusok, üzemek és ktsz-ek dolgozói. Az alakuló ülésre főitopp a Faipari Vállalattól jöttek el szép számmal. A Napsugár KTsz egykori énekesei sajnos nem képviseltették magukat. A következő találkozóra 12-én kerül sor. A megbeszélés szerint minden énekkari tag hoz valakit, s akkor éppen megduplázódik a létszám. Az öntevékeny színjátszás mint a népművelési munka egyik fontos ága egy idő óta sokszor szerepel napirenden. Szerepel, de minden különösebb haszon nélkül. A mérlegelések, a vitákban leszűrt javaslatok után (melyekből oly kevés bizonyult megvalósíthatónak) időszerű lenne, ha végérvényesen summázni tudnánk már az öntevékeny színjátszás kátyúba jutásának okát, továbbá azt, hogy mit kell tennünk azért, hogy ez a gazdag hagyományú népművelési ág visszanyerje népszerűségét és a népszerűség mellett hatóké- peisségét is. Leszűkült volna az öntevékeny színjátszás perspektívája? Kevesebbet adna ez a művészeti ág ieiK.es művelőinek, akik kétszeres haszonnal végezték eddig munkájukat: művelődtek, majd pedig egy-egy közösséget műveltek? Ügy véljük, hogy a színjátszás elszegényedésének oka nem a perspektívátlanság. Még csak az sem mondható, hogy színjátszóinknak a közös munka kevesebbet ad, mint adott eddig. Ebből az következik, hogy mind az egyénre, mind a közösségre hasznos az öntevékeny művészeti munka. A baj gyökere tehát nem itt van, hanem abban, hogy nem is kicsit arisztokratikusak, mondhatni sznobok lettünk, de nem e két jelző polgári értelmében. Manapság a legkisebb falvak népe is néz mozit, hallgat rádiót, lát színházi előadásokat, és hozzájut az önművelés leghétköznapibb forrásához, a könyvhöz. Innen adódik, hogy a szórakozásban, a műidőszakát éljük. Következésképpen az öntevékeny színjátszás elé kulturális forradalmunk jelenlegi szakaszában új követelményeket kellett állítanunk. Ezek így summázhatok: nem mindegy, hogy színjátszóink mit adnak és az sem mindegy, hogy hogyan adják! Természetes dolog, hogy a filmművészeten, a rádión és televízió adásain, a színházi előadásokon és az olvasmányokon nevelődött ízlés már berzenkedik azellen, hogy művészet címén — akár öntevékeny művészet címén is — művészi értékben szegény produkciókat fogadjon el. Egyszóval kulturális forradalmunk jelenlegi állomása minőségi változást követel a színjátszó-kultúra öntevékeny művelőitől is, és ez a követelés az, ami csekély kivétellel visszariasztja a színjátszó tevékenységtől a kultúra munkásait. Ismét mások pedig be- lenyugosznak abba, hogy ennek így kell lennie, a rádió, a film, a televízió korában már nincs szükség az öntevékeny- színjátszásra. Ez utóbbi okos- kodóknak nem tudunk igazat szavazni semmiképpen sem, mert e művészeti ágra ugyanúgy szükségünk van, mint a tömegeket mozgató népi együttesekre, kórusokra, tánccsoportokra, és így tovább. Megállapítottuk tehát, hogy a fokozott követelmények azok, amik a színjátszó kultúra területén visszaesést szültek. De az sem ritka eset, hogy adott a vállalkozási kedv, a lelkesedés, és mégsem sikerül Visszahódítani a színjátszás népszerűségét, hatóképességét. Vannak színjátszó csoportok, ahol a műsorválasztási gondok aprózzák el az erőket. Az a harc, ami a régi és az új között folyik, sokszor a régi győzelmével. Az operett és a népszínmű ma is sok helyen fellelhető népszerűségére gondolunk. Ho"" e két műfajt mennyire ki kell zárni öntevékeny színjátszó csonort.iaink műsorából, azt nem győzzük hangsúlyozni. Mostanában sok okos ember mondta el véleményét a giccsről, arról, hogy ez t-----ója, f élrevezeti az embert, meg n-fcomorítia ízlését, valóságérzékét is. Nos, az operetteket és a népszínműveket igen Kevés kivétellel a giccsek nénes családfába kell sorolnunk. Színjátszó csoportjaink közül mégis csunán néhány vette fel a harcot az egészséges műsorpolitika kialakításáért. Még mindig sok ellensége van az újnak és sok híve a réginek... Eltérnénk a valóságtól, ha nem jegyeznénk fel, hogy nem hibátlan a műs'orellátás sem, hogy ieen nehéz előadásra mindenképpen alkalmas darabokat találniuk színjátszó csoportjainknak. Hiszen egy-egy darab kiválasztásakor nemcsak műsorpolitikai elgondolásokat kell érvényre juttatni, hanem azt is vizsgálni kell, elöadha- tó-e a darab a rendelkezésre álló körülmények között. Ezekkel