Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-05 / 235. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 235. szám. _______________ ARA 50 FILLÉR Szerda, 1960. október 5. f---------------------------------------------MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: nun Kaposvárott megkezdődött a pártoktatás A munka java még ezután kezdődik (3. 0.) :::jjj (5. o.) Megjegyzések egy szülői értekezlethez J6.0-) iijijj ........................................................................................... A Magyar Népköztársaság népe és kormánya a szabadság eszméjét támogatja Kádár János beszéde as ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakán New York (MTI). Elnök úr! Küldött urak! Nem kétséges, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének mostani, 15. ülésszaka valóban a legnagyobb jelentőségű a szervezet fennállása óta, és így történelmi fontosságú lesz. Ez következik magából a nemzetközi helyzetből és abból, hogy napirenden van az emberiség életének két, ma kiemelkedően legnagyobb fontosságú kérdése: az általános és teljes leszerelés, valamint a gyarmati rendszer teljes felszámolása. Jelentős tény, hogy először gyűltek össze ilyen nagy számban egy helyen vita és tárgyalás szándékával a Föld országainak vezetői. Nem kisebb fontosságú, hogy az újonnan felvettekkel együtt immár 98 ország küldöttei tanácskoznak az ENSZ-ben. Felvételük által olyan népek képviselői szólhatnak hozzá az ENSZ egyenjogú tagjaiként a nemzetközi élet nagy kérdéseihez, amelyek korábban hosszú korszakokon át még saját sorsuk irányításából is ki voltak zárva. A Magyar Nép- köztársaság kormánya és népe forrón köszönti az ENSZ tagállamai közé újonnan beválasztott országok népeit, és sok sikert kíván nekik önálló fejlődésükhöz. A magyar küldöttség sikeres munkát kíván a közgyűlésnek és a közgyűlés megválasztott tisztikarának. A közvélemény sürgeti a megegyezést és a leszerelést Elnök úr! Küldött urak! A béke megőrzése felfegyverzett és ellentétekkel terhes ' világunkban az a kérdés, amely ma a legnagyobb mértékben foglalkoztatja minden ország közvéleményét. A népek ebben a helyzetben mindenekelőtt azt várják az ENSZ-től, hogy minden lehetőt tegyen meg a leszerelés előmozdításáért. A nagyhatalmak képviselői nyilván nálam jobban ismerik a jelenleg folyó fegyverkezési verseny méreteit és a rettenetes tömegpusztító fegyverek már felhalmozódott nagy mennyiségét. A mostani helyzetben lappangó veszély nagyságát azonban mindannyian jól ismerjük. A közvélemény sürgeti a megegyezést és a leszerelést. Tudjuk, hogy az általános és teljes leszerelés megvalósulása a népektől még nem kevés állhatatos harcot, a felelős kormányoktól pedig józan állásfoglalást kíván. A köztudatban a vezetők felelőssége érthetően nagyobb másokénál. Ebből adódik, hogy felelős vezető, szólaljon fel bár saját népe előtt vagy az ENSZ fórumán, nem térhet ki a béke nagy kérdései elől. A közgyűlés mostani munkájában a Szovjetunió miniszterelnökének, a béke fáradhatatlan védelmezőjének kezdeményezésére nagy számban vesznek részt államfők, kormányelnökök és más, jelentős befolyással rendelkező államférfiak. Az emberek az egész világon azt várják tőlük, mondják meg nyíltan, a leszerelés mellett vannak-e. Megismétlem: erre a kérdésre és nem másra kell válaszolniuk, akarják-e a leszerelést vagy nem. S ha igent mondanak, azt várják az emberek, hogy a vezetők ennek szellemében cselekedjenek. Ugyanis, sajnos, elmarad néha e kérdésben a világos, egyértelmű válasz is, de még gyakoribb, hogy a szó és a tett nem esik egybe. Szavakban majdnem mindenki a béke mellett van, de a tettek a szavaknál világosabban beszélnek. Mindenki tudja, hogy amíg a Szovjetunió és a többi szocialista ország az utóbbi években jelentős mértékben