a gondolatokkal helyben kell megbirkózni, de nem ártana a több segítség sem illetékeseink részéről. Felül kellene vizsgálni továbbá a műsortanácsadót is, amelyben Shakespeare műveitől kezdve Brechtie minden megtalálható ugyan, de kérdéses* hogy akarhatjuk-e, hogy Sha- kespeare-re irányuljon a fi- avelem. Shakespeare-műre essék a választás, és a választott darabot elő is adják esetleg két asztallap nagyságú színpadon?! Mint mondottuk, szó sincs arról, hogy az öntevékeny színjátszás perspektívái ki- sebbedtek. Éppen ennek az ellenkezője igaz. Színjátszó csoport legven a talpán, amelyik állja a sarat a rádió, a televízió és a hivatásos színház mellett. Természetesen az öntevékeny színjátszás művészi követelményein belül. Kétségtelen, hogy városon és falun egyaránt bővültek és bővülnek az önművelés lehetőségei, s ha színjátszó-kultúránkat virágoztatni akariuk, előbb meg kell keresnünk e művészeti ág élet diktálta új útjait. De egy dologra fokozottabb mértékben kell vigyázni, mint eddig vigyáztunk, ez Dedi° az, hogy az öntevékeny színjátszás céljainak meghatározásakor lehetőleg rekessziik ki az anyagi meggondolásokat. Az öntevékeny színjátszás ne pénzszerzés forrása legyen elsősorban. Tévedés ne .essél.: Az, hogy egy-“»v művelődési ház pénz- gazdálkodásába beleépíti rendezvényeinek bevételét, ez természetes dolog. Művelődési házaink zöme önellátó. De hogv különböző tömegszerveze- teV borkóstoló badacsonyi kirándulásokra és ehhez hasonló célokra fordítsák egy-e"" előadás az helytelen. Helytelen már csak azért is* velődésben is az 'igónyesedes wvywwwwvwyyvwwwvyww'’ A fővárosi Áldás utcai iskolások részére építőipari tanulók társadalmi munkával 60 személyes üdülőt építettek Alsóbéla- telepen. A téglát kaposvári kíszesek égették, a cementet he- lyőcsabaiak adták. Készülődés a nyárra Nem hiszem, hogy van még á megyében olyan falu, ahol a hivatalosan bevett vallások mellett háromféle szekta is akadna, mint Inkén. A három szekta: a baptista, a pünkösdista és a szombatos. Ezek közül a legerősebb a pünkösdista szekta., ide ötven-hatvan ember tartozik. Ezek a szekták csak nevükben különböznek egymástól, az alapvető tételekben azonban megegyeznek: nem ismerik el az egyházak papjait; azt tartják, hogy egyedül ők hirdetik helyesen a bibliát; megegyeznek abban is, hogy a világ végének közeli bekövetkezését jövendölik, s akkor majd ők, az istentől kiválasztottak Krisztus trónja mellé, a többiek, a hitetlenek pedig a kárhozat útjára kerülnek. S ettől vezettetve azt. tartiák életük mindennapos és fő hivatásának, hogy imádkozzanak és méltóképpen felkészüljenek az »utolsó Ítéletre«. És ezt .oly komolyan teszik, hogy ügyet sem vetnek a falubeliek tréfás megjegyzéseire, pedig ritkán múlik el nap, hogy az italboltban, a borbély- üzletben és mindenütt, ahol társaság verődik össze, a viccgyártók céltáblájául ne szolgálna a szekta tagjainak különös viselkedése, szokásai. Mosolyogtató is meg tragikus is ez. Tragikus, mert ebben is csodabogárkodó cselekedeteik istentől való helyeslését látják! A kritikát, az ellenérveket meghallgatják ugyan, de elfogadni nem fogadnak el belőlük semmit. Számukra az a szent és megmásíthatatlan, amit a biblia mond, és amit A „szentlélek“ megszállottjai INKEI JEGYZETEK állítólag valamilyen láthatatlan erő sugall nekik. Több órán át beszélgettem a gyülekezet egyik prédikátorával, Czippán Józseffel. Ö, mint elmondja, húszéves korában lett »hívő«. Kérdem tőle, hogyan l^het hozzájuk »belépni«. Azt mondja, nem olyan köny- nyen megy ez, csak az kerülhet közibük, akit az isten erre kiválasztott, aki valamilyen bizonyságot tett a megjavulás- ról. Hogy miféle bizonyságra gondol, erre saját »megtérése« történetét beszéli el. Azt mondja, fiatal korában (ma sem öreg, mindössze harminckét éves, de legalább negyvenötnek nézem) ő is szeretett szórakozni. De aztán egyszer valami »belső hang« azt súgta neki; »Hagyd abba a dohányzást.« — És a jó isten olyan csodálatos dolgot művelt velem, hogy leszoktam a dohányzásról — mondja. S leszokott sok másról is. Amióta a szektába keveredett, soha, egyetlenegyszer sem tette be a kultúrházba a lábát. Pedig mint mondják róla, azelőtt jó színjátszó volt. Moziba nem jár, mert az »bűnös dolog isten előtt«. Rádiója nincs, nem is hallgat, újságot nem olvas, mert úgymond, »minek merüljek bele az újságolvasásba, amikor e földi életen úgysem lehet változtatni«. A háborúról is azt tartja, hogy isten rendelése, azért van, hogy az ember tudja, lesz ítélet. És szerinte hiába is akarunk védekezni a háború ellen, megakadályozásához mi, emberek gyengék vagyunk. Nekünk nincs más kötelességünk — mondja —, csak az, hogy imádkozzunk, és dicsérjük istent, hogy azon a napon, amikor az ítélet lesz, üdvözölhessünk. Siralomból, meghunyászko- dásból, tehetetlenségből áll az egész ember. Igen-igen sajnálatra méltó. Ma, amikor úgyszólván mindenki azon töri magát, hogy minél többet tudjon meg a világ dolgairól, az előtte ismeretlenről, ő a tudatlanságot, a világ dolgaitól való távolmaradást isteníti. Csoda-e hát ezek után, ha azt sem hiszi el, hogy a Holdba mesterséges bolygót repített a tudomány? Mintha legalább ötven évvel hátrább volnánk, valamikor a század elején, ekként vélekedik: »Ha isten akarja, bejut, ha nem, nem.« Később azonban saját okoskodását is megcáfolja, amikor éppen a legutóbbi években végbement hatalmas technikai fejlődés tényét használta fel a világ végének közeledését jósoló egyik bibliai tétel alátámasztására, amely így szól: »Az utolsó időben nagyobbá lön a tudás.« De fölösleges is tovább »hit- tételeiket« és a józan ész próbáját ki nem álló fanatikus nézeteiket boncolgatni, hiszen éppen az a tragédiájuk, hogy nem hajlandók a józan ész törvényei alapján gondolkodni. A világgal való meghasonlottsá- gukból pedig csak úgy lehetne kigyógyítani őket, ha maguk is meg akarnának gyógyulni. Egészséges ember csak szo- morkodni tud azon, hogy milyen állapotba jutnak ima közben. Szemüket lehunyva rángatóznak, a »bódultság« közepette önkívületi állapotba jutnak, s érthetetlen szavakat suttognak. Számukra ez állítólag boldogságot jelent, mert mint mondják, ilyenkor úgy érzik, közvetlen kapcsolatba kerülnek a »szentlélekkel«. Mondják, hogy egy falubeli asszony egyszer végignézte őket egy ilyen szertartás közben, s a látottak annyira megviselték idegrendszerét, hogy hosszú idő után csak gondos gyógykezeléssel múltak el szörnyű víziói. Az egyik parasztbácsi mosolyogva említette nekem, hogy sokszor nem is tud mit gondolni a »hívőkről«, mert a mezőn munka közben és az úton is folyton jár a szájuk, mintha önmagukkal beszélnének. A szektatagok nagy része tagja valamelyik inkei terme-, lőszövetkezeitmek. Az emberi kö- ' zösségbe való beleoivadásuk/ minden bizonnyal segíteni fog-'í ja őket abban, hogy gondolko-\ dásmódjuk lassanként megvál-J tozzék, és más szemmel nézzék^ a világ dolgait. Örvendetes,’1 hogy számuk nem növekszik,í sőt már akadnak egyre-más-^s ra, akik hátat fordítanak e*, zord világnak. A szektatago-5 kát gondolkodásukban vissza- vezetni a földre, az emberi kö-jj zösségbe, hogy itt keressék' boldogulásukat, nem könnyű dolog, de szép feladat. Sokat tehet ezért a> községi pártszervezet és a tsz közössége. Maguknak a szektatagoknak is be kell látniuk, hogy meghason- lásuk, húzódozásuk az emberektől idegen a mi éietfor mánktól. Varga József1 mert legtöbb falusi művelődési házunknál felmerül az a nanasz, hogy - '-ultúrház elhanyagolt, rossz, vagy hiányos a berendezése. Ügy véljük korunk emberéhez inkább méltó célkitűzés lenne ezeket az elhanyagolt művelődési házakat erővel otthonossá ' uni. Az ilyen elhatározás sokkalin- kább szolgálja a kulturális forradalmat, mint pl. egy badacsonyi borkóstolás. Sokan magvarázzák az öntevékeny színjátszás visszaesését az irodalmi színpadok elszaporodásával is. A m :.gunk részéről nem tudjuk igazként elfogadni ezt a magyarázatot* mert ha most teremtjük meg az előadóművészet irodalmi ismeretterjesztésünket szolgáló kultuszát, kulturális forradalmunknak tartozunk az öntevékeny szí- ' -itszás hagyományainak ápolásával is. László Ibolya Már most szeresse be télire a hagymát és a burgonyát! MEGRENDELÉSEKET október 10-ig felvesznek ZÖLDSÉG - GYÜMÖLCS szaküzleteink és piaci standjaink. Tárolóképes étkezési árut biztosítunk: I. o. ella burgonya 50 kg-os papírzsákban 1,40 Ft/kg. I. o. vöröshagyma 5—10 kg-os papírzsákban 2,50 Ft/kg. Az ár pap ír zsákokkal együtt házhoz szállítva ér* teüdŐ. MÉK, Kaposvár. (36109)