csökkentette haderőinek létszámát, a NATO-hatalmak felelős tényezői csak az általuk folytatott fegyverkezési hajsza palástolásaképpen hangoztatnak békeszólamokat. Tanu'ságos a népek számára, hogy mialatt a Szovjetunió és a többi szocialista ország ko -m anyai úi leszerelési és más, építő je'legű javaslatokkal ' készültek szeptember 30-ára, az ENSZ közgyűlésére, azalatt a NATO vezetői a saját maguk által eddig legnagyobbnak nevezett hadgyakorlatukat készítették elő ugyanerre a napra, Igaz ugyan, hogy Dennison admirális nyilatkozatában véletlennek nevezte ezt az egybeesést, de vajon van-e a világon olyan ember, aki ezt elhiszi? Ez nyilvánvalóan az erő fitog- tatása akart lenni, de e vonatkozásban kárba veszett a költség, és hiábavaló volt a fáradság, mert a partner nem ijedős. Az pedig, aki a népeknek ma hadgyakorlatokon kívül nem tud mást mutatni, nem erejéről tesz tanúságot, hanem jó akaratának teljes hiányát és politikai gyengeségét árulja el. Az ENSZ tovább nem halasztható legsürgősebb feladata, hogy a béke védelmében a leghatározottabban ítélje el a kardcsörtetést, a hidegháborús manővereket és az államok szuverenitását sértő agressziót. A népek békéjét fenyegető egyik legnagyobb veAz özvegyek, az árvák, a rokkantak még élnek, és a népek, közöttük a magyar nép nem felejtettek. Ellenkezőleg, az újraéledt német imperializmus határozott megfékezését, a háború maradványainak felszámolását, a fennálló két német állammal megkötendő békeszerződést követelik. A magyar nép öt év teljes nemzeti jövedelmét, az egész nemzet ötévi munkájának minden eredményét látta porrá égni a második világháborúban. Elvesztette felnőtt lakosságának mintegy 8 százalékát, félmilliónál több emberéletet, megközelítőleg annyit, mint a lélek- számban I7-szer nagyobb Egyesült Államok. Népünk saját hazájában felszámolta a háború forrását jelentő monopoltőke imperialista uralmát. Nálunk nincsenek fegyvereken nyerészkedő, háborúra spekuláló emberek. A népek közötti gyűlölködés szítását, a háborús uszítást törvény tiltja. Népünk joggal gyűlöli a háborút, az imperializmust. Békében akar élni minden más néppel. Dolgozni akar, és békében akarja élvezni munkájának mind bővebben termő gyümölcseit a jövőben is. A magyar közvélemény is úgy látja, hogy az emberiség most válaszúton van. Arról szély a NATO-hatalmak pénzén, fegyvereivel, politikai és adminisztratív támogatásával ismét talpraállított és nagyra növelt agresszív német militariz- mus, Nyugat-Németországban naponta hangzanak el revansista kijelentések. Még a nyugati közvéleményt is felkavarta a nyugatnémet tábornokok atomfegyvert követelő memoranduma. Miképpen lehetséges, hogy országok vezetői oly hamar el tudták felejteni az áldozatokat, a történelmi tapasztalatokat, a német imperializmus megsemmisítéséről tett ünnepélyes nyilatkozatokat, az e célból kötött nemzetközi szerződéseket? Más néDek mérhetetlen szenvedéseiről és áldozatairól most nem szólva vajon valóban oly régen lett volna az, amikor francia, angol és amerikai katonák tömegei estek el a német imperializmussal vívott öldöklő háborúban? Nem, ez nem volt olyan rég. van szó, hogy az emberi élet példátlan pusztulását okozzák-e a tudomány korszakalkotó vívmányai, vagy pedig gazdag és boldog jövő vár az emberiségre. A népek számára a választás nem nehéz. A megoldás is megtalálható. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy az Egyesült Államok befolyásos körei kijózanodjanak a megbukott erőpolitikából, belássák a hidegháború mindenki előtt nyilvánvaló csődjét, és már most, ezen a közgyűlésen a megegyezés készségével kezdjenek tárgyalni az általános és teljes leszerelésről. Ez megszilárdítaná a békét, és új gazdasági felvirágzást hozna. Üj lendületet adna a két társadalmi rendszer békés versenyének, s ennek nagy hasznát látnák a dolgozó emberek keleten és nyugaton egyaránt. A Magyar Népköztársaság kormánya, küldöttségünk teljes mértékben támogatja az ENSZ legutóbbi közgyűlésén benyújtott s ott elvben egyhangúlag támogatott szovjet általános és teljes leszerelési javaslatot. Ugyancsak támogatjuk a szovjet küldöttség most benyújtott újabb javasA népek nem felejtenek latait, mert ezek alkalmasaik I Elnök úr! Küldött urak! Az arra, hogy előbbre jussunk a egész emberiség együttérzésleszerelés megvalósulása felé. | sei és feszülten figyeli a gyarmati népeknek felszabadulásukért vívott, széles sodrású és drámai küzdelmét. Valóban megérett az idő a gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolására, annál is inkább, mert a gyarmati rendszer, az imperializmus e gyászos terméke az ösz- szeütközések állandó forrása. Megszüntetése nagy lépés lesz előre azon az úton, amely az embermilliók létét fenyegető háború végleges kiküszöbölése felé vezet. A gyarmatosítók sokáig gátolták az elnyomott gyarmati népek fejlődését, gazdaságilag kizsákmányolták őket Barbár módra milliószámra pusztították a gyarmati országok laHallottuk itt a kongói népet oly hosszú időn át -rabságban tartó belga imperialisták hangját arról zengedezni, hogy megadták Kongó népének a függetlenséget, s legutóbbi katonai akcióikat csak a belga nők és gyermekek biztonságának védelmében hajtották végre. Elfelejtettek azonban szólni arról, hogy az ottlévő belga állampolgárok biztonságát nem Kongó békés népe, hanem csakis az imperialisták provokációi fenyegették. Elfelejtettek beszélni arról, hogy elefánt- csont- és nyersgumi-beszol- gál tatás megtagadása címén sok éven át kongói férfiak, nők és gyermekek ezreinek kezét vagdosták le a belga gyarmatosítók. Nem esett szó azokról a borzalmakról sem, amelyekről E. Morell egykori angol szerző »A fekete ember sorsa« című könyvében írt. E könyvben közölt adatokból kiderült, hogy a belga uralom kezdetén még a legóvatosabb becslés sem tette húszmilliónál kevesebbre a kongói lakosságot. Az 1911-ben tartott nép- számlálás Eelgiumban közzé nem tett, de egy brit konzuli jelentésből nyilvánosságra került adatai szerint viszont ekkor már csak mintegy 8,5 millió volt Kongó lakossága. Ez csaknem 12 millió kongói ember elpusztítását jelenti alig 25 esztendő alatt, s ez csak a legalacsonyabb becslés. Némely gyarmatosítók most alakoskodva fehér tógát öltenek, és arról beszélnek, hogy ők azok, akik felszabadították az adott gyarmat népét. Ez hamis beállítás. A gyarmatosítók csak elrabolták a gyarmati népek szabadságát, és most nem ők adják, hanem a gyarmati népek küzdelmes harcban maguk szerzik vissza elrabolt szabadságukat. A gyarmatosítók arról beszélnek, hogy ők civilizálták és nevelték a gyarmati népeket. Sőt még mérlegelik is, elég érettek-e már az önálló nemzeti létre. Mindenki tudja azonban, hogy a gyarmatosítók megjelenése előtt már régen létezett például az ősrégi kínai, indiai, indonéz kultúra és civilizáció, a magas színvonalú arab csillagászat és matematika, léteztek hatalmas és jól szervezett afrikai államok. Nevelésről beszélnek. Egymás után hallottuk itt felszólalni Nkrumah urat, a Ghánái Köztársaság elnökét, Fidel Castrót, Kuba miniszterelnökét, Szukarno urat, az Indonéz Köztársaság elnökét és az egykori gyarmati és félgyarmati népek más neves képviselőit. A kéretlen tanítók és nevelők közül sokan tanulhatnának tőlük emberiességet, felelősségérzést, államférfiúi ítélőképességet. Nem utolsósorban tiszteletre méltó az imperializmussal szemben megnyilvánuló nagy erkölcsi bátorságuk. A gyarmati rendszer eddigi haszonélvezőinek meg kell érteniük, hogy e kérdésben nincs többé hatása sem a mellébeszélésnek, sem pedig az igazság kiforgatásának. Tudomásul kell venniük, hogy eljött a gyarmati rendszer maradéktalan felszámolásának ideje. A történelem menete meggyorsult A gyarmati rendszer alapjai annyira megrendültek, hogy minden olyan kísérlet amely gátat akar vetni a fel- szabadulás folyamata elé, nem megállítja azt, hanem meggyorsítja. Az általános vitában néhány küldöttség azzal kísérletezett, hogy a Szovjetunióra és a népi demokráciákra szórt durva rágalmakkal terelje el a figyelmet a gyarmatokról és az igazi gyarmatosítókról. Ez hiábavaló próbálkozás. Még a gyermekek is tudják az egész világon, hogy a gyarmatok és félgyarmatok Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában, a gyarmatosítók és a gyarmati rendszer fő támaszai pedig nem Kelet-Európábán, hanem Nyugat-Európában és Eszak- Amerikában vannak. Nem a gyarmati népek bűne az a tény, hogy a gyarmatosítók által oly hosszú időn át kiszipolyozott országoknak úgyszólván nincs iparuk, mezőgazdaságuk elmaradott, primitív; lakosságuknak gyakran több mint 90 százaléka írástudatlan, éhezik; és az átlagce életkor 30—35 év. Az én hazámban az ipar adja a nemzeti jövedelemnek csaknem kétharmadát. Mező- gazdaságunk fejlődik. Az ipar fejlődési üteme az 1920 és 1945 közötti évek átlagában évenként egy százalék volt. A felszabadulás óta eltelt idő alatt évenként átlagban 11 százalékkal emelkedett az ipari termelés. A középiskolai tanulók száma a felszabadulás óta eltelt 15 év alatt 52 000-ről 204 000- re, az egyetemi hallgatók száma 11 és fél ezerről 34 és fél ezerre növekedett. írástudatlan nincs. Az átlagos életkor az 1930-as 48 évről 65-re, azaz 17 évvel emelkedett. A gyarmatosító urak még saját országaik fejlődésében sem tudnak ilyen tempót felmutatni, nemhogy az általuk leigázott gyarmati népek életében. Hogyan merészeli bárki is hazám és a Szovjetunió viszonyát rágalmazni, amikor népem az utolsó 15 év viharos fejlődését nem utolsósorban a Szovjetunió sokoldalú és önzetlen, szocialista szellemű gazdasági és kulturális segítségének köszönheti? Nálunk nincs idegen tőke, és senkinek sem fizetünk osztalékot. A szovjet—magyar kereskedelmi kapcsolatok keretében a Szovjetunió több mint 80 százalékban nyersanyagot^ energiát és félkész-gyártmányokat szállít Magyarországnak, a Magyar Népköztársaság pedig több mint 80 százalékban ipari terméket szállít a Szovjetuniónak. A kapitalista országok vezetői jól értenek a kereskedelemhez, és tudják, hogy ez mit jelent. Nem tudnak megnevezni egyetlen kapitalista országot sem, amely egy nála kisebb és gazdaságilag kevésbé fejlett országgal a kis ország számára ennyire kedvező kereskedelmi kapcsolatot tartana fenn. Ilyen nincs, ez ellentmondana az imperializmus fosztogató természetének. A Magyar Népköztársaság népe és kormánya a szabadság eszméjét támogatja. Forrón üdvözli a győzelmes kubai forradalmat, szolidáris Algéria és Kongó népével. Kívánja valamennyi, ma még gyarmati vagy félgyarmati sorban sínylődő népnek, hogy mielőbb nyerje el teljes nemzeti függetlenségét. A gyarmati rendszer felszámolása szempontjából küldöttségünk célszerűnek tartaná, ha az egyes gyarmati országok felszabadulásával kapcsolatos minden eljárásból ki lenne zárva az az ország, amelynek imperialistái korábban az adott ország elnyomói voltak. így az ENSZ elejét vehetné a különböző lehetséges provokációknak és annak, hogy a korábbi elnyomást valamilyen más, burkoltabb formában fenntartsák. A volt gyarmati országoknak nyújtandó segély eszméje igazságos, amennyiben biztosítva lesz, hogy a segélyt az abban részesülő ország politikai függetlenségét vagy gazdasági önállóságát sértő feltételektől mentesen adják. Elképzelhető és a jó szándék tényleges bizonyítéka lenne, ha az a fél, amelyik onnan korábban nagy hasznot húzott, a felszabaduló országok népének méltányos és ésszerű ö&a* (Folytatás a 3. oldalon.)
